Podcast: Nyilvános vetítés 429: Földrengés, Mexiko, Statham

Hahh, felvettük a héten, csak most máshogy lett időzítve a vágás után. Ezt amúgy is meg akartam kérdezni, nincs is jobb alkalom. Szóval mindenképpen heti 1 adást veszünk fel, de szerintem a hétfő-keddes kikerülés jobb, mert akkor munkába menet lehet hallgatni, és olyan premierekről beszélünk, amik azon a héten vannak, ami után nagyjából a múlt hét összefoglalása van mindig. Viszont így jó pár dologról 5-6 nappal aktualitása után beszélünk. Persze vasárnap is felvezetnénk az adást (szerdán vagy csütörtökön szoktuk), ha nem lenne mindenkinek családja, de igazából hétvégén nagyon ritkán jön új hír, szóval ez nem sokat változtatna.

Most viszont kicsit frissebb, az eheti premierekről van szó, ellenben felmerülhet: ki hallgatja meg hétvégén? Mármint az elfogult rajongókon kívül, akiknek helló persze. Így lehet mégis hétfőn csúszik le sokaknak, akkor meg furcsa, hogy a múlt csütörtöki premierekről van szó.

nightinoldmex

Premierek: Everest, Maze Runner: Tűzpróba, Irrational Man

Témák:
– A tini power
– Élőszereplős Jungle Book, mármint a gyerek az
– Creed röviden, spoileres trailer
– FPS film
– The Program, Lance Armstrong így csalt
– Ősz egyik legjobb drámája lehet a Room?
– De Jake sem hagyja magát
– Jön a Krampusz, horrorfilm karácsonyi hangulatban
– Our Brand is Sandra Bullock
– Charlie Angyalai reboot? Minek is?
– Trainspotting 2 a könyv alapján forog majd jövőre.

Megtekintve: Night in Old Mexico, San Andreas, Spy

Meghallgatás, letöltés, rss, iTunes.

17 hozzászólás a “Podcast: Nyilvános vetítés 429: Földrengés, Mexiko, Statham” bejegyzéshez

  1. Köszi az adást most is!

    Hétköznap buszon hallgatom az anyagot, általában aznap mikor felrakjátok, otthon nem hiszem hogy elővenném hétvégén.
    Eleinte lehet furcsa lenne a nagyobb késés, de nem hinném, hogy na lehetne hozzászokni. Egyébként se a friss hírek miatt hallgatlak titeket, számomra nem akkora gond ha nem annyira naprakészek a témák.

  2. Sorry, nem megy ez már péntek este :D
    Szóval akkor nekem az eddigi megoldás is oké, nem gond 5-6 napos csúszás (új filmre ritkán megyek első héten, így a premier rész nem gond ha csúszik).
    Viszont ha pénteken jön ki új adás, azt még simán meghallgatom azon a héten, hétvégén viszont nem.

  3. Én, szerintem még sosem hallgattam az adást hétvégén, viszont frissen is ritkán, mert általában úgy jön ki, hogy akkor kapcsolom be, ha nincs meló, mert úgy hamarabb elröpül az az egy óra, mintha csak ülnék, és néznék ki a fejemből :)

    Szóval majdnem mindegy, mikor veszitek fel, csak kerüljön ki minél előbb ;) Szerintem jó a hétfő-kedd.

    Az aktualitás meg nem hinném, hogy annyira sarkalatos kérdés lenne a hallgatók körében, mert mi van akkor, ha úgy tűnik, hogy valamire utólag reagáltok? Semmi. Ha úgy jön ki, hát úgy jön ki.

    Amúgy nem tudom, feltette-e már valaki a kérdést: miért ragaszkodtok az egyórás adásidőhöz? A magam részéről tovább is hallgatnálak benneteket ;)

  4. Jöjjön ki minden nap egy adás ? Viccet félre téve, a hétfő – kedd teljesen jó, csak akkor van kis csalódás, ha elmarad a heti adag. A miért 1 óra engem is érdekelne, sokszor úgy tűnik, hogy amúgy tudnátok még rizsázni, de rendre utasítjátok magatokat,pedig szerintem tök hallgathatóak vagytok. Manna a fülnek.

  5. Én általában hétfőként hallgatom az adást, de mindig spájzolok pár hetet, szóval up to you! :)

  6. Egyetértek a többiekkel a miért 1 órás kérdésben, hisz nyilván ti se akartok 2-3 órás adásokat, az szerintem is sok lenne, de a másfél óra még simán okés, szal annyira görcsösen nem kell ragaszkodni ehhez az 1 órás határhoz. Ha van még kedvetek beszélni egy adott témáról, akkor az még nyugodtan beleférhetne.

  7. nem ragaszkodunk, az említése, hogy “milyen sok már így is” az általában csak lekeveréses duma, ha úgy érezzük, hogy valamiről már elég lesz annyi. Az 1 órát így is sokszor átlépjük, beszélgetés még sosem szakadt meg csak mert “10 percünk volt erre”, elég csak a Hobbit vagy a Star Wars témás adásokba belenézni.

  8. Én is általában hétköznap hallgatom meg az adásokat, sokkal gyorsabban megy a munka, ha közben valamilyen podcastet hallgatok

  9. Nekem mindegy mikor jön ki az új adás mert én azonnal meg is hallgatom, így a kérdésre hogy jobb e a hétvége vagy sem, nem tudok releváns választ adni. Már korábban írtam (de mivel fentebb szóbahozták megemlítem én is) hogy nyugodtan beszélhettek a filmeken kívül spontán dolgokról is, (persze ha van kedv) nem kell az egy órás adást percre pontosan tartani :-)

    Ez a mostani rész nagyon vidám hangulatban született én végigröhögtem az egészet :) A Wayne féle „felnövés pszichológia” ütütt, de Béla is nagyon kipihent volt lásd . „Pistorius” és a mindent vivő „TIF – Te Is Fiam Feri Fimfesztivál” :D Köszi srácok!

  10. Nekem mindegy mikor kerül fel. Vagy itthon hallgatom netezés közben, vagy telefonról munkából hazafelé jövet a buszon.

  11. szerintem legalább csütörtökön fel kellene kerülni az aktuális adásnak az aktuális premierek miatt, de amúgy én is meghallgatom egyből akár mikor jön ki:)

  12. Én úgy értettem, hogy szerintem úgy jó ha hétfő és csütörtök között jön ki az az adás amiben az azon a héten kezdődő premierek szerepelnek az elején. Nem úgy mint például most, hogy szombat van de még nem jött ki az az adás ahol a héten indult premierekről lett volna szó.

  13. Wayne meg is válaszolta, hogy miért akar valaki lehúzó filmeket nézni. Hazamegy melóból jókedvűen, betesz egy drámát és még jobb kedve lesz, mert legalább nem vele történt mindez :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.