Skyfall

Egy kicsit olyan a Skyfall, mintha Mendes megrendelésre forgatna valami akciófilmet, amibe aztán szépen lassan elkezdi beletömni a saját húzásait. Bár logikailag egyre gyűlnek a hibák, de mégis működik az egész. Hogy hiányzik belőle a könnyedség, az már más kérdés. Ez az 50 éves Bond, 2012, realizmus és megbotló terminátorok.

Nagyon úgy tűnik, hogy a film inkább az érzésekre épít, mint a forgatókönyvre. Egy balul elsült akció során Bond rádöbben, mennyire nem szereti az “anyja”, így inkább csajokat húzogat valami tengerparton miközben halottnak hiszik, de amikor az MI6-et és M.-et támadás éri, akkor kénytelen visszatérni. Kár, hogy közben már nem is alkalmas 007-nek, hiszen fizikailag leépült, az alkoholizmus pedig már erősen kóstolgatja, de M. másban nem tud bízni, így mégis hadba rendeli Silva (Javier Bardem) ellen.

Amiben erős a film, az úgy nagyjából az összes Silva vs. Bond jelenet. Bardem nem kicsit tölti meg élettel a nagyjából 3 sorból álló szerepet, ez gyengébb színésszel bizony súlyos pofára esés lett volna. A problémája, hogy eléggé a The Dark Knight jut az embernek az eszébe róla. Ha nem is a szociopata viselkedése alapján, de legkésőbb a fantasztikus terveiről beugrik Joker. Ami neccesebb, hogy a Silva a film vége felé kidobja az agyát az ablakon, de ez kell a retrora törekvő rendezőnek, így Mendes nem bánja a butulását, hiszen így milyen finálét hozhat össze.

Mindezek ellenére a film gerincének remek alapot teremt a két férfi, akiket M. kőkeményen kezelt, hiszen mindketten elindultak a sötét mélységek felé, itt villant kicsit Craig abból, hogy ő színész, de az egyikőjük vissza tud fordulni. Az első találkozásuktól kezdve izzanak közöttük a jelenetek. Tulajdonképpen mindenki más eltörpül, és minden más kiszürkül a filmben. A High tech helyszínről egyenesen az előltöltős pisztolyokhoz vezet az út, pokolba a technológiával.

Bond lő és lőnek rá a Skyfallban

Mindezt valami eszméletlenül szépen bemutatva. Bár a film eleji háztetős rohangálás kicsit unalmas már, de a vonatozás elmegy, és innen csak emelik a látvány tétet egészen a gyönyörű Skóciáig. Bár itt a tényleges történés, a MacGyver húzások kicsit megmosolyogtatóak, mégis Bond megérkezése az országba egyszerűen lejön a vászonról.

Bár nekem Craig még mindig nem Bond, de kémes akciófilmként a Skyfall baromira szórakoztató lett. Bár 140 perc, de nem unatkoztam közben. Még mindig vicces kicsit, ahogy a nőket kezeli, vagy inkább ahogy ők kezelik őt, a forgatókönyvön biztos dolgozhattak volna még (nem akarok szőrszálat hasogatni, de úristen mik vannak benne néha), közben valahogy mégis elkapott a hangulata. Ahogy az új Q laptop harcából átmegy a fizikum felé, az old schoolba, az teljesen beszippantott. Pont ezért nem fogom lepontozni a filmet a hibái ellenére sem.

Tökéletes lezárása a Craig-féle Bond filmeknek, jöhetne az új színész… de nem fog.

human
írta
2012. 11. 04. 17:13
megjelenés
73
hozzászolás


73 hozzászólás a “Skyfall” bejegyzéshez

  1. Én nagyon szeretem Craig-et,mint Bondot. És a filmet is nagyon szórakoztatónak találtam. Egyetlen negatívum nálam az öreg úr hősködése volt… aranyos,meg minden,de minek?

  2. Nálam is Craig a nyerő Bondként. Inkább, mint a bájgúnár Brosnan. Nekem a film nagyon bejött, igaz, még friss az élmény. Bardem is ott volt a szeren. Skócia meg csodaszép.

  3. “Inkább, mint a bájgúnár Brosnan” Az egész Bond téma, egy bájgúnár titkosügynökre épül. Brosnan meg hozta.. Craig nem.

  4. “Bár itt a tényleges történés, a MacGuyver húzások kicsit megmosolyogtatóak, mégis Bond megérkezése lejön a vászonról”

    Az MacGyver és szerintem Silva érkezik meg.

    Amúgy a filmben tényleg az bravúr, hogy a sok sületlenség ellenére mégis beszippant, tudod, hogy az úgy nem frankó, mégis úgy érzed, hogy “úristen ez milyen veszett jól néz ki”.

  5. spoiler

    Ja értem, te arra gondoltál, hogy a megérkezés tényleges bemutatása, tájak, rövid megálló, ház bemutatása, párbeszédek M-mel mennyire meg vannak töltve.

    Én arra a feszültségre gondoltam, hogy amíg felfegyverkeznek, eszkábálnak, kinéznek az ablakon, szerintem nincs is aláfestő zene, pont ez a MacGyverkedés nemcsak a reménytelen készülést ébresztette bennem, hanem a növekvő fenyegetést. Silva érkezését.

  6. gmd: Craignek nem is kellett, vele pont az volt a céljuk, hogy a Bourne-féle realisztikusabb, keményebb irányba vigyék el a franchise-t.
    A film szerintem alapvetően jó, tényleg érződik rajta ez a Dark Knight-hatás, de nem agresszívan. Ami nem tetszett: Bérénice Marlohe karakterének semmi szerepe nem volt, illetve ami volt, azt egy statisztával is meg lehetett volna oldani. Értem én, hogy meg kell lennie a 2 Bond-lány/filmnek, de abban a 10 percben, amiben képernyőn volt 3ban lelkizett, másik 3ban hajókázott/szexelt a maradék négyben meg SPOILER lelőtték. Silvához való kapcsolata alig derült ki, az meg főleg nem, hogy miért is fontos.
    Ami szerintem nagyon hiányzott, az egy igazi hand-to-hand jelenet, mert a két Patrice-os nem volt az igazi.

  7. SPOILER:

    Utólag nagyon mosolyogtam azon amikor Silva megmutatja a torz arcát feledtető protézist.

    Azért később,mert csak utána olvastam egy interjút Bardemmel,aki gyerekként látta a Holdkeltét és nagyon megtetszett neki Jaws karaktere.

    Az ilyen apró húzások még tovább emelik az amúgy is jól sikerült filmet!
    SPOILER VÉGE.

  8. Nagyon jól szórakoztam rajta, megérte beülni 2,5 órára. Ez is oda fog kerülni a többi James Bond dvd-m (illetve a régiek kazettái) mellé. :)

  9. Nekem ez volt az első Bond filmem, az újak közül azért, mert craig nem igazán szimpatikus, a régiekhez még nem jutottam el.
    Számomra nagyon unalmas volt, fél óránként néztem az órám. Nyilván a legtöbb akciófilmben túlzások vannak, de ebben nagyon sok volt.
    Rövidebben, pörgősebben jobban bejött volna.

  10. engem nagyon berántott a film, minden percét élveztem. nagyon jók voltak a kis utalások a régi, még s. connery féle bond filmekre. craig bond karaktere szerintem ehhez kanyarodik vissza, érdemes megnézni a korai connery bond-filmeket…
    nekem simán benne van a top5 bond filmemben (from russia with love, the living daylight, golden eye, casino royal mellett…) a skyfall, simán toltam rá a 10/10-et az iMDB-n pedig nem sűrűn osztogatom ezt a pontszámot.

  11. A fényképezés valóban gyönyörű volt, hihetetlenül szép tájakon kalandoztak Bondék. SPOILER: az új M is telitalálat véleményem szerint, Fiennes egy igazi old school főnök, karaktere tökéletesen illik a franchise kezdetekhez való visszakanyarodásához. (…és végre ismét van Moneypenny-nk is.)A film első üldözése nekem nagyon bejött, valódi Bond-érzést kerített hatalmába a nézésekor. Egy-egy ilyen szerintem kell az új Bondnak is, hogy Bond maradjon. Ami nem tetszett: Silva karaktere szerintem nem volt elég erőteljes, kétségem sem volt felőle egy pillanatig sem, hogy a 007 le tudja győzni. Nem Bardem miatt éreztem így, mert ő egy kiváló színész és nélküle még hangsúlytalanabb lett volna a karakter (tulajdonképpen az ő játéka mentette meg attól, hogy totálisan komolytalanná váljon), egyszerűen nem volt elég jól megírva.
    Ettől eletekintve jól szórakoztam és élveztem az apró visszakacsintásokat a korai epizódokra, ezek közül is leginkább a DB5-ös megjelenése villanyozott fel. Összességében úgy vélem, láttunk már ennél jobb filmet is a sorozatban, de azért ott van valahol a sor elején ez is, a Quantum of Solace-nál mindenképpen jobb. Nagyjából nálam 7,5-8/10 pont körül van. DVD-n vagy BD-n is be fogom szerezni.

    (Csak Stohl Buci hangját tudnám feledni…)

  12. Szerintme is nagyon jó volt és én egy percét sem untam. A fényképezés pedig egészen gyönyörű volt, [SPOILER] amikor megérkeznek a ‘skyfall’-hoz az borzasztóan tetszett, maga az ötlet hátmég azok a gyönyörű képek [/SPOILER].
    A legjobb James Bond film amit láttam, Daniel Craig megköveteli a változtatást a zsáneren.

  13. “Bár a film eleji háztetős rohangálás kicsit unalmas már, de a vonatozás elmegy,”

    Nos én meg pont fordítva láttam a dolgot. Háztetőn motorozást még talán nem is láttam filmben. Aztán lehet, hogy csak én vagyok lemaradva. De a vonat tetején verekedést, utolsó pillanatban lebukást az alagút előtt meg már ezerszer láttam. Annyira elcsépelt dolog. Most hirtelen be is ugrik egy film meg egy sorozat amiben ez volt és most láttam őket a multhéten. A másk meg, hogy nekem Bardem nem tetszett mint főgonosz. Kiváló színész az tény de inkább emlékeztetett a főlangyira a melegfelvonulásról mint sem egy főgonoszra.
    Craig nekem is tetszik bondként.
    Összességében jó film volt megérte megnézni.

    “csana
    Egyetlen negatívum nálam az öreg úr hősködése volt… aranyos,meg minden,de minek?”

    Nekem egyáltalán nem tünt hősködésnek. Lőtt kettőt kb aztán eltmenekült az alagútban. Pont eltalálták azt a határt, hogy ne legyen hősködés abból amit csinál.

  14. Kis hiba a kritikaban: ez nem az 50. Bond, csak a 23. Csak 50 eve mutattak be az elsot…

    Tovabb nem olvasom, mert jovoheten nezzuk :-)

  15. Hm…biztos velem van a baj, de az összes, Craig főszereplésével készült Bond film cselekménye nekem túl pitiánernek tűnik. Kártyán visszaszerezni a pénzt amit elvesztettem a tőzsdén; megszerezni egy víztározót; most meg bosszút állni M régi tettei miatt?

    mindenesetre a látvány gyönyörű…

  16. Elmentünk mi is megnézni, mert mindenhol azt írták, ez a legjobb James Bond film, ehhez képest rég unatkoztunk ennyire filmen, barátnőm most aludt el először filmen, pedig még délelőtt is mentünk:D. Én személy szerint nem igazán éreztem a James Bond hangulatot, csak egy közepes, összevissza történetű akciófilmet láttam. A közepén volt kb 20-30 perc jó rész amikor először megjelent a főgonosz, de a végére megint teljesen logikátlan lett az egész “vissza az időben” dolog. Az egész film a végén lévő eseményre (nem akarok spoilerezni) épült, de addigra már annyi sebből vérzett a történet, hogy nem igazán váltott ki semmilyen hatást. Az is hozzá tartozik persze, hogy nekem borzasztóan hiányoznak az egzotikus helyszínek, és a kütyük (nem is értem miért jegyezték meg a filmben, hogy a kütyük régimódiak, a modern kémek már nem használják, de ez elég nagy ellentmondásnak tűnik :) ).

    Hogy jót is mondjak, a főcímdalt nagyon eltalálták, azt azóta is hallgatom :).

    Más: Nem tudom tippeket az oldalról hova lehet írni, így ez is idekerül: lehetne a comment box kicsit nagyobb mint 9-10 sor? Valamint lehetne magyar a helyesírás ellenőrző? (alighanem amit írtam tele lesz hibával, ez nem a javaslatom alátámasztására van, tényleg így írok :D )

  17. Ez volt életem első Bond filmje. Amikor hallottam anno, hogy Craig lesz Brosnan után kicsit húztam a számat,mondván nem illik ő ebbe az egészbe. Most, hogy első Bondnak Craiget láttam a többiek tűnnek “gagyinak” és plasztikusnak hozzá képest. Nekem nagyon tetszik, hogy emberközelibbre és sötétebbre vették a figurát. Maga a film 7/10. De remélem nem térnek vissza a macsó Bondokhoz. (Azóta megnéztem még 5 filmet, Craig a nyerő.)

  18. Ez a lényeg, ez nem Bond film…
    “kémes akciófilmként a Skyfall baromira szórakoztató lett.”

  19. Most jöttem haza a moziból, megnéztük ezt a filmet.

    ***Spoiler:

    Azt meg kell hagyni, az előző kettő Bond film sem tetszett. A Quamtum csendje hihetetlen unalmas és semmilyen nem volt. A Casino Royalera annyira nem emlékszem, de azért sem maradt meg bennem, mert az egészből hiányzott valami.

    Nekem is a Dark Knightos hangulat tűnt fel, annyi különbséggel, hogy itt sehogy sem tudták kihozni rendesen. Úgy érzem a rendező azzal akar bizonyítani, hogy nem egy “tucat” Bond filmet akart letenni az asztalra, és ezzel el is hibázta az egészet. A legtöbb kötelező Bond jelenetet kifigurázták. Jelezve, hogy mennyire más ez a film, nem a kötelezőt akarja hozni. Ez nem high tech bond lesz, “már nem csinálunk robbanó tollakat”, nincs benne egy épkézláb új, high tech aston martin, és nincs annyira pökhendien angol úriember bond, hogy rendes vodka-martinit kérjen.
    A tetovált Bond csajnak kb semmi szerepe nincs a filmben, nem értem, hogy jön a képbe. Semmi háttérsztori. Főellenségnek úgy ahogy csináltak valami karaktert, de őt is nagyon hellyel közzel mutatták be, nem érezhető rajta az igazi ellenfél. Bond visszatérése nem volt eléggé drámai, egyszer csak “szolgálatra jelentkezem” azt kész. Csak úgy hömpölyög a történet, de úgy érzem, hogy nem kerek az egész. És azon agyalok, hogy valóban csak egy ügynökről szól, aki bosszút akar állni? És igen, ennyi. Ja és eddig nem hallottam Bondot káromkodni. Nekem inkább bejön a klasszikus, szarkasztikus, úriember Bond, aki ha kell, odateszi magát, illetve igen, használ rendesen kütyüket, de a nélkül is megállja a helyét.

    Ja és kémes filmnek is gyenge volt.

    ***Spoiler vége

  20. SPOILERES LEHET
    összeszedjük az easter eggeket?
    van ugye a kocsi a régi filmből
    a nem robbanós tollak
    money penny
    silva protkója
    a porcelán kutyának volt jelentése?
    így hirtelen ennyi. ti mit vettetek még észre?

  21. SPOILER Én tegnap néztem meg a barátnőmmel, én nem láttam az Avengers-t, ő nem látta a Dark Knight-ot, ehhez képest mindketten néztünk amikor a film után megtárgyaltuk, hogy a gonosz “most bevitetem magam, hogy aztán onnan szökjek meg” fondorlatos tervét mindketten már láttuk valahol.SPOILER VÉGE
    A film amúgy tipikus harmadik rész. Jobb mint a kettő, rosszabb mint az egy.

  22. Bandido: vetítik eredeti nyelven is. (Óbudán, az Eurocenterben legalábbis biztosan :).

    szendroib: +1 a kütyükre. Komment box, helyesírás ellenőrző: ezt egy jobb böngésző ma már nyújtja. :)

    SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER

    RomZol: oké, lehet alkotni az új M-el, de Bond film vénbanya M nélkül??? Azmáhülyeség… (Kb. mint Q-t kirakni, bár azért erre már kezdtek rájönni, hogy lehet, hogy nem a legjöbb ötlet volt.)

  23. Bardem egy ripacs volt, erősen túljátszotta a szerepet, szerintem szar volt.
    A film tetszett, Craig jó Bond. Voltak uncsi részek az tény, kicsit több akciót vártam, de belegondolva így is jó volt.

  24. Igazából már mindenki szinte mindent aspektust leírt. A tény,hogy ez nem Bond film.Én is sokszor hangoztattam már. A legnagyobb gond vele az,hogy úgy próbál szakítani az előző filmekkel,hogy a legfontosabb elemeket dobálja ki, amelyek egyedivé tették, “brand”-é tették Bondot. Mindhárom filmből hiányzottak a gadget-ek, hiányzott a humor, a könnyedség, az elegancia, a sárm. Lehet dobálózni azzal, hogy ez kell a mai kornak, a realizmus, de már a Batman-t is agyoncsapta (mint karaktert), nemhogy egy playboy angol szuperügynököt…

    A film egyfelől nagyon jó. Az akciók kidolgozottak – bár továbbra is azt mondom, hogy túl erős lett az első akció és utána már nem tudták hozni, nem tudták emelni a tétet, hiába a feszültségkeltés. Nincs gond a fényképezéssel sem, bár egy komolyabb havas helyszínt elviseltem volna… (Ha emlékeztek Dolph Lundgrennek volt egy komoly autós üldözése a tetőkön The Peacekeeper-ben, majdnem fel is nevettem, mert ez ugrott be a motoros résznél :) )

    Az alapszituáció sem tartogat túl sok meglepetést, ha legalább 40 filmben nem láttunk hasonlót, akkor egyben sem. És itt jön az egyik fő gondom a filmmel (de úgy általában a Craig érával). Nincs egy igazi főgonosz, egy epikus mastermind, mint anno Blofeld, és hát valljuk be a Quantum sem egy SPECTRE…Elbagatellizálták őket, a nagy realitás nevében kapunk a három filmben, három pancser figurát, akik legfőképpen a hajstílusukkal tudnának ölni.

    A Skyfall-ban Bardem erősen egy óvodás szintjén mozog, erőltetett a figurája és túljátszott, az ilyen karaktereket Moore egy jól irányzott sallerrel küldte volna padlóra és utána dobott volna egy közepesen vicces egysorost. Egyszerűen nem éreztem,hogy ő az a figura, aki egy olyan ügynököt, mint Bond képes megfogni.

    És pontosan emiatt a film unalmassá válik. Nem tudja felvenni azt a sebességet, amit az első akcióval megalapoztak. A végére pedig egy szentimentális katyvasszá olvad, ahol keveredik a Reszkessetek betörők, MacGyver egy teljesen felesleges szembenállással, anya-fiú viszonnyal, meg érzelmekkel.

    A forgatókönyv olyan-amilyen, volt már rosszabb is, bár túl sok újdonságot nem tartogat. Lyukak vannak szép számmal, de igazából még ez lenne a legkisebb gond a filmmel.

    Abban meg most nincs kedvem belemenni, hogy a régi Bondokhoz képest miért gyenge Craig, sokszor boncolgattuk már. Az viszont mindent elmond, hogy a 25 éves évfordulóra megkaptunk egy nagyon jó The Living Daylights-t, ami tényleg hozott újat – megtartva a régi patterneket – a Bond filmekbe, ezzel összehasonlítva az 50-es évfordulós film nem kicsit csalódást keltő alkotás.

    Nálam 6/10-nél nem ér többet.

  25. Én még nem láttam, de a kommentekből jól jött le, hogy M-et a végén lecserélik? Igen, tényleg idős már Dench, de csak miatta néztem meg az eddigi Bond filmeket is, sokkal jobb karakter, mint Bond valaha is volt vagy lesz, uralja a képernyőt. Sajnálom, ha távozni fog.

  26. Arról nem is beszélve, hogy mennyire idegesítő, hogy ez a trilógia le se tojta, hogy volt egy csomó Bond film korábban is, amikből M-et is átvette. Már a Casino Royalenál is hülyeség volt, hogy a jelenben játszódik, mégis James Bond születéséről szól, most meg jön egy új M, holott a logikailag később történő részekben még a régi van.

  27. kb mindent leirtatok, hibak es erenyek teren egyarant, azt viszont nem emlitit senki, hogy (ha jol emlekszem) [SPOILER]: ez az elso bond film, ahol a gonosznak sikerul a terve.

    a forgatokonyvbeli lukak kozul a kedvenceim:
    moneypenny egylovetu assault rifle-je es ahogy q iranyitja bondot a metro alagutban, mikozben fingja nincs, hogy silva merre megy.

  28. todie: dehogyis az első olyan film, az Őfelsége titkosszolgálatában (SPOILER) Bloefeld egyik csatlósa megöli Bond feleségét közvetlenül az esküvő után.

  29. egyre inkább az az érzésem, hogy azért távolodnak el az eredeti Bond koncepciótól, hogy pár rész után diadalmasan visszatérhessenek hozzá. ez a rész egy rosszabb Bourne darabbal ér fel, amit még nem készítettek el. ez viszont hozta. nagy csalódás.

  30. SPOILER:
    s: volt már Bond “vén banya “M” nélkül, például 1962-től ’89-ig csak ilyen volt. Szerintem lehet élni nélküle. :-) Én épp azért ne tartok az új “M”-től, mert egy remek színész fogja játszani és a Skyfall alapján kiváló érzékkel nyúl hozzá és fogja a karaktert a kezdetekhez visszavezetni. Dench is jól nyomta, de szerintem kell ez a frissítés.
    Gabe: ezek a részek nem történetileg kapcsolódnak majd a régiekhez, hanem egyszerűen a franchise egyfajta frissítése történik, amit az alapoktól visznek végbe. Tulajdonképpen felfoghatod úgy is, hogy egy új Bond univerzum van születőben. “Reborn” – asszem így mondják képregényes körökben.

  31. Copkuler: igen, én is így gondolom, szép lassan felépítik a már létező Bond karaktert és végül minden: Moneypenny, Q és a kütyük, férfi M, egzotikus helyszínek, világméretű bűnügyek, kifinomultabb Bond vissza fognak térni (…egy részük meg már vissza is tért).
    …nekem viszont még tetszik is ez a koncepció.

  32. Szerintem meg jóval gyengébb mint a Casino Royale. A Quantum csendje felejtős volt. Általában a Bond filmet azért nézem, mert szép csajokra meg egy jó akciófilmre vágyom. Na most a csajok alig szerepeltek (Judie Denchet most hagyjuk :), akciófilmnek meg gyenge volt. A fényképezés tényleg szép volt, de azok a lassú képsorok miatti 2 óra 20 perc fölösleges.
    Mendes csináljon Amerikai Szépséget, az való neki, nem az akciófilmek. Az olyan filmekben nyomassa a lassú képeit.
    A régi Bondok cikizése sem jött be. Főleg, hogy ahogy néztem az írógárda nem változott 1 jó ideje. Érthetetlen..
    Azt elismerem, hogy előkészítették a terepet a következő Bond filmeknek, de önmagában nézve ez egy nagyon vékony film volt. 140 perc alatt alig történik valami.

  33. a csajokra visszaterve, en alapvetoen nem szeretem az azsiai noket, de ez a szineszno… huh, hat finoman szolva jo valasztas volt, kihozta a szerepbol, amit lehetett:)

  34. Nekem egyedül a nagy leszámolásra való felkészülés nem tetszett, mert az nagyon karakteridegen, macgyver/a-team mozzanat volt, de úgy összességébe kellemes élmény volt.

    Más is észrevette, hogy az imax verzióban a kép “közelebb” volt?

    Olvastam, hogy spéci kamerával készült a film, amivel jóval nagyobb minőség és felbontást is el lehet érni, meg hogy milyen jó lesz az imax verzió.
    Cserébe egy croppolt verzió került a vászonra. :S

  35. Zirowe: igen igen, mondtam is hugomnak, hogy mar csak az a-team zeneje hianyzott a montazshoz;)

  36. …vagy lehetett volna macauly kulkin a gondnok es akkor minden meg van magyarazva:D
    (sot meg passzolt is volna a skot set-hez, ilyen nevvel… :)

  37. Az amúgy feltűnt valakinek, hogy itt kommentekben az emberek kb. 70%-a kritizálja a filmet, ennek ellenére IMDb-n 8.2-es. Azért mondom, mert nekem sem tetszett és szerintem eléggé túlértékelt egy ilyen osztályzattal. Lehet ilyet csinálni egyébként? Mármint, hogy a büdzséből arra is megy, hogy a kritikusoknál meg az ilyen nagy értékelő-oldalakon jó osztályzatot kapjon? Mert eléggé gyanús ez így.

  38. SPOILER

    kár, hogy az ügynöklista kiszivárgása kb. a film feléig van csak terítéken, utána pedig úgy ahogy van elfelejtik, ezen a szálon nem nagyon sikerült a feszültségkeltés nálam

  39. elektronik2k:

    Spoiler

    Mondta, hogy hetente 5 név.
    Elfogták, gépeit elkobozták, utána pedig meghalt, így többet nem tud megjelentetni, ennyi. :D

  40. Számomra: Filmnek nem volt rossz, de Bond-filmnek kifejezetten gyenge volt. Még a gyönyörű fényképezés, és Bardem kiváló játéka sem tudta feledtetni, hogy a film sok helyen bizony unalmas, és két lábbal tapos mindent, ami igazán Bond. Teljesen háttérbe szorulnak a Bond lányok, a kütyük, még az a kicsi sárm is, amivel Craig eddig rendelkezett. Bond és “Bourne” filmnek sem megy el. Max 6/10. Várom az új Bondot. De gondolom várhatom még egy darabig. :/

  41. Atty says:

    Semmi gyanús nincs benne. Tényleg jó film, és tényleg rengeteg embernek tetszik. Attól, hogy itt a kommentelők 70% (nem számoltam utána) negatív, még nem biztos, hogy ez az arány máshol is. A rosszat mindenki hamarabb leírja, mint a jót. Nekem pl. 10/10-s volt a film, de minimum 9-s.

  42. Nekem nagyon tetszett. A rengeteg utalás a régi filmekre, a sok 1 soros, a régi módszerek és a hi tech szembeállítása.
    Nekem a sztori is okés volt, nem volt túlpörgetve, egyszerű, néhol botlik oké, de jó háttér az akciókhoz, a hangulathoz, ami itt sokkal lényegesebb volt. Bardem valami zseniális. Craig-et is bírom. Nekem jó Bondként. Páran írták, hogy Bondnak bájgúnárabbnak kéne lennie, és Craig ezért nem jó. Nekik csak annyit, hogy azért mert pl Brosnan ilyen volt, és a legtöbben vele találkoztunk kb először, mint Bond-dal, ez még nincs így. Connery is inkább a baltaarcú kemény Bondot hozta.
    Nah elkanyarodtam. Szóval én remekül szórakoztam. A film meseszép, látványosak az akciók és iszonyat jó, kissé nosztalgikus hangulat lengi át. Le a kalappal.

  43. kameraman: nem igazán értek egyet veled. Bardem kiváló mastermind ezt a film 1 órájában teljesen jól be is mutatják, amíg ki nem derültek az igazi motivációi, mégpedig a jó öreg bosszú. A film első fele másról sem szól, minthogy simán világuralomra törhetne, lebénítva bárkit és bármit és nem igazán tudnák megállítani, talán csak Bond, ha M épp nem áldozta volna be… Azt jön a fordulat, ami az egészben a legjobb és a legrosszabb is, nincs más célja, mint bosszút állni az őt áláruló M-en.
    Az elfogatja magát és aztán megszökik megoldás tényleg gyenge volt, márcsak azért, is mert az utóbbi időkben láttuk már párszor.
    A film egyébként jó, tény hogy a legkevésbé Bondos film, de a Golden Eye-on kívül a Brosnan filmek felejtősek, a Quantum szintén elég semmilyen lett (egyébként úgy rémlik annak a sztorija egyáltalán nem lett lezárva, ugyanúgy nyitva maradt, mint a Casino Royale-é, de ezt valaki megcáfolhatná vagy erősíthetné, már nem rémlik), és mindegyik korábbi színésznek voltak jobb és rosszabb Bond filmjei.
    Én bírom Craiget, szerintem a Casino Royale a legjobb Bond film és Connery után ő a második legjobb Bond. Brosnan a Golden Eye-ban volt jó utána, bah. Moore meg vegyes, de őt inkább Brosnannel lehetne párba állítani.
    Nem volt egy pörgős film (a tempón nagyon érződött Mendez hatása), viszont a zene és a fényképezés nagyon rendben volt. M cseréje meglepett kicsit, de mivel ez egyfajta előzmény, vagy újragondolás lenne, így végső soron el kellett jutni a férfi M-ekig. Jah ami még nem tetszett, hogy Bond családneve tényleg Bond. Ez hülye húzás volt szerintem, sokkal inkább képzeltem el Bondot egy olyan szimbólumként, mint Batmant, mindegy ki van a maszk mögött az számít az jelképez és ugyanígy voltam Bond nevével is.

    Összességében egy 8/10-et tudok rá adni.

  44. Érdekes film születik mikor egy művészfilm rendezőre bíznak egy akciófilmet,aminél ráadásul még nem kis elvárások is vannak.Nekem tetszett az új Bond film,Craig Bondá érett.

  45. Az általános megítélés szerint a következőként áll fent a Bond-ranglista, jelenleg.

    1. Sean Connery + Timothy Dalton

    A hímpellér eredeti és a veszedelmes literatúrai. Előbbi tele klasszikus értékekkel, utóbbi újító, hidegvérű színészi értelmezéssel, sajnos megvalósulatlan ígéretként. Jelenleg a mérvadóbb kritikusok (és rajongók) úgy tartják, hogy Connery volt a legjobb Bond és Dalton volt az, aki a lehető legjobb lehetett volna, jobb lehetőségekkel.

    2. Pierce Brosnan

    A törvényszerű, mintha egész korábbi pályafutása efelé a szerep felé terelte volna. A sárm és az elegancia olyan keverékével mentette át a karaktert a XXI. századba, amire senki más nem lett volna képes. Akik puhakezűnek érzik azoknak azt üzenem, hogy a hardcore Craig sem játszhatná úgy a szerepet, ahogy, ha nincs egy olyan elődje, mint Brosnan. Brosnan, aki tiszteletben tartotta a hagyományos Bond figurát és a legjobb mértékben idézte meg azt a vásznon.

    3. Roger Moore

    A kellemes, avagy a szükséges Bond. Hihetetlennek tűnhet most, de valójában Moore-nak köszönhetjük, hogy modenizálta Bond alakját. Connery egyszerűen nem lett volna képes arra, hogy hitelesen átmentse férfias, ugyanakkor a ’70-es ’80-as évekre avittos szerepértelmezését. Ehhez Moore brit úriembersége és könnyedsége kellett, hogy a 007-es generációkon átívelő kalandhőssé váljon és ne csak egyszerű múltbéli figura maradjon. Tiszteletreméltó, amit Moore tett a szereppel, ha valaki ezt nem ismeri fel az egész egyszerűen nem tudja miről beszél.
    Roger Moore igenis emlékezetes Bond volt!

    4. Daniel Craig

    A magabiztos. Lehengerlően nagy színészi önbizalommal vette át a szerepet, annak ellenére, hogy sziklaboltozatszerű külleme erre nem teszi alkalmassá. Craig fellépése igencsak meggyöző és ez a jellemvonás teszi minden hátránya ellenére elfogadhatóvá a szerepben. Hozzáteszem, szerintem ő nem az a Bond, akit korábban ismertünk, vagy akit könnyű lenne szeretni. Ennek ellenére el kell ismerni, hogy valami újat hozott. Az pedig, hogy ez jó, vagy rossz koncepcióban sikeres koncepció-e nyugodtan képezheti vita tárgyát. Szerintem ebben a sorban ő egy külön kategória, inkább drámai érzékkel bíró akcióhős, mintsem világias kalandor, mint elődei. Nem egy Bond-típus, mégis egy Bond :)

    5. George Lazenby

    Az atletikus, egysikúsága és unalmas maszkulinitása mellett gyakran megfeledkeznek Lazenby-vel kapcsolatban arról, hogy ő volt a legkeményebb színész a szerepben. Kaszkadős nélkül dolgozott képzett harcművészként és profi síelőként, bátorságát tekintve pedig messze meghaladta elődjét Connery-t és talán Craig-ig bezárólag összes utódját is, ha a nehéz forgatási jeleneteket vesszük. Ráadásul az egyik, ha nem a legjobb Bond-mozi volt az övé, mint rendezés, mid pedig sztori és látvány szempontjából. Személyisége sajnos azonban korántsem volt olyan áradó, mint a többi színészé a szerepben, ezt aláírom.

  46. Én is úgy gondolom, mint ahogy többen is írták: Craig Bondja szépen lassan el fog jutni ahhoz a 007-es ügynökhöz, akit már a régebbi filmekből ismerünk. Egy hideg, érzelemmentes, bájgúnár, Q-kütyükkel, M-mel és Moneypenny-vel ellátott karakterhez, akit nem vezérel semmiféle személyes érdek, “csak” ez a munkája (a világ megmentése). Ezt a készítők a Casino Royal-tól kezdve tudatosan csinálják. És ha a pletykák igazak, hogy Craig még két filmre szerződött, akkor az a két film pont elég lesz arra, hogy beteljesüljön. Higgyétek el jó lesz ez, csak egy jó rendező és nagyon jó sztori kell, semmi több!

  47. Hát igen, azt sem kéne szem elől téveszteni, hogy Roger Moore vagy Connery idejében mások voltak az ideálok, az elvárások, stb, stb. A maguk idejében az volt a csúcs, az etalon, amit ők letettek az asztalra. Más dolog, hogy mai szemmel megmosolyogtató néhol.

  48. Szerintem sokan belemagyaráznak ebbe az új Craig-es Bond filmekbe egy rakatot. A készítők egy új Bond-ot vezetnek be, felépítik nulláról a karakterét? Kvázi egy teljes, nulláról induló reboot lenne? Én szerintem a készítők azt sem tudják mit akarnak. Az, hogy egy Batman karaktert újraformál egy rendező tudatosan (bár első rész után annál is lehetett volna bármi), az egy dolog, teljesen érthető és kerek egészet mutat. De itt szó sincs erről…
    Hogy miből gondolom?
    SPOILER***
    A sok visszautalásról. Szóval Craig Bondja idővel lesz úriemberré, válik klasszikus Bonddá? Akkor hogy lehet, hogy megvan neki a régi Aston Martinja, ami már akkor szerepelt, mikor már réges-rég a kifinomult, úriember, klasszikus Bond karakter furikázott vele? Ha teljes rebott ez a Bond, hogy kerül ide M karaktere? Most neki kanyec, mégis a Brosnanos Bond filmekben ott van, ahol Brosnan szintén a klasszikus karaktert hozza, ha Craig azzá válik majd, hogy lehet, hogy meghalt, mielőtt azzá váljon?
    Logikai bukfencek sorozata.
    A készítők azt sem tudták mit csinálnak. Csináltak egy Bond kifigurázást. Nincsenek kütyük “nekünk nem kellenek”, ja szuperhős full high tech az MI6 meg időben megy vissza, lol… A régi Aston Martint lefikázzák, hogy kényelmetlen, hm oké. Bond káromkodik össze vissza, nulla szofisztikáltság.

    Ha ez kell a népnek, hajrá, meglovagolták a Batman hypeot, hogy “hú de tökös, reális, lelkizős, groteszk ábrázolást kell csinálni, és akkor mindenki kajálni fogja.”

    Ha ez kell nekik, hogy sokan beüljenek a moziba, hát legyen. Részemről moziban több Craig-es Bondot nem vagyok hajlandó megnézni.

    Nekem kellenek a kötelező dolgok, okosan, új aspektusban megvilágítva. Ez kb a “kérek egy whiskeyt, kapok egy vodkát, azzal az indokkal, ettől ugyanúgy berúgsz” Okés, ha valakinek ez a lényeg, én az ízéért szeretem a whiskeyt.

  49. “symor says: 2012. November 5 at 20:43
    Az általános megítélés szerint a következőként áll fent a Bond-ranglista, jelenleg.
    1. Sean Connery + Timothy Dalton”

    Ne tudd meg mennyire savazták anno timothy dalton bond figuráját! akkoriban még nem volt internet, a filmmagazinokban gyepálták orrba-szájba, hogy mennyire megcsúfolja a legendát, meg nem igazi bond, hol vannak a kütyük, semmi bond stílusa nincs, és csupa olyasmit amit most craig ellen szokás felhozni. azóta persze kiderült, hogy a legjobb bond karakter volt daltoné:)
    egyébként amivel itt kritizálják daniel craig bond filmjeit, minden új bond ugyanígy magkapta, minden váltásnál jöttek a kritikák, lazenby-nél, moore-nál, daltonnál, ugyanígy jöttek a kritikus hangok, hogy ez már nem is bond film, a karakter megcsúfolása, semmi köze az igazi bondhot, stb…
    el kéne felejteni ezt az ostobaságot, hogy “a skyfall nem egy bond film”. de, ez egy bond film, benne is van a címében, és james bond a főszereplő karakter.

  50. Nyílméregbéka: Ebben nem értek veled egyet. Mármint amit Daltonról írtál. Hiszen teli volt gadgettel. meg szinte neki volt a legjobb kocsija a fullextrás sítalpas Aston Martin…aztán ott a spéci gázos, robbanós kulcstartó, ott volt a rájás kosztüm, a robbanós fogpaszta, nem beszélve a ujjlenyomattal működő mesterlövész puskává alakítható videokameráról.. Szóval egyedül Craig lóg ki a sorból ilyen aspektusból. Azt se felejtsük, hogy a Licence to Kill-ben kapta Q a legjobb szerepet, hiszen a terepen is akciózott, a spéci rádiós söprű is ott figyelt neki.

  51. “Craig Bondja szépen lassan el fog jutni ahhoz a 007-es ügynökhöz”

    ha valami sármosabb színészt kap, de vele egyáltalán nem tudom elképzelni azt a bondot

    symor:
    nálam dalton és moore felcserélődne sorrendileg, de a többi stimmel nálam is, ez persze nem azt jelenti, hogy daltont nem bírtam, elég közel van az első négy helyezett egymáshoz, utána jön egy ritka mély szakadék, majd jön craig és lazenby :)
    lehet, hogy kemény lazenby, de irtó unszimpatikus volt számomra, jobban, mint craig, és az nagy szó :)

  52. nyílméregbéka:

    Tudom mennyire rosszul vették, főleg Roger Moore után azt, amit Dalton csinált a Bonddal.

    A mai megítélése persze már egész más. Mégis azt hiszem Dalton még annak a határán mozgott, ami a régi és az új Bond megfelelő arányát jelenti. Más kérdés persze, hogy a filmjeinek forgatókönyve ehhez az elképzeléshez egyáltalán nem ért fel a maga idejében.

    Craig viszont már nagyon is távol van attól a Bond figurától, amit Daltonnál még megvolt. Viszont ne érts félre Craig szerintem egy nagyon jó színész, aki a tőle telhető legjobban játsza el Bondot.

    A jelenlegi Bond-mozik viszont már annyira felhigították a receptet, hogy ténylegesen már nem igen beszélhetünk arról, hogy a kész mozi egy Bond-mozi lenne. Nem is a kütyük hiánya zavar, inkább a stílusé. A kemény, drámaibb Bond mellől hiányzik az a fajta elegancia, ami miatt nagyvilági volt a karakter. Bond inkább amerikanizált akcióhős, mintsem brit szuperügynök.

    Ez az ellentmondás még akkor is meglesz, hogyha Craig filmjei önmagukban jónak is számítanak az akcióműfajon belül.

  53. kameraman says:2012. November 6 at 12:37

    a licnece to killben már valóban ott voltak a kütyük, de a váltás a the living daylight-al volt amiben a moore filmekhez képest sokkal kevesebb volt a Q gadgets

    symor says: 2012. November 6 at 14:01

    Lehet hígításnak is nevezni, de szerintem inkább csak a kor elvárásaihoz szabták a karaktert. az utolsó p.brosnan filmek már inkább paródiák voltak, kifáradt a “hagyományos” bond figura, egyre jobban kilógott a mai korból, váltani kellett. nekem tetszik az új irány ami a reboottal jött, bár agyfrászt kapok a bourne és dark night párhuzamoktól…:)

  54. nyílméregbéka:

    Ha azt új iránynak tekintjük, hogy Bond inkább verőember lett, mintsem ügynök azt mondom ez inkább visszafejlődés.

    Ha viszont azt nézzük, hogy realizálták valamennyire a koncepciót ebben egyetérzek veled és szerintem is szükség volt erre a sorozatnak.

    Az utolsó Brosnan mozi valóban inkább paródia volt, vagy kikacsintás, attól függően ki, hogyan ítéli meg ízlés szerint.

    A “hagyományos” Bond figura viszont talán nem lógott volna ki egyértelműen a modern korból, csak Craig esetében lehetetlenné vált az alapok modernizálása, ehelyett egy újfajta kezdetet adtak inkább a figurának.

    Segítek ezt példázandó egy rajongói elképzeléssel arról, hogy nézne ki egy Bond mondjuk egy alkatilag sokkal inkább az eredeti figurához köthető főszereplővel:
    http://www.youtube.com/watch?v=zRfEowzS9tE

    http://www.youtube.com/watch?v=QK3RUqtG6F4

  55. Nyílméregbéka: igazad van abban, hogy Brosnan karaktere valamelyest kifáradt. (a gadgeteket tekintve pedig lehet, hogy nem volt kevesebb, de ésszerőbb, reálisabbnak hatott talán, bár ez inkább annak tudható be, hogy Moore filmjei sokkal inkább képregényszerűek voltak, mint Dalton mozijai.)

    Pont ma gondokoztam azon, hogy kitárgyaljuk a filmet/filmeket, de néhány aspektust nem figyeltünk. Már anno Moore is kilógott kicsit a nyolcvanas évekből (Annak ellenére, hogy a filmjei jók voltak). Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az a fajta karakter, melyet “hagyományosan” Bond képvisel, mennyire kell a mai embereknek, mennyire lenne eladható. Maga a brand még mindig, ezt mutatják a filmek bevételei is. De az a fajta férfiideál (ha beszélhetünk ideálról egy nőfaló, néhol önimádó kissé piperkőc gyilkológép karakter esetén.) amelyet lefektet valóban kissé megkopott (Persze ezzel nem azt mondom,hogy nem vállalható) Már Moore-nál éreztem, hogy kissé avittas, bár angol úriemberebb volt, mint utána Dalton.

    A másik amit érdemes megvizsgálni a nőkhöz való viszony (valamint a nők által elfogadás.) Szívesen olvasnék női hozzászólásokat nagyobb számba, hogy nekik ki az, aki megtestesíti Bondot. Igazából a nőkhöz való viszony Moore-nál már kicsit sok volt, gyakorlatilag be sem mutatkozott sokszor és már ágyba is vitte őket – mondjuk ez mindegyiküknél így van, de nála hatványozottan. Craig Bondja pedig nagyon visszafogott az elődökhöz képest – szintén csak Daltonhoz lehetne hasonlítani – bár Lazemby-nek nem sok lehetősége volt női szíveket törni.

  56. A bájgúnárnak titulált Bondból átmentünk a realisztikusabb Bondba, hogy aztán az akciódrámában tetőzzön (egyelőre) a storyline.

    SPOILERszerű —
    Szerintem így készítik elő Craig távozását 2 film után, hogy egy majdhogynem reboottal (megint) egy fiatalabb 00-ás ügynök jöhessen. A fiatalításra, Bond öregedésére sokszor utaltak. Ez valamit jelent. Ráadásul a gombos ajtó, M szerepe, két rég nem látott karakter is megkapta a maga felvezetését.
    SPOILERszerű–

    Alapvetően nem volt vele gondom, sőt, kimondom: tetszett, de nem azonnal. Kellett két nap, hogy elfogadjam: ez a film megkéri az árát. Pár napig eltartott, míg leülepedett. Dráma, majd akció, majd dráma, majd akció, majd utalgatás ide-oda, majd motiváció, majd akció. Bondhoz furcsa, Mendeshez illő. Azért remélem a következő mozi egy cseppett pörgősebb lesz.

  57. Nekem nagyon tetszett a film, szerintem A legjobb Bond film. Akik szerint nem áll össze Bond karaktere szépen lassan, azok gondolják végig kicsit:
    – a Casino Royalban elárulja a szerelme,aki miatt képes lenne otthagyni mindent,megtörik benne valami a nőkkel szemben
    – a Quantumban saját bosszúja vezérli, nem támogatja kb senki az ügynökség sem, a “munkáltatójával” szembe megy…mostmár nem csak a nőkkel válik érzéketlenné hanem a közvetlenül az ügynökséggel
    – SPOILER: Skyfallban még M is “elárulja”…és ráadásul a végén hiába tesz meg mindent nem sikerül megmentenie…egyetlen ami megmarad neki a hazaszeretete.
    Innentől kezdve nem fogja érdekelni kb semmi és senki csak ahogy már valaki az előző kommentekben jelezte: elvégezze a feladatát, lefeküdjön egy raklapnyi nővel (érzelem nélkül), és lehetőleg kinyírja a leggonoszabb legagyafúrtabb embert valami kütyüvel.
    Nekem átjött az, hogy egy nulláról építkező folyamatosan fejlődő Bondot akarnak bemutatni. Az, hogy mondjuk az ő neve tényleg Bond szerintem nem zavarja össze a szálat, simán elképzelhető ( ha történetileg, és nem a filmek elkészülési időpontját és azok környezetét, hanem magát a karaktert szemléljük ) hogy ő legyen az “ős” Bond és a többi következő 007-es az ő nevét veszi fel. A forgatókönyv lehet tele van logikai hibákkal…de ez nem egy dokumentum film egy MI6-es ügynökről ami valós történet…láttunk már Bond filmben a Holdon is történéseket…nem hiszem, hogy ettől veszítene maga a történet az alapvető mondandójából.
    Szumma szummárum nekem nagyon tetszett, szerintem tökéletesen összefogja az elmúlt 2 részt mintegy keretet adva neki. Az utalások a régi filmekre (nem a régi Bond-ra, ha jól emlékszem senki sem mondta hogy az az Aston Martin az az Aston Martin amivel Sean üldözte az emberkéket, itt szimplán csak jelképként szerepel…amikor meg felrobban és Craig felnéz…az valami hihetetlen :D ) sztem tökéletesen sikerültek pont annyi amennyi kell.
    Szóval nekem 10/10 Best Bond ever!

  58. Hatalmas csalódás a kritikák meg imdb pontszám után.Nem lehet,hogy csak szinkron volt hihetetlen rossz? Mert olvasom a külföldi kritikákat és szerintem más filmet látunk.Ez a film teli volt baromságokkal,piti gyépésóvodásfőgonosszal,dark knight utánérzéssel,a vége meg akkora lol,hogy nem akartam elhinni. A casino royal sztem több szinttel e felett van. Nem értem a lelkesedést

  59. Épp elég bajom volt eddig is Craiggel, de hogy az a csigafejű lesz MoneyPenny? Neeee…

    A filmről: meg fogom nézni angolul, hátha valamit javul a véleményem, mert eddig ez egy pocsék kémfilm, bond filmnek meg végképp nem nevezném.

  60. Nekem eddig ez a kedvenc Bond, a QoS után meg aztán pláne, pedig az összes 007-es filmet láttam, néhányat többször is.

    Craig nekem sem Bond, de nagyon tetszett az a jelenet, amikor M a tárgyaláson kifejti, hogy miért és hogyan van szükség a mai világban a kémekre. És pont emiatt jó Craig, mert a mostani világban ő a tökéletes Bond alak. Illetve mivel amúgy is egy rebootot szerettek volna az egész szériának, így érthető is a motiváció.

  61. Hát nem tudom mitől vannak elájulva, ilyen vacak, unalmas rossz Bond filmet még nem láttam, ez egy “zs” kategóriás Bourne film utánzat volt, semmi nem volt benne ami a legendás Bond-ra utalna…egy fejsze fejű tuskó, aki ratyi ráadásul, semmi elegancia, semmi sárm, és angol gentlemanság…

    Ez nem Bond volt, csak egy szimpla akciómozi, annak meg uncsi, és sötét….

    1/10

  62. Na végre tegnap este én is eljutottam odáig, hogy megnézzem…
    Lehetnek benne SPOILEREK:

    Hát mit is mondjak, sokmindenben egyetértek human kritikájával, de sokmindenben nem…
    Itt az elején leszögezném, hogy az elejétől fogva nem szimpatizálok ezzel a bűnöző arcú faszagyerekkel, de lényegtelen, ő lett Bond, Bond az egyik kedvenc filmes karakterem, lek kell nyelni, kész, ennyi…
    A Casino Royale úgy, ahogy bejött, mint Akciófilm 8nem, mint Bond…), a Quantum csendjét az első nézésnél a közepénél abbahagytam, csak utána egy évvel néztem meg DVD-n, mert annyira szar volt.
    Mikor vége lett gondoltma magamban, na a CR-nak ez volt a lezárása, akkor innentől talán pöröghetnek az események…
    A bemutatók alapján a Skyfall így is nézett ki.
    Aztán jött a tegnap este…
    Nem tetszett a film…
    Nemtudom szebben kifejezni magam.
    Nagyon kevé olyan részt tudok mondani benne, ami tetszett, az egyik kezemen megtudom számolni és még ujjam is marad.
    Bond lelövése, meg ez az alkolosita drogozós dolog…
    Egyáltalán nem kellett volna bele…
    Aztán jön a Nagy “én vagyok a haza hőse, megmentem Angliát” dolog.
    Gyerekek…
    Nem tetszett a film, ezt ismét ki kell hangsúlyoznom.
    A közepénél az órámat nézem, hogy mikor lesz már vége, mert q.rva unalmas volt.
    Egyedül az új “M” karaktere jött be, na ő volt az igazi “tökösgyerek”… :D
    Aztán ott a másik dolog, Moneypenny…
    Na most azt még elnéztem volna, hogy M titkárnőjéből feka csajt csináltak, Felix Leiter után megsem lepődtem rajta, de hogy egy kétbalkezes terepügynökből “nőtte” ki magát erre a pozícióra, ez már tényleg vicces volt…
    Aztán a Q-s rész a kötyükről.
    “mit várt, robbanó tollat? Ilyesmivel már nem foglalkozunk…”
    Miaz, hogy nem?
    Az isten szerelmére, James Bond ezektől az, ami.
    “Bond, James Bond…”, Vodka-Martinit rázva…, kütyük, klassz kocsik, jó csajok.
    Ezekből nemsok volt benne…
    Mondjuk azért tisztelet a DB 5 előtt, az volt a film legnegatívabb pontja, amikor szitáválőtték és felrobbantották :@
    Na mindegy
    Mindent összevetve, egy jelenet tetszett igazán, amikor Bond belépett az új M-hez és
    Mondta neki, hogy szolgálatra jelentkezik…
    És ezzel vége.
    Ha megengeditek, akkor mégegyszer leírom, hogy alapjában véve, nemtetszett…
    Mind bondfilm sem, és, mint akciófilmsem, mert még egy harmadrendű, B kategóriás akciófilm is jobban össze van rakva, mint ez.
    Nálam, ha értékelnem kéne pontban, akkor max (erős, nagyon erős jóindulattal és a Bond filmek iránti elfogultságomnak köszönhetően) 3/10.
    Sajnos ennél többet nemtudok rá adni.
    Még a következőt bepróbálom, hátha felcsillan valami reménysugár, de őszintén szólva nemsok esélyt látok rá.
    Az az egy biztos, hogy a következő rész már nem moziban nézős lesz.
    Köszönöm, hogy végigolvastátok…

  63. Borzasztó film, évtizedek óta a leggyengébb Bond. Pedig Daniel Craig jó választás volt, de ez azért még nem mentesít a forgatókönyvírás alól.
    A néző hülyének nézése meg egyenesen felháborító.

  64. A történetben “Patrice” kémről nem tudja a hírszerzés/CIA honnan származik, hol él. Viszont azt megtudja adni a CIA (‘és a film is’), hogy Sanghajban ekkor lesz és melyik repülőgéppel jön.
    Ha ezt tudják, akkor a nem tudnak szólni a sanghaji rendőrségnek, ha már nagyon el akarja fogni a CIA? Ez érthetetlen…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.