Igaz történet alapján.
Hatásvadászan, manipulatívan megcsinálva.
Mégis gyomros.
Oscar Grantot 2008 utolsó éjszakáján lelövi egy rendőr. Mi az ezt megelőző napját láthatjuk. Még ha attól el is tekintünk, hogy a fekete fiatalokkal szembeni rasszizmus ebben a formában nem hathat ránk, akkor is…
Itt van ez a fiatal srác, tele rossz és jó tulajdonságokkal, látjuk ahogy próbál élni, de a történtek ismeretében minden egyes jelenet eszméletlenül sötét tónust kap.
A Fruitvale-t amúgy sújtja kicsit, hogy a rendezőjének ez az első filmje, például nem tudja hol kell befejezni, na meg a már említett hatásvadászat is el lett túlozva. Itt arra gondolok, hogy elmondásokból rekonstruálták Grant utolsó napját, és a többsége meg is felel a valóságnak, de azért belekerült pluszba egy kutyás jelenet, csak hogy még jobban értsük.
Mindezek ellenére sem húzza ki a gyufát. Magam is meglepődtem, hogy a sok manipulálás nem a gyufát húzta ki, hanem csak még ütősebbé tette a filmet. Erről mondjuk Michael B. Jordan is tehet, aki most egyértelműen bizonyította, hogy számolni kell vele, ha az eddigi munkái alapján nem lett volna nyilvánvaló.
Elég lehangoló a film :/ Hatásos mindenképpen.
Nekem nagyon tetszett.
Nekem is nagyon tetszett. Bár elég lehúzó. Nekem már az elején összeszorult a gyomrom a kezdő videó láttán… Michael B. Jordan pedig nagyon jól hozta a karaktert. Remélem a jövőben majd sok más helyen is láthatjuk.
Öhm… ez miféle? EGykamerás? (Valami ilyesmire emlékszem…)
nem találtkamerás
félóra után nagyon unalmas nézni a hétköznapi cselekményeket
anyiban talán van némi köze a valósághoz hogy a fekete főszereplő nagyon sok hülyeséget csinál, össze-vissza pampog, ugrál, hazudozik
Erősen manipulatív. Nem szeretem az ilyen filmeket. Kevin Durand miatt viszont megérte megnézni. Egy állat volt :D
Sok emberből ellenszenvet vált ki a film sajnos, mert nem fehérek szerepelnek a filmben, csak azt nem tudom akkor minek nézik meg ha tudják miről szól… A még sajnálatosabb az hogy a francba történhetett ez meg, a rendszer ennyire szar, és a rendőrt szabadlábra helyezték 11 hónap után, minimum 20 év fegyház.
Sorra lövöldözik az embereket mert szinesbőrű
Trayvon Martin – George Zimmerman, mi folyik itt.
Michael B. Jordan belépő filmje hollywoodba.
La haine ( A gyűlölet) amerikai változatban ?
amikor leültem elé fogalmam sem volt miről van szó vagy mi ez, konkrétan az imdb pontozás miatt kezdtem el nézni, elején nem is figyeltem annyira mert nem igazán láttam a lényeget de a végére azért elkerekedett az arcom nagyon, vége után is csak néztem vagy 5 percig hogy ilyen tényleg megtörténhet…
baromi jó egy film ez