Vagy egy hete nem volt szó Batmanról!

Lássuk a legújabb fejleményeket. Az egyik konkrétum Wally Pfister, a film operatőre már olvasta az aktuális forgatókönyvet, és a gatyájába tojt majdnem, a “fantasztikus” volt a fő jelző, amit elejtett. Még ki kell belőle szedni dolgokat, mert egyelőre túl hosszú. “Tökéletes trilógia.”

Az saját munkájáról azt mondta, hogy amit lehet, az IMAX-ben fognak felvenni, éljen a hatalmas felbontás. Baromira igaza van. Reméljük a hazai terem gazdája is figyel, hiszen a TDK-t ha jól emlékszem nem nézhettük ott, pedig abban is volt ezzel a technikával készült jelenet.

Ezen kívül Pfister még Anne Hathaway kapcsán hozzátette, hogy jól néz ki beöltöve. Persze hypeolja a filmet, mondana rosszat, de nagyon lelkes.

Máshonnan még van az a félig pletyka félig megerősített infó, hogy Joseph Gordon-Levitt rosszfiúként benne lesz a filmben. Minden jel arra mutat, hogy nem Riddlerként, ahogy a Joker baromságot sem érdemes elővenni szerintem, hiszen többször cáfolták, hogy a karakterhez nyúlnak, főleg nem átcastingolással, szóval majd meglátjuk mi lesz.

23 hozzászólás a “Vagy egy hete nem volt szó Batmanról!” bejegyzéshez

  1. Pedig Levitt hasonlít Ledgerre. Egy Jokeres cameo beleférne vele…végülis a TDK-ban ott volt a Madárijesztő…

  2. Aztán volt itt olyan pletyka is, miszerint Robin Williams lenne Hugo Strange…ezt nagyon támogatnám :)

  3. Jaja Madárijesztőnek cameoja volt a 2. részben, míg az elsőben azért főbb ellenség volt. S nem volt tt se színészcsere, maximum sajnos szinkroncsere.

  4. “TDK-t ha jól emlékszem nem nézhettük ott, pedig abban is volt ezzel a technikával készült jelenet.”
    Javítsatok ki ha tévedek, de úgy emlékszem a TDK DVD extrái között volt egy videó, ahol azt hangoztatták, hogy az egész filmet IMAX-kamerákkal vették fel.

  5. mercenary: Hát, nem tudom, neked mit vetítettek akkor, amikor megnézted a TDK-t meg a BB-t a moziban, de a TDKR nagyon nem lesz Mátrix 3.

  6. Én se értem ezt a Jokert Ledger nélkül soha hozzállást, nem akarok bunkónak tűnni DE ki a fas*om volt Ledger, hogy ő nélküle szentségtörés Jokert előhozni (és itt nem is pl: Nolanra és az alkotókra gondolok, hisz ők ismerték, barátok lettek stb. náluk még elnézem kicsit) hanem a fórumozókra célzok. egy sima ember volt nem II. János Pál pápa, elég baj hogy meghalt, ahogy elég baj mindenkivel és mindenhol ha ez történik. El nézte az apróbetüs részt és szevasz, nyugodjék békében, mehetünk tovább, jöhet Lewit Jokere vagy akárkié.

  7. sandor8206: igen, a trilógián kívül jöhet majd, de egy színészcsere ebben a komolyan vett 3 részben szerintem nem férne be. Bár a posztba csak a tipikus Joker kommentek megelőzésére írtam “úgy hallottamok” ellen.

  8. human igazad van teljesen, sőt én inkább annak örülök, hogy újak lesznek, bár jobban örültem volna olyanoknak akik eddig egyszer se szerepeltek. Nekem inkább a hozzáállással van gondom, mintha eretnekség lenne ha pl: Lewit vagy akárki Jokerként visszatérne.

  9. Human volt már színészcsere az eddigi 2 részben is szóval ez nem lehet akadály. Viszont szerintem nem kell mindenáron Joker csak azért, hogy legyen ha nélküle is tudnak csinálni egy fasza filmet, már pedig úgy néz ki tudnak.

  10. mate:jogos felvetés, de sajnos a női karakterek eddig nem voltak erősek, szóval az baromira nem zavart :) ellenben Joker eléggé feledhetetlen lett egy időre.

  11. Igazad van, Ledger nyilván mélyebb nyomot hagyott az emberekben mint mondjuk Katie Holmes…Nolan nem fogja recastolni..nem is kell, említés szintjén beletehetik a filmbe. Szerintem a film fő témája a melett, hogy Batman tisztára mossa a nevét a Joker által elindított folyamat lesz, a freakek, a better class of criminal megjelenése Gotham városában.

  12. Hát engem kifejezetten zavart, hogy Katie Holmsot lecserélték erre a rövidke szereplésre. Hiteltelennek éreztem a karaktert emiatt. Hát és nem ártana ha az ebben a részbe Imax kamerákkal rögzített jeleneteket Magyarországon is úgy mutatnák be, mert azon nagyon ütősen néznek ki.

  13. Ledger olyan alakítást nyújtott amit nem lehet űberelni. Okádva nézném ha valaki a bőrébe bújna és Jokert játszaná.
    Kár, hogy ő már nem lesz benne a 3. részben, de inkább Joker karaktere se legyen, ha nem ő játsza. Van még elég negatív karakter a Batman saga-ban, akiből Nolan érdekes, modern, emlészthető ellenséget tud kihozni.

    Joseph Gordon-Levitt jó színész, remélem tényleg benne lesz.

  14. “Okádva nézném ha valaki a bőrébe bújna és Jokert játszaná.”

    nem ledgert kell játszani hanem jokert. joker volt már egy valag színész, még olyan is aki már meghalt.

  15. sandor8206
    Én értem,hogy ez a véleményed,de ritka ízléstelen leírva.

    Nem lesz kicsit sok a negatív karakter?Levitt,macskanő,bane?
    de messze van 2012 nyara:(

  16. evil9, mi az ízléstelen benne? Elég baj az neki meg a családjának, hogy meghalt ahogy a szomszéd Józsi bácsinak is az.

  17. anthony711:
    Nem tudhatod. Nekem mindenesetre a BB után a TDK legalább akkora csalódás volt, mint a Mátrix 1 után a 2, de úgy érzem, lehet még ennél lejjebb, hiszen ebben már Ledger sem lesz, hogy feldobja. :S

    Én tökéletes scriptről már csak nem is álmodok, de aztán meglátjuk, hogy kettőnk közül ki fog a végén nagyobbat csalódni, akár pozitív, akár negatív irányban. :)

    Ha bejött volna a Depp, mint Riddler pletyka, akkor talán még megnéztem volna moziban, de így… kevés esélyt látok rá, aludni azért otthon valamivel kényelmesebb. :P

  18. Lássuk, mit tudunk eddig: A The Dark Knight Rises a trilógia zárása, az eddigi emberek nem változnak, ha visszatérnek. Minél több jelenet IMAX-ban szeretnének, 3D genocídionálva. A 2 fő nem-hétköznapi figura Batmanen kívül Macskanő lesz és Csapás lesz, Hathaway és Hardy révén. A készítők szeretnék ismét mutatni a barlangot és a kastélyt, valamint egy fontos női jellem még lesz Selina Kyle alakján kívül. Forgatás májusban, amerikai premier 2012. július 20.-án.

    Egy filmet se várok annyira, mint ezt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.