19 hozzászólás a “Mindjárt vége!” bejegyzéshez

  1. Szerintem ez egy kifejezetten és meglepően minőségi sorozat volt. Az első rész beindított valamit, amit a második rész elsöprő erővel folytatott. Az egyetlen hiba az volt, hogy az utolsó részt kettészedték. Szerintem van helye az ilyesminek (pl. Harry Potter), de itt nagyob balul sült el a dolog. A 2. rész olyan lendületű cliffhangert hagyott, amit egy bombasztikus fináléval lehetett volna lezárni, így az egész viszont elveszítette a momentumát…

  2. Az a poszt is bizonyítja, hogy általában azok kommentelnek, akik nem szeretik az adott dolgot… Akiknek bejön valami, azok általában csak konstatálják aztán továbbállnak…

  3. 9-ből 1 pozitív, grat. :D az pont megfelel az “általában” kitételnek.

    de nem is ez a lényeg, hanem hogy hihetetlen mennyire kajálják a tinik ezt a világot. mondjuk nyilván látszik is, hogy nekik készül az egész, de a lényeg, hogy meglepően népszerű.

  4. Kifejezetten útálom a főszereplő lányt, mint embert, és mint színészt is. A sok hype miatt nyáron megnézem az első részt. De nem őmiatta nem tetszett, ez a film egyszerűen nem nekem készült. Nem is folytattam.

  5. Nem kedvencem a sorozat, de ha csak ennyire ‘rossz’ volna minden sorozat, mint ez, elégedett lennék :)

  6. Az egyik legjobb poszter ami a franchise-hoz készült, igazán minőségi munka, gratula a kreatívoknak. Méltó megkoronázása a sorozatnak. :)

  7. szerintem ha a kommenteken elmélkedés, és a negatívok oltása helyett (khm, ez is negatív érzelem) inkább pozitív kommenteket írnának a rajongók, az mennyivel jobb lenne. Igen, ha az első 5 komment negatív akkor is be lehet írni nyugodtan hatodiknak, hogy de szép és alig várja az ember a filmet. Még a Transformersnél is szoktak lenni védők.

    De ha lejjebb megyünk kicsit, az általában azok kommentelnek engem bánt, hiszen ha egy film jónak néz ki akkor sokszor pozitív kommentek vannak, pl the relevant. ezt azért hozom fel, mert sok siteon még a jó filmeknél is csak negativitást látok, szóval zavar, hogy ilyesmiért le van húzva a filmbuzi. Meg azért, hogy nem 13 évesek kommentelnek…

  8. ki húzta le a filmbuzit? human, ne má. :) tökre nem egyedi jelenség, hogy itt-ott túlsúlyban vannak a negatívok, de mit számít ez.

  9. Már várom, hogy vége legyen! Nem bírnék még egy részt megnézni ebből a marhaságból.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.