Kidumáló: Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész

Akkor ezzel vége. Tetszik vagy nem tetszik, az egyik leghíresebb modern filmsorozat ezzel lezárul. A gyerekek felnőttek, He Who Cannot Be Named (LOL jk he’s called Voldemort) megragadja az utolsó esélyét a győzelemre, ti pedig a kommenteket a kidumálásra. Spoileres vélemények is jöhetnek természetesen, de jelöljétek, hogy aki csak érdeklődik milyen lett a záró film, az ne az utolsó jelenet leírásába fusson lehetőleg.

IT ALL ENDS.

Érdekes lesz látni a bevételi adatokat, most hétvégén megdőlhet pár rekord. Nem hinném, hogy méltatlanul.

169 hozzászólás a “Kidumáló: Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész” bejegyzéshez

  1. IMDB-n 8.7 4700 sazavazattal Rottenen pedig a 31 Top Kritikusnál 100% 90 nél is 96%. :O Nem semmi.

    Megerősödött Potter úr. :)

  2. Azt figyelembe kell venni, hogy a premierkor ilyen imdb-ken a fanboyok alapból felhúzzák 8,4re.

  3. Hihetletlen hogy vége. Hétfőre megvan a mozijegy és már alig várom hogy lássuk a befejezést. Pár évvel ezelőtt még nem gondoltam volna hogy ennyire fogom várni az utolsó részt. Anno amikor láttam az első két részt nem fogott meg az egész (valszeg Chris Colombus miatt) de aztán összejöttünk a párommal aki óriási HP fan és rengeteget beszélt nekem az egészről. Aztán megnéztem a harmadikat és az már nagyon megfogott. Aztán a negyedik _számomra_ visszaesés volt de az ötödik ismét jól sikerült ( ezen sokan vitatkoznak tudom pl a páromnak is a 4. a kedvence nekem az 5.) A hatos kicsit más jellegű lett mint a többi de már érezhetően sötétebb…a 7/1 meg abszolút sötét de pont ezért tetszett. Már csak az utolsó csata hiányzik, így kerek a dolog :) Aki szereti a sorozatot szerintem biztos nem fog csalódni

  4. Nem akarok trollkodni, de Tota ezt komolyan mondod? Én is hatalmas HP fan voltam könyveket vagy tízszer biztosan olvastam (rég volt már), de egyik filmről sincsen olyan élményem, mint például a gyűrűk urában, ahol áthozták a könyvet vászonra. Nem is tudom megmondani melyik HP film az, amire meg tudnám mondani, na ez jó volt. Maximum az első kettő, onnantól olyan rape van azokon a filmeken, hogy az fáj. Bár nézhetők számomra de… (5. rész kivételével, az szörnyű, főleg a homokszemcsékből összemenő varázslók rules. De valószínűleg csak bennem van a hiba, nagyon sokan dicsérik például a SPOILER part1ből azt a részt amikor mennek a minisztériumba — többször láttam nem tudom miért, de a három főkarakter viselkedése számomra olyan (amíg hat a bájital), mintha valami értelmileg fogyatékosokat mutatnának ott.

    De reméljük ez jobb lesz :D, Bár a index ami minden hypeolt dologra maximum pontot ad, erre csak tízperhatoztak.

  5. Igen komolyan gondolom a véleményem bár biztos sokan nem értenek egyet velem. (és nem 13 éves vagyok :D)
    Az index pedig minden HP filmet alapból lehúz…biztos Gyűrűk ura fanok :) Bár sosem értettem hogy a HPt miért hasonlitják össze a Gyűrűk urával.
    Sokmindent megváltoztattak a HP filmekben a könyvekhez képest, volt olyan ami picit zavaró is volt de szerintem egy ilyesmi könyvet nem is lehet 100%osan filmre vinni.
    A hangulat megvan a látvány megvan a szereplők nagy része is okés … uh szerintem nem lesz ezzel a résszel sem gond :)

  6. Én sem szerettem volna összehasonlítani a gyűrűk urával, mint hogy melyik a jobb film, hanem úgy értettem, hogy számomra mint könyvet jobban sikerült a vászonra vinnük a hp-nél.
    Na de mindegy, bővebben majd premier után kidumáljuk, már én is várom :D

  7. Szintugy nekem is. A LOTR után nem birtam a könyvet újra elolvasni mert a film világ annyival jobb lett (számomra) A HP könyveket meg akármikor újra olvasom, viszont a filmek közül egyet nem tudtam kétszer megnézni…
    Nem LOTR és HP hasonlitgatás ez hanem könyv – film hasonlítgatás.

  8. szpojleres mókus:azér az enyhe túlzás,hogy áthozták vászonra a gyűrűk urát…a 3.részben pl. Teljesen megmásították a befejezést,a könyvben ugyanis a Megye egy romhalmaz volt az oda menekülő Szarumánnak köszönhetően.ebből kifolyólag őt pl egyszercsak eltüntették a forgatókönyvírók,holott ott lelte halálát stb..és ez csak egy példa..de azt senki nem is gondolhatja komolyan,hogy egy 6-800 oldalas könyvet teljesen hűen adaptálni lehet..mindíg bírtam mikor a hp-fanok azért virnyákoltak,hogy ez meg az kimaradt a filmekből.vicc…én egy hp könyvet sem olvastam,de a 3.résztől az összes filmet szerettem.és ezt is fogom.

  9. Biztosan nagyon jó film lesz! Már nagyon várom, hogy lássam. Valami akkor majd véget ér. Ideje lesz végre felnőni. :)

  10. Nagyon jók a kritikák úgyhogy biztos méltó befejezése lesz a történetnek.
    Amúgy tényleg érdekes hogy mennyit fejlődött a széria.Emlékszem az első két részt csak dvd-n láttam és utána nem is érdekelt olyan bugyuta volt az egész aztán mi lett belőle…

  11. Kíváncsi vagyok, mi lesz ezután Rowling pályafutásával. Persze a jogdíjakból annyi pénze lett, hogy a dédunokái is vígan elélnek majd belőle (merch-ből a kedvencem a kvarcjátékkal egybeépített seprű + a boltokban kapható mindenízű drazsé volt) – de vajon lesz még akkora sikere mint a HP? Donna Tartt-ra anno a Titkos Történet után rászakadt a sztárság, amibe faszán bele is roppant, azóta (kb. 20 év) csak két könyvvel jött ki.

  12. jövőhéten lessük meg mi is, én a filmnél csak azt várom jobban, h milyen ereszd el a hajam lesz itt :D:D

  13. Az IMDB és hasonló honlapok alapján nem szabad ítélni. A premier után kivétel nélkül minden film le szokott csúszni egy csillagot. Ennek ellenére én is remélem, hogy jó lesz a film.

  14. Hát igen. Vége. Kb a gyerekkoromat zártam le vele:( Megríkatott. És a 3D élmény fantasztikus volt. Nem hiszem el, hogy nincs több Potter…:(

  15. Emori: Nem lesz, ezt ő maga mondta. Szerinte egy embernek egy életben csak egy “Harry-kaliberű” ötlete lehet. Szerintem most egy időre felhagy az írással, hogy lecsengjen a Potter-mánia, és aztán talán ír valamit. (Ami mellesleg instant bestseller lesz, csupán a neve miatt.)

  16. Nyilván azért lesz nagy bumm, mert finálé, és mert minden rajongónak kielégítik a vágyát a könyvhűség tekintetében. Méltó befejezés lesz úgy érzem, én az összes filmet bírtam, a könyveket pláne, az van velem, mint jó pár millió emberkével, együtt nőttem a sorozattal, hiába, ez más, mintha huszonakárhány évesen elkezded olvasni az összeset. A generációmnak megvolt a fílingje, hogy ha végeztél a harmadik kötettel, nem tudsz nyúlni a negyedikért, mert még meg sem jelent, és valami fantasztikus, ahogyan ez az egész végül kicsúcsosodott. Mese, fikció, néhol másolással, de nagyon a szívéhez tud nőni az embernek. Nem kell komolyan venni, csak élvezni, szerintem ez a hunyó:-)

  17. Nekem a filmek közül úgy igazán csak a Part 1 tetszett eddig, de ez is biztos nagyon jó lesz nyilván azért, mint ahogy már írtátok is, mert finálé. Én is ezen nőttem fel, pont az a kategória vagyok, mint cathy… Lehet, hogy a végét megkönnyezem, mint a könyvnek is :)

  18. Jah, én is ezzel nőttem fel, pont most töltöttem be a 18-at:) Ha a part 1 tetszett es még jobban fog. Szerintem jobb!:D

  19. Nem vetítik még sehol a filmet, csak a londoni (és talán a new yorki premier napján is)láthatta a cast és akik kaptak/nyertek rá jegyet….

  20. Na, jó lehet már vetítik, csak megzavart, hogy Angliában is csak 15-től lehet nézni…:$

  21. Nekem ez volt az első 3D-s élményem, és szerintem elég kaka. mármint a 3D. Bocsánat, de ez van.

    A Part 2 viszont.. teljsen.. magical. Komolyan. Annyit sírtam, amit kb eddig a Philadephián.. (oké, lányból vagyok, talán csak ezért.. sőt biztos).

    Biztos nagyon sokan most azt fogják mondani, hogy ez a kedvenc részük. Én is. Mert hihetetlen. Amúgy nem szeretem a fantasy filmeket, de ez.. eszméletlen. Mondjuk én minden filmet szerettem úgy-ahogy, de ez azért van, mert HP-fan vagyok. Megérdemel minden centet. szerintem.

  22. Én holnap délután megyek. A könyveknek a kezdetektől fogva rajongója voltam (nagyon büszke vagyok arra, hogy az első könyvből még a legelső, a sorozat népszerűvé válása előtti és a későbbi kötetektől teljesen eltérő borítójú kiadás van meg :D), a filmek az elején nem nagyon izgattak, de így a végére megszerettem őket, és túlléptem a hibáikon, a Part 1-et és ezt már kifejezettem vártam. Azért furcsa, hogy 12 év után ez az utolsó Harry Potteres dologl, amire várni lehet.

  23. Már beírtam összesen vagy 50 sort, de mindig kitörölgettem észrevéve, hogy ehhez a konkrét filmhez alig volt köze. Annyit tudok hozzászólni, hogy alig várom, hogy megnézhessem és remélem ha csak egy kicsit is, de visszaadja a könyvet. Én is a Potter generációhoz tartozom. :D
    Keep calm and carry a wand

  24. minél hamarabb akartam megnézni imax 3d-ben, de csak szombat reggelre tudtam még tűrhető helyet szerezni, szóval még olyan 34 óra és végre láthatom :D

  25. Még 33 óra és én is megyek megnézni, de annyira szörnyű, hogy vége és nincs több, nincs több Potter amire várni lehet! Már most sírhatnékom van, mi lesz velem a film alatt!

  26. Öjjj… A Potter sorozatnak már évek óta vége. A filmek meg igen gyengusok. Szomorú ha valaki csak onnan ismeri.

  27. *Túl a fél 11-es vetítésen* Hát hm. Sógornőm, aki nem olvasta a könyvet, úgy nyilatkozott, hogy neki nagyon nagyon tetszett. Én már kicsit rosszabb szájízzel jöttem ki a teremből, még úgy is, hogy könyvhű a film. De azért annak fényében, hogy ugyanez az ember követte el a 6. részt, akkor az még nagyobb szégyen, hiszen itt megmutatta: ilyet is tudok gyerekek! Szóval végül is jó, bár az imdb-s pontozás nem kicsit szúrja a szemem.

    SPOILER!!!!SPOILER!!!!SPOILER!!!!SPOILER!!!!
    Én viszont így, hogy olvastam a könyvet (és igen, tudom, meg kell próbálnom elvonatkoztatni tőle, de ez lehetetlen) néha felszisszentem, meg nyomtam egy-két facepalm-ot. Például kapásból az, ahogy Harryék bejutnak a Roxfortba. A könyvben kalandos meg izgulsz értük, de a filmben….jó, hogy nem hoppanáltak be kapásból :D A végén a Voldemort vs. Harry dolgot csinálhatták volna úgy, ahogy a könyvben volt (tudom, hogy egyszerűbb és rövidebb, de az nekem speciel jobban ütött a nagyteremmel meg minden), és akkor a diadémos keresgélés lehetett volna olyan, mint a könyvben (hosszabb, agyalósabb, és akkor talán nem úgy tűnt volna a dolog, hogy Harry egy dilettáns félkegyelmű, mert úgy kell szájába rágni, hogy mit keressen és hol, és ehhez kitől kaphat segítséget). Óh, még két dolog: a Ron és Hermione csók, és a végén a bodzapálcás dolog. Azok ilyen abszolút wtf-es momentumok voltak.

  28. Batman-es kérdésre sajnos nem tudok válaszolni, mert kb. 5 perces késéssel értünk be :(((( Gondoltam rá, hogy megkérdezek körülöttem valakit, hogy volt-e, de végül nem jutottam el odáig :S

  29. Nem volt Batmanes trailer legalábbis ahol én néztem, úgy vártam erre nem volt semmi.

    A film nekem tetszett. Főleg SPOILER a Pitonos kiderülminden résztől amíg fel nem támad az nagyon ütött szerintem az a 45 perc SPOILER.

  30. ma láttam 11:00-kor feliratosan. hurrá, most volt olyan is, és csak fél órával később kezdődött, mint a premier. ja és igen, gratulálok a zseniális cinemacity vetítési sorrendnek (10:30-imax 3d, 11:00-feliratos 2d, 11:30 szinkronos sima 3d, 12:00 szinkronos 2d) premierkor amúgy nem a “normálisat” kéne adni?

    meva, kb ugyanez a véleményem, mint neked, viszont azt nem várhatod el, hogy mindent olyan hosszabban csináljanak meg, mint ahogy leírtad, meg ahogy a könyvben van. akkor egész nap nézhetnénk a filmet, úgy se lenne vége. szerintem a hp világnak annyi apró kis részlete van, és majdhogynem mind fontos. nagyon nehéz eldönteni, még egy forgatókönyvírónak is, hogy mi az, ami kulcsfontosságú, és bele kell rakni a filmbe, mert különben nem értik a könyvet nem olvasó nézők. plusz ezt még megalakítania a rendezőnek úgy, hogy minden stimmeljen, hát rohadt nehéz lehet. azt viszont aláírom, hogy a hatodik filmet úgy elrontották, hogy az csak na. jobb lett volna új címet is adni a filmnek, mert hogy az egy 20 percig se szólt a Félvér Hercegről, az is biztos. no de ez most itt mindegy.
    nekem ez az utolsó két rész nagyon tetszett (holnap megyek újranézni), soha nem gondoltam volna, hogy Yates ilyet is tud.
    nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy vége ennek az egész HP őrületnek, viszont nagyon örülök, hogy részese lehettem, és együtt nőttem fel vele

  31. Mint könyv-rajongó nekem is volt egy-két facepalm pillanatom de nem idegesítettem magam annyira velük, összességében jól meg volt a hangulat a film nagy részében és néhány színész remekül alakított (Alan Rickman, Helena Bonham Carter), de…

    SPOILER

    Nekem az egészet tönkrevágta Harry és Voldemort végső harca. Egyrészt röhejes és szánalmas volt, másrészt Voldemort halála teljesen antiklimatikus lett. Én is preferáltam volna a könyvbeli verziót, de még ezt az idióta repkedésts és arctépést is elviseltem volna ha utána megvan az epic felemelő pillanat, de nem volt. És így noha a film nagy részét a könnyeimmel küszködve néztem és így átjárt a hideg, az utolsó negyed órában már csak vártam hogy legyen vége.

  32. Nem gondoltam volna hogy csalódni fogok…..

    SPOILER

    A végső összecsapás, Harry eltöri???????????? a pálcát, nincs beszélgetés Dumbledore festményével, ami miatt Dumbledore úgy van feltüntetve, mintha nem is érdekelte volna hogy Harry meghal……….

    SPOILER

    Sajnos nem tudok többet mondani:( 6/10

  33. SPOILERes és hosszú

    Hát, megnéztem, nagyon jó volt. (2D-ben, I don’t need no 3D bullshit)

    A látványról nincs mit mondani, csak dicsérni lehet, de minek (ahogy a zenét is, a John Williamses részek óta a legjobb soundtrack, és jó volt hallani a régi zenéket a végén). A trailerben szinte mindent megmutattak már, de mégis teljesen más film közben. Ami viszont a színészeket illeti, végre Daniel Radcliffe is összeszedte magát, sokszor kifejezetten jó volt: a jelenet, amikor megy meghalni, és elbúcsúzik a barátaitól, illetve találkozik a halottakkal, nagyon megható és drámai lett. Emma Watson is jó volt, Rupert Grint meg hát nem egy színészisten, de amúgy sem csinál sok mindent. A felnőttek közül ez persze Alan Rickman filmje, uralta a filmet minden jelenetben, amikor szerepelt, (ilyenből amúgy nem volt sok) és bár az eddigiek alapján félni lehetett, hogy a Herceg meséjét hogy csinálják meg, nagyon jól megoldották. A többi színész mondjuk tényleg csak egy-egy jelenetre vagy cameóra bukkan fel, de annak örültem, hogy Maggie Smith ilyen sokat szerepelt, badass volt. És végre Voldemort is tetszett, eddig nem nagyon győzött meg Ralph Fieness (túl sokat őrjöngött), de itt tökéletes volt, és nem vicces, mint a korábbi részekben. Ja és Neville is badass. :D

    Steve Kloves végre nem írt baromságokat a forgatókönyvbe, minden karakter úgy viselkedett, hogy kell neki, és ahol eltértek a könyv cselekményétől, ott általában érthető volt az indok. A könyvben persze sokkal jobban ki voltak fejtve a Halál ereklyéivel kapcsolatos dolgok, meg a Harry és Voldemort közötti kapcsolat, de elég volt az, amit beleraktak, akit érdekel, az bármikor elolvashatja, nem volt rá szükség, hogy itt ezzel húzzák az időt. Amit sajnáltam, az az, hogy Harry a nagy leleplező monológját nem Voldemortnak adta elő, csak a párbaj után, a könyvben ez így ütősebb volt, bár az igaz, hogy a párbaj így is elég hatásos volt azzal, hogy közben bevágták Ront, Hermionét és Neville-t, de így pont a döntő pillanat lett egy kicsit súlytalan. És jobban tetszett Voldemort halálának módja is a könyvben: ott ugye sima halandóként hal meg, és ottmarad a teste, itt meg szétporlad. Látványos volt, ahogy meghalt, nem zavart filmnézés közben, de az eredeti jobban tetszett. Ami még kár, hogy kimaradt, az Fred halála – de mondom, ezek igazából nem zavarták az élményt.

    Az epilógus is pozitív csalódás volt, sokkal normálisabbak a sminkek, mint a kiszivárgott képeken, és letett volna giccses, de szerintem nem lett az, aranyos jelenet, nem túl hosszú, de a kedvenc mondataim benne maradtak. (kivéve az utolsót, az mondjuk hiányzott, és Radcliffe ebben viszont túl teátrális volt, vagy legalábbis a szinkronhangja. „Fiam! Albus….Perselus!”)

    Szóval, a filmsorozat minden hibája ellenére, azért jó élmény volt végignézni, örülök, hogy végigkövethettem . És ezzel most vége a Harry Potternek.

    SPOILER vége

  34. SPOILER

    Zane: igen, ott tényleg elmaradt valami katarzis. Én ilyen “összeomlik a Fekete-torony” szintű jelenetet vártam volna, nagy ünnepléssel és felszabadultsággal, de sajnos nem volt ilyen.

  35. Ma megnéztem, összességében tetszett, de nem adnék rá sok pontot, max 7et.
    3Dben néztem, nem ajánlom, pár szép kép van, de összeségében legtöbb jelenet fekete, ezért a 3D nem annyira élvezetes, mint egy Avatárnál.
    Voldemort jelenetei nagyon jók voltak, végre nem csak sikolyos pillanatképei voltak, hanem hosszú részek foglalkoztak vele.
    Maga a film továbbra sem állja meg a helyét önállóan, de a rajongóknak tetszeni fog. A Part 1 unalmasabb volt, ez bejött, lehet majd nézni egyben, mint a Gyűrűk ura rendezőiket.
    Több vért vártam volna, meg trancsírt, de hát 12es volt a korhatár, mit lehet tenni.

  36. Hááát… én kicsit húzom a számat ezzel a filmmel kapcsolatban mivel kicsit többet vártam volna..(NÉHOL SPOILER) Yates szerintem a lehető legrosszabb rendező választás volt de ezt már az előző 3 filmnél is leírtam, viszont fejlődött!(főnix:6,5; félvér 7,5; part 1: 8-9 pont körül) Reméltem tehát, hogy kapok egy tűrhető befejezést a filmsorozatnak. Háát.. tűrhető lett. A főnixnél jobb lett hál istennek, az már jó egynek. Voltak azonban dolgok amik nem tetszettek és masszívan rontották az összképet. A 3D-ből végképp kiábrándultam mert igazából semmi pluszt nem adott, sőt csak látványosan a pofánkba repülő hamut és port(voldemort is meghalhatott volna simán, mint egy halandó). hurrá. Meg jó sötét volt a kép is. A színészek egy részét meg kell, hogy dicsérjem mert nagyon hozták amit kellett. Elsőként Ralph Fines-t aki most szinte lubickolt a szerepében és igazi gonosz volt, mindamellett, hogy látszottak rajta a bukás előjelei is. Maggie Smith a tanárok oldalán volt a legkiemelkedőbb. Neville pedig olyan badass karakter lett, hogy szintén dícséretet érdemel. A többiek hozták amit kellett kivéve… most elnézést mindenkitől ha a szívére venné, de Alan Rickman most nagyon ripacs volt. Egyszerűen nem tudta azt a figurát hozni aki az előző részekben őt igazán jóvá tenni és itt nem az érzelmek feltörésével volt a gond, hanem a túljátszottsággal (itasd fel a könnyemet baromság). Mondjuk a sminkes is elbánt vele mert úgy nézett ki a nagytermes jelentnél is mint valami emo.. Ráadásul az se volt feltűnő, hogy míg félvér hercegnél tele volt ráncokkal az arca, most olyan volt mint aki botoxban fürdött.. A másik gyenge pont számomra még Radcliff volt, de ez már nem új dolog. DE. Annyit még hozzátennék, hogy mindkét szinész volt már jobb is a szériában, s szerintem a direktrori utasítások nagyban befolyásolták a természetes játékukat (vagy épp kevésbé-> Yates) A film első része számomra kicsit olyan volt mintha csak azért készült volna, hogy aztán jöhessen a csatajelenet. Sulytalan volt az egész és mivel a legtöbb, dolgot megváltoztatták a könyvhöz képest így kicsi képzavar is volt a tekintetben, min gondolkozva bámul ki Radcliff a fejéből. Ez az egyik nagy hibája az utóbbi filmeknek, hogy nincsenek olyan jelenetek, amikkel megtudja a néző mi is jár Harry fejében. Colombus, Cuarón és Newel ezt a trió beszéltetésével oldották meg. Így amikor Harry eltalálj, hogy megyünk ide meg oda az kicsit lapos. Amit még negatívumként lehet említeni az epilógus és a nagy befejezés..? Ott állnak egymás mellet kéz a kézben Harry, Hermióne és Ron és nem csinálnak semmit! Állnak egy helyben és várják a tapsot… ok, majd biztos az epilógusban jönnek a könnyek.. hát majdnem röhögés lett a vége, a bemaszkírozott színészek röhejesen néztek ki és nem volt az egészben semmi személyes, semmi érzelem csak elvonultak az egyes könyvben leírt gyerekek és felnőttek a kamera előtt és aztán integetés. Nem mondom az epilógus nem a legerősebb része volt a könyvnek sem, de hogy ezt a jelenetet inkább dvdre kellett volna szánni az biztos. És most azért a pozitív is jön, mert az összkép végül is nem volt annyira rossz és ha egybe nézem majd a remélhetőleg duplapakkos extrás dvdről a két részt, lehet, hogy jobban összeáll a nagy kép, vagy legalábbis nem lesz akkorra, hiányérzete az embernek. A látvány végül is nagyon ott volt, a zene szintén bár nem volt annyira kiemelkedő sem ment szokott. Én ezt a részt egy 7/10-re értékelném és ha hozzá vesszük az első part-ot akkor az összkép egy kerekített 8-asra azért kijön. Sajnálom a dolgot mert, sokkal több potenciál is lett volna a dologban. Egy kis Cuaron-al meg John Williamsel például..:) Ja és ahhoz képest, hogy ha jól tudom a könyv fordítója írta a szinkron szövegét, néhol elég ótvarra sikeredett..

  37. Nem hiszem hogy bárki is elolvassa ezt a sok kommentet, kb olyan, mintha mindenki magában beszélne, de azért elmondok még annyit, hogy a szinkron nem tetszett szokás szerint.
    The boy who lives, come to die- ugye megvan a trailerből.
    Na magyarul ez így hangzott: -A kis túlélő eljött meghalni- vagy valami ilyesmi.
    Annyira azért nem fogtam a fejem, de angolul karakteresebb az egész.
    Na meg mikor lerántja Harry Voldit a magasból, hiányzik az üvöltése Voldinak.
    Jó volt, még jobb hogy vége.

  38. Nem tudom miért szidja mindenki. Szerintem magasan a legjobb film volt, sőt… végig érzelmes, drámai, megható, feszültséggel teli. A könyv részletességét egyáltalán nem lehet visszaadni, ezt ne is várjátok el a filmtől. Az első rész után ez az egyetlen film ami után úgy álltam fel, hogy élmény volt megnézni. Voltak benne hibák, minden filmben vannak, szerintem megérdemli a 9-es osztályzatot

  39. Bástya: nem az van, hogy a magyar fordításban (rég fogtam a könyveket magyarul a kezemben) alapból “kis túlélő” van? Mintha ez lenne az első fejezet címe az első könyvben.

  40. Bástya, kipártollak, én is szinkronellenes vagyok, legalábbis HP-ben, de sajnos egyre több mindenben. Forgács Péter Voldemort hangjának kínkeserves, azok a nyújtások, meg tüdőbajos hangszín, szörnyű. Az egyetlen, akit nagyon szerettem az ofkorz Szakácsi aka Lucius. Voldemortnak Sörös Sándort adtam volna, mintahuzat. (a maszk miatt úgysem lett volna gázos, nem látszott volna, hogy Fiennes fiatalabb).

  41. Szerintem méltó lezárása volt a HP őrületnek. Nagyon jól visszaadta a könyvet. Látványos volt, tempós, a drámának volt súlya, a kis vicces betétek ízlésesen oldották a rész nehéz és borús légkörét.
    Ami nagyon tetszett és mutatja, hogy Yates is érti azért a dolgát, bárhogy is szidják sokan, hogy az ismert Harry Potter theme egészen addig nem csendült fel, míg (spoiler) vissza nem tért a Roxfortba és meg nem jelent ott mint a várt reménysugár.
    Szóval nekem bejött. 9/10. simán.

  42. SPOILER

    Nekem egy dolog hiányzott: a Voldi kinyírása utáni kollektív üdvrivalgás.
    WTF volt ez, hogy Harry kicsinálja odakint, majd bemegy a kastélyba, ahol mindenki iszogat, meg nevetgél, és annyit se mondanak neki, hogy mizu, vagy hogy ügyi voltál, és köszi.
    Nem nagyon volt érezhető ennek a tettnek a jelentősége…
    Voldemort elpárolgása is érdekes volt, jobban tetszett volna, ha csak simán meghal – hiszen ezért volt az egész horcruxvadászat, hogy halandó legyen.
    A bodzapálcás jelenet is nagyon gáz volt, az senkiben sem merült fel, hogy pl Harry ezentúl mivel fog varázsolni? Csak simán Draco pálcájával? Nemár…

    Ezeket leszámítva tetszett nagyon, elég jól követték a könyvet és az egyszerűsítések sem voltak zavaróak. Tényleg lezárult egy korszak :(

  43. Nekem tetszett. Nagy könyvrajongó vagyok, a filmek nálam V-alakot írtak le, de ez most tényleg szép swan song lett. Epikusnak epikus, a trión kívül a karakterek megvoltak (Neville! Snape!), románc pont jó adag és szép effekter (bár hogy a 3D tényleg minek). end of an era. rip. hallelujah.

  44. spoileres

    Hát ez mi volt? Nagyon jól visszaadta a könyvet??!! Melyiket? Mert a Harry Potter utolsó kötetét azt biztosan nem. A gringotsi betörést kb 10 perc alatt letudták és hát elég gyenge mutatvány volt. Meg voltak olyan jelenetek, amik tökre nem illettek oda, csak azért rakták bele őket, hogy benne legyenek, amit meg bele kellett volna tenni, azt meg bszták. Pl mikor elmennek Roxmortsba akkor ott a nevetséges macskanyávogás az megvolt, de a dementorokat, meg azt a két rohadt patrónust már nehéz lett volna? A másik meg ami bökte a csőröm, hogy lusták voltak a szellemszállást megcsinálni, helyette inkább valami csónakházban(?) játszódott az a jelenet. És a végső összecsapás Harry és Voldemort között? Kergetőznek meg repkednek a Roxfortban? Mi van? Miért nem lehetett azt úgy megcsinálni, mint ahogy a könyvben volt? Így a vége nagyon gáz lett. Csalódás volt sajnos. És nehezemre esik elhinni, hogy annak aki olvasta a könyvet ez tetszett.

  45. ajj egy újabb korszak lezárul :( Gimi elején kezdődött a mánia a könyvekkel és a legszebb az egészben, hogy most lassan 26 éves fejjel a gimnáziumi barátokkal megyünk el holnap megnézni 8an :) kicsit felfrissítettem az emlékezetemet és megnéztem tegnap és ma az 1-2. részt és nekem azok is tetszenek :) lehet holnap még ledarálom a többit is újra mehehehe!

  46. Carmen :DDDD Jó tudni, hogy nem csak nekem volt ezekkel az “apróságokkal” bajom!

    SPOILER!!!!
    A Gringotts az nekem is gázos volt, főleg, hogy ugye a könyvben a széfben, Geminio- és Pirocus-bűbájt alkalmaztak mindenen, tehát, mikor többszöröződnek a dolgok, akkor azok forróak, és szétégetik őket, és így elég necces megszerezni a horcruxot, és kőkemény küzdelemmel jár, hogy a közelébe kerüljenek. Itt meg Harry csak simán megvárta, míg összegyűlik annyi cucc, hogy elérje a poharat, és akkor érezzem át a diadalt, hogy ezazzz, megvan!! O_O Hehh, meg az imperio átok, amit Harry kiszór a főkoboldra, az így mi volt? Szegény kis lény úgy nézett ki, mint aki belőtte magát, és pegazusokat lát szivárványon táncolni. Morogtam is magamban, hogy így csak a vak nem veszi észre, hogy valami nem stimmel az öreggel….

  47. szerintem a csónakházzal semmi baj nem volt. sőt, nekem még tetszett is ez a megoldás. főleg, hogy üvegen keresztül mutatták, ahogy Pitont szétmarcangolja Nagini.
    ja és még ami kimaradt az előző hozzászólásomból:
    a “Because I have something worth living for” részt mért nem hagyták benne?? úgy tetszett az előzetesben is…
    és amúgy a king’s crossos résztől nekem se tetszett már… valahogy nem éreztem azt a vége fílinget, pedig 8 film lezárására kellett volna azért valami emlékezetesebb

  48. SPOILER

    KeKksz: szerintem a csónakház nem volt vészes, gondolni kell azokra is, akik nem olvasták a könyvet, vagy nem látták a harmadik filmet, nekik semmit nem mond a Szellemszállás. Ha a vízióban azt látta volna Harry, akkor az egy akármilyen szoba lehetett volna akárhol, így viszont a néző is rögtön tudta, hogy hova kell menni.

  49. Remélem, hogy télleg olyan jó lett, mint amilyennek mondják (az előző rész nagy kedvenc lett, aki szerint lassú, az nem nagyon értette meg a könyv azon részét). Kár, hogy csak jövőhéten jutok el a moziba.
    Az már az előzetes alapján lejött, hogy ide is belekerült pár új dolog, nem mondom, hogy tapsolni fogok neki, de ha jól megcsinálták, akkor éppen nem tragédia.
    Könyvvel olyan gyalázatot úgy se fognak megint elkövetni, mint amit Mike Newell bandája művelt a tetves negyedik filmnél…

  50. Megnyugtató számomra, hogy mások is elérzékenyültek a film közben. Mert nekem is elfátyolosult a szemem néhány jelenetnél. Közben pedig végig azt éreztem, hogy 10 éves kisgyerek voltam az első filmnél ez a rész zárta le a Harry Pottert, hiába van kint a könyv már régóta. Vissza gondolva erre a 10 évre… tényleg egy korszakot zárt le. Ezzel az érzéssel mentem be a moziba és nekem tényleg “epic conclusion” volt. Olvastam a könyveket 10 szer biztos, átsiklottam a hibákon, mert úgyis mindenkinek az a legjobb, amit az olvasás közben saját maga elképzel.

  51. Szerintem igaz, hogy a Part 1 unalmasabb volt, de valahogy mégis könyv hűbbnek éreztem, mint a második részét… mindent összevetve tetszett a film, kicsit zavartak a változtatások. Ami nagyon nem hagyott nyugodni, hogy ha már egyszer úgy is megmásítják a végső csata jelenetet, akkor megcsinálhatták volna, valami űber brutálra :D, ez is látványos volt, de ahhoz képest, hogy manapság miket tudnak megoldani elég gyengének hatott… SPOILER A végén a pálcás résznél meg majdnem hangosan elordítottam magam, hogy mit csinál :D

  52. ja azt elfelejtettem leírni az előbb, hogy már várom mikor kezdik el forgatni a reboot-ot :D :D :D

  53. Pár észrevétel, ami annyira nem jött be a filmekben:

    SPOILER

    – Crak és Monstro közül nem az halt meg a futótűzben, akinek kellett volna (a srác bírósági tárgyalásra vár marihuána terjesztés miatt)
    – Neville hősködése, illetve hogy nem rögtön csapta le Naginit, hanem még kergették Ronékkal egymást egy darabig
    – Neville szerelmet akar vallani Lunának (!!!) – az index említette, hogy az Abbott kisasszonyt már rég kiírták a filmváltozatban (nem is rémlik melyik volt)
    – Harry beszalad a kastélyba Hagrid kezeiből
    – a Harry-Voldemort végső párbaj is olyan semmilyen lett. Látványos, de a könyvváltozat jobban bejött az egyszerűséggel.
    – McGalagony sose mondana olyat, hogy alig várta, hogy a szobormozgató varázslatot használja
    – Dracoék kisétálnak (?!)
    – a végén öregebbre kellett volna sminkelni a szereplőket a frizuraváltás mellett, mert így a közönség végig röhögött (!!!) – azért a gyerekeket végig mondhatták volna vagy Neville karrierjét említhették volna
    – az előző részben Féregfark halálán is átsiklottak

    Ettől eltekintve kiváló film. Nagyon örültem, hogy ennyi régi szereplő cameo szerepekre is visszatért. Akkor most jöhet a könyv elolvasása megint. :D

  54. uhh, megvolt, 2d, de nem irok spoilert. nem csalódás, mert egyik film se tetszett, nem volt magas az elvárás, de ez magasan az egyik legrosszabb feldolgozás, ha valami, akkor ez BIZTOSAN NEM KÖNYVHŰ. és ennek tükrében a 7/1 is pepecselés volt sokszor, nagyon fontos, és az egész sorozatot érintő részek maradtak ki, s hogy a végén..

    JÓ, MÉGIS SPOILER

    a nagy harc simán lemegy, nuku katarzis, majd az emberek ülnek a nagyteremben és mindenki elvan, az a teljes arculb*szás..

    SPOILER VÉGE

    aki nem olvasta, annak lehet bejön, de nem tudja miből maradt ki.

  55. Valahogy még nem tudom, hogy mit írjak a filmről, szerintem meg fogom nézni valamelyik nap mégegyszer, és utána alkotok véleményt.

    SPOILER
    Az viszont biztos, hogy az a jelenet, amin könyvben is elérzékenyültem -> Fred, Lupin, Tonks.. Az itt is hatott, bár azt hiszem Rupert iszonyatosan jól sikerült és hihető zokogása miatt.

    De a Ginny-t játszó csajszi… kicsinek még aranyos volt, de az utóbbi néhány részben, főleg ebben, kapartam a falat, annyira hiteltelen volt szegényke..

  56. Bocsánat ha egy kicsit off topic kérdés de szerintem még elfér ide :) Azt szeretném kérdezni, hogy a 3D-s Harry Potter előtt is van Dark Knight Rises előzetes? Vagy csak a sima 2d-s vetítésen nyomják le? Valaki sokat segítene aki elárulná :) (aki már volt 3d-s potter vetítésen :) Köszi előre is!

  57. Ez nem jó hír :( Akkor Magyarországra nem hozták be a Dark Knight Rises előzetesét a Harry Potter elé? :/ Sehol se vetítették le előtte itthon?

  58. Megnéztem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Iszonyatosan jó volt,a nnyira látványos és izgalmas, pedig olvastam a könyvet nem egyszerXDXD csak ajánlani tudom!!!!:D

  59. Szerintem az egész HP sorozat tökéletes(filmben és könyvben is) azzal az apró kis problémával, hogy könyvben a 4 a kedvencem, filmben pedig a Tűz serlege pont az a rész ami egyedül nem tetszik, mert nincs benne pl a M.A.J.O.M, vagy nincs benne Winky, Ludo Bumfolt, hiányzik a házimanós történet, az egész világkupa nem olyan, mint könyvben… Harry elszállítása a Privet Drive-ról, a temetőben Voldemort beszéde, és még sorolhatnám… Nekem a 4. könyv nagyon bejött, a film pedig nagyon nem!!! A fináléra pedig vasárnap benevezek 3Dben :)

  60. SPOILER

    Amit még picit elrontottak, hogy nem érzékeltették az időt. Teljesen úgy lett beállítva, hogy bementek a bankba, majd még aznap éjjel lezajlott a Roxfort ostroma. Tonks csemetéjéről is alig volt szó, így váratlanul érhette a nézőt, hogy lett gyermeke.

  61. #zolivoros

    Aki olvasta, annak is nagyon bejött. A könyv nem szentírás, hogy mindent bele kéne szőni a filmbe és be kéne tartani, sőt örültem is,hogy néhány dolgon változtattak. A könyvet útmutatónak kell kezelni és ezt meg is tették. Az már a ti bajotok, aki úgy ül be filmet nézni, hogy keresi és strigulázza, hogy hány dolog más mint ami a könyvben. Filmélménynek tökéletesen megfelelt és ez a lényeg.

  62. exodus!

    “Aki olvasta, annak is nagyon bejött” – lol, olvastam, nem jött be. s asszem vannak még itt ilyenek. ne akarj meggyőzni, hogy tetszedjen a film, én sem akarom belédgyömöszölni, hogy fos volt.

  63. Yates nem egyszerűen megerőszakolta a könyvet, hanem bevonszolta egy sötét sikátorba, hasba szúrta és csak azután. Majd pedig mikor már ott feküdt vérbe fagyva és meggyalázva, akkor még belerugott kettőt.

  64. Nekem tetszett… nagyon! Pediog olvastam a könyvet, és néhány neccesebb változtatáson ugyan felszisszentem, viszont az a néhány kis negatívum egyáltalán nem zavart, ugyanis az akciók gyönyörűek lettek (nekem a 3D is nagyon bejött), az érzelmes részeket pedig megkönnyeztem. A végős csata elnyújtása kicsit fura volt, de az összkép pozitív, mert ez tényleg epic lett.
    A véső képeken talán változtattam volna, de ez legyen a legnagyobb bajom (film szinten nálam 9/10, Potter-film szinten 11/10)… :))

  65. Az a Harry Potter adaptáció, amit itt egyesek elvártak, az sohasem készülhet el. Egy teljesen tökéletes filmadaptációt egy könyvről ugyanis lehetetlen létrehozni, mivel a könyv és a film két teljesen más nyelv. Ami működik az egyiken, az nem biztos, hogy működhet a másikon. Ha az eddigi legtökéletesebb filmadaptációt vesszük, a Gyűrűk Urát, ott is rengeteg részt ki kellett hagyni, amiért most bár fanyalognak, ha benne lennének, akkor meg az lenne a baj. Például: Bombadil Toma mivel segítené előre a sztorit? Vagy a király visszatér sok fanyalgó szerint túl sok befejezéssel rendelkező vége még ha kibővült volna egy plusz csúcsponttal, ahhoz mit szólnának (a megye megtisztítására gondolok). Ugyanez a helyzet a Harry Potterrel is. Ha belerakták volna a házimanós sztorit, vagy a világkupadöntő részletes meccsét, akkor az lenne a baj, hiszen a film unalmassá válna, mert ezek a dolgok semmilyen módon nem segítik elő a fő történetszálat. Amíg a könyvben érdekes az ilyeneken elszórakozni, a filmen egész más a helyzet. Ott csak az maradhat, amik előreviszik a cselekményt, felesleges rész vagy unalmat, vagy zsúfoltságot okoz. Sokan így is panaszkodtak, hogy lerendezték hamar a Gringottsot, pedig ez így volt a jó. A Harry Potter és a Halál Ereklyéi öt órás változata sem tudott mindent belezsúfolni a játékidejébe, de remekül helyt állt, ugyanúgy, mint az összes többi film. Egyáltalán nem maximálisan könyvhűek (a legkevésbé a Félvér Herceg), de a film nyelvének szempontjából nem tudok ennek a könyvsorozatnak jobb változatot elképzelni. A lényeget, a fővonalat megragadták, átadták, és filmadaptációk során ez a legfőbb szempont.

  66. Megnéztem. Én, aki egyik mindegyik filmre azt mondtam, hogy ez bizony nem érte meg a mozijegyet, ez előtt fejet hajtok. EPIC, hatalmas, végig izgultam, hiába olvastam a könyvet is többször. Nagyon magával ragadó a film, talán a legjobb az összes közül. Csak ajánlani tudom… tessék menni és megnézni! :)

    SPOILER
    igaz Potti és Voldi csatáját kicsit szerintem elnyújtották, meg a vége is kicsit összecsapottra sikerült szerintem.

  67. Sziasztok!
    Egy gyors kérdésem lenne! :) 3D-ben vagy 2D-ben érdemes megnézni szerintetek?
    Ja és nem hiszem el, hogy nincs Batman trailer.-.-‘

  68. Sajnos nekem egyáltalán nem tetszett már az utolsó könyv sem, de a film még a könyvnél is borzalmasabb volt.

    Úgy gondolom, ha 7 filmet végig néztem már, akkor a 8.-ról úgy jöjjek ki, hogy valami katarzis élményem legyen. Hát hárman voltunk moziban, köztünk olyan is, aki egyáltalán nem olvasta a könyvet, 15 percig a lehangoltságtól nem tudtunk megszólalni. Mindenki csak nagy csalódottságot érzett. Aki nem olvasta és nem látta az előzőket nem értette, aki már olvasta vagy látta, annak kevés volt, gyors volt és ostoba. Szanaszét csak romok és sötétség.

    A végén pedig a kutya sem hitte el, hogy Harry Potternek és a többieknek annyi idős gyerekei lehetnek. Az öregedésre is lehetett volna valami számítógépes technikát használni.

  69. SPOILERES

    Ennyi boncolgatás után már csak ismételni tudnám az előttem szólókat a “gagyi” jelenetekkel kapcsolatban (Voldi-Harry harcjelenet, Gringotts, Tonks gyereke holvan nulla), ezért most kitérnék arra, ami tetszett; talán az egész filmben a merengős részt vártam, mikor Harry előtt feltárul kábé minden Pitonnal kapcsolatban, és, hát ha nem is úgy tálalták, ahogy gondoltam, mégis helyén volt azt a jelenetet. Szép volt, jó volt, nem voltak benne fölösleges részek és szerintem érthetővé is tették.

    Amúgy csak én unatkoztam az elején? Szerintem baromi unalmas volt. Feszültség nulla.

    Ron-Hermione csókjelenet meg… na ne. :)

    SPOILER STOP

  70. SPOILER

    “Teljesen úgy lett beállítva, hogy bementek a bankba, majd még aznap éjjel lezajlott a Roxfort ostroma. ”

    Mert úgy is van. Nappal mennek a bankba, mire elérnek Roxmortsba, már este van, és az egész Roxfortos kaland éjszaka játszódik, a végén kel fel a nap. (a könyvben pont Voldemort halálakor)

  71. Sajnos én is savanyú szájízzel jöttem ki tegnap este a Corvinból. Ami legjobban zavart, hogy a harc közepébe beletettek poénokat, amitől az egész olyan lett mint egy jó kis esti party kb. pl.: Amikor Neuville menekül élet-halál közt és aztán benyögi, hogy “Jók vagyunk!”.
    Oké vicces, de ebbe a filmbe nem kellett volna ilyeneket beletenni.

    Aztán a végső harc is idegesítő ( Voldemort fejének tépkedése közben el kellett magamban folytani egy nevetést; a magasból levetéses “Kettesben” szövegnél pedig az előttünk levő sorban egy csávó nyíltan a fejéhez kapott, és én is ezért imádkoztam, hogy írják át másra. De nem.
    Nagini megölése is el lett nyújtva, és elvette Neville-től a nagy pillanatát, szerintem.

    Hermione hangja végig furcsa volt, a film elején nem lehetett érteni, h mit beszélnek ( ez lehet h mozi beállítás). :(

    Arról ne is beszéljek, hogy Crack-Monstro duó egyike befeketedett. Kicsit zavaros lett az írás, de vhogy ki kellett írni magamból. :)

  72. Egy-két kivétellel könyv hű volt a film, szóval sokat elviekben nem panaszkodhatnak a nagy Hp könyv rajongók, így én se. Mégis valahogy hiányzik, mindig is hiányzott az a plusz a filmekből, ami a könyvekben meg van és én is úgy jöttem ki a moziból, hogy hiányzott a katarzis. Véleményem szerint is a végét eltolták nem kicsit. Majd igyekszem megnézni még egyszer tárgyilagosabb szemmel, hátha akkor szebbnek-jobbnak, de legalábbis elégségesnek fogom találni, az idő mindent megszépít ezt is.
    Jah és felesleges a 3D, engem kifejezetten zavart, de minél előbb megakartuk nézni a filmet és a 3D-s vetítés volt előbb, szóval bőven elég a 2D!

  73. Na de most mégis: MI A FENE VAN DUMBLEDORE-ral?? Senki nem hiányolta rajtam kívül az egész szálat, ami elmeséli az életét?

  74. Aki azt írta, hogy olvasta a könyveket, és tetszik neki a film, az vagy hazudik, vagy semmi képzelőereje, véleménye nincs.

    Ez nem könyvadaptáció, ez totális eltorzítása az egész könyvnek. mellesleg az ötödik rész óta így vélekedek a filmekről. Igen, látványos. Ennyi. Erre mentek rá, semmi másra.

    Írta valaki, hogy hogy képzeli az egyik hozzászóló, hogy hétszáz oldalas könyvből ennél többet lehet kihozni 2 óra alatt. Egyrészt szólnék, hogy két részes a befejező film, ha nem vette volna észre, tehát 4 óráról beszélünk. Másrészt ajánlom nézésre/olvasásra a Gyűrűk Ura című háromrészes alkotást.

    Olvastam ilyet, hogy könyvhű. EZ?!?! Ez minden csak nem az. Talán annyiban könyvhű, hogy itt legalább az idővonalat nem kavarták össze-vissza mint az ötben, legalábbis ha jól emlékszem.

    Aki kíváncsi a történetre, az a könyvet olvassa el, ne ezt nézze meg.

    SPOILER!

    Könyörgöm, Ollivander nem tud az ereklyékröl, innen tudják meg, hogy nem csak halandzsázik az Elder wandról. A láthatatlanná tévő köpeny alig van használva. A dialógusok nem egyszer mesterkéltek, ráadásul teljes ellentmondásban vannak a könyvvel (Gondolok itt arra, amikor beérnek Aberforth-hoz, akinek Harry kategorikusan kijelenti, hogy nem érdekli, mi volt közte, és Albus között, megbízik az utóbbiban. Nevetséges…). A Hogwarts mióta áll egy sziklán? A végső harc nagy része a füves parkban játszódik. Még a kígyót sem vették körül védőburokkal, pedig az még látványos is lehetett volna. Neville jelenete szintén nevetséges. Ne beszéljünk már arról, hogy nincs idejük a két órában, amikor egy 3 perces jelenetet teljesen átírva csináltak 15 percet belőle…

    Sorolhatnám még, de nem teszem.

    SPOILER vége.

    Hollywood-i pénzvadászat lett az egész franchise-ból, és ahogy elnézem, ez ma már elég az embereknek, tisztelet a kivételnek. Bocs, ha hosszú lett, de kikívánkozott.

  75. Bocs, még annyit, hogy nem azért hoztam példának a Gyűrűk urát, mert fanboy vagyok. A HP könyveket jobban szeretem, mint a LotR-eket. Viszont filmek esetén a Gyűrűk Ura kompaktan, teljesen érthetően és élvezhetően elmondja ugyanazt a sztorit, ugyanúgy ahogy a könyvben van leírva. Hp-nál meg megy a túldramatizálás, látványosra “változtatás”, egyes esetekben a sztori teljes átírása, és ehhez nekem nagyon nincs gyomrom…

  76. shanus: szívesen. Gondolom nem szoktál ülvöltözni az életben, a neten pedig a nagybetű ÜLVÖLTÉST jelent, így a végig nagybetűvel írt kommented eltávolítottam. Természetesen nem a film ellen tett véleménnyel volt baj.

  77. Charlie
    Én olvastam a könyvet és ennek ellenére tetszett a film , mégpedig azért mert a hatos film után nem voltak túl nagy elvárásaim a befejező részekkel kapcsolatban.Persze volt egy -két olyan jelenet amivel én sem értettem egyet de nem minden rajongónak lehet megfelelni. A befejező részeket a hatos filmnek kellett volna felvezetnie(szerintem), de mivel abban olyan súlyos hibák voltak , olyan sok minden kimaradt ,hogy néhány részt már nem tudtak teljesen könyv hűre megcsinálni így változtatni kellett.

  78. Charlie: ha szerinted pölö a negyedik film könyvhű, akkor… akkor arra nem is lehet mit mondani. Mellesleg az előző film lassabb részei pont illeszkedtek a könyvhöz, és sokaknál az volt a baj, hogy uncsi.
    Ezt csak zárójelben, mert még nem tudtam megnézni (így a mostanira vonatkozó véleményed nem is vitatnám, természetesen), de a fenti leírtakhoz nem is kellett látnom.

  79. külföldi vélemények után én hatalmas elvárással mentem megnézni (nem gyakran szoktam), de valamiért nagyon nem tetszett valami. remélem csak a magyar szinkron hibája az a rengeteg bugyuta párbeszéd, de ettől függetlenül ez valahogy elég felületesre sikeredett nem? a jövőbeli énjüket se erőltették meg nagyon.

  80. Télleg, a szinkron ugyanolyan fosgané lett, mint korábban? Bár lefogadnám, hogy max még gyengébb lett. Ez az egyetlen, ami kicsit már előre zavar, mert a korábbi részeket nem tudtam végignézni szinkronnal, főleg a felirat után.

  81. Köszönöm a kioktatást human .. és igen szoktam üvöltözni az életben.. -.-“

  82. cjnin: Nem, a negyedik film sem könyvhű, de az igazat vallva már elég rég láttam ahhoz, hogy csak arra emlékezzem belöle, amikor Harry a sárkánnyal harcol. Azért arra mert az eléggé felbosszantott. Azért mondtam hogy öttől vélekedek így, mert arra már konkrétan emlékszem mennyire sz*r volt. De most hogy mondod, kezdenek derengeni részletek még a négyből…

  83. Viki:

    Értem amit mondasz, én is pl a Transformers 3-ra úgy mentem el, hogy látványt, akciót akarok, mást igazán nem. Jól szórakoztam, megkaptam amiért mentem. Ugyanakkor az nem is könyvadaptáció, aminek viszont szerintem alapvető dolga lenne a könyvre hasonlítani. Ezért bosszant fel ennyire a dolog. Látványos ez is, meg akciódús, csak az lehetne úgy is, hogy közben a könyvet meséli el…

  84. Most néztem meg a filmet. Hatalmas csalódás számomra, pedig nagy érdeklődéssel vártam, mert az előző elég elfogadhatóra sikeredett. Habár megint sikerült visszazuhannia a rendezőnek a gyökerekhez, és megint akkora hülyeséget írnia és rendeznie, hogy majdnem ott hagytam a filmet vetítés közben.

    Spoiler:

    A bankrablás után mikor Roxmorts-ba hoppanálnak fújja a szél a havat és havasak a tetők ugyan már május elején egyik könyvben sem olvastam volna, hogy hó volt, sőt a minden könyv kiemeli, hogy márciusban jó idő köszönt a kastélyra.

    Na meg a titkok kamrája jelenet legalább valami felüdülést hozott a filmben, mert a könyvben csak röviden mesélnek róla a Hermionéék, hogy szedték össze a fogakat.

    Végén a Harry-Voldemort párbaj, majd 15 percig tartott, ami számomra vontatottá tette a filmet, mert hamarabb el kellett volna intéznie, de nem húzzuk a nézők idejét.

    Azért a “19 évvel később” jelenetet legalább annyira nem rontották el. Az az egyetlen pozítivum a filmben ami tettszett.

    Összefoglalva, unalmas, vontatott, párbeszédeken majdnem eldobtam a kukoricát a kezemből, mert annyira mesterkélt és idegesítő, de számomra a könyvtől való megint történt hatalmas eltérés az idegesítő, pedig többször olvastam könyveket. Számomra 6/10 objektívan pontozva.

  85. Charlie: Én úgy ültem be a moziba , hogyha a fő események benne lesznek akkor már elégedett leszek. A hatossal volt az a legnagyobb problémám , hogy a készítők mindenre figyeltek csak éppen a lényeges eseményekre nem. Itt meg pont a fő eseményeken volt a hangsúly pl én SPOILER a Dumbledore szálat hiányoltam a filmből , csak ezzel az volt a baj , hogy a 7/1-es részben is elsiklottak a szál felett így már nem tudták beleszőni a történetbe úgy hogy hiteles legyen. Szerintem akkor lett volna sokkal jobb a finálé ha a 7/1 kicsit részlet gazdagabb lett volna , így sokkal jobban ellehetett volna varrni a szálakat is.

  86. Potter úr jól termel 92 millió dollárral övé a napi nyitó bevétele ‘abszol út’ :) rekordja.

    174 milliót hozott összesen a világon, egy nap alatt.

    Boxofficemojo-ról.

    Harry Potter és a Halál ereklyéi – II. rész

    David Yates bevette az epikusság kapszuláját a giccsmentes érzelmesség pirulájával egyetemben. Mindemellett egy igazi hullámvasútra is elvitt minket, mivel a látvány magáért beszélt. Meg kell jegyeznem viszont, hogy néhol spóroltak vele pedig a költségvetést nagyon nem érintette volna. A könyvben a Gringotts bankban dupla féle bűbáj védelem van, a másik égetést okozna s ezt kihagyták. Ugyanígy az egyik híres kamrában, a védelem csak egy szimpla vízhullám volt szinte. Volt egy hosszú visszaemlékezős rész nem spoilerezek most,  ott hiányoltam az egyik karakter megsértésének hosszabb bemutatását, hogy érezze a néző miért tűnt eleinte olyannak, amilyennek. Néhány humoros beszúrás s beszólás drámainak vagy epikusnak szánt jelenetek után s közben viszont nem kellett volna szerencse, hogy 2-3 percet takarnak maximum.

    Ezen negatívumok mellett talán még annyit tudnék mondani, hogy a már fiatal felnőtt színészek közül Rupert Grintnek és Emma Watsonnak inkább mellékszerep jutott most és Harryre összpontosítottak, ami nem baj csak így most ők picit háttérbe kerültek nem volt olyan jelenetük, terük, amiben bármi nagyobb alakítást bemutathattak volna, akár ha tudtak vagy akartak volna is. Daniel Radcliffe szerintem jól alakított most, persze Oscar nem adunk érte, de láthatóan az 5. résztől jobbak a fiatalok. A kastélyostroma picit rövidebb volt, mint vártam tehát nem verte le a Gyűrűk Ura trilógia ebbéli jeleneteit, ahogy néhányan talán várták. Ennek ellenére, ami volt az igazán látványos, drámai, epikus volt.

    A filmnek sok érzelmi és látványbeli csúcspontja volt.
    Érzelmi, drámai vonal: Harry áldozathozatala az egyik volt, a másik egyik főbb karakter igazi mibenlétének s énjének megismerése. A 3. pedig bizonyos szellemekhez kapcsolódik.
    Látvány, epikusság vonala:
    A sárkányos jelenet, a csata és annak bevezetése, a végső nagy párbaj, amit sokkal jobbá tettek a felspékelt látvánnyal így kell inkább lezárni, – semmint ahogy, Rowling könyvében – egy 10 éves történetet.

    Jó volt látni, hogy sok régi tanár s szereplő visszatért, még ha csak némelyik másodpercekre csak is.
    Dumbledore sötétebb múltjának picit nagyobb részletezését az halál ereklyéinek 1-2. részéből picit hiányoltam.
    Sokan írták, hogy a zene semmilyen volt pedig néha eleve már a hatalmas erejű hangzás miatt se lehetett mellette elmenni, még ha sokan utálták is. Emellett érzelmes volt, amikor kell és epikus ott ahol kell.
    Melengette szívemet, hogy Desplat az előző részből átvett jó elemeket újakkal variálta, mint pl Lily témája, ami egyébként megint az Obliviate 1. részes bevezető témájához hasonlóan a Hedwig témát takarja lassabb, epikusabb drámaibb változatban, egy szép női hanggal.
    Ez többször is felhangzik a film során.
    Sokan hiányolták John Williamset azt kell mondjam az 1-2. részből 1-2 konkrét számát újra hallhatjuk a film során s szerintem érthető hogy miért épp és miért pont akkor.. Ugyanígy hallhatjuk konkrétan a 6. részből Nicholas Hooper drámai számát s érthető hogy miért. Ezek talán tisztelgések is Desplattól de okuk is van azoknál a jelenteknél, amiket kísérnek.
    Az utolsó résznél nem unatkozhatunk, igazi látványos hullámvasutat kapunk értelmes történettel, mely kerek egészet alkot s mindent lezár. Sok a magyarázó rész már majdnem annyit gondolkozhatnak, a könyvet nem olvasók a magyarázós részeknél, – melyek az egész sorozat megtekintését szükségeltetik s átfedik néha, – mint az Eredetnél. Szóval nincs megállás az 1. rész kilátástalanságot felmutató lassabb tempója feledésbe merül s épp ezért jó így szerintem, ahogy láthattuk a 7. könyvet két részletben a vásznon. Az 1. rész felvezette ezt.
    A film lezáró része szerintem nagyon felemelő lett, az már más kérdés, hogy azok a maszkírozások az egyik főszereplő lánynál nem látszottak. Ami zene szól alatta, azt nagyon ötletes volt oda betenni.
    Rowling érzetem szerint a könyvek elolvasása és a filmek megtekintése után választhatott volna egy teljesen más lezárást is, ami sokkal borúsabb lenne, talán a rajongók unszolására nem követte el ezt mégse.
    David Yates sokat fejlődött a Halál ereklyéi esetében így számomra talán ennek első és második részét egybevéve a legjobb része lett a sorozatnak, s szorosan követné őt a harmadik és a hatodik rész. Nehéz is külön kezelni hisz egy könyvet dolgoznak fel.
    A kritikusok azért éltetik, mert hatott rájuk erős érzelmi vonala, emellett epikus is néha, s látványos, a története pedig mindent összefoglal és bemutat, amit eddig valaki nem tudott a sorozat kérdőjeleivel kapcsolatban.
    Színészek terén felvonul Nagy-Brittania színe-java s krémje, élükön Ralph Fiennes és Alan Rickman fényezik az utolsó részt talán valamelyikük még jelölést is kap az Oscaron majd, pedzegetik néhányan a kritikusok közül. Nevillet alakító színész se rossz csak kevés teret kapott már ebben a részben, de jó látni, hogy mennyire más is tud lenni.
    Ritka hogy 8 filmen át végül a legutolsó rész legyne a legjobb és kisebb zuhanások kivételével minőségi folytatásokat kapjunk egy sorozaton belül. (lásd Transformers széria gyenge lett, Karib kalózai részei is gyengültek pedig azok nem 8 részen át tartottak)

    Elmondhatjuk már tehát, hogy Potter úr most már a mozi kasszák ura is és a jó folytatásoké.

    95%

    Potter Top 8

    1. – Halál ereklyéi (1-2. rész) 85 és 95%-al, de együtt.
    2. – Azkabani fogoly holtversenyben a Félvér herceggel (90-90%)
    3. – Tűz serlege holtversenyben a Főnix rendjével (80-80%)
    4. – Titkok kamrája (65%)
    6. – Bölcsek köve (60%)

  87. Jótanács mindenkinek. Ne nézzetek szinkronosan egy darab filmet sem, mert mind egy nagy kaka. (Talán az 50 első randi elmegy, de a többi nem jó). Soha nem fogják átadni rendesen sem a szöveget, sem az érzést.. Nekem a szinkron olyan erőltetettnek és színpadiasnak tűnik már, hogy nem tudok egy filmet sem nézni szinkronosan. Persze ez az én véleményem, remélem nem bántottam meg vele senkit. (A szinkronszínészekkel sincs bajom egyáltalán, mert nem az ő hibájuk, hogy nem szeretem. De a színház lesz jobb tőlük, nem a film.. :S)

  88. Hát… nem volt rossz, de… pont az It All Ends érzés maradt ki belőle. A forgatókönyvben voltak hibák, de pont a legvégén lett kifejezetten rossz (könyvet nem olvastam). A végső csata baromi rövid lett, meg utána a váltás… hát az nagyon gáz. Pedig marhajó lenne a sztori. David Yates annyira nem kéne hozzá… vagy Cuarón vagy Newell, ők hozták a két legjobb Potter filmet szerintem. Látványban erős lett, ahogy az sejthető volt. A 3D egész jó volt, a filmélményhez nemigazán adott hozzá, de hálisten nem konvertált lett. Jameg a zene. Jó soundtracket sikerült összehozni, de valahogy azt éreztem hogy legtöbbször rossz helyen rakták be.

    ui.: szfváron néztem, batmant nem toltak. pedig nagyon érdekelt volna.

  89. én adok rá 6.5/10et, de ha vetítették volna angolul is, nekem ért volna 8/10et, délután beletekertem abba is, az a mesterkéltség kevésbé van benne. 8/10 meg már abszolút rendben van, pont ugyanannyit ér, mint az elődei, mert epikus lezárás volt és látványos volt, de nem tökéletes.

  90. Most jöttünk meg a moziból, nekünk nagyon tetszett. Pedig van köztünk jogász, informatikus, bölcsész, közgazdász, agrármérnök, fiúk, lányok, szinglik, jegyesek és házasok, szóval elég vegyes népség voltunk :)

    Bevallom majdnem végigbőgtem az egészet (és nem, nem fátyolos szemről beszélek, hanem naaagy könnyekről), a megfelelő részeknél megborzongtam és a poénokon is nevettem, nem zavartak.

    Kérdem én mi mást várunk egy filmtől? ha megsirat, megnevettet, borzongat az nem elég? Olvastam az összes könyvet kb 5x, magyarul, angolul, németül. Igen, átírták itt-ott, de én nem érzem megerőszakolva a könyvet. Teccős és kész. 9.5/10 de akár 10/10et is adnék rá :)

  91. (spoileres) a végső párbajnak csak szerintem nem volt se ereje se értelme? A dialógus 95%a kikerült a scriptből, kirakták a nagy teremből a szürke puszta semmi legszürkébb puszta semmi részlegére a párbajt dugovics titusz feelinggel megfűszerezve és értelem nélkül. háromszor kapcsolódik össze voldi és potter pálcája, namost már az elsőnél “szellemmé” illet volna avanzsálódnia főellenünknek, ehhez képest valamilyen rejtélyes oknál fogva a harmadik hat csak. Ja hogy akkor már le van gyengülve mert nuku horcrux? De ha ez kell hozzá akkor hogy szopta be ennyire 17 éve a gyerekgyilkossági kísérletét és mégis miért ne bírna az elder wand egy közepesen erős voldival el ugyan úgy mint az üveges tekintetű gyenge verziójával? Nem úgy volt hogy a pálca választja a varázslót? Na jó azért a könyvben is vannak marhaságok mint például a “legyőzni kell az előző gazdát nem megölni”-“ha természetes halált halok elveszti erejét” gyöngyszem, de akkor is, ez túltesz rajta. Plusz értékeltem volna ha Voldemortból nem csinálnak aprított faszenet a túlbuzgó effektesek, csak simán meghalt, legoból rakta össze anno Féregfark vagy mi van, ezt miért?

  92. Igazság szerint nem akartam kommentelni, csak beugrottam mások véleményét megnézni (a nagy átlaggal kb egyetértek), viszont muszáj megköszönnöm h82-nek azt a felemelő 5 percet, amit a kommentjével szerzett nekem. A Dugovics Titusz és a lego párhuzamon még most is szakadok a röhögéstől.
    Ha már itt vagyok, akkor még is csak leírnék annyit, hogy: egyszerűen nem tudom mi lett a film végével, hová lett a nagytermi csatajelenet? Nekem hiányzott a katarzis. Meg javítsatok ki, ha tévednék (már régen olvastam a könyvet), de mintha lett volna valami olyasmi, hogy azzal, hogy Harry feláldozta magát, mindenkire ugyanaz a védővarázs szállt, mint amit anno az anyja rá adott. Szvsz ez olyan szép keretet adott volna az egésznek, de a filmben én ezt abszolút nem láttam. Vagy már eleve hallucináltam az egészet és sosem volt ilyen a könyvben?

  93. Eva:
    adaptációknál mindig szórakoztató mások véleményét olvasni. Mindenki nagyon konkrét jeleneteket képzel el, és abból senki nem szeret engedni. Függetlenül attól, hogy adott dolog jó-e vagy nem.

  94. Tökre örülök, hogy egy könyvet sem olvastam, mert így egy tökéletes filmélménnyel gazgagodtam. Majdnem tökéletessel. A két csúcspont mindenképp Piton emlékei és Harry találkozása a szeretteivel mikor elindul meghalni. Pff, kemény volt nagyon jól sikerült átadni a szereplők érzéseit. Ezekhez képest Voldemort bántóan kevés szerepet kapott – és igazából mindenki más is. Ez a film Harry és Piton filmje, a többiek kb. csak statiszták, de hogy még Voldemort is…ez kár azért. Yates filmjei közül mindenesetre ez volt a legjobb. Jó, hogy tudott fejlődni.

    Ja még valami nagyon fontos: állati, hogy totál kihagyták a giccset a filmből. Nem is értem, de nagyszerű, nagyon jót tett neki.

    Lehel, hogy ezek után elolvasom a könyveket is.

  95. Most jöttem meg a moziból. Angliában élek, így szerencsére angolul néztem meg a filmet. Én egyedül a 7. könyvet olvastam, így a többiről nem tudok összehasonlítást írni könyv vs film témában. Igazából erről sem nagyon akarnék, mert ahogy már valaki leírta korábban a kommentek között, a film és a könyv teljesen más műfaj. Az, meg hogy ki mit hogyan képzel el, teljesen az ember fantáziáján múlik, és természetesen olyan filmet lehetetlenség készíteni, ami mindenkinek tetszene.

    SPOILER

    A film elég lassan indul be, igaz utána behozzák a lemaradást akcióban. A Snape-es halál majd az emlékek megnézése-jelenetek, valami Dumbledore King’s Cross-os jelenete jó, hogy benne volt, és úgy volt megcsinálva, ahogy, nem tudom, hogyan lehetett volna jobban ezeket megcsinálni.
    Igen, a vége egy kicsit lehúzta az összképet, a harc, meg ahogy meghalt Voldemort, valóban jobban van “megcsinálva” a könyvben, illetve hiányoltam még a végéről Neville megemlítését…

    SPOILER vége

    A The Dark Knight Rises-ról pedig: itt, Angliában 2D-es HP-vetítés előtt volt TDKR-előzetes.

  96. cjnin: Ebben teljesen igazad van, de én a trailereket úgy néztem, hogy hát ezt eléggé átalakították, de azért AZTAAAA. Ehhez képest szerintem semmi célja nem volt a változtatásnak, napfelkelte volt a Nagy Teremben is és ott is szürkék a falak, csak lett volna mellé tömeg is, meg talán szócsata háromszori varázsfürdőhab készítés helyett. A film szerintem teljesen jó volt, élveztem, de ez a pár dolog pont ezért zavar ennyire. Azt meg kérem senki ne mondja nekem, hogy a könyv végső harca túl unalmas volt, azután, hogy 85%-os pontossággal két és fél órában ábrázolták a “varázslók és bokrok” felét a Halálos ereklyéknek.
    Pláne, hogy maga a konklúzió ugyanúgy elhangzik Harry szájából, csak épp feszültségkeltő megoldás helyett, “ja, így öltem meg, he” stílusban. Na szép. De azt akkor is le kell szögezni, hogy ha csak a filmet nézem, tökéletesen élvezhető alkotás, rendkívüli látvánnyal és a színészek mellett sem lehet elmenni. Tényleg csak annyi a probléma, hogy míg a Gyűrűk urának jól álltak a változtatások filmként, itt a könyv sokkal jobb alapot nyújtott egy-egy filmnek, szerintem az átalakítások igazából a nézőmágnesei lettek a filmeknek: “na ez más, meg kell nézned ha tudni akarod nálunk ez hogy történt” és aki a könyveket olvasta, azoknak ezek feleslegesek, vagy akár idegesítőek, hiszen lehet, hogy a legjobb megoldás már benne volt a könyvben.
    Eva: köszönöm :)

  97. Teljesen felesleges összehasonlítani A Gyűrűk Urával. Például: A Gyűrűk Urát 1954-ben írták és 2001-ben filmesítették meg, tehát eltelt köztük 47 év!(Ha nem lenne átöltöztetve modern köntösbe, akkor nem tetszene ennnyi embernek, köztük nekem is.) Hozzáteszem a Gyűrűk Ura filmek is tele vannak hibával a könyvhöz képest. Míg a Harry Potter egy teljesen modern film csak pár év telt el a köny írása és annak megfilmesítése között. Úgyhogy legyetek szívesek ne hasonlítgassátok össze a kettőt (arról nem is beszélve, hogy két külön műfaj).

  98. geri46: Csak az összehasonlítás lényegét nem értetted meg, gratulálnék ehhez. Kérlek ahelyett, hogy koránként kezeled a trilógiát és lehurrogsz minden azzal kapcsolatos hasonlatot a hp-vel először értelmezd azokat. Pont ezt írtam én is, annak jól állt ez a fajta megfilmesítés, rengeteg minden más, de működik. Miért? Mert a mai elvárások és stílus más mint az akkori volt, a hp meg teljesen friss, megfelel az elvárásoknak mégis átalakítják. Így már érthető? :D

    k.dave: Az még hagyján, ott Molly megöli Bellatrixot, lefagyasztja és szétcsapja még egy átokkal, ott van értelme. Mondjuk nem is tudtam, hogy weasleyék rendelketnek pszichopata vonásokkal. na mindegy…

  99. En azok koze tartozom akik a konyvet nem olvastak, igy semmi fele hasonlatom nincs, hogy mi kellett volna legyen s mi lett. De ettol fuggetlenul, nekem az utolso resz hihetetlenul tetszett. A Fel Ver Herceg sztorianak a lezarasa szuper volt, Snape kevesett szerepelt, de abban a keves jelenetben teljesen atjott a sajat konfliktusa, Rickman zsenialisat alkotott szereples szempontjabol. Mikor McGonagall elkezdte atkokkal tamadni, es o nem valaszolt egybol tudtam, hogy itt tobb van. Es mivel sikerult spoilermentes maradni, nagyon meglepett az ami tortent. En egyszeruen imadtam. Sorozat legjobb resze, es en ritkan adok 10/10-et egy filmre, de ismetlem: filmet ertekelek, nem azt, hogy a konyv, hogyan jott at, es hat ez egy szuper film, szoval 10/10 …

  100. Na hát tegnap volt szerencsém lecsekkolni a filmet :D Továbbiakban SPOILER!

    Mindenképp rendkívüli filmet kaptunk úgy vélem, hihetetlenül izgalmas és jól összeszedett lett (a könyvhűségtől függetlenül. Hát a könyvhöz képest egyértelműen sántított, de mivel nagyon tetszett a film ettől nagyrészt eltekintek. A színészek zseniálisak voltak. Rickman a legjobb.. hihetetlenül jó Piton karaktert játszik. Nagyon örültem neki, hogy “elég sok” szerepet kapott Maggie Smith, baromira tetszett, mikor párbajozott Pitonnal, és mikor harcba hívta a lovagi páncélokat h harcoljanak az iskoláért és értük.
    Az események az elején valami rohadt gyorsan leperegtek, az első 25 percben túl voltak a Gringotsi betörésen, annyira ezt nem csipáztam, na meg az az imperius átok az az az mi volt?? az a szerencsétlen kobold úgy nézett ki mint aki befüvezett.
    A Roxfortos csata viszont hihetetlen jó lett. Mikor mutatták a halottakat hát jómagam is elérzékenyültem, Piton emlékeit is jól összehozták, és mikor ölelgeti a halott Lilyt, szintén szívszaggató volt, és tényleg látszott, hogy mennyire szenved miatta, mikor Dumbledoreral beszélt, akkor is.
    Azt sajnáltam, hogy mikor Harry “meghalt”, és találkozott Dumbledoreral alig esett szó Albus testvéreiről, hiányoltam, hogy nem kért bocsánatot Harrytől, amiért nem bízott benne, és a pálcáról meg Grindelwaldról szintén alig esett szó (utóbbiról egyáltalán se.
    Ami aztán nagyon nem tetszett a könyvhöz képest az Voldemort halála… meg Bellatrixé. Mind a ketten szétporladnak, ami fullra nem tetszett, az meg végképp, hogy nem a nagyteremben volt, hanem kinn a kastélyudvarban (legalábbis az előbbi)
    Minden negatív kritikát csak a könyvhűségre róhatok fel, magával a filmmel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy hihetetlenül jó lett, kevés olyan film van, amit ha megnézek, libabőrös lesz tőle a karom. :-)

  101. Vagy ma, vagy holnap fogom megnézni a filmet, de már nagyon várom, és azért itt is azt olvasni (többnyire), hogy jó film lesz. A könyvet már vagy háromszor elolvastam, legutoljára 3 nap alatt. Az 7. első része nagyon jó volt, ez volt az egyetlen Harry Potter film, ahol a díszlet szinte pontosan úgy festett, ahogy azt én is elképzeltem, amikor olvastam. Herminoe ruhája valahogy sose olyan, mint a regényben (a 4. részben palackzöld ruhát írt a könyv, és lilát adtak rá, most orgonalila ruháról lett volna szó, de pirosat kapott), de ennyiben (és nyilván más dolgokban is) azt hiszem, el lehet térni a regénytől, de tekintve, hogy már egy párszor olvastam, kicsit zavaró tud lenni. Nekem idáig mindegyik film tetszett, talán az első két rész túl meseszerűre sikeredett, akkor még nagyon nem tűnt úgy, hogy valaha egy “Generáció moziélményeként” reklámozzák, dehát ez így volt a könyvnél is. A 3. rész az nagyon jó volt, azóta is az egyik, ha nem az abszolút kedvencem, igaz ez a filmre, és a könyvre is. Az 5. rész olvasását egyszer majdnem abba is hagytam, és filmen se szerettem, ugyanez igaz a 4. részre is, de a 6. és 7. meggyőző volt, (főleg a 7.) és ugyanezt várom a legutolsótól is, bár azt igazán nem értem, hogy minek kellett két részben lenyomni a zárást. Mostmár persze örülök neki, belegondolni is rossz, hogy ha ez nem lett volna, már egy éve vége lenne az egésznek, és nyilván így voltak ezzel a gyártók is. Csodálom, hogy Rowling nem két részben írta meg a zárást, pedig el lehetett volna húzni, ahogy a filmben is.

  102. Tetszett a film, de abba is bele kötnék, hogy nem kell szentírásnak venni a könyvet. Úgy is lehet könyv adaptációt csinálni, mint Jackson bácsi csinált a Gyűrűk urával.

  103. SPOILERES

    Nagyon régi olvasója vagyok a filmbuzinak és a sorozatjunkie-nak, és talán ez lesz a 2. komment amit írok:)Nos, én azok közé tartozom, akik olvasták a könyveket és azt kell mondjam, a szívem csücske volt mindig is ez a sorozat. A filmek már sokkal kevésbé. Mindig megnéztem őket, de eddig a 3. kivételével mindig csalódott voltam, egyrészt a szereplők miatt, másrészt meg a történet miatt, ugyebár. Ennek az utolsó résznek viszont megörültem, és egész végig, sőt még most is úgy érzem, hogy jól összehozták a végét. Maguk a szereplők nem változtak, én egyikőjüket sem kedveltem soha (ez alól Alan Rickman és H. B. Carter a kivétel), inkább csak a karaktereket, és ha olyan jelenet jött, amiben észrevettem hasonlóságot a könyvekben kifejtettel nagyon megörültem. A történet valóban nem teljesen hű a könyvhöz, több minden is kimaradt belőle. A filmek Harry történet szálát helyezik a középpontba, és azokat a részeket, melyek nem szükségszerűek a történet elmesélése/megértése szempontjából kihagynak, illetve leegyszerűsítenek. Így is meg lehet érteni, hogy mi történik, habár maguk a karakterek hiányosak maradnak azok számára, akik ismerik a teljes “képet” mindenkiről. A könyvekből. Így például, sosem érződik igazán, hogy Dumbledore mennyire szerette és tisztelte Harryt, milyen barátság szövődött köztük. Ahogy az sem, hogy Harry mennyire is volt jóban Lupinnal és Siriussal, vagy hogy milyen jó barátok is voltak ők négyen anno Jamessel és Férekfarkkal. Ne értsetek félre, nem arról van szó, hogy én annyira könyvpárti vagyok és nem nézek filmeket…rengeteg filmet és sorozatot nézek, de mégis úgy gondolom, hogy egy adaptáció nagyon ritkán lehet teljes és adhatja vissza a karaktereket olyan formában, mint egy könyv. Egyszerűen többet kap az ember egy könyvtől, mint ugyanazon történet filmváltozatától. Így tehát ez az utolsó rész felfedte Piton titkát, fény derült a nagy tervre Voldi elpusztításával kapcsolatban és Harry-nek sikerült is győzelmet aratnia, majd pedig le is zárták a történetet egy kis epilógussal és megmutatták, hogy Harry végül megkapja a családot, amit mindig is szeretett volna. Ez a lényeg. Kissé felszínes, de megvan a katarzis végig, és nagyon is lehet sajnálni az elvesztett karaktereket, még ha annyira nem is került hozzájuk közel valaki a filmek megnézésével. Szóval, nekem, habár elhihetitek nagyon is tudom, hogy mi maradt ki és mit változtattak meg, hatalmas volt látni a roxforti csatát, Pitont utoljára, McGalagonyt, a Feltámadás köve jelenetet és a legeslegvégét is.
    Talán lesz egyszer még folytatása, előtörténete a Tekergőkkel vagy egy sorozat belőle…:)Remélem.

  104. Most jövök a moziból (No 3d)
    Meg volt a katarzis, meg volt az epikus végső csata, hősiesség és tisztaság összecsapott a gonosz erőkkel és nyert.
    Hiányozni fog. Egy évtizedet meghatározó jelenség volt.

    Pár dolgot kihagytak, pár dolgot máshogy vittek vászonra. El kell fogadnunk. De ahogy a nézőket figyeltem tetszett nekik.
    Mondhatná azt az összes szereplő mint amit Longbottom mond egy jelenet után: “Jók vagyunk.”

    9/10

    És miért csak 9 pont? Mert Gyanúsan rövid lett a film. Épphogy 2 órás. Valószínű manipuláció a sok-sok dvd-br változathoz?

  105. SPOILER
    A könyvben nem hal meg Fleur és Bill? én úgy emlékszem, és a filmben ez nem volt benne…
    SPOILER

  106. Néhány plusz és mínusz részemről: (spoileres)
    +filmzene (elsősorban persze a John Williams- melódiára gondolok)
    +a herceg meséjét, amitől a leginkább tartottam, remekül összerakták.
    +jelenetek a Titkok kamrájában
    +McGalagony és Neville hihetetlenül felpezsdíti a filmet, főképp McGalagony vs. Piton, és Neville vs. Voldemort jelenetek maradnak

    -Harry és V utolsó csatája (az a gagyi közös repülés, és a szkander a varázspálcákkal ismét)
    -Bellatrix és Molly párbaja (mennyi lehetett, 10 másodperc?)
    -El van jelentéktelenítve pár szereplő, elsősorban Hagridra gondolok.
    -Kings Cross jelenet- olyan vontatottan felelgetnek egymásnak H és D, hogy az már fáj. Beszélhettek volna folyamatosan, és akkor sokkal többet “mondhattak” volna.

    Összességében: a film méltóbb befejezése a filmsorozatnak, mint a könyv a könyvsorozatnak. 8,5/10.

  107. “Összességében: a film méltóbb befejezése a filmsorozatnak, mint a könyv a könyvsorozatnak.”

    ne rémissz meg! ezt úgy kell érteni, hogy az első 7 film annyira pocsék, hogy ez az átlagosan jó zárás is kiemelkedik a sorból, vagy hogy a könyvek annyira remekek, hogy egy zseniális utolsó kötet sem ér fel a korábbiakhoz? mert azt nem hiszem el, hogy a könyves sorozat lezárása rosszabb lenne ennél a filmnél, legalábbis a kommentárok alapján.

  108. Megnéztem 2d-ben és csalódás volt. A film elsö 3/4 része nagyon tetszett volt többször is hogy a hideg kirázott, de a végét nagyon elb***ták, egyszerüen nem volt meg a katarzis. Csalódás, ezzel tudom leírni a legkönyebben.

  109. Öcsémmel megnéztük…hát…
    Nem vártam sokat, de a keveset is képesek elrontani.

    Spoiler!

    Volt fejlődés benne, mert nyilván rájöttek, hogy nem lehet mindent a könyvből a filmre vinni, ezért a jelenetek egy része, ami eltért a könyvtől tetszettek. Még a Piton merengős rész, ami pozitívum volt…
    Sajnos nekem ott bukott meg a film, amikor Harry “meghalt”, és Dumbledore meg ő beszélgetnek, (a könyvben a kedvenc részem volt), itt meg jobb lett volna, ha nincs benne, mert hogy minek volt, nem tudom.
    A többit leírtátok.
    Zene elfogadható! Bár azért egy epikus csatazene lehetett volna, szerintem az javított volna a Roxfort “csatáján”, mert az semmi nem volt, de hogy csata az biztos nem.

    Spoiler vége!

  110. Én is mint sokan látok sajna egy előzmény film lehetőséget habár Rowling sok támpontot rakott rá szóval nem biztos, hogy annyira erőltetett lenne, de Hollywood azzá teheti. Vagy mivel láthattuk a könyvben s a filmben is hogy úgymond a jövőben is van utánpótlásra lehetőség, tehát folytatást is kiizzadhatnak Hollywoodban ‘valakiknek’ a gyerekeivel.

  111. Az előző részhez hasonlóan talán a legközelebb áll a könyvekhez. Az összes apró változtatás (ki, honnan, mikor, hol) felett szemet is lehetne hunyni, ha a vége nem ilyen erőtlen, katarzis mentes lenne. Voldemort meghalt. És, ki látta?

    SPOILER

    A végéből mindenképpen egy látványossá harcot akartak csinálni (annyira nem lett nagy szám), csak az a baj, hogy a végső leszámolásnak pont nem a harc a lényege.

    Hanem, hogy Harry azok után, hogy ismét halandóvá tette, a “védett” közönség előtt, a történtekről kioktatva Voldemortot, a korábbi gonosz tetteiből fakadó “erejétől”, a hírhedtségétől is megfosztja. A legnagyobb fekete mágusból egy béna, átvert szerencsétlent csinál, aki teljesen átlag emberként hal meg a saját kezétől.

    A film legjobb része, és egyben a csúcspontja is a Piton halálától, Harry “utolsó útjáig” tartó rész. Perselus halála, és a története, majd Harry önfeláldozó döntése remekül átadj a szükséges érzelmi tartalmat. (A búcsú a barátoktól minek kellett bele, pont ellentétes a könyvvel.)

    Dumbledore története valószínűleg azért maradt ki, mert szinte a felvezetése is kimaradt az előző részből, illetve amiért Voldemorté sem teljesen került be a FH-be. Nekem hiányzott, de ha a vége jó lett volna, kibírható lenne nélküle.

    A végén történt változtatások feleslegességét jelzi szerintem, hogy a könyvet nem olvasó ismerősök is arra számítottak, hogy Neville lenyakazza Naginit.

    Tetszett a zene.

  112. A Boxofficemojo 475 millió dollárt ír első hétvégi összbevételnek, nagyon durva szám, gondolom ebben is rekorder mármint világszinten első hétvége esetében. A 6-7. Potter tartotta legutóbbi a premier rekordot USA-n kívül nem?

  113. Szerintem nem volt jó a film. Az első felét sokkal jobban oldották meg.

    spoiler

    Piton sminkesét kirúghatták volna már. A színész pedig nem mondom hogy giccs volt, mert ki tudna valamit is kezdeni azzal hogy felitatják a könnyét mint emlék?!!!! Egyébként sajnáltam hogy ennyire nem akartak korhatárosba átmenni. Mert üvegen keresztüli vérecske mutatástól, ki fog meghatódni? Aztán ott van az ami teljesen kiakasztott. Molly nem leszajházta hanem lekurvázta Bellatrixot. Pont ez volt a lényege annak a résznek hogy mennyire ki tud kelni magából ha a lányát bántják, ezzel úgy el is cseszték ezt a részt. de most komolyan szajha? miért nem már ledér nőszemély?finoman szólva volt pár facepalm jelenet

  114. A bitch angolul nem annyira durva, mint a kurva magyarul, túlzás lett volna úgy fordítani.

  115. Szerintem a bitch az kurva, lehet hogy náluk durvább mondjuk egy ribanc (whore), de akkor sem szajha szintű.

  116. már más is kérdezte, de ahogy látom nem válaszolt rá neki senki. szóval én is megkérdezem.. 3Dbe vagy 2Dbe jobb?
    :)

  117. 3 dolgot élveztem a filmben: Piton, Bellatrix, és McGalagony karakterét, isten áldja ezt a 3 színészt, zseniálisak. Alan Rickmant megdobnám azért egy Oscarral…
    SPOILER:

    kár, hogy nem kaptunk belőlük többet, főleg Bellából… a Molly-s párbajt is rendesen leminimalizálták…

    adri70: nincs igazad, a “bitch” az angolban nem egy durva szó, mint a magyarban a ku.rva, mondják pl a “mean girl”-ökre is, nem akkora, és komoly sértés, mint a kur.va.
    mondjuk én sem a szajha szóra számítottam a magyarban, hanem inkább a rib.ancra :D

  118. Csak úgy megemlíteném, hogy a könyvben is a SZAJHA szó szerepel, és ha észrevettétek elég sok fordítás a könyvhöz van mérve. A film amúgy simán jó, szerintem jó kis korrigálás volt a könyvhöz képest a Voldemort-Harry párbaj, bár nekem is vannak hiányérzeteim pl. SPOILER Harry nem javította meg a saját eltörött pálcáját…

  119. Nem tetszett. Szerintem aki olvasta a könyveket, evvel együtt nőtt fel, s benne van/volt a hangulatban, annak ez igazán nem tetszhetett.
    Csalódott vagyok. Az 5ik még tűrhető volt, a 6ik borzalmas, a 7ik 1része elfogadható (ott nem is igen volt mit elrontani), ez meg…ilyen lett.
    Sorolhatnék annyi mindent, de a legfájóbb, az a harc volt, az a szörnyűség a végén, amiből kinyírták a lényeget, a magával ragadó, feszült pillanatot, amire olyan jól emlékszem még évek múlva is, annyira bennem él, élénken, pedig direkt nem olvastam el a könyvet, csak amikor megjelent, s utána részleteket, de azóta hozzá sem nyúltam, évek teltek el, s még így is a film…ahh, lehangoló.
    Nem volt súlya, mintha csak a látvány lenne a fontos, semmi más, pedig a Harry Potter nem erről szól, de elsikkasztották az érzelmi részét, az ünneplést, a kettejük párbeszédét.
    A látvány, az akció, az kell a népnek, hát bocs haver, de nem, nagyon nem. Itt nem. Egy “nem akarok gondolkozni csak hátradőlni és nézni” akciófilmben igen. Ez nem az.
    Sok fölös dolgot beleraktak, és módosítottak értelmetlenül. A King’s Cross jelenet gyorsan letudták, mert azt azért muszáj, hát legyen valami. Nem is derült ki, hogy Harry az ereklyék birtokosa, csak, ott volt a kő, a pálcát meg kettétörte a végén (semmi beszéd az irodában, pálcajavítás), hogy a köpenyről ne is beszéljek, ami meg se lett említve, hogy ereklye lenne.
    Az időhúzós, béna, állok és nézek (mi volt az a végén?! a meghajlásra vártak, hogy tapsoljon a közönség?!) és egyéb üresjáratok, feleslegesen elpazarolt jelenetek helyett egy kis jóakarattal szépen is meg lehetett volna csinálni, úgy, hogy valóban méltó befejezése legyen…

  120. Megnéztem én is.

    S P O I L E R

    Az egész annyira hihetetlenül jó lett volna, ha valaki s*ggbelövi a forgatókönyvírót, mielőtt ostoba dialógokat, oda nem illő mondatokat vág bele. E mellett voltak szálak, amelyek nem lettek kidolgozva, nemcsak a könyvhűség miatt lett volna érdemes, de emberek, tegye fel a kezét, aki szerint a Dumbledore- tragédia elhanyagolható az események szempontjából, mert szerintem gyönyörűen lehetett volna érzékeltetni, hogy miért is nem bízik meg annyira Aberforth a bátyjában, aki ugyanolyan töréseken ment keresztül majdnem, mint Voldemort, csak nem fajult el a dolog. Aztán volt itt még pár fogyatékosság, Voldemort leadavakedavrázza a saját embereit, mert széb*ssza az ideg? Na ne. A Hollóháti Helénás jelenetre fájdalmasan sokat pocsékoltak, vagy akkor egyenlítették volna ki a többi jelenettel, amit meg jól összecsaptak. A Harry véess Voldemortnál én sem értettem ezt a röpködést, idétlen volt. Ami tetszett, az a Ron Hermione csókjelenet, van abban valami helyes, hogy kábé a Bölcsek köve (najó a Tűz Serlege) óta ezt várjuk, erre lezavarták minden nyálaskodás nélkül, és tetszett a színészek szemezése, szavak nélkül. A másik egyértelműen Piton emléke, bár nem érezhettük nagyon belőle, hogy szegény Perselus mennyit szívott sulis korában. A szobába berohanva Lily holttestét ölelgetve, na az epic volt, meg hogy kábé tesz a bőgő gyerekre, mert ő Lilyhez kötődik, csak. A harmadik ütős jelenet meg Piton halála by the way, hallani, ahogy Nagini tépi, és ő meg az üvegnek csapódik, hátborzongatóan sokkoló volt számomra.

    Összességében tehát nem volt rossz, de sajnos olyan jó sem, mondom, ha kispórolják belőle az idétlen dialógokat, talán ömlengenék. Az epilógus mint olyan nagyon bejött a könyvben, de én kardomba dőlök, hogy nem felnőtt színészeket választottak, sokkal jobban adta volna és azzal is elengedték volna a történetet, más arc, más élet, satöbbi. Így olyan érzésem volt, mintha egy maszkabálról szabadult bátyó pátyolgatná az öccsét.
    (Azért nem tagadom, emberből vagyok, és meghatódtam, de ez valszeg összefonódik a sorozattal való növésemmel, meg a könyvek szeretetével, meg azzal, hogy különösebb bajom sosem volt a filmadaptációkkal).

    S P O I L E R vége

  121. Ingorion: azért ha azt mondod, hogy ebben a filmben tetszett a 3D akkor 1. iszonyat nagy HP fan lehetsz aki minden hibáját elnézi egy ilyen filmnek
    2. nem láttál egy Avatart vagy Transformers 3-t (esetleg még az Alice Csodaországbant).
    Leszögezem, én úgy néztem a filmsorozatot, hogy nem olvastam a könyveket. Nekem tetszett ez a rész, ami zavart, az a többek által említett akciókat, jeleneteket megtörő ostobának tűnő 1-1 (fél) mondatos benyögések a különböző szereplőktől. Aminek örültem, és persze vártam, az Piton több játékideje (még ha így is kevés egy ilyen zseniális színésztől, mint Rickman, dehát az 1. részben gyakorlatilag 1-1,5 percet, ha mutatták összesen…). Emellett egy rész zavart különösen, lehet ezzel egyedül vagyok, de ha valaki hasonlóan érez, kérem ossza meg itt a kommentek között, nehogy egyedül érezzem ezzel magam :) :
    SPOILER JÖN: szóval, amikor Voldemort azt hiszi, hogy megölte Pottert, és odamegy a halálfalóival a Roxfort kapujához, és hívja őket a “másik oldalra”, nekem az a jelenet abszolút nem jött át, idegen volt abban a környezetben. Ezt más is osztja-e, illetve a könyvben is így történt?

  122. * hozzátenném gyorsan, hogy a 3 fentebb említett film abszolút nem tartozik a kedvenceim közé (különösen az első 2), csak a 3d miatt említettem

    Emellett SZIGORÚAN a filmek alapján felállítok egy sorrendet, legjobbtól a legrosszabbig (az első két rész gyerekesebb, mesésebb jellegét nem veszem figyelembe):
    Azkabani fogoly
    Tűz Serlege-Halál ereklyéi 2. rész
    Félvér herceg
    Bölcsek köve
    Halál ereklyéi 1. rész
    Titkok kamrája-Főnix rendje

    Szeretnék gyorsan szót ejteni a sorozatban játszó színészekről is: a 3 főszereplő gyerek közül nekem kezdetben Emma Watson tetszett a tudálékoskodó, már már öntelt ábrázolásmódjával, aztán ahogy haladtunk előre, mind a 3 színész(nő) egyre kiforrottabb lett, bár Ron a bamba képén kívül nem mutat sok mindent. A “mellékszereplők” közül számomra a Pitont játszó Rickman és a Blacket játszó Oldman a két győztes (korábbi-későbbi filmjeikben is hozzák azt, amit tudnak = nagyon magas szintet), emellett az 5-ben szerepelt még az egyik legzseniálisabb karakter, Umbridge, nem tudom a könyvek közül csak abban a 2-ben szerepelt-e melyek közül a filmekben is látható, de kár hogy nem kapott több filmben szerepet, ilyen-olyan módon. És én a “megújult” Dumledoret emelném még ki. Ne értsetek félre, de Richard Harris eltávozása pont jókor jött (remélem értitek, mire gondolok), hiszen pont akkor vált komorabbá a sorozat, amikor elhunyt a színész, és szerintem pont egy olyan típusú színész kellett a szerepébe, mint Gambon (többek között: Az Álmosvölgy legendája), akinek nagyon kellemes és egyben “misztikus” hangja van (természetesen az eredeti hangról beszélek).

  123. BReal: nem volt semmi bajom vele… :D
    Tényleg csak 1-2 jelenet volt olyan, ahol érződött a hatása, de egy barátom “fölkészített”, hogy mennyire rossz lesz… ahhoz képest, hogy mire számítottam, akkorát nem csalódtam.
    És igen, elkötelezett HP-fan vagyok, de a többi (különösen a 6. és 7.) film tükrében el tudok tekinteni az olyan hülyeségektől, hogy Harry eltöri a pálcát vagy hogy havazik Roxmortsban vagy hogy 15 percbe tellett megölni Naginit. Az érzelmes részek megfogtak, mint a könyvben, az akciók is jók lettek. Az általad említett Voldemortos rész benne van a könyvben is, és valahogy ennek tudatában nem éreztem erőltetettnek, ugyanis az egész arra ment ki, hogy felébressze Harry lelkiismeretét, meg hogy a társai ellen fordítsa őt. Na, asszem most ennyi :))

  124. A Halál ereklyéi II.rész

    Véget ért az út. Nincs mit tenni, ez a korszak lezárult. És hogyan? Elképesztően!
    Így már örülök, hogy kettészedték, volt értelme, az első egy kis felvezetés, aztán itt pedig egy mindent lezáró, tényleg epikus finálé.
    Az egészet átjárta az a furcsa, ejjh, nincs már tovább hangulat, tetszett, hogy vissza visszatértek egy két korábbi helyszínre, a merengős rész, mikor Harry beledugja a fejét és választ kapunk egy két kérdésre, pedig minden kétséget kizáróan mind a 8 rész legerősebb, legérdekesebb és legizgalmasabb jelenete.
    Nagyon szépen lezárták, mindenkinek kijutott egy kis csetepaté, volt egy az egy elleni pálcapárbaj, volt nagy rohanás, könnyezős zene, csihipuhi és külön öröm, h voltak igazán lassú, a nagy régi mozikra emlékeztető jelenetek, amikor csak úgy néznek egymásra, pici zene, nincs elkapkodva semmi. Imádtam.
    Végre teljes a sorozat, lezárták, télen a polcra kerül minden idők egyik legnagyobb filmmaratonja és újra meg újra át lehet élni ezt az igazán változatos, izgalmas, vicces és profi kalandot.

    Ez a rész, így külön, méltó párja a sorozat legjobbjának, a tökéletes Azkabani fogolynak…100%.

    Az egész, egyben, pedig egy örök emlék és simán megér egy erős 90-est!

  125. Én is a minap láttam fazekas barátunkat moziban (nehogy ti is kidobjátok a pénzt a 3Dre,kb semmi nem volt az benne…). Szóval Harry… nálam ez a FILM minden eddigi HP-t levert mérföldekre a lábáról, csak az EPIC szó jutott eszembe végig ahogy néztem, pedig tudtam mi fog történni hisz vagy 100szor olvastam az “eredetit”. Amióta a hetedik rész kijött könyvben azóta várom ezt a részt és sajnáltam is amikor megtudtam hogy két részre szedik, de így utólag nem csalódtam (nem úgy mint az 5 és a 6 megfilmesítésénél). Méltó lezárása a sorozatnak!
    10/10

  126. ja és hozzátenném hogy én kifejezetten örülök hogy nem a könyvet láttuk a moziban (amit szintén nagyon szeretek), mivel nagyon sokan ezt meg azt kritizállják hogy nem az udvaron hanem a nagyteremben volt a leszámolás meg hogy a pálca ez meg az meg nem ugy állt a hajuk….. ki nem szarja le??? ez egy film, teljesen máshogy van felépitva és kidolgozva mint egy könyv… ez több száz vagy ezer ember munkája az meg EGY íróé! szóval aki a könyvet szeretné lapról lapra visszanézni az be se üljön rá, aki viszont egy epikus fantasy mozit akar látni végre a gyűrűk ura óta annak ott a helye az első sorban!!!

  127. Most értem haza róla.
    Nekem nagyon tetszett ez a rész is
    A kettévágott fináléval David Yates helyrehozta a gyenge 5-6. résszel okozott csalódottságomat!
    Féltem,hogy elrontja de a felvezetésnek is beillő “első” részt valóban egy epikus finálé követett!
    Zene rendben volt,az angol színjátszás krémje is remekelt!
    Alan Rickman minden perce egy élmény volt!
    A herceg meséje pedig a HP filmek legemlékezetesebb jelenetsora marad számomra!
    Idei legjobb moziélmény eddig!

  128. Nos, nekem baromira tetszett. Kár, hogy vége, mégis csak ezen nőttem fel, de azért most le fogom darálni megin’ a könyveket és a filmeket. A kritikai fogadtatást nem nehéz hova rakni, rohadt jól megcsinálták. Így is ezt-azt kihagytak, nem tudom, hogyan fért volna bele az utolsó könyv egyetlen filmbe. Pár dolgot megváltoztattak, és ahogy írtam, másik pár dolgot pedig megkerültek, de sehol sem éreztem valami legyőzhetetlen belső feszültséget (persze volt, ami zavart, vagy kis hiányérzetet keltett). Aki olyanon fennakad, hogy talár helyett modern rucit viselnek, annak nem nagyon kell könyvből készült filmet néznie (szép dolog a fantázia, mindenki ragaszkodjon hozzá foggal-körömmel, de kikötözni, szájbilincset rátenni, aztán, ha moccanni mer, akkor izomból megtaposni a máját?). Nem is konkrét jelenetekre gondolok, a negyedik sem azért a leggyengébb film, mert egész pontosan ez vagy az kimaradt. Hanem, hogy a történetet árnyaló, mélyítő, tágító szálak nincsenek hozzákapcsolva a fősztorihoz. Vagyis akinek bejöttek a filmek, de nem találkozott a könyvekkel, az gyorsan kezdjen el olvasni, részletesebb, jobban egymásba illeszkedő, kerekebb mesét fog kapni.
    Ami a szereplőket illeti: igazából csak a Ginny-t alakító lány volt bénácska, plusz Helena Bonham Carter féleszelős tekintete is kezd uncsi lenni, de amúgy se sokat szerepeltek. Rupert Grint grimaszain még a második rész környékén jót röhögtünk, de ez már elmúlt, neki gondot fognak okozni a lecsengés utáni válogatások. Radcliffe és Emma Watson (nagyon helyes kiscsajjá változott az évek alatt) viszont jó volt. A látvány meg a zene is pazar, bár utóbbi nincs annyira előtérbe helyezve, mint az mostanában szokás. A 3D nem igazán ad pluszt hozzá, meg néhol talán sötétebb lett miatta a kép. A legjobban viszont a fényképezés tetszett, a hatodik rész óta ezen a téren elképesztően sokat fejlődött a sorozat. Ahogy a kastélyt mutogatták, vagy mikor tudjukki a romos hídon ment előre, és az óriás hatalmas hulláját egy hanyag intéssel a mélybe lökte, ésatöbbi; látni kell! Még egy adalék, ami miatt a kritikusok talán jobban csípték: nyári sikermozihoz képest nagyon érdekes tempója van. Valamennyire maradt az előző két részben már látott megfontoltság, kamerapihentetés, de ezúttal az akció meg a tempó fogja közre a rövidebb megállásokat. Viszonylag sokat nézhetjük a szereplőket, miközben nem nagyon van párbeszéd. Ahhoz hasonló, mikor a Gyűrűk Ura első részében Frodó a végén a kezében tartja a gyűrűt. Valaki persze csak annyit mond rá, hogy “dehá’ az a kis szőrös törp mégis mi a picsáért vacakol vele három órán keresztül?”; ez gusztus dolga, és akkor most senkit nem bántottam meg, csak a hátsó ajtón keresztül. Az előző HP filmet is ide lehetne sorolni, a suta tánccal, azzal mikor minden hang nélkül mutogatták a táját, és egy pillanatra azt hittem valami északi filmet nézek, aminek a költségvetése elé 73-as szorzó kellene az egálhoz egy Harry Potterhez viszonyítva. Szóval királyság! Igaz, arra nem tudtam rájönni, hogy ez a kombó a rendező tudása, vagy sutaságának és a mellé társult szerencséjének a párosítása, de talán inkább előbbi.
    A szinkron dettó olyan, mint korábban, vagyis béna, idétlen. Láttam a korábbiakat így is, meg úgy is, szóval bátran mondhatom, hogy ha mérni kéne, akkor egy 10-es skálán 1-2 pont mínuszban. Ha lehet kerüljétek, vagy később nézzétek újra eredetiben. Aki felirattal nézi a filmeket, az amúgy is tudja miről van szó, aki pedig nem, annak ideje legalább néhanapján váltani. A Pitonos rész a kisházban pedig adott a 12-es karikának, hogy erről is legyen említés.
    Szóval vége lett, kaptunk mindenféle feldolgozást, hiányozni fog, a vége nagyon erős lett (ez a kettő film egymás után), le a kalappal a készítők előtt.
    Részemről 9 pont környéke, még újranézném angolul.
    Persze érdekes, hogy a Warner annyiban hagyja-e. Mert biztos, hogy a harmadik legsikeresebb film lesz a Cameron páros mögött, illetve, hogy a Warner kifogyott a rekordokat döntögető mozikból. Még jövőre lesz Batman, de utána? Zöld Lámpás folytatás, gengszterfilm, Superman? Elég vékony mindegyik.

  129. én úgy ültem be rá, hogy nem olvastam a könyvet, akivel beültem rá, úgy nézte meg, hogy olvasta.
    Mindketten úgy jöttünk ki a moziból, hogy ez csalódás volt és kár volt moziban nézni. Felszínes párbeszédek, kevés – látványos- csatajelenet, felszínes végső harc, a végén meg
    nemtom talán kicsit SPOILER

    állnak mint egy szál f*** és ennyi. Legalább mutattak volna egy távoli körképet a suliról vagy vmi, de még az sem, néznek ránk Harry-ék kézen fogva, h jajdejó vége a forgatásnak. Aztán 19évvel később és the end. WTF?

    Trailerben ellőttek kb minden jó jelenetet. Ebből a szempontból part1 nekem jobban tetszett. Arra gondoltam, h ha esetleg a mennyiség nem a minőség rovására megy, egybe kiadhatták volna az utolsó részt és nem lett volna annyi vakvágány a filmben. Ill nem untam volna magam röpke 1-1.5 órán keresztül. Esetleg ha jobban kidolgozzák a karaktereket, jobban átérzem a végső harcot is? Már nem derül ki.
    Az egészből 1 jelenet maradt meg, amikor
    SPOILER
    Harry belenéz Piton emlékeibe,
    SPOILER OFF
    az tényleg jól lett összerakva, de az egész filmen dolgozhattak volna még kicsit, mert végig olyan érzésem volt, mintha összecsapták volna.
    Kár, h Bellatrixet is háttérbe szorították, pedig őt egy tökjó karakternek tartottam.
    Node ennyit a szájtépésből, lényeg, h az igazi nagy fanoknak tetszett.

    10/4 jóindulattal, várom a savat:D

  130. blady, szerintem te másik filmre ültél akkor be ;)
    Ma néztem meg másodszorra, és áá… Miután kijöttem a moziból még fél órát ténferegtem… Ez a legjobb, nincs mese.

  131. csakmert nem dobtam tőle hátast és nem ugyanazt írom róla, mint Te? na ne viccelj :D

  132. Lesújtott a film!
    Sajnos én nagyon a könyvbeli dolgokra számítottam, de nem az lett!!!

  133. A második felét nem neked szántam, az csupán a véleményem volt. Az első fele pedig tényleg vicc. De sebaj :)

  134. blady:
    (azért biztos, ami biztos alapon kiírom, hogy
    SPOILER)
    igen, ácsorogtak, lezárták, vége van. Persze elvághatták volna a sztorit a végső harc közben is, aztán akkor az milyen izgi marad mindörökké (illetve minek a körkép a suliról? az a lényeg, a suli? az utolsó könyvben kevesebb az iskolás rész, mert mégis csak tinik, aztán ott már nem tinik, felnőnek, az pedig suli nélkül szokott történni). Itt kevés volt a látványos csatajelenet, az előzőben meg nem? Felőlem adhatsz rá két pontot is, ez a te döntésed, csak az ilyen nyakatekert gondolkodást sose értem meg. De persze az én bajom.

  135. Vanda drága, én csak erre a sorodra reagáltam:
    blady, szerintem te másik filmre ültél akkor be ;)
    kvázi én is csak a véleményemet írtam le. Ha nem tetszik, ez van, te bajod.
    cjnin: nem éppen csata közbeni lezárásra gondoltam, mert az nem lenne lezárás. Ácsoroghatnak, csak ennek a jelenetnek sem volt súlya, olvasd el a kommenteket és látni fogod, h nemcsak én éreztem így. Nemhogy örülnél, h legalább nyakatekerten írom le a véleményem, nem szarozom le csuklóból.:D
    Érdekes, h ha az ember negatív véleménnyel van vmiről, számon kérik, magyarázatot várnak tőle és meg akarják győzni arról, h hülyeség, amit ír, amivel nincs is igazából baj, mert szórakoztató, csak hatalmas nagy időpocsékolás

  136. A többek által (köztük általam is) említett idegesítő, fölösleges fél-1 mondatos beszólások között számomra 1 tetszett (mondjuk az nagyon): amikor McGalagony professzor “feléleszti” a szobrokat, és odamondja Mrs. Weasleynek, hogy: “Úgy vártam, hogy használhassam már ezt a bűbájt.” – amilyen hangsúllyal és aranyosan mondta, elképesztő volt :D De a többi (általában a tanulók által) elsütött beszólások gyengére sikerültek.

    cnjin:
    “Helena Bonham Carter féleszelős tekintete is kezd uncsi lenni”
    Szerintem egyáltalán nincs igazad ebben. H.B.C. a “gonosz” karakterek közül R. Fiennes és K. Branagh mellett (Lockhart nyilván nem szó szerint gonosz, de inkább ide sorolható a tettei alapján) a legjobb színész. Egy remek színésznő, és pont ebben a filmben mutatta meg a sorozatban más oldalát is, amikor Hermione személyét játszotta el. Szerintem zseniálisan sikerült.

  137. Kifejezetten tetszett, hogy nem voltak erőltetett direkt a 3D kedvéért beletett effektek, a King’s Cross-i résznél különösen jó volt ad egy kis pluszt a jelenethez. Zene meg szokatlanul jó volt szerintem.
    Akinek kicsit is tetszettek a filmek annak pedig ajánlom, hogy olvassa el a könyveket még ha nem is nagy könyvbúvár (én sem vagyok az)!:)

  138. Őszintén megmondom nem értem a fanyalgókat meg ez “a könyvben nem is így volt” duma kezd fárasztó lenni. Én is az a korosztály vagyok aki pont ezekkel a könyvekkel nőtt fel és nem egyszer olvastam az összeset mégse zavar ha a filmen máshogy oldják meg ha azt jól csinálják és ebben a részben nagyon is jól csinálták az egész film fantasztikus élmény volt számomra egyedül Voldemort halálának pillanatát szúrták el meg nem tudom mondani miért de valahogy hiányzott a hangulat.

    A 3D-ről annyit hogy voltak nagyon jó dolgok nekem megérte az a kis + pénz
    SPOILER
    A dementor az elején a sárkány és a köd nagy nagy piros pont az tényleg jól sikerült 3Dben:)
    Aminek még nagyon örültem hogy az se veszett el ebben a részben aki nem olvasta a könyvet elég ügyesen megoldották hogy azok is megértsék a dolgokat.
    Persze a könyv sokkal többet nyújt Dumbledor történetével és sok apró dologgal ami a filmből ki maradt de akit ez érdekel annak szépen el kell olvasni a könyvet a rajongót meg nem értem miért zavarja mikor ő úgy is olvasta és tudja ezeket a dolgokat a filmet meg unalmassá tennék ha mindent beletennének….
    10/10 mert idén még 1 jó filmet sem láttam de ez az!

  139. Szerintem nem azon kéne vitatkozni hogy mik maradtak ki a filmből nehéz is lenne 2.5 órába belevinni 620 oldal történetét úgy hogy mindenap apró rezzenés benne legyen a filmbe,szerintem nagyon korrekt lett.
    Mindegyik résznek megvolt a maga világa.szép volt jó volt.vége.kár vitatkozni azon is hogy melyik volt a legrosszabb rész kinek mi.

  140. Most szombaton néztük meg IMAX-ben. Nem vagyok az a Harry Potter rajongó, de az utolsó 5 könyvet olvastam. Azok közül a Félvér Herceg vitte a prímet, aztán jött a Halál ereklyéi. A moziban pont ezek a legkevésbé tetszettek, a második résztől elég sokat vártam, hiszen végső összecsapás meg minden.

    /SPOILER/
    Már amikor elkezdődött a finálé éreztem hogy “Húúú ez nem lesz egyszerű”, hiszen ahogyan sokan leírták a mi korosztályunk ezen nőtt fel. És én nem éreztem át ezt annyira addig, amíg vége nem lett. Olyan mély hatással volt rám a film, mint még talán kevés mozi. A csatajelenetek zseniálisak voltak, amikor fellőtték a védőburkot, amikor leugrottak a kőkatonák, amikor támadtak a halálfalók, mind nagy odafigyeléssel lett elkészítve, egy pillanat sem volt a film közben, amikor elkalandoztak volna a gondolataim. Nekem a kevés humor is tetszett benne, még inkább erősítette a nyomasztó érzést az emberben, hiszen a szereplők még ilyen helyzetben is próbálnak pozitívak maradni. Nem tartom magam érzelgősnek, de két résznél sem tudtam megállni, hogy ne hatódjak meg. Harry találkozása az elhunyt barátaival és szüleivel egyszerűen szívszorító volt, a film csúcspontja. Voldemort halálával nem voltam nagyon megelégedve, a könyvben sokkal monumentálisnak hatott. Másrészt a 19 évvel később rész egyáltalán nem tetszett eredetileg, de a filmben ott tudatosult bennem hogy VÉGE. Tényleg vége. Könnyes szemmel jöttem ki a moziból, ami egyáltalán nem jellemző rám. Úgy hiszem, hogy David Yates a legjobbat hozta ki a filmből, méltó befejezése volt a sorozatnak.
    /SPOILER VÉGE/

    És adja Isten, hogy ne legyen folytatása. Így volt jó és kész.

  141. Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé:

    ELSŐRE meg sem akartam kóstolni, de adtam neki egy esélyt. Nem bántam meg!

    MÁSODJÁRA már bátrabban nyúltam hozzá és kissé savanyú szájízzel, de a jóllakottság érzetével távoztam.

    HARMADJÁRA mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. FENOMENÁLIS VOLT!

    NEGYEDIK kóstolásra csak elkerekedett szemekkel néztem, hogy mit is fogyasztok… ?!

    ÖTÖDIK szemünk, már elég íztelen és kesernyés volt. Ki is köptem!

    HATODJÁRA is adtam esélyt én hülye. Ha az előzőt kiköptem, akkor ezt kihánytam.

    HETEDIK alkalmat már megszokásból nem utasítottam el. Amit elkezdesz azt illik is befejezni! És idővel rájöttem, hogy szakítani kéne ezzel a hagyományommal.

    NYOLCADIK egyben utolsó “vacsorám” többszörösen aláhúzta bennem azt a tényt, hogy ami rossz azt ne erőltessük.

    Így végződik hát Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazséja… Íztelenül…
    Kár érte…

  142. Végre én is eljutottam a moziba és nagyon, nagyon tetszett! A látvány, minden a helyén volt, a történetről nem is beszélve. Spoileres leszek.:)

    SPOILER

    Nálam már az első jelenet is megalapozta a filmet, hiszen Piton volt a nyitó jelenetben, mint új igazgató és a kastély tornyából figyelte az udvaron fel-alá, katonás rendben masírozó diákokat. Félelmetes jelenet volt, nem csak a feszessége miatt is, hanem Alan arcjátéka miatt is. Ez az ember egy zseni, de erre majd még visszatérek többször is.
    Megjelent a WB logó, kezdődött a film. Harrynek magyaráz Ampók a kardról, Ollivander meg a pálcákról. Következtetés, be kell jutniuk a Gringottsba, hogy kirabolják Bella széfét, mert ott van egyik horcrux. Hermione felveszi Bella alakját. Itt szeretném megjegyezni, hogy Helena Bohnam Carter zseniális ebben a jelenetben, mint a magassarkúban botladozó Hermione. Teljesen átvette a gesztusait. Bellát láttad, de a gesztusai és a viselkedése miatt tudtad, hogy Hermione az. Ott van a jellegzetes fejtartás és a félig nyitott száj is. :) A bankba való bejutásnál már lehetett érezni némi feszültséget a levegőben. A főkobold ugrált, de aztán megkapta a maga Imperiusát és nem volt vele gond többé. A bankban való száguldás a síneken, nagyon jó volt! Kixsit fel is kavarodott a gyomrom. Én már a hullámvasutat sem bírom igazán.:)
    Aztán jött Ampók árulása, meg is kapta érte a büntetését. Legközelebb már a holtan látjuk viszont, mert széttrancsírozta a sárkány, amin Harryék menekültek. Nem fukarkodtak a látvánnyal. A sárkány támadásnál mutattak égő embert, széttaposott embert és hasonlókat. Innentől kezdve már végig pörgött a történet 110 percen keresztül.

    Kezdődött Piton és McGalagony párbajával, és Piton menekülésével, folytatódott a harccal. Szintén nagyon látványos volt. Minden mozdulat kiszámított. Voltak benne durva részek azért, mikor az egyik óriás egy marha nagy kaszával irotta a Roxfort háza népét. Vagy, mikor szegény Levender Brownt megcsapolja a vérfarkas premier plánban.
    Nagyon jó volt látni, hogy a horcruxok elpusztításával hogyan válik Voldemort egyre gyengébbé. Megjegyzem, a nyakán szépen elkezdett vedleni, mint egy kígyó. :) Szerintem ez is zseniális húzás volt.

    Piton halála teljesen lesokkolt. Persze, tudtam, meg számítottam rá, de azért nagyon durva volt, ahogy fröcsögött a vér. Először ugyanis Voldemort a Félvér herceg saját átkával sebezte meg Pitont a nyakán. A Sectumseprával. Ennek az a pikantériája, hogy ennek az ellenátkát csak Piton tudja, de mivel a nyakán sebezték meg, így nem tudja meggyógyítani magát. Ráadásul, Nagini is szétcincálta szegényt. Huhh, ez volt szerintem a film legsokkolóbb jelenete. És tudjuk, hogy ennél a résznél nagyon fontos szerepe van a szemeknek. Piton itt, a könyvvel ellentétben a könnyeivel adja át Harrynek az emlékeit. Azokkal a könnyekkel, amikkel annak idején egyetlen szerelmét, Lilyt is elsiratta. Akkor ott van a szemek-csatája Harryvel. Piton úgy hal meg, hogy az utolsó szava Harryhez az, hogy épp olyan a szeme, mint édesanyjáé. Aztán elfordítja a fejét, kiül a nyugalom az arcára és meghal. De nem hunyja le a szemét. Így egy picit olyan érzetet kelt az emberben, hogy még most is Lily szemeibe néz, őt látja már az idők végezetéig. Csodás jelent volt. Alan ezt zseniálisan kitalálta.:)

    A következő fordulópont a filmben, mikor Harry megnézi Piton emlékeit. Megtudjuk, hogy milyen kapcsolatban állt Lilyvel. Nagyon szorosban, de ez nem is kérdés.:) Kicsit össze-visszának tűnhet a jelenet annak, aki esetleg nem követte végig a filmeket, mert mindent megmagyaráznak, de nem időrendi sorrendben. Alant baromira jól megfiatalították.:) A legszebb rész, mikor Piton a halott Lilyt tarja a karjaiban, miközben Harry ott sír mellettük a kiságyban. Ember legyen a talpán, aki ezeket a részeket megállja könnyek nélkül.:) Harry mindent megért. Rájön, hogy az ő utolsó horcrux stb. El is megy Voldemorthoz ez erdőbe és Voldemort meg is öli.

    A pályudvaron van egy érdekes beszélgetés, ami a könyvből kimaradt. Harry megkérdezi Dumbledore-tól, hogy miért volt ugyanaz a patrónusa Lilynek és Pitonnak. Szerinte ez nagyon érdekes. Dumbledore viszont elmosolyodik, és kacsintva megjegyzi, hogy ebben szerinte nincsen semmi furcsa. Visszautalnék itt a filmnek arra a részletére, mikor Piton arra kéri Dumbledore-t, hogy tartsa meg a titkát örökre. Dumbledore pedig visszakérdez, hogy tartsa titokban azt, ami Pitonból a legjobb a világon. Szóval, ha nagyon akarja az ember, a film alapján könnyedén arra a következtetésre juthat, hogy Harry igazi apja nem James, hanem Piton volt. Főleg, aki nem olvasta a könyvet. Többen is voltak így tegnap a moziban.

    Harry, miután Voldemort elpusztította belőle a horcruxot, visszatér az élők világába. Itt több nagyon jó jelenet is van. Egyrészt, a Malfoy család. Draco csak az anyja hívásának enged, az apjáénak nem. Csak az anyját öleli meg a csata után, az apját nem, pedig Luciuson is látszik, hogy mennyire örül annak, hogy a fia él. Aztán Lucius is választás elé kerül: Voldemort vagy a családja. Egyértelműen a családját választja, az ő életük/sorsuk itt véget is ér.

    Harry és Voldemort csatája nagyon látványos volt és igen tetszetős. Bella és Molly is nagyon jók voltak. :)
    Összességében a film zseniális lett. Alan Rickmannek fenntartok egy Oscar jelölést, mert amit 10 év alatt művelt Pitonnal, az valami eszméletlen! És amit ebben a filmben nyújt, az csodálatos.

    A 19 évvel később rész a könyvben nem tetszett, a filmben viszont annál inkább. Albus Perselus nagyon édes kölyök lett. Viszont, az megállapítható, hogy a családnak komoly gondjai vannak az öltözködéssel, mert itt is ketten kellettek egy cipőfűző bekötéséhez, mint a 6os filmben és mitn a 7/1-ben. :) A film úgy fejeződött be, ahogyan Harryék kalandja elkezdődött. Az új generáció elindult a vonattal a Roxfortba, a csokibéka pedig kiugrott az ablakon…

    SPOILER VÉGE

    Nagyon tetszett a film. Ez volt a leginkább könyvhű az összes közül. És a legjobb is. :)

  143. elnézést de szerintem aki olvasta a könyvet az a filmnek a 3/4től végig fogja nevetni az egészet, persze oké nem kell annyira ragaszkodni a könyvhöz de olyan dolgokat változtattak még és még csak nem is jól .az egész röhejes lett főleg aminek drámainak kellett volna lennie , én imádom a könyveket de így elszúrni az utolsó film végét a lényeget. mi az h harry és voldemort leugranak , voldemort szétfoszlik, harry eltöri a bodzapálcát kész röhejXD

  144. SPOI A harry meghalt mátrix metro féle résznél már kifordultam a székbőla röhögéstől! Annyira nagy poén lett volna ha ott “Harry, nincs kanál”.

  145. SPOILER
    Nem olvastam el minden hozzászólást, de nekem is az hiányzott, hogy a Dumbledore szál teljesen kimaradt, és az utolsó csata sem volt rendben, katarzis nagyon enyhe… Pitonnak meg mi volt az a fehér könnycsepp?? az a könyvben nem ugyanolyan kis tejszínű gondolat-szál volt, mint eddig mindig?..

  146. Háát…én megnéztem a filmet, de nekem nem volt olyan nagy durranás mint vártam. Az első részek még sokkal jobban tetszettek, és szerintem ahogy haladtunk előre, úgy lettek a filmek egyre rosszabbak. Biztos azért, mert amikor kisebb voltam még jobban megfogott ez az egész ( 7 éves voltam amikor kijött az első film) Persze, annak aki az előző 7-et megnézte, annak azért kötelező. Nem fog csalódni, a látvány meg a zene szuper, és végső soron mégiscsak egy korszak vége :D

  147. Hát én olvastam a könyveket, láttam a filmeket, és azon beteg emberek közé tartozom, akinek tetszett az utolsó csapat munkája, mindegyik filmben. Döcögősen indult, de egészen összehozták. A part 1 után – ami szinte művészi lassúsággal cammogott – valami katartikus élményt vártam. Meg is várattak érte… erre mit kaptunk? Ezt.
    Nem az a baj, hogy nem voltak könyv hűek (ki tud legalább öt olyat ami a könyvben is benne volt ugyanígy? senki? kár, én sem…) hanem hogy teljesen újra tervezték az egészet. Értem én, hogy nagy hangsúly a végső csatára meg a látvány elemekre, de a nemes egyszerűségét Voldemort halálának, miért kellett túlspilázni? Csatajelenet volt elég, lehetőség is, csak ugye nem Potter meg Voldemort között… Arról nem is beszélve egyébként, hogy a lényeg pont az volt, hogy Voldi nem érezte a horcruxok pusztulását… egyáltalán… és úgy nyertek időt, hogy elment megnézni megvannak-e még… sebaj.
    A film önmagát karikírozta, és attól a résztől kezdve, hogy Piton kiugrik az ablakon kényszeres röhögő görcs tört rám állandóan. Voldemort meg megölelte Malfoyt? XD
    Gyerekeeeeek…
    Egyébként egy kifejezetten Potter rajongó vagyok, igaz a regényé, de a filmek is annyira javuló tendenciát mutattak… múlt időben. Persze a film végül is kótyagosan, de megáll a lábán. Csak nem igazán értem… Rowling nem látta a forgatókönyvet?

  148. Érdekes olvasni a kommenteket.Szerintem a harmadik rész nagyon jó volt(mondjuk ott Cuarón=minőség volt,egyébként az anyagilag legkevésbé sikeres a film!),a többi főleg a 4,5,6 egyszerűen az értékelhetetlenül szar kategória.A 7/1 egész jó volt,de nulla újranézési faktor,a 7/2 meg engem berántott nagyon csúnyán,de ennek ellenére sem a nagyonjó kategória.
    Ami jó volt:néhány színészi alakítás,ZENE,hangulat az egész nem olyan kisstílű mint az előző filmek.Ami ótvarfostos:szinkron,béna dumák,minősíthetetlen színészi alakítások,voldemort továbbra sem a könyvben leírt pszihopata,hanem egy idegbeteg őrült(sajnálom,de karakterileg azért a főgonosz közelítsen legalább a könyben leírt személységhez).
    Mindezek ellenére azt kell mondjam,hogy talán 2. legjobb potterfilm számomra.

  149. uff, én ma jutottam el odáig hogy megnézzem a filmet (3Dben)…kicsit még fel vagyok háborodva, hogy pl szegény Fredtől még a meghalós nagyjelenetét is elvették…:( és borzasztóan elnyújtották a végét!!! Meg amikor Harry körül mindenkit kinyírnak, ő még azt se mondta, hogy részvétem vagy bocs vagy valami…de úgy sajnálom hogy vége!! ez volt a gyerekkorom !!!:(

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.