Star Wars: Rogue One – Gyönyörű, de félig üres

Ebbe biztos bele fog kötni valaki, de a film teljesen azt hozta, amit az előzetesek közben éreztem: nem az igazi. Pedig rengeteg jó dolog van benne! De valami hiányzik is egyben.

3ZXr3Qu

Muszáj a látvánnyal kezdenem, mert az egyszerűen pazar. A helyszínek gyönyörűek, az ütött-kopott “használt univerzum” díszleteket jó nézni, az akciójelenetek pedig simán felülmúlják a The Force Awakens-t. Konkrétan egy brutál látványos robbantás és két pörgős, jól összetett hullámvasút simán van a filmben.

A probléma a töltelékben kereshető. Avagy a forgatókönyv nem az igazi? Most azt félretéve, hogy az első fél óra kőkemény információöntés. Sajnos később sem javul a helyzet. Pedig nagyon jó pillanatokat tudtak írni, csak összekötni nem tudták elég folyékonyan.

PDyGMPm

Mindezt úgy, hogy jó pár tényleg háborús helyzethez illő kérdést is a filmbe tettek. Mert bizony a lázadók sem azok a tündibündi katonák ám, hanem ott is ezerrel megy a politikai játszma, mert a Birodalom emeli a tétet folyamatosan, és nem mindenki úgy képzeli el a fellépést ellenük, mint a többiek. Arról nem is beszélve, hogy a hosszú ideje katonáskodók lelkét bizony megviselte, amit tenniük kellett az eddigi harcok során. Sőt, még a sötét oldalon történő hatalmi harc is előkerül.

Viszont ez mind csak vázlatosan van jelen a filmben, egyikbe sem mennek bele igazán. Így a parancs és feltételezett jó cselekedet között vívódó katona lelki tusája teljesen súlytalan lesz.

A látványnál direkt nem akartam szóba hozni, de a negatívumoknál muszáj lesz: el sem hiszem, hogy a CGI színészeket a Disneynél komolyan gondolták. Bizony, renderelt Tarkinról beszélünk. Olyan uncanny valley mindegyik jelenet, amiben feltűnnek az így létrehozott karakterek, hogy rossz volt nézni. És sajnos nem 2 percről van szó…

6u1MLoE

És ha már technikai dolgok, akkor az utóforgatások kiszúrhatósága mellett sem mehetünk el. Nem elég, hogy sok a trailerekben látott jelenet egyszerűen nincs a filmben, de néha iszonyat szembetűnő amit később tettek be. Például a robot egy “poénos” jelenethez feltűnik, aztán elsétál. De a legdurvábban a film vége lett átszerkesztve szerintem. Befosott a hímsovinisztáktól a Disney? Láthatóan az egyik férfi karakter kapott jelentősebb szerepet az utóforgatásokban, nem a nő intéz mindent. Nem csoda, hogy az elvileg csak pár hétre beugró Tony Gilroy végül írói kreditet kapott.

Még a Force Awakensnél mondhattuk, hogy mennyi minden nyugodott a vállán, addig ez a film nem menthető hasonló módon. Persze ettől még látványos blockbuster akciófilm termék, és igazából simán legurul, még az agyat sem kell kikapcsolni hozzá, ami mindenképp pozitívum.

217 hozzászólás a “Star Wars: Rogue One – Gyönyörű, de félig üres” bejegyzéshez

  1. Háááát én most legszívesebben sírnék. Gyerekek ez valami botrány rossz lett. Felszínes karakterek, bugyuta sztori, a vágásba is voltak olyan banális hibák, hogy csak néztem. De ami a legjobban fájt, hogy nem volt kaland, nem volt kihívás, a film elején kapta kegy infót, aztán elindulnak, megcsinálták CSÁ. Na meg az, hogy kb párbeszéd nem is volt a filmben, csak poénosnak szánt egysorosok, vagy éppen egy csapat ember előtt intézett hegyibeszédek Coelho szintű csavarokkal.

    -Egy Star Wars rajongó

  2. Some spoiler
    Én a kritikánál pozitívabban látom a helyzetet. Ez egy akciófilm a Star Wars univerzumban. Tény hogy nem mélyül el teljesen a katonai politika kérdésében, de nem mondanám hogy emiatt hiányérzetem lenne. Az összes korábbi Star Wars filmben sem mentek bele ezekbe jobban, és ez így ok is volt. A force awakens nézése közben sokszor csóváltam a fejem hibák miatt, itt csak egyszer ( Jyn mond 2 momdatot a gyűlésen és mindenki bólogat, hogy jól beszél….). A csaták nem voltak elnagyolva, összezsúfolva mint egy éve, kevésbé volt copy paste szaga az egésznek.
    Tarkin-on látszik a cgi, de sztem az sem vészes.
    Lehet ha a Rogue One jön ki hamarabb akkor negatívabb lennék, mert méf lehet találni rajta fogást. Lehetne mondani a zenét ami közel sem tudta olyan szépen vezetnie a filmet, a záró jeleneteknél a tervvégső kijutása a hajó szökése túl heroiukus lett (jobb lett volna Vader szépen lezúzza a flottát és Leia hajója csak elcsípi az üzenetet a közelből …), de mégis összeáll és egy kerek film.

    Viszont rengeteg easter egg van amik tökéketesen lettek elsütve :)

  3. Csak engem zavart, hogy a “nyitány” (filmeknél is lehet ezt a szót használni?) elmaradt és hogy a zenék benne olyan semmilyenek ?
    Nem voltak elvárásaim, a poszterek tetszettek, trailereket annyira nem néztem, de így is meh nekem. Tényleg gyönyörű látvány,díszlet (még ha cgi is) az ábrázolás meg minden,de ennyi is. Vader is gagyin nézett ki. Mintha hiányos lett volna a páncélja,meg azok a vörös lencsék a sisakban..
    Szinkron kuka.
    Egy soros szar viccek megint,mondjuk nem annyi,mint az átlag Disney cuccokban.
    Am nagyon egyetértek a kritikával. Annyi ami bennem kérdőjel, hogy ezt biztos , hogy filmesíteni kellett? Mondjuk egy 12 részes sorozatban nem lett volna jobb? És akkor karakter drámára is van idő.
    Ha eszembe jut még valami, majd beböfögöm.

  4. . A premier vetítés után a teremben állóbtapsvihar tört ki, és mindenki úgy érezte, hogy a TFA felemássága után végre kaptunk egy igazi Star Warst. Vannak a forgatókönyvnek hibái, néhány karakter tényleg gyengébb (Forest Whitaker… ) de ezeken mint átlendít a cselekmény a látvány meg a hangulat. Az utolsó fél óra pedig olyan szinten van, hogy simán felveszi a versenyt az Eredeti trilógiával. Hatalmas élmény és amit a reklámkampány is sugallt tényleg visszahozta a reményt, hogy lesznek a Disneynél is jó Star Warsok.10/9

    SPOILER
    A cameok fantasztikusak voltak, a két bűnözőnél akiket majd az öreg Ben elintéz majd felnevettem. Vader meg az utolsó jelenetével önmagában plusz egy pontot ad a filmnek.

  5. @StonedProphet: Vader az Ep. IV-ben majdnem így nézett ki (Lencse is stimmel), csak kicsit kopottabban, szóval ezt jól oldották meg.

  6. Ennek fényében mifasznak kell Han Solo film? Én szeretem a karaktert de nem vagyok rá kíváncsi ….
    Nálam a star wars = az erő használattal vagy annak tanulásával.

    Han Solo egy csempész film, ami sztem qurvára nem hiányzik a Sta Wars univerzumból.

    Igaz én most nem teljesen a Rouge One-al kapcsolatban írtam, de ha ennek ilyen visszhagnja lett …. na mind1
    Lehet h az a tervezet csak nekem ilyen fájó pont.
    Csak mert ezernyi más érdekesebb téma van amit feldolgozhatnának pl. Yoda előtörténete, vagy Palpatine előélete, amik inkább közelebb állnak a Star Warshoz … mint Han Solo … :(

  7. Vannak benne kisebb hibák és zseniális akciójelenetek egyaránt, de az egész a karakterek hiányán ment el. Döbbenetesen semmilyenek a karakterek, pedig 1-2 momentum jelzi, hogy milyen jellemeknek szánták őket és ez át is jön, de ahhoz a drámai végjátékhoz, ami sorsul jutott nekik, egyszerűen nem elegek. Ez pedig kombinálva azzal, hogy egyértelmű a végkifejlet, nagyon üressé teszi. Elmozdult a franchise a megfelelő irányba és egy jól bevált háborús zsáner elemeivel akarta lecserélni a halálba ismételt Star Wars cselekményt, de a Rogue One nem ment elég messzire. Ettől jóval drámaiabbnak kellett volna lennie ahhoz, hogy működjön.

  8. SPOILERS

    Felemás nálam is… Azt éreztem, hogy a rendező (vagy forgatókönyvíró) összeszedett mindent, ami Star Wars, megfűszerezte néhány poénnal, majd random módra összehajította az egészet. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor a Ponyvaregényt néztem először, s a részek között nem láttam az összefüggést. Csak itt a végére sem lett meg az “Aha!” effektus.
    Mi a francot keresett benne Forest W.? Minden SW filmbe kell egy bölcs férfi? Mert hogy szerepe semmi sem volt, kevesebb, mint a 7. részben a térképet átadó bölcs mesternek.
    Az érzelmi részek (nézek szomorúan a felém száguldó robbanásra, haldokló apám utolsó szavai stb.) egyszerűen nem voltak felépítve számomra, ezért meg sem érintettek.
    De hogy jót is mondjak: a CGI világ. Na az korrekt volt. Szinte éreztem a hajók tömegét, ahogy emelkedtek. Tarkin-on kicsit látszott, hogy valami nem stimmel, de nem zavaróan. A világok gyönyörűek voltak. Ja és volt benne néhány jó poén. (“Na ne már, ez most komoly???”)

  9. “Láthatóan az egyik férfi karakter kapott jelentősebb szerepet az utóforgatásokban, nem a nő intéz mindent”

    Hát ez kurva jó!!! Micsoda negatívum!! :) Úgyis hányok már a sok erőltetett “nőiesítéstől”…

    Én este megyek, eddig egész jókat hallottam mindenhonnan. Nem tökéletes, a karakterek tényleg nem elég kidolgozottak, de attól még üt. Majd este kiderül! :)

  10. lordviktor +1

    A film utolsó szelete valami eszméletlen volt. Mind a látványt, mind az eseményeket tekintve. A lezárás 10/10.

    Tarkinra én full azt hittem, hogy Peter Cushing, de most látom, hogy szegény már nem él vagy 20 éve. A végén Leia meg egy az egyben Carrie Fisher fiatalon. Az most valami brutális cosplay volt?

  11. Ezt az első képen lévő jelenetet mennyire tolták, de egyáltalán ez benne volt? Nekem nem rémlik. A szinkron szerintem rossz volt, Vader hangját értem én, de még c3po hangja is más volt?!? Borzasztó. Az első fél óra nagyon unalmas volt, a karakterek felszínesek, Whitaker karaktere minek kellett, amikor hörgött azt hittem viccből csinálja,teljesen jelentéktelen karakter volt. A vak harcos csávó jó volt,de ez az erő ismételgetés ez is, minek kellett?! A végén az akcióból meg 1 jelenetet sem tudok felidézni,lövöldöztek és annyi. A 7.részben sokkal több wtf jelenet volt. A rengeteg cameo, meg utalgatás szerintem átment erőltetettbe. Nekem nem tetszett, sajnálom is nagyon :/ Már csak az Assassin’s Creedben reménykedek.

  12. Én nagyon tudom szeretni ezt a filmet, pedig sok hibája van a történetvezetésben, karakterábrázolásban. A fan service nekem viszont nagyon sok pluszt hozzá tudott adni és ellenpontozta ezeket a hibákat. Sajnos nagyon sok minden, ami az előzetesekben benne volt kimaradt, vagy máshogyan alakult. Érezhetően megváltoztatva a film dinamikáját. Ezek után kíváncsi lennék az utóforgatások előtti változatra.

    A filmzenén sajnos érződik, hogy 1 hónap alatt íródott. Inkább ne is lett volna, nagyon nem volt összhangban a képekkel.

  13. C3PO hangja nem azért volt más, mert meghalt Józsa Imre?
    Vader hangja nem az ami a III. részben van?

  14. @dean6: A “rohamosztagosok masírozása a sekély tengerben” nem szerepelt a filmben.

    Mégvalami: Vader 2. színrelépése…húúúú amindenit!!!

  15. @Anak Ott a Vaderség ki lett maxolva azt hiszem. :)

    SPOILER(?): Amúgy az is marha jó, hogy ami eddig banálisnak tűnt a IV-ben (egy lövés és felrobban a Halálcsillag ) annak kiderült az oka.

  16. SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!

    Ne kövezzetek meg!!!!!!!
    De nekem eddig ez tetszett a legjobban az új Star Wars filmek közül simán 8/10. Nem vagyok ultra fan és tudom hogy kimondani is vétek de szerintem a F.O.A. konkrétan szar volt és csak túl hypeolták.(Én annó elaludtam rajta az IMAX teremben) De ez nagyon jó volt és az utolsó fél óra egyszerűen eszméletlen főleg ahogy összekötötték a New Hopeal. És az hogy mindenki meghal az meg rohadtul tetszett de komlyan tényleg szisztematikusan mindenkit kinyírtak szinte. A látvány eszméletlen főleg a trópusi jelenetek végre nem egy ilyen matt kopott színviágú bolygón voltunk.Színészek:Felicity Jones konkrétan szar volt egyszerűen nem lehetett vele azonosulni vagy kedvelni konkrétan rohadtul iritált, Diego Luna nekem nagyon tetszett főleg az első jelenete ahol gondolkodás nélkül kinyírja a tárását, Forest szerintem is elég fölösleges volt,a Droid és a Szerzetes nagyon szórakoztató volt.
    Na egy szó mint száz szerintem mérföldekkel jobb film volt mint az előző Disneys film és mindenkinek ajánlom hogy nézze meg.

  17. Volt ott még más trailerből kimarad jelenet feltűnően, most így három is estembe jut.

    Mindenesetre nekem összességében bejött, voltak hibái és tényleg lassan indul, de úgy felpörgött a végére, hogy brutál. Az összes utalásnak még a kicsiknek is naagyon örültem, és jól belerakták, volt egy karakter akire nem számítottam (már az elején feltűnt) kontinuitás szempontján ő is csillagos ötös, és hát igen Vader második feltűnése… wow. Csak wow. Karakterek kidolgozásában lehetett volna még fejlődni, de pl Luna karaktere nagyon eltalált lett. A film második fele elképesztően intenzív, én eléggé felpörögve jöttem ki a végén, bár tény, hogy azért elég depresszív lett a vége. Látványban is nagyon ott van, nekem nagy pozitív csalódás lett végül.

    Spiler? Meg pl. az hogy így oka van hogy miért is van a hiba a Halálcsillagban, az így abszolút működik.

  18. Nekem is tetszett a film, viszont sajnálom, hogy zenei szinten nagyon nincs ott… :(
    Szinkronhangok közül csak C3PO és Vader volt “kínos”, de elviselhető.

    SPOILER!!!!!!!!!!!!!!44!!

    a legvégén mikor megkapták a terveket és akkor uccu neki, tűnjünk a fenébe… na az nagyon kemény volt. hiperűrsebesség és bumm, jön egy csillagromboló :D
    és amikor vader megjelent, ejjjjjj… becsokizás volt. tolta barbárba nagyon!

    SPOILER VÉGE!!!!!44444!!!%!!

    viszont nagyon hirtelen lett vége szerintem sajnos :( de ezek után berakod a 4. részt, és mintha csak reklám lett volna a 2 film között az rtl-en :D

  19. kicsit pontosítsunk már … a fiatal Han Solo …
    Konkrétan az eredeti trilogiában fejti ki hogy az addigi élete során bejárta a galaxist de nem találkozott az erővel …

    Akkor ebből aztán tényleg qrva izgalmas star wars stroyt lehet csinálni … … köhm

  20. Disney-nél az utóbbi időben egyre sűrűbben találok olyan jeleneteket amik a trailerben benne vannak de a filmben nincsennek.

  21. Hát a kommentek után kíváncsian várom a filmet, hogy én melyik oldalhoz fogok csatlakozni…

  22. úgy éreztem magamat mitn az age of ultron során

    ott voltak a szokásos dolgok,de mégis fos volt

  23. Anak: Egyébként én abban bíztam, hogy a lázadók oldalán álló lényeknek több szerepük lesz majd a filmben. Moroff a fehér óriás, Pao a nagy pofájú és Bistan az űrmajom igen keveset szerepeltek.
    Raddus admirális és Edrio “Two Tubes” azért több szerepet kapott. Viszont az óriás gondolatolvasós polip nekem túl sok volt.

  24. Velem van a baj vagy sokan tényleg belelátják a dolgokat, csak mert SW logo van a borítóján? (igaz itt ez nem volt)
    Pár helyen drámának állítják be a filmet , meg hogy állva tapsolás tört ki a moziban.
    Grumpy 24 éves lennék?!

  25. A legkardinálisabb kérdés, amin megtekintés előtt nem akarok meglepődni: tényleg nincs opening crawl?

  26. Sokakat elvakít a nosztalgia vagy nem tudom mi a régi trilógiával kapcsolatban és mindig olyat karnak, de nem tudják belátni, hogy olyan soha nem lesz. Utána meg ildomos mindenbe belekötni, miért volt cgi, miért nem volt cgi, mindegy csak legyen fogás, ahol belerúgunk a filmbe/franchise-ba.
    Örülj neki, hogy tágítják az univerzumot és nem hulladék filmeket csinálnak, max nem ütik meg a magaslatokban lévő elvárási szintedet, amit nem tudom mi pumpált olyan magasra?!

    A minap olvastam máshol, hogy a DC karakteek miért nincsenek kibontva kellett volna nekik film, máshol meg azt írják, hogy könyörgöm csak előzményfilmet többet ne! Ezzel csak azt akarom, hogy nem lehet mindenkit kiszolgálni és rohadtul eltérőek a vélemények, de az sem megoldás, hogy minden szarért ripacskodunk és belekötünk semmiségekbe…

    Azokat elismerem, akik rendesen megfogalmazott kritikával mondták el, mi a hiba SZÁMUKRA a filmben.

    De én szerintem nem lehet olyan filmet, főleg nem SW filmet csinálni manapság, ami JÓ is lesz, mert túl sok az elvárás.

  27. @Soldierdsgn
    Totál semmilyen elvárásom nem volt most és nem mondom, hogy bűn rossz a film, mert nem az, csak , hogy ez nem is “zseniális”. Kíváncsi lennék az első verzióra, ami annyira “darkos” volt. Na meg miért nem 1 vagy 1 pár vicces karakter/karakterek? Miért kell mindenkinek hú de poénosnak lennie? Nekem ezzel teljesen komolytalanná válik az egész, főleg, hogy nincs mellette semmi mélysége a karaktereknek.. Nem’tom.. Én a Netflixes sorozat ötletet támogatom, ezt a filmet is egy 12 részes évadba betömöríteni lehet jobb ötlet lett volna. Amúgy van aki ismeri az alapművet? Mennyire igazodik a meglévő Roguoe Onehoz? Arra nagyon kíváncsi lennék.

  28. StonedProphet: zenéről csak azért nem 0rtam mert már 0gy is túl sok negativitás van a posztban és nem volt kedvem.

  29. E V J: látom nem sokat nézed az oldalt. csak az utóbbi hónapokban ott volt a fantasztikus arrival és a nocturnal animals.

  30. Pofon egyszerű miért érzitek azt h vmi hiányzik, kb egy órát kivágtak a filmből!!! De h miért azt nem értem én se, hiszen ez egy külön álló film aminek úgy sem lesz folytatása, simán lehetett volna hosszabb.

  31. Azok mar muveszfilmek. En most a blockbusterekre gondoltam. Iden a kozepszeru CW es a siman Iron Man copy Strange nem volt letolva kozben meg a Zsivany…

  32. Abu: “Konkrétan az eredeti trilogiában fejti ki hogy az addigi élete során bejárta a galaxist de nem találkozott az erővel …
    Akkor ebből aztán tényleg qrva izgalmas star wars stroyt lehet csinálni … … köhm”

    szerintem ez pont az igazolja, hogy a star wars univerzumban nincs mindig ott egyfolytában az erő. az, hogy ezt valaki már nem tudja elfogadni, az más dolog. de kicsit olyan, mintha egy marvel fan mondjuk azért utálná Punishert, Hawkeyet vagy Black Widowt, mert nincs szuperképességük, és ez nem illik a marvel világába.

    E V J: az Arrival művészfilm? wow

  33. Az eredeti trilogiaban se volt ott az ero minden sarkon. A masodik trilogiaban szallt el Lucas agya es pakolta tele az egesz galaxist jedikkel meg fenykardokkal.

    Cardas a Civil Warhoz kepest az. Vagy neked csak az ormeny-abhazi kecskepasztoros filmek a muveszfilmek?

  34. Nálam a 7. rész hatalmas csalódás volt, ez viszont minden hibája ellenére is baromira tetszett. Csak röviden néhány kiemelt dolog, ami most így hirtelen eszembe jut:

    SPOILER ON!

    Pro:

    – hangulat és az apró részletek (bár ezzel hangányit szerintem ki is lóg a többi SW film közül)
    – néhány jelent nagyon adta, pl. a Halálcsillag első bevetése (néma csendben zenei aláfestés nélkül, szinte csak háttéreseményként), ill. mikor Vader rendet rak a lázadók között a film végén
    – Felicity Jones kellemes csalódás volt, a trailerek alapján olyan okoskodó, “kihaénnem” karakternek tűnt, de a filmben egész visszafogott volt ehhez képest (és igen, szerintem sem baj, ha kicsit a “hímsovinisztáknak” is kedveztek ezzel)
    – a kis apróságok, pl. a két Mos Eisley-i söpredék fickó, akik Luke-kal is konfrontálódnak a 4. részben, ledöntött jediszobor-fej, stb.
    – fasza csatajelenet a végén
    – nem tolták túl a viccelődést
    – nem lett teljes happy end a vége

    Kontra:

    – Forest Whitaker karaktere tök fölösleges
    – megint 10 lázadó katona és 5 X-szárnyú vadász áll ellen 100x ekkora birodalmi erőnek, a rohamosztagosok pedig természetesen még mindig nem tudnak célozni, a páncéljuk meg úgy tűnik, műanyagból van (oké, a főhősök végső sorsa azért kicsit kompenzálta ezt a dolgot)
    – nyálas buzdító beszédek (mondjuk ez tipikus amerikai filmes klisé)
    – CGI Tarkin és CGI fiatal Leia botrányosan szarul néz ki, nem is tudom hogy gondolták ezt
    – hiányoznak a régi zenék (mondjuk fel-fel hangzottak részletek, de ez így nem volt azért az igazi)
    – érződik, hogy nagyon meg lett vágva (mondjuk FJ karakterének szerintem jót tett)
    (- szinkron: most komolyan, okés, hogy szegény Kránitz Lajos és Józsa Imre már nincsenek közöttünk, de 2016-ot írunk, nehogy már ne legyen meg erre a megfelelő technika, pláne, hogy kb. három mondatról van szó csupán; mindenesetre ez így nagyon illúzióromboló volt)

  35. TOTÁL NEM ÉRTEK EGYET A KRITIKÁVAL!
    Minden sajtó az egekbe emeli erre itt mindenki lehúzza…
    Tipikus magyar…

    A Birodalom Visszavág óta a legsötétebb, leglátványosabb filmet kaptuk!
    A film utolsó fél órája olyan grandiózus csatajeleneteket tartalmazott ami a régi trilógiák legjobb pillanatait idézik és több helyen túl is szárnyalják.

    Vonatkoztassunk már el a CGI karakterekről és éljük bele magunkat!!!
    Nekem Tarkin kormányzó is csúcs volt, Leia fiatalkori karakterét meglátva pedig még a könnyem is kicsordult!

    A film zenéjéről amit mindenki szíd:
    Imádom John Williamsat, de az ébredő erő zenéje katasztrófa volt!!!
    Gyenge volt a főtéma és nem voltak igazán maradandó karaktertémák sem.

    Viszont a Rouge One zenéje nagyon tetszett. Visszaköszöntek a klasszikus trilógia tételei és úgy egyáltalán nagyon jól illeszkedett a storyhoz!!!

    Néhol tényleg leül a forgatókönyv a film felénél, de akkor is ezerszer jobb film volt, mint a 7.-ik rész!!!

    Gyerekként élveztem ennyire a klasszikus trilógiát legutóbb, meg a mostani spin off-ot!
    Nagy élmény volt!!!!
    Nem véletlenül volt pozítív Lucas véleménye a sajtóvetítéseken!!!!

    Ilyen kategórájú star wars spin off-kat MÉG!MÉG!MÉG!!!!

  36. SPOILER

    @kukulkan: Azért nem csak 5 X-szárnyú repkedett, jött az egész flotta is. Ami azért is volt furcsa nekem, mert a Yavin 4 eligazításon nem nagyon akartak mozdulni, aztán meghallották a komlinken, hogy néhányan közülük belevágtak és akkor már mennek segíteni.

    A flottával kapcsolatban felmerül egy új kérdés: ha a Halálcsillag terveit őrző bolygó ellen ennyi és ekkora hajókat tudtak mozgósítani a lázadók, az Új Reményben miért csak X és Y szárnyú vadászokat vetnek be?

  37. friss élmény: hát, nem bánom, hogy moziban néztem. de legközelebb már csak itthon, pedig egy IMAX be volt tervezve.

    ami jó: az akciók, a hangulat, Krennic mohósága és gonoszsága, a robot lazasága. sodró, nem nagyon ül le, van egy íve a sztorinak, korrekt kalandfilm. kézzelfoghatók a harcok, jók a rombolók és a vadászok, jó a környezet, nyomasztó. önmagában jobb szerintem, mint az EP7, de éppen ez a gyengesége is, (hogy csak egy önálló sztori), mert itt nincs kiért izgulni, meg sem ismerjük a karaktereket igazán.

    ami nem jó: szóval karakterek, hol? csak Krennicen éreztem/láttam igazán, hogy mit akar. zene, az mi? konkrétan többször kizökkentett, ennél hülyébb megoldást, hogy elkezdik a klasszikus dallam első négy ütemével és akkor az egész átmegy valami egészen másba… Tarkin és Leia az hogyan? én mindig védem a CGI-t, de ennél már számítógépen is láttam jobb emberábrázolást (pl. hogy mondjak is valamit a Mass Effect 3 londoni előzetese, amiben a fazon a Big Benből lődöz ott azt hittem először, hogy előszereplős.) Ezek meg leestek a vászonról, de főleg Leia. Vader, hát én nem tudom mitől kellett volna magam alá hugyoznom, arra számítottam, hogy majd X-wingeket roppant össze vagy valami, szóval fura ez. lassú volt, nehézkes. nem félelmetes. a Rebels animácóban durvábban tolja a kölyök és minden force wielder, nem értem a filmekben miért nem mernek bátrabbak lenni.

    valamiért kiszámíthatónak is éreztem, a végén világos volt, hogy mindenkinek kampec lesz. persze ez jó is, végre nem egy nyálas naplementébe lovagolás.

    nem vagyok csalódott, mert jó és izgalmas fejezet ez a SW sztoriban, de az is biztos, hogy mostantól nem hiszek a premier előtti kritikáknak és nem is olvasok el egyet sem, amíg nem láttam a filmet. nem volt ez olyan nagy durranás. nekem még várat magára a nagy áttörés, hogy megint igazán imádjak egy SW filmet – de attól tartok ez a Disneynél már nem lesz meg. talán, talán, az EP8-9 a rendező miatt, ha nem barmolják szét a munkáját.

    azért nézzétek meg, az idei termésben ez egy korrekt film.

  38. Egy het alatt toltam le moziban az Arrivalt, meg a Rouge One-t, és én lepődtem meg a legjobban magamon, de ezt jobban élveztem.
    E V J: neked az Arrival művészfilm???!#?? Rotflololol

  39. Abu:
    Solo nem azt mondta, hogy nem találkozott az erővel, hanem azt, hogy nem látott semmit, ami bizonyítaná, hogy létezik. Szerintem ez különbség. Az én értelmezésemben azt jelenti, hogy “ateista”… de egy ateista is láthatott már imádkozó embereket.
    Abban viszont egyetértek, hogy az erő nélkül nincs igazi star wars film.

  40. @Zita
    Szerintem ez az egyetlen olyan kritikákkal foglalkozó felület, amire egyáltalán nem igaz a “tipikus magyar” kijelentés.
    Tegnap az egyik srác (haverom haverja) zenész és ő ugyanezt mondta, hogy “klasszikus motívumokhoz” nyúltak.
    Aha, a hangszerekhez k… 3x ha volt benne olyan zene, amitől tényleg merevedésem lett (ami amúgy jellemző végig az SW filmekre), egyáltalán nem mentek a képi világhoz.
    Amiért sokan elégedetlenek, hogy ez újfent egy gagyi viccekkel teli,látványos semmi. Te is írtad, a karakterek és a téma 0, elég akkor neked csak a cukormáz? A látvány az tényleg ízig vérig Star Wars,a díszletek, a gépezetek,a ruhák, minden ütött-kopott, a megszokott, de még is valahogy felpezsdítették az egészet. Na meg végre tudtak célozni is a rohamosztagosok is.. senki sem mondja, hogy ez egy trágya. Csupán azt, hogy ez Star Wars univerzumban, filmként kevés. Amire rádob szerintem egy lapáttal, hogy mindenki isteníti a filmet, mintha a Blade Runnert látták volna először.

  41. Hàt mit mondjak olvastam màr pàr forumot, de a magyar azért magyar, ugy fanyalogni, mint mi, senki màs nem tud.

    én miota az eszemet tudom SW-fan vagyok, szoval alap hogy éjféli premier volt, és igen, szvsz nagyon tetszett.
    DE.
    Azért az egyértelmü, hogy ez nem egy tökéletes film, viszont SW-t szerintem SW- viszonylaton kivül nem lehet manapsàg értelmezni, ugy simàn pariban van a TFA-val, söt, az eredetiekkel is.
    Semmivel kevesebb karakterizàlàs nem volt benne sztem, mint bàrmelyik màsik SW-filmben, régen is csak ugy be lettek tolva a karakterek az arcunkba, aztàn kiderült roluk pàr dolog utközben, meg az EU-ban meg a folytatàsokban.
    Igen, sok karakter felszines, csak foszlànyokat làtunk belölük, de ekkora csapatot nem tudom, hogy lehetne jobban bemutatni 2 oràban, ugy, hogy akkor meg ne az legyen a baj, hogy a jàtékidö fele elmegy a csapatépitésre.
    Ebböl a szempontbol sztem igazàn jol volt megoldva a dolog, feszes a tempo, mert szoritja a karaktereket is az idö, igazàbol nekik sincs idejük egymàst megismerni, de ne feledjük, hàboru küszöbén àllnak, itt nincs idö diplomàciai tàrgyalàsokra meg hasonlo f*szsàgokra.
    A sztori nagy meglepetéseket nem tartogathatott alapbol, tudtuk mi lesz a vége, szoval én ebböl a szempontbol elégedett vagyok vele.

    A CGI a csatajeleneteknél hozza az ILM-töl elvàrt minöséget, de a fiatalitott karakterektöl énis kizökkentem, talàn jobb lett volna hasonlito szinészeket kicsit kimaszkolni, bàr nyilvàn nincs mindenkinek olyan meggyözö màsa, mint Mon Mothmànak.

    Mindenesetre az összekötés a IV. résszel szerintem jol sikerült, ez, hogy gyakorlatilag percekkel az elött ér véget, jol lezàrja, emiatt mondjuk a fö karakterek sztorijànak lezàràsa kicsit furcsa volt nekem, de örülök, hogy nem féltek kinyirni senkit.

    Vader màsodik jelenete meg SW-fanoknak orgazmus, de valszeg nem fanoknak is brutàlis, ott konkrétan a hideg ràzott… :D

    Lehet itt fanyalogni, hogy jaj Disney, de szerintem aki ez alapjàn itél meg egy filmet kizàrolag, az màr feleslegesen megy el moziba bàrmilyen filmre.

  42. @JackPackage
    Nem tudom, hogy mennyire jó példa,de a Guardians of the galaxyban sem voltak elmélyülve a karakterek, még is voltak karakterek. Vagy egy Dark Knightban vagy egy Guy ritchie filmben. Megannyi példát lehetne hozni, ahol több karakter egyszerre szerepel/mozog ,még is fintorogsz , ha lesz velük valami. Pont ezért üres ez sajnos. Tudjuk mi lesz a vége, nem is ismerjük meg őket, akkor miért izguljunk értük?

    sorry, ha sokat reagálok, nincs sok munka a héten és szeretem kibeszélni a filmeket, no offense :D

    Am, ha asszonyt érdekli, egy angol változat játszik még nálam. Geekként minden esélyt meg kell adni neki, na meg nálam -1 pont volt a szinkron, meg megint -1 , hogy a moziban szembesültem a nyitány hiányával.

  43. SPOILERES kérdés:

    Vader és Krennic elso talalkozasanak a helyszine a Mustafar vagy a Vjun volt szerintetek? Direkt nem irtak le nem is értem miert mert ez egy onallo film…

  44. Régóta követem a Filmbuzit és mindig is tetszettek a megfogalmazott kritikák…de a SW-t nem szeretitek és kész :D Pontosan ezért nem adok az SW-s kritikátokra mert amíg más áradozik ti mindig lehúzzátok…no de kinek a pap kinek a paplan…

    Én is FAN vagyok és nem értem az embereket mindenki a 4-5-6-hoz hasonlítja ezeket a filmeket…akkoriban ez hatalmasat szólt nyilván de azok a filmek TÖKÉLETESEK??? Ha akarnék azokba is bele lehetne kötni 1000+1 módon ahogy az új trilógiába(1-2-3) is bele lehetett kötni…igazából mindenbe bele lehet kötni…VÁGÁSOK meg minden féle indokok a kommentek között is fel vannak megint csak sorolva…

    EL KELL DÖNTENI…NYITOTTAK VAGYTOK AZ ÚJ SW TÖRTÉNEKETRE VAGY NEM…HA NEM AKKOR A 4-5-6-TOT TOLJÁTOK LE AZ ÜNNEPEK ALATT ÉS PONT, VAGY FOGADJUK EL HOGY EZ EGY ILYEN FILM LETT ÉS MÉG LESZ SOK MÁSIK AMI NEM UGYAN AZT AZ ÉRZÉST HOZZA VISSZA MINT AZ EREDETI DE A VÁLTOZÁST AKKOR IS NYITOTTABBAN KELLENE KEZELNI, HA MEG MINDENKI AKKORA SZAKÉRTŐ AKKOR EL KELL MENNI A DISNEYHEZ ÉS MEG MUTANI, HOGY HOGYAN IS KELL VÁGNI, HÁBORÚS MONDANIVALÓT BELETENNI STB…

    EGY RAJONGÓ…

  45. Szerintem Mustafar, Vjun nem tudom kànon-e még.

    @StonedProphet: hàt szinkronosan nekem se jöttek volna àt a karakterek valszeg :D
    Jo igen, az jogos, hogy igy, hogy tudod, hogy valszeg kevesen élik tul a dolgot, nem is akarsz invesztàlni a karakterekbe, de én tovàbbra sem làtom annyira veszélyesnek a dolgot.
    Kenobirol se tudtunk meg többet a IV.-ben, csak volt egy monologja meg egy badass pillanata, mégis mindenki zabàlta. Chirrut pl. nekem nagyon bejött.
    K2 se kevesebb semmivel, mint a többi ügyeletes droid.

  46. @JackPackage
    Igaz, mondjuk szerintem Kenobit azért csíphették, mert ő volt a “bevezetés” a tutorial Luke-nak az erőbe. Az apafigura,még ha csak 1 óra erejéig is.. :D

  47. Szerencsém volt, mert sikerült megfeledkeznem az előzetes, baljós hírekről, ezért nem “kellett” minden snittben az utóforgatás nyomait keresnem. Tudtam élvezni a filmet, amennyire csak a film maga engedte ezt nekem… és tulajdonképpen elég sokat engedett.

    Voltak persze szemöldökfelhúzós pillanatok. A zene is feltűnt néha, de sajnos sohasem pozitív értelemben, hanem szimplán kizökkentett, márpedig egy filmezne esetében ez nem jó.
    Vader és Whitaker (annyira felesleges karakter volt, hogy a nevét sem jegyeztem meg) szinkronja szintén visszarángattak a valóságba.
    Legjobban mégis a túl sok sablonos moralizálás – nem a ténye, hanem a mennyisége és minősége – zavart és legfőképp az, ahogy kulcsjeleneteket, drámai tetőpontokat (értsd: fontos szereplők halála) tett tönkre egy-egy ordítóan ostoba vagy klasszikus hollywood-i klisé megoldás.
    Ezekért kár volt és gyanítható, hogy éppen azokról a jelenetekről van szó, melyek utólag kerültek a filmbe.

    Viszont mindennek ellenére összességében számomra kellemes szórakozást nyújtott a film. A sokak által már emlegetett utolsó tíz perc pedig valóban nagyot ütött.

  48. A zene tekintetében nekem is volt hiànyérzetem, bàr az igazat megvallva Williams mester munkàja sem volt màr annyira ütös a TFA alatt.
    Az egyedüli kiemelkedö téma sztem Krennicé volt, az megmaradt.
    Nem lehet persze egyszerü Star Wars-hoz zenét irni ilyen elözmények utàn, 4 és fél hét alatt meg föleg…mondjuk arra azért kivàncsi lennék, hogy miért kukàztàk végül Desplat-t, mert ez az egyeztetési nehézségek dolog alapbol elég izzadtsàgszagu, és olvastam egy interjut Giacchinoval, ahol kérdezték erröl, és bàr azt mondta, hogy inkàbb nem is akarta tudni mi volt, de a tény, hogy egyàltalàn megkérdezték töle, hogy szeretné-e ha elmagyaràznàk, miért kellett ilyen késön beugrania, elég gyanus…

  49. Spoileres(?)
    @Anak

    ” flottával kapcsolatban felmerül egy új kérdés: ha a Halálcsillag terveit őrző bolygó ellen ennyi és ekkora hajókat tudtak mozgósítani a lázadók, az Új Reményben miért csak X és Y szárnyú vadászokat vetnek be?”

    Azért ebben a csatában jó páran odavesztek, szerintem annak a flottának a 80%-a, de lehet még több. Gyakorlatilag a Rogue One után egyből következik a IV cselekménye a menekülő Leiával. Onnét nem sok idő telik el a Halálcsillag elpusztításáig és még egyszer összeszedni ekkora haderőt elég nehéz lett volna.

  50. @Balázs
    Számomra sokkal kézenfekvőbb magyarázat erre az, hogy tudták, a halálcsillag ellen csak kis, egyszemélyes gépeknek van esélyük. Emlékeim szerint ez konkrétan el is hangzik a filmben.

  51. Az a jelenet benn volt, mikor egy fehér cső, vagy tartály előtt letérdel egy köpenyes, csuklyás alak? vagy azt is kivágták?

  52. @Akos: benne van.

    A flotta méretére: valahol a kettö között van az igazsàg, màr tudjàk, hogy csak kis gépekkel mehetnek ellene, egy anyahajokbol àllo flottàt leveretni tök felesleges lenne emiatt, viszont a kis gépekböl is vesztettek elég sokat, konkrétan két U-wing volt ha jol emlékszem a filmban, azt mind a kettöt lezuztàk, meg a komplett X-wing Kék osztagot. Ezért van csak Vörös a IV-ben.

    Az mondjuk annyira kielégitö érzés volt, hogy nem felejtették el az “eredeti” vörös ötöst megmutatni mielött felszabadul a kodneve :)

  53. haaa, a Red 5 az tényleg nagy volt, azt szerettem. amíg ki nem purcant. :D :( meg szerintem a csata során voltak ismerős fejek, csak a kapkodásban nem tudtam azonosítani őket.

  54. @zmax: Igen, ez lehet a megoldás. Azt hiszem Dodonna tábornok mondja az eligazításon. Meg is feledkeztem róla. Meg aztán tudjuk, hogy a Halálcsillag II esetében sem jött be igazán, hogy vitték a teljes flottát.

    @Akos: Benne van a jelenet, de a figura csak egy random talpnyaló karakter, senki érdekes/fontos, nincs is több jelenete.

  55. @Anak: Nem is az egéész flotta ment, csak a Mon Calamari tábornoké, meg Mon Motha és Organáéké, ugye a többiek gyáván hazafutottak. És csak egy nagy cirkálójuk volt (a többi fregatt meg vadászok),azt meg Vader lezúzta.

  56. Soldierdsgn: “Azokat elismerem, akik rendesen megfogalmazott kritikával mondták el, mi a hiba SZÁMUKRA a filmben.” akkor remélem megfelel a cikk.

  57. E V J: jaj a Star Trek pozitív értékelését nem is olvastad. A strange meg nem lett éltetve az oldalon, csak a látványa és a színészei. Mindkettő csak 1 ponttal kapott többet, mint a zsivány, de közel vannak minőségben. Valami olyasmibe köss, ami igaz, vagy fejezd be.

  58. “TOTÁL NEM ÉRTEK EGYET A KRITIKÁVAL!
    Minden sajtó az egekbe emeli erre itt mindenki lehúzza…
    Tipikus magyar…”

    Ha valakinek más véleménye van, az tipikus magyar? És a kommentek között is sokan írták, h tetszett nekik. Nem értem a film éltetése helyett miért a cikk lehúzásával kezded. Sokkal jobb indítás a 4. sorod.

  59. Malachi: te nem oltottál le, amikor az előzeteseknél írtam, hogy gyanúsan közepes lesz? szerintem minden erre mutatott, nem tudom mi lehetett a sajtóvetítés levegőjében, vagy lehet kaptak ingyen piát, mint néha szoktak.

  60. JackPackage “Hàt mit mondjak olvastam màr pàr forumot, de a magyar azért magyar, ugy fanyalogni, mint mi, senki màs nem tud.”

    “Azért az egyértelmü, hogy ez nem egy tökéletes film”

    ez van a posztban, szóval nem értem miért kötsz bele az írásba. Amúgy vicces, hogy te leoltasz, hogy a Disneyvel van bajom, EVJ meg leolt, hogy a Marvel (szintén Disney ugye) bérence vagyok.

  61. Újabb megjegyzés:
    Majd mindegyik előzetesben benne volt, ahogyan a főhősnő magányosan szembeszáll egy TIE vadásszal. Nagyon vártam ezt a jelenetet és azt, hogy kiderüljön, vajon mit kezd a helyzettel? Erre nem átírták és kivágták ezt a jelenetet. Na az ilyenekért nagyon haragszom a filmre és a fejesekre.
    Jyn és Cassian az adótoronynál vannak, megteszik amit meg kell, utána meg a tengerparton ölelkeznek. ????? Mikor jutottak ki a bázisról? Arról volt szó, hogy lezárták.
    Ez is bizonyosan az utóforgatás miatt bekerült baromság.

  62. human: szerintem nem, hosszú hetek óta kerültem minden Rogue One hírt, képet, akármit. én a Westworldnél oltottalak a junkie-n. :D

    tényleg nem tökéletes film ez sajnos, de úgy nem, hogy hiányérzetet hagy.

  63. human: nincs a cikkel bajom :) Meg lehet hogy egyetértés is lesz, mert én csak 22én nézem meg. De vannak sokan, akik csak benyögik h hát ez szar meg minden más hasonló jelző…

  64. na, megnézve. bár vannak akik nem szeretik pontozással értékelni a filmet, én szoktam, nálam olyan 7,8. a “jó volt, de…” kategória.

    a negatívumok:
    – fantáziátlan zene
    – CGI Tarkin
    – a first act gyenge volt, folyton ugráltak ide oda, az alapozás meh, kb mint a warcraftban, onnantól lett jó, miután kitört az utcaharc a birodalmi erők ellen a sivatagos planétán.

    ami pozitívum:
    – Erő, jedik és normális star wars zene nélkül is sikerült az SW hangulatot visszaadni
    – a third act, az űr-lég-föld csatahármas az egész sw széria büszkesége innentől kezdve
    – a film legvége, Vader mészárlásától az üzenet leiának adásáig nagyon jól át lett vezetve a New Hope-ba.
    – sikerült egy spin offot jobbá tenni mint az előzményeket vagy a folytatást. ez teljesítmény. (persze ez elég szubjektív, ha valaki jobban bírta a VII-et vagy az I-III-at akkor ez neki nem pozitívum)
    – finoman ,de érzékeltették hogy a dolgok nem fekete fehérek. pl a film elején a rémuralmat nem mint örök eszközt látják a birodalmiak, hanem egy kezdeti, drasztikus politikai váltás ideiglenes megoldását. a lázadók sem mindig jók, és mindkét félnek vannak belső hatalmi problémái, harcai.

    ennél csak IV. és V. epizódot élveztem jobban, aztán jön a Rogue One, és az alatt a VI. meg III. részek.

  65. Engedd el Human, én azt vettem észre SW-val kapcsolatban itthon, ha nem értesz egyet velük, akkor “divat hater” vagy meg nem is vagy igazi fan…Mondhatod nekik szépen vagy bunkón, te leszel a szemükben a fasz.
    Pont most vágtak ki ilyesmiért az egyik “neves” fb csoportból..
    A kritika jó, ne is vedd magadra őket..

  66. Nekem például Human egy biztos pont az életemben. Ha valamit lehúz, az tuti, hogy nekem be fog jönni. Ha valamit magasztal, azt fényévekre elkerülöm. Ezt véletlenül sem negatívan értem, egyszerűen pont ellenkezőleg vagyunk bedrótozva. :) Ezért is örülök, hogy már lefoglaltam a jegyeket szombatra.

  67. Vader első jelmezes jelenete is tuti utóforgatás, mert biztos kevesellték a vadert először, és bele kellett rakni beszédet is. Elég lett volna megmutatni a szmötyiben, aztán a végén, hogy aprít. Valószínű ez volt az eredeti terv. A film 7/10-es csalódás.

  68. ááh, ne már, szerintem human éppenhogy kegyes volt a filmmel.
    most komolyan, egy mammutmail elküldéséről szól. ezzel nincs is semmi baj, de ahogy megcsinálták: hogy akkor a kapcsolót fel kell tolni az udvaron. csak azért nem fogtam a fejem, hogy a hátamnál ülők is lássák, hogy wtf.
    idegen név, idegen hely, ugrás, idegen hely, aztán idegen név. merthogy mindenki ismer minden titkos helyet amúgy is. és pont ezen bukott el ez a heist movie: az információ felesleges akadozása miatt, amihez szerintem éppenhogy ki kell kapcsold az agyad. pedig simán elfogadom, hogy a film cselekményét elindító első üzenetbe nem fért bele (!) minden.
    és a zene: két jelenet kivételével (mondjuk a városos témazene, meg a legeslegvégén) akárhová akármit vághattak volna: pádábábábbbá, bbábbá, bbbábpbábbá.

  69. Én még nem láttam a filmet, de tuti szar lesz. A haverom sem látta még, de ő biztos benne, hogy az év filmje :)
    Tudom, tudom. Ezt a poént pont az nem fogja érteni akinek szól…

  70. Amúgy Amerikában, ha már úgyis imádnak perelni, lehetne egy szájbak*rt médiajogász, aki fossá pereli a stúdiókat, amikor kiderül, hogy az előzetesben látott képsorok még csak nem is szerepelnek a filmben. Ez olyan, mintha a plázában a kóstoltatásnál más terméket adnának, mint amit megvásárolhatok. Régebben a legnagyobb disznóság az volt, hogyha az előzetes stílusra mást mutatott, mint ami a film lett végül, de ott még nem volt gond, mert azok a képsorok attól még szerepeltek a filmben, de pl az új Godzilla előzetese ér pont véget úgy, hogy mutatják Godzillát szemből, erre kiderült, hogy szándékosan megváltoztatták azt a jelenetet, hogy az emberek ne lássák a Mutot. Az pedig sovány vigasz, hogy majd ha leszek olyan szíves és megveszek az “extended ultimate badass special director’s cut miegyf*szom” verziót újabb pár ezerért, akkor azon már rajta lesznek, ugyanis én azért ültem be, mert az előzetesben látottak felkeltették az érdeklődésemet és akkor adtam még egy esélyt a 7. rész után is. (Most jöhetnek megdobálni a vérfanok, de rosszabb helyzetbe már úgysem hozhatom magam, úgyhogy Jehova Jehova!!)

  71. elmondom, mi a pletyka a sok hiányzó jelenettel kapcsolatban – most hallottam egy podcastban – és nyilván senki nem fogja elhinni, hogy én abszolút erre számítottam, de muszáj hozzátennem. annyira adta volna magát. meg sajnos olvastam még tegnap, hogy Vader majd odabasz és tuti biztos voltam benne, hogy ő pusztítja el a szereplőket a végén.

    szóval.

    a film utolsó harmadát, ami igazából még így is talán a legjobb, azt dobták ki majdnem teljes egészében. ugye az előzetesekben tényleg minden második jelenet onnan volt, Krennic a vízben, rohamozó lázadók, Jyn a folyosón egyedül a fekete páncélban, Jyn a platformon a TIE ellen, JYN A PARTON A KEZÉBEN A TERVEKKEL ROHAN, stb, ami még nem jut eszembe. (tuti, hogy napokon belül lesz valami YT videó, ami kitárgyalja az összes ilyen jelenetet.) szóval lett volna egy nagy akció, néhányan elhullanak, Jyn és néhányan életben maradnak és továbbítják a tervrajzot. örömködnek a hajón, aztán – és én EZT VÁRTAM VÉGIG – felbukkan Vader, és az összes életben maradt főszereplőt lekaszabolja, mint a szart, durván, kegyetlenül, nincs menekvés. és kb. vége.

    ezt találták túl sötétnek, és csináltak minden főszereplőnek egy hero momentet a végére. nem lett azért rossz így sem, csak szerintem százszor erősebb lett volna az eredeti terv. ha tényleg az volt. meg hát, ha belegondolunk, azért a vége tényleg elég összecsapott lett nem? tényleg annyi a vége, hogy a tetőn meghúzza a kart és kész. aztán deus ex, Cassian lepuffantja Krennicet, aztán egyszer csak a parton fetrengenek és jön a világosság.

    igaz, hogy az egész a lehetőségekhez képest jól fel lett építve és minden csapattag kivette a részét a feladatból és feláldozta magát. szóval a végeredmény ugyanaz. de engem mégis zavar, hogy megint a kurva executive-ok, meg a tetves fókuszcsoportozás miatt nem láthatjuk, hogy mi a halált akart a rendező eredetileg a filmmel. és még azt is simán el tudom képzelni ezek után, hogy a zene is azért rossz/kizökkentő több helyen, mert egyszerűen más volt az eredeti hangulat, amihez készült.

    ez tényleg baromira bosszantó. és totál elhiszem, hogy így volt, azt tudjuk, hogy hónapokig forgatták az új jeleneteket és a tag co-writer creditet is kapott a végén, annyira belenyúlt a filmbe. teljesen összeáll az egész, hogy miért ilyen felemás a film.

    the white slavers did it again. (nem linkelek, keressetek rá.)

  72. Most jöttem ki, és kibaszott jó volt! Az eleje kicsit tényleg lassú, a karakterek nincsenek túlságosan kidolgozva, de abszolút nem bántó. Mint ahogy Tarkin sem! Nekem simán ott van a legjobbak között!
    Az egyetlen, ami idegesít, hogy annyira ignoralja mindenki az első 3 epizódot. Persze gyengék voltak, hatalmas faszsagok voltak benne, de azóta hiányzik a fantázia a filmekből. Miért kell egy Star warsban minden bolygonak földi helyszinekhez hasonlítania???
    Sima 10/10

  73. @human: “el sem hiszem, hogy a CGI színészeket a Disneynél komolyan gondolták. Bizony, renderelt Tarkinról beszélünk.”

    Nem emlékszem, hogy a Civil War-nál is kiakadtál volna a renderelt Starkon. Nem értem mit vártál hogy majd behozzák a vén SPOILER-t meg a Tarkint alakító és amúgy halott színészt? Nekem fel se tűnt volna ha nem mondod. Jó persze feltűnt mert tudom hogy nem ilyen fiatalok de ettől még szerintem tök jól néztek ki.

  74. DarkEagle: Stark sem tetszett, de azon gyorsan túlvoltunk. Nem emeltem ki a kritikában, mert nem volt ennyire benne a történetben, mint itt Tarkin. komolyan ilyenen kell fennakadnotok?

    “Nem értem mit vártál hogy majd behozzák a” tudod amikor írsz egy filmet, akkor kikerülhetsz dolgokat, nem kötelező mindenkinek megjelenni. ne onnan indulj ki, hogy a készterméket pont ugyanazokkal a jelenetekkel hogy csinálhatták volna a CGI nélkül.

  75. Kibaszott jó kis háborús film a SW univerzumban. 9/10. A harmadik kedvenc Star Wars filmem lett a zsivány egyes.

  76. CGI szereplők: LÉNYT (bármit) tökéletesen tudnak renderelni, mert az agyadnak nincs referenciája, hogy, hogyan kéne kinéznie, mozognia, stb., ezért sokkal könnyebben elfogadja, ha az beleillik a környezetbe és a fizikája rendben van. Ezzel szemben az ember, akin nincs maszk, látszik az arca nem megy. Állóképet igen, de mozgást nem lehet úgy megcsinálni, főleg nem ilyen hosszan, hogy ne tűnjön furcsának, műnek. Mindkét esetben többre mentünk volna ha valakit beöltöztetnek, kisminkelnek és utólag megcsinálják Tarkinnak és Leiának.

  77. Human: Szerintem ebbe a sztoriba nem beleírni Tarkint sokkal nagyobb hiba lett volna, mint CGI-vel odapótolni, tényleg természetellenes volt, de nem volt borzasztó. Tarkin egy felépített, kész karakter, a definitív supreme űrnáci, akiről ráadásul tudjuk, hogy a film sztorija után is életben lesz és ő lesz a parancsnok a Halálcsillagon, ezzel pedig jó viszonyítási pontot kap a Krennic-kel való hatalmi játszmázás. Szerintem többet veszített volna a film a kihagyásával, mint amennyit nyert volna a relatív csúnya CGI nélkül.

  78. A filmet még nem láttam de a legtöbb esetben (kb. 90%) egyezik a véleményem a kritikával.
    Szerintem human igen csak objektívan elemez filmeket.
    Aki nem ért egyet a kritikával, ne a kritikust meg a kritikát szídja hanem írja le a véleményét és pont …
    Szerintem ez lenne a normális.
    Mellesleg szerintem nagyon nincs lehúzva a film a kritikában. Egyaránt felsorolta benne a jó és kevésbé jó dolgokat.

    És egy CGI ember és egy CGI lény (vagy robot és/vagy páncél) között ég és föld a különbség. De ezt “104. dave” nagyon szépen kifejtette.

  79. Mondjuk Tarkin mocap volt, valaki eljátszotta és utána ráhúzták a CGI bőrt. Mint a naviiknál az Avatarban.

  80. Bármennyire is nem teljesen passzol sok helyen a zene, azért ma nagyon vártam az OST megjelenését. Amik a film vége felé szólnak pl. a Your Father Would Be Proud az nagyon ott van.

  81. Lehet ciki ezt írni, de szerintem Tarkin CGI nem volt annyira vészes. Szóval aki azt írja csúnya stb., valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy ez jelenleg a csúcs. Ennél nincs tovább. Ennyit tudunk jelenleg. Kicsit rizikós megoldás volt, de a legtöbb mozinézőnek le se jött, hogy ez CGI. Ergo miről beszélünk. Az én szemem kiszúrja az ilyet, de pl akikkel néztem elsőre nem vágtak le. Ha elsőre nem látszik hogy CGI, akkor pedig piszok jó. Persze tudjuk szegény már meghalt, Leila pedig megöregedett… de sokkal inkább piros pontot érdemel, hogy léptek egy ilyet, mint sem ezt a sablonos fröcsögést amit Humantől és pár “majd én megmondom a tutit” kommentelőtől kap.
    —-
    A kritika többi részével amúgy teljesen egyetértek. Olyan 10/7.

  82. Így van, mocap volt, és semmi baj nem volt a mozgásával, mimikájával. Észre lehetett venni, hogy nem élő? Persze. De simán el lehetett vonatkoztatni tőle! Nem hiszem, hogy erre kéne kihegyezni bármit is.
    Ha valami szar volt, akkor az a zene. De ezt is meg lehet érteni hiszen kurvára el voltunk eddig kényeztetve a Mesterrel! Hozzá úgyse fog soha senki sem felnőni.
    A szinkron sem volt szerintem jó, de az nem a film hibája. Majd megnézem angolul is, aztán meglátom. Nyilván Vader és C-3PO hangja már sajnos nem lehetett ugyanaz, mint régen… :(

  83. @Balázs: Én is lehúztam a film alatt hallott zenét, de nagyon vártam az OST megjelenését. Teljes mértékben egyetértek veled, azért az album vége felé akadnak gyönyörű szép tételek. Valahogy a film alatt nem éreztem ennyire dominánsnak őket.

  84. jó most ez részletkérdés, de szerintem a Westworldben a fiatal AH lenne a szint. elég fura, hogy azt nem tudták hozni. a másik baj pedig az, hogy oké Leia csak öt másodperc, de Tarkin legalább öt percig ott van. én nagyon irigy vagyok azokra, akiknek fel sem tűnt. nem baj a CGI, soha nem baj mert csak egy eszköz, de az ember nem várná, hogy egy milliárdos bevételre pályázó SW filmben ne legyen minden tökéletes.

    mindegy, bár ez lenne a film legnagyobb baja.

  85. Tegnap este neztem. es en baromira elveztem. Bar az is igaz, hogy nekem a VII is bejott, sot eddig ugy nezett ki a TOP3 SW filmem, hogy: Birodalom-Sithek-VII. Most pedig Birodalom-Sithek-Zsivany :D

    A CGI Tarkinnal nekem se volt bajom, a CGI Leia nekem picit jobban szurta a szemem :D

    Emigy a legnagyobb bajom a zene volt. Marmint nem az egesz, mert egyebkent tetszett, de volt egy visszatero par masodperces motivum, amit nem tudtam hova tenni eleinte, aztan beleragadt a fulembe, es a film vegere mar 99,99%-os bizonyossaggal tudtam, hogy az uj Star Trekbol volt ismeros, es lass csodat ki szerezte a zenet… Michael Giacchino

  86. @Matthew
    Senki sem fröcsögött, viszont ennél a CGInél meg többet is tudunk..Mondjuk engem Vader meg Leia CGI jobban zavart..Az hogy sokan meg nem szúrták ki,arról miért azok tehetnek akik meg igen?
    Ez az egyetlen olyan oldal, ahol pont hogy objektív, nem fröcsögés megy, nem is értem ezeket a leteremtéseket..
    Nem gyűlölni lett divat a Star Warsot, hanem imádni és belemagyarázni mindent, mert “Star Wars”.
    Kevésbé lesz kompetens és fan az ember, ha nem nyeli be a dolgokat?

    Ettől elvonatkoztatva, valahol nekem bejött, hogy ezzel próbálkoztak.. De nem lett volna egyszerűbb és hitelesebb a maszkírozás? Olyan élethű maszkok vannak már, hogy felesleges volt a CGI.. vagy az a színész emlékére nézve lenne sértő?

  87. @Malachi:
    ” még azt is simán el tudom képzelni ezek után, hogy a zene is azért rossz/kizökkentő több helyen, mert egyszerűen más volt az eredeti hangulat, amihez készült.”

    Így lehetett, ahogy mondod. Valószínűleg ezért dobták Alexander Desplat is, mert ő már megírta az eredeti elképzelések szerint a zenéjét és nem volt hajlandó egy teljesen más koncepciónak aláfeküdni. Giacchino-nak meg 1 hónap alatt ennyit sikerült kitermelnie magából.

  88. Mennyire volt girl power a film? Nekem ettöl függ, hogy megnézem-e.
    Ha még egy jelenetet meg kell nézzek ahol egy 50 kilos kislány rohamosztagosokat ver össze, közelharcban, akkor tuti üvölteni fogok a moziban :)

  89. De miért hihetetlen, hogy nők is szét tudják gyapni emberek arcát? :D Persze ne 1 vs 100 felállásban, de mutathatok több videót is, ahol képzett lányok gyaláznak. :)

  90. Am nem értem ezt az erőltetett sovinizmust a film esetén, Leia is kemény volt, Padme is, miért baj ez? Annyi veszélyt rejteget a galaxis,miért pazarolnák az időt megkülönböztetésre?

  91. Nem a keménység a baj. Kehet egy nö jemény, Leia tökéletes példa rá. A fizikális keménységet neü.birom. Han Solo egy azbegyben szolozot vagy 5 percet 1 rohamosztagossal az Endoron. Nehogy már ezek meg leütögessék öket :).
    Egy nö erre képtelen. Az, hogy Padme lövöldözött, az mindegy kinél van a pisztoly, de azért ö se kommandozott.

    De tényleg válaszolhatna vki, mert addig nem veszek jegyet :p

  92. Lordbox

    Engem is zavar már a túlnyomott girlpower, féltem is ettől, de nem volt gáz. Én igazából inkább tekintettem a századosra mint főnökre.
    Ha már bunyó, akkor inkább a vak csávó zavart, aki egy bottal vert szét teljes páncélzatban rohamosztagosokat.

  93. Katona és bűnöző, aki több testi sértést is elkövetett.

    Ez volt anno a VII-ben is, hogy mindenki azt hitte, hogy Rey csak a végén tudott harcművészkedni, pedig azelőtt is botozott mindenkit!

  94. @Lordibox
    Ha ettől félsz nyugodtan vegyél rá jegyet. Nem egy Ellen Ripley a csaj. Néha lövöldözik, de kb ennyi. Meg ez most nem olyan film, hogy van 1-2 szereplő, aki kiemelkedik a sztoriból és a többiek csak díszletnek vannak. Minden szereplő fontos valamiért.

  95. Már csak azt nem értem minek szerződtetett le a dizni az ifjú Han Solo szerepére egy Harrison Fordra amúgy egyáltalán nem hasonlító csókát, mikor szídzsíjájjból is meg lehetett volna csinálni, ami a tisztára mosható pénzmennyiség szempontjából sem mindegy ugye, hisz még mindig sokan hiszik, hogy arra mennek el 200 milliók. Ja meg a forgatókönyvírókra.

  96. Nem ugyanaz, persze. De, ha már ott tartunk, akkor a fiatal RDJ az Amerika Kapitány 3-ban sokkal zavaróbb volt, mint most Tarkin.
    De mindegy, nem párhuzamot akarok vonni, csak annyit akartam mondani, hogy Tarkinnal véleményem szerint az ég világon semmi gáz nem volt.

  97. A legkomolyabban. Ha a dizni következetes, így jár el, vagy castingolt volna a másik 2 szídzsíjájj szereplőnek is valami egyáltalán nem hasonlító színészt. Nekem mindkét eljárás megfelelne, mert se a hitvány egyes, se a leendő Han Solo-kaland nem érdekel, de ezzel a következetlenséggel nem tudok mit kezdeni.

  98. jama

    Az egyik egy főszereplő, akire egy egész film épül majd, a másik egy kis mellékszereplő, aki összesen 5 percet szerepelt. Gondold végig szerintem újra… Amúgy meg, ha egyik se érdekel, akkor meg WTF?

  99. fardavid

    Olyan értelemben nem érdekel, hogy nem fogok jegyet váltani rájuk, mert nem kívánom támogatni a műanyagipart. Persze azért utóbb letorrentezem az ilyen marvel-filmeket, de csak hogy ítéletet mondhassak felettük. Látatlanban hiteltelen lenne, ugye.

    Amúgy könnyen lehet, hogy a Föld bolygó egyetlen valódi Star Wars fanja vagyok, mert részemről a ’83 utáni filmek meg sem történtek. Eredendően halva született ötletnek tartom folytatni a frencsájzt, már onnantól hogy 200 milliós büdzsékből gazdálkodhat avagy garázdálkodhat a stúdió. Annyi pénzügyi keretet engedélyeznék, amennyi a régi epizódok idején rendelkezésre állt (inflációt belekalkulálva persze), és mondjuk a Stranger Things alkotóinak a kezébe adnám, mert ők már bizonyítottak a múltidézés terén, szemben a godzillás csókával, aki meg még semmit. Azonban a legnagyobb probléma a forgatókönyv. Valójában már az eredeti trilógia is csak 2,5 filmre elegendő sztorit tartalmazott, és azt gondolom hogy ki is maxolták, amit ez a galaxis tud. A jól megfestett háttér, amit sokan a végtelen lehetőségek tárházának tartanak, csak arra elegendő, hogy élővé tegye a banális jó vs rossz allegorikus harca sztorit, egyéb történetek elmesélésére nem alkalmas, pusztán azért, mert Lucas már mindent elmesélt, amit érdemes volt. Szóval nem látom, mi értelme a folytatásoknak, legalábbis ha naiv akarok lenni.

  100. jama speciál: “Valójában már az eredeti trilógia is csak 2,5 filmre elegendő sztorit tartalmazott, és azt gondolom hogy ki is maxolták, amit ez a galaxis tud.”

    Ejj de jujj :) Azért ez szerintem nem teljesen igaz :)

  101. De ami a filmet illeti.

    Való igaz a film elég lassan kezd de utána elég durván belehúz, kb nincs is üresjárat. Aki egy vérbeli SW filmet akart az tuti, hogy csalódott mert SOKKAL földhözragadtabb mint a többi és pont emiatt jó film. Nem beszélve arról mennyi lyukat betömött.

    A CGI karakterekről már beszéltem de most komolyan akinek ennyi a baja az inkább hallgasson nagyokat. Mert a CGI-t szidni már tényleg csak azok szokták akik más hibát nem találnak. Nekem a 7. rész is tetszett de ez messze jobb attól. Végre VALÓDI (nem klisés) rálátást kaptunk arról milyen is Lázadónak lenni igazából, mert eddig minden egyes filmben hősként voltak leírva és mutatva de itt azért eléggé tudatosult bennünk hogy ők is emberek és ez HATALMAS előrelépés!

    Arról nem beszélve, hogy ha nem tudtam volna hogy Carrie Fisher öreg már és a Tarkint alakító színész már sajnos halott, fel sem tűnt volna, hogy CGI karakterek, vagyis mocap színészek. ZSENIÁLIS és BÁTOR húzás volt és igen is szükség volt rájuk. Nélkülük üres lett volna a film ezen része és csak szimpla easter egg lett volna.

    Ja és a legszebb, végre megtudtuk miért fosik mindenki Vadertől. Mert 6 rész alatt nem kaptunk belőle lófingot sem. Csak egy homokot utáló rinyapin@ volt semmi több. A Star Wars talán legáltalánosabb karaktere. ITT VISZONT volt mélysége. A végén az a jelenet annyira epic volt hogy beleborzongtam. Ez hiányzott az eredeti trilógiából. És ezért tetszik jobban Kylo Ren mert ő egy random karakter sosem tudni mire számítsunk tőle ezzel ellenben Vader rohadtul kiszámítható.

    És akkor a Zsiványok. Jyn és Cassian, nagyon jók voltak és jól is voltak árnyalva. Chirrut Imwe és a pajtija Baze Malbus nagyon jók voltak. Nem is vártam mást Donnie Yentől. Egyszerre volt badass és vicces. A végén az a jelenet tőle az egyik legjobb. :D

    Galen avagy Jyn apja is remek volt. És meg kell mondjam hogy mikor Jyn megnézi az apja üzenetét eléggé összeszorult a szívem. Felicity és Mads papa kihozta a maxot elég rendesen mindegyik jelenetükben.

    Gerrera talán tényleg felesleges volt de azért annyira nem mint sokan állítják hiszen valakinek fel kellett nevelnie Jyn-t.

    És végül, megint kaptunk egy zseniális robotot, K-2SO személyében. Alan Tudyk kiváló volt. A robot egyszerre volt vicces és komoly és szinte tényleg már ember. Főleg mikor beáldozta magát.

    És végül a KEDVENC jelenetem. Mikor Jyn és Cassian ölelkezve nézi ahogy elpusztul minden, velük együtt. A zseniális jelző is kevés lenne hogy jellemezzem azt a jelenetet. Tudtuk, hogy úgysem fogják túlélni de én személy szerint az utolsó percig azt hittem, hogy talán lesz esélyük.

    Szóval részemről a film valóban felér az eredeti trilógiával! SŐT! SOKKAL KOMOLYABB FILM!

    Nálam pár hibát leszámítva szinte tökéletes így a 8/10-es pontozás eléggé reális.

  102. Ez a film egy minősíthetetlen hulladék. Gyalázatos volt. 4 éves korom óta vagyok Star Wars rajongó, de komolyan fontolgattam hogy otthagyom a pics@ba és olyat még sosem tettem moziban, és ha valaki azt mondja, hogy ez pont egy SW filmen történik meg velem először azt körberöhögöm.

    Bárki bármilyen beszélgetést kezdeményez erről a filmről, az hülye.

    Bárki bárkivel összeveszik ezen film kapcsán az hülye.

    Bárki előveszi a feminista, rasszista egyéb f@szságot a főszereplők, szereplők kapcsán az nagyon hülye. Ennek a filmnek nem volt főszereplője. Ebben a filmben nem voltak karakterek.

    Ebben a filmben volt látvány, és ennyi. Ennél különb fanfilmek vannak a youtubeon. Ellentmondásokkal teli foshalmaz.

    Sokkot kaptam.
    De tényleg.

    Kerüljétek mindenképpen. Akkor nézzétek meg, ha lesz majd rendes alapítványi könyvtári másolata. De akkor is csak úgy, ha közben szakítani akartok a párotokkal.

    A sírógörcs kerülget.

    GYALÁZAT !!!!4!!!négy!!

  103. Soldierdsgn

    Há mér nem? Vagy annyira érdekesek a parányi nabu bolygó adóügyei és a kereskedelmi szövetség blokádja, szemben a már lezárt és elmesélt jó vs rosszal?

  104. jama

    maradjunk annyiban, hogy tényleg te vagy az egyetlen SW fan az univerzumban! De most, ha nem haragszol, a többi divat fan-nal had beszéljük már ki azt az apró porszemet, amit te a csizmád talpára sem kívánnál… félve merem leírni is… egy új star wars filmet…

    csumi!

  105. Azért egy főszereplőt végig CGI-zni lehet hogy költségesebb mint megfizetni egy fiatal “kezdőt”

  106. fardavid

    Nem mondtam, hogy divat fanok, akik más véleményen vannak mint én. Mindössze csak nem látják át maradéktalanul, hogy miről szólt a Star Wars, illetve nem képesek kilépni a mindig új történetre szomjazó naivul élvező néző szerepköréből, és végső soron megelégednek azzal amit SW logó alatt eléjük tesznek. Nincs ezzel baj. Engem csak az zavar, hogy egy olyan pénzcsináló gépezetet támogatnak, amit inkább kivéreztetni kéne.

  107. Malachi
    1) Westworldben főleg mozgásban mutatják, kicsiben (ahogy folyosón siet), ott nehezebb ezt kiszúrni. Amúgy az valóban zseniális.

    2) Szándékosan idéztél pont George Lucas-tól? Viccesen jött át :)

  108. StonedProphet
    Én pont azt érzem, hogy most a fröcsögés megy pedig. Oké, azt visszaszívom, hogy Human tenné ezt, mert a kritika szerintem O.K.

    Viszont az ilyen kommentek, hogy aszongya… :”StarWars rajongó vagyok, de ez a film egy hulladék.” Nálam nem más mint fröcsögés. Mert noha tényleg nem hibátlan a film, de lássuk már be, a régi filmek sem voltak hibátlanok…

  109. ühüm, szándékos volt. az évtized elszólása.

    na, szerintem pedig Tarkinból is pont elég lett volna annyi. vagy mondjuk egy perc, tükröződve, valahogy. nem tudom én az Alleeban láttam a feliratos kópiát, már arra gondolok más a minősége mert engem tényleg soha nem zavar a CGI, de ezt gyalázatosnak láttam. sebaj.

  110. Matthew

    Nem voltak hibátlanok, de filmek voltak. Ezek a marvel-gyártósori termékek meg fröccsöntött műanyagok. Ennyi a különbség.

  111. Kezdem azt hinni, hogy humannak semmi se jó… de igazából nem is érdekes, én baromira élveztem, (lehet a szinkron ront rajta, mint az elmúlt 10 évben kb. minden filmen, én felirattal néztem), elképesztően látványos, néhol könnyű, néhol sötét, egészen jól kombinálva. Az első 30-40 perc kicsit szétesős, de aztán nagyon beindul, a third act meg valami eszméletlen, mennék újra megnézni, Vader zseniális (amikor felvillan a vörös fénykard, omg!), a Tarkin és Leia CGI egyáltalán nem volt zavaró, a comic relief működik ahogy kell. Nem vagyok egy SW fan, de mostantól ez a 2. kedvenc filmem az univerzumból.

  112. “Arról nem beszélve, hogy ha nem tudtam volna hogy Carrie Fisher öreg már és a Tarkint alakító színész már sajnos halott, fel sem tűnt volna, hogy CGI karakterek, vagyis mocap színészek. ZSENIÁLIS és BÁTOR húzás volt és igen is szükség volt rájuk. Nélkülük üres lett volna a film ezen része és csak szimpla easter egg lett volna.”

    Én próbáltam kerülni minden a filmmel kapcsolatos infót a premier előtt, nem tudtam a cgi-ról tarkinról stb. és egyáltalán nem tűnt fel, hogy ez cgi volt pedig nagyon utálom, ha az el van rontva(pl. a Hobbitban ahogy ellovagol a Gandalf, az vmi okádék.. na mindegy) Tarkinnal kapcsolatban meg elkezdtem számolgatni, hogy oké most lehet vagy 80-90 éves, mondom ahhoz képest kurva jól kisminkelték. Még beszéltük is a srácokkal, hogy tök jó lett.

    **SPOILER**

    A Végén Leiánál, azt hittem, hogy csak a köpenyt látjuk hátulról majd, erre amikor megfordult majdnem lefordultam a székről. Mondom wtf??? Majd másodszori nézésre jobban végigmérem, de én azt hittem, hogy cosplay, még imdb-n kerestem is utána a stáblistában, hogy ki ez a csaj.

  113. Amúgy ja mikor megláttam Leiát azt hittem visszautaztam az időben. :D
    Szerintem ő is baromi jól nézett ki. Kíváncsi lennék Carrie Fisher arcára azért mikor meglátta magát ebben a formában. XD

  114. azzért aki Leaiát játszotta szerintem tényleg eléggé hasonlít rá, és csak minimális CGI kellett, de passz majd ha kockáról- kockára végignézem, lehet feltűnnek a pixelek.

  115. Nálam ez előző 10/4 volt, de ez max 10/2. Ez egy rakás összehányt szemét, egy akkora igénytelen B film, hogy csak. És még csak nem is látványos, legalábbis a látvány is annyira közhelyes, hogy fél perc múlva már el is felejted, egy kép sem marad benned. Ijesztő, mennyire nem tud mit kezdeni a Disney az SW-vel.

  116. @jama speciál: ugyan már, az új remény gyakorlatilag egy homage volt a korai sci-fi filmek és sorozatok előtt, ennyi erővel az is művi…

  117. Úgy sem olvassa el senki de leírom :D

    Ez az új SW film (is) kritikán aluli. Kár hozzányúlni a klasszikus 3-hoz. Nem tudom, hogy az a nagyobb ciki, amit 40 év után kihoznak a mai technikával belőle, vagy, hogy 80%-nak ez bejön.

    Mi volt ebben a jó?

    Erő – nuku
    Zene – nuku
    Izgalom, újítás – nuku (tudtuk ,h ellopják a terveket)

    Ami sokakban egy pici ki erekciót okozhatott, az az utalások egész sora a régi részekre. Kezdve a kék löttyel az első jelenetben, a városok régi szereplői, droidjai és a régi szereplők ( Amivel semmi gond nem volt megalkotásilag, bár ez lenne a legnagyobb gond).

    Mit kaptunk?
    (csak akkor olvassad, ha már láttad)

    Hosszú bevezetőt, ami SEMMIRŐL nem szólt. Mi volt az a gerilla-rajtaütés ott azon a szállítmányon? Mi értelme volt? Aztán a másik rajtaütésnek azon a “platformon” az esőben.
    Miért volt egy csillagromboló a légkörben, mi a tököm tartotta azt ott?
    Megint ellőtték a lépegetőket, meg a birosalminak öltözést, a lopott hajót és a kódot a pajzshoz, a tekerentyűs terminált (R2 egyik bicska-funkcióját stb.)

    Az a keleti csóka miért nem volt normális jedi? Bottal küzdő félkegyelmű…bottal!!! A bemutatóból azt hittem az egy kiképzés része és ő esetleg gonosz, de nem ..bottal üti ki a rohamosztagosokat 10-esével.

    Az egész sztori egy baromság volt, kusza, kényszeresen haladó egy “Mi is volt a 4-5-6 ban?” lista alapján. SW film jedik és erő nélkül, se humora se komolysága, se drámája, se durvasága.
    Sztem védernek sem volt töke, ráadásul nem nézett ki jól a sapkája. Matt volt és vörös a lencséje. Nem értettem a dolgot.

    Az uccsó űrhajós jelenet is kusza volt, semmi rendszer.
    A régiben kaptunk 3 masával repülő tie gépeket, és a genrátor felé haladó X eket. Támadási stratégiákat. Amik akkor módosultak, mikor indokolt volt. Pl lőtt a halálcsillag és utána rámentek kétségbeesetten a rombolókra)
    Ebben? Mi volt ez a ratyiparádé? Egyszer a rombolókat támadták 5 géppel, aztán a pajzsot, 1-1 lövés volt a nagy lépegető, aztán az a markolós toligálás..chíjj ott már a fejemet fogtam. Ez volt az egyetlen egy új ötlet, mellesleg az egészben. BRAFÓ!

    A vak faszi lelő egy táj gépet hallásból, ami aztán pont belecsapódik egy légvédelmi ütegbe :D Ugyanez a csávó, csak akkor hallja meg egy lépegető közeledtét, mikor már látszik :D

    Jha két dolog még. Fura volt ,h Endornak** hívták a főszereplőt. nem volt más név? A másik meg a csaj. Beszéd közben ferde volt szája. Mondjuk ez kb olyan mint a régi arcok (szerintetek) rossz CGI-je —> bár ez lenne az egyetlen gond.

    ** Közben ennek utána néztem és Andor, de benne hagytam a kritikában, mert a film nézése közben zavart ,h mindig az erdős bolygó jutott eszembe

    Minden jelenetéről tudnék okádni 20 mondatot….de minek.
    Nektek úgy is tetszik, én meg ebben az életben több SW-t nem nézek moziban.

    Bocs, ha rajongó vagy…de ezt ki kellett írnom magamból, hogy nyugodtan aludjak :D

  118. Kezdem azt hinni, hogy humannak semmi se jó…: csak az utóbbi hónapokban van két pozitív kritika

  119. Ezzel a filmmel együtt a sorrendem, legjobbtól legrosszabbig:

    3, RO, 5, 4, 2, 6, 1..
    a 7 élvezhetetlen volt, felháborodtam rajta, nem is érdekel, nem veszem számításba.

  120. ez a Disney úgy adja el ezt a filmet mintha ők találták volna fel az Star Wars univerzumát, meg hogy spinoff-okat kellene készíteni. ezt már megtette Lucas is, kb. ugyanolyan minőségben:
    Caravan of Courage: An Ewok Adventure
    Ewoks: Battle for Endor (erő helyett mágia)
    The Star Wars Holiday Special(musical)

  121. Needanak teljesen igaza van, és tényleg nem a film a szégyen, hanem az, hogy annyira nincs már igény egy koherens történetre épkézláb karakterekkel, hogy ez a szutyok tetszik valakinek.

    SPOILER: A végén az a rész amikor Vader rendet rak, látom majd mindenki imádta. Na még az is egy kalap fos. Vader nem egy ostoba karatemester, ő nagyúr, nem megy bele ilyen piszlicsáré csihipuhiba. Az eredeti trilólgiában is a kardpárviadalokat a köztépkori, pallosal vívott, lassab, de súlyosabb viadalokról mintázták, hogy drámaibb legyen. Na ehhez képest itt Vader egy kis szöcske, tartása semmi, vicc. Ahogy az egész film is az.

  122. totoro

    De te is megnézted, noha tudvalevő volt, hogy a pénzcsináláson kívül semmi egyéb célt nem szolgál ez a projekt, nem még koherens történet meg épkézláb karakterek… komolyan nem értem hogy ennyi sorozatgyártott újraműanyag egyentermék után is még meglepődnek emberek, hogy szarra fizettek be. És ami rosszabb, minden ígéretük ellenére beülnek a következőre is.

  123. Vekthor

    Miért lenne művi az új remény? Abban még volt lélek, Lucas ott el akart mesélni egy történetet, egy modern mesét. Itt kitérnék arra, hogy azzal sem tudok mit kezdeni mikor emberek komoly drámát meg sötét hangulatot várnak a Star Warstól. Ilyen célra ott van mondjuk A lovakat lelövik, ugye? vagy Haneke bármely tetszőleges filmje. A Star Wars sosem volt sötét hangulatú, A birodalom visszavág sem. Egy mese volt az egész. És mint ahogy a Hamupipőkének és társainak sincs 8 folytatása meg 5 spin-offja úgy itt sincs értelme ilyesmiről beszélni. Ezt kéne felismerni mikor kijön a soron következő céltalan, lélektelen, ezerszer használt panelekből és egysorosokból összetákolt termék.

  124. Ez a Rogue One simán körözi a 7. részt nálam. Mondom ezt úgy, hogy fanatikus SW fan vagyok, az összes kánon könyvet is kiolvastam. Végre kaptunk egy olyan filmet, ami nem a jedikről, az Erőről, valamint a Skywalker családról szólt. És még láttam is értelmét, mert az Új remény előtt semmi magyarázat nincs arra, hogy honnan vannak meg a Halálcsillag tervei, pedig ez nem kicsi tényező.
    Senki nem volt túltolva benne, nem volt belemagyarázós, nem volt erőltetett dráma, nem volt nyálas csókjelenet…Ez a film mutatta be igazán, hogy a Lázadók Szövetsége milyen keservesen építkezik, milyen elnyomás alatt van a Galaxis minden szeglete. Ez egy vérbeli akciófilm, politikával, ármánnyal, hatalmi harcokkal. Tele van apró meglepetésekkel, utalásokkal, amik nagyon jól ültek.
    Végre elmozdoltunk a Coruscant-ról, Endorról és a Geonozisról. Bemutattak egy csomó másik bolygót.
    A tájak, bolygók fantasztikusak voltak. Engem a zene sem zavart. Szóval nekem bejött az egész.
    És megkockáztatom, hogy a film utolsó 45-50 perce a SW filmek közül a legerősebb zárást kapta. Komolyan hihetetlen volt az egész.
    Csak így tovább:)

  125. Aki tudta, hogy mi a sztori vége miért lepődik meg, hogy jééé tényleg ez történt meg?!

    Aki meg csak az első 3 filmért rajong az + 4 rész után miért ül be az 5. filmre is?

    Mivan akkor, ha nincs benne az Erő? (ami nyilván benne van, ha van Vader, meg az erőérzékeny vaksi)

    Elmélyítették a történetet és újabb kis szeletet tudhattunk meg az SW univerzumból

  126. SPOILER:

    Fú srácok…Nagyon vegyesek az érzelmeim. A VII. rész nem tetszett. Régi vonalas fan vagyok, figurákkal, mindennel. A Rogue One olyan tekintetben az lett, amire vártam, hogy valóban egy (zajos, nyers, kissé buta), látványos akciófilm SW köntösben.

    Nagyon tetszett a régi éra, bár az utalások, cameok ugyan kissé izzadtságszagúak, de a fanservice nálam már a trailerekben működött. GIGANTIKUS csillagrombolók, tie fighterek, rohamosztagosok, halálcsillag…

    A Disney végre mutatott be szürke-árnyalt karaktereket is, de ezt nem bontotta ki eléggé, de legalább ezúttal nem olyan fekete-fehér a két oldal. Ám így, hogy nem részletezték nem volt sok értelme ezt meglépni. Még Jen-ről se tudunk meg eleget. És, hogy MINDENKI meghaljon a főszereplők közül, nos az szerintem erős volt.

    Nekem hiányoztak az akciók közt a lassabb, moralizálós, beszélgetős, vagy valóban humoros jelenetk, amik miatt érdemes 100-adszorra is megnézni a régi trilógiát.

    Vader jeleneteit szerettem, de a sokak által katartikusnak tartott befejezés szerintem is karakteridegen. A Sithek bosszúja óta eltelt annyi idő sztoriban, hogy Vader inkább egy higgadt, méltóságteljes gonosz legyen, mint egy idegroncs kaszabológép.

    Én szeretem a színvonalas magyar szinkront. De itt kifejezetten rossz: a robot nem robothangon beszél, Vader, 3PO és a mű-Tarkin/ Leia számomra klasszikus szinkronjai sajnos (kivéve Kovács Nórát) már elhunytak.

    http://iszdb.hu/?szinkron=1340

    A CGI karakterek engem NAGYON zavartak. Ha Mon Mothmát eljátszotta más színész, Tarkint is el tudta volna, aki a Sithek végén volt. Azt hittem ez a hír kacsa, de ha már alkalmazták, nem kellett volna ennyit, ennyire premier plánban – amellett, hogy baromira látszik, tiszteletlenség is az elhunyt, idős színészekkel szemben – bár gondolom Carrie Fisher élvezte a dolgot.

    Apróság, de ha a főcímet kinyírták, mert ez spin-off, akkor a zárózenét/ végefőcímet miért nem? És miért kellett minden helyszínt X-aktásan kiírni a sarokba? Idegen a Star Wars-tól. A zenével nem voltak olyan bátrak, mint a Rebelsben – még ott is többet hallani a főtémákat.

    Nagyon zavaró számomra is, hogy sok jelenet a trailerekből nem került bele a filmbe. KB. pont, amiket nagyon vártam…

    Humortalan, lapos karakterekkel teli eye candy, ami sokkal inkább hasonlít egy videojátékra, mint egy lélekkel teli SW filmre.

  127. human az elmúlt fél évben volt három db 8/10-es kritika és csókolom :D Igazából nekem oly mindegy, ízlések és pofonok, de attól még van egy “a szar is keserű” érzésem.

  128. human
    Azért attól függetlenül neked tényleg nem sok minden tetszik az utóbbi időben, kb. minden hírnej van valami kicsit gúnyos vagy keserű felhangja. Régebben ez nem így volt és még a “negatívabb” kritikáid (ahol mondjuk adtál 4 pontot) se voltak annyira lehúzóak mint manapság egy kritika aminél adsz 6ot a végén. De ez már igen off.

    Filmet majd holnap nézem, de az még most is lenyűgöz, hogy egyes embereknél vélemény nyilvánítás továbbra is ott tart, hogy “akinek ez tetszik/nem tetszik az hülye”. Azt hittem ezen már túlléptünk. :)

  129. Needa:
    “Mi volt az a gerilla-rajtaütés ott azon a szállítmányon? Mi értelme volt?”
    mert a városban mondjuk vannak ellenállókés kiakarják nyírni a birodalmiakat akik odamentek. tudod, ugyanez van a közel keleten.

    “Aztán a másik rajtaütésnek azon a “platformon” az esőben.”
    te nem nézted a filmet. az volt a célja, hogy mikkelsen karakterét megöljék, mivel a lázadók azt hitték, még nincs kész a halálcsillag, és nélküle nem tudnák befejezni. végül sem sikerült visszahívni a x-wingeket, akik elvégezték a munkájukat.

    “Miért volt egy csillagromboló a légkörben, mi a tököm tartotta azt ott?”
    ez legyen a film legnagyobb baja. ha ezen megbontránkozol, akkor azon is meg kéne, hogy miként élte túl han a hibernálást.

    “Megint ellőtték a lépegetőket, meg a birosalminak öltözést, a lopott hajót és a kódot a pajzshoz, a tekerentyűs terminált (R2 egyik bicska-funkcióját stb.)”
    ezek csak elemek, nem egy komplett sztori lett átültetve. ennyi erővel a jedi visszatér sokkal rosszabb, mert ott megint kiderül egy családi kapcsolat, megint meghal luke egyik mestere, megint felrobbantanak egy halálcsillagot.

    “Az a keleti csóka miért nem volt normális jedi? Bottal küzdő félkegyelmű…bottal!!!”
    mert nem volt jedi. annyit tudunk róla hogy erőben hívő fickó. honnan szeded hogy mindenképp jedi? ja tudom, hogy bele tudjál kötni.

    “SW film jedik és erő nélkül, se humora se komolysága, se drámája, se durvasága.”
    volt humor, csak lehet a szarkasztikus nem jött át neked. volt komolysága, mert ez sokkal háborúsabb volt mint az eddigiek, és a vége se happy end. volt drámája, csak sajnos döcögött. nem volt durvasága? mer’ mit értesz ez alatt? a IV-VI se olt az és nincs bajod vele gondolom.
    ha te csak jedikben tudsz gondolkodni és erőben ha SW akkor ez nem neked készült. egy spin off, az a lényege hogy ne a fő szálat vigye előre, ami jedi-sith konfliktusra épül. ha ezt nem fogtad fel és úgy mentél rá, akkor te követtél el hibát, nem a film.

    “Sztem védernek sem volt töke”
    mert a IV-ben akkora töke volt, hogy még tarkin is megfegyelmezte és egy kis csatlós volt a filmbe. azzal nem volt baj, ugye?

    “ráadásul nem nézett ki jól a sapkája. Matt volt és vörös a lencséje. Nem értettem a dolgot.”
    blaszfémia! a film rossz, mert vörösebb a lencse!

  130. human én nem tudom, nem számolom :D nem is akarok én ezen veled vitatkozni, a te oldalad, a te véleményed, én inkább a trailerek és hírek miatt járok ide, nem az ilyen leírásokért meg nem is vagyok akkora fanboy, hogy a szívemre vegyem ;)

  131. seven :

    Jól látod, nem járok moziba, pont ezért.
    A nagyobbnak ígért dolgokra elmegyek és sajna mindig csalódom. (PL avatar, amivel szintén átvertek. Jó nagy fos volt az is)

    Erre is a kritikák miatt mentem el, volt aki úgy szopta a filmet, hogy úgy voltam vele, na akkor ezt nekem kell látnom ,h el tudjam dönteni. (otherword a csatorna neve)

    De ti csak nézzétek ezeket, meg a sorozatos marvel szarokat, amiben halhatatlanok verekednek egymással röhejes maskarákban. Az otherwosdtől is mit várhattam, volna, mikor felnőtt létükre “gémpléj” videókkal operálnak a klikkek miatt. (már tudom ,h nem szabad nézni őket a jövőben)

    Visszatérve RÁD, ha már beugattál. Ha neked bejön ,hogy már az ELSŐ jelenetben egy 7 éves kislány el tud bújni 2 veterán elől úgy, hogy a homokos terepen nyomokat hagy maga után, mégsem találják meg, akkor nézzed. “Normál” esetben rárobbantják az egész kócerájt, bár nem értem miért volt fontos a tudós családja, meg a tudós, mikor volt 8 másik. (Ill ha egy ásszony fegyvert ránt a parancsnokra, szó nélkül szitává lövik, azzal a vállsérüléssel is aztán mi lett? LE kellett volna ,h repüljön a keze. Közben csak fintorog, mintha egy paintball löketet kapott volna )

    Már az elég szentségtörés és élménymegvonás ,h nem volt berobbanó szimfonikus zenekar + sárga úszó szöveg, vagy birodalmi induló.

    totoro

    “De te is megnézted, noha tudvalevő volt, hogy a pénzcsináláson kívül semmi egyéb célt nem szolgál”

    Nem akartam rá beülni, de az a kritika annyira felszopta, hogy ha a fele igaz, már akkor megérte volna. Higgy nekem, a büdös életben nem megyek el több SW filmre. Az első 3mat sem néztem moziban, arról már látszódott ,h az teljesen ratyi.

    vacsad
    “Kezdem azt hinni, hogy humannak semmi se jó”
    Nehogy már egy blogoldal hibája legyen, hogy szar filmeket gyártanak! Inkább mondjanak róla rosszat, és csalódj kellemesen, minthogy felszopják és már az első perctől fészkelődj a székben.
    Hiperűrrel közlekedő halálcsillag? :D Felnézel az égboltra és látod? :D Mikor a “platformról” elrepült az a 3 szárnyú (ami mellesleg szarabbul nézett ki, mint a klasszikus ) a csajt hátrafújta egészen a szakadékig. Ezek alapján minek kellett volna történnie mikor egy város felett LEBEGŐ csillagromboló elindul mielőtt bevetik a halálcsillagot? és ilyenekből van 80 a filmben. Ilyen apróságok nem fontosak, ugye? Csak a szaros CGI. gratula!

    Ebben a filmben hány tisztet végeztek ki? (igen annyit..)
    És a birodalom visszavágban? Ott tétje volt a döntéseknek. Itt meg oktalanul lelőttek 8 tudóst…kint az esőben :D Szánalmas. Melyik fasz csinál ilyet, hogy a saját tudósait lelövi, mikor még nincs kész a motyó? (Tudja véder is ,h lehet benne beépített hiba, ezt mondta annak a kreténnek a fürdőzés után, ami szintén egy idióta jelenet volt, amit mutattak is meg nem is) Az űrhajókkal is mindig úgy szálltak le, hogy utána 80km-t kelljen gyalogolni (akár az első jelenetben is). Hihetetlen :D
    Az a lázadó faszi, akit lelő “endor” az is mi a tököm volt? Ki az, honnan késik el, ki fogja itt hagyni? Hova mennek vele ? Mi van? ÉS ahogy mondatonként nyögte az infókat a semmiről. ÁÁÁ

    Szégyen hogy leia/tarkin CGI-ével vagytok elfoglalva, miközben az egész sztori és megvalósítás egy fos.

  132. Cardas:

    Minden mondatodat el tudnám égetni az érveléseimmel, csak már leszarom a dolgot. Több időt nem szánok kommelgetésre.
    Nézzétek, egyétek.
    Viszlát!

  133. Cardas…rendben, akkor majd írok a baromságaidra. Nem mintha ettől többe lenne majd a film, vagy megváltozna a véleményed. Elvakult fan vagy akinek mind1 mit mondok. Tehát felesleges erről beszélgetni, de este akkor megírom, aztán mi is fog történni? :D Nagy büdös semmi.

    Nem haragszom önre ;)

  134. 97. Malachi:
    2016. December 15 at 23:55
    és még azt is simán el tudom képzelni ezek után, hogy a zene is azért rossz/kizökkentő több helyen, mert egyszerűen más volt az eredeti hangulat, amihez készült.

    Ez valószínűleg nem ezért volt. Először mindig a képanyagot véglegesítik (lock picture), és utána ugranak neki a score-nak. Tehát a “kidobott” score is a már utóforgatott verzióhoz készült. Inkább az idő rövidsége lehet a főbűnös.

  135. Istenem Needa, inkább te vagy valami elvakult hater akinek mindegy mit mondanak. Kíváncsi vagyok azokra a hatalmas érvekre. Komolyan olyan dolgokba kötsz bele, hogy látszik csak bele akarsz kötni valamibe és a filmet sem tudtad követni. Olyat hibának felróni ami meg van magyarázva a filmben és oka van annak, hogy úgy történnek a dolgok ááá ….

    Hogy a filmről is beszéljek, szerintem jelenleg a valaha készült legjobb Star wars film. Nem fekete-fehér hanem szürke, ad az univerzumhoz, nem tökéletes, de ízig vérig star wars.

  136. Needa: eléggé nem vagyok elvakult fan, mivel mindegyik trilógiából akad amit utálok és amit szeretek. pl a régiből ki nem állom a jedi visszatért, előzményből csak a III tetszik, a TFA meg nálam egy tehéntrágya szintjének számított. szóval ez az elvakultság random összevisszaságban feltűnik? de nyilván jobban tudod mit szeretek és mit nem:) amennyiben leírod hogy szerinted mi volt a hülyeség a neked írt válaszomban, és felnyílik a szemem, akkor elismerem hogy rossz. de ezt ugyanúgy meg lehetne fordítani és azt mondani, hogy téged se lehetne meggyőzni az ellenkezőjéről, mert elvakult hater vagy. minek mondjak ilyet ha azt se tudom mit szeretsz.

  137. Nekem tetszett a film, szerintem is adott hozzá, bővítette az univerzumot. :)
    Nem vagyunk egyformák, kinek tetszik, kinek nem, bár úgy gondolom, hogy a SZERINTEM szócskával kiegészített véleményeknek megvan az a pozitív hatása, hogy nem húzunk fel, paprikázunk fel, idegesítünk fel másokat azzal, hogy márpedig mi tudjuk a frankót, csak az lehet igaz, amit mi mondunk. :)

    SPOILER

    A CGI Tarkin nekem is szemet szúrt, de egyáltalán nem zavart, mellettem ült a kollégám, aki a végén megkérdezte, hogy a Tarkint alakító színész milyen jól tartja magát.
    Szerintem nagyon jól illeszkedik a IV. epizódhoz, még a végkifejlet tudatában is tudott izgalmas lenni és az az utolsó háromnegyed órás akció a bázison szerintem nagyon pöpecül el lett találva és fel lett tálalva. :)

    SPOILER OFF

    Needa, a neved olvasatán egyből az alábbi jelenet ugrott be. :D
    https://www.youtube.com/watch?v=53AQvrrlktw

  138. “Olyan uncanny valley” Ezen jót mosolyogtam :D Azt hiszem a WETA-sok most kicsit a kardjukba dőlhetnek, mert szerintem baromira nem volt feltűnő a CGI Tarkin meg Leia :D Persze, hogy CGI, de nehogy azt mondja már valaki, hogy nem megtévesztő a hasonlóság a között és az élő szereplő között. Még az apró mozdulatok, amikor Credic (vagy Gredik?) igazgató meglöki vállal és félig utána fordul, vagy volt még pár apró mozzanat, amibe beleborsódzott a hátam, annyira élethű volt :D Ez a film szerintem technikailag és sztoriilag is zseniális volt. És simán belefér az SW univerzumba. Ennyi :D

  139. Tartsuk tiszteletben egymás véleményét. A film jó volt és kész. Ha valaki mást mond, akkor tisztelettel megkérem, hogy ne hazudjon. :)

  140. Yakhead: nem mondtam, h abba kéne dőljenek, szerintem ők sokkal jobban látják mit kell még javítani majd az évek során. ellenben pont a sok élő ember között játszódó jelenetekben lógott ki a cgi a legjobban.

  141. Tarkinon látszott a CGI viszont Leilánál nem tudtam eldönteni hogy ez most CGI-e vagy tényleg találtak egy ennyire hasonló színészt.

    Bár igaz hogy ő max 15 másodpercet szerepelt.

    A film nekem nagyon tetszett. A többit majd holnap. :)

  142. Most néztem meg másodszor.

    Már elsőre is nagyon tetszett, hogy nincs elcsókolva a vége a nagy közös egyetértésben és összeborulásban (amolyan Díznisen).

    Viszont soha még annyira nem éreztem magam távol a messzi-messzi galaxistól, mint amikor a két főhős megfogja egymás piszkos kezét a tengerparton, és szól a semmilyen zene…

  143. Ez végre egy igazi háborús film. Nincs erő,katonák vannak. Szarok a karakterek? Ez nem a Hamlet. Teljesen hihetően összehoztak egy csapatot és nagy vonalakban árnyalták őket. Ennyi pont elég volt. Szar a történet? Baszki a film vége akkor meg volt írva, mikor még nem is élt a blog olvasóinak a zöme.

    Itt végre bemutatják, hogy miért elnyomó a Birodalom. Kézzelfoghatóan, nem nagy szólamokban elmesélve. Hihetőbb, szerethetőbb lett a lázadók tábora, mert eddig csak népmesei hősök voltak. Egyesek féltik a koszos írhájukat, mások belefáradtak a küzdelembe és feladták. Látható,hogy milyen nüanszokon múlik az egész. A katonák előre boritékolható halála, ami bizony nekik is nyilvánvaló 3s ettől olyan megrendítő. Baszki egy robot önfeláldozása nem csak egy meh-et vált ki a közönségtől.

    Ezt a filmet fikázni kibaszott nagy sznobság. Ezer ilyet inkább, mint hatodik generációs pókembereket.

    Ez gyerekek a legjobb háborús filmek hagyományait viszi tovább a SW univerzumában. Nekem ez tökéletes keverék.

    Tarkin és Leia tényleg übergagyi,Gollam hihetőbb volt 15 éve.

  144. gondoltam, hogy nem lesz nagy szám, de nem gondoltam, hogy ennyire unalmas lesz…Vader jelenetei voltak jók, ennyi

  145. Cardas:

    “mert a városban mondjuk vannak ellenállókés kiakarják nyírni a birodalmiakat akik odamentek. tudod, ugyanez van a közel keleten.”

    Pont ez vele a baj! Egyértelműen a jelent másolta, miközben egy messzi-messzi galaxisban vagyunk. Nem derült ki, hogy miért kellett betámadni azt a szállítmányt, a birodalom meg vihette volna ŰRHAJÓVAL a cuccot, nem kellett volna ez a piaci motyó.
    Ez is egy olyan jelenet volt, ami kitöltötte az időt a végső csatáig. Akárcsak a nyitó. Mutatták a kiscsaj háttértörténetét, ahol VONALBAN (:D) sétálnak a mezőn a gonoszak, személyesen jön a nagykutya, majd SNITT és a sitten ül a csaj. (fluimucil kérdés :D )
    Nem tudni mit csinált, nem láttuk mire képezték ki blablabla.
    Az is egy értelmetlen szál volt így.

    “te nem nézted a filmet. az volt a célja, hogy mikkelsen karakterét megöljék, mivel a lázadók azt hitték, még nincs kész a halálcsillag, és nélküle nem tudnák befejezni. végül sem sikerült visszahívni a x-wingeket, akik elvégezték a munkájukat.”

    Hmm… Kész volt a halálcsillag, és a lány apjának is az volt a motivációja, hogy ha nem ő, akkor más megcsinálná, ezért inkább szabotálta. Mikor ott volt a mesterlövész, és agyalt, gondolkodás helyett simán lelőhette volna a birodalom egyik magas tisztjét.

    Az x wingek meg honnan tudták ,h pont kint lesz mindenki a teraszon? Miért ott kellett ezt megbeszélni? A csaj hogy mászott fel 1 perc alatt 90 méterre azon a létrán? (és fluimucil)
    Értelmetlen hülyeség volt az is. A tudósok kinyírásával az élen.

    N: “Miért volt egy csillagromboló a légkörben, mi a tököm tartotta azt ott?”
    C: “ez legyen a film legnagyobb baja. ha ezen megbontránkozol, akkor azon is meg kéne, hogy miként élte túl han a hibernálást.”

    Vannak dolgok, amiket el KELL fogadni, és felülírhatják a fizikát, mert sci-fi, pl fénysebesség, fénykard, hang terjedése az űrben stb. De van, hogy valami már erős. Nekem a légtérben lebegő csillagromboló ilyen volt. Sokkal nagyobb a mérete, nekem egyértelmű, hogy azok olyan nagyok ,h az űrben is építik meg őket és talán be sem tudnának lépni a légtérbe. Gigantikusak, tekintélyt parancsolóak. Itt meg… röhejes és funkciótlan volt.
    Nem ez a film legnagyobb hibája, de erre sem volt szükség, ez is csak “rombolja” azt , amit a film kialakított magáról.
    Nekem a tie gépek se repkedjenek a légkörben, mert ne :D Az űrben a helyük.

    N: “Megint ellőtték a lépegetőket, meg a birosalminak öltözést, a lopott hajót és a kódot a pajzshoz, a tekerentyűs terminált (R2 egyik bicska-funkcióját stb.)”
    C: “ezek csak elemek, nem egy komplett sztori lett átültetve. ennyi erővel a jedi visszatér sokkal rosszabb, mert ott megint kiderül egy családi kapcsolat, megint meghal luke egyik mestere, megint felrobbantanak egy halálcsillagot.”

    Egy alkotás ha jó, akkor simán jó, ha nem jó, akkor viszont az ember elkezd figyelni a részletekre. Egy film esetében pl a statisztákat, vagy a háttérzenét figyeli, mert nem köti le az alap.
    Erre mondod te azt ,h apróság, meg direkt sznob belekötés.
    Nem erről van szó! Akartam ,h jó legyen, ezért is mentem moziba. (nagyon ritkán járok) nem pedig online néztem meg, bár néha olyan sötét volt a film ,h le-levettem a szemüvegem hogy megnézzem nem a lencse rossz -e. Egy-egy onlione film jobb minőségű, mint ez volt.

    Luke és leia családi kapcsolata szerintem a legnyagyobb baromság az egész sztoriban. Mint ahogy az evokok sem a legnagyobb ötlet, de mégis volt egy nomád bája, ahogy imádták 3po-t és a másik két szál közben ( az áttérítés és az űrcsata) annyira erős volt ,h elbírt egy közepes 3. szálat a film. Ráadásul a suhanós harcok is állat jó voltak a fák között.

    Nem az a baj ,h megint voltak lépegetők, vagy beöltözés, az a baj ,h “régen jobb volt” és csak elvenni tudtak tőle. Hiányoltam valami újdonságot, valami meghökkenést. Pl a végén egy csomó fedőnevet olvastak fel a tervrajzok között. Miért ne lehetett volna az egyik egy nagy lépegető terve, amit szintén ellopnak, és a jelenlegi filmben mondjuk a lépegetők ripityára lőnek mindenkit és azzal nyeri meg a birodalom a csatát. (más kérdés ,h mikor a vágott szemű kiszúrja, kinyöghetett volna egy ” ez meg mi a franc?” kérdést megrökönyödésében.) Szóval lezúznak mindenkit, és tesznek egy utalást a lázadó bázison ,h ” az elemzőink kitaláltak egy lehetséges módszert a 4 lábúak kiiktatására egy kábeles módszerrel” stb. (vagy mondjuk bekábelezhették volna őket most is)

    Ezzel szemben mi történt? 3 másodperc alatt lezúztak 4-5 monstrumot. Normális hadvezér több ilyet nem küld csatába akkora betli volt. Tehát nem lett volna helyük ez alapján a visszavágban.
    (Az is móka volt ,h 1 lábát kilőtték az egyiknek és felborult…)

    N: “Az a keleti csóka miért nem volt normális jedi? Bottal küzdő félkegyelmű…bottal!!!”
    C: “mert nem volt jedi. annyit tudunk róla hogy erőben hívő fickó. honnan szeded hogy mindenképp jedi? ja tudom, hogy bele tudjál kötni.”

    Nem akartam belekötni ebbe sem, de egyszerűen nem az lett a fasziból, amit vártam. Baromira tetszett a sejtelmessége, ahogy vakon kiszúrta a csajt. Az volt az első és egyetlen olyan jelenet ami váratlan volt és volt benne potenciál. PL mikor luke ment jodához, akkor senki nem tudta ,h valójában ő az. Ebben is vártam valami olyasmit , ami később “spoiler” lehet. Mi történt volna, ha ő valóban jedi és karddal küzd. PADÁRÉ lett volna. Miatta lehetett volna SW nek hívni a filmet a keleti piac örömére.

    Helyette egy “botos jetit” kaptunk. Nekem kínos volt nézni, ahogy összeesnek a katonák egy suhintástól és hallja a lézerlövéseket, majd elhajol :(

    N: “SW film jedik és erő nélkül, se humora se komolysága, se drámája, se durvasága.”
    C: “volt humor, csak lehet a szarkasztikus nem jött át neked. volt komolysága, mert ez sokkal háborúsabb volt mint az eddigiek, és a vége se happy end. volt drámája, csak sajnos döcögött. nem volt durvasága? mer’ mit értesz ez alatt? a IV-VI se olt az és nincs bajod vele gondolom.
    ha te csak jedikben tudsz gondolkodni és erőben ha SW akkor ez nem neked készült. egy spin off, az a lényege hogy ne a fő szálat vigye előre, ami jedi-sith konfliktusra épül. ha ezt nem fogtad fel és úgy mentél rá, akkor te követtél el hibát, nem a film.”

    Ha már SW film, akkor ezeket elvárom tőle, hiába próbálják menteni magukat a készítők ,h ” á, ez nem az, csak olyan mintha” mégis fel lehet fogni egy három és feledik résznek. Háborús filmnek adták el, az biza legyen kemény. Pl én nem éreztem sajnálatot senki iránt a filmben. Nem tudom láttad e az utolsó szamurájt, na annak az utolsó csatája állati jó. Ha nem láttad a csillagos részt ne olvassad

    *******
    Az ügyben szívből hívők 100-an egy szál karddal rárontottak gépfegyveres katonák ezreire! szívszorító volt és azt lehet háborúsnak hívni. Az ütött, valami ilyesmit megnéztem volna ahogy a lépegetők felé mennek reménytelenül. Helyette röhögő pilótákat kaptunk. Csoda ,h nem kezdték el számolni ,h ki mennyit ölt…
    *******
    Ebben számomra nem volt ilyen jellegű halál. Azért az milyen ,h egy robotot lehet leginkább sajnálni, ő feláldozta magát valóban a 2 másikért érezhetően ( más kérdés ,h milyen gizdán lőtte a katonákat, kb rájuk sem nézett… a csávók helyében egy másik robotot küldtem volna be, vagy valami emp bombát…de így látványosabb volt, tény) A legvége is inklább csöpögős volt. Nem éreztem az “erőt”. Kérdésedre válaszolva, ez kézlevágás azért elég durva :D Sőt az első részben volt az a golyó a tűvel a végén, mikor vallatni akarták leiát, elsőre az nekem félelmetes volt.

    N: “Sztem védernek sem volt töke”
    C: mert a IV-ben akkora töke volt, hogy még tarkin is megfegyelmezte és egy kis csatlós volt a filmbe. azzal nem volt baj, ugye?

    A mai napig nem értem, a birodalom vezérkari felépítését, ha már itt tartunk, de nem is volt fontos. Ahogy megjelent véder az első jelenetben, egy hatalmas hajó kapitányaként, az félelmetes volt.
    Aki hibázott, azt kinyírta. Volt felettese…és? :D Attól még ahogy a köpenyében végigvonult a parancsnoki hajóban ,h kinézzen az ablakon, ott kuss volt.
    Ebben a filmben csak azért szerepelt ,h ki lehessen pipálni ezt a másolást is, akár a fentieket ( beöltözés, kocsmajelenet bablab)

    N: “ráadásul nem nézett ki jól a sapkája. Matt volt és vörös a lencséje. Nem értettem a dolgot.”
    C: blaszfémia! a film rossz, mert vörösebb a lencse!

    Próbálod bagatellizálni, miközben te magad is érzed :D
    Ez is szintén a “ha rossz a film, feltűnnek a részletek” szindróma.
    Nekem pl a CGI-vel nem volt bajom, sőt. Szerintem csak azért mondják sokan , mert tudják, hogy az. Véder hangja és a sapkája viszont szintén egy olyan dolog, amit korábban már láttam jobbnak.
    Ha ez lett volna az egyetlen hiba a filmben és jó a sztori, talán nem akadok ki, de annyira üres volt az a jelenet, h ilyeneket lehetett figyelni közben és agyalni ,h ” ez meg miért piros most és miért ilyen matt?”
    Jelentéktelen hiba, de ez is egy apró tüske, amire azt lehet mondani hogy még ez SEM lett olyan, vagy jobb, mint régen.

    Szóval összességében számomra nem volt benne semmi, sajna a főszereplő sem volt nekem szimpi, nem volt benne áruló a lázadó oldalon, ami kicsit megkavarta volna a dolgokat, nem volt benne váratlan vagy érdekes. Pl ha már úgy is a pc játékokra mennek rá, lehetett volna benne egy fps nézet az egyik birodalmi szemével, spéci adatokkal a sapkájában kiírva, lőhetett volna a halálcsillag a nagyobb hajókra.
    A tervlopás is olyan suta volt. Azzal a kábeles fazonnal, meg az adó tetejére felmászással, majd ott az a jelenet a főgonosszal…kínos volt. A fazonnak fel kellett volna robbantania azt az adót, hogy ne tudjak küldeni a jelet, a csaj kikapja a vinyót majd leveti magát a mélybe, ahol valaki elveszi tőle és viszi tovább, vagy valami ilyesmit. Ez hősies lett volna. Valami kegyetlen, önfeláldozó, erős dolgot. Erre kézfogósdi a naplementében? Egy bázison voltak, ami tele volt hajóval, le is léphettek volna :( Egyik unszimpatikus volt, a másiknak nem volt semmi életcélja a jövőben…egyszerűbb volt kinyírni őket a forgatókönyvben.

    Az a néhány poén is túl volt tekerve, látszik ,h mennyire hülyének nézik már a közönséget. pl mikor a vakra kendőt tesznek. Poén volt, addig míg olyasmit mondott ,h ” na ne már” ..de aztán a hülyék kedvéért még mondott egy mondatot ,h “de hát én vak vagyok!”

    A másik a robot dumája, mikor arról beszéltek ,h meghalunk az űrben. Addig oké volt míg betolta hidegen ,h “én nem” Ennyi elég is lett volna, erre bemondja ,h “én jól elvagyok ott is”.

    Ez is mutatja ,h kiknek szólt a film. Kisgyerekeknek, akik aztán karácsonyra kérik a battlefront játékot. Ezért sem volt kellően “háborús” Meg azoknak akiknek az az érvük ,h ” csak kikapcsolom az agyam és nézem” :D:D:D:D Ez a kedvenc dumám :D:D:d Így jellemzik, ma a gigafos filmeket és még büszkén mondják is.

    Nincs miért újra megnézni, max azért ,h még több régi utalást kiszúrjak a háttérben. Ők is tudták ezt jól, hogy csak ezek a mozzanatok adnak pluszokat, mert se a sztori, se a megvalósítás nem. A zene sem. (ez utóbbi is megmagyarázhatatlan, legalább védernél felcsendült volna az uccsó jelenetben, az intróban is csak egy hasonszőrű dallamra futotta? Akkor vagy más, vagy ugyanaz :D )

    Csalódott vagyok és nem örülök neki. Ahogy annak sem ,h ez a többségnek tetszett. Olyan visszajelzést kapnak az alkotók, hogy jó úton haladnak. “Mind1, hogy mekkora szemetet gyártunk, ha felbukkan benne 1 fénykard, vagy egy 1000 éves sólyom, a háttérben meg greedo, akkor nyerők vagyunk! ”

    Ugyanezt lehet majd várni a han solo filmtől, amit meg sem nézek majd tüntetőleg, a 8. részt meg kizárólag online.

    Kár érte, kiváló ügynök volt.

  146. Needanak teljesen igaza van – sajnos. Másodszor is át lettem baszva a palánkon, harmadiknak én már nem adok esélyt.

  147. @Needa:

    Szerintem gyakorlatilag egy kisesszében annyit tudtál mondani, hogy “nekem nem tetszett”, objektíven kezelhető érveknek nyoma sincs.

    Pl. “szerintem ne repkedjen a légtérben csillagromboló” Miközben már a harmadik részben is látjuk hogy a felszínről küldik ki a destroyereket…

    “3 másodperc alatt lezúztak 4-5 monstrumot. Normális hadvezér több ilyet nem küld csatába akkora betli volt. Tehát nem lett volna helyük ez alapján a visszavágban.”
    panaszkodsz a szájbarágósságra, de azt sem szúrtad ki, hogy ezek nem azok a lépegetők amik majd az V. részben jönnek pedig naranccsal szépen ki is színezték neked, hogy biztos feltűnjön valami nem stimmel ezekkel…

    “Az ütött, valami ilyesmit megnéztem volna ahogy a lépegetők felé mennek reménytelenül. Helyette röhögő pilótákat kaptunk.”

    Mondjuk a pilóták több mint felét szóval nem tudom milyen filmre ültél be.

    “Attól még ahogy a köpenyében végigvonult a parancsnoki hajóban ,h kinézzen az ablakon, ott kuss volt.
    Ebben a filmben csak azért szerepelt ,h ki lehessen pipálni ezt a másolást is, akár a fentieket ( beöltözés, kocsmajelenet bablab)”

    Gondolom a végére már kimentél a moziból, ahol szó és erőfeszítés nélkül egyedül lekaszabol egy lázadó osztagot.

    Semmi gond nincs azzal, hogy neked nem tetszett de ez a ” “Mind1, hogy mekkora szemetet gyártunk,…” benyögés egy megalapozatlan marhaság ami többet mond el a te látásmódodról, mint a filmről..

  148. “Az internet a világot behálózó kommunikációs lánc, ahol mindenki filmekről rinyál és pornót csereberél egymással… többnyire militáns filmőrültek weboldala, siralmas kis pöcsöké, akik még mindig anyucinál laknak, letöltik a forgatókönyveket meg a szerintük “bennfentes” infót a filmekről, amiket úgymond utálnak, még is állandóan ugatnak róluk”. (Ben Affleck – Jay és Néma Bob)

    Ez te vagy, Needa? ;)

  149. vekthor:

    “de azt sem szúrtad ki, hogy ezek nem azok a lépegetők amik majd az V. részben jönnek pedig naranccsal szépen ki is színezték neked”

    Hát ezt valóban nem. Miben mások? (Azon kívül ,h azért nem ezek jönnek, mert szétlőtték őket. :D ) Ez a narancs dolog sem rémlik.

    De akkor ez mondjuk mindent megmagyaráz, vannak a narancsosok, amik szinte maguktól szétesnek és vannak a “normálisak” amik bírják a sarat. ;) (y)

  150. vacsad :

    Nem tudom miről beszélsz te kis pöcs ;)

    u.i.
    Ugyanitt miley cyrus mufflonvillantás eladó!

  151. Tudod te ;) Ha ennyire utálod miért szánsz rá annyit időt, hogy írj egy esszét? Nem értem :D

  152. @Needa: Keress rá arra, hogy “star wars at-act”, nem tudok sajna linkelni, látni fogod hogy más a szerkezet kicsit és be van színezve ott ahol a raktér van elég rendesen. Illetve a filmben látszott is néhány lépegetőn, hogy lyukas a test közepe, mert hiányzik belőle a szállító egység

    Az AT-AT a birodalom visszavág über lépegetője, ez meg AT-ACT, teherszállító. Kb. mintha egy kamiont vetnénk össze egy tigristankkal. (És nem, ezt tényleg nem mondják el a filmben, de nem is mondhatják ha egyszer nem ismerik az EP V féle változatot még.)

    Szóval ja, a narancsosok maguktól szétesnek :D
    De ez szerintem megint olyan dolog, hogy van magyarázat, gondoltak rá, aztán vagy tetszik vagy nem. Továbbra is elég túlzónak és elfogultnak érzem a szemetes kommentet részedről :D

  153. vacsad:

    Ajánlom figyelmedbe a 167-168-169-es hozzászólást…

    Vekthor:

    Amúgy most ,h mondod rémlik ,h az egyik mintha alapból lukas lett volna. A többinél nem láttam ilyesmit. Lépegetett, tehát nekem lépegető volt. De igazad van, ez tényleg akkor más verzió.

    Persze ettől még nem világos, hogy miért “kamiont” küldenek “tigristankok” helyett egy fontos épület megvédésére, és azokon miért nincs pajzs :( Sok ilyen kis zavaró hülyeség van a filmben, ami miatt egyszerűen nem tudom rá azt mondani ,h jó volt.

    Továbbá, mivel a korábbi filmeket használja ugródeszkának, nem is emelkedhet föléjük. Nélkülük nulla lenne. (Üzenve azoknak , akik szerint ez magasan a legjobb SW az összes közül. Egyszerűen nem lehet az. Max hozhatja azt a szintet, de nem tette….sajnos)

  154. hát az utolsó fél ora az kemény háború volt és ez hiányzik az összesből eddig.az első ora az elég unalmas volt.
    Az utólsó 10 perc pedig a legjobb jelentet az egész star wars sagaban.

  155. @Needa: Ja hát van ilyen, most legalább az látszik, hogy stílusban is mernek variálni, hátha majd a következő nagyobb sikert arat nálad is.

    Lépegetős téma: Arra hogy tényleg miért nincsenek igazi nehéz gépeik én se láttam még normális magyarázatot, talán azt találták ki vagy fogják most kitalálni ami a régi kánon szerint volt, mégpedig, hogy elég lassan fejlődött a földi hagyományos fegyverzetük érdembeli ellenség hiányában (a tervek ellopása során tört ki az első érdemi csata 2 évtized óta ugye)
    Azért itt már nekem is rezeg a léc :D

  156. @Needa

    Ha már ennyire elemezgettél a moziban(ami önmagában persze nem baj) eszedbe juthatott volna a savazás közben, hogy Vadernek pont ilyen matt sisakja és vörös lencséje volt 77-ben. És pont ez mutatja mennyire figyeltek a részletekre, hogy minden passzoljon.

  157. Rogue One

    Kellemes meglepetés volt a film. Jónak annyira nem nevezném, de szórakoztató volt. Kicsit leegyszerűsítem a kritikám:

    Tetszett :
    – az utolsó fél óra az űrcsatával
    – ötletes poénok, vicces kísérő (ld. a robot)
    – volt pár igazán igényes animáció (pl. első tesztlövésnél a Halálcsillag árnyékot vet és napfogyatkozást okoz), amiben látszott a művészi igényesség
    – Tarkinról meg nem mondtam volna, hogy CGI szereplő
    – Darth Vader, akiről azt hittem, hogy áttöri az ajtót, erre már ott áll és simán kinyitja a vörös lézerkardját. Ennyi. Tökéletes. Az első szereplése is remek volt, ahogy a füstben felnyíló ajtóban megjelent és még a padlón is tükröződik az árnyéka
    – majd utána a tökéletes összekötés az EP IV kezdőjelenetével, így ez a rész simán lehetett volna az Episode 3.9
    – sok-sok ismerős arccal a Yavin 4-n
    – sokkal több faj az EP VII-hez képest
    – sok változatos forgatási helyszín
    – a látványos végjáték, hogy végre nincs happy end (nincs Asgard beam az utolsó pillanatban)

    Nem tetszett :
    – nincs Star Wars logó? Nincs fanfár? Később bejövő cím? Jaj…
    – a film első kétharmada olyan unalmas és vontatott
    – túl sötét a film és a hangulat is. Nekem annyira nem jött be ez a mészárlós vonal (fejlövések, gyilkosságok), mert ez nem az a fajta SW, amit még (12) karikával is mutogatnék a gyerekeimnek a jövőben vagy amit nagy öröm lenne visszanézni
    – s túl sötét volt a film is : barlangok, zárt terek mindenhol, így 3D-ben alig lehetett látni valamit az egészből. Izland gyönyörű ország, de napfény nélkül rém lehangoló a felhős tónus, aztán átmentek egy sötét börtönbolygóra, majd egy még sötétebb birodalmi bázisra, majd még a Yavin 4 bázison is félhomályban kolbászolnak
    – a végén ugyan látványos volt a pálmafás környezet, de kicsit olyan Far Cry jellege lett a filmnek. Nem igaz, hogy nem tudtak valami idegen fát berakni CGI-vel… A bázis is kicsit esetlennek tűnt a nagy antennával
    – kétszer is elsütötték a tömegben fellököm jelenetet (illetve a kajasütést)
    – a klisés vak karakter kisétál jelenet
    – zenei téren csak a régi témák ragadtak meg, de semmi új vagy fülbemászó sajnos. Hiányzott innen John Williams…. :(

    Film : 6/10
    Látvány : 4/10 – csata jelenetek 9/10
    Zene : 5/10
    Színészek : 6/10

    Azt kell, hogy mondjam, hogy korrekt munka, de nem rendkívüli és pláne nem kihagyhatatlan.

  158. human szerintem igen kegyes a filmmel. Nagyon de nagyon röviden én azt mondom, hogy ez lett az eddigi legrosszabb SW. Igen, még a Klónok Támadása is jobb film. Megéri moziban nézni, meg párszor otthon de akkor is felejthető, az utolsó pár percen kívül. NAGYON, DE NAGYON SAJNOS.

  159. Balról a 2. és 3. rohamosztagos miért lett odafotosoppolva ugyanúgy a jobb oldalra (jobbról a 3. és 4.? :)

  160. Szerintem jó film volt, nem rossz , nem kiemelkedő, csak jó.
    Igaz, a politikai intrikák csak vázlatosan vannak jelen, én speciel nem bántam, egy kalandfilmbe nem hiszem, hogy e köré kellene csoportosítani az eseményeket. A katona morális tusája nem volt elmélyítve, de a végén azért el lett magyarázva, illetve éreztetve lett, hogy csak a cél és a remény tartja egyben őket.

    Mondjuk nem tudom a szinkron mennyit rontott a minőségen, ha kicsit is hasonlított a felirathoz, akkor OUCH… fájhatott rendesen.

    Human írásán pedig, meglátszik az az undor, amit a hypevonat illetve a marketing hozott, tolt az arcunkba. (szerintem bármi lehetett volna a filmben akkor sem lett volna félig teli, vagy tévedek?)

  161. Needa:

    “Egyértelműen a jelent másolta, miközben egy messzi-messzi galaxisban vagyunk.”
    a régi star wars is az akkori jelenre/közelmúltra épített a fantasy háttér mellett. 20-s évek Jabbája, birodalom mint nácik (harminc évvel a VH után sztem elég közel van, hogy ne hívhassuk réges régnek) csatajelenetek szintén VH-sak. emellett a vitenámi háborúból is merítettek (az ewokok voltak a vietkongok, akik gerillákként legyőzik a gonosz megszálló birodalmat, aka USA). szóval az eredeti SW mindig is reflektált a történelmileg legközelebbi amerikai háborúkra.

    “Nem derült ki, hogy miért kellett betámadni azt a szállítmányt”
    mármint az ottani radikális ellenállók? ők szerintem nem a szállítmány miatt támadták be őket, csak látták hogy ‘hé, itt egy van kupac azokból akiket utálunk’

    “a birodalom meg vihette volna ŰRHAJÓVAL a cuccot, nem kellett volna ez a piaci motyó.”
    ahhoz hogy űrhajóval vigyék, előbb el kellett vinni a templomból a szállítmányt, ami nyilván szárazföldön történik. a csillagromboló azért volt ott, hogy amíg kirámolják a helyet, addig rendet tartson/megfélemlítsen. persze ez nem jött be.

    “ahol VONALBAN (:D) sétálnak a mezőn a gonoszak, személyesen jön a nagykutya”
    na erre nem figyeltem, ez valóban totális hülyeség. max azzal magyarázzák hogy a birodalom szeret színpadiaskodni.

    “Hmm… Kész volt a halálcsillag, és a lány apjának is az volt a motivációja, hogy ha nem ő, akkor más megcsinálná”
    mondjuk igen, már végeztek is próbalövést a sivatagi városon. de szerintem a lázadók továbbra is úgy vélték, hogy mikkelsen egy olyan zseni akit ha nem tesznek el láb alól, továbbra is a birodalom számára fog fejleszteni. ha összerakott – szerintük – egy halálcsillagot, akkor még mik pattanhatnak ki a fejéből.

    “Mikor ott volt a mesterlövész, és agyalt, gondolkodás helyett simán lelőhette volna a birodalom egyik magas tisztjét.”
    azzal aligha ér el bármit is azon kívül hogy felfedi az ottlétét. még Vader is eldobható senkikként kezelte a tiszteket, akiket bármikor le lehet cserélni. mivel mondták hogy a zsiványok közt voltak bérgyilkosok, akik gondolom nem stormtroopereket öltek megrendelésre, ezzel a lázadók is tisztában voltak. viszont egy pótolhatatlan tudós megölése (amiért odaküldték) nagyobb kárt tud okozni.

    “Az x wingek meg honnan tudták ,h pont kint lesz mindenki a teraszon?”
    ha nem a teraszon lettek volna sztem a létesítményt kezdik bombázni/lőni. így is felrobbantották az egészet, szóval mindegy hol vannak, az egésznek annyi lett.

    “Értelmetlen hülyeség volt az is. A tudósok kinyírásával az élen.”
    ja, engem is zavart, a tipikus gonosz-vagyok-mert-megölöm-az-embereim. felesleges volt.

    “Nekem a légtérben lebegő csillagromboló ilyen volt. Sokkal nagyobb a mérete, nekem egyértelmű, hogy azok olyan nagyok ,h az űrben is építik meg őket és talán be sem tudnának lépni a légtérbe. Gigantikusak, tekintélyt parancsolóak. Itt meg… röhejes és funkciótlan volt.”
    tudom hogy nem jó az új trilógiával jönni, de ott ha is ha jól emlékszem a II. végén azokba masíroztak a klónok coruscanton.
    meg később is városok megszállásánál rendszeresen megjelentek a légkörben
    pl itt:
    http://vignette4.wikia.nocookie.net/starwars/images/1/14/Lothal_under_siege.png/revision/latest?cb=20150607033849
    – rebels mese.
    ezen kívül van légköri sebességük is (975 km/h). mondjuk ez nagyon megerőlteti a hajtóművüket és kockázatos, ennek ellenére alkalmazták.
    https://www.youtube.com/watch?v=5O17j94YBCg – force unleashed.

    “Erre sem volt szükség, ez is csak “rombolja” azt , amit a film kialakított magáról.”
    a fent leírtak alapján szerintem nem rombolja.

    “Nekem a tie gépek se repkedjenek a légkörben, mert ne :D Az űrben a helyük.”
    leírás a wookiepédiáról: TIE fighters were able to operate both in space as well as in planetary atmospheres, acting as fighters or scouts.

    “Egy alkotás ha jó, akkor simán jó, ha nem jó, akkor viszont az ember elkezd figyelni a részletekre.”
    mivel ez nálam nem állt fenn, ezért nem zavartak a többi részből átvett elemek, vagy mondjuk vader vörös lencséje. viszont annak ellenére hogy a film tetszett, utáltam a CGI tarkint, a zene nagyon gyenge lett (a szerzőnek egy hónapja volt előállni valamivel, szóval ahhoz képest elég rendben volt)

    “Luke és leia családi kapcsolata szerintem a legnyagyobb baromság az egész sztoriban.”
    egyetértünk:)

    “Hiányoltam valami újdonságot, valami meghökkenést.”
    nekem újdonság volt hogy bemutatták a lázadók megosztottságát és a birodalmon belüli hatalmi versengésre is adtak kikacsintást. ezekről egyáltalán nem esett szó az előző filmekben, csak a könyvekben. meg a halálcsillag gyenge pontja teljesen új megvilágításba helyezte a IV részt nálam. szóval nálam nem volt olyan probléma, hogy nem láthattunk új dolgokat. személy szerint a VII nekem kevesebbet mutatott a világból mint a
    Rogue One, mert csak az új illúzióját kapta ott, hogy eltelt harminc év, azta. lehet hogy pár évszám elrepült de nem lett semmi újraértelmezve és továbbépítve. itt igen.

    “és a jelenlegi filmben mondjuk a lépegetők ripityára lőnek mindenkit és azzal nyeri meg a birodalom a csatát. Ezzel szemben mi történt? 3 másodperc alatt lezúztak 4-5 monstrumot. Normális hadvezér több ilyet nem küld csatába akkora betli volt. Tehát nem lett volna helyük ez alapján a visszavágban.’
    már fentebb írták hogy ezek nem azok az ATATok, szóval ezt nem fejtegetném:)

    “Ha már SW film, akkor ezeket elvárom tőle” — mint erőt meg jediket.
    ez teljesen szubjektív. pl Timothy Zahn könyveiben elég kevés szerepet kap az erő, ő inkább a sci-fi oldalát ragadja meg a világnak, azért szerettem azokat, és itt is ezt kaptam. említik az erőt, az ázsiai csávó érzi is valamennyire, de nem játszik főszerepet az eseményekben. volt benne 3 percnyi sith is. én már inkább unom a témát szóval fellélegzés volt átlag embereket látni a sok kiválasztott mágus helyett.

    Az Utolsó szamurájt láttam, egyik kedvenc. ott sokkal jobban megoldották hogy sajnáljuk őket, mint itt. itt csak megholtak és kész, ezzel nem vitatkozom, szerintem is így van.

    “Aki hibázott, azt kinyírta. Volt felettese…és? :D Attól még ahogy a köpenyében végigvonult a parancsnoki hajóban ,h kinézzen az ablakon, ott kuss volt.”
    itt is ezt csinálta. lehet hogy kb egyenlő szinten volt a film birodalmi tisztjével, és csak ezért nem fojtotta meg, vagy mert fontosabb vickó volt akinek am egöléséhez előbb engedélyt kellett volna kérni palpatine-tól. mivel ahogy mondtad, nem ismered a hierarchiát, meg én sem, ezért nem tudhatjuk miért nem ölte meg. pl a IV-ben tarkin abszolút tett vader megfélemlítő kisugárzására, és még az alacsonyabb rangú is vissza mert szólni, ami azt jelenti hogy ekkoriban még nem volt annyira rettegett.

    “Ebben a filmben csak azért szerepelt ,h ki lehessen pipálni ezt a másolást is, akár a fentieket”
    true.

    “Az a néhány poén is túl volt tekerve, látszik ,h mennyire hülyének nézik már a közönséget. pl mikor a vakra kendőt tesznek. Poén volt, addig míg olyasmit mondott ,h ” na ne már” ..de aztán a hülyék kedvéért még mondott egy mondatot ,h “de hát én vak vagyok!”
    egyetértek, meg a robotoss viccel is.

    “Mind1, hogy mekkora szemetet gyártunk, ha felbukkan benne 1 fénykard, vagy egy 1000 éves sólyom, a háttérben meg greedo, akkor nyerők vagyunk! ”
    a fent elsoroltak miatt én úgy gondolom hogy nemrészt egy jó(cska) film lett, nálam ezzel a módszerrel a VII-et sem sikerült eladniuk, ebben többet láttam.

    “Ugyanezt lehet majd várni a han solo filmtől, amit meg sem nézek majd tüntetőleg, a 8. részt meg kizárólag online.”
    remélem siralmasan termel a solo film, arra én se megyek. a VIII-nak adok egy esélyt, mert nálunk az SW mozi közösségi élet része is, nem csak rajongás :D

  162. Szerintem kicsit kiégtem ezektől a sablon hollywoodi blockbusterektől mostanában. Itt is értem, hogy miért szeretik az emberek, de egyszerűen semmit nem éreztem, amikor vége lett a filmnek. Max annyit, hogy fáj a seggem.

    SPOILEREK

    Ami tetszett:

    – Cassian Andor karaktere oké volt.
    – Ben Mendelsohn remek főgonosz, lehetett volna kicsit többet is a vásznon.
    – Donnie Yen kemény két verekedése szerencsére jó lett.
    – Vader ott volt a szeren, mégha karakter idegen is, amit csinált a film végén.

    Amik nem tetszettek:

    – A főszereplő csaj borzalom, én nem is értem ezt hogy gondolták. Béna fejeket vágott végig, egyáltalán nem hittem el, hogy milyen kemény. A lelkesítő beszédek (2 van belőle!!!) kínosak.
    – A közbeszúrt poénok, főleg a robot részéről marhára nem voltak viccesek. Legalábbis nálunk a moziban senki nem nevetett.
    – Forrest Whitaker minek is volt ebben a filmben?
    – Túl hosszú, hiába látványos a végső csata, egyszerűen annyira untam már a filmet addigra, hogy nem tudott lenyűgözni ez sem. Talán a felvezetés volt túlságosan elnyújtva?
    – A CGI karakterek. Ez most így komoly volt? Nem akartam hinni a szememnek. Még a renderelt Tarkin úgy ahogy kinézett valahogy, de Leia. Milyen természetellenesen mozgott a szája…
    – A végén semmi katarzis, a karakterek csak meghalnak oszt cső, egyikért sem izgultam, egyik halála sem zaklatott fel különösebben.

  163. Jo volt ez, de Vader csipomozgasa az elso jelenetenel száni volt, nem kicsit. Lelejtett a catwalkon, attol feltem, kiderul, hogy magassarku van rajta.

  164. Most sokaknak szentségrötő leszek, de ez az egyik legjobb Star Wars film lett, minimum egy szinten van nálam az eredeti 2-3-al. Persze vannak hibái, kb 20 percet kivághattak volna még belőle, de amit meg kellett oldania, azt nagyszerűen megoldotta.

  165. Megkövetem magam, ez eddig a legjobb Star Wars film, pont. Nem vagyok egy fan, ha nem ~10 évesen látom valamelyik eredeti filmet, hanem 20 körül, akkor valószínűleg még ennyire sem vonzott volna be. Kellemes kis űrmese, ami nem saját értékei miatt lett kultusz, hanem mert elsőnek érkezett. Szoktam is mondani, hogy az SW nem sci-fi, csak fi.

    Na ebben se volt sok sci, de végre nem A JÓ harcol A GONOSSZAL, ahol a jó a legszorultabb helyzetből is karcolások nélkül kerül ki, a gonosznak meg az a nagy terve, hogy gonoszkodik, csak mert. Az SW ezzel a filmmel szintet lépett, és ez sok rajongónál teljesen érthetően kiborította a bilit.

  166. 200. Kakarotto: “Forrest Whitaker minek is volt ebben a filmben?”

    “Mind történetileg, mint pedig névileg a Che Guevara, akit láttunk. Tehát Saw Gerrera = Che Guevara. … bemutatni azt, hogy mivé válhat az ember, aki elindul úgy, hogy ő most a diktatúrát megdönti, és elhozza a szabadságot az embereknek, és aztán ezt sokáig csinálja, sokáig-sokáig öldököl miatta, … egyrészt félig Darth Vaderré válik [kibervégtagok, pont úgy veszi a levegőt, amikor beleszív a maszkba, stb.] … [tehát azt példázza] hogyha nem vigyázol, akkor a jó ügy érdekében is lehetsz egy utolsó, szemét, diktátor, szadista állat, és ez mindenkit megkísért egy kicsit ebben a filmben.” – Kovács Bálint, index.hu kultrovat podcast

  167. Leia mesésen profi volti gaz azt a már másodpercet nem volt nagy szám összehozni. Viszont Tarkin gáz volt. Úgy nézett ki, mint a LEcs’ó ból a étteremkritikus

    A film tetszett 8/10

  168. Viszont egy kontinuitás problémát észrevettem. A Szent városból elviszik az utolsó adag kristályt, ami a fegyverhez kell. E jelenet között és az első tesztlövés között órák ha elteltek. Ennyi idő alatt beszerelték a halálcsillagba mindet?

  169. Spoiler!

    Én csak most láttam a filmet, de tetszett. Nem tökéletes, voltak benne zavaró dolgok, de az utolsó fél óra igen nagyot ütött: a szereplők halála, a tökéletes összekötés a IV. résszel, a látványos akciók mind-mind feledtették a negatívumokat.

    A CGI karakterekkel kapcsolatban viszont a legfontosabb kiemelni, hogy mennyire nincs igazuk a fanyalgóknak: én pontosan tudtam, h Tarkin-t ezzel a módszerrel fogják “életre kelteni”, azonban a haverom, akinek fogalma nem volt a karakterről, illetve Peter Cushing-ról sem tudott semmit. Amikor ez első jelenetében feltűnt, odasúgtam neki, hogy jól nézze meg a színész arcát. A film után megkérdeztem tőle, hogy látott-e vmi érdekeset, amikor mondtam a fenti mondatot: “nem” volt a válasza, és nem véletlenül: mivel nem tudta, h amit lát az CGI, és egyébként is jól meg volt rajzolva, egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy az egész fizimiskát számítógéppel alkották meg. :) Kicsit hasonló a helyzet, mint a Benjamin Button-nál volt anno. Azt sokan sminknek hitték, utólag aztán nem győztek hüledezni, mikor kiderült, hogy CGI…

  170. “De van, hogy valami már erős. Nekem a légtérben lebegő csillagromboló ilyen volt.”

    Szerintem ezzel pont semmi baj nem volt, ilyen a SW technikai eszköztára. A kis hajó sem a lebegéstől fújta el a zembereket, hanem a meghajtás miatt. Luke lebegő cabriója is szó nélkül ÁLLT mellettük fél méter magasan, homokszem se rezzent, a turbinás hajtása viszont biztos felborítana egy kempingszéket. A karbonizált Solót is ugyanígy tolták lebegtetve. Az ÁLLÓ rombolónak is efféle elvű antigravitációs lebegtetője lehetett nagyban; aztán majd ha elindul, takarít maga mögött.

    Nem hiszem, hogy létezik egyetlen olyan film is, ami mindenkinek 10 pontos. Ez nekem 7–et ért, mert elvakult fan vagyok, de megértem mindkét végletet.

    Utáltam, hogy ha már az úszó feliratot annullálták, legalább a STAR WARS felirat jólesett volna; utáltam a Deep Impactot, Melancholiát idéző lezárást. És utáltam Giacchino zenéjét is, pedig máshol (Lost) imádom őt, ez van.

    Sajnos a szerzői jog miatt csak 5–7 hangjegyig utánozhatta Williamset plágium nélkül, és ez most csak “alibi” kísérőzenére volt elég, emlékezetes új motívumokra nem.

    A CGI arcok elmentek, bár nekem az IMAX 3D eddig minden filmen “báb” hatású volt, mintha húszcentis játékfigurák játszanának. Egyébként a Tarkinhoz hasonló arc-CGI nálam ott sántít, hogy az élő, nonstop aprókat mozduló szemekkel nem foglalkoznak eléggé az animátorok.

    És a klónos meg SW-os Dizni rajzfilmeket is ezerszer jobban élvezném, ha nem uborkaorrú Aladdinokat rajzolnának, hanem az igazira hajazó karatereket. Mit nem adnék egy Tarkin minőségű CGI-s fiatal Han Solós moziért…

  171. Nem mondom, hogy megbocsájtva ezzel a tavalyi fostenger, de ez bizony egy tisztességesen k****jó film volt – utóforgatás ide vagy oda, sok hasonló darabot még elnéznék az univerzumon belül.

    (spoiler: aki ide is berakta a c3po-t az nyeljen már savat, kösz)

  172. Na én is eljutottam erre a valamire. Szerintem ez egy tök fölösleges film volt, a forgatókönyv szokás szerint lyukas, a sztorit tudjuk előre, kicsit lőnek, kicsit verekednek és ellopják a tervet.
    Amiért szerintem is üres: nem ad hozzá kb. semmit az SW univerzumhoz, ami főleg a Jedik meg az Erő miatt érdekes, na itt nem volt egyikből sem kb. semmi, és ahogy írtam tudjuk mi lesz, tehát nem lehetett érezhető a tétje sem a harcoknak.

    Amit továbbra is egyszerűen gyűlölök, az a 3D. Hiába lennének szépek a helyszínek, a díszletek, a fosh homályos 3D miatt NEM élvezhető, néhány akciójelenet igen, de a színészek arca, a lassabb jelenetek iszonyatosan homályosak és sötétek. Ja és maga a 3D mint élmény egyszerűen nem is létezett, kb. egy jelenetre emlékszem, hogy a végén Tarkin pisztolya nem éles, ezért aztán megérte a 3D…

  173. gondoltam megnézem, mert mégiscsak star wars. de hiba volt, közel sem ér meg 1720 forintot. érdektelen volt az egész, és a fontosnak szánt történések, fordulatok mind súlytalannak hatottak. sokszor a zene is elütött a látottak hangulatától, mintha nem is a filmhez írták volna. a force awakens-nél az zavart nagyon, hogy tényleg bántóan másolta az új reményt, és a béna, star wars-ból kilógó lényekkel sem voltam megelégedve, de az a film elérte, hogy sok jelenet közben izguljak, vagy vigyorogjak csillogó szemekkel, mint egy gyerek, egyszóval valamilyen szinten egy élményként éltem meg. ez semmi ilyesmit nem váltott ki belőlem, a nagy része alatt a karfán könyökölve támasztottam a fejem, vagy azon gondolkodtam, hogy ki menjek-e inkább enni egy jó dupla sajtos mcroyal-t. remélem a 8. rész hozni fogja a szintet, ezek a spinoffok meg jók lesznek pár hónappal a vetítések után, itthon. talán.

  174. “megkésve bár, de törve nem”
    @herceg: kezeljük helyén a dolgokat, a jégkaparót sem használom a WC-ben…
    Negatív…: NEM LÁTTAM AZ EREDETI FILMET!!! Szóval nem tudom, hogy milyen lett volna a rendező eredeti terve, csak sejtem ahogy az előttem lévők.
    CGI kilógott sok-sok helyen. Ackbar II? Vörös parancsnoknő, minek? Vader termete nem jó, a sisakja meg pláne! Ilyentájt nem a nyaka alatt, hanem a nyakán átkötve hordta a pástot, de mindegy.
    DE LENYELTEM MINDEN SZARSÁGOT! MERT EGY NAGYON JÓ ÉRZÉS 30+ éve beülni egy STAR WARS filmre.
    AZ A BAJ, HOGY MINDEN FILM A IV-VI ÓTA A FŐ SODRÁSHOZ VAN IGAZÍTVA,ENNYI!!! AKI EZT NEM LÁTJA AZ “ÉN VAGYOK AZ ERŐ, AZ ERŐ VELEM VAN”!!!
    Pozitív: végre kitört a abból az elmúlt 18 évből, amikor pátoszos semmit mondást kell(et) előadni. Sokszor láttam, hogy a szereplők küzdenek ezzel a 2 síkú szereppel és próbálják 3D-vé tenni a karaktert, ami többé-kevésbé sikerült is nekik. Az, hogy valami más mint az eddigiek (bármely más témakörben is) nálam mindig jónak számít. Megnézném és meg is fogom nézni mégegyszer, de eredeti hanggal!
    AMIRŐL NEM ESETT SZÓ EDDIG:
    MI A FRANCÉRT TARTOTT KB 5-10 PERCIG (FILM IDŐBEN NEM TUDOM MEDDIG), HOGY MOZGÓSÍTSÁK A TIE FIGHTEREKET? ENNYIRE BÁRGYÚ EGYÜGYŰ HÚZÁSRA NEM SZÁMÍTOTTAM, VAGY CSAK A CGI RÉSZLEG NEM VOLT FELKÉSZÜLVE AZ ŰRBEN ZÚZÁSRA??? ÉS A MESTER MIÉRT NEM PATTAN BELE AZ ADVANCED X1-BE?
    BÁRHOGYIS LEGYEN NAGY “CSALÓDÁS” AZ EREDETIHEZ KÉPEST SZÓVAL CSAK 9/10-ET ADOK RÁ AZ EMLÍTETT “CSALÓDÁS” MIATT IS.

  175. Igen ;) human
    Még valami az “Én vagyok az erő, az erő velem van” rajongóknak, az persze nem volt baj, hogy 30 éven keresztül jöttek a közepesen szar íróktól a Star Wars könyvek, regények, minden egymáshoz igazítás nélkül.

  176. Hányszor lehet még ugyanazt a sz*art eladni? Komolyan mondom a sw fanok idióták.. Na de, iktassuk ki a pajzsot, meg kapcsoljuk fel a felkapcsolót. Ugyanis ezen múlik minden. Ja és valaki lógjon valahol. Keszen is vagyunk. A 7nel azért jobb volt. Bar az nem nagy érdem. 10/4 de az is a cg miatt, ami sok újat szintén nem mutatott. A csajnak legalább szép szeme volt.

  177. Tegnap jutottam el végre oda, hogy megnézzem. Nem volt ez rossz, bár teljesen más a hangulata, mint az eddigi SW filmeknek, de természetes, hogy az SW univerzuma jóval sokrétűbb, mint amit láthattunk és olvashattunk. Tuti, hogy van olyan hely, ahol még csak nem is ismerik az erőt, ahogy a Földön is van olyan hely, ahol, teszem azt, még senki sem látott soha tévét, pedig ez csak egy kis porfészek az univerzumhoz képest.

    Észre se vettem rajta ezt az utóvágást, bár nem is tudtam róla, még a trailert sem láttam, hogy jeleneteket várjak.

    A CGI Tarkin fura volt, de szerintem Leia-val nem volt baj, viszont Vadernek tényleg fura volt a nyakrésze, mintha mosásban lett volna a rendes ruhája, és a régi farsangi jelmezét kapta volna ki a szekrényből.

    Viszont remélem, hogy a következő hasonlóan más SW-nek nem egy gigantikus csata lesz a vége. Nem arról van szó, hogy nem néz ki jól, és nem élvezetes, csak kicsit egyhangú ez a bevett, építkezés némi összetűzéssel az óriási csata előtt módszer így, 7. ízben egy “sorozaton” belül. Ennél tényleg kreatívabbak lehetnének, pláne az ilyen “kilógó” filmeknél.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.