A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy)

A nyári akciófilmeket elnézve, már amelyikben nem voltak szuperhősök, azt kell mondanom, hogy a Bourne szinte már üdítő a borzasztó Total Recall remake után.

renner motorral menekül

Természetesen sok probléma van ezzel a filmmel is, hiszen a történet tulajdonképpen egy másik program körül bonyolódik, amit fel kell számolni a kőlépcső bukása miatt. Ebben drogokkal tartják az ügynököket ellenőrzésük alatt, így a “takarítás” közben életben maradó Aaron Cross kénytelen azzal szembesülni, hogy valahogy ki kell törnie a kémia bilincséből.

A Legacy így kapcsolódik az eddigi Bourne-filmekhez, hiszen Damon karaktere miatt van Cross is bajban, és mindeközben egy új trilógia nyitófilmje. Egy fő történet felvezetését kaptuk meg, ezt nagyon érezni, eléggé rányomja a bélyegét a Legacy ívére és befejezésére. Konkrétan olyan, mintha nem az lenne a befejezés amikor felcsendül a már ismert Moby dal, hanem még jönne a nagy leszámolás felvezetése.

Mindezek mellett a film utolsó harcából is hiányzik katarzis. Itt már a vágóolló is bejátszhatott, hiszen a gonosz megérdemelt volna némi felvezetést, de a játékidő már így is túl sok volt.

Edward Norton nem hagyatéka

Minden felépítésbeli hiba ellenére is rohadtul szórakoztató volt a film. Nem akkora dobás, mint a Bourne rejtély volt, de az első másfél óra pereg ezerrel, és utána sem az órámat néztem, bár egy kicsit leült a történet. Minderről Jeremy Renner tehet, aki szép lassan elfoglalja a helyét a legjobb modern akcióhősök között. Ahogy a gonoszok oldalán manipuláló Edward Norton sem csökkentette a minőséget, hogy úgy mondjam. Mellesleg az ő összecsapásukra is várnunk kell a folytatásokig, mondom, meg sem próbálták a hagyatékot önálló filmként is működővé varázsolni.

Őszintén szólva a jó főszereplő választás, a másfajta helyzetben levő ügynök, na meg már említett két színész miatt máködik igazán a film. Cross más problémákkal kell megküzdjön, másfajta karakter, mint Bourne volt. Részemről jöhet a Legacy 2.

19 hozzászólás a “A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy)” bejegyzéshez

  1. Ritkán van az, hogy nem értek egyet humannal, de most nem értek egyet.
    Nekem ez súlytalan és gyenge volt illetve unalmas.
    De azért kivi vagyok a 2. részre…

  2. Szerintem nem egy filmet láttunk…Logikátlan, lapos, unalmas, vontatott mozi volt, fészkelődtem össze-vissza a moziban. Egy semmilyen főszereplővel és semmilyen gonosszal.

  3. nekem bejött az új szereplő, a sztori is rendben volt, a legvégét (én egy “rendes” epizód lezárást azért vártam, hogy önállóan is megálljon) kivéve összeállt rendesen a film. egyet kell értsek humannal.
    szerintem legalább olyan jó volt mint a bourne második része, az imdb-n adtam neki egy 8-at.

  4. Egyetértek az előttem szólókkal, múlt hét pénteken néztem, nagyjából 20-an lehettek a teremben, 5-en legalább kimentek a film alatt, a történet lapos (nem létező) volt, Rachel Weisz pedig sosem volt még ennyire irritáló mint itt, végig borzalmasan unalmas és súlytalan volt a film.

    SPOILER (haha)

    ~2 óra és 40 perc arra, hogy Aaron-t leszedik a drogfüggésről szerintem nem elfogadható, a film vége pedig egyszerre hozott megkönyebbülést, hogy legalább vége, és egy erős szemöldökráncolást, hogy akkor most miért is nem történt semmi.

    SPOILER vége

    Ettől függetlenül jöhet egy második rész, HA visszajön Matt Damon és HA Greengrass rendezi megint és HA a mostani rendező/forgatókönyvírónak semmi köze nem lesz a folytatáshoz. Van ebben a szériában és karakterben lehetőség, de ezt nem a Hagyaték fogja nekünk megmutatni.

  5. Ez a gululszemu foszer baromira irritalo szamomra. Mar az avangersbeli bucsusnyilas idetlenkedesetol is agybajt kaptam…. Egyszeruen nulla az az ember, miert eroltetik?

  6. Kevés volt a sztori és sokszor a sorozathoz méltatlanul sablonos, de az akció az sztem nem volt rosszabb mint eddig és a karakterekkel sem volt nagy bajom.

    egy gyenge 8/10, könnyen kielégíthető vagyok. :)

  7. tony gilroy írta az előző hármat, a legacy-t már rendezte is. inkább jó volt mint rossz, pedig elég nehéz feladatot kapott: damon és greengrass nélkül folytassa. mindenesetre egy irónikus pillanat volt a felismerés, hogy annak idején a bourne hatott a bond filmek újraértelmezésére, most viszont a új bond hat vissza a bourne filmekre, sztem jeremy renner elég közeli hasonlóságot mutat daniel craig-gel. magyar szinkron esetén, mindkettő stohl andrás, és általában matt damonnak is az, szerencsére ebben a szériában széles tamás az, tehát egy esetleges 5. bourne-ban damon és renner közös szereplése nem jelentene gondot magyar szinkronban.

  8. Ami jó volt a filmben az igazán Renner meg a karaktere, illetve a realista akció jelenetek, koreográfia. Egyébként egy 56 egy tucat sablon akciófilm, tökéletes kiszámíthatóság, zéró meglepetés, súlytalan “fő genyával” Ezt 20 évvel ezelőtt még el lehetett volna adni, ma már ásítok.Be kell vallani, ha a Fekete esőt adták volna mostanában helyette, azon ugyanígy ásítoznék, egy fokkal sem jobb az sem, csak egy példa. UGyanaz a sablon kiszámítható akciómozi mind, csak egy idő után már nem köt le, pedig szeretem a műfajt.

  9. Szerintem épp az volt a baja, hogy hiányzott belőle mindaz, ami miatt az eredeti Bourne-széria működött és friss fuvallat volt akkoriban az akciómozik világában: a realista akciók (túlzás-túlzásra halmozva volt helyette), a jó ritmus és a főszereplő szerethetősége (nem maga Renner, hanem a karaktere miatt. Jó, legalábbis nem annyira szerethető ez a figura, mint Jason Bourne volt.).

    Akciófilmnek jó, beleillik a mai fősodratba, de Bourne folytatásnak nem elég eredeti.

  10. sajnos nekem is a “nem tetszett” kategóriába esett, 2 nagy név hiányzott innen, pont azok akiknek az előző 3 részt köszönhetjük…

  11. Nekem konkrétan nem esik le, hogy ez tényleg Bourne film, ha nem hangzik el a filmben legalább 4-5x a “Bourne” szó és nem látom 2x Jason Bourne arcát. A film elejét totál untam, 30 percig semmi, hol hegymászás, hol Edward Norton beszél. A film közepe volt amilyen volt, a végén amit nagy akciónak szántak, ott specc elaludtam, ezért sem tudom mi a cliffhanger, ki a főmufti. Én szerintem ez a film teljesen fölösleges volt.

  12. Nos, alapjában véve a Legacy élvezhető film. Hosszan hasonlíthatnám az előző részekkel, illetve Hawkeye-t Damonnal, de nem teszem, mégis, két számomra szembetűnő problémát rögzítenék, hogy azért mégse offoljak.

    Az egyik, ami tulajdonképpen már a film elejétől érzékelhető, de leginkább az üldözésben bontakozik ki, az Hawkeye ( és Black Widow is helyenként ) komolytalansága. Ez a “főhős vagyok és úgysem kaptok el” habitus rettentően zavaró volt számomra. Renner általában azért jobban odateszi magát.

    A másik, és nagyobb kaliberű zavaró probléma volt számomra, a főboss. Próbáltam film közben nem a Bourne rejtélyre koncentrálni, de akaratlanul is eszembe jutott. Ez valami röhej volt, pláne miután életbe lépett a harakiri, nem bírtam nevetés nélkül hagyni. Ostoba Jackie Chan filmekben láttam utoljára ilyet, nem ide való volt.

    Lehet, már volt róla szó, nem olvastam a kommenteket, de voltaképpen ez egy folytatás, vagy egy remake? Vagy 2 in 1?

    Részemről 10/7

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.