Az év csalódása?

Idén nem egy toplista posztom lesz, hanem inkább beszélgetünk, de persze mindenhol bedobok majd pár címet én is alapnak. Például itt van az a fenti kérdés, amit azzal lehet bővíteni, hogy mit jelent a csalódás? Egyáltalán nem arra lennék kíváncsi, hogy mi volt az év legrosszabb filmje, hiszen az végtelen lista lehet.

Sokkal inkább azt kéne leírnotok, lehetőleg pár sort csatolva a cím mellé, amit vártatok valami miatt, legyen az a rendező, a történet alapja, a műfaj, vagy akár a reklámkampány, és utána volt hatalmas kopp. Szóval egy Transformers 4-nek egyáltalán nincs itt a helye, bár páran lehet hittek Baynek és az “új trilógia” dumának. Lássuk az én példámon keresztül:

BOYHOOD

a boyhood főszereplője fiatalon

Egy megismételhetetlen, különleges film. Ezt sosem lehet majd elvenni tőle. 12 év alatt készült, a színészek a történettel öregedtek, ennek megfelelően nem kellett kiírni, hogy 1 évvel később, mert a gyereken végig látszott. Mindezt nagyon részletesen dolgozták ki, igazából semmit sem nyomtak az arcunkba, végig figyelni kellett az apróságokat.

Az előbbinek megfelelően rohadtul vártam, nem kétséges, hiszen már az elkészülésének módja olyan nagy dobás, amitől le lehet hidalni. Mindemellett felnövéstörténet és még Ethan Hawke is szerepel benne, aki Linklater filmekben mindig zseniális. Nyilván innen lehet csalódni.

A Boyhood egyáltalán nem rossz film, viszont a felnövéstörténete valahogy nem talált el, pedig a Mudot és Kings of Summert simán faltam. Talán mert ez sokkal realistább? Vagy mert az “egy döntő esemény”-es felnövéstörténeteket szeretem? Nem a klisékkel volt bajom, az alkoholista szál a gyerek szemszögéből például szépen lett kifejtve, de valahogy végig hátköznapi volt. Ez az előnye, szerintem pont emiatt élték bele sokan magukat és érezték át jobban az eseményeket, amik a főszereplőt formálták, viszont egyben a hátránya is.

Az emberek nem a valóságot akarják látni?

Persze most jöhet a “ne higgy a reklámoknak” vagy a szokásos “hype köpni kell pfuj”, de az az igazság, hogy ennyi év filmes blog vezetés után szerintem egész jól le tudom már szűrni, hogy nekem mennyire fog tetszeni egy film. Nyilván van ahol beállok a hype cikkek sorába én is, még ha nem is várom a filmet, mert szórakoztat a dolog és ti szeretitek. Persze a számomra jól belőtt várási faktorom mellett néha reménykedek jobba, mert a rendező, vagy a színész, vagy az író (Iron Man 3…), pont ezért lett csalódás a Boyhood. De 2014 akkor is jó év, ha a legnagyobb csalódásom 7/10 lett végül.

41 hozzászólás a “Az év csalódása?” bejegyzéshez

  1. Hmmm.. azon gondolkodom, hogy amik érdekeltek azok közül melyikben csalódtam, de nem jut eszembe semmi. Amely filmeket vártam, azok mind bejöttek, hozták azt a szintet amit szerettem volna.. de mondjuk a Rock-os Hercules kritikán aluli film volt idén, azért sajnáltam még a mozijegy árát is utólag, szóval igen, őt mondanám. Pedig fűztem hozzá reményeket, hogy végre kapunk 1 fasza kis hercules filmet.. aha… pont nem.

  2. GONE GIRL / HOLTODIGLAN (spoiler alert)
    Nekem Fincher volt a húzónév, egyik kedvenc rendezőm, Affleck-el sincs semmi bajom, szóval várós volt. Én hülye meg a premier előtt pár héttel elolvastam a könyvet (mely szenzációs volt). Ennek oka az volt, hogy ment az “etetés”, hogy a lezárás más lesz a filmben, és kíváncsi voltam az eltérésekre. Kicsit dühös voltam, mikor az utolsó pillanatig vártam a nagy változást az írott médiumhoz képest, de csak nem jött. Pedig Fincher jóban van a film végi cliffhangerekkel, de ez most az ígéret ellenére elmaradt. Persze így is az év egyik legjobb filmje, csak nagyon hiányzik egy Se7en/Fight Club-féle lezárás.

  3. GODZILLA
    A trailerek hullahegyes-világpusztítós-kegyetlen hangulatot árasztottak, erre meg jött ez, pedig a kezdés de jó volt! Két szék közé esett a rendező (forgatókönyvíró?), egyszerre próbálta a realista megközelítést és a “pont a család felé menetel a gonosz szörny, meg kell őket menteni” féle kliséket egybegyúrni. Erre mondják falun, hogy moslék. Sokkal több volt benne.

  4. A Boyhood-ról leírtakkal teljesen egyetértek: vártam, és olyan lett, ahogy mondod: hétköznapi. Nem kétséges, hogy irdatlan nagy meló volt megcsinálni, hogy “hétköznapi” legyen, és tényleg jól megcsinálták, de számomra érdektelenné vált így (ami nem egyenlő az unalommal, simán végig néztem a 3 órát).
    Tegnap néztem meg a sokat dicsért Locke-t, na, pont ugyan ez a kategória. Profi színészi játék, profin össze van rakva, de teljesen érdektelen (számomra)

  5. INTERSTELLAR

    Az év csalódása…itt Nolan túlzásba vitte a szereplők szájába adott szövegelést. Mindent megmagyaráznak, mintha egy cseszett tanórán lennék. Nem elég hogy egyfolytában beszélnek, magyarázzák mit tesznek a következő jelentben, de aztán még siránkoznak is, átmegy giccsbe az egész majd megint magyaráznak, ez így egy nagyon nagyon száraz film lett. A látvány szinte átlag alatti egy ilyen filmhez képest, bár Nolanről mindig is tudni lehetett nincs vizuális érzéke. Az utolsó fél óra szintén csalódás az újabb magyarázatokkal nyakon hajítva egy rakat giccsel….. szintén feleslegesen, amikor már a film legelején rájöttem ki dobálja lefelé a könyveket a polcról.

  6. Én a Noéban csalódtam. Nagyon. Egy kicsit ugyan a Godzillában is, de a Noén nagyon felhúztam az agyam.

  7. a Godzilla tényleg esélyes, de a Noén és az Exoduson nagyon látszott, hogy max közepesek lesznek.

  8. A bíró (The Judge). RDJ, Thronton, Farmiga, D’Onofrio és Duvall. Ilyen casting mellett már-már bravúr volt egy ennyire sablonos sztorit összetákolni…

  9. Ebben az évben két kedvenc rendezőm is elkészítette eddigi legrosszabb filmjét. Így nekem a Gone Girl és az Interstellar voltak a legnagyobb csalódások. Mindkettő film a buta forgatókönyvön bukott el.

  10. Egy filmet tudok megnevezni amit megbántam, hogy moziban néztem, a Hobbitot. Úgy gondoltam, hogy tudom mit várhatok a filmtől, de végül csalódás lett, valahogy az előző két részben meglévő PJ-os LoTR-hangulat hiányzott, és annak ellenére hogy hamar eltelt a 160+ perc, nem mondanám hogy különösebben szórakoztatott, talán majd az itthoni megtekintés után változik a véleményem.

    Talán még e fent említett Boyhood, Gone Girl páros volt ilyen, hogy “oké, jó, ezt is láttam, de nem nézném újra” mint a többi Fincher/Linklater-filmet. Szerencsére jóból is akadt idén.

  11. Hát az interstellart én is mondhatnám de sokkal jobban szenvedtem a Fury közben. Lehet nem sokan vannak így ezzel, de számomra iszonyat klisés lett az elejétől a végéig. A karakterek, a szövegek, a két nap alatt faszagyerekleszekésmindenkielfogad nagyon erőltetett volt. Nagyon szerettem volna ha jó de nem jött be :(

  12. Sin City 2 sajnos. Az első rész fasza látványvilága és badass szereplői, helyenként különösen jó történetei után a második részben egy halom egysíkú szereplő, sokszor buta sztori (Marv leredukálása buldózerré) és mintha még a színekkel is rosszabbul bántak volna, mint az elsőben. Sajnos negyed óra után tudtam, hogy nem ezt a folytatást vártam.

  13. Csodálatos pókember 2?? Senki sehol nem szenvedett ezen a filmen :-)? Az egész filmből negyed óra értékelhető a többi már a történelem egyik legrosszabb filmjévé teszi.

  14. Talán a Hobbit, bár nem volt nagy elvárásom de azt is alulmúlta. Szegény PJ megcsinálta azt a Gyűrűk Urának ami az előzménytrilógia a Star Warsnak. Ami még csalódás volt az a Herkules, valami jófajta laza akcióorgiát vártam de elmaradt. A Boyhood abszolút bejött lehet csak azért mert nem vagyok hatalmas Linklater rajongó így nem is voltak az egekbe az elvárások, ami volt azt meg simán megugrotta.

  15. Sin City 2: Mert a közel hibátlan első részből csak a látványt sikerült átmenteni. Voltak itt is remek színészek, de a történetek gyengék és ötlettelennek bizonyultak. AZÉRT EVA GREEN ODAB*SZOTT

    Godzilla: Parádés reklámkampány utána sajnos egy középszernél gyengébb katasztrófafilmet kaptunk érdektelen emberi karakterekkel. AZÉRT A SZÖRNYFIGHT ODAB*SZOTT

    Amazing Spider-man 2: Bármennyire is szeretem a karaktert, ez a film bizony összecsapott lett. Semmire nem jutott idő, mert mindent bele akartak keverni és egyszerűen összerogyott a saját súlya alatt. Garfield még mindig hibátlan casting döntés, Emma Stonet imádom, de ez sajnos kevés volt.

  16. Nálam a 22 Jump Street is úgymond csalódás volt, azt hittem hozni fogja az első szintjét, ráadásul a kritikák is nagyon éltették, de nekem abszolút csalódás volt, erőltetett volt eléggé. Nem mondom hogy szörnyű film lenne, de jóval királyabbra számítottam. Ezen kívül még talán a Hobbitot mondanám úgy, hogy nagyon szerettem az első két részt minden hibája ellenére, de itt a záró darabban voltak részek amikor csak fogtam a fejem hogy nehogymá. Ettől függetlenül ez sem lett rossz film, de jóval jobb, úgymond “méltóbb” befejezésre számítottam…
    Most így ezek jutnak eszembe.

  17. Én is a Godzillát mondanám, nagyon vártam, ugyanakkor nem voltak konkrét elvárásaim a történettel vagy a megvalósítással kapcsolatban, ,,csak” egy jó szörnyfilmet szerettem volna látni, de a jótól nekem nagyon messze volt. :(

  18. Interstellar

    Mert Nolan, és mert űrutazás, még fekete lyukat is láthatunk benne — a science geek énem ugrált örömében. Aztán dögunalom lett az egész, csak a kukoricaföld maradt meg bennem, meg valami motyogás a szeretet erejéről. Menj innen.

    Godzilla

    Nézzünk szembe a tényekkel: egy ilyen című filmtől eleve nem várnék sokat, de a reklámkampány és Bryan “félisten” Cranston személye mégis felkorbácsolta a várakozásomat. Aztán ez is alulteljesített. Az emberi szereplők csak dísznek voltak ott, Cranstont is beleértve. Azért a látvány miatt lehet, hogy mégis újranézem…

  19. Nekem a legnagyobb talán az X-Men volt. Jó előzetes meg nagy hype után, sorozat egyik legrosszabb része lett. Magneto egy nulla volt, míg a first classban a legjobb karakter volt. Ugyanazt a szintet vártam volna el. Farkas ugyanolyan gyenge volt akár az önálló filmjeiben. A First Class jó zenéi eltűntek, előhalászták az X-Men 2 témáit, és újrahasznosították, ezzel végképp minden hangulatot elvettek. Mistique mindenki mást alulmúlt ezúttal, stb, stb. Úgy ahogy van az egész egy rohadt nagy csalódás volt, az előzőhöz képest.

  20. A hobbit. Ehhez hozzájárult a különlegesen pocsék moziélmény a Corvinban (ilyen még nem volt, szó szerint minden oldalról idióták vettek körül, akik végig beszéltek, hőbörögtek, fangirlszerűen ugrabugráltak, stb., és amikor megkértük őket, hogy maradjanak csendben, ugyanúgy folytatták), de maga a film is valahogy sokszor eltúlzottnak tűnt, klisésnek. Mintha valami nagyot akartak volna vele mutatni, aztán mégsem jött össze.
    Nem olvastam a könyvet, szóval nem az a problémám, hogy mennyire tértek el vagy nem tértek el az eredeti sztoritól, egyszerűen csak hiányzott belőle valami számomra. Mindezt úgy, hogy nekem az első kettő tetszett (bár a második egy kicsit kevésbé).

  21. Az a Divergent című okádék.
    Sugárzott belőle, hogy az írónő valószínűleg hónapokig erőlködött, hogy kitaláljon valami érdekes sztorit. Aztán megalkotta azt a öt társadalmi csoportot, és ennyi. A többi részét összelopta vagy összecsapta. A film sem menekült.
    Az eredmény az, hogy a Divergent lett minden idők legszánalmasabb disztópiája.

  22. Nekem az ev csalodasa, hogy volt ember, aki nem 10 pontot adott az interjura imdb-n :)

    De a viccet felreteve tobbet vartam a galaxis orzoitol, csak siman egy jo film lett, nem fantasztikus.
    Az uj x-man sem jott be, ahogy a farkas 2 is borzaszto lett.

    A leggyengebb amit lattam, legalabbis az elvarasokhoz kepest a planet of the apes uj resze volt… Monkeyonahorsewithamachinegun XD

    Osszessegeben remelem a jovo ev jobb lesz…

  23. – Interstellar (6/10), sokat vártam ettől a filmtől, nagy volt a hype és ugye Nolan. Ehhez képest egy meglehetősen izzadságszagú, középszerű 2001 utánérzést kaptam.
    – X-Men: Days of Future Past (6/10) A First class szerintem a széria legjobbja volt, ehhez kepest minden tekintetben visszaléptek.
    – The Monuments Men (5/10), parádés szereposztás, igéretes alapsztori, unalmas film…
    – The Expendables 3 (6/10), legalább a második rész szintjét vártam…

  24. Guardians of Galaxy

    Repkedtek felé a 9/10ek és nem volt ritka a 10/10es értékelés sem. Vicces, humoros, látványos, változatos… persze nem lett rossz, de semmi különbség közte meg a többi tucat Marvel termék között. A főellenség nagyjából semmit nem ért, a karakterek is elég limitáltak voltak, Rocket nagyjából ki is merítette a mozit.

  25. “dzsokole says:
    2014. December 31 at 17:27

    Az a Divergent című okádék.”

    Egyetértek!

    Eddig eszembe se jutott semmi mert nem volt olyan nagyon nagy csalódás. Dehogynem… a Divergent. Annyira szar volt, hogy azonnal el is felejtettem, hogy létezik.

  26. Én ezekben csalódtam, mert mást vártam vagy többet vártam vagy nem tudom:

    -Godzilla
    -Galaxis őrzöi
    -A csodálatos pókember 2
    -A feláldozhatók 3

  27. How to Train Your Dragon 2

    Amekkora kedvencem az első rész, ez akkora csalódás volt. Számomra, felnőttként semmi szeretnivaló nem maradt benne, ami az első részben még megvolt. Egy teljesen felesleges folytatás: bugyuta, tele van hülyeségekkel. Talán csak azért ostorozom ennyire, mert szerintem nem kellett volna folytatni az első részt, hiszen viszonylag szépen le lett zárva. Ha már folytatták, akkor reménykedtem, hogy részben felnő az első részhez, de sajnos nem…

  28. Pókember 2
    Nagyon úgy néz ki, hogy a Sony nem tud mit kezdeni ezzel a karakterrel. Az egész film olyan, semmilyen lett. Nem építették fel sztorit, így az egész súlytalan volt. A romantikus szál meg rém ualmas, kliséhalmaz.

    Szupercella
    Nem mintha túl sokat vártam volna, minden vátakozást alulmúló marhaság volt. Az alapsztori miatt kezdett el érdekelni, mert szeretem az ilyen filmeket, de annyira bugyuta történetet raktak őssze, felesleges alciójelenetekkel, hogy kínomban már nevetni sem tudtam rajta.

    Volt meg 1-2 csalódás, de idén nem sok elvárással ültem neki fimeknek, így nem koppantam nagyot.
    Összességében nagyon gyengének találtam az idei felhozatalt.

  29. Amit még külön kiemelnék: Wish I Was Here
    Bíztam Zach Braffben, de sajnos nem azt kaptam a pénzemért, amit reméltem. Voltak benne szép pillanatok, de egy összességében egy kesze-kusza valami lett.

    És még 1-2 kisebb csalódás, de ezektől nem is vártam el sokat:
    The Equalizer, John Wick, Predestination

  30. -Guardians of the galaxy: A tedhez hasonlóan, ha a főszereplő nem egy mosómedve és egy fa lenne, semmi pozitívumot nem tudnék kiemelni.Unalmas, ezerszer látott és felhasznált gyakorlatilag a film minden pillanata
    -Transformers: Még az előzőnél is szarabb volt
    -12 years a slave(csak idén láttam): Korrekt film, de semmi olyat nem hozott, amit hasonló filmben ne láttunk már volna, valószínűleg az oscarral való dobálózás miatt lett csalódás
    -Noé: túl sok dolgot változtattak meg az eredeti történethez képest, eléggé félrevezető azokkal szemben akik nem olvasták a bibliát. Russel Crowe még mindig nagyon jó színész, ellentétben emma kisasszonnyal, aki szerintem csak lehúzta a filmet.
    -Godzilla: a legnagyobb csalódás idén, amennyire jó volt és felcsigázott az előzetes, annyira szar volt a film. Csoda hogy végig tudtam nézni
    -Pókember 2: nem is tudom miért írom ide, mert az előző után már abszolút semmit nem vártam ettől, bár azt a semmit talán hozta
    -Need for speed: valami elképesztően rossz volt, és csak gyarapította a szánalmas játékadaptációk táborát
    -300 2. rész: abszolút felesleges és jóval gyengébb mint az első

    Amiket fél-egy óra után kikapcsoltam: majmok bolygója(az előző rész nagyon tetszett, de ez iszonyat unalom), amerikai botrány

    Divergent, éhezők viadala, maze runner és hasonlókat nem fogok megnézni, valószínű hogy a fél óra után kikapcsoltam kategóriába esnének.

  31. Amióta az Inceptionben nagyot csalódtam, azóta nincsenek túl nagy elvárásaim semmivel kapcsolatban és így sikerült az Interstellart és a Boyhoodot is abszolút élveznem (Utóbbit amúgy amikorra végignéztem, akkorra tudatosult bennem, hogy ez/ennyi a történet, majd valahogy ez a felismerés után ütött a film nagyot, hogy tiszta lett miről is van szó).

    Szóval így a csalódások kategóriájába nálam olyan filmek kerültek, ami még azt az alap szintet se ütötték meg, hogy folytassam a megtekintésüket (jó moziból éppen nem mentem ki, de…):
    – Godzilla: nem hittem el, hogy 2014-ben még be mernek játszani egy ilyen buta filmet, miközben komolynak gondolják, borzalom
    – Maze Runner: ugyancsak annyi baromság volt benne, hogy az már fájt. Vagy csináltak volna egy “okos” filmet belőle és akkor lett volna értelme a sok dumának, vagy csináltak volna belőle egy akciókkal teli filmet, akkor meg ne lett volna olyan unalmas, de ez nálam a tökéletes két szék közé esés volt, egyik szempontból se volt jó. Egyedül Minho és Newt-t bírtam.
    ( – Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan: kurvajó trailer és az Utóéletnél (ami nagyon tetszett) is jobb értékelés miatt itt még kicsit fellelkesültem, hogy ez nagyon jó lesz, de ahhoz képest utankoztam eléggé :( )

  32. Jajj, szegény KT, felrajzoltad a homlokodra a célkeresztet, hogy a VAN-t merted kritizálni :) Amúgy osztom véleményed

  33. Galaxis Őrzői, Förtelmes fönökök 2. Csalódások. Egyébként az év nagyon jóra sikerült filmek terén.

  34. A hobbit – Az öt sereg csatája.
    A trilógia másik két darabját imádtam, ez viszont borzalmas volt, egy bugyuta, lélektelen film.
    A másik nagy csalódás talán a Sin City 2, bár ott már az előzetesekből lehetett látni, hogy nem lesz az igazi, szóval magamra vessek, hogy megnéztem.:P

  35. Comradecsa!!!Legyszi’sugd meg legyszi’ mi különbség a ‘Gone Girl’ könyv és film valtozata közt…Köszi!!:-)

  36. INTERSTELLAR – az ev legnagyobb csalodasa. Borzaszto gagyi forgatokonyv hatalmas ambiciokkal es ki nem hasznalt potenciallal. Rengeteg plot hole es tol ertekelt szineszi jatek. Altalaban erdektelen vagyok nem jo filmekkel kapcsolatban de ez a film egyenesen felidegesitett.

    BOYHOOD – az ev legjobb filmje es az evtized egyik legjobbja. Pont a hetkoznapisaga es realisztikussaga az, ami zsenialis es olyan keves film tudja elerni.

  37. A hobbit 3. részétől sokkal többet vártam, de a The Drop talán a legnagyobb csalódás, Gandolfini nagy kedvenc és többet vártam az utolsó filmjétől. Isten nyugosztalja.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.