The Avengers – 2×15: Age of Ultron

A hónapban tipikus évad közbeni részt kaptunk a sorozatból, amiben történtek dolgok, de inkább csak a finálé felé kezdtek el komolyabban építkezni a showrunnerek. Ja, hogy ez egy film, ami magában is működőképes kéne legyen? Szomorú.

Már a film közepére világosság vált, hogy miért ez Joss Whedon utolsó Marvel filmje, hiszen folyamatosan látható Kevin Feige (a Marvel univerzumot kézben tartó csávó) keze a jeleneteken. Ezzel el is jutottam a pozitívumokhoz.

Az Age of Ultron történet jó. Nyilván klisés, de azért nem Avatar szinten van lebutítva a “minden nézőt a székekben akarunk látni” kedvéért. Bár az ellenség megteremtésének körülményei valószínűleg a vágószoba padlójára kerültek, de utána James Spader kihúzza Whedont a szarból.

Loki óta nem volt ilyen jó gonosz casting a Marvel filmekben, mint itt. Nyilván jó lett volna többet megtudni az elején, hiszen a no strings jelenet után már a tökéletes tervével fűzi be az embereket Ultron, viszont nem csak az animációban, de az arckifejezésekben, a teremtő Tony Starkot idéző humorban és gondolkodásban is lubickol Spader. Nagyon eltalálták.


Aztán itt van még az is, hogy hiába nem volt már újdonság a hősök közös szereplése, mint az első részben, azért még mindig jól kezelte őket Whedon. Ott volt a humor, mindenki kapott jó jelenetet és dumát és a többi. Bár nem volt puny god most, de akadtak jól megalapozott poénok, tényleges ember mentés, olyasmi ami miatt hős-filmet nézünk. Mindeközben Black Widow és Hawkeye végre megkapta azt az alapot, ami miatt világos mit keresnek itt.

Ez volt az Age of Ultron fun blockbuster része, olyan 80-90 perc. A többi?

Túlzsúfolt univerzumépítés. Mint tudjuk, a film olyan 3 és fél órás valójában, így rengeteg mindent ki kellett vágni, sajnos az Ultron sztoriból is, csak hogy rendesen elférjen a sok apróság, ami a későbbi Marvel filmek miatt fontos. És ez úristen, de lehúzza az egészet. Túlzsúfolt tőle az egész, és a fő sztori jól meg is sínyli a vágást. Konkrétan eltűnik belőle az igazi erő, és szépen lassan alibitörténetté silányul.

Emellett még sajnos maguk az akciók sem voltak az igaziak. Mivel hosszú és nagy film, talán a legdrágább Marvel a sok sztár gázsijával, így igyekeztek az akciót is super size-ra rendelni, hogy a néző jóllakottan távozzon, de erre Whedon most sem volt képes. Egyszerűen nem tud akciót rendezni, vagy rossz embert foglalkoztat erre a feladatra.

Láttam mindenhol a sok pénzt, mégis valahogy sütött a tévésorozatos dinamika a nagy akciójelenetekből. Ez alól a Hulkbusteres kivétel, de az meg egy kicsit túl van húzva. Mondjuk a film végi is, főleg, hogy az meg egy már ellőtt koncepciót mikrózott fel, de ott legalább Ultron és Hawkeye kapott két kurva jó beszólást.

Mindezek következménye pedig az, hogy az Avengers, a fő attrakció, a jutalom fun, csak egy újabb fejezet érzetét kelti a finálé “innen hova folytatják” helyett. NÉzzük meg az első rész után és most hogy állnak hőseink. Mondjuk annyira nem szabad ezen meglepődni, hiszen a Winter Soldier után valószínűleg ismét Captain America hozza majd az igazi főfogást a Civil Warral (amit most szépen alapoztak is…).

81 hozzászólás a “The Avengers – 2×15: Age of Ultron” bejegyzéshez

  1. human! IMAX vagy eredeti nyelv? hallok mindent, gondolom a 3D annyira nem extra, csak a nagy vászon miatt vonz az imax, hamár látványfilm.. viszont a rossz szinkron nagyon le tud lombozni.

  2. eredeti nyelv mert spader, úgyis konvertált 3d és konvertált imax, mert nem olyan kamerákkal vették fel.

  3. Mindenki a vágásról beszél, értem én, de várható, hogy lesz rendezői változat? Tudom, Marvelnél nem szokás, de hátha…

  4. Nem véletlenül emlegeti mindenki a vágást. Hatan néztük a baráti körből egyszerre és mikor jöttünk kifele akkor bizony öten már emiatt fanyalogtunk már a kijárat előtt is. Úristen, mint egy félkész film.
    Na most örülök igazán, hogy a harmadik részt ketté szedik, de komolyan

  5. Igazából én is sajnos azt vettem észre, h kitöltő sztori az egész film! Aki nem nézi emellett a Shield-et (pl. én), annak lesznek olyan jelenetek, amiket nem is ért, h miért van.
    A vágáson meg sok helyen láttam, h egy mondat közben vált helyszínt az egész. Egyik pillanatban valahol egy város közepén dumálnak, a mondat vége meg már egy házban fejeződik be, vicc!
    Jó meg minden, de nem élveztem… meg kéne nézni azt a bővített kiadást!
    A 3d meg egyáltalán nem éri meg, sok jelenet nem is látszik az elmosottsága miatt.
    A szinkronnal szerintem nincs gond, az előzetes után féltem, h elrontják Spader hangját, de szerintem a magyar is illik hozzá, ami már a filmben van! ;)

  6. Amúgy, ha ennyire kivágtak lényeges részeket, valóban illő lenne egy rendezői változat Blu-Ray-en. Szerintem az eladásokat is megdobná majd!

  7. @Samu: Elvileg arról volt szó hogy lesz affajta bővített változat. De sajnos azt is kukázták. DVD-n ill. BR-en lesznek extrákba mint “Kimaradt” jelenetek. Bevallom kurvára érezhető volt hogy rommá van vagdosva a film…ez az egyetlen egy negatívuma. Eskü nem értem hogy Disney/Marvelnél mi a szar van..ha emberek a Gyűrűk ura mozikat végig tudták volna ülni..akkor ebből is kifért volna egy 180 perces… nyisszantott edisön…megjelenéskor meg jöhetett volna az egész…de..pénz beszél. Kíváncsi vagyok hogy a Russo tesók mit tudnak kihozni a Civil Warból meg az Infinty War részekből. Drukkolok nekik.

  8. Nem értek egyet. Hiába univerzum építés a film önmagában is megállja a helyét!! Imádtam minden percét! Persze megnézném én is szívesen a bővített változatot, de így is bőven jó volt. Simán újra nézős moziban!!

  9. Spoiler (?)
    Nekem Ultron volt olyan erős gonosz mint Loki, a stílusa miatt is:) nem magyarázom, nekem tetszett legalább annyira mint az első, a végen a halál is érzelmileg ütött.
    “If You get hurt, hurt them back
    If You got killed, walk it of.”
    Team Cap

  10. Claire: pont ezt írom, Loki óta a legjobb, hiszen közben voltak azért olyanok, mint a Guardians 0 gonosza pl.

  11. Ehh, hatan mentünk a filmre, mindenki elájulva, hogy hűdejó.. Én meg aszittem én vagyok a hülye, hogy nem tetszett-annyira. Nem tudom, a vágásokra már nem emlékszem, múlthét pénteken néztük meg (mondjuk ennyi embert Multiplexbe még nem láttam :P) de az megmaradt, hogy nem tudtam úgy élvezni mint az elsőt, az tényleg kb egy jutalomjáték volt. Ennek, szerinem, túl sok feladata volt, lezárni az eddigi filmeket, régi hősök régi konfliktusaival foglalkozni, tök új gonoszt és felépíteni Loki helyébe, nekem nem adta ki, kicsit még látom gonoszkodni, akkor megettem volna Ultront, de így annyira nem, de új hősöket új konfliktokat is kellett hozni és felvezetni az új filmeket.. sok egyszerűen sűrű és nem bírtam kikapcsolni :S Nem értem, asszem a Karibtenger kalózai 3 volt amit moziba láttam ilyen nagyon hosszút, egy pisiszünettel, sztem simán mehetnének a háromórás filmek és úgy ez is jobb lett volna

  12. Szerint a BW-Hulk románc marhaságot egy az egyben kukába kellett volna vágni. Rengeteg értékes perc ment el erre a marhaságra. A másik ami a vége felé zavart, hogy minden egyes mozdulat után valaki elsütött egy egy sorosat. Az első órában még vicces volt, de utána már inkább fárasztó. Ezeket leszámítva nagyon rendben volt szerintem.

  13. !!!SPOILER!!!!
    !!!SPOILER!!!!
    !!!SPOILER!!!!
    Annyit tennék még hozzá a beszélgetéshez, h kb az egész film alatt Jeremy Renner (Hawkeye) beszólásán tudtam igazán röhögni, mikor Quicksilvert (Kick/Ass srác) akarta kilőni a végefelé, és “senki nem tudná meg”! :D Azt a gyereket sajnáltam, maradhatott volna, ha még nem is volt annyira jó, mint az X-men:DotFP-ben szereplő srác! :)
    Egy kérdés: kinek a kije volt az a szilikonos milf, akit folyton mutogattak az előzetesben is, és a városmenekítés közben is vagy 6szor? Valami rendező nőcskéje?

  14. Én még továbbra sem érzem azt, hogy Hawkeye vagy BW ebbe a csapatba tartozna, mert “sima” emberek a többiekhez képest. A családi életük pedig aztán pláne nem érdekelt, így alig vártam, hogy a felesleges lelkizésről megint a csapatra visszatérjenek. Ez volt talán a legnagyobb hibája a filmnek, hogy az önálló filmeket nem kapó hősöket úgy előtérbe helyezték, hogy én ott kicsit unottan ásítoztam.

    Amit nem értettem még, hogy mi lett Andy Serkins karakterével? Mintha ő úgy eltűnt volna a hajó belsejében történő bunyó során, de lehet én bambultam el.

    Loki összes jelenetét kivágták. Remek. :S

    A legbénább pedig a végén az volt, amikor egy anya ott hagyja a gyerekét a tér másik oldalán. Ez olyan hihetetlen volt, mert nem fogták le, nem őrjöngött stb. Erre Hawkeye megfordul és egy teljesen röhejes kocogással elindul a gyerkőc felé. Szóval ezt a jelenetet kompletten újra kellett volna forgatni, mert ez csapnivalóan rossz volt.

  15. Eredetiben minek nevezik az ikreket (Cap az elején az erdőben mikor QS meglepi)? Gondolom “gifted”, szinkronban viszont mutánst mondtak, amiről nem tudtam eldönteni, hogy véletlen baki, vagy tudatosan nem foglalkoztak a jogi háttérrel.

  16. Igen a szinkronos változatban én is meglepődtem a mutáns szó hallatán. :D
    Nagyon várom már azt a dvd megjelenést a kivágott jelenetek miatt. Például Ultron első alakjának létrejötte is egy az egyben ki lett vágva.

  17. Ja, feliratban is végig mutáns volt – elég idegesítő hiba. Amúgy ‘Enhanced’-nek hívták őket eredeti nyelven.

  18. Olyan volt ez a film, mint a második zacskó nachos. Tudod hogy finom és ízlenie kellene, de akkor sem tudod boldogan elrágcsálni.

    Szerencsére nem voltak túl magas elvárásaim, valahogy sejtettem hogy nem hozza az első szintjét, így nem voltam annyira kiakadva mint haverom.
    Gyenge 7/10 (A vége felé lévő hidegrázós lassítottnak köszönhetően nem 6)

  19. A szanaszét vágással és az alapozással is egyetértek, nekem valahogy mégis működött a film, a Marvel-listámon egy hajszállal van a Guardians és az első Avengers előtt.

  20. “Én még továbbra sem érzem azt, hogy Hawkeye vagy BW ebbe a csapatba tartozna, mert “sima” emberek a többiekhez képest. A családi életük pedig aztán pláne nem érdekelt, így alig vártam, hogy a felesleges lelkizésről megint a csapatra visszatérjenek. ”

    Nálam ezen jelenetek különböztették meg a filmet egy mezei rajzfilmtől. Az ilyenből lehetett volna több, az Infinity War, Civil War, tökömtudja promókból meg kevesebb.

  21. én csak azt nem értem, hogy ha ez a film szar, akkor miért nem lehet kimondani őszintén, hogy a Marvel egy ideje csak gagyit csinál ? minek kell várni még a következő filmjüket is ? nem láttam még, mert nem volt időm mozira, de most komolyan….. miért kell ez az erőszakos hype hogy hú a marvel mennyire jó,mikor tényleg alig képesek valami normális akciójelenetre, a sztorik meg egyre unalmasabbak

  22. Én úgy tudom, végül amellett döntöttek, hogy lesz rendezői változat BluRay-en. Az lenne a legjobb megoldás, mert nekem ugyan tetszett a film, de tényleg túlzsúfolt és rengeteg dolgot kivagdostak az elejéből, pedig az érdekelt volna a legjobban.
    Egyébként nem igaz, hogy nem jók az akciók. Pl. kapásból a nyitóakció, mikor mennek visszaszerezni a jogart, szerintem klassz volt, hogy szinte vágás nélkül követjük az egyes Bosszúállókat. Egy kicsit harcol ez meg az, s már megy is tovább a kamera mert pl. jön a Kapitány a motorral, aztán fordul és így körbe körbe kísér mindenkit. Nekem ez nagyon tetszett, s az első részben is sok ilyen volt. Hulk és Hulkbuster király volt, azt hittem túl rövid lesz a jelenet, de tökéletesen eltalálták a hosszát. A legvégső akciókban is voltak jó megoldások, de pl. a végső pozőrködés nekem sem jött be annyira, mikor mindenki egy helyen van és rohamozzák őket a robik, s mindenki repül, üt, szaltózik stb. Tipikus 3d-re szánt gagyiság volt ez, de szerencsére csak egy pillanatra. Kár ezért a vágásért, simán lehetett volna 3 órás a film.

  23. Nos, nekem bejöttek a poénok, bejött Ultron dumája, számomra a felgyülemlett feszültség a csapaton belül is adott hozzá.
    Nyílván nem kell a legjobbat várni mindenből, hisz -szerintem- ez nem egy olyan tipusú film, aminek csak egy-két aspektusra kell gyúrnia, hanem elég komplex igényeket szándékozik kielégíteni. Viszont a legfőbbet, a szórakoztatást nagyon jól tálalja.
    Spader félelmetesen jó, tetszett, hogy Hawkeye és BW mélyítve lett.
    A vágószoba munkáját én ritkán érzem hangsúlyosnak, viszont itt egy fél órát legalább benne hagyhattak volna még, valóban. (remélem lesz bűvített verzió :) ). Már csak azért is, mert kb. fél órával a vége előtt elkezdett könnyezni az egyik szemem – gondolom azért, mert olyan tempót diktál a film, hogy ihaj :)
    Összességében viszont én ilyen filmekért megyek szívesen moziba. Grandiózus filmélmény, szerintem egész jó történeti megvalósítással.

  24. Egyetértek a kritikával.

    SPOILER

    Hozzátenném, hogy az a csávesz, akit Thor összevillámoz és életre keltenek, mint az Ötödik elemben Jovovicsot, és akinek olyan a feje, mint egy frissen vett biciklinek a nyele, felfoghatatlan, hogy mi volt az ő szerepe.

    Nem tudni a nevét, nem tudni az erejét, mert csak a végén használja azt a követ a homlokán, és mintha a színész is morcosan játszotta volna el.

    Nem éreztem semmi kémiát Hulk és Natasa között, nem értettem mi lett Jarvisszal, nem értettem miért nem okozott egy gigantikus morális dilemmát Tony azzal, hogy kétszer is ellenszegült és létrehozott egy AI-t, nem értettem Fury-nak mi a szerepe az észosztáson túl. Pedig az Ultron-ötlet még tetszett is és Spader hangja tényleg hátborzongató.

    Egy pozitív meglepetés: a rockercsaj Olsen. De egyebet nem tudok mondani.

  25. Neurózis: Paul Bettany-nak mindig morcos az arca, pl. Légió, A pap stb.
    : D És Vision mégis simán összetrombitált egy jókora rajongói tábort Tumblr-ön (hol máshol). Mondjuk ő pont egy pozitív pont volt nekem a filmben.

  26. “Egyszerűen nem tud akciót rendezni,”

    Tudom ez a te egyéni véleményed human, de nálam ez a hét vicce, bocsi! :)

  27. Kifejthetnéd, hogy mire gondolsz azzal, hogy Whedon nem tud akciót rendezni, mert ez idáig az év legnagyobb hülyesége :D

  28. A filmet meg nem láttam de ennek a nem tud akciót rendezni whedon dolognak van alapja szerintem is. Mondjuk én nem kifejezetten rossznak érzem csak nincsen jo ritmusuk. vatever manapsag amugy sincsenek kemeny akciofilmek… várjunk csak egy mad maxet latok a horizonton közeledni?!;)

  29. Jó volt megérte az árát kicsit csalódott voltam ugyan mert jobbra számítottam de nem csalódtam úgy benne mint a Vasember 3ban.
    Negatívumok: Tudom elcsépelt de a vágások tényleg zavaróak voltak benne hazafele a kocsiban azon gondolkodtam hogy mennyi jelenet nem került bele amit a trailerben mutattak. Ultron egyik pillanatban még egy törött páncél utána meg már a templomban osztja az észt az új alakjában az ikreknek.
    A trailerből tudtam hogy megint ellövik a sok szász ellenség szitut de abba bíztam hogy ott van ultron és a végén vele is lesz epic fight de nem igen volt. Amúgy amikor a Kapitány harcolt Ultronnal csak nekem tünt fel hogy milyen sokáig bírta ellene? Erős meg minden értem én de ultronnak lazán le kellett volna nyomnia. Felturbozzák a Kapitányt Civil War-ra… Zavart hogy direkt mindig kihagyták Hulk átalakulását.( 1x láttuk ahogy visszaváltozik) Elöször ugye már alapból át van alakulva az oké utána Scarlet Wich miatt bekattan de akkor már úgy mutatják hogy átalakult utána Black Widow lelöki Bannert és Hulkként ugrik vissza az Avengers 1be legalább mutatták ahogy átváltozik. Ja és Hulk zúzásait is hiányoltam… a Vasember fight jó volt de azon kívül?? A végső harcban szinte alig harcolt bár lehet ez is a vágásnak köszönhető. Vision-nak is azthittem nagyobb jelentősége lesz de nem tett hozzá érdemben sokat. A bónuszjelenettől sem estem hanyatt azt hittem valami extrább lesz mintha Whedon csak gyorsan kitalálta volna hogy azért legyen valami. Túl tömény volt a film még ezt is meg kell mutatni meg még ezt is és ezt maga a történet sínylette meg.
    Pozitív: Hulk Vs Hulkbuster imádtam ennyi.. :D
    Ultron az eddigi legjobb gonosz a marvelnál csak zúzhatott volna többet azért.
    Tetszett hogy összeszokott a csapat főleg a harcoknál.
    Rhodey végre megint War Machine és nem erőltetik ezt a Vashazafi faszságot remélem több szerepet kap a karakter majd a jövőben.
    Összességében nem volt rossz film ez de mostmár én is támogatom ezt a szedjük ketté az Infinity War dolgot talán így majd mindenre jut idő normálisan

  30. Whedon nem tud akciót rendezni, össze vissza volt vagdosva az egész, kb soha nem lehetett látni semmi, főleg a Hulkbusteres rész volt szerintem irtó gyatra, de az összes többi is igazából.

  31. “mrp”

    Na végre, hogy valaki megemlíti a Hulkbusteres rész. kb 43 cm ről mutatták az egészet néha konkrétan nem lehetett látni, hogy mi a jó ég történik. A film legfosabb jelenete volt.
    Ráadásul, hogy fordították már le Hulkbustert? Ha jól rémlik Veronika volt a neve a szinkronban…
    Ami pozitív csalódás volt az Quicksilver meg Scarlet Witch.
    Nem tudtam elképzelni a film előtt, hogy akár megközelítse az x-menes quicksilvert (mert azt nagyon eltalálták) de egész jó lett mindkét karakter.

  32. “Egyszerűen nem tud akciót rendezni,”

    Igen, ez szerintem elég erős volt! De ahogy látom, azóta már más is írta. Először én is iróniát próbáltam keresni benne, de aztán rájöttem, hogy tényleg komolyan gondolod. Hát szerintem ha nem is egyedül, de hatalmas kisebbségben vagy ezzel a véleményeddel.
    A kritika persze teljesen szubjektív dolog, akár csak az én véleményem. Nekem kurvára bejött, és a szétvágás se bántott. Persze jobb lett volna hosszabb filmet látni, de ha jön valami rendezői változat, akkor azt nagyon várni fogom.

  33. @Bandido: Angolul is Veronika volt, jó lenne ha nem akarnánk ezt is a szinkronra verni…

  34. Nekem, a film kezdésénél látott akció jelenetek tűntek olyannak mintha, csak egy újabb shield részt látnék.

    A hulk vs hulkbuster jelenet elsőre nem tetszett. De mikor másodjára néztem valahogy átjött az egész. Mintha tényleg ott álltam vna mellettük :D

    A többi akció nekem tetszett. Többet vártam a filmtől, talán mert nagyon rá voltam pörögve, de így is elégedetten jöttem ki a moziból. Engem végig lekötött.

    Tulajdonképp minden hibája ellenére megérte a mozijegyet (kétszer is :) )

    A vágást már rengetegen mondták tényleg érződik a filmen, ront az élményen, de nem teszi tönkre azt.

    Kedvenc jelenetem mikor Tony mondja ultronnak hogy összetöri apuci szivét, az meg beszól neki hogy hátha ha muszáj :D Ami plusszba dob az egész poénon, hogy meg van hozzá az ereje h tényleg meg is tegye :D

    Egyébként nem tudtam ultronra gonoszként tekinte, mert ha azt vesszük akkor a bolygót megvédeni tényleg az emberek kiirtásával lehetne :D szóval csak azt csinálta amire programozták.

    Legközelebb majd nem a bolygó védelmét hanem az emberek védelmét programozzák bele :D

  35. Én nem látom pozitívan a dolgokat, ez az én véleményem a filmről:

    Spoiler nélkül az Ultorn koráról:
    Ez a mozi már az első jelenetében is kicsit kínosnak tűnt, egyrészt a kezdő akciójelenet teljesen hiteltelen volt a sok CGI miatt – ami nekem kitűnt a filmből – és a pózerkedés miatt. A gonoszok is már karikatúraszerűvé lettek, Thomas Kretschmann Hidrás vezére kb. olyan mint egy náci karikatúra.

    Ezek után Ultron “születése” és az első belépője egészen jó volt, de aztán megint csak jöttek az agyatlan zúzda akciójelenetek tele számítógépes trükkökkel. Kb. ha kettőre tudok ezek közül visszaemlékezni, mert teljesen elmegy a film abba az irányba mint az Acélember befejezése, azaz minden pozdorjává zúzódik a nagy harcokban. Tipikusan: a kevesebb több lett volna.

    Mindezek mellett olyan szintű naivság és gyerekesség társul sok jelenethez, hogy néha feszengeni kezdtem, mert nekem volt ciki, ami a vásznon történik. A film kb. 50%-ban a tíz év alattiakat akarja csak kiszolgálni, a maradék 50%-át pedig arra használja, hogy ugyanezt a korosztályt halálra rémissze. Pl. indokolatlanul erőszakos jelenetek, halál, stb. A sztori csavarjai sem hiszem, hogy elsőre felfoghatók egy tíz év alatti számára, szóval, ebben is a “célközönsége” ellen dolgozik.

    Mi volt jó a filmben?

    Ultron. Nekem nagyon tetszett a karakter és a megvalósítása is, tetszett a magyar szinkronja is. Sokkal jobb főgonosz volt, mint az eddigi Marvel ellenfelek. (Talán Loki volt még hasonló, de én őt sem szeretem igazán.)

    Bruce Banner és Nathhasa (Mark Ruffalo és Scarlett Johansson) románca számomra szimpatikus volt és végre valami “emberi léptékű” dolog is történt a filmben. Ugyanez elmondható Sólyomszem (Jeremy Renner) háttérsztorijáról is, akiről végre valamit mi is megtudhattunk. (Hozzáteszem, ez sem volt kiemelkedő, de legalább árnyalta a képet és a karaktert és nem csak zúzda volt a film ezek miatt.) Szóval, jó volt az, hogy akik eddig kaptak külön filmet most háttérbe lettek kicsit nyomva és az eddig elhanyagoltak jöhettek előbbre.

    Skarlát Boszorkány mint karakter jó volt, és jól játszotta Olsen kisasszony is. Róla tényleg elhittem, hogy nem csak szerepet játszik. De a tesója elég középszer szerintem. Az “X-Men: Eljövendő múlt napjai”-ban ugyanez a karakter a kevesebb játékidő ellenére sokkal menőbb és érdekesebb arc volt.

    Kb. ennyi.

    Ami még nem tetszett:

    Vízió. Atya ég, ez már nevetséges volt, kb. mint egy cirkuszi bohócparádé. Szegény Paul Bettany-t komolyan sajnáltam emiatt. Ilyen vacak maszkot és testpáncél “ruhát” kapjon mikor először jelenik meg testi valójában is a filmben nekem volt ciki nézni őt. frown hangulatjel
    Meg úgy általában ha megnézitek a stáblitát, kb. másfél tucat tehetséges és ismert színész került be a filmbe úgy, hogy legtöbbjük másodperceket kap, és akkor sem csinálnak semmi érdekeset. Egyszerűen a színészek elpocsékolása ez a sorozat.

    Zene. Néha teljesen rosszul volt vágva a filmre, totál szabálytalanul zárt le jeleneteket. – Ezekre Ti is utaltatok. Nagyon félkész állapotúnak tűnt számomra sok dolog miatt.

    Kb. ennyi. Akit ez lázba hoz, nézze, de szerintem a Transformers filmek mellett egy újabb sorozat, amit én nem fogok moziban tovább követni, mert egyszerűen nem éri meg számomra.

    5,5/10 de csak azért mert nem vagyok olyan nagyon szigorú… (IMDb-n csak ötöt adtam rá.)

  36. Minden téren közepes, sajnos egyre gyengébb a Marvel. Hawkeye és Scarlet Witch tetszett egyedül. Nem értem miért kell minden második mondatnak egy eröltetett félszar poénnak lennie. Ultron meg nevetséges volt. Semmilyen szinten nem érzödött, hogy bárkire is veszélyes lett volna. Gyakorlatilag úgy kapták szét a seregét mintha fát aprítanának. Nagy csalódás volt a film szvsz. Hajrá DC!

  37. Április 30-ra volt jegyem az itteni felvidéki moziba eredeti hangal, de én hülye úgy döntöttem hogy ekkora kaliberű filmet ájmexbe kell nézni, szóval egész nap levonatoztam pestre, csak hogy ekkorát csalódjak. Egyetértek a 6-al, meg a metacriticen is a 66-al. Semmi sincsen benne ami hozná az előző rész hangulatát, szerintem a poénok is elmaradnak bőven.

    szpojler

    Sokat elmond az egészről hogy a legnagyobb poén az egész film alatt, a hogyan beszélsz vigyázz a szádra megszólalások. (sajnos szinkronosan nézhettem csak, de a “baszki! – vigyázz a szádra” mondatnál sírhatnékom volt pedig csak öt perc telt el.)

    meg tudná nekem valaki mondani hogy amikor vizio, thor meg iron man együtt sugarazták ultront, akkor mi a fészkes fenéért kellett megállni amikor már kezdett elégni?

    Meg jó, ha megálltak aláírom, hulk szétszedhette volna a kezeivel, de mi a francért kellett elrúgni a francba? És persze pont leesik a repülő mellé, ahelyett hogy elmenekülne a szuper avengers repülővel hogy folytassa a gooooonoooosz tervét ő inkább megsorozza hulkot meg a többieket. Quicksilver halála teljes mértékben értelmetlen volt.

    Hulk meg az első részben tud beszélni és normálisan viselkedik, itt meg őrjöng mint egy hülyegyerek. (vége van a csatának ő meg szedi tovább szét a dolgokat meg mérgeskedik ehhh)

    Azért hogy megmentették az embereket hatalmas plusz, nem mentek le a man of steel mindent lerombolunk a harc közben és bszunk a civilikre szintre.

  38. Mate815: Hát igen a képregényben Ultron elég erős azért meg a trailerből is úgy tünt hogy azért fizikai fenyegetést is jelent majd a hősökre már csak azért is mert vibrániumból volt az meg azért kibírja thor pöröly csapását is. Maga a karakter tetszett de hiányzott az a fenyegetés belőle amit a trailer sugallt. Lokinál annó ugye nem várta ezt az ember hiszen thor egyedül elpicsázza ott a seregen volt a hangsúly de itt mondom rámennek Ultronra minannyian és úgy is megszenvednek vele aztán persze nem így lett….

  39. Valami okos elmondhatná, hogy a stúdiónak vagy mozinak mi a baja a hosszú filmmel? Miért baj ha egy film 3-4-5 órás ? Miért kell rövidre vágni ?

  40. Humy az hogy a legtöbb ember nem fog beülni három négy öt órás filmre. Én példál leutaztam pestre, egykor kezdődött, de este hétre értem haza.

    ha pedig munkából mentem volna egy esti nyolcas előadásra hát biztos nem ülnék a moziban éjfélig csak azért hogy lássak pár szuperhőst verekedni.

  41. 3 órás filmre még beülnék ha érdekel a film ennél is kibírtam volna még fél órát kb és akkor talán elégedettebben jövök ki olyan voltam mint egy teve még utána se kellett wc-re mennem :D De 4-5 órás filmre azért már nem mennék el jó hogynem már lehúzok egy műszakot a moziban is :D

  42. Én nem értem miért szidják a Man of Steelt, hogy sok volt a zúzás meg jajj de komor volt. Könyörgöm ha két godlike being csap össze az már csak ilyen, reálisabb volt mint ez ahol szórták a poénokat miközben ezrével hullanak a civilek. Azt meg hagyjuk is, hogy Tony gyorsan scanneli az épületet, de jó nincs benne senki, szét lehet baszni. Eldurrantok közbe egy kis humor bonbont is azt meg leszarom, hogy alatta körülötte hányan pusztulnak el. A meg nem nevezett afrikai ország helyébe élböl tartóztattam volna le a csávót. Annyira következmények nélküli ez a világ hogy az már nevetséges.

  43. Én a marathon-t néztem végig. Teltházas volt :) jó volt látni h nem csak én vagyok ilyen fun :D

  44. Azért bírom, hogy egy szuperhősős mozinál mindenki hogy figyel a realizmusra. Arra, hogy egy ledőlő ház mellett hányan hallhatnak meg, vagy hogy mennyit poénkodnak zúzás közben. Könyörgöm, ez egy képregény alapján készült, szórakoztató és látványos akció film, nem egy doku a második világháborúról! Man of Steelben baszott Superman a lakosokra??? 3-an akarták kicsinálni, miközben egy baszott nagy terraformáló gép pusztította a földet. Mi a faszt kellett volna csinálnia még? Átkísérni a 6 éves kislányt a zebrán? Vagy lehozni a macskát a fáról? Nyilván minden el van túlozva ezekben a filmekben, de ez így is van rendjén. Látványos volt? Igen. Szórakoztam rajta? Igen. Bugyuta volt a történet? Hát persze. És??? Ha komoly filmet akarok nézni, megnézem a Keresztapát. Ez egy popcorn mozi volt, és annak közel tökéletes.

  45. Mate : hát az már túlzás, hogy azt kell néznem Supermant hogy csúfolták az iskolában meg hasonló lelki szerencsétlenségek, plusz az egész film nem volt semmi, csak a régi 2 rész összegyúrása és remakeje

  46. Abu

    Én megnéztem az összes Marvel filmet az első bosszúállótól 2 nap alatt otthon a film előtt. :) Nem is értem, mert kurvára nem vagyok képregény fan…

  47. Zsoltiabéka: Te valami nagyon mást láttál, epic film a MOS, ennél a katyvasznál százszor jobb! ;-)

  48. Hát ha Bvs jó lesz akkor a Dc versenyképes lesz a Marvellal az biztos meg a Suicide Squadban is bízom. Most ezzel a filmmel kicsit megingott a Marvel az én szememben de a Ciwil Warral úgyis megint a csúcson lesz belerakják Pókembert is az meg azért lök a szekéren majd szépen.

  49. Mate : ezt a katyvaszt még nem láttam de szerintem a MOS az túl sötét és unalmas, konkrétan depressziós életérzése van az egésznek, nem lenne azzal semmi gond, ha Superman is megeresztene egy poént néha vagy épp kívül hordaná a piros alsógatyáját, legalább lenne benne valami emberi és szerethető

    remélem a batman vs nem arról fog szólni, hogy mindketten kiégett idióták és sírnak meg drámáznak hogy milyen szörnyű hely a világ

  50. Mate815: Szerintem is jobb a DC sötétebb – reálisabb – világképe. A Marvel inkább a színes, látványos de igazából szív nélküli filmjeit gyártja, ami addig jó, amíg nézzük, de igazából nem adnak semmi extrát azután, ha végetértek. (Persze, van kivétel, mert voltak jól sikerült filmjeik, de szerintem az átlag Marvel ilyen.)

  51. 12-en néztük a filmet és mielőtt beültünk, előtte meséltem el a többieknek, hogy ki is Quicksilver meg Scarlet Witch és mi újság a jogokkal. Erre benyögik a szinkronban, hogy mutánsok..hát b@zdmeg a tarkómig felhúztam a szemöldököm és a többiek homlokán is megjelent a kérdőjel. Úgyhogy tuti, hogy újranézem feliratosan is ( nem is értem miért engedtem a nyomásnak és ültem be a szinkronosra..), mert több helyen is gondom volt a szinkronnal. A film amúgy teljesen rendben volt, a sokak által megemlített agyon vágás ellenére is. Scarlet Witch, Ultron és Vision vitte nálam a prímet.

  52. Most láttam másodszorra felirattal és azt kell mondjam, hogy most állt össze csak igazán bennem! Az utolsó nagy akció az egyetlen, amiben kivetnivalót találtam, méghozzá, hogy már tényleg annyian vesznek részt benne, hogy azt se tudtam a végén ki merre és hol tart a zúzásban. Az előző filmnek ez volt a csúcspontja, itt valahogy nem működött olyan jól.

    Ezt leszámítva viszont minden klappolt, voltak vicces pillanatok, mélyebb, drámai pillanatok, rengeteg geek utalás, szórakoztató párbeszédek, érdekes új karakterek és karakterfejlődés. Igen , az is belefért! Persze tudom, többet foglalkoztak azokkal a karakterekkel, akiknek még nincs filmjük (Hawkeye-BW-Hulk trióval) de ha valaki itt jelentős fejlődésen ment át, az Tony Stark! Ja, hogy ő nem tanult semmit az egészből és a film vége előtt megpróbálja ugyanazt a hibát elkövetni, mint a film elején? Pont ez a lényeg!Tony az egyetlen, aki berepült a portálba az előző filmben és látta, hogy mivel állnak szemben. Ez a rettegés attól , amit látott úgy tűnik belőtte az utat számára, mégpedig olyanba, amire nem hiszem, hogy bárki is számítana: akkor is véghez fogja vinni a világmegmentő terveit ha mindenki ellenkezik vele.Még ha ehez el is kell taposson másokat!Vagy mindenkit. Igen Tony Starkot Ultrontól csak a lelkiismerete választja el eddig! Kettejük párhuzama Ultronnal szerintem zseniális volt, kár, hogy erre nem szántak több időt. Spader beszédstílusa és ritmusa is RDJ-hez hasonlított, szinte hihetetlen, hogy mennyivel meggyőzőbb volt az eredeti hangja, mint a szinkronja( az se volt rossz, de nem tudta ezt a Stark-Ultron párhuzamot visszadni).

    Az ikrek is jobbak voltak így, valahogy az akcentusuk egyszerre tette őket idegenebbé és szimpatikusabbá is. Ja és Sokovia= Kosovo.Duh!

  53. Mate815 MoS-t is darabokra lehetne szedni ám. Hogyha ez a film katyvasz akkor az is.
    Am majd a BvS megmutathatja, hogy mind minőségben mind bevételben lesz e kihívója a Marvelnek.
    “Nem tud akciót rendezni” ja ez odabaszott human :D

  54. Csaby: nézd meg a Winter Soldier akciójeleneteit és utána az Age of Ultronét, ha azt mondod egy szinten vannak, akkor az meg nekem basz oda.

  55. Szeretem hogy egy csomó kommentbe rövidítve írjátok ki a neveket meg film címeket. Nem értem miért kell spórolni a leütéssel.
    Kb. a kommentek felét nem vágom, mert sokszor már azt se tudom ki mikor mit rövidít meg, így nem tudom miről is akart írni…. (tudom h szép magyarul fogalmaztam de a lényeget értitek).

  56. human: nézd meg az avengers 1 végét, és a winter soilder akciójeleneteit. szerintem egy pont Jossnak. Most az, hogy az ultronba igazábol a végén nem volt ugy idő illetve nem adta magát a sztory, hogy robotok csavarjaira való szétszedésén kivűl sajnos nem volt más potenciál a történetben. A kapitány 2 ben meg ugye lövöldözés fegyverekkel pankrátormozdulatok stb.
    Persze az hogy meik filmben mennyit költenek CGI re az másik kérdés

  57. nem volt ez rossz. azért jó sem, én az IronMan 2 szintjére lőném be. de azért három óra, ebből? huhu, ezt is alig bírtam elviselni, annyira azért nem volt jó – és szerintem ezen semmilyen kivágott jelenet nem segít. a Civil Warban nagyon bízom, mert a Winter Soldier volt talán az eddigi legjobb MARVEL film. az első Iron Man és az első Avengers mellett. ez meg, hát igen, eléggé közepes.

  58. Nekem tetszett talán jobban, mint az első viszont a vágás mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Sok furcsa volt benne de ami legjobban megmaradt bennem az az mikor a vége felé warmachine valamire rácsodálkozik, beszél aztán vágás és ennyi. Sose tudom meg ott mi történt vagy nem figyeltem eléggé,whatever

    SPOILER!

    Valaki írja már le, hogy most végül is milyen intelligencia lakozik abban a kőben amiből Ultron lett. Rohadtul nem vágtam és a film is leszarja, mert senkit sem érdekelt a hősök közül. “Jéé itt egy ismeretlen eredetű idegen intelligencia integráljuk is gyorsan” WTF?

  59. Megnéztem az első részét és imádtam…jött a második rész és untam…

  60. chev:

    spoiler!!

    arra csodálkozik rá, hogy vision beugrik a képbe és szétszedi helyette a menekülő robotokat.

    spoiler vége

    nekem másodszor jobban tetszett, a vágások is kevésbé zavartak. egy viszont még így is bunkó maradt: a trailerben is látott medence, amibe thor csobban egyet. az mi? és honnan? és hogyan?

  61. Bence: ja a medencére én is kiváncsi lennék!
    Szerintem azt a részt kellet vna kivágni.

  62. Az a medence a Tudás vize vagy valami ilyesmi, egy barlangban, valahol. Ezt a jelenetsort is megnyírbálták, ezért lett rövid és sokak számára nem egyértelmű.

  63. Valószínüleg masik filmre ülhettem be, mert pont fordítva látom mint a kritika. A film legnagyobb gyengesége a főgonosz volt szerintem, Lokihoz képest másik liga, de a többi marveles gonosz közül is gyenge és súlytalan volt a lehetőségeihez képest, míg ami megmentette az az akciójelenetek. A sztorin sokat rontott, hogy szét lett vagdosva, így sok motíváció, és kapcsolat lóg a levegőben, semmi sülya vagy előzménye, de ez nem Whedon hibája, hanem a Disney sara. Ami viszont remekül működött most is az a züzás. Akkora akciöjeleneteket kaptunk, hogy csak pislogtam a mozibaban, a végső harc meg az eddigi legjobb, a Winter Soldier végjátékát is felülmúlta, remek volt. Összeségében nagyon hiányzik belőle úgy fél óra, de azért így is a jobb marvel filmek közé tartozik. 8/10

  64. spoiler

    az idióta Quicksilver elkaphatta volna a golyókat, vagy Hawkeye-t ránthatta volna el, ahelyet, hogy hagyja lelőni magát..:D

  65. … SPOILER!

    Nekem az első pillanattól kezdve az a gyanúm, hogy a Maximov fivért azért kellett kinyírni, mert túl erős a képessége. Már az első Avengers 2 híreknél feltettem a kérdést, vajon hogyan fogják legyengíteni. Erre kb megkaptuk a választ: Hamar elfáradt.:) De belátható, hogy a gyorsaságával senki nem tud mit kezdeni, ezért pusztulnia kellett.

    …SPIOLER VÉGE

    Én is felhúztam kicsit a szemöldököm azon, hogy Whedon nem tud akciót rendezni, de próbálom megérteni human mire gondolt. Egyelőre nem sikerült. Személy szerint imádom azokat a pillanatokat, amikor a kamera végigpásztázza az összes hőst csata közben. Ez nekem New Yorkban is ütött és most az erdőben is remek kezdés volt.

  66. zmax: pont ezt mondom a podcastban majd (már felvettük:), pedig a többiek képessége is erős, de ez valahogy más, nehéz kezdeni vele valamit.

  67. Én csak most néztem meg. És hát eléggé sótlannak, ízetlennek éreztem. Egyszerre akart túl sokat és mégis marhára kevés volt ez. Egy olyan pillanat nem volt, amire később érdemes emlékezni, az egysorosokon is csak helyenként göcögtem, egy jóízű nevetést nem tudott kihozni belőlem. Szerintem a Phase 2 legrosszabb filmje, igen, IM3-at és TDW-öt is alulmúlja az én listámon. Valahol Amcsikapcsi 1 környékére lövöm be magamban. 10/6.

  68. Ja még valami. Valaki elmagyarázhatná, hogy Vision (igaz, a nevét a filmben nem mondják ki, de mind1, csak Ultron utal rá egyszer), na szval ő mitől lesz jó? Ultron agya majdnem teljesen áttöltődött bele, közli, hogy ő nem JARVIS, a homlokán meg a jogarból a kő, és az a jogar eddig jót nem gerjesztett, az tuti… ennek a szálnak sem volt se füle se farka.
    A kinézete meg egy röhej, különösen a cape “növesztése” elő a vékony légből.

  69. nem mutánsok, mivel azok a Foxnál vannak, és kifejezetten tiltott a Marvelnek bármit is mutánsnak hívni a filmjeiben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.