Captain America: The Winter Soldier – a Marvel bizonyít

A Winter Solder az a Marvel film, ami kicsit visszaadhatja a stúdióban megingottak hitét. Simán a legjobb filmjük az Avengers óta, bizonyos szinten még jobb is annál.

a winter soldier lenyúlt valamit

Ott kezdeném, hogy nem értem a Marvelt. A film egyik nagy meglepetését simán ellőtték előre. Gondolok itt a Winter Soldier kilétére. Erről több vitát is folytattunk kommentekben, hiszen rengeteg képregény rajongó osztotta előre a tudást, én meg törölgettem őket érte, amivel nem értettek egyet. Aztán amikor már a trailerekben is mutatták a katona arcát, akkor feladtam. Ide azért direkt nem emeltem ki a tényleges információt. A lényeg, hogy a francnak lőttek le egy 90 percnél megejtett fordulatot.

Az előbb említett fordulat előre felfedése pedig azért is baj, mert a másik simán kitalálható és borzasztóan klisés megoldás. Mármint aki nem látta előre a másik nagyobb meglepetést, az valószínűleg kevés filmet látott.

Azért ezeket vettem előre, mert a Captain America 2 legnagyobb negatívumai voltak. A film erőssége, hogy mindezek ellenére is borzasztóan szórakoztató. A kapitány a SHIELDnek dolgozik a napjainkban, amikor is az egyik akciója során valami nagyobb összeesküvésbe botlik. Vagyis rajta kapja a fekete özvegyet valami furcsaságon, sajnos nem fehérnemű nélkül. A lényeg, hogy egy egész korrekt nyomozás/kém szál került a filmbe.

Mindezt sikerült valami borzasztóan felpörgetni. Nyilván kit érdekelne, ha Steve Rogers csak simán detektívet játszana, így minden komolyabb nyom mellé kapunk egy korrekt akciójelenetet, amik a legutolsót kivéve baromi jól sikerültek. Szerintem aki Captain America filmre megy, az ne igazán akadjon ki a shield dobálásán, de szerencsére másra is használja a segédeszközt. A trailerben látott liftes bunyó baromi jó, amit csak az nyom le, amikor irodákon át üldöz valakit a kapitány.

black widow minden avengert elkap?

Őszintén szólva teljesen megleptek ezzel a filmmel. A kiszivárgott kezdő jelenet is filmesebb volt moziban, mint monitoron, ami meg utána jött, az teljesen feldobott. Újra megerősítették azt a hitem, hogy elég az eredettörténetekből. Az első részt alig tudnám felidézni, mindig csak az ugrik be, hogy a legjobb jelenete egy 3 perces montázs volt, addig itt, a már felépített univerzumban kalandozó ismert szereplők sokkal érdekesebbek voltak.

ui: a film végefőcíme közben két jelenet van, az elsőre mindenképp érdemes maradni, a második esetleg kihagyható.

84 hozzászólás a “Captain America: The Winter Soldier – a Marvel bizonyít” bejegyzéshez

  1. Frenetikus film volt, bár a végét kicsit elbarmolták, de túl tudtam tenni magam rajta. Azt más is észrevette, hogy a Kapitány harcmodora mennyit változott? Eddig inkább ilyen brute force alapján mentek a közelharcok, most meg akrobatikus koreográfiákat adtak elő (ráadásul milyen faszán).
    Még azt is kimerem jelenteni, hogy a film története érdekes volt, Robert Redford nagyon adta Anthony Mackievel. A meglévő figurák pedig hozták a szokásost.

  2. Tegnap néztük meg , valami hihetetlenül jó lett, nem számítottam erre igazából már , egyszerűen kb beültünk és egyszer nem éreztem úgy hogy ez most unalmas lenne vagy valami . Az end credit scene meg , wow királyság :D

  3. Tényleg nagyon eltalálták ezt most. A gagyi Vasember 3 meg az unalmas Thor 2 után ez meglepően jó volt.

  4. Remek volt, erős kezdése a blockbuster szezonnak. Miért? Mert Scarlett Johanson olyan csodás már megint, hogy hihetetlen. Star quality minden mennyiségben. A Marvel női RobertDowney-ja. A film tőle olyan jó, amilyen. Mindenképpen nézze meg mindenki.

  5. Spoiler

    Először is a sírfeliratot remélem mindenki konstatálta:
    “The path of the righteous man … Ezekiel 25: 17”
    Az igaz ember járta ösvény…

    Páran azért felröhögtünk a moziban:D A Marvel, mint stúdiós is tökös.

    És a filmre is igaz, mindenki tökös. Egyetértek kritikával, nagyon tetszett a film. Színészek is rendben voltak nagy. A Winter Soldier sztori szál talán kissé több figyelmet érdemelt volna, de így sem panaszkodom. amúgy egyik kedvenc karakterem, szóval jó hogy elnéztem volna még.
    Illetve a Winter Soldier – Natasa közti ismertség jobban meg volt oldva a képregényben, de teljesen érthető, hogy a karakter szempontjából, miért inkább a “egy fizikust védtem a testemmel” magyarázatra mennek rá mint a “együtt dolgoztam vele a Szovjetunióban” magyarázatra.

    A Kapitányt eddig is szerettem, de most végre volt olyan amilyennek lennie kell.Vezérnek, aki irányít. Beszédes i jó volt.

    És kérem valami beleerőltetett szerelmi száll nélkül is megy a filmkészítés, még ha Sharon már fel is tűnt.

    Pajzs meg a legmenőbb fegyver a Marvel univerzumban. KELL.

    Idei lesz a Marvel legminőségibb éve, két igazán ütős filmet is ki tudnak hozni, ezt vártam, hogy csöndben megnyerik a 2014-et.

  6. Tök jó volt és tényleg én is azokat a részeket emelem ki amiket Human, az irodás üldözés ott volt nagyon de nekem az ultimate az a Nick Fury vs Winter Soldier(bár a vége annak a jelentnek nagyon gagyi lett)Human ha lehet itt akkor valaki ossza meg velem a sáblista után ki volt a két új arc?

  7. Holnap megyünk moziba!! :D:D

    SPOILER:

    Belefutottam valahol h RR az egyik ,gonosz’, ez nagyon befolyásolja a filmet, hogy már ezt tudom?

  8. Teljesen egyetértek a fenti írással. Sokkal jobban élveztem mint a thor2 vagy a vasember3-at.
    Közelharci jeleneteket meg mennyire eltalálták már. Míg a thorban a pöröllyel szinte csak péppé verte az ellenfeleket addig itt az elegancia felső hátárát súrolva fektetett két vállra mindenkit :D
    Fekete özvegy karaktere végre kicsit árnyaltabb lett, nem csak egy két mellel járkáló pofozógép lett mint az előző kettőben. Még Maria Hill sem ment az idegeimre, pedig a Bosszúállókban a hideg kirázott tőle.
    Szerencsére a vicceket is visszafogták és kellően lassan adagolták a megfelelő pillanatokban.
    Na igen, ez jó marvel film volt. Simán elmennék megint a moziba hogy megnézzem.

  9. 2SY: SPOILER SPOILER SPOILER
    Quicksilver és Scarlet Witch. Elvileg mutánsok, de itt gondolom csak csodagyerekként fogják emlegetni őket.

  10. amikor kijöttem a moziból úgy voltam h bár jobb az elsőnél,nem értem miért lett róla annyi jó kritika
    de sztem ez csak a fáradtság és a kényelmetlen szemüveg okozta ami néha elvonta a figyelmem
    nah meg hogy nézem nézem de a 3d egyszerűen semmit nem tett hozzá,és ez zavaró volt (itt csak 3dben ment szal nem volt választási lehetőség sajna)
    így másnap újragondolva a történteket tényleg egy jó film lett ez
    a fő fordulat meglepett és kíváncsi vagyok hogyan építik most újra az egészet a következő filmekben
    a film legjobb pontjai pedig egyértelműen az a kevés mikor a tél katonája jelen van,még ha be is játszák vele a klisés amnézia szálat
    jah és vibránium pajzsot minden katonának,amit ez kibír az már nem semmi (nem kérek elemzést róla,ismerem az anyagot)

    human (SPOILERes kérdés lehet)
    “Mármint aki nem látta előre a másik nagyobb meglepetést, az valószínűleg kevés filmet látott”
    itt most a fury mégis él vagy hogy a hydra irányítja a shieldet szálra gondoltál? mert előbbi tényleg egyértelmű míg másikkal azért sztem sikerült meglepetést okozni

    am jó volt látni hogy az 1. extra jelenetre már jópáran fel voltak készülve,de a 2. extrát már egyedül néztem

  11. + pont a stúdiónak, hogy a sorozat pedig követi a fő filmeket és vele párhuzamosan halad a történet, bár ez nem tartozik szorosan ide.

  12. Az a baj,hogy filmmel kapcsolatban mindenki a harcjeleneteket emeli ki,meg néha a nyomozást.(Én a bourne-filmeket is untam.
    akció kezdete…a főhős túlél..elmenekül…akció…. ugyanez…
    Kivéve a Ronin,az jó volt.)
    Remélem valaki leírja mi egyéb van filmben amiért érdemes megnézni.

  13. “am jó volt látni hogy az 1. extra jelenetre már jópáran fel voltak készülve,de a 2. extrát már egyedül néztem”

    DEjo , volt második extra is ?-.-‘

  14. Bob:
    SPOILER!!!

    Az volt benne, hogy Winter Soldier visszament arra a kiállításra, ahonnét a Kapitány a cuccot lopta.

  15. evil9: A film aktuális problémákkal foglalkozott (lehallgatási botrány). A kapitány, maga a nép szimbóluma hasonlik meg azon, hogy a hazája nem tud felnőni az elvárásaihoz. Fekete özvegy háttérsztoriját árnyaltabbá tették. A film ritmusa remek volt, megfelelő ütemben váltották egymást a karaktermomentumok és az akciók. Folytassam még?

  16. Nálunk le se adták a második pluszjelenetet, mert amint vége lett a filmnek, hanyatt-homlok menekült mindenki, a gépész kénytelen volt felnyomni a világítást. Páran azért visszajöttek a hallból amikor ráeszméltek hogy lesz még néznivaló, de az első pluszjelenet után már levették a képet… :(

    Egyébként nem értem, miért kell szinte fejvesztve menekülni a moziból amint vége a filmnek? Én szeretek kényelmesen összeszedelőzködni, plusz van hogy kiváncsi vagyok a stáblistára is. Oké hogy a neten megtalálsz minden információt a filmről, de ez még nem ok arra hogy a másik lábán átesve rohanjunk ki a moziból.

    Összességében korrekt volt a film, nekem az Avengers jobban bejött. Mondjuk lehet az is levont az élményből hogy ez volt az első 3D-s filmem, és az a 2-3 jelenet ahol valóban ért valamit a plusz dimenzió nem ellensúlyozta a kényelmetlen szemüveget és a sokszor homályba vessző hátteret.

  17. Baromi jó volt. Tényleg veszettül szórakoztató. Végre épkézláb sztori is volt a látványos akció mellé.

    Ami némi negatívum, hogy a cím ellenére TWS gyakorlatilag a mellékszerepnél is mellékebb szerepet kapott. Szinte teljesen felesleges volt. A film nélküle is simán működött volna.
    Illetve, hogy a sok namedrop közben Hawkeyera is pazarolhattak volna egy mondatot.

    Nem sokszor nézek többször moziban egy filmet, de ezt meg kéne, mert a bunyók nagyon jól koreografáltak.
    Cap jól nyomta a pajzssal, de nála mi ez az idegenkedés a lőfegyverektől? Batmannél még értem, de Kapitány egy katona, néha ráférne, hogy legyen legalább egy stukkere, ne csak a pajzs.

  18. Viszont pluszpont jár a Marvell univerzum megkavarásáért így most elég jól felpörgött az Agents Of SHIELD sorozat is.

  19. Univerzum építés ide vagy oda, ott látszik nagyon, hogy az átlag mozinézőnek ez még mindig csak egy esetenként ismerős szereplőket felvonultató film, hogy a stáblistás jelenetre a 20-30 nézőből talán ha 10-en maradtunk, a felirat végét meg egyedül én vártam meg.

  20. Mérföldekkel jobb lett mint az első rész, de a Thor 2-t én így is jobban élveztem (spoiler-es résznél kifejtem). A kapitány mostmár tényleg az egyik legjobb arc lett a Marvel filmekből (nekem Iron Man még mindig a kedvencem a gyenge 3. rész ellenére). Az akciók álleejtősek voltak, és nem csak látványvilágra, hanem jó ötletek is voltak bennük. Nagyon bírtam miket összehozott a kapitány a pajzzsal. De a Winter Soldier vs. Fury rész is ütős volt. Az aktuálpolitikai utalások, a beilleszkedés problémák, a belső vívódás, Falcon karaktere, Black Widow, stb. mind nagyon jól el voltak találva. Szinte minden spoilert sikerült elkerülnöm, így a Winter Soldierre vonatkozó részek is újdonságként hatottak.

    SPOILER
    A Hydrás, meg a jövőmegmondó algoritmushoz kapcsolódó részek annyira nem tetszettek. A Hydrát alapból nem bírom, már az első rész is nagyrészt emiatt nem tetszett. Az algoritmust meg egyszerűen nem tudtam komolyan venni (az ilyen dolgokhoz negatívan állok hozzá a legtöbb filmnél, másokat biztos fele ennyire se zavar). Ezek miatt nekem ezek a részek a kelleténél kicsit jobban leültek, nem tudtak lekötni.

  21. természetesen hemzsegett a kliséktől a film, de ennek ellenére így is szórakoztató volt, majd meglátjuk mennyire marad ujranézhető (a bosszúállók után nálam ez következik a sorban a vasemberrel(2008) karöltve) utalások is jók voltak, bár a jules-félét nem vettem észre; az írásoddal pedig egyetértek
    már az ikrekkel is kezdek ‘kibékülni’
    röviden ennyi

  22. Llew: Winter Soldier azért volt keveset benne, mert itt igazából csak felvezették a karaktert a további rohadtsok Marvel filmhez (szerintem). Pedig milyen kár is, igazán egy cukorfalat.

  23. paul: Nem aggódnék nagyon amiatt. Az a fordulat kilométerekről ordít az ember arcába, csak akkor lephet meg, ha ez az első kém/akció/hatalmas ügynökség-es film, amit életedben láttál. Jól fogtok szórakozni.

    A film nekem baromira tetszett. Egyetlen vékony hajszállal marad el az Avengers mögött. A langyos Vasember 3 és a puding Thor 2 után ez nagyon kellett. A színészek parádéztak, Evans a tökéletes Kapitány, Johansson végre embert játszott, nem női terminátort, az effektek odabasztak, az akció pofánvert mint az isten ökle, 10/10 would watch again.

  24. Amit kihagytam, hogy a fényképezése baromi jó volt a filmnek. Az akcióknál nem túlozták el a shaky camet, és látszólag rámentek a praktikus effektekre, ahol tudtak. Egy-két shot nagyon szép volt, a filmvégi slow motion jelenetnél nem tátva volt a szám. Beletenyerelt a tutiba a Marvel ezzel a filmmel.

    Fél-OFF: human, nem tudom hírértékű-e, de a Guardians of the Galaxy író-rendezője nyilatkozta, hogy a film az Avengers 3-mal áll majd kapcsolatban. Most hogy post-cred scene vagy konkrét cselekményszálak összeszövése, jó kérdés.

  25. Na ez a film nem volt semmi! Ilyen jól megkoreografált harci jelenetekre mindig elismerően tudok csetttintetni, főleg ha a borzalmas kamerarángatásokat is minimalizálni tudják ( itt azért nem volt tökéletes a munka, pl: a Winter Soldier elleni első közelharci összecsapás), szóval minden elismerésem a készítőknek.

    Ja és Spoiler:
    Másnak is feltűnt Stephen Strange nevének megemlítése amikor a nagy faj ritkító terv kerül beszámolásra? Ott azért mosolyt csaltak a számra rendesen :D

  26. Én kiemelném a mellékszereplők közül Frank Grillo-t, mert szerintem tök jól hozta Rumlow szerepét, és hát jó volt látni, hogy nem kell ahhoz szuperképesség, hogy valaki megizzassza a kapitányt. Ezért is volt a kedvenc akciójelenetem a liftes bunyó, és szorosan a második helyen pedig a Fury elleni támadás áll. :)

  27. A film jó volt! Azt is jó volt látni, hogy a Kapitány valamilyen szinten (harvművészet) azért már alkalmazkodott a mai kor követelményeihez! :)

    Spoiler

    A Fury halálias feltámadása nem lepett meg, várható volt! A másik, vagyis úgymond kettősügynöki ténykedések eléggé bejöttek!
    Egy valami zavar csak, hogy ugyanaz van, mint a Vasember 3-ban! A végére leamortizáltak majdnem mindent! Stark a csöcsbimbói között lévő kütyüvel volt király, most meg az egész Shield-et majdnemhogy hazavágták a kőkorszakba! Mondjuk fura volt, valahol olvastam, hogy egy kritikusnak az volt a legnagyobb problémája, hogy mekkora emberáldozatokkal járt ez! Az ember szinte észre se vette, majdnem csak egy helyen játszódott a vége fele! A Shield főhadiszállásán, s felette! Szóval nem olyan volt, mint az Avengers-ben, hogy egy fél város rommá lett!
    Nekem nagyon, de nagyon pozitív volt az is, hogy a végén nem mindenki volt a Kapitány ellen, hanem vele is! (Szuper jelenet volt, ahogy mondja a pilóta: “mi leszünk a légi fedezete a Kapitánynak”)
    A Tél Katonáját jó azért, hogy berakták, kellett, még ha csak mellékfolyásból csorgatta a filmhez az adatinfokat!
    A szereplők jók voltak, az alakítások is! Az üresjáratokban elsütött poénok!
    Remélem így, hogy elhintettek több morzsát a Fekete Özvegyről, talán kaphat egy külön filmet is! Sok infot közöltek már a nézőkkel, meg lehetne próbálni!
    Sólyom király volt! Csak kár, hogy mondták egy ruhája volt, azt is leamortizálta!
    Kíváncsi lennék, hogy a Cap. pajzsa meglesz-e, mivel ott csücsül valahol a víz fenekén.
    A két kisfilmmel kapcsolatban, pedig csak annyit, hogy az első gondolom azért készült, mivel benne lesznek a Bosszúállók második részében, a másik kisfilm az szerintem felesleges volt, nem tudom azzal mire akartak célozni! Főleg így, hogy Cap. elmegy lehet a ruszkikhoz, mikor saját hon földön, szinte mellette van Bucky?! :D Vagy tán a harmadik része miatt az Amerika Kapitánynak, s ebből jön majd a sztori….

    A végére egy kérdés?! Így, hogy a shield ezt most rendesen megszenvedte, hogyan tudják összekapcsolni a sorozattal? Tudtommal a Bosszúállók után játszódik, nemde?! Akkor WTF?! S hol volt C. ügynök!? :D

  28. Frank Grillo tényleg

    SPOILER

    Ha jól emlékszem ő is túléli a végén csak teljesen összeégett a teste, szép közelről mutatták, hogy jól lássa mindenki. Gondolom ő is egy képregény karakterre utalna emiatt.

  29. MCU legjobb kézitusái, a már fárasztó vicctömkeleg nélküliség, maximális képregényhez hűség, több nem is kell. 10/10
    Le a kalappal a Community rendezők előtt.

  30. Cornelius:
    Ő Crossbones a képregényekben, bérgyilkosszerű, Red Skull egyik embere, akin mindig egy koponya maszk van, ez amolyan eredetsztori volt számára.
    3. részre biztos visszahozzák a képregényes ruhájában.

  31. Bizony-bizony Frank Grillo mint Crossbones befigyel majd :)
    Is igen, remek színészválasztás. Már most maksz nélkül is simán elhittem neki:)

  32. Határozottan sokkal jobb lett mint az első rész, de nekem azért éppen lecsúszott a Marvel toplistámról. Nagyon fontos dolgok történtek benne a Marvel univerzumra nézve, viszont az összes nagy csavart sikerült kitalálni jóelőre úgy, hogy senki nem spoilerezett el semmit. Igaz én nem szeretem a Kapitányt, ehhez képest pedig meglehetősen élvezhető film volt. Nálam kb. 7/10.

  33. Jó kis idény lesz ez. A Pókember második része is 8.1 imbd és 80% rotten tomatoes.

  34. dudi
    egy még be sem mutatott fim esetében azért ne vonj le messze menő következtetést

  35. Én sajnos előre megvettem a jegyeket és mire oda jutottam, jó magas lázzal kellett végig küzdeni a filmet. Így nem tudtam igazán élvezni. Sajnos a fordulatnak szánt dolgok már az elejétől egyértelműek voltak. Annak viszont külön örülök hogy a kapitány végre kapitányosan harcolt. Lehet hogy csak a betegség miatt de meg tudtam volna folytani minden nézőt aki kötelezőnek érezte hogy minden apró poénon felnevessen legalább fél percig, pedig ez a film már rég nem arról szólt.

  36. tegnap néztem, nagyon jó.
    az egyik legjobb Marvel film a Bosszúállók mellett.

    végre van normális sztori, és Kapi nagyon menő!
    Evans tökéletesen azonosult a szereppel.

    a bunyók is rohadt jók!
    perfekt!

  37. Igen, Sitwell ügynök kimondta Strange nevét :D Szerintem biztos,hogy kapni fog filmet a doki. Volt benne Fűrész utalás is, nem? :D
    Natasha: “Játszunk egy játékot. Volt egy olyan film…”
    Rogers: “Tudom, láttam!”

  38. MT90:
    Az szerintem War Games (Háborús játékok) utalás, azt mondta angolba, hogy “Shall we play a game?”, ami onnan van, az jobban is illik a filmbe. Fűrészben “I want to play a game” van.
    Ha mondjuk valaki magyarul nézte a Kapitányt, az biztos nem vette észre a különbséget.

  39. SPOILER-es:

    Amikor kapitány a saját lakásába az ablakon keresztül mászik be, mert van bent egy meglepetés vendég (Nick Fury) nagyon sokáig fókuszt tartanak a könyvespolcon, ahol csak 1 könyv címe olvasható emlékeim szerint. Ki emlékszik a címére? Sokáig fejemben volt, meg akartam nézni milyen vonatkozásban került az oda, de elfelejtettem a végére. Elvette az eszem ahogy az a három hajó lőni kezdte egymást :D

    üdv,
    KP

  40. jó volt, pörgős is volt, vicces is volt helyenként, talán a kevés trailer megtekintés miatt volt, (SPOILER jön) de nekem ez a Bucky dolog sem volt egyértelmű… még mikor maszk nélkül láttam sem ismertem fel (lehet túl nagy volt a cigi a film előtt… :P ). ettől függetlenül a Hydrás dolog kiszámítható volt, de együtt tudtam élni vele.

    feltűnt a filmben az a tag (Collector, vagy Taneleer Tivan?), aki a Thor: Dark World végén megkapja a Tesseractot vagy az Étert… ősz haj, Benicio Del Toro lehet a tag, nehéz megmondani.

    az ki, és mi a jelentősége az ő megjelenéseinek? úgy tűnik gyűjt valamit, vagy valamiket, de nem áll össze a kép, hogy mire hajt?

    az ikres dolgot sem igazán tudtam összerakni, az már kicsit X Men szerűnek tűnt… lesz valami kapocs azokkal is?

  41. SPOILER

    Elméletileg nem lesz kapocs az X-Men és a Bosszúállók 2 között. Azért kellett a 2.stáblista utáni, hogy lássuk a Tél Katonája felismerte magát. Ő is beáll néha a Bosszúállók közé és ő váltja fel később Amerika Kapitányt. A Gyűjtő az Étert kapta meg. Mondja a végén, hogy “Egy meg van még öt kell”. Hat drágakő van az univerzumban és eddig 2-t mutattak be. Az Étert és a Tesseract-ot. A Harmadikat a Galaxis őrzőiben fogjuk látni valószínüleg. Na már most nem tudom mennyire fogják megkavarni a szálakat, de Thanos (Bosszúállók 1. stáblistás jelenetében megfordul és vigyorog) az el fogja venni mindenkitől, ahogy a Gyűjtőtől is a drágaköveket és miután meg van mind, belehelyezi őket a Végtelen kesztyűjébe és a Marvel univerzumot leigázza. Halhatatlan. Ez lesz a Bosszúállók 3 :D

  42. Az egy dolog hogy én otthon vagyok a képregény világàban. De baromi érdekes hogy bár számos posztban meg volt már jegyezve a két Magneto gyermek, és itt nem csak kommentekre hanem tényleges posztra gondolok. De az olvasók még mindig kérdezgetik hogy ez ki meg az ki.

  43. Jó indul az idei Marvel sorozat. Az Amerika kapitány 2 nálam bekerült a top3 Mervelek közé, az Avangers és az Ironman mögé. 8/10

  44. SPOILER

    Ha már behozzák a mutánsokat, nem tudja valaki nincsenek-e kooperációs kezdeményezésről hírek a Sony és a Marvel között? Most már a Pókember is egész korrekt Garfielddel, simán lenne benne potencia, és sokat dobna a világon, ráadásul költségkímélő is lenne. :P

  45. HighwayCat: A Marvel már többször jelezte, hogy nyitott lenne a Pókember crossovernek, de a Sony nem enged belőle.
    marvel: SPOILER SPOILER
    Szerintem a 3. kőt is láttuk már az első stáblistás jelenetben, lehet Loki jogarában volt az irányítós relic.

  46. Élvesztem a filmet, de ezek a gondolatok kavarogtak bennem:

    Spoiler
    -Télikatona most akkor olyan mint Amerika kapitány, csak hydra csinálta? Az oroszoknál is van hydra? Mitöl lett orosz? Egy amerikai katona volt.
    -Ennek a solyom gyereknek meg odaadta a hadsereg a szupertitkos szárnyakat, hogy vidámparkokba lépjen fel vele????? Meg miért solyom a neve? Az nem a Barton ügynök?
    -Valamint ott zuznak le 3db repülőgépanyahajót azt Iron Man meg az ablakból nézte….de meg sem jelenik. Értem, hogy visszavan vonulva, de na….
    -Ha a 3. ékkő a jogarban van, akkor Thor és Asgard miért nem tudott róla?
    -Magneto gyerekei mit keresnek itt?
    -Lehet rosszul emlékszem, de AmCap pajzsa nem adamantiumból van? Vagy ha nem, akkor miért nincs mindenkinek olyan csak a Télikatonának?

  47. milli82
    – Jó kérdés. Elvileg nem szuperkatona, szóval robotkéz ide vagy oda, Capnek szarrá kellett volna vernie. Eredetileg az oroszoknak dolgozott, itt ebből nem sok maradt. Az hogy a neve ebből jön és/vagy az akciók közötti lefagyasztásból azt majd valaki megmondja. A hidra elvileg nemzetközi, mint a shield, csak a németektől indult.

    – Nem adták oda. Meg is beszélték a filmben Cappel, meg Natashával a végső akció előtt, hogy előbb le kell nyúlni a szárnyakat a bázisról, ahol van. Nem ugyan az a neve. Az íjász az Sólyomszem (Hawkeye), ez a fickó meg a Sólyom (Falcon).

    – Ironman nyugdíjazta magát, jelenleg nincs reaktor a mellében, nincs páncélja. A tornya New Yorkban van, a film meg Washingtonban játszódott. Mégis mit kellett volna csinálnia?

    – Nem derült ki, hogy nem tudnak róla, de a Tesseractot sem vitték el a Földről amíg a II. vh alatt a hidra, majd után a a Shield kísérletezett vele, csak mikor Loki lenyúlta. Másrészt azt tudják, hogy a “köveket” nem lehet egy helyen tartani, ezért lehet jobbank vélték, ha egy van náluk, egy a szemük előtt a Földön, egy meg a Gyűjtőnél.

    – Elhangzott, hogy mit csinálnak ott (kísérleti alanyok, a két túlélő a sok közül) és pont az elhangzottak miatt nem valószínű, hogy Magneto gyerekei lesznek. Ha mégis az sosem fog elhangzani a jogi problémák elkerülése miatt.

    – Vibranium vagy mi, talán elhangzik az első részben. A második mondatot nem értem. A Tél katonájának műkeze volt, de nem tudni miből. Pajzsa a csak Capnek van, mert ő a Cap, meg mert arra volt elég az anyag össz-vissz.

  48. milli: SPOILEREK

    – A Winter Soldier fagyasztgatva volt meg robotzsarus inkább a filmben, nem Kapitányos.
    – Direkt van egy párbeszéd, hogy valahonnan el kell lopni a szárnyakat.
    – Abból van a pajzs.

  49. SPOILER

    -Ki tudja még milyen szérumot kapott a szovjeteknél is a katona. Lehet ők is fejlesztettek valami cuccot amit katonáknak adtak, képregényben tuti van utalás csak itt nem említik, ez kicsit azért homályos volt a filmben

    -A helic alig ha 15 percig voltak a levegőben, azután már darabokban hullottak le, még ha akart volna Stark segíteni, akkor se lett volna túl sok ideje. Előkapni egy dugi páncélt és mire felveszi már vége is a bulinak.

  50. Hú de köszi a válaszokat…
    Lehet 1-2dolog elkerülte a figyelmem, mert közben a melóhelyről hívogattak. Persze nem vettem fel, de így is úgylátszik megzavart.
    Egyébként remek ritmusa volt a filmnek. Gyakorlatilag szerintem már tisztában vannak a Marvelnél, hogy kell ezt csinálni. Mind1 ki a rendező. Ezt a rendező palit sem ismertem egyébként.
    A Kecskeméti Moziban elég gagyi szemüvegeket adtak(tükröződött, sötétvolt), ha valaki teheti ne ott nézze meg. Rengeteget ront a mozi az élményen….. Sajnos.

  51. Na csak én is okoskodok kicsit :D

    SPOILER:

    -Winter Soldier-t valóban az oroszok találják meg és nekik “dolgozik”, a képregényekben ő is kap valami szérumszerűséget még “Bucky” korában és ezért az orosz agymosást idővel felülírja az agya, ezért kezdték el lefagyasztani az akciók között és később rájöttek hogy így sokáig el is áll :)

    -A pajzs igazából adamantium és vibránium ötvözetéből van, bár azóta kitudja mit változtattak ezen az írók

    Ja és két kérdés:
    1. Mikor is beszélnek Strange-ről? Mert valszeg akkor nem figyeltem. :P
    2. Csak én éreztem, hogy a “Vízió”-val mintha direkt bökdösne a Marvel? :D

  52. poczak: Nope. Hacsak nem akarsz egy gigantikus Kapitány… kapitányt az arcodba. (WS <3)

  53. Amikor Fekete özvegy elmesélte, hogy korábban találkozott már a tél katonájával akkor kire utalt az általa védett atomfizikus alatt? Bruce Bannerre? Illetve az általa mesélt történet igaz? Tehát végig egymás ellen voltak vagy Ő az orosz múltja miatt dolgozott is együtt a Tél Katonájával?

  54. Nem gondoltam volna, hogy erre az /eddig/ full nyomorák outfites amerika-kaka-kapitány filmre azt mondom, hogy húúb’baszdmeg!!

    Marveles szinten ez kurwán egyben van úgy minden téren. Az akciók robbannak a vagányságtól, valami gyönyörűség a koreográfia, a mozdulatok kivitelezése, ütős a dizáyn, minden nagyon rendben volt, Johi is nagyon pöpec kis maca, vörös hajjal meg főleg az.
    Legjobb bunyó az elején volt a hajó fedélzetén szerintem.
    A bunyók egyébként eléggé Adkins sztáylban voltak, jót tett a filmnek. Ez biza akciófilmként is bőven megállja a helyét, még ha egy felspékelt kommandós muvinak készült volna.

    Ami kár volt, hogy az új taktikai ruháját leváltotta a vacak régire a kapitány a végénél, maradhatott volna a sötétebb kék, az faszább.

  55. Tspawn:

    SPOILER

    “1. Mikor is beszélnek Strange-ről? Mert valszeg akkor nem figyeltem. :P”

    Amikor Sitwellt a tetőn kihallgatják, akkor mondja a nevét példának, hogy kiket céloz be a heli.

    “2. Csak én éreztem, hogy a “Vízió”-val mintha direkt bökdösne a Marvel? :D”

    Angolul “Project Insight” volt, nem pedig “Project Vision”, ez csak magyar (el)fordítás volt, szóval semmifajta utalás nincs a Vízió-ra.

  56. Öszintén szólva a Vasember 3 és Thor 2 után ez egy igen szorakoztató film lett, de…

    …tele van órdító marhaságokkal és idegeső hibákkal. Az akciók sokkal jobbak lettek volna, ha nem rángatták volna a kamerát össze-vissza. 3D-ben ez kifejezetten zavaró volt.
    Lehet, hogy nem kellene egy ilyen filmtől elvárnom, de valahogy megmagyarázhatnák, hogy tudjták valakinek az agyát letölteni pár kilóméternyi mágnesszalagra. (IT szakemberként ez különösen foglalkoztatna.)
    Valamint a fő problémám, hogy a film alcíme A tél katonája végül is csak egy mellékszereplő volt, és szerintem még a néger csávónak is több szerep akadt. Valamint semmi magyarázatot nem adtak arra, hogy miért lett a tél katonája a tél katonája, mert az oké hogy orosz és Oroszorszgában mindig tél van, de ha jól emlékszek Bucky az első részben Németországban vagy valahol Ausztriában zuhant le, akkor hogy került az oroszokhoz, miért volt vörös csillag a karján, de legeslegfőképp ha orosz akkor miért a Hyrda (német) irányítja… nem vagyok képregényőrült, nem ismerem oda-vissza a teljes sztorit. És elvárható lett volna, hogy akkor ezt elmagyarázzák a magamhoz hasonló tudatlanoknak.

    És még tudnék sorolni dolgokat amin kiakadtam, mint pl hogy két rendörautó belehajt Fury kocsijába és szarrátörik, de utána 30 katona nem tud rajta átlőni se, persze… meg stb. De már ígyis hosszú lett a komment. Sry.

    Nálam 10-ből 6,5-et ért a film legjobb esetben is. Kár érte.

  57. Tegnap néztem a moziban, csak ajánlani tudom! Kötelező darab minden Marvel rajongónak.
    Nagyon SPOILER:
    Érdemes maradni a stáb lista alatt is, mert 2 db rövid bevágás volt!
    1.
    Baron Von Strucker látható ahogy a föld alatti Hydra mozgalmat vezeti, látható lesz loki jogara és egy rövid időre fel tűnnek az “ikerek”: Quicksilver és Skarlát Boszorkány… Avengers 2-re lehet utalás.
    2.
    Itt Bucky(Tél Katonája) látható utcai (ál)ruhában az Amerika Kapitány múzeumban. Saját magáról szóló leírást olvasgatja…

  58. Picit énis keveseltem magát a Winter Soldiert a filmben..viszont annál a pontnál amikor már feltettem a kérdést hogy bazzeg hol van már?? akkor egyből megjelent, ez viszont tetszett, ..amúgy azthittem az arca majd ilyen sebhelyes lesz vagy picit deformáltabb..erre, ugyan az a babaarcú Bucky volt mint régen, kicsit ez kiábrándító volt, de összességében tényleg jól sikerült film lett .

  59. Ez nagyon jó lett. Bekerült a Marvel top 3-ba.
    Most először sajnáltam, hogy nem vagyok tudora az univerzumnak, mert az érezhetően fokozta volna a fun faktort, de ez a film akkor is teljes értékű lenne, ha nem egy szuperhős mozi.
    Egyetlen szőrszálhasogató apróság:
    Thort értem. Banner és Stark megmagyarázható, de hol a fenében volt Barton?

  60. Egyből kiszúrtam a célpontok között Stark nevét.
    Csak egyet nem értek a történetből. AK miért nem rohant egyenesen Stark-hoz segítségért?

  61. Pont a kritikák és a kommentek miatt mentünk el moziba megnézni a filmet, de 1-2 jelenetet kivéve nekem nagy cslódás volt. Eredeti sztori? Így, hogy nem néztem trailert is simán összeraktam, hogy ki a winter soldier, nem véletlenül bámulta boci szemekkel a képét a múzeumban. Felejthető sztori, minden pillanata kitalálható, a rendőrős megtámadós jelenet tetszett egyedül, de képregényfilmet ezentúl csak letöltve, ott legalább át tudom tekerni az akciójeleneteket.

  62. Na, én végre ma jutottam el a moziba, persze csak a szinkronos verzióra, de cserébe szigorúan plusz D-k nélkül :)

    Marhajó volt, frankón nem vártam tőle ennyit, de ahogy fent is sokan írták, végre értékelhető sztori is társult az akciójelenetekhez. Azokhoz az akciójelenetekhez, amiken én konkrétan a számat tátottam, sőt olykor még fel is szisszentem. Egytől egyig zseniális volt az összes, mind koreográfiában, mind kivitelezésben (bár nekem még mindig kicsit sok volt a kamerarángás, naja, én még Jackie Chan-filmeken szocializálódtam). Remek volt a hajós összecsapás a francia terrorpista és a Kapitány között, de nekem a nagy kedvencem a Winter Soldier és Kapitány közötti az autópályán, az valami frenetikus volt sztem. Ahogy Terror tarol említette, én is Adkins-fílinget véltem felfedezni benne, ami nagy szó :) És még egy gondolat, a pár nappal korábbi kaszkadőrös poszt kapcsán: Ha ennek láttán nem merül fel senkiben, hogy mennyivel több elismerésre lennének jogosultak, akkor valami nagy baj van a világgal szerintem.

    A sztorit illetően, valóban nem emelkedett világirodalmi magasságokba, de nekem tetszett, a *SPOILER*
    Hydra a S.H.I.E.L.D.-en belül szálra
    *SPOILER OFF*
    én egyáltalán nem számítottam, bevallom :)
    Ami külön kiemelendő, hogy a napi aktualitásokra reflektált valamiképp, főleg azon kaptam fel a fejem, mikor elhangzik, hogy egy olyan világot teremtettek, amiben az emberek hajlandóak feladni a szabadságukat a biztonságukért cserébe.

    Negatívumként én is megemlíteném, hogy több Winter Soldier kellett volna, mert így eléggé mellékszereplőnek tűnt, de remélem, ezt majd a későbbi filmek orvosolják :) A többiekre semmi panasz nem lehet, Chris Evans tökéletes Kapitány (végre tökös is, nem csak egy “táncoló majom”), Robert Redford pedig szokásához híven hibátlan (azon én röhögtem fel egyedül, hogy amikor elhangzik az “Ez az ember visszautasította a Béke Nobel-díjat” mondat, a kép, amit Fury tart, egy kép Az elnök emberei c. filmből? :)

    Mindent összevetve, nekem simán feljött a 3. helyre Marvel-filmek tekintetében, az Avengers és az IronMan 1. után. 9/10, de csak mert MORE WINTER SOLDIER, PLEASE! :)

    Amúgy a film után itt is mindenki kirohant, én meg ültem ott, három mozis kislány társaságában, akik már marhára takarították volna a pattogatott kukit. Az első after credit jelenet után 2 kiment, mert még mindig ültem. A stáblista felénél meg a harmadik is, gondolom leesett neki, hogy én ezt most már kivárom :D

  63. Tél Katonáról:Én eleve úgy értettem(lehet hibásan!), hogy amikor a First avanger-ben Steve megtalálja Bucky-t Zola laborjában nyilvánvaló, hogy valami kísérletet végeztek rajta és Zola beadta neki azt a szérumot, amit Red Skull is beadott magának. Beszélnek is róla, a filmben, hogy aki kísérleti részlegre visznek az nem tér vissza, valószínűleg a delikvensek nem élték túl a szer beadását( Red Skull arca is leégett), mert a szérum “minden tulajdonságot fölerősít”. Na Bucky túlélte, csak Cap-el ellentétben nem nyomattak rá sugárkezelést is, amitől Cap 10 perc alatt nőtt több mint 2 fejjel magasabbra, így ő észre se vette, hogy valami változott!

    Mindenki más belehalt volna egy közel 100 méteres zuhanásba, ő csak az egyik karját hagyta el!

    Natasha azt mondta, hogy Winter soldier több mint 50 éve aktív ügynök, de láthatóan semmit nem öregedett, még ha vissza is fagyasztgatták bizonyos időközönként, akkor is öregednie kellett volna!

    Szóval szerintem őt is beoltották a szérummal, de lehet, csak én értettem félre!

  64. Bucky nem a zuhanásban veszítette el a karját, hanem a visszaemlékezésnél mutatják, hogy levágták neki a kísérletnél.

  65. Többször visszanéztem a filmet, és amikor Bucky a laborban kezd visszaemlékezni, akkor mutatják pár pillanatra, hogy csontfürésszel vágják a kezét, majd a következő pilanatban már a fémkezét nézi.

  66. Panka: Talán azért, mert csak az alsó karját veszítette el az eséskort.-_-

  67. “2014. April 14 at 15:55 SPOILER-es:
    Amikor kapitány a saját lakásába az ablakon keresztül mászik be, mert van bent egy meglepetés vendég (Nick Fury) nagyon sokáig fókuszt tartanak a könyvespolcon, ahol csak 1 könyv címe olvasható emlékeim szerint. Ki emlékszik a címére? Sokáig fejemben volt, meg akartam nézni milyen vonatkozásban került az oda, de elfelejtettem a végére. Elvette az eszem ahogy az a három hajó lőni kezdte egymást :D
    üdv,KP”

    úgy látom Geroge W.H. Bush neve szerepel rajta, aki a CIA igazgatója is volt. könyve viszont a fiának jelent meg Döntési helyzetek címmel.

  68. + Barack Obama könyv, egy női elnökök című, meg egy negyedik van a kupacban, csak elnöki téma van.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.