Blockbuster Watch: The Hunger Games

Emberek, a film hatalmas siker. A hétvégére becsült bevétele 155 millió dollár Amerikában. Ehhez a világ többi része 59-et tett hozzá, szóval összességében már 200 fölött van. Mindezt igazi sztárok nélkül, hiszen bármennyire is kedvelhető Lawrence, egyelőre még “csak” felfelé tart a csillaga.

El akarjátok helyezni a nyitóhétvégét valami listán? Egyedül a Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2 és a The Dark Knight előzi meg a minden idők legjobb nyitóhétvégéit megnézve. Hatalmas durranás. Inflációt figyelembe véve biztos kicsit más a helyzet, de akkor is vitathatatlan siker, főleg ha azt nézzük, hogy a március nem ekkora összegekről szokott szólni. Innen ha esetleg nagyon nagyot esne a második hétre, mert elfogynak a tinik vagy valami, akkor is üti a Twilightokat.

Természetesen ez azt is jelenti, hogy lesz folytatás.

Közben a 21 Jump Street sem esett akkorát (mint mondjuk a John Carter), és már 71 milliónál jár Amerikában. És ha már John Carter: 62,3 millió amit összekapart hazájában eddig. 172 milliót pedig a világ többi része rakott ehhez. Sajnos ez nem elég semmire.

Ami durva, hogy Eddie Murphy 15 milliót sem szedett össze hetek alatt a Thousand Words című valamivel. Film? Nem hinném.

19 hozzászólás a “Blockbuster Watch: The Hunger Games” bejegyzéshez

  1. A világ többi részéről csak 59 millió??? Pláne, annak a fényében, hogy már majdnem mindenhol bemutatták…Amerikában lehet, hogy egy kicsit túl volt hypeolva a történet.
    Ezzel nem a filmet húzom le, csak szembeötlő a különbség és tényleg már mindenhol bemutatták, talán már csak 1-2ban vár bemutatásra.

  2. A világ többi részén még nem annyira ismert a könyv valószínűleg, nálunk is alig voltak rajta a moziban már második nap, amikor mentem. Ennek ellenére örülök a sikernek, ezek szerint nem csak csillogó vámpírokat lehet eladni a fiataloknak, érdeklik őket a komolyabb dolgok is, csak kevesen veszik őket egyenlő félként. A könyvsorozat felnőtt fejjel is teljesen élvezhető volt, és ugyan a film nem lett tökéletes, de inkább ezt nézzék mint a twilightot:).

  3. De így a John Carter már nem veszteséges nem? Mert 230 millánál jár, és 200-ból készült. Vagy?

  4. DM: már vagy 3* leírtam, hogy kb. 500nál nem lenne veszteséges. Egyáltalán nem megy minden pénz a gyártóhoz a bevételből, plusz marketinggel több mint 200ba volt jóval

  5. DM, Még egyszer ennyit kellene termelnie legalább, mert ebből a fele a forgalmazóké.

  6. Mikor tegnap olvastam a The Hollywood Reporter honlapján, hogy kb. 155 milliónál jár a THG, és ezzel lehagyta a Twilightokat is – ráadásul non-sequelként – majd kiugrottam a bőrömből. Egyrészt ez biztos második, harmadik részt jelent, másrészt pedig bizonyítja, hogy nem csak a nyálas szerelmi sztorikat lehet eladni a tiniknek!
    Mondjuk a premier napján voltam moziban, és voltunk ha 15en (persze vidéki mozi, meg csütörtök – de a premier napján?!) szóval ez kicsit csalódás volt, bár valószínűnek tartom, hogy a könyvek híre lassan hozzánk is ideér. :)

  7. Megnéztem a filmet, tetszett is, de pár rész nem volt tiszta, ezt annak a számlájára írtam hogy nem olvastam a regényt. Viszont kifejezetten örülök hogy sikeres volt, mert elég nagy potenciál van benne. Második részre kicsit több lóvé, kevésbé részeg kameraman, és minden oké :)

  8. Hihetetlenül örülök neki, a legjobb, hogy “legyőzte” a Twilightot! Szerintem ha így haladunk tovább, a második meg harmadik rész simán üti majd a HP bevételét is :D

  9. Human, mikor nézed meg az éhezőket? Kíváncsi vagyok a véleményedre. A könyveket olvastad?

  10. Örülök a sikernek ,de nem gondoljátok, hogy Magyarországon eleve kevesebben fognak elmenni rá mert nincs szinkronos verzió ? Szomorú tény, de attól még így van. Persze nem mintha olyan nagyszerűek lennének a szinkronok, de sok szar filmet leszinkronizálnak, akkor ezt miért nem ?? Így eleve kevesebb emberhez fog eljutni.

  11. Legalább nem rontják el a filmet a szinkronnal. Én örülök hogy itt, Erdélyben nem szinkronizálnak semmit.

  12. Igen, lesz második rész (Hunger Games) de 2013 novemberében?! Mindenhol ezt olvasom. Nektek van infótok erről?

    Amúgy a világ többi részén pont úgy alakul a sikere, mint anno a Twilightnak. Mikor az az idei mozikban megjelent (feliratosan persze) senki nem tudta mi az. 1 hónapra rá készítették csak el a magyar szinkront és adták még 2 hónapig, mert addigra itthon is elkezdődött a promózgatás. A folytatás meg ismert…

  13. ememese, a twilight premier helyét veszi majd át minden év novemberében. Bevett recepten ne változtass!:)

  14. A Twilight 9 millióval kezdett, a THG meg ismertebb és elterjedtebb könyv a világon, mint anno a moziba kerülése idején az Alkonyat volt. Szerintem a hype is nagyobb volt körülötte most, mint anno.

  15. A könyvet olvastam, ott az utolsó harmadában nekem rohadt fárasztó volt már a:

    SPOILER
    Játssza el Peeta meg Katniss a szerelemeseket, mert ez milyen jó marketingfogás, és közben kiderül, Peeta nem csak játszásiból nyomja.
    SPOILER VÉGE

    Ez a sztori se mentes a romantikától, csak nekem másképp nyálas. Filmben érdekel, hogy mutatják be, mennyire találom kínosnak.
    Főleg a második kötetben izmosodik meg ez a love vonal, és nekem tönkreverte a hangulatot, no meg az írónő részemre nem tudott újat kihozni a sztoriból. A harmadik kötet elolvassa emiatt nekem bizonytalan. A második könyv elolvasása után arra jutottam, ebből egy, kerek könyvet kellett volna írni, és a csúcson abbahagyni, mert később kifulladt.

  16. Perseus: adjunk hálát a szerencsénknek, hogy nem barmolták el szinkronnal. Bár ez szerintem csak azért lehetett mert a magyar forgalmazó nem tudta mibe nyúlt :D és a 2. meg 3. rész tuti szinkronos lesz sajnos. :(((

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.