Röviden: The Divide

Ismét egy bunkeres film, rögtön az atomrobbanás után kerül be pár lakó a házuk alatti pincébe. A film azt mutatja be, hogy akár kint voltál, akár bent, ráfaragtál. Mert – ahogy azt már Romero és sokan mások bemutatták –, ha jön az apokalipszis, a fő ellenség mi magunk vagyunk.

A lakók meg Hicks

Az őrültes filmeket sosem bírtam annyira, szóval ez a film sem fogott meg igazán. A feszült légkör megvan, és Michael Biehn is szerepel, aki az egyik kedvenc akciósztárom, mióta csak megküzdött Arnie-val és a szörnyekkel, de sajnos semmi nem segít, a pontszámom 3/10 fölé nem kúszik.

Mammut
írta
2012. 10. 26. 10:55
megjelenés
21
hozzászolás


21 hozzászólás a “Röviden: The Divide” bejegyzéshez

  1. Nekem nagyon nem tetszett, amikor elmentek az őrület felé és bekattantak. Pedig trailer alapján jónak tűnt. Azt hittem többet foglalkoznak majd azzal, mi van kint… erre a film felétől azt hiszem teljesen átment gagyiba.

  2. Épp az őrület volt benne “jó”, mármint a hasonló stílusú filmeket simán lekörözte, nyers volt, félelmetes, bármelyik színészről simán elhittem, hogy bekattant, 10/8.

  3. Hát ja.. Valahogy ez nem jött össze. Akkor már inkább The Day. Igaz kommerszebb, de van benne rendesen zúzás (mondjuk az sem a műfaj csúcsa). :D(Michael Biehn-re én is nyomok egy “like”-ot, nálam ő olyan bevonzó, mint Christian Slater, – nem mindig vannak jó filmjeik, de mindegyiket megnézem tőlük, még ha mellékszereplők is.)

    Azt viszont pozitívumnak hoznám a fel a filmmel kapcsolatban, hogy nagyon nyers volt, néhol már-már öncélú – viszont pont ezért túl volt játszva nem egy helyen. De valami másnak jobban elment volna, mint post-ap filmnek, talán ha hóval lettek volna körülzárva, vagy ilyesmi. Így kevés jutott a tényleges poszt-apokaliptikumra :)

  4. Nekem is tetszett, kb 7/10, néhol tényleg kicsit túlzás volt a végére, de kellemes volt.

  5. Fúúú, emlékszem a filmre, napokig nyomasztott és a hatása alatt voltam, gondolkodtam rajta hogy jó volt e, vagy sem, de valahogy így tudnám elképzelni az emberi viselkedés apok. idején… 6/10

  6. Engem meglepett a 3/10. Nem emlékszem, hogy ennyire rossz lett volna, de ha belegondolok, tényleg gagyi volt és hiteltelen.
    Milyen az a top jóléti társadalom, ahol pár hétre becsukják/becsukódik az állampolgár (apok. ide vagy oda) és dühöngő őrülté változik mert kimegy belőle a Xanax – vagy ki tudja miért.
    Közben meg való világban él nem kevés ember hasonló szar körülmények között (menekült tábor, nyomor negyed), mégsem őrülnek meg és jutnak el a totális pokolig 1 hónap alatt.

    Valami exploitationhorrorsoftpornónak elmegy, másnak nem nagyon. Ha úgy nézed, akkor 5/10 :)

  7. SPOILERRRR
    Szerintem messze a legjobb volt mostanában. Végre egy film, ami nem a szokásos halhatatlan főszereplők püfölik egymást két órán át,előre tudsz mi lesz kategoira. Végre valami ütős. Nem értek egyet Mackókával, eleve ezek már tudták a végefelé, hogy SPL!! hogy nem fogják meglátni többé a napfényt, innet már nincs igazán kiút. Pont ezért váltak állatemberekké, mert ebbe örültek bele. Pont ez a várázsa az egésznek, ez a reménytelen kegyetlen erőszak! Ez nem az Avengers, nem is a Batman, szerencsére…

  8. SPOILER

    Nem volt rossz film,most néztem nemrég,és eléggé elkapott a hangulata.Szerintem is azért nem hiteltelen az őrület,ami urrá lesz rajtuk,mivel mind sugárfertözést kaptak,és tudták hogy igy vagy ugy de meghalnak…A 3/10 meglepö,nálam kb 6/10.

  9. Nem értek egyet a kritikával!
    Végig izgalmas, nyers, brutális, pont szembe megy a trendi filmekkel, amiért respect!
    A rendező előző, francia filmjét is ajánlom!

  10. Számomra, az azelőtt ismeretlen Michael Eklund zseniálisan nyomta a kattantat! Szerintem piszok jó film! Kellően nyomasztó.

  11. spoileres komment!

    egy bajom volt a filmmel, leszámítva hogy szar volt: nem azt kaptam amire vágytam. Az első fele nagyon tetszett, próbáltam rájönni kik lehetnek kint, mi történik a gyerekekkel. Aztán behegesztik őket. NA NE. Onnantól teljesen szar a film 2/10.

    D.

  12. Horrorfilmként álltam neki, de hamar leesett, hogy benéztem. Az egyik legjobb és egyben “legnyomorultabb” film volt amit mostanában láttam és a legnagyobb baj vele, hogy simán elhiszem azt, hogy ez így történne/történhetne. Szerintem nagyon erős film. 8/10

  13. Nem lattam meg, de kurvajo film lehet ha ez a tehetsegtelen mammut lepontozta.
    Alig varom h megnezhessem.

  14. Mackóka: nézz már körül a világban, hogy mennyi elmebeteg szaladgál az utcán. Szeretjük azt hinni, hogy az ember nem ösztönlény, de amint megszűnik a társadalmi korlát, a legtöbben visszavedlenek állattá. Ezzel a filmmel az a baj, ami egyben a legnagyobb pozitívum is benne: ultrareális, az ember nem akarja elhinni, hogy ez megtörténhet, pedig de.

  15. Én is pár hónapja láttam és utána napokig ezen kattogtam, pedig amikor vége lett az első mondatom az volt, hogy fujj ez de szar volt, aztán megérett bennem. Beteg egy film, az biztos, és abszolút nem hétköznapi. De ilyenek is kellenek!

  16. Borzalmas film. Becsapott a tűrhető IMDB értékelés… Azóta nem is nézem csak a Metacriticet.
    Megdöbbentő mennyien ömlengenek ezen a förtelmen. Egysíkú irreális eszetlen karakterek, gyenge színészét, semmilyen történet, csak néhány a falra hányt hülyeség. Az hogy nincs végkifejlet nincs nem meglepő a történet hiánya miatt. 1/10 (csak azért, hogy maradjon valami az extrém borzalmas filmeknek.)

  17. Feszülten építkező dráma ami a képi világát tekintve a fűrész filmeket idézi. A végjáték feszültségét és hangulatát talán csak a 28 héttel később kezdéséhez tudnám hasonlítani. A karakterek tökéletesek, mindenki azt hozza amit kell. Michael Biehn viszont Terminator és Aliens ide vagy oda, nem a legjobb szereplő a filmben, számomra Michael Eklund alakítása volt borzasztóan erőteljes. A filmzene is tökéletesen eltalált. 9/10-et adok neki. Viszont akit az első 10-15 percben nem fog meg a hangulata, annak kár erőltetnie, eléggé közönségmegosztó film és mivel ez nem egy szájbarágós hollywoodi trash, azoknak sem javaslom akik mindenre válaszokat várnak. Simán 2/10 lenne a film részemről ha elrontották volna valami “megmagyarázással”, amikor baromira nem erről szól.

  18. Felzaklató volt a film és nem jó értelemben.
    Ha a film vége valami epic befejezés lett volna akkor talán jó lett volna kb a film felétől már csak a végéért néztem és hát óriási csalódás volt. Így nekem ez a film egy kalap szar volt ami még idegesített is. Az is zavaró volt, hogy Milo Ventimiglia a hősök kis buzigyerekeként ismertem meg itt meg ő a nagyfiú.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.