Szóval az van, hogy ez valójában két film. Az egyik részről óriás robotok gyaknak még nagyobb szörnyekkel, ami valami eszméletlenül cool, másrészt pedig egy olyan béna és elnagyolt történetet kapunk, hogy Michael Bay megirigyelné.
Bevallom kivételesen elolvastam pár kinti kritikát, mielőtt a billentyűzet elé ültem, mert a Verge felbaszott. Nagyjából azt hozták fel a sztorira, hogy kellően visszafogott, máshol pedig a stupid fun dologgal dobálóztak. Hát ez nem kellően visszafogott, hanem 10 oldalas összefoglalása az összes 2D karakterklisének. Hosszabb nem lehetett a forgatókönyv (az akciójelenetek storyboardja más tészta), de a Pacific Rimben levő “drámai” jeleneteket bizonyos mennyiségű film megtekintése után szinte már rögtönözni is lehetne, ha megvan a főirány, hova kell kilyukadni velük.
Mivel a negatívumokkal kezdtem, így gyorsan le is tudom őket azzal, hogy a szinkron katasztrofális. És itt nem a fordítás minőségére vagy akár a keverésre gondolok, hanem a japán csaj (egyik pilóta) hangján csak röhögni lehetett, és ugye Glados is elveszett. Szerintem itthon -1 pont legalább emiatt a filmnek.
Még nincs vége a listának, mert egy dolgot most már baromira szeretnék tudni: ha az összes rendező tudja, hogy 3D-be lesz konvertálva a filmje (egy 100 millió fölötti blockbusternél ez már szinte nem is kérdés ám, bár del Toro elvileg ellene volt, de aztán már nem), akkor a faszért forgatja az összes akciójelenetet éjszakaira. Ez esetben lehet, hogy ez valami tisztelgés a régi szörnyfilmek előtt, de teljesen felesleges 3D, főleg így, hogy a film nagyja éjszaka játszódik, és sokszor kicsit túl közel megy a kamera a történésekhez.
Ami miatt mégsem tudom ténylegesen lehúzni a filmet, az minden a minden hátrányuk ellenére is fantasztikus harcok. És ezek még csak túl sincsenek erőltetve, nincs olyan érzés, hogy “na még egyszer felkel a szörny, csak hogy hosszabb legyen a bunyó”. Természetesen itt sem fukarkodnak a klisékkel, de a film közepén levő jelenetnél ez már nem érdekelt. Szerintem az messze felülmúlta a finálét amúgy, és lehetett rajta érezni a hatalmasságot.
Pont a kidolgozott robotok, a különféle szörnyeken látszott azért, hogy a film néhol szívvel-lélekkel készült, ami ezen a részen dobogott igazán, miközben a karakterépítésnél és drámánál “fuckit” módon álmodozott a következő összecsapásról inkább. Mindezt úgy, hogy a “komolytalannak is gondoltunk” hangulat csak az első tudósok körül tűnt fel a filmben, amit utána Ron Perlman megjelenése húzott alá.
A történet amúgy annyi, hogy a tengerfenéken nyitott térkapon át hatalmas szörnyek jelentek meg a Földön, a kaijuk. Lenyomtuk az elsőt repülőkkel meg rakétákkal, de nem volt elég hatékony a folyamat, így inkább hatalmas robotokat építettek a nemzetek, úgy nevezett jaegereket, amik kicsit kiegyenlítettebbé tették a harcokat. Aztán nem sokkal később le is állították a jaeger programot, de amikor egyre több szörny kezdett jönni, akkor mégis ők kellenek majd a veszély végső megszüntetéséhez.
Lehet az volt itt a bajom, hogy kicsit többet vártam egy tipikus blockbusternél, de a Pacific Rim azokhoz hasonló hibáktól vérzett. Ennek ellenére fun volt, egyáltalán nem bántam, hogy elmentem rá, de nem hiszem, hogy 5 év múlva akármennyire is emlegetni fogjuk, ha csak nem az esetleges folytatás miatt.
Érdekes, hogy a Supermannél nem volt gond a story, itt már igen. No offense, csak megfigyelés :) Talán Nolan-vakság van láthatáron? :D
ezekkel az elméletekkel kiégettek, nyilván a battleshipnél és még jó pár felpontozott blockbusternél is Nolan vakságom volt, mi.
Most az egyszer minden szavaddal egyet kell értsek, kivéve, hogy én azért megengedőbb vagyok, nálam ez egy halvány 7/10, mert remekül szórakoztam és a gyalázatos szinkront nem róhatom fel a filmnek.
Spoiler lehet!
A Hongkongi zúzás akkora volt, hogy megállt a Coke Zéró a kezemben és csak lestem, pedig nem vagyok mai gyerek láttam már pár ezer filmet. A városba folyó Gipsi Danger vs. Kaijuk harc pedig epic volt, a véső küzdelem a nyomába sem ért már.
Érdekes, hogy rövid időn belül ez a második (a másik a Word Word Z) nagy költségvetésű film, amiben csupa sorozatos arcok játszanak.
Amúgy a jónépnek is tetszik elég stabilan hozza az IBDb-n a 8/10-et.
Nem tudom, ahogy néztem a moziba szinkronnal a párbeszédek olyan gyerekesnek tűntek hogy az valami hihetetlen… a szinkron tönkretette az élményt…
Ja, a 3D. Véletlenül belecsúsztam és nem volt kedvem várni egy órát a normál vetítésre és így 3D-ben láttam én is, de nekem nem volt zavaró a sötétség, vagy csak régen láttam már 3D-t (Hobbit) és ezért még “élveztem” is néhol…
köcsög leszek, máshol már ezt leírtam, szóval csak bemásolom most ide azt, kb, mert nem változott a véleményem.
hála égnek IMAX-be már nem volt jegy, megúsztam a 2D olcsóbb jegyével.
szóval, ha az idei Superman egy rakás szar, akkor ez a kukoricamaradék benne. hozzáteszem, hogy én szeretem ezt a Supermant. de ha valaki azt a sárga földig taposta, ezt minimum fel kellene gyújtania.
annyira üres, lelketlen, műanyag, kiszámítható, sablonos és felesleges minden, ami a fél órányi zúzdán kívül történik, hogy arra nem is tudom, mikor láttam utoljára példát. ja de, az új Die Hardban. azt ki is nyomtam húsz perc után.
látványfilm – nyilván – de az önmagát marhára komolyan vevő, hülyén pátoszos, erőlködős fajtából. egy blöff és kész.
és NAGYON szomorú vagyok, mert nagyon odavoltam érte, de nem, ez így nem. nem elég a hajóval pofozkodás, és 30 perc első osztályú látványorgia. akkor legyen 70 perc látvány és 30 perc kamu, inkább, mint ez a nevetséges alibizés.
Én sem értem, hogy miért eröltetik a 3D-t. Illetve hát hogyne érteném. (plusz bevétel). De akkor is. Amúgy csak emiatt nem néztem meg moziban a filmet. Merthogy ez a tetves mozi csak úgy adja. Kenjék a hajukra a három dddét.
“Malachi”
Majd mindjárt kapsz a “nemtudod kikapcsolni a zagyadat oszt élvezni a látványt?” kommentelőktől :)
Hát nem tudom. Egyet is értek, meg nem is. Tény, hogy a sztori banális, és a legtöbb karakterépítő jelenet kb nulla, de akkor is, egy valami tagadhatatlanul megvan a filmben, az pedig a hangulat. Én sztori szintjén nullát vártam a filmtől és azt még sikerült is felülmúlnia. A harcok láttán olyan érzésem volt, hogy logikus volna ilyen robotokat építeni.
Szumma, szummárum, tetszett. Felébresztette bennem a kisgyermeket a sok izgalmas, túlzó bunyó.
énvagyokén: vicces, mert az én ismerőseim, barátaim meg a Superman sztoriját döngölték a földbe, itt meg említést sem tesznek, milyen a sztori, csak azért, mert IMAX-ben büntet. A kettős mérce mindkét filmnél megvan úgy látszik :D
Ez szerintem pont az a film, aminél nem kifejezetten a csavaros sztori a lényeg, hanem inkább a megvalósítás, és ebből a szempontból a film remekelt. Hozzátenném, hogy véleményem szerint rendben volt a sztori, biztos fel lehetett volna dobni egy két dologgal, hogy a nézőknek még izgisebb legyen, például hogy az első kaiju aki átjön először egy fiatal sráccal találkozik, akivel aztán jó barátok lesznek és soksok izgalmas kalad során együtt kibékítik a két világot…vagyvalamiilyesmi. De télleg, aki a történetre panaszkodik, az mit tudott volna még elképzelni, amitől neki jobban tetszett volna?
Az első gondolatom moziból kijövet az volt, hogy ez tisztára olyan volt, mint egy élőszereplős anime, és basszus működött. Legalábbis számomra.
Az olyan csalódások után, mint az Oblivion, az Ironam és a Man of Steel ez nálam bizony 9/10.
A nolan-vakságról meg annyit, hogy ahogyan az Inception-ben elkövetett gigantikus hiba fölött sorra szemet hunynak az emberek, azóta ez egy létező dolog lehet. (Nem mintha e kritika írásakor ilyesmi közrejátszott volna)
nehogy inception vita legyen mert megverek mindenkit, vagy csak kitörölöm a kommentjeit
Bandido, de én szerettem a látványt. zabáltam, kétpofára. de kevés volt, kevés, kevés. és sok a sablon. minden sablon volt, na, ami a szereplőkkel történt, és még csak szerethetők se voltak, egyáltalán, hogy egy kicsit izguljak bármelyikért.
egyszer még megnézem majd itthon is, eredeti nyelven, mert olyan is régen történt velem, hogy csak azért imádkoztam, nehogy megszólaljon még egyszer a japán lány, mert kitépem a karfát és szétverem vele a vetítőgépet. :(((
ez a film is egy akkora elszalasztott ziccer, minden szinten, egy ótvar szinkronnal megverve, hogy szerintem a dimenziókapun túlról is látszik.
SPOILER
(és miután a tudósok kiderítették, mi a szitu a kapuval – kell egy kaiju, hogy átjussanak – én a helyükben nem kockáztatom az embereim életét, hanem visszahívom őket, és odaküldök egy kaijubőrbe varrt mini tengeralattjárót a bombával, amit távirányítással felrobbantok. mert minden adatot remekül vettek a jaegerről, a kapun túlról is…)
Én elmentem, hogy megnézzek egy filemt amiben marha nagy robotok ütnek marha nagy szörnyeket. Egy ilyen filmtől nem tom miért kell elvárni hude storyt, a léyneg, hogy ne legyenek benne marha nagy bakik, és énnekem semmin nem sikerült fennakadni (na jo azt nem értettem ,hogy a Crimson Typhoon nál a 3. srác az agya melyi kfelét adja hozzá). A Karakterek jopofák voltak, a történet, elsodrodott a látvány pedig….BAKKER MARHA NAGY ROBOTOK ÜTNEK MARHA NAGY SZÖRNYEKET! :D
A szinkronnál egyedül Mako hangja zavart, valahogy nem volt jó, de pozitivum, hogy nem szinkronizálták le a Japán szövegeket, és nem fordították le a Gypsy Dangert! :D
Erre a filmre mondjuk speciel kár szót vesztegetni – szerintem. Egyszerűen unalmas volt a nagy része, egyetlen karakterért sem tudtam igazán lelkesedni, nagyon sajnáltam rá a kiadott pénzt. A hétvégén így két ordas gyenge filmbe is sikerült belefutni (a másik a Lone Ranger, ami szerintem tökélyre fejlesztette a semmi bemutatását közel két és fél órán keresztül)
Bírom a creature feature filmeket, de ez a Pacific Rim nem sokat nyújtott. 200 miskából nem igazán sikerült összehozni egy épkézláb történetet, ahol lehet spóroltak a látvánnyal – éjszaka ugye. Igazából untam. Humannal most vitába szállnék. Sok az az 5 év. Decemberre már mindenki elfelejti.
4/10
Szpojler
Ha összekapcsolódtak neuronhídon, akkor mi a tökömnek kell egymást szóban utasítani, ha ugye benne vannak egymás fejében? Engedd ki a hűtőfolyadékot, meg hasonló szarok…
3D nem sok volt, de az acélfószerben látott nullához képest egész jo volt. Bár egy láttam benne igencsak elb**ott részt is.
Amikor a kiccsaj emkékében járunk, és kilép a főútra a fekaJager elé, a képen szép paralax scrollozas megy, de egy emberesebb földkupac sokkal gyorsabban csúszik mint a környezete :) Beelőz mindent, majd balra távozik a vászonról. Röhelyes volt.
Ja hogy a panelház méretű x ezer tonnás cuccost 4 heli simán hurcolássza összevissza, már nem is zavart annyira :)
Túdos nyomja a szöveget, hogy azonos genetikai ágról vannak a kájdzsuk, meg hogy egymás klónjai, de akkor hogy lehet mind különböző?
No mind1, nekem tetszett. Jobb volt mint a zupermenes kóklerség.
Én vártam már nagyon, és miután láttam, hogy IMDB-n és Rottenen is dicsérik a kritikusok, kicsit nagyobb elvárásokkal ültem be a moziba amit kellett volna, így egy kicsit csalódás volt, (pedig imádom a mech-es cuccokat)
7/10
A moziból kifele jövet arra gondoltam , hogy ha ezt Cloverfield 2 nek csinálták volna meg mekkora királyság lett volna. Simán össze lehetett volna kötni a 2 világot, és ez lehetett volna minden idők egyik leglátványosabb folyatása. Persze ehhez kellett volna egy kicsit komolyabb író munka is, de tényleg csak egy kicsivel vehették volna komolyabbra a dolgot és kész is a remekmű! :)
Ez a film óriásrobotokról szól.
Nem csak a díszletet adják egy drámához, hanem ők az igazi főszereplők. És az emberek alkotják a díszletet ezúttal. Ez eléggé szokatlan, és ha valakinek ez nem tetszik azt megértem.
Nekem nagyon bejött.
A 3D-ről annyit hogy a sötétben játszódó verekedéseknél lehet hogy ugyanannyi látszott mintha 2D lett volna, de azért mindent lehetett látni. Nem sötét pacák birkóztak a vásznon, mert a szörnyek itt-ott fluoreszkáltak és ezzel sikerült kihangsúlyozni az alakjukat. A robotokon meg a saját fényük tette ugyanezt. Lehet hogy a 3D elveszett ezeknél a jeleneteknél, de összességében szebb képet kaptunk mintha déli napsütésben pofozták volna egymást.
Szuper volt na.
Ja eszembe jutott még valami fontos!
Torrente is játszik a filmben!
Megismertétek? Kicsit lefogyott szegény :)
Ő volt a boltban? Nekem is ismerős volt valahonnan :)
Jaja,torrente nekünk is feltűnt :D
Amit én még “furcsáltam” (talán erős kifejezés)a robotban a rádio.Protonágyú,lánckard meg minden..de még mindig régi,nyomógombos rádioval tudnak csak kommunikálni?!Ne már..
Komolyan mondom, látványában annyira megalomán és grandiózus ez a film, hogy a Transzformerek meg az Acélember bunyós jelenetei együttvéve is lepkefingok ehhez képest. Itt olyan méretekben és mértékben zajlik a zúzás, hogy szép szavakkal körül sem tudnám írni. Kurva nagy robotok gyepálnak kurva nagy szörnyeket, miközben felhőkarcolókat, komplett városokat zúznak rommá, mindezt eszméletlen látványosan, igényesen, hangosan, csontrepesztően, durván, élvezetesen.
Szerintem a célját elérte a film, sikerült egy vállalható, látványos blockbustert kihozni a nyárra. Persze azért vannak hibái, nem is kevés.
Karakterek, jellemek… ilyenekről nem nagyon beszélhetünk. Minden második felbukkanó szereplő vagy “péklapáttalarconbaszommindjárt!” módon idegesítő típus, vagy annyira jelentéktelen, hogy kár is rá szót s időt fecsérelni.
Viszont van sok karakter, akik érdekeltek volna, de szartak bemutatni őket. Az orosz tesókból pl. tök sokat ki lehetett volna hozni, de szerepeltek kb. 2-3 percet az egész filmben, a Crimson Typhoon pilótáinak meg még a nevüket sem tudtuk meg.
A történet rém egyszerű, nagyobb csavaroktól mentes, de őszintén szólva valami ilyesmire is számítottam, sőt, ennél kevesebbre, úgyhogy nem fogom húzni a számat. Az kifejezetten tetszett, hogy nem raktak bele felesleges szerelmi meg romantikus szálat, illetve valamit sejtettek, de azt meg lehet magyarázni a közös drifteléssel. Szóval nem ez a random módon egymásba szeretünk duma.
Visszatérve a szereplőkre, volt pár cameo, aminek annyira örültem. Jó, hogy ezeket nem lőtték le a trailerben. Lényegében alig lőttek le a trailerben bármit is, csak megkaptuk a filmben lévő harcok egytizedét… se! Szóval rejtegetett jó kis meglepetéseket a film! :)
A zene jó, de sokszor, idegesítő módon ismétlődő.
Operatőri munkára ilyen szintű produkciónál nem lehet panasz.
A kaijuk is tetszettek, bár lehettek volna kissé változatosabbak is.
Én is 2D-ben néztem meg, és bár az éjszakai, vízalatti jeleneteknél nem volt gond a sötétséggel, inkább a közeli kameraállásokkal, és a fura szögekkel. Alapból elér groteszkül néznek ki a kaijuk, néhány jelenetnél nem is tudtam, most éppen melyik részükkel püfölik egymást, a Jaeger meg a Szörny, meg éppen mit is látunk, mi törik, ezt hogyan csinálta, stb, stb.
A remek hangulatot végig hozza a film, ezzel nincs gond, a környezet nagyon tetszetős volt a számomra, viszont vannak benne elhúzott, unalmasabb jeleneteket, amik miatt pár helyen lejtmenetbe kapcsol a film, lényegében tényleg alig történik valami, viszont utána meg annyira bepörget, hogy csak na. A szinkront viszont nem ajánlanám. Egyrészt képtelenek helyesen kiejteni egy német szót, másrészt pl. az ázsiai csajnak kurvára idegesítő szinkronhangot találtak. Meg néhány karakterhez szerintem nem passzolt eléggé a választott szinkronhang, de ezzel lehet csak én vagyok így.
Még annyi, hogy a környezet is eszméletlen hangulatos (mint írtam) és változatos. Én oda vagyok az ázsiai helyszínekért, és abból kapunk dögivel, ezeket egyszerűen imádtam, de kapunk még hozzá amcsi megapoliszt, fagyos Alaszkát, rengeteg tengermélyi-, óceáni kalandot és hatalmas gyárakat illetve állomásokat, ahol a robotokat javítják. A futurisztikus, de nem eltúlzott jövőkép is tetszett, valahogy minden passzolt, ilyennek képzelném el én is. A városok látképébe “beépült” kaiju maradványok pedig egyenesen zseniálisak! :)
A gond csak ott van, hogy ez egy robotos szörnyes blockuster, de még is a közepén kb 50 percet fészkelődtem át unalmamban. Érezni lehetett, hogy az első egy-két harc és a nagy finálé közé minden létező klisét betuszkoltak, hogy minden réteg ki legyen elégítve. A karakterek unszimpatikusak, nem lehet igazán aggódni értük, végül is mindegy a sorsuk. A magyar szinkronért meg egy orbitális picsánrúgás járna. Szerintem az idei év legócskább produkciója e téren. Hiába a sok epik harc, ha az csak a játékidő egyharmadát teszi ki. A hatpertíz teljesen helytálló.
Ez már annyira geek kategória lehet, hogy nem biztos, hogy tudnám élvezni a forgatókönyv hiányát, pláne, ha tényleg annyira komolyan veszi magát mint mondják.
Az utóbbi évek idegeninváziós/zúzós filmjei közül nekem – bevallom – a Csatahajó tetszett a legjobban. Annyira blőd volt az egész, meg olyan összekacsintós, hogy röhögni lehetett rajta – jó meg rossz értelemben is.
Ha már ennyira látványfilmet akarnak csinálni, mutassanak be egy db csatát. Nagyjából úgy mint a Battle: LA-ben, csak jó is legyen.
Összefoglalni 10 percben az előzményeket, aztán mehet 80-90 perc zúzda, némi beszólással tarkítva.
Gábor: Szerintem kicsit sem veszi komolyan magát a film. Elég csak az end credits utáni jelenetre gondolni.
“Szerintem kicsit sem veszi komolyan magát a film. Elég csak az end credits utáni jelenetre gondolni.”
komolyan veszi. az, hogy a film után mi volt, csak azt jelzi, hogy a filmbe nem tették be.
Ez egy gyerekfilm. Nekik nem klisé. Maga a töltet pozitív, az összefogásról szól, fekete és fehér kalapok mindenkin. Üdítő hogy nem is próbáltak a huszonéves és többnyire cinikus geek réteg “drámai” iégnyeinek eleget tenni. Király volt. Nyár legjobb filmje.
Nekünk a power rangers jutott mai skacok pacific rimet kapnak. Max irigykedhetünk.
Na akkor úgy látom, hogy én voltam az egyetlen, aki nem bírta végig nézni ezt a förtelmet. Pedig alapvetően nincs bajom az ilyen filmekkel, de egyszerűen nem bírtam 1 óránál tovább maradni.
kemény: Ismétlem, “szerintem” nem veszi magát komolyan a Rim. Persze ki-hogy látja. Ráadásul minden egyes jelenet a film részét képezi, legyen az elején, vagy a legvégén. A stáblista is ugyanúgy hozzátartozik az egészhez.
Sikerült kedden meglesnem ájmexben: leglátványosabb eleme a imax visszaszámlálós része volt…
Történet: khm…hagyjuk, szereplők…szintén, csaták…elemgy, kivéve, hogy logika mnetes…
SPOLIER
Ami kiverte a biztosítékot: 131 percből érzésre 100 perc karaktarépítés és háttértörténet, de idegesítően bénán.
Csépelik egymást több percen keresztűl, de csak plaza fegyver ér valamit, mért nem azzal kezdik…ja és mivel olyan hihetetlenűl nagy a fegyver arzenálja az amcsi robotnak: elfelejtik, hogy plazmán kívűl van KARDJUK is…eh, ne már…
JA, mikor az űr dínó jön az EMP-vel (wtf?), kisüt mindent, kivéve az amcsi robotot. Mert az analóg. Aha…Atommeghajtású analog robot a 21. században…köhöm…
Első driftelést a csajjal szintén éles körülményknél kell végezni, teszt környezet nincs erre…
És a legjobb: 1 helyről jön az összes szörny. Nemhogy oda építenék a védelmet, nem, építsünk minden város köré falat…Elég lett volna a lyuk (portál) köré neutron ágyúkat rakni aztán csókolom. Élő baktérium nem jön ott át…
Még lenne pár dolog, de hagyjuk.
/SPOLER
összegében: 2/10, egy 200 millás asylum film.
Én igazából azt nem értem hogy egy ilyen filmet miért egy del toronak kell megrendezni.Azt hittem hogy érződni fog rajta a keze nyoma, de ez csak sablonok tömkelege meg sok cgi.
Ja lehet hogy ha belövik noname B filmnek a többség le se szarná.
Azért mert kölyökkorában odavolt az ilyen filmekért.
És most megcsinálta az ő verzióját ami hű maradt a kis Del Toróhoz.
Aki már akkor is a Jaegereket bírta a legjobban.
Nameg a szörnyeket.
Hát én komolyan nem tudom mi van itt egyesekkel. Karakterfejlődést, drámát, és sztorit vártok egy olyan filmtől ami célzottan arra ment rá, hogy nagy robotok vertek össze nagy szörnyeket. Én csak ez utóbbit is elnéztem volna 2 órán át.
Meg most őszintén hány éve néz itt filmet a többség, hogy már a trélerből nem üvöltött, hogy a nem-robotos jelenetek ilyen minden giccstől és klisétől csöpögők lesznek? Csak engem épp nem érdekelt.
Jó film volt, én IMAX-ben néztem, és nem sajnáltam rá a jegyet, bár most már aki csak kérdezni fogja azt mondom neki, hogy ha nem érdeklik a robotok kurvára meg se nézze, még a végén kinevelek egy újabb egyént aki jön a vérszagra rugdosni a filmet.
“Karakterfejlődést, drámát, és sztorit vártok egy olyan filmtől ami célzottan arra ment rá, hogy nagy robotok vertek össze nagy szörnyeket.” jaja, tök felesleges dolgok ezek. Pl a Die Hard kurvajó blockbuster és mégis van benne, nem tudom minek erőltették.
nno, még nem írta senki itt, de sztem fontos ahhoz, hogy helyén kezeljük a filmet, annak a ténynek az ismerete, hogy alapvetően ez a kaiju meg mecha dolog ez egy japán műfaj. a pacific rimben is van egy rakás dolog, ami más megvilágítást nyer, ha úgy nézi az ember, hogy egy homage. az over-the-top idegbeteg tudósok, ron perlman karaktere, a jaegerek különböző támadásai (meg főleg ahogy bemondják mindig hogy most melyiket alkalmazzák) – aki látott már ilyesmi animéket, annak ezek rezonálnak.
a gond csak az, hogy ez a film egyszerre akart japán fanboy lenni és eladható amerikai film, és emiatt rohadt skizofrén lett. minden jeleneten ami nem a gyakás, ez látszik. a tudósok a klasszik japán filmek abszolút hiteltelen viszont vicces karakterei, de ezek nem működnek, illetve inkább kínosak egy amerikai filmben. a főszereplőkben (jax, japán csaj és luther) meg semmi homage-szerű nincsen, azok full átlagos amerikai karakterek, a történetük is unásig ismert, ezekbe meg pont jót tett volna talán, ha kicsit érdekesebben vannak megrajzolva. (pl. az a jelenet amikor először találkozik jax meg a gáré, és a csaj lebukik hogy csekkolja, na az lehetett volna sokkal sarkítottabb slapstick comedy szerű, japán animében biztosan sokkal humorosabb lenne)
szóval a film közben végig azt néztem, hogy ezek a jelenetek rajzolva kétdében jobban ülnének, meg úgy alapvetően, ha az egész forgatókönyvet japánabbra írják – az animékben működnek ezek a sarkított karakterek, és mégsem mennek a történet kárára, sőt, sokszor értelmes mondanivalójuk is van, ami ebből a tákolmányból aztán végképp hiányzik.
itt egy kulturális kompromisszum született, aminek én nem látom értelmét (csináljanak echte amcsi és echte japán filmeket, nem kell összeházasítani őket csak azért mert csak), de mivel az akciójelenetek (élén a hongkongival) egyszerűen annyira de ANNYIRA KIB*SZOTT AWESOME voltak, hogy minden hibája ellenére örüljünk, hogy valaki megcsinálta ezt a filmet, az átkötő faszság jelenetek alatt meg nyugodtan lehet popcornt csámcsogni.
human: igen, felesleges. pont leszartam így is a pilótákat, amekkora kliséket tudtak oda is írni (dacos kölyök, bizonyítani akaró rookie, súlyos veszteségből visszatérő veterán…) hála ég, hogy nem kellett még azt is nézni, hogy mondvacsinált drámáznak értük.
de jó, belátom biztos velem van a gond mert én elnéztem volna csak azt, ha mind a 30 Jaeger megkapja a maga 5 perces csatáját.
SPOILER
(Sőt ha már itt tartunk nekem inkább volt ez negatívum, hogy mindössze 4 robot van a filmben.)
VÉGE
Abszolút nem volt negatív csalódás a történetvezetés és a karakterek, mivel nem foglalkoztam vele, és nem is érdekelt. A Transformers-ben viszont feltűntek a nyomi szülök meg a gyökér terrorelhárító, és rettentő mód idegesítettek. Aztán a 2. részben a gettó robotok már teljesen kiakasztottak. Na, itt ilyenről szó nincs. Csak simán beraktak egy klisés, észrevehetetlen hátteret a harcok mögé, és ennyi. Konkrétan arra sem emlékszem, hogy ki kicsoda, micsoda, pedig kb. 10 órája jöttem ki a moziból.
A lényeg viszont megragadt bennem: a monumentális harcok. Elképesztően hangulatos volt az egész. Del Toro elérte, hogy tudjak izgulni a Jaegerekért és félelmetesnek, misztikusnak tartsam a kaijukat.
Nagyon élveztem. Egyetértek Hboni-val, örüljünk, hogy a mai gyerekek ilyet kaphatnak a Power Ranger helyet. Komolyan, ez még sok felnőttet is le tud kötni, és még az is megeshet, hogy értelmeseket.
Én jól jártam, mert engem nem érdekelt a film, csak elmentem barátokkal az eredeti nyelvű 3d-s vetítésre. Már az első 5 percben kikapcsoltam az agyam, és hagytam, hogy a látvány vezessen. A 3D nálunk lenyűgöző volt, szép éles, és nagyon sokat hzzátett az egészhez. Nekem nagy élmény volt, de mint mondtam nekem semmi elvárásom nem volt (sőt azt vártam, hogy elalszok az akciókon mint Zack Snyder túlrendezett akciójelenetein, de már az első csata beszippantott):).
“Azt hittem hogy érződni fog rajta a keze nyoma, de ez csak sablonok tömkelege meg sok cgi.”
Szerintem érződött, szerencsére. Vagyis inkább az érződött, hogy ezt nem egy Bay vagy Emmerich rendezte. Semmi amerikai hősiesség, semmi fölösleges romantikus szál, semmi negatív szereplő csak azért hogy ellenpontozza a főhőst, semmi hosszas előzményépítés – cserébe van odafigyelés az apróságokra, “élethű” robotokkal és szörnyekkel, steril transzformerek és a film utolsó 3 másodpercében végre megmutatott, addig csak remegő kamera által sötétben elkapott apró részletekkel a lába körméről szörny helyett. Del Toro akart csinálni egy filmet ahol robot verekednek szörnyekkel, és sikerült neki csinálnia egy jó filmet, ahol robotok verekednek szörnyekkel.
Értem hogy ez nem mindenkinek jön be (már csak a téma miatt sem kell, hogy tessen), de szerintem a trailer és a többi videó/interjú nagyon jól megfogta hogy mi lesz itt, mit várhatunk… ilyen téren nem volt sok meglepetés. Nekem tetszett, egy ilyen filmre ültem be, és hozta is amit vártam tőle. 3D-ben, angolul.
Egy jó tanács: aki királydrámát vagy agyonépített karaktereket várt, az a második részre se menjen el (ha lesz… remélem lesz), ott sem fogja megkapni. Ez nem az a film.
fogjátok már fel, hogy senki sem királydrámát vár, de
itt mondjátok, hogy még csak a karakterépítés hiányzott volna – de hát most is volt, csak szar. Most is drámáztak, csak szarul. Nem több drámát vártunk, vagy aranypolgárt, hanem másmilyet, mitn amit kaptunk. lehet blockbusterben is értelmesen, vagyis értelmesebben csinálni.
Csigusz – véletlenül sem vitát generálva. Értem a felvetésed, hogy “nézted volna”… De nem láttad. vagyis Te sem azt kaptad. És itt a gond. Ha a film több, mint felében nem akció van, hanem szereplők ténferegnek a vásznon, gyakorlatilag céltalanul és feleslegesen, akkor az ember elvárna némi karakterépítést ezért cserébe. Mert így a film jelentős része csak töltelék a kis számú akció mellett. Senki egy büdős szót nem szólnak a gyenge plotra ha másfél óra zúzda – fél óra karakter monkey business lett volna a felállás. Mert akkor igen, ez a műfaj, belefér, b film, látványfilm stb… Csakhogy itt pont fordítva volt, és ezért felborult a film, unalmassá, vontatottá vált (szerintem) egy idő után, mert sem a forgatókönyv, sem a rendező nem tudott mit kezdeni a karakterekkel. Itt kapcsolódva Human 41-es hozzászólásához, egy blockbusterhez még értelem sem kellene, itt az arányokkal volt baj szerintem. (Pl ID4 is ezer sebtől vérzik, akkora lyukak vannak a forgatókönyvben és idiótaságok, mint ide Dabas, de mégis a karakterek kellően érdekesek tudtak lenni ahhoz, hogy legalább izguljunk értük az akciók közben. És ezért lesz.rjuk a forgatókönyv bakijait és én pl újranézetem már nagyon sokszor) Egy blockbusterbe azért több humor, a néző által megkedvelhető és legalább némi mélységgel rendelkező karakt kellene. Visszafejlődés van sajnos, 200 milliók repkednek költségvetésnek, de a filmek sorra buknak, vagy legalábbis messze nem hozzák azt, amit régebben kisebb pénzből – de nagyobb odafigyeléssel – hoztak a hasonló nyári filmek.
kameraman +1
Nem tudom miért, de nekem valahogy onnantól, hogy meghallottam a robotok gyűjtőnevét nagyon erre kezdett hasonlítani a film: http://animeaddicts.hu/encyclopedia.php?anime.7817 :D
“Most is drámáztak, csak szarul. Nem több drámát vártunk, vagy aranypolgárt, hanem másmilyet, mitn amit kaptunk. lehet blockbusterben is értelmesen, vagyis értelmesebben csinálni.”
Én pl. nem vártam. Nem is hiányzott. Örülök hogy relatíve nyílegyenesen eljutottak A-ból B-be mindenféle mostanság minden filmbe beleerőltetett pszeudoproblémák pszeudomegoldása nélkül.
Egy nagyon jó lépés volt eleve olyan környezetet és szereplőket hozni, ahol a drámázásra nagyon lehetőség sincs – még a Hansen es Becket közötti morgolódást is teljesen kihagyhatták volna, semmi nem változik. Mako meg aranyos volt :)
Nem vagyunk egyformák. Egy olyan PR, ami neked bejött volna, engem valószinűleg csak felmérgesítene :) (mint ahogy tette azt a Godzilla, a Cloverfield vagy az ID4)
korum
akkor szerintem nem egy flmet néztünk. én azt láttam hogy 30 perc után leül a film, megy az agonizáció minden téren, aztán megint bunyó és már jönnek a betűk.
“akkor szerintem nem egy flmet néztünk.”
Vagy csak másnak örülünk egy ilyen filmben :D
SPOILERES
a bátyját gyászoló félig kattant szuperkatona, a nevelt lányát féltő halálos beteg parancsnok, a hisztis tinipicsa és tisztelettudó harcos szerepei között őrlődő lány, a szeretethiányos rosszfiú és a macsó, és érzelmeit kifejezni képtelen apa… nagyjából erről szólt a film kétharmada, meg arról, mit kezdenek egymással.
nem volt benne dráma?! hát, az nem is, csak ezek drámainak szánt, de irtó súlytalanra kihozott helyzetek dögivel. egy vázlat volt az egész.
“hát, az nem is, csak ezek drámainak szánt, de irtó súlytalanra kihozott helyzetek dögivel.”
Ezeket a helyzeteket picsogás helyett kb. 3 mondatban letudták. Ez az, ami hiányzik más filmekből…
Súlytalanon voltak? Igen, ahhoz képest, hogy éppen a világot rombolják le felhőkarcolónyi földönkívüliek, az emberek meg a kihalás szélén vannak, még szép nem ilyeneket oldanak meg végig.
Talán az a baj, hogy mindenki del Toroba vetíti bele, amit ő szeretne látni, ezért jönnek az ilyen “drámainak szánt” meg “ezt meg ezt akart csinálni”. Mi van ha nem szánt meg nem akart? :) Amit szeretett volna csinálni, az egy lerobbant világ, nagy robotok, nagy szörnyek és szép harcok. Mindezt erősen inspirálódva a japán kaiju filmekből és az animéből, nem hülyítve a nézőket fiktív problémákkal. Szvsz ez sikerült.
SPOILER
Én csalódtam. Előtte elolvastam pár külföldi kritikát, melyekben hangoztatták, hogy ha robotokat akarsz látni meg szörnyeket, akkor menj el és jól fogsz szórakozni. Hát én vártam is az UNLIMITED ROBOTOS SZÖRNYES GYAKÁST, de amit kaptam az ehhez képest visszafogott volt(ami akció volt, az elsőosztályú is volt, csakhát mennyi). És akkor jön a finálé, ahol amikor elkezdtek leereszkedni a víz alá, már kezdtem is rettegni hogy most komolyan ott fognak erölködni a végéig, mert ugye ki látott már tempós akciójelenetet víz alatt. Plusz még Idris Elba is odament hogy végre meghalhasson, na puff. Ha a végét megnyomták volna, boldogan hagyom ott a termet.
A nagyfiúk 2 is jobban nyitott nála… Kár, pedig engem érdekelt, de most nagyon elbizonytalanítottatok, hogy megéri-e az IMAX-et. Mert a gyakás az kellene, de ha csak a film negyede az, akkor megvárom, amíg kijön bluerayen.
Gabesz83: Ha a gyakás érdekel, akkor nyugodtan menny el megnézni, mert az van benne rendesen.
Egyébként szerintem drámázás és karakter építés is pont annyi van benne, amennyi kell. Ha meg nagyon elmélyítették volna a karaktereket, meg telerakták volna drámai jelenetekkel, akkor meg azon fanyalogtatok volna, hogy egy ilyen filmbe minek az.
Robi
pont háromszor annyi amennyi kell, és kétszer kevesebb bunyó mint ami kéne. szerintem :)
“Ezeket a helyzeteket picsogás helyett kb. 3 mondatban letudták. Ez az, ami hiányzik más filmekből…”
Az a 3 mondat a film 2/3-át tszi ki…
De nem a drámával van a gond. Hanem, hogy se humor, se felépített karakterek nincsenek. Nem kell ide dráma – a batmani értelemben vett drámázás – de azért nem is papírmasé karakterekre vágytam. Az egész film egy alibi arra, hogy a rendező elkölthessen 200 millió dollárt. Mert ha nem lenne az, akkor megerőltették volna magukat és a 3 akciójelenetet nem egy modulra húzzák fel, hanem nekiállnak megalkotni nappali effekteket -amit ugye sokkal nehezebb. És mernek totálokat mutatni, nem csak esőben elmismásolt kamerarángott közelieket és követhetetlen mozdulatsorokat.
Összecsapták, volt egy ötlet, arra ráhúztak némi CGI-t aztán megpróbálták eladni. Úgy játszottak orosz rulettet, hogy 4 töltény volt a hengerben. És úgy marha nehéz nyerni. Nem is sikerült. Ahogy itt is írták, meg mutatják a számok, nagyon gyenge bevétel odakint, egy Adam Sandler film elverte.
És itt véletlenül sem elvitatni akarom azoktól az élményt, akik megkapták.
“Ha meg nagyon elmélyítették volna a karaktereket, meg telerakták volna drámai jelenetekkel, akkor meg azon fanyalogtatok volna, hogy egy ilyen filmbe minek az.”
voltak drámai jelenetek, csak súlytalanok, mivel a karaktereket nem lehetett megkedvelni. Annyira statiszta volt benne mindenki, hogy a végén az űrdínóknak szurkoltam már.
miéééééért, MIÉÉÉÉÉÉRT volt szükség 2 pilótára?
rettenetes üvölt, h csak a drámázás miatt, hiszen SEMMI funkciója nem volt. OK, h a látványorgia, stb. – és nem is zavart volna -, de az egész filmben húzták-vonták ezt a szálat végig.. gondolatvezérléssel még egy mp3-at sem tudtak indítani a jágermájszterekben – egyébként meg minden másra ott volt a mozgáskövető rendszerük és egy jó nagy szovjet kapcsolótábla. :)
(ja: a kiscsajt, miután majdnem szélőtte az első majdnem-bevetésén a fél stábot, csoda, h volán mögé engedte még egyszer a HR csoport.. :)
animalgoya
spoiler
Ésa 3 kínai? Hogy irányítottak több kart, ha elvileg a jégerekben minden pilóta ugyan azt a mozdulatot csinálta?
Ezt a filmet úgy kell megnézni, hogy nem vársz tőle semmit. Sem kidolgozott karaktereket, sem értelmes forgatókönyvet, sem akció-orgiát, sem logikát (úristen, logikát keresni egy ilyen filmeben, az szerintem már aberrált). Semmit.
És akkor be fog szippantani. :)
Értem én, sőt, azonosulni is tudok az elvárásokkal. Lehetne fényévekkel jobb a film. De valahogy nem érdekel. Megvettek, kilóra. Élveztem minden percét. És nem érzem úgy, hogy emiatt a “kardomba kellene dőlnöm”.
FineyMcFine: Eleddig ez volt a legérdekesebb komment, amit itt olvastam, és szerintem teljesen jó oldalról közelíted meg a filmet.
Én nem tudok úgy filmre menni, hogy nincsenek elvárásaim. Pláne nem egy robotos filmre.
Már megint baromságon megy a vita. Pont, hogy valakinek az volt az elvárása, hogy legyenek benne robotok meg szörnyek, azt köszönöm szépen csókolom ez nekem elég, másnak meg, hogy e mellett azért tákoljanak már össze valami épkézláb drámát is, neadjisten egyedi karaktereket, amelyek kitörnek a sablonból, vagy csak rendelkeznek valami sajátossággal. Az, hogy a filmben kinek mi volt meg, meg kinek mi hiányzott, teljesen az egyedi ízlés, megítélés meg az előzetes elvárások kérdése, nehogy már megmondjuk egymásnak, hogy milyen általánosságoknak kellett volna, hogy megfeleljen a film, és ezért miért szar az, hogy neked ez nem hiányzik belőle…
Az minden elmond a filmről, hogy a lejobb alakítást egy 8 éves kislány nyújtotta a filmben! És tényleg!
Robot vs Szörny filmnek kevés volt az akció, a többi része meg 1 forintott nem ér.
ALIEN
spoiler
össze is csomagolták őket rekordidő alatt! :)
de a menő kétkarúakra akkor sincs mentség.
egyébként csinálhatták volna távirányítósra is, mint a Surrogates-ben – ott Bruce ráadásul még menő frizurát is kapott gratis! – ezt a verziót tuti jobban kamázta volna a TB is, plusz lett volna értelme a gondolatirányításos rendszernek.
:)
animalgoya
spoiler
Távirányításnak van egy nagy hibája: lag. Egyedűl ebbe nem kötnék bele, bár már máshol is olvastam hibának, hogy mért nem távolról irányítják.
Ha még bele akarunk kötni valamibe: a űrdínók biológiája
Mélytengerben látszólag jól érezték magukat és a felszínen is.
Na most ezek nem külső vázas lények voltak, ergo ha a belső nyomásuk a föld felszinre volt beállítva, akkor lent a tenger fenekén szépen összeroppanának. fordítva meg a szárazföldön kipukkanának…Jó, tudom, ne keresek már logikát meg ilyeneket, mert nem ez a lényeg.
/spoiler
SPOILER
ALIEN – annyira nem volt mélyen a rés, ha jól láttam. talán 100-150 méter lehetett, de nem mélytenger. bár lehet, hogy már annyi is sok, nem vagyok halbiológus. :D
Nekem a film előzeteséről egyből a Neon Genesis Evangelion című anime ugrott be. Erős az utánérzés,de sokkal mélyen és érdekesebb a kerettörténet.
Feccenet: Mármint a NGE-nál vagy a Rimnél?
Amúgy annyian hozták már fel ezt az összehasonlítást, szerintem alig van köze egymáshoz a kettőnek.
animalgoya says: “miéééééért, MIÉÉÉÉÉÉRT volt szükség 2 pilótára?”
Olyan szépen elmagyarázták a filmben, miért nem figyeltél jobban?
Ha megnézed ezt a filmet hamar rájösz, hogy sztoriban és karakterekben az eva cipőfűzőjét sem köthetné be. Ráadásúl az evában nem is robotok vannak.
A neon genesisre gondoltam hogy érdekesebb.
Pedig elsőre igen szembeötlő,hogy akár innen is meríthették az ötletet (persze csúnyán lebutítva), hiszen a neon genesisben is óriás megszálló lények támadják meg a földet, amiket aztán óriásrobotkat bújt gyerekek állítanak meg.
Persze az NGE-nek van egy mélyebb pszichés vonala is (az elképesztően jól megrajzolt akciójelenetek mellett) ,amin akár éveket is gondolkozhat az ember.
” hanem nekiállnak megalkotni nappali effekteket -amit ugye sokkal nehezebb”
Hogy neked mennyire fogalmad nincs erről az egészről…
Del Toro direkt akarta az éjszakai, neonfényes, színes jeleneteket, ott lehet játszani a fényekkel, de sokkal nagyobb meló is megcsinálni. Nappal meg csak be kell rakni 1db fényforrást meg pár kisebb derítést és kész…
A Gypsy Danger végül mi lett a fordításban? Vagy maradt eredetiben?
Egynek elment a film, de nem szeretném újranézni. Hiába voltak jók a harcok, minden más lehúzta az élményt. Lehet hogy valaki megelégedett a harcokkal, nekem ennyi kevés egy filmben. Már minden második nagy költségvetésű film baromi látványos. Szóval a látvány önmagában már kevés egy jó filmhez, nem úgy mint 20 évvel ezelőtt.
Kihangsúlyoznám én is, hogy nem világmegváltó történetet várok egy ilyen filmnél, csak több kreativitást. Lehet hogy valaki beéri az ezerszer újrahasznált klisékkel, meg hajlandó a film felét végigszenvedni, hogy lásson egy kis bunyót, majd rávágni, hogy ez mekkora jó film volt, csak épp gondolkozni nem szabad közben, de én nem vagyok ilyen.
Azt felejtik el a készítők nagyon sokszor, hogy létezik aranyközépút is. Nem kell Oscar gyanús történet egy ilyen robotos filmhez. De ez nem jelenti azt, hogy minden létező klisé összedobálása pont elég a látvány mellé. De amúgy az poén, hogy akik védik a filmet, nem azt mondják, hogy a történet nem is rossz vagy klisés, hanem hogy nem szabad a történettel foglalkozni, mert ez nem olyan film. Ez már kb a vicc kategória, amikor valaki azt mondja hogy ne érdekeljen minket a történet egy filmben, mert bármi hulladék megteszi körítésnek. :)
jockey
maradt angol nyelven
Végigolvastam a kommenteket, bár ne tettem volna.. [személyeskedés törölve – human]
…de a filmről is írnék már akkor: Nekem tetszett. Trailerek alapján belőttem a filmet, hogy mire kell számítani, aztán pontosan azt is kaptam. Akármennyire is bugyuta a sztori, akármennyire is kiszámítható, ennek a filmnek véleményem szerint semmi más célja nem volt, csak a szórakoztatás. Ha mindenképpen bele akarok kötni, akkor az nem tetszett, hogy már megint az amerikai jaeger (ami 3-as szintű) a helyi vagány csávó, aki egyedül is elbánik mindenkivel. Bezzeg a csóri Crimson Typhoon, ami alapvetően már 4-es szintű, gyakorlatilag másodpercek alatt egy roncshalmaz lesz. A legerősebb jaeger, az 5-ös szintű Striker Eureka legalább sikereket ért el, aztán persze annak is el kellett hullania, hiszen hogy nézett volna már ki, ha a halálosan beteg parancsnok nem háború közben halálozik el.
Ezen kívül ami még igazán fájó, hogy a Kaijuk kezdeti pusztításait nagyon gyorsan átugrotta a film.
Szóval nekem összességében nagyon is tetszett a film, azt kaptam, amit vártam. Nektek pedig további jó cél nélküli vitatkozást. :)
Vargatom – hát azért ne mondd már nekem, hogy a felesleges sötétséggel és esővel ne lehetne könnyebben elfedni a kilógó CGI-t. Sokkal nehezebb egy hihetőbb nappali – tükröződésekkel, reflexiókkal teli dolgot megcsinálni.
kameraman
Kiselőadást most nem írok, a CG-n meg nincs mit kilógni, azok a jelenetek gyakorlatilag végig 100% vfx. Tükröződés = reflexió, és éjszaka csak még sokkal több van belőle a rengeteg fényforrás miatt.
Eleve gondolj bele csak abba a logisztikába, hogy hány száz vagy hány ezer lámpát kell kézzel elhelyezni egy éjszakai városképhez, meg a robotoko lévő rengeteg reflektorhoz és helyzetjelzőhöz. Ezeket még egész alap logikával is sokkal-sokkal idő- és számításigényesebb és nehezebb
Az eső és a tenger is piszok nehéz feladat. Nem véletlen hogy csak az utóbbi években kezdték alkalmazni CG-ben, mostanra van elegendő számítási kapacitás és kellően fejlett szoftverek. És még sorolhatnám.
Ez a film azért játszódik nagyrészt éjszaka, mert Del Toro ezt akarta. Sokkal de sokkal könnyebb meló lett volna nappali fényben csinálni a harcokat. Csak az vizuálisan nem olyan izgalmas; ahogy az egyébként a filmben is szereplő Striker Eureka vs. Bladehead harc is remekül demonstrálta.
A hong-kongi éjszakai csata viszont eszement jól néz ki és végre friss, eddig ritkábban látott vizuális elemekkel operál. Eleve a sok színes neonreklám miatt játszódik Hong-Kongban (akárcsak a Skyfall egyik akciója).
A lényeg az, hogy tényleg nem kéne hozzászólni a technikai oldalához legalább felületes ismeretek nélkül.
vargatom
SPOILER
Látvány szempontjából én nagyon súlytalannak éreztem a harcokat a hong kong-i és a sydney-i kivételével; hiába a nagy robot meg a szörny, ha kint vannak a tenger közepén a sötétben és nincs mihez viszonyítani a méreteket. Pedig a film eleji és végi csaták pont ilyenek voltak. Ráadásul megint igyekeztek sokszor az arcunkba tolni az egészet.
Lehet hogy technikailag ez most a maximum, de ebből érzésre nagyon kevés jött át sajnos.
Nem egészen vágom, lehet csak bennem van a hiba, de van itt komolyan olyan, aki ide sztorit várt? Adottak nagy robotok, meg nagy szörnyek, és kész a film, mi a francnak egy keresztapa szintű sztori mögé? És azzal lehúzni a filmet, hogy hát gyerekesek a szövegek meg szar a sztori… megbocsáss, te mit vártál? Én úgy ültem be, hogy na kapok az arcba valami eyecandy műsort, semmi több. Aki sztorit várt az vagy nem látott elég filmet életében, vagy kritikus, akinek valamivel ki kell töltenie az 1 oldalas kritikáját, mert hát nehéz úgy leírni valamit, amit igazán élvezni csak akkor lehet ha látja ez ember.
Be kell menni, meg kell nézni, mert látvány azért nagyon odavág, ha sztorit akarsz vegyél egy Blikket a sarkon és olvasgasd közben…
A végső harc tényleg nem lett elég epikus szerintem sem, az első viszont a késfejűvel megint csak egy bizonyos koncepcióra épült – az egyetlen fényforrást a Jaeger reflektorai jelentik, és így ijesztőbb (lehet) ahogy a sötétből néha elő-előbukkan a szörny, de sosem látod igazán hogy miféle és mit csinál (puskázás nélkül mondja meg valaki, hány végtagja volt!)
Hongkong viszont sztem az utóbbi évek legjobbja minden szempontból, tök világosan követhető, látványos, izgalmas… Maximum azt lehet felróni, hogy az első felét túl gyorsan zavarják le.
Egyébként meg sokat segít szerintem a megítélésében, ha kicsit egyfajta élőszereplős rajzfilmnek kezeli az ember.
Ja igen, sok nyári blockbusternek meg éppen hogy a túlkomplikált, de teljesen ésszerűtlen és logikátlan sztori a fő baja. Próbálja már meg valaki összefoglalni és felidézni a Transformers 3 sztoriját! Ki, mikor, hol, miért, mit csinál…
A legtöbb szereplőnek kb. annyi is csak az összes feladata, ledarálja hogy milyen erőltetett marhasággla fogja előrébb mozdítani a cselekményt, esetleg ripacskodik hozzá, aztán szevasz. Ja és esetleg van valami teljesen humortalan poénkodás Sam szüleivel vagy valamilyen testnedveket engedő robottal.
Ehhez képest a PR szerintem inkább kellemesen szimpla, mint buta.
SPOILER
OK. Faék sztorit vártam ettől, de azért ennyire? Nem olyan régen volt egy film ahol szintén benga földönkívüliek jöttek át egy dimenzió kapun és kaptak a pofájukba egy atom töltet…
/SPOLER
benydo: látom elméletgyártásban király vagy, de a kommentolvasás már nem hasít.
“Nem egészen vágom, lehet csak bennem van a hiba, de van itt komolyan olyan, aki ide sztorit várt?”
Hogy lehet ilyen sötét valaki? Nem. Nincs. Senki nem várt. De akkor miért akartak sztorit írni?
Ha 60 perc gyakás lebbe a film, mindenki imádná. Senki nem várt sztorit. De akkor ne is sztorizzanak egy vagy másfél órán át. És tudjuk, hogy Del Toro még vagy 60 percet kivágott a filmből. Sztorit.
Ahogy Csigusz is írja. A robotosdit mindenki elnézte volna 2 órán át. Az a 10/10. Ha csak egy óra a robotosdi, akkor az 5/10, mert a film fele kukába való. Itt meg mennyi volt a robotosdi? Na, annyi az osztályzat is.
“ha sztorit akarsz vegyél egy Blikket a sarkon ”
Egyébként mennyire sötét már a srác, hogy ezt a ziccert is kihagyja? benydom szívem. “ha sztorit akarsz, vegyél egy Storyt”. ez sokkal viccesebb.
Klisé klisé hátán, nulla karakterek. Egy nappali harcot igazán megmutathattak volna, mondjuk a Sidney 20 mp-je igencsak jól nézett ki.
Az meg mi már, hogy állandóan de állandóan esett azeső? még jó hogy 2Dben néztem, ilyen csúnya időjárástól biztos kiugrott volna szemem.
Látvány nagyon rendben, még ha sok az éjszaka is, a többi robot lezúzása nincs rendben.
A forgatókönyv igénytelen. Érdekesek a kritikák. Man of Steel mellé állítva simán nyer a szuperember, már a színészi játékokon is meg a zenén rögtön, de ennyire elaludt forgatókönyve még neki sem volt.
Charlie Daynek örültem, még ha a karaktere nem volt a legszerencsésebb, de neki mindig örül az ember.
Nem bántam meg hogy láttam, de már csak egy minimálisan erősebb sztorival megtámogatna sokkal de sokkal jobb lenne. Így ez csak tényleg csak Michael Bay.
Del Torotól meg hagy várjunk már többet , azért ő egy olyan rendező akitől lehet.
egy 10/5-6 jár neki és az mind az elképesztő harc jelenetekért. Elképesztők voltak. Ott nagyon rendben volt a film. Wow.
Feliratosan, eredeti nyelven vetítik valahol, ha már a szinkronnal ennyire elrontották?
Végre sikerült megnéznem, én is azok között vagyok akinek bejött a film. A film, mint moziélmény üti nálam a Vasember 3- ST2 – Man of Steel triót. Egy percig nem unatkoztam a film alatt, egyedüli problémán a szinkron volt, ami gyalázatos volt, de ez nem a film hibája. Mindent összevetve a nyár legjobb popcorn filmje nálam.
hol néztétek?
Malachi
spoiler
Arányok miatt: maga a robot kb. 80 méter magas. Érzésre úgy tünt, volt víz felettük bőven (nem 100-200 m).
Ami még érdekes a reaktor. Elfordította a kapcsoló majd női hang közli: “hatvan másodperc a leolvadásig”
Viszont egy reaktor ha leolvad, még nem válik atom bombává. (Lásd Csernobil)
/spoiler
ALIEN – ha jól emlékszem, a 4-es “szintű” kaijukra azt mondták, 40 méteresek, azok passzoltak magasságban a jaegerekhez. én így számolgattam.
Hat a tokom tele az amerikai zaszlo lobogtatos filmekkel. Komolyan nem tudom masnak szurta-e a szemet, de marha jok voltak mas nemzetek robotjai,(SPOILER) de persze hogy a nagy amerika GD fogja rendezni a szitut…ki mas?!, pedig orultem volna, ha vegre mondjuk az oroszok osztanak rendesen (plane az orosz cuccok legendasan elnyuhetetlenek :D). Plusz vastaps, es egyeb szokasos klisehalom, neha olyan erzesem volt mintha a Battle:LA-t neznem itt-ott. A halal felelseges dramai pillanatok, meg a kell a filmbe a kotelezo tesztoszteron fight, es “jaj elfelejtettem van egy kardunk is, ami amugy a leghatekonyabb, de elotte ussunk parat a szerencsetlen szornyon mer latvanyos…”(SPOILER OFF). Viszont kotozkodhet barki a latvany az nagyon csecse. Utoljara a TF1-ben razott a hideg ahogy mozgasba lendulnek ezek a hatalmas szerkezetek legyen az akar este vagy nappal. Bizom benne mindezek ellenere sikeres lesz a film, mert hianypotlo volt es osszekapjak magukat a masodik reszre, de Del Toro-tol ez a film szegyen.
6/10
Malachi
Hivatalos facebookon közétett promo kép alapján:
Gipsy Danger: 260 ft = 79 m
Azért azt ugye sikerült felfogni, hogy Raleigh tényleg nem tudott a kardról, mert azt a GD felújításakor szerelték bele, az alatt az 5 év alatt amíg ő hobót játszott…
Spoiler
És nem is mondták el neki: hogy öcsém, beszereltünk pár plusz dolgot? Nem hiszem.
De ha nem is a csaj tudott róla, és mivel driftteltek, ugyanott vagyunk.
Hatásvadászat miatt hagyták a végére, és jól is nézett ki, csak hát logikátlan, hogy a legütősebb fegyvert hagyják a végére, ami az utolsó harcnál is látszott egy mozdulattal felnyársaltak egy 4es Kaijut.
Ahan, akkor miért nem volt minden roboton, és miért nem ezzel kezdtek mindig, inkább mint hogy behúztak nekik párat?
Mert sajt. Gondolom.
vargatom: Ja sikerult…Claire8310 szolo elmondott mindent, amit en akartam:D
ALIEN – aha! oké, köszi.
A hármas szintű Knifehead, ami a film elején harcolt 96 méter magas volt.
Otachi 63 méter magas, míg a végén látható Slattern becslések szerint 181 méter magas volt.
Voltak itt méretek… :D
Történetről, színészi játékról én nem fogok írni sokat. Azt rendesen kibeszélték már itt. Olyan amilyen, lett volna rajta mit csiszolni, főleg a karaktereken és a párbeszédeken.
Sztori faék egyszerű, jönnek a szörnyek, gyakjuk le őket robotokkal, nem is kell több ennél. Csak hát a megvalósítás ugye :)
SPOILER
Harcok viszont piszok jól sikerültek. Hogy miért nem a kardokkal mentek nekik rögtön? Szerintem teljesen világos. Itt vannak ezek a nagy szörnyek akiket pusztítani küldtek ide, azért vágják 10 év után mi a szitu ha szembekerülnek egy robottal. Ha már az elején előkapják a kardot és suhintanak, akkor tuti kivédik és szétkapják azt a részét a robotnak. Volt is rá példa, hogy még a sima ütések elől is kitértek és szépen püfölték és marcangolták őket. Amikor olyan helyzetbe kerültek akkor persze beledöfték a kardot eredményesen is (persze ha fontosabb szervet találtak el vagy testrészt). Lehet nézni a többi spéci támadást is, például a plazmaágyú is csak közelről eredményes és a puha részen, távolról hiába lövöldöztek volna. Én legalábbis így gondolom ezt a részt. A szörnyek sem egyformák, más gyenge pont, más taktika kell, lehetne még sorolni.
A robotok is mind különböztek, itt is csak 4 fajtát láttunk sajnos, ki tudja még milyen kütyük voltak beépítve a többibe amik már megsemmisültek. Mindegyik másra volt specializálódva, ahogy tulajdonképpen a szörnyek is. Persze vannak itt is azért hibák, de mégis élvezhető ez a része a filmnek.
Kicsit több harc kellett volna és kevesebb lelkizés, akkor szerintem mindenki boldogabb lenne most. Egyedül amit újra fogok nézni benne, azok a harcok lesznek. Igazából csak az éri meg :)
5,5/10
kindzsal says: “Hat a tokom tele az amerikai zaszlo lobogtatos filmekkel.”
Akkor azt javaslom ne nézzél amerikai filmeket. Aki a cechet fizeti, az mondja meg mit játsszon a zenekar, Amerikai film, amerikai pénzből, amerikai hősök és zászlók! Ennyi.
nyílméregbéka: Az nem úgy van. Attól még mert egy film amerikai ( olasz, japán, magyar, stb… ) attól még nem kell öndicsőítőnek lennie. Lehetne önkritikus is ( Lásd: Amerikai história X ). Vagy egyik sem. Nem muszáj egy filmnek mindig a nemzettel foglalkoznia.
( Star Wars )
OFF: Yata a 44-es bejegyzésben említette a Shingeki no Kyojin című animét. Utánanéztem. Ütős “mese”. Szórakoztatóbb mint a Tűzgyűrű vagy az Acélember.
még nem láttam a filmet, de nem hagyom ki. viszont fura, a Faun labirintusa után del Toro nem figyel a drámai szálra és a karakterekre… :\
honnan tudták a Kaijuk nevét a megjelenésük pillanatában? :D
nagyon látványos volt, de lehetett volna néhány nappali csata is, kicsit sok volt az állandó esti/szakadó esőben való öldöklés 3D-ben. a szinkron bűnrossz lett, talán a legrosszabb amivel az utóbbi években találkoztam. a csaták közti “semmi” alatt legszívesebben kimentem volna a teremből, tudom, hogy a látvány volt a lényeg, de mégis egy 200 milliós filmről van szó, szégyen a forgatókönyv
A nyilvános vetítés már több mint 35 adás óta tünetmentes a Sorkin-láztól. A Nolan-vakságot is meg fogjuk gyógyítani! And we cancelling the apocalypse!
ők nevezték el a szörnyeket,te szellemileg túltáplált
Postapocalipstick: Már, miért lenne önkritikus egy alapvetően hősökről szóló filmben?? Ez nem egy társadalmi dráma, hanem robotok gyaknak le nagy szörnyeket. És bizony amerikai pénzből készülő amerikai filmeben, ami alapvetően amerikai embereknek készül, a hősök amerikaiak lesznek és amerikai zászlót fognak lengetni, mert “joe Smith” ezt akarja látni. Mutass egy francia vagy angol filmet, ami mondjuk pakisztáni vagy ugandai hősökről szól!
Amíg USA stúdiókban készülnek a filmek dollárból, az ufók mindig Amerikában szállnak le, a világot Amerikában mentik meg amerikaiak, minden érdekes dolog ott történik, és amerikai robotok maradnak talpon a filmek legvégén… Ennyi. Ezen felesleges hőbörögni, együtt lehet élni vele.
De örülök, hogy ez az a film, ami bennem egy pillanatra sem mozditott meg semmit, igy meg sem fogom nezni, igy nem is kell rajta idegeskednem.
Megnézve, nálam 10 pont + év filmje.
Képregény berendelve.
Huu..most néztem meg. Nagyon kis gagyi a forgatókönyv.ezek a totál béna párbeszédeket nem tudtam komolyan venni. A robotos szörnyés harcok nagyon királyak lettek és kb csak ezek mentették meg a filmet szerintem. Del toro tud ennél jobbat is. A szinkron tényleg borzalmas, talán csak idris elbát tálálták el.
Már mindenki látta, mindenki leírta róla a véleményét. Én most jutottam el rá. Nekem nem tetszett, semmi nem tetszett benne az égadta világon. Szeretem a látványfilmeket, az se szokott zavarni, ha gyermeteg a forgatókönyv, ha én mint néző bele tudom élni magam a film világába. Ez nekem valahogy nem jött át. Pedig imádom a nagy szörnyeket (Cloverfiled, Godzilla, remélem az újat jövőre nem basszák el)
Egyetlen dolgot említenék még, nem tudom ki van vele még így. Az elmúlt pár év CGI-s látványorgiái és most ez alatt kimondottan a látványt/trükköket értem. Egyre sterilebbek. Mű az egész. Súlytalan, megfoghatatlan.
Egyrészt visszasírom a hagyományos animációt… Aliens! úristen még mai szemmel is milyen trükkjei vannak. másrészt a 10-15 évvel ezelőtti CGI mozik, Starship Troopers, Armageddon, látványosságban verik az egész idei, tavalyi mezőnyt. Vannak bennük gyengébb trükkök, de összességében mégis az egész reálisabban hat.
Hiába szépek a Pacific Rim trükkjei, ha a realitás teljesen kivan belőle ölve. Nem tűnik számomra valóságosnak. videójáték az egész. Én nem ezért akarok moziba járni. Kár, hogy a filmkészítés egyre inkább ebbe az irányba halad.
Egyetértek azon kommentekkel akik jobb sztorit vártak el Del Torotol. Talan a tudós szalbol többet ki lehetett volna hozni. De mondjuk mutassatok egy olyan óriás szörny filmet amiben ennyi Homage es Cameo mellett elmagyaraznak mindent átlagos Jánosnak es a fanboyoknak is.. Talán ez lehetett a gond, h mindenki kapott egy keveset de senki sem eleget..