The Tree of Life-előzetes

Terrence Malick (Az őrület határán) így képzeli el a létezésünk boncolgatását. Ritkán jön filmmel, de olyankor érdemes figyelni, hogy milyen mondandója akadt.

Azt hiszem most nem rakok be flash verziót. A Tree of Life gyönyörű trailert kapott, legalább rendes 480p-ben nézzétek meg azt. A képre kattintva elérhető.

Tree of Life traileréből Brad Pitt

Ha nagyon nem jó quicktime, akkor végső esetben youtube.

24 hozzászólás a “The Tree of Life-előzetes” bejegyzéshez

  1. Azt hiszem Bale mondta vele kapcsolatban, hogy ő az utolsó filmművészeti lázadó, mióta Kubrick meghalt. Valóban hasonlít az elhunyt mesterre, miként remeteként visszahúzódik a nagyközönség elől és az egyetlen, amivel párbeszédet folytat a nagyvilággal az a filmművészeti zsenialitás, amely a rendezéseiből árad.

    A The Thin Red Line kapcsán ismertem meg, és máig tartóan a leghatásosabb “háborús” filmet tette le elénk akkor, ami nem a csatározásokról szól, inkább arról az ember, hogy veszíti el önmagát.

    Szinte az összes filmje egy terápia, amelyben a látvány lenyűgöző galériáját adja az ismert, de így talán sosem láttatott környezetünknek. Tulajdonképpen egyetérthetek Bale-lel, ő az utolsó lázadó filmvarázsló, aki inkább kifejezni akar, mintsem mindenkinek tetszeni.

  2. Érdekes, de ahogy mifelénk szokták mondani: majd látjuk….
    Első sorba a Thin red line jut eszembe róla, aztán a Mennyei napok.

  3. Huha, ilyent nagyon ritkán mondok bármilyen trailer után, de ha a színészi játék hozza amit kell ez Oscar gyanús film.

  4. Én teljesen egyet tudok érteni Bale-el. Nekem a Thin red line a kedvencek között van és már ez a trailer is beszippantott.

    Nortoning: az a zene engem rögtön a Hatikva-ra, az izraeli himnuszra emlékeztetett, de egyébk nem az.:D

  5. hmmm tetszik, mondjuk Melkor mellett nekem is a The Fountain párhuzam jutott elsőre eszembe, de gondolom azért nem fog túlságosan hajazni rá.

  6. Na ez kőkemény drámának tűnik, a jobbik fajtából. Mintha valami világvége dolgot is belecsempésztek volna.
    Abszolút nézős!!!

  7. Az Őrület határán számomra a mai napig a leghatásosabb háborús film, ott van a polcon kevés eredeti DVD-m között. Nem tudom mi lesz ez a film, de máris tetszik.

  8. Malachi: ugyanezt tudom írni én is. Én is megvettem, és akárhányszor leülök elé beszippant és végignézem. A látvány, a monológok, Hans Zimmer zenéje… Valaki azt írta egyszer valahol (nem tudom pontosan a forrást), hogy ha valaki megnézi, az egy maradandó filmélménnyel lesz gazdagabb. Az új filmjénél sem lesz panasz a látványra az már látszik, és most úgy döntöttem, hogy bepótolom a Days of Heaven-t és a Badlands-et is. The New World sem volt rossz, de az annyira nem jött át. Mindenképp nézője leszek az új filmjének is.

  9. 1-2vizuális hatástól eltekintve nem hiszem, h túlságosan hajazni fog a Fountinra. Ahogy nézem újra és újra a trailert kicsit talán kezd kibontakozni a koncepció: párhuzamot fog állítani a család(Brad Pitt mint a fiú apja) és felnőtt fiú(Sean Penn) ill. a világunk keletkezése és pusztulása között ,olykor bele-bele manifesztálva egyiket a másikba….huhh sztem ütni fog!

  10. Benjamin Button, Fountain, meg Sunshine keveréknek tűnt nekem :D De persze biztos egyikhez sem hasonlít majd. Ez mindenképp moziban nézős lesz. Ha lesz.

  11. súrolja a patetikus giccsest, már az őrület határán-ban is volt jópár rész ami áthajlott patetikus giccsesbe, plusz lehet csak a lestrapált hosszan néző sean penn meg az unalomig ismételt fehérre festett kertvárosi környezet miatt, plusz ez a bolygó izé, de elég innaritu érzésem volt(21 gramm). biztos nem lesz olyan, csak trailer alapján. filmmuvészeti lázadó, hát nemtom, azért vannak még rendezők szerintem, csak le kéne venni a hollywood feliratu szemellenzőt.

  12. Persze, hogy vannak karcosabb rendezők. Csak nem ilyen minőségben, és nem ilyen bizalommal készíthetnek filmet. Ezen a szinten valószínüleg Malick az utolsó, aki ilyen mértékű függetlenséget élvez, annak ellenére, hogy nincs felívelő sikermutatója és nem is számít kult-státuszunak (legfeljebb szakmai körökön belül).

    Ezért mondhatja Bale Kubrick örökösének, és ha ő vezető színészként így érzi, akkor hasonlóan vélekedhetnek mások is. Kubrick volt ugye az, akinek megvolt a saját útja, befolyásolhatatlan filmesnek tartották és a hírneve miatt egy idő után nem volt olyan a sztárvilágban, aki ne forgatott volna vele szívesen. Jó egy különc zseni munkásságához tartozni, amilyen Malick is, mert tudni vele kapcsolatban, hogy maradandót alkot.

    Az összes vezető színész így gondolkodik egy idő után, filmörökséget szándékoznak hátrahagyni és Malick közismerten képes erre.

    Arra vonatkozóan pedig, hogy giccs, nos minden erős vizualitású rendezőt meg lehet vádolni ezzel. A lényeg mégis abban van, hogy a képei mennyire válnak a film kifejeződésének hasznára és mennyire öncélúak.

    Giccs az, ami rengetegszer előfordul olyan profiknál, mint Spielberg, a Scott testvérek, vagy Bay, akik a filmkép hatásgyakorlásáért tesznek fel szűrőket, keltenek benyomást. Nem giccs az, ha valaki azért tesz olyan érzékletessé egy látványt, mert a film számára egy mondanivalóval teli alkotás, nem csupán egy jól kimunkált hatás. Szerintem ez utóbbi Malick, persze mindenki maga ítéli ezt meg :)

  13. Ez valami csodaszép lesz. Nem csoda, Emmanuel Lubezki az operatőr.

    Engem megvettek egy pillanat alatt.

    Malick összes filmjét láttam és mindegyik tetszett. Legfőképp a Sivár vidék és az Őrület határán a kedvenc, de a másik kettő is teljesen jó film.

    Ez is nagyon várós. A Fountain-t is imádom, de szerintem ez lehet olyan jó, mint az. Legalábbis a trailer alapján biztosan.

    Tetszik, na. :)

  14. Olyan az érzésem mint az inceptionnál, egyáltalán nem érthető, zavaros, összevissza az egész… mégis valami megfog benne és kiváncsivá tesz, szóval biztos hogy nézős

  15. Symor: Mint ha en irtam volna!
    Teljesen lebaltazott a trailer. Egyszeruen gyonyoru, gyonyoruen egyszeru.

  16. Fú ez a Badlands megtetszett. A trailer is jó, várom ezt a filmet, főleg mert Pitt és Penn :)
    Úgy elbeszélgetnék egyszer egy ilyen rendezővel, hogy hogy képes így kifejezni magát? Ha egyszer ilyenre képes lennék. Az Őrület határán egy gyönyörű film.-.

  17. Azta Ku*a! Hú öcsém ez nagyon szép volt.

    Remélem a film is ilyen lesz nem csak az előzetes, de ennek már a trailer alapján Oscar szaga van.

  18. A téma elsőre annyira nem fogott meg, de a fényképezés nagyon ott van.
    Kíváncsi leszek rá, a Thin Red Line nagyon bejött.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.