Csak röviden: Hatchet 3

Ebben a sorozatban az a jó, hogy tele van a horror műfaj képviselőinek cameóival. A régi ismerős arcok most is jönnek, még ha kicsit lassabb léptékkel is, mint a trilógia második részében. Jó volt újralátni Gizmo haverját, azaz Zach Galligant, és vicces volt a Voorhees vs. Voorhees felállás is, Hodder jól megmutatta az új Jasonnek, hogy kell ezt csinálni. Caroline Williams még a régi Texasi láncfűrészes időkből ugorhat be, bár szerepelt a Halloween 2-ben nemrég, és úgy néz ki, hozott magával pár embert onnan is, például Diane Ayala Goldnert, aki a Feastekből lehet még ismerős. Tony Todd elhullása után pedig kaptunk egy másik ijesztő arcot. Nincs kint a neve imdb-n, és a filmben sem írják ki, csak a végén, így én sem lövöm le a meglepetést.

Kedvenc cserkészünk lánya, vagyis Danielle Harris kicsit háttérbe szorult, ellenben nagyobb szerepet kapott a Team Unicorn – no meg Adam Green – Rileah-ja, miután az első két részben a fiatal Crowley-t alakította, üdítő volt női szerepben látni. A Tivós Parry Shen pedig három rész alatt most már a harmadik karaktert alakította.

A gyilokok között voltak megint vicces darabok, bár szerintem nem sikerültek annyira poénosra, mint az előző részben. Úgy összességében kicsit komolyabbnak éreztem az egész film légkörét, no nem kell véresen komolyra gondolni, akadt azért pár nevetős rész.

Nem tudom, hogy lesz-e negyedik rész, de biztos megnézem majd, mert azért jó muri, még ha nem is agyonnézős a sorozat, mint teszem azt Jason régi kalandjai.

3 hozzászólás a “Csak röviden: Hatchet 3” bejegyzéshez

  1. Hatchet sorozat marha nagy kedvenc, humor, cameo-k, hentelés rendesen.

    Viszont Human hol láttad a filmet? Volt valamilyen vetítés itthon.. Mert akkor keményen bebuktam, hogy nem figyeltem. Nekem még csak előrendelésem van Blu-Ray-re :(

  2. iTunesra most már gyakran korábban kimennek a filmek, mint hogy kijöjjön a bd, arra többet kell várni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.