The Kings of Summer

Az a helyzet, hogy idén belehúztak a minőségi felnövés történetekbe. Ott volt a Mud, baromi jó, ott van a Spectacular Now, kritikák alapján az is jó, van ez a Way Way Back, ami szintén minőséginek tűnik. Valamit tuti kihagytam, de inkább rátérnék a nyár királyaira, ami baromira nem lóg ki az előbbi sorból.

vízbe ugranak a Kings of Summer főszereplői

A történet nem bonyolult, két jóbarát elhatározza, hogy építenek az erőben egy házat, és oda költöznek a szüleik elől. Egy furcsa harmadik srác csatlakozik közben valahogy, de simán befogadják a csapatba. A konfliktust természetesen egy lány hozza, máshogy nem is lehetne.

Ami nagyon tetszett a filmben, hogy elég sokat foglalkozik azzal, ahogy a fantáziájukkal elfoglalják magukat a vadonban. Nem pontosan a napjainkban játszódik, de már van mobiltelefonjuk, szóval nem is 80-as évek, mégis azt idézik meg az erdőben, amikor még nem a mindenkivel megosztás volt a fontos, hanem a barátokkal való átélés. Természetesen nem olyan könnyű maguk mögött hagyni a civilizációt, de elég jól elvannak, ezerrel áltatják magukat, hogy ők már férfiak, közben a csirkét boltban fogják az esti vacsorához.

Aztán jön a nő. Vagyis lány, hiszen első szerelmek környékén járunk.

Az tény, hogy a felnőttek szerepe direkt volt eltúlozva, felnagyították a rossz szülői tulajdonságokat, hogy jobban átérezhető legyen a hatásuk, de még ilyen alappal is jól birkóztak meg vele a színészek. Természetesen Nick Offerman volt a legérdekesebb, mondjuk ő kapta a leghálásabb szerepet. A gyerekszínészek pedig remekeltek. Ilyen filmeknél ugye ezen lehetne elhasalni, de a Kings of Summer nem tette meg. Mind a három srác valami sorozatból jött kb., és tökéletesen illettek a filmbe.

ősi szabadságtánc

Nem akarom maximumra húzni, a konfliktus feltűnésétől kezdve vannak ritmus és még írói problémák is a filmmel, de ennek ellenére és hatalmas volt. Elnézve a rendező eddigi munkáit amúgy érthető, hogy kicsit szétcsúszott a film, de a lelkesedéssel bőven javítottak az átlagán.

8 hozzászólás a “The Kings of Summer” bejegyzéshez

  1. El sem kell olvasnom a szerző nevét, hogy tudjam, human írta. Gyakori szavajárása a “baromi” :D
    De kedvet kaptam hozzá, szóval megnézem.

  2. nem volt rossz:) szépen volt összerakva. kicsit többre számitottam de nem volt vele probléma.
    Biaggio a legnagyobb arc az egészben meg Toy apja:D

  3. Én meg pont azon gondolkodtam, hogy ebben a filmben legalább tényleg középiskolásnak néznek ki a középiskolások…

    Amúgy tök jó hangulata van, még ha helyenként elég amatőr is a szaga. :P

  4. Nekem is tetszett, jó kis film volt. Biaggio arckifejezésein nagyokat tudtam nevetni :) A srácok is, a szülők is jópofék voltak. Egyetértek a pontozással!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.