Még egy folytatás, ami jobb, mint az eredeti? Hát igen. Mondjuk ehhez hozzájárul az is, hogy mostanában a “kezdetek” történetekből kicsit sok van, és még lesz is a nyáron. Nyilván jók, de azért kell rendes folytatás is, amikor a karakterről már elég sokat tudunk, nem az ő építésére megy el 60 perc a 80-ból. Helyette?
Nyilván előkapták a múltat, onnan tűnik fel az új ellenség, aki egyben a Kung Fu létét is veszélyezteti. Aztán persze megtudjuk, hogy természetesek az új dolgok, de azért a múltat sem lehet csak úgy elseperni. Meg mást is.
A Kung Fu Panda pont ezért mélyebb. Egy ismert szereplő múltjában vájkálnak, ami által egyszerűen meghatóbb, hiszen már kedveljük egy ideje. Na igen, a szívhezszóláshoz a 2D animációval készült gyerekkori képek is hozzájárultak. Az a durva, hogy nyugodtan mondatnánk: úgy kellett volna az egész filmet csinálni. A meghatóbbat komolyan lehet venni, teljesen normálisan, főleg gyerekfilmekhez mérten, nyúlnak a kis panda fiatal éveiben történt tragédiájához.
Úgy tűnik a Dreamworks mostanában összekapta magát. Bár szerintem még mindig a sárkánynevelésük a legjobb, de ez a folytatás sem kell, hogy elbujdokoljon. Mivel szinkronnal láttam, így az eredeti hangokra most nem térnék ki nyilván. Továbbra is nagy nevekkel van tele, ha valaki véletlenül úgy nézi, amihez nem tud felnőni egy szinkron sem.
Kung Fu Panda 2 értékelés
Úgy tűnik idén nem a Pixar szállította a felnőttek számára is nézhető animációs gyerekfilmet. 8/10. A 2D rész lökte feljebb, mint az első rész. Ott a legaranyosabb, szerethetőbb a film.
A film végén van cliffhanger, de a folytatás egyelőre nem érdekel. Na majd 2013-ban. Ha megéljük.
Igen, hálistennek jól sikerült és méltó folytatás lett. Az elmúlt 2 hónap legpozitívabb moziélménye. Én kicsit sokalltam a “a lúd nem a panda apja és most lepődj meg” poénokat, mert először még vicces volt, de sokadjára már nem annyira. Akik meg a pandát animálták, azok egyszerűen zsenik. :) Amilyen fejeket az vág. :)
de örülök ennek a kritikának, hétfőn megyek rá a lányaimmal, és így akkor már nem zsákbamacska (mármint, hogy lesz-e olyan jó, mint az első)
szép mese meg minden, de tejes érdektelen, nagyon gyenge, túl gyerekes.
nekem is bejött, de még animációs/rajzfilmhez mérten is rövidnek tűnt számomra, de a 8 pont jár
olyan nagy volt és erős…olyan puha és cuki – azon röhögtem :)
szuper film, 2D-ben láttam.. azt kicsit sajnálom, mert elég jó kis fightok vannak benne. Ajánlom.
BELSŐ BÉKE RULEZ!
zabo egy gyerek mesétől mit vártál? :P
zabo, nem azért de egy mesétől te egy mély mondanivalójú shakespeare drámát vártál? :D
Egyetértek a kritikával, ez egy nagyon jó folytatás lett. Nem csak sima copy, mint pl. a Másnaposok 2-nél. Annak ellenére, hogy a poénok többször is az első részből építkeznek, lehetett rajta nevetni bőven. Még pozitívum, hogy az akciójelenetek: pl.: toronyösszedőlés és a végén hajós fight jelenetek stb. nagyon látványosra sikerültek. Kellemes meglepetés volt, hogy ilyen jól sikerült. Nálam 9/10.
Nagyon jó mese volt. A történetnél furcsálltam, hogy nem lett megemlítve, de lényegében papírvékony történetről van szó, amit még alighanem a gyerekek is többször láttak már:). Az első 10 perc után már előre lehetett tudni az egészet cliffhangerestől:). Emellett szerintem az is fontos, hogy a második részben sokkal több az akció mint az elsőben, szinte folyamatosan kung fuznak, ami kifejezetten jót tett a filmnek:). Mellesleg a 3D borzasztóan látványos lett szerintem, érdemes úgy nézni. Még a 2D rajzolt jeleneteknek is nagyon jól állt a 3D:). 8-9/10, kivéve ha emlékezetes történetre vágysz (én nem vártam, csak egy kellemes szórakozásra).
Egyetértek a pozitív véleményekkel, meglepően jó folytatás lett. Bevallom, az első rész nem nagyon tetszett, és a folytatás trailerei sem győztek meg, de mégis adtam neki egy esélyt, és nem bántam meg. :-) Szórakoztató volt végig, és még a szinkronban is sikerült néhol jó poénokat összehozni. Ilyen egy jó folytatás :-)
Csatlakaozok az előttem szolokhoz, többségében csak jo véleményem van, a krita is megállja a helyét, remek folytatás.
pénteken néztem moziban és tetszett, főleg a 2d-s rajzok és a bunyók miatt. hétvégén megnéztem az első részt is, abban viszont jobbak voltak a poénok. lehet fordítva kellett volna néznem de így is rendben volt:)
8/10
Tegnap néztük IMAX-ben. A kritika tökéletes, én már nem vagyok mai gyerek, de jókat kacagtam a filmen. A 3D zseniális, a 2D-s rajzok nagyon jók, és hogy 3D-ben mozognak egymáshoz képest nagyon jó látvány.
A hangok is zseniálisak, kijön a 3D hatás is rendesen végre. A poénok nagy része tényleg jó volt, a maradék a gyerekeknek is szólt.
Igazi gyerekmese, amire szívesen elviszi apuka és/vagy anyuka a kölköket, akár a szomszéddal együtt is!
Mestermű!
Erre rövidebb idő alatt rájöttem, mint ahogy kimondanád:
SPOILER
leves
SPOILER OFF
Nekem is tetszett, de főleg azért, mert nagyon rosszakat olvastam róla, közben meg nem is rossz. Sajnos semmi nem múlja felül feszültségben és látványban az első rész szökés jelenetét, de csodaszép a művészeti rendezés, vagy mi: a tájak, a bevezető árnyjáték, és igen, ahogy az első hozzászóló mondta, lassan elkezdhetnek színészi díjakat osztogatni animált karaktereknek. Hihetetlenül aranyos és mókás ez a Po. És az is tök jó volt, hogy egyre ügyesebb, sokkal jobban kungfuzik, mint az első filmben.
Ja, és nem tudom, milyen a szinkron, de az eredeti hangok jók/viccesek. Főleg Dennis Haysbert (az elnök a 24 első néhány évadjából) a kafferbivaly kungfu mesternek, meg Gary Oldman a gonosz pávának. A humora amúgy szerintem túl gyermeteg, túl egyszerű, manapság már ritka, hogy ennyire gyerekekre lövik be, miközben meg maga a film PG-13, vagy mittudomén mi az, ami nálunk 12-es karika.
Mindegy, jó film, mindenkinek ajánlom.
nekem is nagyon tetszett.most láttam, hogy az első rész után kijött egy Secrets of Furious Five rész is amit csak DVD-n adtak ki ami ilyen 2D-s rajzolással van megcsinálva. http://www.youtube.com/watch?v=0l9VXZRAEuI
Nekem nem tetszett. Legalábbis az a 10perc amit láttam. Lehet hogy azért volt mert ha már sokat kifizettem az IMAX jegyemre a Karib tenger kalózaira, akkor nem a Kungfupandát akartam látni, de hát ott tényleg nem volt 3d se. Szóval ha matinéra mentek hétvégén, akkor lehet még másnapos a gépész. Vagy ki tudja mi történt, de a Panda 10perce a reklámokkal 30perc volt mire észrevették h. gebasz van, aztán persze a Karib reklámait (1 kivételével ugyanaz) valamiért nem lehetett áttekerni. És én hülye még kivártam a főcim utáni részt is. Hát nem érte meg az a 15perc sem… Majd kiveszem tékából pandát és otthon kényelmesen. Remélem annak a tokjában nem a Karib tenger kalózai lesz…