Oldboy-előzetes

18+. Spike Lee úgy döntött, hogy ő az Oldboynak akar amerikai remake-t. Főszerepben Josh Brolin. A főszereplő 20 évre be van zárva egy szobába, aztán kiengedik, erre nekiáll kideríteni, hogy ki zárta be. Ez természetesen egy kalapácsot jelenthet valakinek a fejébe.

human
írta
2013. 07. 11. 04:10
megjelenés
39
hozzászolás


39 hozzászólás a “Oldboy-előzetes” bejegyzéshez

  1. Ha nem láttam volna az eredeti verziót határozottan erős trailernek gondolnám.
    De így akkor is csak árnyéka. Bár nem csak Josh Brolinon múlik az egész.

  2. Nekem így is bejött az előzetes. Láthatóan jó cucc lesz ez. Lehet nem lesz olyan jó, mint az előd, de mindenképp élvezhetőnek tűnik….

  3. Nekem is pont ezek jutottak eszembe. Ha képes leszek elvonatkoztatni, még jó is lehet. Egyébként a hangulat itt is megvan.

  4. Én szeretném megkérdezni akkor a fanoktól, hogy az eredeti Oldboyt meg lehet nézni önmagában is? Mert ha jól tudom, akkor egy trilógia 2. része, és erről már sok jót hallottam, de a többire csak véletlenül bukkantam rá, ezért szeretném azt mindenképp látni.

    Egyébként Brolin remek színész, szóval ő biztosan hozni fogja, amit kell, rajta nem fog múlni a film sikere.

  5. Persze, meg lehet. A trilógia csak annyiban összefüggő, hogy mindegyik a bosszúról szól. Egyébként szerintem érdemes az Oldboy-jal kezdeni, mert az a legjobb.

  6. “Újabb felesleges amcsi remake. több szót nem is érdemel…”

    “Spike Lee-t kéne így szétvagdosni a folyosón”

    köszönöm.

  7. Jó ez a trailer. Míg töltött a flash, azon gondolkodtam, hogy benne lesz-e a nagy metróalagutas (vagy hol a túróban volt) verekedés, aztán betöltött a videó állóképe :D

    Én nem vagyok teljesen kibékülve az Oldboy-jal, annyira a végcsavarra van kihegyezve – az olyanokat meg nem igazán szeretem.

    Részemről határozottan levon az élvezeti értékből, ha már a film közepén sikerült kitalálni a végét, ill. az ilyen filmek sosem tartoznak a többször újranézős kategóriába nálam.

  8. Milyen érdekes, éppen tegnap néztem meg az eredetit. Még annyira a hatása alatt vagyok, hogy csak szidni tudnám ezt a riméket ;)
    Igaz ami igaz, hangulatos a trailer, de… Hagyjuk is.

  9. Osztom az lőttem szólók véleményét. Ha sosem halottam volna az eredetiről akkor egy kafa kis filmnek ígérkezne. Na de hogy az alapműhöz hasonítva… Majd meglátjuk…

  10. Teljesen fölösleges film, nekem az eredetivel is vannak problémáim, és ez alapján csak a neveket írták át.

  11. nem csak ennél, de úgy általában a remake fölösleges mind fimben mind sorozatban, kivéve a Shamelessnél(ismeri azt valaki?), na mindegy én ma nézem meg…

  12. most mér, egy színdarabot is eljátszik sok különböző társulat különböző rendezőkkel, oszt azzal senkinek nincs baja.

  13. 1. pont mint korábban is gondoltam: tipikus remake, a trailer alapján ez a film nagyon jónak tűnik, de annyira nem tér el az eredetitől, hogy bármi értelme is lenne
    2. igaz, hogy irgalmatlan nagy csavar van a végén, de más twist-el operáló filmmel ellentétben ezt nem azért nézed újra, mert a poén tudatában érdekesek az azt megelőző jelenetek (Hatodik érzék), hanem mert maguk a jelenetek vérprofin vannak megrendezve
    3. az Oldboy nagy kultfilm, de a trilógia másik két darabja is kiváló, a Sympathy for Mr. Vengeance a hirtelen indulatú bosszúról szól, ahol nem igazán az emberek gonoszsága hajtja az indulatokat, hanem a körülmények, a Sympathy for Mrs. Vengeance meg a jó előre kitervelt, teljesen igazságos bosszú és ahogy az egyébként ártatlan ember megpróbál vele élni. Nekem utóbbi a kedvencem a három közül. Érdemes mindet megnézni, kár, hogy emezeket nem annyira ismerik, pedig, ha történetileg nem is, tematikailag erősen összeáll a három film.

  14. Hát ennek aztán nem sok értelme van…megfogom nézni érdekesség képpen, de moziba nem megyek el érte.

  15. Brolin tipikusan az a fickó, akit szívesen látnék egy Blade Runner féle darkos, noiros sci-fiben. Valahogy ez ugrott be ahogyan néztem a trailert.

  16. Hááát…

    Megmutatják neki fogsága alatt a felnőtt lányát, majd azzal zsarolják?!
    WTF?!

    Továbbá ha jó tudom USÁban a gyilkosság nem évül el (ezt már említettem korábban is).

    Máris két pont, amire majdhogynem épült az eredeti film.

    Ja, és Brolin meg semmit nem öregedett 20 év alatt, csak a gyereke. :D

    De gondolom a kinti kritikusok ezt is imádni fogják, mint a Departedet, az eredetiről meg senki nem fog beszélni..

  17. Mi értelme ugyanazt a filmet, ugyanazokkal a képekkel leforgatni más színészekkel? Abszolút, totál felesleges az egész.

  18. Emlékszem még, mikor ezt a filmet úgy reklámozták, hogy nem az eredeti filmből fog meríteni, hanem a képregényből.
    Hát itt konkrét jelenetek vannak átemelve az eredeti filmből. Vicces. Nem akarom ezért lehúzni, lehet ettől még korrekt munka, de nem moziban nézős.

  19. “Mi értelme ugyanazt a filmet, ugyanazokkal a képekkel leforgatni más színészekkel? Abszolút, totál felesleges az egész.”

    IQ-d mennyi? Erre még az ovis kistesóm is tudna válaszolni. Hát, bazmeg. Nyilván nem neked készül, hanem mondjuk nekem, mert nem láttam az eredetit.

    Nyilván sokkal többen fogják megnézni, mint a tadzsik verziót. Ha te azt láttad, örülj. De sosem értettem minek hisztizni azon, hogy van egy film, amit nem kell megnézned. Inkább örülnél.

  20. Én sem értem, hogy mire ez a nagy felháborodás. Szerintem az emberek 99%a nem is hallott egy Oldboy című koreai filmről. Az előzetes látva szerintem nem lesz rossz.
    Jóóó az tényleg gáz, hogy Brolin nem öregszik 20év alatt.

  21. valóban hihetetlenül KIAKASZTÓ, hogy nem öregszik 20 év alatt..
    sikerült megragadni a lényeget

  22. Hogy mi a felháborító a remake-ek 99%-ban? Hát a csudás nagyra becsült Hollywood arroganciája, amellyel totális fapofával lövik a külvilágnak azokata copy-paste alkotást, amit a világ más országában ( azaz értsd: amcsi szemmel nézve Mordor) megalkottak. Az a tény szerintem már önmagában is felháborító és vérlázító, h ilyen pudvás-fa*szopók sorra nyúlják le a norvég(Let me in), Svéd-dán(Broen-Bridge), távol keleti (Oldboy, Tégla) ..ezzel is bizonyítva h mennyire szánalmas mód ötlettelen, zéró kreativitással rendelkezők tagok dirigálnak.

  23. “kemény” Amcsi fan vagyok, de hidd el… Nézd meg az eredetit, a trailerből látom hogy közelében sem lesz!!!

  24. Nekem pl. a The Girl with the Dragon Tattoo remake is tetszett, legalább annyira, mint a svéd változat, másért tudtam szeretni, úgyhogy én mindenképpen adok ennek is egy esélyt. Ráadásul most meg is hozta a kedvem az előzetes, hogy újra elővegyem az eredetit. :)

  25. A Hollywood mindent átdolgoz, újradolgoz témával én is csak egyet érteni tudok. De nekik is kell, hogy az ő szintjükre lehűlyítsenek egy amúgy zseniális történetet, különben meg se értenék. Hogy melyik verzió jobb, azt mindenki maga döntse el, de a tény az tény marad, hogy ezeket a sztorikat nem az amcsik álmodták meg, hanem más országok, sokszor el-nem ismert alkotói. Ami engem illet a Tégla tényleg nem egy rossz film, a készítők sem azok, de A Szigorúan piszkos ügyek trilógiát nem tudja űberelni, ahogy a már említett Let me right one int-sem a remakeje és persze a Tetolvált lány sem. Ha elkészül akkor az Éleztrevalók remake is pont így fog járni.

  26. mivel nem láttam az eredetit (és eddig nem is tudtam róla semmit) ezért örülök, hogy jön, biztos megnézem. ha tetszik, az eredetit is. legalább ennyi pozitív hatása van a remake-nek.

  27. Kedves “kemény”, nem tudom az IQ hogy jött ide, de te nézd csak meg ezt a verziót, neked bőven jó lesz ez is, mi meg felháborodók maradunk a tadzsik verziónál. Vagy javaslom, kezdjétek az öcséddel együtt inkább az eredetivel, majd nézd meg újra ezt a trailer-t és talán te is találsz majd valami furát a dologban. Az IQ-m meg amúgy 135 volt két éve, amikor mérték.

  28. Lehet most kihúzom a gyufát, de véleményem szerint igenis van értelme kóreai, japán, stb filmeket remake-elni.

    Lehet hogy ötletes filmeket csinálnak, fasza verekedésekkel, stb, de európai szemmel nézve és hallva iszonyat butyuták a párbeszédek, totál idegenek gesztikulációk.
    Olyan mintha mindenki túljátszaná a szerepét, eredeti nyelven idegesítő, szinkronizálni meg lehetetlen.

    Elnézést a rajongóktól, tényleg csak egyéni vélemény. :)
    Az Oldboy számomra egy jó

  29. Elnézést folyt köv:

    Szóval az Oldboy számomra egy jó alapanyag, túl véres megvalósítása.

  30. most tűnt csak fel, hogy mindig egyre hosszabb időre börtönözik be szegény Goto-t. a mangában 10, az előző filmben 15, itt meg már 20 év :D

  31. Véleményem szerint meg pont az a legjobb a filmekben, hogy mindegy milyen nyelven szól, mindegy milyen nemzet gyártotta, mindegy, hogy a színészek milyenek külsőre, a jó film az jó film.

    Franciául(krimik), spanyolul(thrillerek, horrorok), japánul, kínaiul stb(bosszú és harcművész filmek, animék), svédül, dánul, norvégül(thrillerek), angolul(látványfilmek-hollywood)….sorolhatnám, de minden nemzetnek ha készül kurvajó filmje az az eredeti nyelven és az ottani mimikai-gesztikulációs színészi eszközökkel is kibaszottul élvezetes.

    Egy jó szinkron tud még jobbá tenni egy amúgy is mesterművet, de én kifejezetten élvezem amikor eredeti nyelven nézhetek filmet.

    A keleti filmek sokaknak furcsák, nem vagyunk egyformák, de lehet javítani a helyzeten felirattal, és a szinkronprobléma ki is lett küszöbölve.
    Én például imádom a keleti nyelveket hallgatni:)

    Újraforgatni egy remekművet szinte ugyanazokkal a jelenetekkel csak más színészekkel és stábbal felesleges.Ezt akinek van kis esze belátja.
    Az már más, hogy azért csinálják, mert tudják a stúdiók, hogy a rétegfilmek közül kikerült zseniális alkotásokat alig látják, nem is tudnak róluk.Emiatt érdemes beleverni a pénzt, mert tuti siker lesz, hiszen egyszer már az volt, ezen nem kell izgulni.
    Ez is pénzkérdés csupán:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.