Szóval az van, hogy ez valójában két film. Az egyik részről óriás robotok gyaknak még nagyobb szörnyekkel, ami valami eszméletlenül cool, másrészt pedig egy olyan béna és elnagyolt történetet kapunk, hogy Michael Bay megirigyelné.

Bevallom kivételesen elolvastam pár kinti kritikát, mielőtt a billentyűzet elé ültem, mert a Verge felbaszott. Nagyjából azt hozták fel a sztorira, hogy kellően visszafogott, máshol pedig a stupid fun dologgal dobálóztak. Hát ez nem kellően visszafogott, hanem 10 oldalas összefoglalása az összes 2D karakterklisének. Hosszabb nem lehetett a forgatókönyv (az akciójelenetek storyboardja más tészta), de a Pacific Rimben levő “drámai” jeleneteket bizonyos mennyiségű film megtekintése után szinte már rögtönözni is lehetne, ha megvan a főirány, hova kell kilyukadni velük.

Mivel a negatívumokkal kezdtem, így gyorsan le is tudom őket azzal, hogy a szinkron katasztrofális. És itt nem a fordítás minőségére vagy akár a keverésre gondolok, hanem a japán csaj (egyik pilóta) hangján csak röhögni lehetett, és ugye Glados is elveszett. Szerintem itthon -1 pont legalább emiatt a filmnek.

Még nincs vége a listának, mert egy dolgot most már baromira szeretnék tudni: ha az összes rendező tudja, hogy 3D-be lesz konvertálva a filmje (egy 100 millió fölötti blockbusternél ez már szinte nem is kérdés ám, bár del Toro elvileg ellene volt, de aztán már nem), akkor a faszért forgatja az összes akciójelenetet éjszakaira. Ez esetben lehet, hogy ez valami tisztelgés a régi szörnyfilmek előtt, de teljesen felesleges 3D, főleg így, hogy a film nagyja éjszaka játszódik, és sokszor kicsit túl közel megy a kamera a történésekhez.

Ami miatt mégsem tudom ténylegesen lehúzni a filmet, az minden a minden hátrányuk ellenére is fantasztikus harcok. És ezek még csak túl sincsenek erőltetve, nincs olyan érzés, hogy “na még egyszer felkel a szörny, csak hogy hosszabb legyen a bunyó”. Természetesen itt sem fukarkodnak a klisékkel, de a film közepén levő jelenetnél ez már nem érdekelt. Szerintem az messze felülmúlta a finálét amúgy, és lehetett rajta érezni a hatalmasságot.

Pont a kidolgozott robotok, a különféle szörnyeken látszott azért, hogy a film néhol szívvel-lélekkel készült, ami ezen a részen dobogott igazán, miközben a karakterépítésnél és drámánál “fuckit” módon álmodozott a következő összecsapásról inkább. Mindezt úgy, hogy a “komolytalannak is gondoltunk” hangulat csak az első tudósok körül tűnt fel a filmben, amit utána Ron Perlman megjelenése húzott alá.

A történet amúgy annyi, hogy a tengerfenéken nyitott térkapon át hatalmas szörnyek jelentek meg a Földön, a kaijuk. Lenyomtuk az elsőt repülőkkel meg rakétákkal, de nem volt elég hatékony a folyamat, így inkább hatalmas robotokat építettek a nemzetek, úgy nevezett jaegereket, amik kicsit kiegyenlítettebbé tették a harcokat. Aztán nem sokkal később le is állították a jaeger programot, de amikor egyre több szörny kezdett jönni, akkor mégis ők kellenek majd a veszély végső megszüntetéséhez.

Lehet az volt itt a bajom, hogy kicsit többet vártam egy tipikus blockbusternél, de a Pacific Rim azokhoz hasonló hibáktól vérzett. Ennek ellenére fun volt, egyáltalán nem bántam, hogy elmentem rá, de nem hiszem, hogy 5 év múlva akármennyire is emlegetni fogjuk, ha csak nem az esetleges folytatás miatt.