Az utazó (The Tourist)

A film, amiben mindenki Angelina Joliet bámulja. Komolyan, mire keservesen eljutottam a játékidő végéig, már csak vigyorogni tudtam azon, hogy belép valahova, és mindenki utána fordul. Mintha olyan szép lenne. Minden pasi húzná le a cipzárt, minden nő.. fogalmam sincs mit akartak csinálni vele, irigyen nézték biztos. Nem azt mondom, hogy csúnya, a csont és bőr kritikát sem kedvelem általában, de basszus, a hangtechnikusnak komoly meló lehetett, hogy a csontzörgést kiszűrje a végén. Nem és nem, nevetséges volt a szépségének ilyen módszerrel történő eltúlzása.

The Touristből kép
Ülünk a vonaton.

Nem mintha a film csak a Joliera fordulásokon hasalna el. A feltűnő markáns férfialakokból 679 másodperc alatt kitalálható a film vége, így legalább azon sem kell izgulni. Sőt, semmi sem kell, hiszen ez valójában nem thriller, akármit is sugalltak előzetesen.

Érdekes amúgy, hogy Jolie idénre milyen filmeket választott. Az utazó ugyanúgy a regebbi időkből került ide, ahogy a Salt, de sajnos még kevésbé állja meg a helyét.

Ha Depp és Jolie járna, akkor azt mondanám, hogy el akartak tölteni Velencében pár hónapot, aminek az volt a legolcsóbb módja, hogy közben nappal filmet forgattak. Kár, hogy a végeredménye egy nagyon felesleges darab lett.

Még egyszer hangsúlyoznám: ez nem thriller. Ez egy európai szerelmes film, CIA-val és gengszterekkel, mindenféle izgalom nélkül. Annak sem az igazi, mert a két főszereplő között a vonzalom szinte nem is létezik. Talán a végén van pár jobb pillanatuk, de addigra már rég késő.

Az utazó értékelés

Bár a magyar cím tényleg értelmet nyer, a főszereplő 3 éve utazgat elvileg, de akkor sem értem, hogy miért nem volt jó a turista. Főleg, hogy csomószor vétlen/buta turistaként kezelik, joggal. Azt hiszem 4/10. Velence szép volt benne, ezt tudom hozzá tenni, de kerülendő darab ez a Tourist, nem érdemes vele utazni.

23 hozzászólás a “Az utazó (The Tourist)” bejegyzéshez

  1. Pedig azt hittem a bemutató alapján kapunk valami jó kis akció thrillert… ez így gáz akkor. Köszi human! :)

  2. A filmet még nem láttam, viszont a stylistot szerintem máglyára kellene vetni az előzetesek és a képek alapján, ami kikerült a főszereplőkről.

    Előzetesen annyit, hogy szerintem simán megáll a vád, hogy elbarmoltak egy korrekt európai alapanyagot. Kezdve a főszereplőnő megválasztásával.

    Ott van ugye az Anthony Zimmer, amit koppintottak, benne Sophie Marceau-val, aki teljesen természetes szépség. Mesterkéletlen hús-vér nő, míg hozzá képest Jolie ikonizált sziluett, akit el kell maszkírozni, hogy olyan hiteles lehessen mint A Mighty Heart főszerepében, ahol brillírozott, vagy egy olyan színészrendezőnek kell fesztelenné tennie, mint Eastwood.

    Ezzel szemben itt mit tesznek, báli ruhában vonatoztatják, egy estélyhez sminkelve. A sztárt akarják látattni, adöglesztőt, aki után “megfordulnak az emberek”. Ha viszont a szánkba rágják, hogy valaki mennyire vonzó és miként nyűgözi le környezetét, az lassan inkább lesz unalmas és közönséges, mintsem kívánatos. Jolie szexepiljét legyilkolni pedig önmagában mutatvány :)

    Elmegy az ember kedve ettől megnézni a filmet, sajnos. Nagy sanszot szalasztottak el a mozival, mert az eredeti francia film alapötlete megállta a helyét.

    Deppel kapcsolatban mi lehetett az elképzelés, játsz egy egyszerű fazont, néz ki idétlenül. Úgy értem a látottak alapján olyan, akár egy jóllakott aranyhörcsög. Aminek legfeljebb akkor van értelme, ha megtartották az Anthony Zimmer végét és beállt a külső-belső változás. Hiszen Depp a Közellenségekben mérvadóan elegánssá tud változni, talán ez csak egy fogás.

    Itt kérek egy-két kommentelőt, aki látta a francia eredetit, spoiler jelzéssel, amennyiben kell, “strigulázza” nekem mit tartott ez a remake meg az alapsztoriból?

    Felturbóztak ugye egy elegáns megoldású filmet és akciómozivá dagasztották, mint fenn írják nem túl jól. Ez sejthető volt sajnos, viszont a vége ugyanaz maradt?
    Depp végig pocokképű balek?
    Van valami, amiért érdemes időt szánni rá?
    Esetleg Dalton legalább a helyén volt?

    Adjatok némi reményt, mert nem akarok hiába harcolni a társaságommal, hogy miért nem akarom, vagy miért akarhatom megnézni a moziban! Human írása ugyan elég nagy figyelmeztetés már így is :)

  3. Depp ú bennegy néz ki benne mint Kárpáti Levente. Ez nekem bőven elég ahoz, hogy ne érdekeljen.

  4. számomra a turista szónak kissé humoros csengése van, bár nem tudom h film egyáltalán milyen, de gondolom nem vígjáték, talán ezért lett utazó inkább vagy nem tudom

  5. Előzetesén is csak vigyorogni lehetett arra a Muse számra, ahogy akcióznak XD. De legalább az alapján jónak hittem, hát ezek szerint nem az.

  6. Én már régen észrevettem,hogy ha Depp viszonylag normális karaktert alakít,akkor abból sok jó nem sül ki.Jolie meg már rég nem olyan szép,mint volt.A túl sok fogyás ráült már az arcára is…

  7. nálam nagyon város volt, de a kiritika után … :S talán tényleg kell ez a burton-fazon depp mögé, vagy én nem tudom, mert alapból kedvenceim közé nőtte ki magát a filmjeivel, meg a kitűnő alakításaival (főleg burton filmjeiben), de mondjuk mint már fentebb többen is írtátok, itt tényleg olyan kis nevetséges “hülyét” alakít[hat] (az előzetes alapján), amihez nagy erőfeszítés nem kellhet.

    symor, magyarázd már meg, hogy mit értesz Jolie szexepil-meggyilkolása alatt? Alapból szerintem nagyon szép nő, még smink nélkül is, nekem az alakjával sincs gondom, már a Changeling óta észrevehető volt, hogy elég sokat fogyott, de abba a filmbe ez bele is illett számomra valahogy; ahhoz meg, hogy az utánafordulások miért olyan zavaróak még nem tudok hozzászólni. A címhez meg annyit, hogy szerintem is az utazó jobban hangzik, mint a turista, valahogy komolyabb.

  8. symor:keményebb lesz a végére depp, egy rövid montázsban, kicsit lol volt az is, de nem az a fő baja a filmnek azért.

  9. Én tegnap néztem meg a filmet, és nagyon nem tetszett.
    Olvasva a kritikát, bennem tudatosult, hogy nem Jolie-val volt gondom, hanem Depp karakterével.
    Jolie annyira volt szép, hogy akiket láttunk körülötte, na azoknál szebb volt, így valóban bevonzhatta mindenki figyelmét.

    SPOILER

    Fontos megemlítenem, hogy én egyáltalán nem ismertem a történetet, nem láttam semmilyen korábbi verziót, sőt még előzetest sem néztem meg, tehát semmit nem tudtam a filmről, csak annyit, h kik játszanak benne.
    Erre azon kaptam magam, hogy miközben szépen építgetnék végig a történetet, vhogy nem hiszem el. Jolie+Depp románca szinte semmi. Nem működik köztük a kémia. Meg
    a végén a nagy “CSAVAR” az nekem egyáltalán nem állta meg a helyét.
    Bele lehet magyarázni a történetbe a nagy átverést, mert ha nagyon erőltetjük, akkor nincs benne logikai bukfenc, de mint néző, engem nem vett meg. Nem hittem el, ezt a nagyon okos húzást, nem tetszett, ahogy bemutatták a megoldást, és úgy egyáltalán azt éreztem, h az egésznek nem volt mélysége/értelme/tartalma…..
    Az a fő baj, hogy egy viszonylag érdekes kezdés, egy dinamikus történetet sejtet, de ebből semmit nem kapunk sajna…
    Ez nekem sem érne többet 4/10-nél.

  10. silver:
    Azt hiszem elmagyaráztam, de röviden annyit értek ez alatt, ha valakit túlontúl gyakran állítanak be mesterkélten szexinek, lenyűgözőnek az egy idő után elkopik. Bármennyire vonzó jelenség elhasználódik az érzés vele kapcsolatban, ebben a filmben pedig Jolie-val látszólag pont ezt teszik.

  11. Ma volt szerencsém megnézni és nekem tetszett! Na nem Jolie miatt, hanem Depp szokásos bohókás szerepe miatt! Nem voltak nagy alakítások benne az tény, de aki szereti Depp-et amikor bolond, akkor annak ez a film is jó lesz! És mivel a terembe majdnem telt ház volt, és ahogy hallottam mindenki ezen a véleményen volt, így ha nem is jó, de olyan 6-6,5-öt megérdemel, szóval mindenképp nézhető!

  12. symor: kösz, rendben. azt hittem valami konkrétabbra gondolsz, de korrekt, mert tényleg ezt a részét leírtad.

  13. Borzalmas volt, talán csak Velence látványa miatt volt érdemes megnézni. Ezek után felteszem magamban a kérdést, h akkor miért nem egy turistáknak szóló Velence-DVD-t néztem meg. :)
    Az Anthony Zimmert kb. 4 éve láttam, így tudtam, h mi a csattanó a végén, bár reménykedtem, h vmi majd más lesz és meglepődöm, de nem így történt.
    Abban meg tökéletesen igazad van Human, h Jolie szépségét eltúlozták.
    3/10

  14. Ami a betett képről rögtön eszembe jut, hogy vontatott, melankolikus, monológokkal teli film lehet…ami, ha jókat mondanak,még magában nem is baj.
    Viszont a Te kiegészítésed hozzá valóban azt sugallja, hogy nem egy eget rengető film.
    Mivel nem hiszek más ízlésének, megint végig kell néznem egy igazán feledhető, kicsit túlzó, kiszámítható filmet miattad.
    Hát köszönöm:)

  15. symor: nem hasonlítanám össze a két filmet – semmi esetre sem. nem h nem voltak kreatívabbak a túristások, de sikerült iskolapéldáját mutatniuk az elkú_t remake-nek. Depp-nek igen, végig béna hörcsögképe van; csak akkor nézd meg, ha alternatíva a Szuperbojz lenne, és Dalton a maga 3ésfél percét remekül kitöltötte. unalmas, teljesen szét van esve, és ráadásul van egy tényleg faja eredeti verziója is. a 4/10 áll. (ha valaki csak bazi ritkán néz filmet, akkor is inkább vasárnapi popcorn mozit, annak talán egy 5-6ig is felcsúszhat, szódával.)

  16. Joliet kb annyira hihető a legszebb nőnek beállítani, mint zellwegert, vagy garnert, nevetséges, ezek lennének hollywood új szépségideáljai, könyörgöm j.roberts sem volt soha szép (ahogy pedig róla is áradoztak), de még mindig messze jobb csaj ezeknél (bár nekem akkor sem tetszik)
    mechastraisandot azoknak akik ezekre a nőkre gerjednek ;)

  17. Symor:

    Nem szokásom elolvasni sem a háterét, sem a hozzászólásokat egy film megnézése előtt, lévén szeretem magam értékelni a látottakat. (Nem kell hozzá más véleménye.) Ha arra vagy kíváncsi, hogy az Anthony Zimmerhez képest mennyi a változás én azt mondom, hogy a sztori szinte szóról-szóra ugyanaz, a környezet kicsit más, de alapvetően nem változott semmi. Tehát, aki látta az Anthony Zimmert csalódni fog, mert 5 perc után azon gondolkodsz, hogy ezt a sztorit nemrég láttad. Aztán várod a változásokat, de azok csak nem akarnak jönni…
    A képi világ – az eredetihez képest – nem tetszett, ahogy a ruhák megvalósítása sem. Az eredetiben legalább a fickó elesettnek tűnt, s később felvetettek vele egy öltönyt (nem kapott más ruhát), amit eleinte úgy tűnt nem akar viselni, de aztán nagyon megváltoztatta a karaktert. Ott tetszett a megoldás, itt kevésbé…

    Szóval kaptuk ugyanazt a sztorit sztárokkal telerakva, de rosszabb kivitelben. (Nekem a francia eredeti jobban tetszett.)

  18. Nekem az tette be a kaput már az elején, hogy Párizs belvárosában a titkosrendőrök egy böszme nagy furgonnal követik “feltűnés nélkül” a gyalogosan közlekedő hősnőt. Rosszabb. mint a csupasz pisztoly…

  19. A két színészt szeretem. A fenti kritika hatására nem néztem meg moziban. Valahogy most belefutottam a neten, szerencsére kivetítőn néztük meg, így nem teljesen buktuk be. Tanulság számomra: romantikus filmek esetében nem hagyatkozom Human irásaira. Különbözőek vagyunk. A film rendben volt.

  20. 1x bőven megérte megnézni Dvd-n , annyira azért nem volt rossz ez . :D de az hogy tényleg úgy volt hogy akárhova lépett be Jolie mindig mindenki nézte :D hát azon én is nevettem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.