Guardians of the Galaxy: Ooh Child

Na akkor ennyi, Hollywood idén igyekszik bemutatni, hogy tudnak ott jó blockbustereket csinálni, pedig a Guardians of the Galaxy is tele van hibával és mégis szórakoztató, izé, fun marad végig.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én egy Star Wars és Indiana Jones szerű filmre számítottam és azt is kaptam. A rendező olyan, mintha ezeken nőtt volna fel, már persze a fantasztikus popdalok mellett. Vajon a Hit Me Baby One More time is ekkora klasszikus lesz 20 év múlva az akkori filmekben? Mondjuk addigra már nem fogok blogolni, vagy mi a fene ez itt.

Tudjátok mit, a negatívummal kezdem: szerintem a gonoszok nem voltak eléggé kidolgozva. Lassan eléri a Marvel filmeket a sorozat hatás, avagy magukban nem fognak megállni a filmek. Itt azt éreztem, hogy egy sorozat sweepsre készített epizódjait látom, ezek azok amikbe a legjobb vendégszereplők, legpörgősebb sztorik kerülnek, de azért mégis illeszkednek a nagy történetbe.

Tehát túl vagyunk azon, hogy mindenki meg akar szerezni valamit, leginkább annak hatalma miatt, és azzal különböző dolgokat kezdeni. Vázlatos az egész, sokszor csak öntik az információt az arcunkba, de itt nyert értelmet amit hallhattunk pár napja, miszerint van egy Marvel forgatókönyv, amit utána a felfogadott rendező a saját szája ízére módosít, megtartva a főbb dolgokat gondolom.

Avagy tippem szerint James Gunn fogta magát és minden párbeszédet átírt. Amikor a Guardians of the Galaxy szereplői egymással beszélgetnek az színtiszta élvezet és olyan gyönyörűen szeretteti meg a szereplőket, hogy jó volt nézni és hallani. És emiatt üt a film érzelmi csúcspontja, hiába közepes az oda vezető kötelező akció.

Komolyan mondom, ennyi kisajtolni egy “Fából” aki csak annyit mond, hogy I am groot? Egy beszélő mosómedvéből? Dave Bautista színészi képességeiből? És akkor Chris Prattet még nem is említettem. Úgyis fangirl jelzőt kapok érte, bár nem tartom annyira jó színésznek, de ebbe a moziba is rohadtul illett. Több kalandfilmet neki!

Kicsit szomorú, hogy mennyit kellett várnunk egy űrkalandfilmre, de végre megkaptuk. Nem ez az új Star Wars, azért ilyeneket olvasni kicsit fáj, de valami kurvajó szórakozás.

A végén volt extra jelenet, de előtte egy kis hülyülés a Marveltől azok számára akik figyeltek: No raccoons or tree creatures were harmed in the making of this movie.

77 hozzászólás a “Guardians of the Galaxy: Ooh Child” bejegyzéshez

  1. Sikerült ma rálesnem, és őszintén mondom rohadt jó volt. Nincs az az utóérzet, hogy csak hellyel közzel érte meg elutazni és megnézni, hanem igen is megérte, rohadt jó film volt. A poénok ütöttek, röhögött rajtuk jóformán az egész mozi(pedig nem volt üres), az akciók passzentosak voltak, és úgy a történet is összeállt. [spoiler?]Az endscene viszont felhúzott.. A semmiért vártuk végig azt az 500 kávéhordó asszisztenst.[/spoiler?]

  2. Bocsi, most már tegnap, és ami kimaradt, hogy hiányoltam még egy keveset a film hosszából, simán néztem volna még egy darabig, PL [spoiler]Thanos egy picit bosszút állhatott volna, vagy valami…[/spoiler] Annak viszont örültem, hogy itt már tényleg csomószor megemlítik Thanos-t, és látjuk is rendesen 1-2 MP-nél tovább. Kíváncsi leszek mit fog alkotni a 2. részben.

  3. Nekem is tetszett, bár azt hitten, hogy Pratt karakterének lesz némi honvágya. A szokásos endcredit utáni jelenet pedig oltári nagy poén, főleg nekem, aki a 80-as évek végén, másolt kazin többször is megnézte a “kacsás” scifit.

  4. Tegnap sikerült begyűjtenem az utóbbi évek legnagyobb IMAX élményét. Annyit kell mondanom, hogy a MARVEL most eltalálta, hogy újra felrázzák azokat a fun-okat, akik egy kicsit csalódtak az AVENGERS óta bemutatott kapcsolódó produkciókon. Történet 5-ös, látvány 5-ös, humor és zene csillagos ötös. Negatívumnak Én is egy dolgot említenék meg. Ez a film annyira jó volt, hogy nem tudom hogy fogom kivárni azt az időt, amíg megjelenik majd a folytatás, kár, hogy minimum 2 évet kell rá várni. A film közben azért eszembe jutott, hogy jövőre azért ilyen CGI mellett ütni fog az új SW látványvilága az tuti, úgyhogy hajrá J.J. feladták a leckét! Ja és persze párommal fun-ok lévén mi is végig ültük azt a plusz 5-10 percet a végén, hogy láthassuk az utolsó snitt morzsát, hátha még jobban felcsigáznak minket, de nem. Ugyanakkor minden tiszteletem a rendezőé, ez ugyanis a 80-as évek legemlékezetesebb sci-fi gyerekfilmjei előtti tisztelgése, na meg persze a Gyűjtő karaktere kifigurázása (mindent begyűjtők az univerzumban – CCCP kutyus), hát akkor már Howardot (kacsa) sem lehetett kihagyni! :D Amúgy párommal egész este ezen agyaltunk itthon, hogy melyik örült filmben láttuk azt a ronda kacsát! :)

  5. Úgy voltam vele, hogy ezt tuti nem nézem meg moziba mert egy pocok meg egy “beszélő” fa.. ez csak szar lehet. De rábeszéltek, hogy nézzük meg és nem csalódtam. Azt kell, hogy mondjam, hogy szórakoztatóbb volt mint az Amerika kapitány 1-2, A Thor 1-2 vagy a Vasember 1-3. Egyedül ami nem tetszett az a főgenya Thanos. Nagyon műanyag volt. Úgy nézett ki mint egy játékfigura a mekis happy meal menűben. Human nak igazva van a párbeszédeket illetően. Azok vitték el az egész filmet. Leginkább a párbeszédek miatt volt ilyen jó.

  6. Bandido: a főgenya Ronan volt, Thanos az volt aki ült a lebegő fotelban és hologramként is láttuk.

  7. Lejti : Nekem úgy jött le, hogy Thanos a főgenya Ronan meg a csicskája. De lényegtelen :)

  8. Lejti, a Marvel képregények egyik legdúrvább főgonosza Thanos, erre megy ki az egész, meg majd mikor összemossák a Guardian of the Galaxyt az Avangersel.

    Szerintem(!) a 3. Avangers filmben Thanos összepakolja az Bosszúálók csapatát és lesz még egy negyedik ahol a GotG csapattal együtt fogják legyőzni. Képregényben (spoiler!) lényegében Drax végez vele.

  9. Most olvastam utána, hogy egyébként a Howard a kacsa is MARVEL képregény. A filmet gyerekkoromban láttam, de erre már nem emlékeztem. A rendező pedig George Lucas volt.

  10. ide is leírom:
    Vicces, volt, jó volt, de semmi extra, nekem gyorsan felejtős, első 3/4-de közepes volt, végére vált kicsit izgissé, ami mentett annyira, hogy pozitív élmény legyen. Nálam a látvány olyan benyomást keltett, mintha már láttam volna, tipikus, már sokszor látott űrbéli jelenetekkel, ezért nem ájultam el tőle. Vicceken kívül nagyokat mosolyogtam egy pár logikátlan baromságon (pl.:két csillag közvetlen egymás mellett? wtf?), de ez képregényfilm, szóval…hm…oké. Nem kell megkövezni, mondom pozitív élmény volt ez, de semmi nagydurranás.

  11. Bandido: én azt hittem, hogy a film főgenyájára gondolsz, akkor sorry

    eszem: vágom a sztorit ;)

  12. Ha az eleje nem lett volna kicsit döcögős, ez lett volna nálam az idei első 10/10-es film, de így is majdnem sikerült neki, mert ez volt az Avangers óta a legszórakoztatóbb, leglátványosabb blockbuster a mozikban. Igazi űrkaland film, hiánypótló darab. 9/10
    “És emiatt üt a film érzelmi csúcspontja, hiába közepes az oda vezető kötelező akció.” Közepes akció??! Szerintem nem egy filmet láttunk, vagy már csak ez a kötelező fanyalgás rész…

  13. zotty: két csillag közvetlen egymás mellett: Bináris Csillagrendszer, legtöbbször két aktív csillag annyira közel kering egymáshoz, hogy kiegészítve a másik gravitációs terét, egy stabil rendszert alkotnak. Ráadásul annyira sok van belőle, hogy egészen gyakorinak számít csillagász körökben.
    A “logikátlan baromság” teljesen logikus, létező dolog tehát.

    BTW részemről egy 10/10, elfogult sci-fi rajongóként, MARVEL fanként (pedig GotG sztorivonalat annyira nem ismerem) ültem be megnézni, nem csalódtam egy percet sem, nekem eddig az év filmje.

  14. Összességében szerintem az idei Marvel filmek közül ez volt a lejobb. Nem szeretem a Marvel-t inkább a DC felé húz a szivem, de azt mondom,hogy ez a film jó volt. Én is “Gagyinak” éreztem Thanost de tényleg örültem neki,hogy legalább már foglalkoznak vele rendesebben is. Amikor kijöttem a filmről nem voltam csalódott, pont ilyet vártam, de az jutott eszembe,hogy ebben a filmben minden jelen van amiért a Marvel sosem fog felnőni egy DC-hez, de hülyeség is összehasonlítani. Összességében örülök,hogy végre láttam egy jó Marvel filmet mert az idei filmekről pocsék véleménnyel jöttem ki a moziból. (Csak én tartok nagyon a Fantastic Four Rebootól?)

  15. Nekem tetszett a film, nem tökéletes és nem is hibátlan, mégis azt mondom, hogy az egyik legjobb marvel film, amit eddig láttam. Vicces, pörgős, soha rosszabbat.

    Egyetlen dolog zavart kicsit; SPOILER Starlod úgy szálldogált lazán az űrben, mintha azt bárki megtehetné :) kettő ilyen pillanat is volt, a második egyféle önfeláldozás, tudom, de akkor is úgy tűnt, ha magán hagyja a maszkját, akkor simán ellenne akár órákig. A film végén ezt egy picit feloldják, mikor említést tesznek az apjáról és kiderül ami kiderül. A képregényben is ilyen könnyen viseli az űrsétát? Egy bőrdzseki elég a hideg ellen? :) Ezt mégis mivel magyarázzák? Azzal tisztában vagyok, hogy bizonyos dolgokat el kell fogadni ahhoz, hogy ne akadjunk fel minden apróságon. Az pl. nem zavart, hogy a zöld leány hosszú másodpercek után kezdett el kristályosodni, hiszen elfogadom, hogy Thanos felturbózta (jelentsen ez akármit is). Starlord kültéri mászkálása ennek ellenére zavaró volt nekem.

    De ettől az egyetlen momentumtól eltekintve ez most egy kivételesen jól sikerült kalandfilm, szuper karakterekkel, akik között nagyszerűen működik a kémia is. Thanos nekem félelmetes volt, egy korábbi posztnál is írtam, hogy nem haverkodnék vele. Nagydarab állat, brutális fejjel. Egy ilyen alak rohanna felém egy sötét sikátorban asszem végem lenne XD

    A zene pedig teli találat. Azóta is az Awsome Mix Vol. 1-et hallgatom XD

  16. Éjféli premieren néztük meg, teli teremmel. Én beáldoztam az IMAX-et az eredeti nyelvért, és nem bántam meg. Ezt a filmet muszáj angolul látni, mert úgy jön át igazán, pl. Bradley Cooper sziporkázott mosómaciként. (btw rá nem mutogatnak a “that guy” színészek??)

    Egyetértek, hogy a gonoszok motivációi tényleg nem voltak kidolgozva. Miután kijöttünk a teremből a haverjaim kérdezték, hogy akkor most mit akartak a gonoszok? Én pedig meglepően nem tudtam rá válaszolni. Plusz az akció-kaland része is egy kicsit lapos volt. Ettől függetlenül olyan hangulata volt végig, hogy csak pislogtam. A szereplők egytől-egyig szerethetőek voltak, még Drax is, pedig tőle kb. semmit nem vártam, Rocket pedig a világ egyik legzseniálisabb dolga, amit valaha láttam.

    Az “Awesome mix” tracklistjét pedig már összeraktam, azóta azt hallgatom :)

  17. Nagyon szórakoztató volt a film, nem csalódtam! :)
    Nekem kicsi jobban tetszett ugyan az év eleji Winter Soldier, de ezen is baromi jót szórakoztam, tuti újranézem még!:D

    Ronannal abszólút elégedett voltam, mint gonosszal, a fő és mellékszereplők is mind jók voltak( személyes kedvencem Yondu!).Vin Diesel élete eddigi legjobb alakítása Groot! A moziból kijövet már számolgattuk a haverokkal, hogy melyik kő hol van, mennyinek kell még összegyűlnie, melyikért megy legközelebb Thanos , stb…
    Várom a folytatást!

    p.s.:Szerintem a “Gotg az új Star Wars”-hasonlat egyáltalán nem túlzás.Csatlakozom az előttem szólókhoz, esz mit behoznia J.J.-nek!

  18. Nagyon gyenge volt a film. Nem volt se vicces, se sodró, se jó karakterek. Nem is igazán nevettek a nézők sem. Komolyan az volt, hogy néztem az órát, hogy mikor lesz vége, mert egyáltalán nem kötött le. Igazából az összes Marvel filmnél ez van, nem köt le, én kötelesség tudóan elmegyek megnézni mindet, de mind kiszámítható. A főhős, meg tényleg semmilyen, az elején táncikál de, hogy miért? A végén is táncikál, de mit izgatja ez a főgenyát? Nagyon béna film.

  19. MStipee
    Közvetlen egymás mellett, pár km-re, vagy akár pár száz-ezer km-re nem tudnak meglenni, kiegészülni, (mint a filmben), ha több millió kilométerre van, akkor már meglehet, de amúgy is minél közelebb van egymáshoz, akkor a formájuk is változik, szóval így is úgy is nem helyes a filmben látottak. Amint mondtam ez képregényfilm szóval engem aztán nem zavar, csak ott helyben mosolyogtatott meg. Tőlem mondhatsz ellen, de itt hagyjuk abba, nem ide illő téma, human nem csipázza.

  20. Iron Man 1,The Avengers és a Captain America 2 mellett még egy Marvel film ami bekerült az abszolút kedvencek közé.

    Nagyon jó volt,a terem végigröhögte a filmet,mert minden poén ütött.
    Eljutottunk oda,hogy egy CGI karakter arckifejezése is lehet poén. :)
    A GoTG biztos,hogy be fog férni az év végi top10-es listámba.

  21. Azt kaptam amire beültem és nagyon élveztem minden percét.
    Idösebb korosztály is jelen volt a teremben ök a zenék miatt vigyorogtak nagyon.
    Nálam 10/10 mert nem kerestem benne mélyszántásu gondolatokat hanem
    egy igazi ürmese kalandot kaptam a marvel által.

    Talán egyetlen negativum a szinkronál hogy Galambos Péter nem éppen a legjobb választés volt Ronan karakterének.

    Viszont a mosómedve vitte az egészet poén szinten.

  22. Nálam top3-ba van 2014-ben.Pedig nem vártam tőle sokat,kellemes csalódás volt,vicces,pőrgős.Talán egy két szinkron nem volt odaillő de ez már csak szőrszálhasogatás:)

  23. Nem voltam biztos hogy Howard a kacsát látom a végén, de örülök, hogy a többiek is őt vélték felfedezni és megerősítettek :)

    Am nem tudom figyeltétek-e, de kurvára nem bradly cooper magyar hangja szinkronizálta a mosómedvét, ami azért volt zavaró, mert az egyik mellékszereplő, aki egy beosztott tiszt volt a jók hadseregében Bradly szinkronhangján szólalt meg XD…

    Már egy korábbi kommentemben részleteztem, hogy nagyon tetszett a film és csak ajánlani tudom, jobban nem részletezném mégegyszer :)

  24. A főgonosz ekézőktől kérdezem, hogy ti nem figyeltetek a filmre?
    SPOILER SPOILER
    Azért akarta elpusztítani a bolygót, mert háború dúlt a két nép között, ami közben nagyon sok szerette meghalt. Ronan pedig valamiféle mániákus igazságosztási kényszert érez (nem véletlen hívták Vádlónak), a békeszerződés pedig meg még inkább feldühítette, mert így tényleg nincs esély arra, hogy elégtételt vegyen a népe. Nem túl bonyolult, de az nem igaz, hogy nincs :D SPOILER OFF

    A film amúgy remek volt, a feliratos vetítést végig röhögte mindenki, az eleje és a vége nagyon meghatóra sikerült (kétszer is). Groot és Rocket a két új kedvenc Marvel karakterem :D

  25. Nekem bejött a film, vicces volt, látványos, korrekt gonosszal és az a fa esküszöm cukibb, mint egy teli pofazacskójú hörcsögön lovagló sün egy bolyhos nyuszi társaságában.

    A végén egyetlen kérdésem maradt (“ez mind király, de az Éter akkor most csak úgy lazán hever a földön a romok között, vagy mi van”), de a stáblista utáni jelent meg is válaszolta, szóval boldog vagyok. Ja meg Starlord faterja is érdekel, de azt gondolom nem mostanában fogjuk megtudni.

    Külön örültem, hogy behozták a kree fajt a képbe az Agents of S.H.I.E.L.D. miatt, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle.

    És baromi szerencsés, hogy az univerzumban mindenki angolul beszél. Ezt csak gondoltam, még ideírom XD

  26. Győrben néztem 14-én délután, szigorúan eredeti nyelvvel. (voltunk kb 15en a moziban) Egyszer nézősnek elment, igaz a Marvel filmekből így is a jobbak közé számítandó. Drax-Rocket-Groot szállított 1-2 megmosolyogtató jelenetet. A látvány szokásos Marvel, szép de semmi extra, történet zéró.

  27. Nézegettem az első posztokat itt a filmmel kapcsolatban és az első mozgóképes anyag alatt ilyen hozzászólást találtam:

    SPOILER

    Gambit says:
    2013. August 14 at 14:45
    Miért van mindenki kiakadva a mosómedvén? :D Milyen lesz az emberek arca ha mondjuk a Marvel Phase 5-ben jön Howard the duck? :D

    OFF

    Ha az időpontra nem is, de azért ráhibázott az illető :D

  28. Abu: A képregényesek spoilerével sem leszel előrébb, mert James Gunn kijelentette, hogy el fognak térni a forrásanyagoktól az apakérdésben.

  29. Néha értetlenkedve olvasom, amikor olyanokat írnak,hogy végigröhögtük a filmet, meg sírva röhögtünk… voltak benne egészen jó poénok,de azért ez túlzás. Jól össze volt rakva, megfelelően voltak adagolva az akciók és a humor is,így nem volt egy kicsit sem unalmas,de még így is nekem kicsit csalódás volt,mert a gonoszok tényleg elég gyengécskék lettek, meg átgondolva a filmet, igazából egy akciójelenet sem volt túl emlékezetes,nekem legalábbis.
    Egy Avengers szösszenet igazán lehetett volna a végén, eléggé kihagyott ziccer volt. Nálam 7,5/10, egy kicsit túl “mesés” volt.

  30. Nagyon örülök a kibeszélőnek már vártam, itt 31.-én volt a premier, végre meg lehet nézni emberke mit mondanak :D

    spoiler
    a thor 2 stáblista után annak a múzeumos csávónak mit adtak oda thor haverjai? Nem azt a piros izét amit akartak a dark elfek?

    Mert azzal a ténnyel hogy felrobbant az egész múzeum annak még érdekes lehet a sorsa.

  31. Megnéztem, a történet ált. iskolás szint, a vége ovis, egyszer elmosolyodtam, párbeszédek jók voltak, vizu zene okés 10/5 (azért mert az elejétől a végéig lehet tudni a történetet és a következő lépést, ami irritál engem nagyon)

  32. Tudja valaki,hogy ki starlord faterja,mert a végén kiderül miután megölték ronant,hogy nem szállítottál le az apjának!

  33. robertos nem lehet tudni, mert nem az lesz aki a képregényekben volt, comicban egy nagy birodalom uralkodója volt…filmeknél váltotztatnak, de netes tippek alapján sokan Warlockot tippelik

  34. Egy dologban csalódtam komolyabban, sokkal nagyobb szabású műlábas verekedésre számítottam… :)

    Teljesen egyetértek az értékeléssel és a pontszámmal is: messze nem volt tökéletes a film, de piszok jól szórakoztam rajta. :)

  35. Személy szerint azt hittem Drax veszélyesebb lesz. De egy üresfejű kondipatkány. Hány főt ölt meg, négyet? Ezzel szemben a Mosómaci harmincnégyet… Nem volt akkora hordereje. A poénok sokszor nagyon jók voltak. Az extra jelenet meg WTF. Csak ezt ne! Gyerekek, ne, kérlek! Ez már mindennek az alja… A film amúgy jó. A sztori problematikája sem nagy durranás. Le akar zúzni egy bolygót. És? Semmi extra. Amikor megeszi a követ a gonosz, az is kb semmi. Legalább átalakulhatott volna kicsit, de semmi. Aminek durrannia kellett volna az csak szisszent egyet. De nem volt rossz.

  36. A megelőző kommentek elolvasása nélkül:

    Kinek volt olyan érzése, mintha végre, újra egy olyan jó űrkaland-akció-vígjátékot nézne, mint annak idején Az ötödik elem volt?

  37. Nem volt egy nagy só!!
    Tipikus tucat marvel film, ráadásul nem a jobbak közül való. Tele a szokásos marvel sablonokkal, ekkicsit vagánykodós, eekicsit aranyos és bugyután vicces, ekiiicsit patetikus és megható, de a végén igazán hőősies. Ez kell a jónépnek, ezt szétszedik, ahogy szokták.
    Persze van egykét jobbféle próbálkozás /ironman,amerika kapitány 2 rész../ de ez azért nem lett olyan hú de jó. Ez a beszélő állatka is mintha csak az ilyen filmek előtt látható két és fél éveseknek legyártott CGI agymenés rajzfilmek vakarék szarjaira hajazna.
    Ebben a filmben kurvára egyetlen tizedmásodpercnyi eredetiséget nem találni. Startrek, starwars stb.. sok furcsa színes lény mind mind olyan érzés mintha már valahol láttam volna ilyeneket.
    Starlord az Han Solo 2.0 verzió. Az izomagyú bugyuta fickó, a vagánykodó maca, a rettenetesen nagyon gonosz és az annális azabb.
    Nuku eredetiség.
    Egyébként a Han Solo koppintás egész jó karakter lett, ezt a fickót a kedvelhető kategoriába könyveltem el. Bautista bugyutista….

    Amik tetszettek:
    A Ronan a gonosz doktor manhattan kopi viszont egész jó karakter lett, kár hogy pár perc alatt bezúzták a nagy mokányságában. Kb. annyit is ért, bár egész Dart Maul szerű volt, amazban is az volt a kedvencem. Na mindegy….
    Rooker-Yondu karaktere is pöpec volta fütyülős nyíllal. Meg Groot is.Az ilyenek viszont jó ötlet.
    Egyszer egyébként simán meg lehetett nézni a filmet, ameddig tart, addig jól szórakoztat, de elég egy feledhető valami.

  38. elég kevés, nézd meg az avatar alatt mi volt. Mondjuk most kisebb a vita mert nem volt akkora hype előtte (persze volt, de nem Avatar/Inception kaliberű)

  39. Terror tarol

    Nem akarok hiperkockának tűnni, de a karakterek többsége már 1977-előtt is létezett.

  40. De megfilmesítve még nem volt csak mostanában. Valami egyedibbet, többet rakhattak volna hozzá a karatkerekhez. AZ egy dolog,hogy a comicok léteztek, de azóta kismillió ilyen megfilmesített karaktert lehetett már látni.
    Penge 1-2 mennyivel bevállalósabb, eredetibb film volt, akkor még nem adták el a lelküket a marvelesek a mocsok Disney trágyadombnak. Azóta csupa családi hókamóka az egész amit ontanak futószalagon. néha van egykét jobb villantás de semmi különleges.
    Filmrevitelben nekem ez így 2014 ben nem elég ahhhoz, hogy toplistás filmként emlegessem ezt a cuccot.

    Annyira nem izgat, hogy melyik alapötlet volt előbb, Startrek/starwars/Guardians stb.. csak a filmek érdekelnek, hogy miket lehetett már eddig látni, és azokban mennyiszer tolták a képembe naggyából majdnem ugyanazt /eseménysor, karakterek, végkifejlet, megoldások, csattanók stb../ igen igen sokadszorra.

    Fogadtam a film végén magamban, hogy tuti az lesz, hogy egy másik hasonló bigyót ad oda a kékpofának, és tessék, bejött! Valami isssszonyat durva! hogy már ezeket is lehet előre tudni az ilyen “megoldásokat” Ráadásul ezt az átbasztalak- megoldást filmen belül kétszer is betolják az arcodba, a másik az üres táska verzió volt. Rettenet sok filmben lehetett már hasonlót látni.
    Ugyanúgy, ahogy a kisgyerekkel indít, aztán ő lesz a főhős, meg a karakterek összeugatnak, aztán nagyon jó barátok lesznek stb..
    Tuc-tuc-tuccccaatt…

    Szóval hiába a 77 előtti alapötlet, ha filmen én ásítoztam.

  41. Terror tarol:

    Szinte lehetetlen már olyan filmet készíteni, amiben a cselekménysorok egyes elemeit más filmekben nem lőtték le! S aki elmegy egy ilyen filmre, azért vegye a fáradtságot, hogy legalább minimális szinten nézzen utána az eredettörténetnek, mivel így eléggé hiteltelen, hogy pl. fikázni kell egy beszélő mosómedvét stb. Inkább pont ez az eredeti benne!

    Az meg, hogy sok más filmből vett ötletek, morzsák, ahogy már Happy Zoidberg is írta, ez a világ 1969 ki volt találva, már akkor voltak belőle szereplők a filmben, szóval annyira nem átvett dolgok. De véleményem szerint különleges, eddig nem létező karaktert már úgymond kitalálni elég nehéz!

    Összegezve! Valszeg jobban hajaztak arra a rétegre, akik megnézték a többi képregényes filmeket, s általában az emberek tisztában vannak vele, hogy mire ülnek be, vagy mégse?!

  42. Folyamatosan megy fel az IMDb-n a film, ahogy egyre többen nézik meg. Most éppen 8,7-en áll. Azért ez elég ritka, inkább csökkenni szokott a kezdeti fan-szavazatok után. Utojára a Gravitynél emlékszem hasonló tendenciára. Úgy néz ki az emberek többsége jól szórakozott a filmen és örülnek, hogy végre egy jó kis laza űrkalandfilmet láthatnak hosszú idő után.

  43. Nem értem a sok fanyalgót mi bajuk volt ezzel a filmmel konkrétan múlthetem egy nagy szívás volt a munkahelyen szinte minden nap 17 óráztam és kb. 5 órákat aludtam. Ettől függetlenül gondoltam Pénteken hulla fáradtan megnézem a filmet (féltem is hogy hiába lesz jó ott rögtön elalszok, amint a fényeket lekapcsolják) erre az első 10 perc után olyan érzésem volt mintha valaki belém inyekciózott volna 3 liter energiaitalt. Végig élveztem a filmet jókat röhögtem rajta és mind ezt úgy hogy sokszor meg se kellett szólalnia a karakternek és már elmosolyodtam. A film nagyon jól volt felépítve jó időben jöttek a váltások a poénok, drámák, és akció jelenetek között. Az összes karakter szerethetővé vált a filmben és mindegyiket sajnáltam volna ha ne adj isten a márvel meg tette volna azt a lépést hogy meg hal benne valaki :). A CGI-vel semmi gond nem volt nem értem itt se az embereket akik szídják. Aki szerintem nem nevetett az vagy olyan befásult ember hogy nem tud nevetni vagy pedig annyira fiatal hogy egy csomó poén nem esett le neki. Konkrétan annyira jó volt hogy már fűzöm a következő brigádot hogy nézzük meg, mert újra meg akarom nézni. És csak attól félek hogy annyira magasra tette a lécet hogy ne hogy az legyen mint a batman 3.résznél hogy közel sem volt olyan jó mint a 2.rész (legalább is engem nem kötött le egyáltalán).

    A lényeg az hogy szerintem ez egy nagyon jó filmecske és csak ajánlani tudom nem szoktam 10/10-et adni de erre 10/12-t is adnék.

  44. tototomi12 teljesen világosan összefoglalta az előnyt és hátrányt is. :) Hasonló jellegű hét után ültem be én is rá, és nem csalódtam. Könnyed volt, és szerethető. Azonban ha esetleg valami komolyabb, gondolkodósabb, “felnőttesebb” kikapcsolódásra vágyik az ember egy esetleg kipihentebb napra akkor nem biztos hogy mindenki megtalálja a számítását. Röviden: ezt ígérték, ezt vártam. :)

  45. Powermonster, 9,1-en nyitott a premier napján, majd ment le lassan 8,5-re, onnan meg pár napja jön felfelé.

  46. zotty: a filmben nálad kiírták hány km-re van egymástól a két csillag? O.o
    human szerintem csak a hülyeségre harap, márpedig azt mondani hogy a filmben pár százezer kilométerre volt egymástól két csillag, ordas nagy baromság, mert marhára nemtudja senki mennyire voltak egymástól. És akkor ez a legnagyobb gondod egy filmmel… persze lehet hogy Trolling lvl over 9000

  47. Szerintem az utóbbi évek legjobb popcornfilmje volt.Semmi gondolgodás, csak szórakozás. Rég szórakoztam ilyen jól. Végig jól szórakoztam.totomi12 jól leírta a lényeget. A végén pedig

    SPOILER

    Howard a kacsa (gyerekkorom régi kedvence) nagy meglepetés volt. 10/10

  48. MStipee
    Ne röhögtess!
    Olvasd végig amit írtam. Mondtam, ha minél közelebb van egymáshoz két csillag, akkor megváltozik az eredeti alakjuk, csakhogy értsed, akkor úgy néznének ki, mintha egymásra akarnának cuppanni. Szóval ha téves is a km-es megállapítás, akkor ez nem zárható ki és szemmel láthatólag a távolság nem volt nagy, szemarányként is könnyen kivehető volt. De persze lehet ez csak trolling lvl over 9000 vagy szimpla fizika lvl over 9000. Nem kell bizonygatni, ez csak egy film, már én érzem rosszul magam, hogy ilyenen szarakodunk. Te azt hiszed, én ezt, megmondtam, most már harmadjára, hogy ezt leszarom, mivel ez egy képregényfilm. vége

  49. Ha komolyan vesszük a tudományoskodást akkor a mosómaci meg az ő szájberendezésével nem tudna emberi szavakat artikulálni. Még a genetikai módosítások ellenére sem.
    Sok gyakorlás után talán sikerülne neki az hogy:
    I AM RACOOOOOOON!

  50. Valaki a Marvel-nél nagyon szereti Marvin Gaye-t. Winter Soldier-ben is volt itt is. De nem bánom én is csipázom :)

  51. ha már ennyira tágul a marvel univerzum, akkor lassan megjelenhetne a Túlontúli is :)

  52. Nemrég néztem meg haverokkal, feleségekkel, sok hibája, és túlzott közhelyszótár használata ellenére tűrhető volt, bár kicsit csalódás az a sok klisé ami övezi a filmet szinte végig, az érzelni bombonok is elcsépeltek voltak, de valahogy mégis elfogadható lett az összkép. A világot nem váltja meg persze nálam, de szódával egynek elment.

  53. Oké…mostmár a Mervel filmeket is elérte a “Mindenhova SW-t látok ahol nincs” szindróma…

  54. Hát kezd nagyon ellaposodni és kifogyni az új ötletekből a marvel. Itt az alapsémára (sok/néhány jó legyőzi a gonoszt, aki el akarja pusztítani a jót) csak pár vicces (Groot, Mordály), egy kevésbé vicces (Drax) egy kínosan unalmas (Gamora) és egy borzalmasan idegesítő piti tolvaj (Chris Pratt karaktere, nem ugrik be a neve), papírfigurákig leegyszerűsített főszereplőt kaptunk, gyenge motivációval és gyenge eredettörténettel. A súlytalan és szintén kínos gonoszokról (Thanos és a másik, akinek szintén nem ragadt meg a neve bennem) pedig szó se essen. Ezek még elférnének egy jó történet mellett, de az agyonhasznált alapsztorit még a zene és a látvány se mentette meg attól, hogy a 40. percre unalomba fulladjon. A látvány korrekt, de ma már mikor nem az, de itt nem tudott érdekelni. A marvel megtalálta az utat a Transformera filmek semmilyenségére, lassan túl is fogja szárnyalni. Remélem, lassan megunják az emberek a nagyképű, eltúlzottan vagány képregényadaptációkat, és láthatunk egyedi, új filmeket is.

  55. “Chris Pratt karaktere, nem ugrik be a neve”

    (Hö-hö, a frusztrált arcát kéretik ideképzelni: :) )

    – Star-Lord!!

  56. Jo volt. Tetszett. Az öreg faszit (mán megint nem tudom a nevit) ütnem szivlapattal, hogy minden rohadt filmben a pofajat kell neznem.

    Utso kelenetet nem vartam meg pisilesi inger miatt.

    (See? You old fart, you CAN leave the cinema and don’t give a shit!)

  57. Amugy kenytelen voltam magyarul megnezni. Szerintem sokat veszitett a humorbol es a minösegböl, pedig eredetiben meg nem lattam, de egyszerüen mindig az az erzesem volt, hogy valami hianyzik. Gondolom sok poen, szojatek elveszett a forditas közben.

    A közepe tajan majdnem elaludtam amugy, amikor a varos felett csataztak.

    Igazabol hiaba nem lehet ujat mutatni es 45 evesen mar nem is szamitok ra, mas szuperhösös filmek tetszettek a sablonos felepites ellenere is (pl Captain Amrica filmek) itt meg csak a latvany mentette meg igazabol az egeszet.

    Minden kepregeny megfilmesitest ugy kezdek nezni, hogy leszarom mi az, mert nem olvastam sosem kepregenyeket, tehat nem vagyok elfogult, ezt a sztorit meg hallomasbol sem ismertem.

    Szoval jóni jó volt, de nem ajultam el töle.
    Azert varom a folytatast.

  58. vasárnap megnézzük, hehee! gondoltam beleolvasok a kommentokba, és ez bearanyozta a napomat:

    Szerintem sokat veszitett a humorbol es a minösegböl, pedig eredetiben meg nem lattam, de egyszerüen mindig az az erzesem volt, hogy valami hianyzik. Gondolom sok poen, szojatek elveszett a forditas közben.

    ez… eh.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.