Neuromancer Vincenzo Natali nélkül

Végül egy kínai befektető segítségével előre mozdul a projekt, viszont az évekig tényként kezelt rendező, Natali nélkül fog megvalósulni. Amikor bejelentették az új producereket, akkor mondták, hogy új írót és rendezőt keresnek. Mondjuk a megkövetelt kínai helyszínnel nem lesz baj szerintem, de kíváncsi lettem volna, hogy Natali miképp adaptálja a cyberpunk alapművet.

human
írta
2015. 05. 22. 04:03
megjelenés
6
hozzászolás


6 hozzászólás a “Neuromancer Vincenzo Natali nélkül” bejegyzéshez

  1. Annyia nem sajnálom Vincenzo Natalit. A kocka klasszikus, a többi filmje felejthető…

  2. Szerintem se kár érte. Itt lenne az ideje, hogy végre összeszedjenek iszonyú sok pénzt, amit odaadnak Chris Cunningham-nek, és szabadkezet adnak neki mindenben.

  3. Hú, igen, a Cypher. :) Azt (is) imádtam.

    És igen, kb. tényleg nem csinált más jót. :D

  4. Azért azt ne felejtsük, hogy két rendkívül jó részt rendezett tavaly a Hannibal sorozatból, köztük az egyik legbetegebb jelenetet az évben, szóval hozott anyagból elég jól tud dolgozni (idén már az évad felét ő jegyzi)

  5. @johndoe: az új évadból meg öt részt rendez. utána meg csinál egy szerzői horror filmet. neuromancer szerintem halálra van ítélve ennyi huzavona után.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.