Suicide Squad-előzetes: The Ballroom Blitz

Szóval itt az új trailer a nyár vége felé érkező Suicide Squadhoz. Elsőre kicsit megijedtem, hiszen a csapat összeszedése hiába cool téma, nagyon tipikus traileresen adták elő. Aztán jött a The Ballroom Blitz, ismét ritmusra voltak a káosszal teli képek. Basszus még mennyit kell várni rá.

suicidesquad-mtv-trailer

A Suicide Squad amolyan Piszkos 12, csak szuperhősökkel, öngyilkos küldetésre küldik a rosszfiúkat. A rendező amúgy David Ayer, aki egy dologhoz nagyon ért, mégpedig az összekovácsolódó furcsa társakhoz, szóval ez is a film mellett szól. Na meg Joker is aprít a tovább mögötti előzetesben.

53 hozzászólás a “Suicide Squad-előzetes: The Ballroom Blitz” bejegyzéshez

  1. Mint a legtöbb DC-Warner anyagtól, ettől sem várok túl sokat, viszont ez a trailer már igazolni látszik azt, amit évek óta hangsúlyozok a DC-Marvel filmes vitákban… A DC Comicsnak a Marvellel ellentétben sokkal kidolgozottabb, népszerűbb, dinamikusabb gonoszai vannak, és a komor, darkos hőstörténetekben általában ők szállítják a humort is. Ez a fajta könnyed humor az, amitől a Marvel filmek befogadhatóbbak. Sajnos továbbra is félek attól, hogy a WB ezt is túltolja… Ettől függetlenül ugrott egyet a várófaktora a filmnek :) A The Ballrom Blitz miatt pedig még egyet :D

  2. Uhhh jól néz ki még mindig, de ezt a trailert már nem kellett volna megnéznem, mivel az előző is adta. Úgyhogy most nagyon remélem marad poén meg puskapor a filmre is.

  3. @Vitto: Szerintem Leto mint Joker elég nagy puskapor. :) Kíváncsi leszek hogy meddig tart majd ez a “Úristen de szar Joker” és társai..film után meg isteni státuszba emelik majd szerintem. Bár ok nem biztos hogy Ledger féle Joker szintet hozza..meg alapból ez egy másik fajta Joker. De én drukkolok a filmnek és nagyon várom! :))) Megyek is vissza Arkham City-be…. :D

  4. Kicáncsi vagyok Batman mekkora szerepet kap benne. Még azon sok muéhat,.hogy ott eltalálják e az arányokat,.bohy ne legyen tul sok, de azért ne csak cameo legyen.

  5. Nekem az h Jared Leto semmit nem mond :D

    De ez a Joker :D Nekem eddig ez tetszik a legjobban :D
    Igazi pszichopata kinézete van plusz hajaz a rajzfilmekben is megismert Jokerekre :)

  6. Ahogy láttam Joker szabadon tombol… (gondolom megszökött)…és valamilyen mágikus gonosz lesz képben (a kőszerű lények miatt)..?

  7. Remélem a Joker kap elég időt a filmben, mert kurvajól néz ki. Leto nagyon elkapta.

  8. Fasza lesz, és bár tényleg eltérő stílus, de úgy tűnik jól elhelyezve az univerzumban. Másképp van nehéz dolga Ayernek, de legalább Supermant csak emlegetni kell és nem nagyban foglalkozni vele :)

  9. Ez nagyon jól néz ki, és az alapötlet is erős. Talán a DC-nek inkább ezen a vonalon kellene mennie, és nem a Marvel féle ultra-pozitív hősök irányában.

    …persze Leto továbbra is szar, de a tinilányokat is be kell valahogy vinni erre a filmre.

  10. Batman szerintem csak cameo szinten lesz benne a Harley origin minisztoriban.
    Teljesen felesleges Letot Ledgerhez hasonlitani mert ket kulonbozo Jokert jelenitenek.

  11. hagyjuk már ezt a mi lenne ha Szuperman rosszra fordulna dolgot.

    2x megmentette a Földet és lebratyizott Batmannal is :D
    mi kell még? JL filmekbe se fog tétlenkedni.

    Amúgy maga a film érdekel, jónak tűnik nagyon.

  12. Stílusban én jobban örülnék, a tim burton féle stílusnak :) szerintem ez is kicsit merített onnan.

  13. Még mindig jónak tűnik, kár volt megnéznem ezt a trailert.

    Jó lenne ha Batman többet szerepelne benne mint 3 perc. Ha itt-ott random felbukkanna, az feldobná a filmet szerintem. Végül is a bűnözők szemszögéből Batman csak előbukkan, rendet tesz és eltűnik. Nem azt mondom, hogy minden akciót “rontson el”, de jó lenne ha nem csak egyszer látnánk.

    Ennyi alapján Leto szerintem nagyon jó lesz. Örülök, hogy nem Ledgert akarják majmolni, hanem mutatnak egy teljesen más Jokert.

    Harley Quinn még mindig a legerősebb karakternek tűnik. Tuti befutó.

    Többiekkel barátkozom, sztem Killer Crock kinézete kicsit elcseszett, és remélem majd, hogy nem tolják túl Will Smith szerepét. Nem akarom, hogy ő legyen a bújtatott főszereplője ennek a filmnek. Egyébként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyetlen Jai Courtney filmet sem láttam (tényleg!) :-) Ebben a szerepben szórakoztatónak tűnik a fickó, semmi bajom vele eddig.

    A többiek jól néznek ki, érdekes karakternek tűnnek, remélem jut rájuk kellő játékidő. Főleg a csajokra gondolok elsősorban.

  14. Ezzel is kezdek úgy lenni, mint a Deadpool-al. Minél többet látok belőle annál érdektelenebb számomra az egész + nekem túl súlytalanok a karakterek, na jó talán Joker nem, de a többiek…

  15. Nem vagyok egy DC fan, viszont ezek a trailerek nagyon nagyon ott vannak. Nagyon friss a képi világ, ötletes zeneválasztás. Adja a hangulat is, jók a karakterek, Joker is fasza. Tényleg, nem tudok rosszat mondani róla.
    Pl a Batman v Superman trailerről ezt már nem tudtam elmondani. Nekem az a megérzésem, hogy ez most telitalálat lesz.

  16. Jól láttam a trailerben, hogy Jokernek megpörkölödött a fél arca, mint Harvey Kétarc Dentnek?

  17. 18. Destrock:

    Mitől lesz súlytalan egy képregény film? Illetve miért kellene h súlya és milyen téren legyen súlya?

  18. ebbe is ben afflack lesz a batman??
    mit tudni erről??
    amugy ez a joker kibaszott erőltetett és idegesítő

  19. Abu: Súlyos mondatok ezek! Egyáltalán látta a Dp-t, ha már súlytalan volt, s utána is nyilatkozott a súlyok elosztásáról?!

  20. 22. nagy péter:
    Igen Batfleck lesz :) és kismértékben de a BvS Justice League univerzumhoz kapcsolódik.

    23.Candyman:
    Esküszöm komolyból kérdezem tőle :)

  21. Én félek tőle, hogy Harley Quinn-t el fogják rontani, mert eddigi trailerek alapján csak ilyen pszichopata eye-candy karakternek tűnik. De egyébként írtó jól néz ki a film, nagyon várós.

  22. @ 24. Abu

    Nem feltetlen mondanam azt hogy “kismértékben de a BvS Justice League univerzumhoz kapcsolódik”.

    Inkabb azt hogy egy az egyben ugyanabban a vilagban jatszodik, hiszen immaron ez is egy shared universe mint odaat a nagy Marvelnel.

    Itt is ugyanaz lesz hogy tortennek a dolgok a sajat szalukon, egymas mellett, egy vilagban, ugyanazon jatekszbalyok mellett (csakugy mint a kepregenyekben).

    Osszessegeben azt mondanam, hogy nagyon lazan kapcsolodik magahoz a BvS filmhez, hoszen egyelore amit eddig lattunk kapcsolodas az Batman illletve az hogy a kormany felvetese onnan indul, hogy mi lett volna ha Superman megkattan es lezuzza a vilagot (mielott ue az tortent volna ami tortent a filmben, de a Squad (SPOILER NEM SPOILER) a BvS esemenyei utan jatszodik).

    Nem konkretan Supermant mondjak ugye, azert amiert, hanem peldakent hozzak fel, hogy egy olyan hatalmas ereju leny ellen mit kezdtek volna ha csak ugy egszer megzizzen. A valasz tudjuk, semmit, mivel se hozza hasonloan eros karakterbol sem szaladgal tul sok amugy sem ebben az univerzumban, sem pedig az Osztag tagjai olyan erosek, hogy nemhogy egyedul, de csapatkent tudjanak mit kezdeni vele vagy mas hozza hasonlokkal.

    Erre jon majd a Liga ugye.

  23. Rohadt jó lesz! :D

    A kommentekre meg inkább nem reagálok mert megint 3. VH lesz. :D
    Leto a legjobb Joker ez már 1000%! Ahogy az is hogy Afleck a legjobb Bat és Margot mami a legjobb Harley. :3 Csak ők hárman elviszik az egész filmet majd a hátukon. A kocsma jelenet azért nem semmi. :D XD

    Na ezért jobb sokkal a DC amit fentebb írt az egyik kolléga is!
    Marvelnél egyedül DP és Póki a vicces a többiek csak azok akarnak lenni.
    Itt viszont van egy raklapnyi poéngyáros csak ki kell használni az alapanyagot.

  24. human: annyira érdekelt az előzetes, hogy azt a képet észre sem vettem :D
    vagy csak egyszerűen megkormolodott az arca? és ez a joker albino vagy festett lehet? meg kik ellen harcolnahatnak, mocsárlények?

  25. Ezek a filmek kapcsolódnak egymáshoz ,man of steel ,B vs Superman,a squad ,aquaman,wonder Woman,justice League,mint a Marvel nél amit ügye most is csinálnak és most dc nél ,szerintem ez a film még b vs Superman előtt van ha abból indulok amit batman mondott a filmben,egy utalást,majd kiderül

  26. 28 Sly: Igazad van rosszul fogalmaztam, de nem volt kedvem annyit írni mint amennyit te is leírtál a teljesség igényét kimerítve :)

  27. Nagyon kíváncsi vagyok erre a filmre, az utómunkálatok híre miatt megijedtem egy kicsit. A jokeres dologról csak azt tudom mondani, hogy én személy szerint örülök, hogy akár Legder, akár Leto, akár a korábbiak igyekeznek máshogyan megfogni Joker karakterét, és nem ugyanazt látjuk mindig. Kíváncsi vagyok, ő milyen lesz :) De már csak Harley miatt is megéri megnézni :)

  28. csibovi, szerintem ami lények ellen harcolnak arról fröccsent rá valami, mármint joker arcára :) de lehet nem.

  29. A hangulat, atmoszféra tetszik amit összehoztak. De engem más nem fogott meg. Biztosan velem van a baj, főleg mert ez a Joker nekem nem jön át. De az is lehet hogy magasak a karakterrel kapcsolatos elvárásaim. Most ennél nem hiszem el hogy ő a valamelyik Joker. Mindegy is, úgy is ki fog derülni, most amúgy is csak pár másodpercre lehetett látni. A többi karaktert nem ismerem, azt sem tudom ki kicsoda vagy micsoda, és lehet hogy ezért de érdekesebbek voltak az előzetes alapján mint Leto. Viszont a hangulata a filnek az tetszik. Annak ellenére hogy inkább nézném ezt a történetet “normális őrültekkel”. Talán mozi.

  30. Az IMDB szerint Nanaue lesz a főgenya. Gondolom a “mocsárlények” is hozzá kapcsolódnak. Vagy nem.

  31. Eddig idén valahogy ezt vártam a legkevésbé a képregény filmek közül, de ez a trailer most megvett. Nagyon jópofának tűnik. Leto brutál.

  32. Ja és azt hiszem ő is az a fajta színész, aki a “dvd audio- kommentárig” a szerepben marad. Nehogy beleőrüljön a Jokerbe. :)

  33. De imádom ezt a technikát! A képregényfanoknak habzik a szájuk erre a filmre, akiket pedig hidegen hagy, azoknak megvillantják Margot Robbie-t félmeztelenül és máris mennek megvenni a jegyet. :D

  34. Rohadt jól néz ki, nagyon várom, DE! félek, hogy ezt a hangulatot csak klip formájában tudja átadni, a filmbe pedig már nem fogják tudni átmenekíteni. Ne legyen igazam, mert ez az utolsó bizodalmam a DC-ben :D

  35. BvS után úgy jöttem ki, hogy a SS-t nem nézem meg. De bazki ez kurvajó kis trailer lett. Visszaülök a vonatra.

  36. Én nagyon remélem hogy a film hangulata is olyan lesz mint ennek a trailernek a hangulata :)

  37. Továbbra sem mennék érte moziba, de egyszer otthon nézhető lesz talán.
    Remélem nem lesz akkora kalap sz.r mint BvS. Leto nekem totál nem tetszik Will is túl a csúcson , ami ezt a filmet eladja a nem funoknak az Harley.
    Jó lenne úgy felálni a film megnézése után, hogy nem volt kár rápazarolni az időt.

  38. Várós nagyon,de ezt a bvs bukta után sokkal kevesebben fogják mondani ,ha ez is is rossz lesz akkor bukik az egész dc story az tuti..

  39. Lyó lesz. De a szőke tyúk elég bena, erőltetett, mű vigyorral.

  40. Nekem ez biztos moziban nézős lesz, persze semmi jót nem várok,de egy nyári délutáni blockbusternek simán jó lesz,a kánikula elől bemenekülni a hűs moziba egy ital társaságában mindig kellemes élmény, még ha a film összességében nem is túl jó, de mondjuk látványos vagy vicces..
    arra jó lesz.

    de szerintem ez el fog bukni a forgatókönyvön.
    Itt van benne nem is tudom talán 7-8 új karakter.. egyből. Bumm bele a közepébe.
    Persze ismerősök ők képregényekből, de a filmvászon ezen szegmensében (tehát ebben a franchise-ban, hogy úgy mondjam, ugye Joker itt nem az a Joker.. pl..) nem hiszem hogy lesz idő őket valamennyire is kidolgozni úgy hogy maradjon valami koherens történet is.
    Szal ez tuti bukó mint film, nagyon azt érzem, de attól még lehet rendkívül szórakoztató, fun, egy laza délutánon.

  41. Petiazistenkirály: Guardians is televolt nem ismertekkel. Plusz itt jobb a rendező pont ebből a szempontból. Nyilván nem mindenki lesz felépítve teljesen, de nem is kell, viszont nézd meg a Fury-t, ott egy teljes legénység, és mindenki jó benne.

  42. Human,
    jogos, miután elküldtem a kommentet utána jutott eszembe a Guardians.
    Az nagyon jó kis móka volt:)
    A Fury is jogos.
    Itt csak attól tartok, hogy nagyon bele akarnak menni az univerzumépítése.
    Remélem nem lesz zsúfolt…

    Igazad van, egy Guardins féle móka baromi jó lenne.
    Remélem olyan lesz, és nem olyan min mondjuk az Ultron ahol a Franchise volt a legfőbb szempont.
    Moziban meglátjuk, tuti megyek :D

  43. wys
    általánosságban inkább.
    Úgyis mondhatnám, hogy ő nem a Heath Ledger, vagy akár a Jack Nicholson -féle Joker.
    Joker, de ő egy másik Joker.:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.