Kidumáló: A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja

Mivel ennél a filmeknél még a spoilerek sem zavarnak annyira, amikbe majd a kommenteknél belefutok (mindet olvasom mindig), szóval hajrá, aki elment az bátorítsa vagy rettentse el a többieket.

Ha jól látom akkor a Metacriticen 30 kritikából csak 8 állítja azt, hogy jó a film, avagy azok 6/10-nél feljebb pontozták. A többiek nem olyan kedvesek vele, de igazán lehúzóból is csak 8 van. Ezért is állítottam a heti premiereknél, hogy tipikus közepes darabnak néz ki.

Van aki kiemeli, hogy magában is jól működik a film. Ezen kívül sokan hozzák ki a 4. rész fölé, ami gondolom jó hír. Viszont több helyen az is feltűnik, hogy igazából semmit nem ad az eddigi franchise-hoz. Persze egy 5. résznél mit kéne? Hát olyasmi változásokat, mint mondjuk a Fast and Furious tett.

Úgy tűnik, a közepesre értékelők szerint is viszonylag fun néhol, de legalábbis pörög, ritkán nézhetünk az óránkra közben, és még az érzelmi központja is működik valamennyire a filmnek. Ennyi, inkább lássuk, hogy ti mit gondoltok róla.

26 hozzászólás a “Kidumáló: A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja” bejegyzéshez

  1. Jóval jobb, mint a 4. rész. Igazából ezt kellett volna 4. résznek elnevezni, és az előzőt törölni a fenébe. Kerek is a sztori, boldogok is a nézők. simán vállalható darab. Noha újításokat nem eszközöl, de legalább azt a keveset, amit markol, azt jól teszi. Ismét szórakoztató a kalózkodás.

  2. Szerintem baromi szórakoztató lett. Végig pörög, tele poénokkal, új karakterek is vállalhatóak, rendezés is ügyes.
    Igazi iparos munka
    Kikapcsolódásnak mindenképpen ajánlom.

  3. Nekem tipikus közepes film volt. Nem nagyon tudom megfogalmazni mi a gond vele, szerintem egyszerűen meguntam ezt a szériát, belefásultam és már tényleg nem nagyon tud újat mutatni. Pedig tényleg volt benne jó poén, egy-két karakter bővebb háttérsztorit kapott, szóval nem volt összecsapva. A végén azért a kettéválasztott tengernél levő akció elég menő volt :)

  4. nem tudjátok, hogy itthon miért más a címe? ezt ilyenkor a stúdió dönti el vagy a hazai forgalmazó, hogy másik címet ad neki? csak kíváncsiságból kérdezem

  5. Egészen jó volt, hozza azt, amit egy ilyen filmtől elvárhat az ember. SPOILER: A stáblista utáni jelenettel pedig elérték, hogy akár már holnap nézném a következő részt..nagyon drukkolok, hogy összejöjjön, mert az egész franchise legkirályabb karakterét hoznák vissza.
    Persze ezt is csak és kizárólag eredeti nyelven szabad nézni, mint bármelyik másik részt.

  6. verogirl says:

    Az eredeti cím külföldön is a Salazaar’s Revenge lett volna, de aztán megváltoztatták. Itthon maradt az eredeti, ami amúgy sokkal jobban hangzik és értelmesebb is. (őszintén a “Halott ember nem mesél” kicsit gagyi lett volna).

    Én tegnap este láttam a moziban és imádtam. A 2. trailer óta nagyon vártam a filmet és nem csalódtam benne. Nemrég néztem itthon újra az eddigi 4 verziót és egyébként a 4. rész sem volt vállalhatatlan. Egyszerűen nem kapott 1 elég epic story-t. Feketeszakáll 0 háttérrel teljesen érdektelen főgonosz volt. Illetve a sellős rész is elég erőltetett volt.

    Viszont ezeket a filmeket egyszerűen a hangulat, a környezet valamint a poénok viszik előre. Őszintén ? Hány kalandfilm kerül mostanában a mozikba? Mindenki maradt a Superhero movie-knál illetve a darkos, világfájdalmunk van világoknál. Ezek után egyszerűen jól esik bemenni a moziba és jól szórakozni.

    SPOILER:
    Aki azt mondja, hogy semmi újat az nem látta az előző filmeket / elfelejtette mi volt bennük. Ezzel gyakorlatilag le is lehetne zárni a sorozatot (nem fogják, már csak a végén lévő utalás miatt sem). Szorosabban összeköti az eddigi filmeket, és megválaszol fontos kérdéseket.

    Kiderül, hogy Jack honnan szerezte az iránytűt, a kalapját + a hajába kötött dolgok miért ennyire fontosak neki. Az a jelenet rohadt erős volt, amikor a kalózok megköszönik neki, hogy megmentette őket + kinevezik kapitánynak.

    A másik MEGASPOILER: Kiderül ugye, hogy az öreg Barbossa kapitány kiscsaj faterja és 1 szép búcsút kap a sorozattól. Lehetett sejteni, hogy ebben kinyírják (ismét) a karaktert. De itt legalább 1 hősies tett miatt veszett oda.

    Az új főgonosz is elfogadhatóra sikerült. Van motivációja, miszerint a kalózok kicsinálták a családját, ezért mindenkit ki akarja irtani (ami majdnem sikerült is neki).

    Nekem egyedül a fiatal Turner srác nem tetszett. Igazából semmit nem tett hozzá a történethez az erős volt, amikor az elején vízbe fulladt, hogy találkozhasson a faterjával, aki visszaküldte végül..

    Ettől függetlenül az új női főszereplő sokkal talpraesettebb és jobban működött a karaktere.

    Kíváncsi vagyok, hogy hova viszik tovább a sorozatot, mivel a végén teaselték, hogy lehet, hogy Davy Jones nem veszett oda. És a következő részben visszaszerzi a Hollandit, miután Will letudta az átkot.

  7. Verogirl.a Disney döntött így,hogy két cimen fusson.Számos országban “Salazar revenge” cimen fut nem csak itt.

  8. Nagyon szórakoztatóra sikerült, az első rész után a legjobb. Végig pörög, szép a zene, látványosak az akciók, a viccek többségében betalálnak és végig fenntartja a történet a figyelmet. Volt nem egy remek húzás az alkotóktól, amik miatt bátran merem ajánlani mindenkinek.

    8/10

  9. H3lios:
    “őszintén a “Halott ember nem mesél” kicsit gagyi lett volna”

    nyersen persze nem hangzik jól, ennek inkább az a magyaros megfelelője hogy “A holtak nem mesélnek”, vagy el lehetne menni a “Holtak meséje” címig is szerintem. a bosszú szó már nagyon klisé folytatásokban.

  10. Megéri moziban pénzt adni rá, vagy inkább otthon, nyugiban, egy vasárnap délutáni torrentezős történet? Egy jó kalandfilmre mindig vevő vagyok.

  11. Eddig is megakartam nézni, de erősen féltem, hogy egy felejthető bukta lesz, de így már nyugodtan ülök le a 8. sorba. köszi srácok :) Majd este írom a véleményt.

  12. Az első óra után nekem nagyon leült, alig vártam a végét.
    (lehet az is közrejátszott, hogy borzasztó meleg volt a moziban)

  13. Az volt a baj vele, ami mostanában szinte minden filmmel, 20 perccel hosszabb volt mint kellene.

  14. Pedig ezúttal nem Hans ZImmer hanem az egyik segédje volt a zeneszerző. De akkor jó hallani a zene dícséretét.

    Én a hétvégén vagy jövő hét végén nézem.

  15. Na akkor leszek ellentábor most.
    Habbával egyetértek, túlnyújtott (ez is) , no meg hogy nem mutat semmi újat, viszont abból ami van eddig, abból meg kevesebbet. Egyáltalán nem jobb mint a 4. rész. Nem is rosszabb, inkább azt mondanám, hogy az máshogyan szar. Azt legalább valamennyire komolyan tudtad venni, próbálkoztak. Ez a rész viszont üres, mint a porhüvely. Mintha a Nickelodeon csinálta volna az egészet, a karakterek, a poénok, az effektek, a cselekmény, az egész egy gyenge kérdőjel, egy felejthető közepes befejezés. Legalább eddick Jack köré volt építve minden, de most már ő is csak egy mellékszereplő. De bele se megyek, ha lesz írás akkor max ott, de ez nekem most egy meh volt.

    Szpojler

    Az viszont tetszett, hogy kiderült Jack miért néz ki ilyen bugrisan-murisan. Hogy kb az első legénységének emlékére/tiszteletére viseli vicces gúnyáját. Ez nekem faszán felidézte az első 3 részt, szal így azt a részét ennek az univerzumnak, amit amúgy tökre csípek.

    szpojler off

    Zene elment, volt pár vállalható poén. Amúgy eredeti nyelven néztük, de a trailerben, mintha máshogy hangsúlyoztak volna, Salazar is paprikásabban beszélt. Filmben meg dörmögött, mint Horváth Charlie 2 szivar meg whiskey után. Vagy én emlékszem rosszul?
    Na mindegy, hát nem tudom, hogy mozira ajánlanám.. aki bírta a szériát, meg lenyelte a 4. részt (ahogy én) annak azt mondom, ha nincs más és szereti a vajas popcornt, akkor hajrá, dee nem tudom..
    Még valami, tudom, human hogy nem szereted, mikor a moziterembeli élményeknek is hangot adunk, de ez már zsinórban az 5. film volt, ahol az emberek hangosan pofáztak. Mi van a nézőkkel manapság?! Jeez’

  16. Hát, nekem nagy csalódás volt, kifejezetten eluntam a végére, pedig az első hármat szerettem.
    Spoileres
    Egyrészt ezt már azt hiszem máshol is írták, Jack iránytűjének más volt a sztorija korábban (nem Tia Dalmatól nyerte?). A párbeszéd a két újdonsült főszereplő között javarészt borzasztó nyálas (falramászok ettől a magázástól, mikor az eredeti nyelvben ugye ilyesmi nem történt), kínos az összes dialógus, de nem csak köztük. A srác funkciója tartósan a “hallgassatok a lányra” frázis ismételgetése, míg Jack Sparrow, atyaég. Minden erényét kiölték a karakternek, valamiféle iszákos, demens útitárs lett belőle minden funkció nélkül, miközben a visszaemlékezésben kaptunk egy kis emlékeztetőt, hogy valamikor egy talpraesett, nem véletlenül hírhedt kalóz volt. Közben néha deus ex machina történnek dolgok, mint Salazar megszállja a fiú testét (ja hogy tudott ilyet? most már tud), a csaj a sziget túlsó végéből kiszúrja, hogy “egy csillag hiányzik”, a mindentudó szigonyt pedig egyszerűen félbe lehet vágni (a jóöreg “még egy jelentése van a próféciának amire a döntő pillanatban rádöbbenünk” klisé), és még sorolhatnám. A végső ütközet borzasztó összecsapottnak tűnt a hosszú felépítéshez képest, főleg ha megnézem, hogy milyen volt az első három rész csúcspontja. Barbossat pedig megölték, újra. (Lehet én nem figyeltem, de volt tényleges oka leugrani és megölni a faszit? Nem vettem észre, hogy Salazar bárkit le akart volna rántani a mélybe, akkor nem lehetett volna, hogy mindketten életben maradnak, és feljönnek a vízből? Persze akkor -1 drámai halál, de mégis.)
    Bocsánat ha hosszú lett, összességében nekem ez bekerült a 4. mellé a jobb lett volna ha el sem készül – kategóriába. Az első három továbbra is kerek egész, ez pedig egy borzasztó lusta folytatási kísérletnek érződött.

  17. A negyedik kimaradt moziban de erre ismét beültem.A trailerek tetszettek és a film veszettül látványos lett.

    Nálam működött újra ez a kalózos móka.Inkább a harmadik folytatása ez,szóval így még jobban kilóg az elöző félresikerült rész.
    Eredeti nyelven néztem és Javier Bardem remek főgonoszt alakít.

    Igazából én is csak palinkamester véleményét tudom ismételni.
    A Kon-tikit összehozó rendezőpáros egy jó iparosmunkát tett le az asztalra.Ezen munkájuk miatt is voltam bizakodó a filmmel kapcsolatban.

    Pozitív csalódás.

  18. Az alapreceptet hozta, semmi többet. A zene és a látvány miatt mindenképp moziban nézős, de sokszor eléggé összecsapott volt a sztori, felesleges kitérőkkel. Úgy éreztem, hogy kicsit jobb vágással és időmanagement-el sokkal élvezhetőbb lett volna, a széria egyik legjobb darabja.

  19. az első három rész nagyon tetszett. egyetértek hogy ez kb. egy szinten vagy a 4. résszel csak máshogy szar :D

    Am egynek elmegy kategória, de nem ér fel az elődökkel.
    Johnny Deppet, vagy Jack Sparrow-ot egyenesen nem tudtam komolyan venni az első 3 részhez képest.
    Azokban egy hóbortos de céltudatos vagány kapitány volt, a 4.5.-ben meg egy hobó.

    Én is azt éreztem, hogy 1 óra elteltével leült a film, és igen kb. 20 perccel hosszabb volt mint kellene.
    Ha feszesebbre vágták volna is ugyan így érthető lett volna, és talán pozitívabban jövök ki a filmről.

    Nem mondanám h megéri moziban nézni, max csak akkor ha abszolúlt nincs jobb dolga az embernek.

    Összességében elment egynek, de egy csalódás volt :(

  20. Én senkit sem akarok megbántani, elfogadom mindenki véleményét, de itt egy-kettő pozitív kommentet olvasva felötlik bennem a kérdés, hogy mi ugyanazt a filmet láttuk? Ha ez volt a széria egyik legjobb darabja, akkor nem érdemlünk meg jó filmeket.. És elég csak 1 kérdést feltenni, ki is volt most ebben a filmben a főszereplő? Mert a kémia nélküli kötelező szerelmi szál tagjait is inkább mellék szereplőknek mondanám. A többiek, akik meg ténylegesen mellékletek voltak, a háttérből néha beböfögtek valamit. Vagy lehet, hogy csak azért mondom, mert a Guardians 2 óta kb csak közepes filmet láttam, de azért ezt remek iparos munkának, meg jó befejezésnek mondani erős túlzás. Első este még-még azt mondtam belefér a mozi, de azóta aludtam rá kettőt és nagyon nem ajánlom az erre kidobott pénzt.. De nem szeretnék senkit se megbántani, szóval no offense, csak furcsállom, hogy ennél jobb filmeket széttépett a nép, most meg cukrozzuk a sz*rt. Vagy ez amolyan nosztalgiából dicsérjük a lezárást dolog?

  21. Mi volt a stáblista utáni jelenet? Mert nekem azt megvárni már nem volt idegzetem.

  22. Próféta:
    Szerintem félre értetted a kommenteket. Elmondom én hogy értettem.
    ” Ha ez volt a széria egyik legjobb darabja ”
    ” Úgy éreztem, hogy kicsit jobb vágással és időmanagement-el sokkal élvezhetőbb lett volna, a széria egyik legjobb darabja. ”
    Szóval szerintem nem a széria legjobbjaként említette, hanem hogy jobb vágással és stb. akár az is lehetett volna. Szerinte.

    ” de azért ezt remek iparos munkának ”
    ” A Kon-tikit összehozó rendezőpáros egy jó iparosmunkát tett le az asztalra.Ezen munkájuk miatt is voltam bizakodó a filmmel kapcsolatban. ”
    Itt a jó iparos munkát véleményem szerint a Kon-tiki-re értette. De ha így van ha nincs, valóban kicsit kétértelmű lehet:D

    Szerintem amúgy csupán arról van szó, hogy megosztó lett a film. Én még csak nagyon rossz minőségben, mozisan láttam moovie-n az első fél órát kicsit pörgetve kb. de amit addig láttam az tetszett és az alapján jobb, mint a 4, sőt. Tényleg tetszett és nem volt csalódás. Bár… persze az messze van a film egészétől:D Kíváncsi leszek rá. Az egészet nem akarom lelőni gépen, majd a moziba.

    Abu:

    Őőőő még ugye sehogy se láttam kb. de még jó előre azt lehetett olvasni, hogy az Elizabeth-es rész ( amit a trailerben is láttunk ) az a stáblista utáni jelenetből volt. Ha nem így van azt már nyilván tudod, mert a filmet azt láttad, ha ott viszont nem volt akkor… igaz volt a pletyka. :) Részletesebbet én nem tudok, de majd más biztosan:P

    Ja és ” Vagy ez amolyan nosztalgiából dicsérjük a lezárást dolog? ”
    Elvileg nem volt lezárás, legalábbis amiket olvasok a stáblista utána jelenetről lesz folytatás. :) Persze, majd én is megnézem.

  23. @Abu: Stáblista utáni jelenet, szóval SPOILER:

    A jelenet a következő: Will és Elizabeth egy viharos estén alszanak az ágyukban. Közben koppanásokat döngéseket hallunk, ami bizony nem mennydörgésnek tűnik. A hálószoba ajtaja lassan kinyílik, s egy árnyék jelenik meg benne, lassan rávetülve a mátkapár ágyára. Az árnyék Davy Jones alakját formázza. Hirtelen mennydörgés rázza fel Will-t, aki körbenéz a hálószobában és nem lát senkit. Csak rémálom volt az egész. Will magához szorítja alvó nejét és visszaalszik. Ekkor a kamera lassan lefelé svenkel az ágy alá a padlóra, ahol sejtelmesen ráközelítenek néhány koralldarabkára.
    Talán mégsem álom volt?

    Ennyi.

  24. SPOILER:

    Vhogy éreztem hogy nem fogják tudni békén hagyni Davy Jones-t :(

    Na nekem ez is bajom még a szériával, hogy Barbossa-t minek cipelték 4 részen keresztül :(

    Vagy hogy a szigony eltörésével “minden” átkot feloldottak….. konkrétan egy csapással eltörölték a misztikumot a frenchise-ból … simán több értelme lett volna annak ha csak egyenként töri meg az átkokat.

    A következő részben az iránytű történetét is kifejthették volna, elvileg az átkok megszűnésével annak is le kellett volna állnia…

    Mi köze volt az iránytűnek Salazar-hoz miért csak akkor szabadulhattak ha Jack lemond a tűről, illetve miért nem “haltak meg, hogy lett belőlük Zombi?”

    Most a filmben ezt körül írták kicsit hogy düh gyülőlet és harag miatt, de akkor meg miért csak nekik sikerült vissza jönni?

    Szóval nah, sajnos sokkal több a hülyeség benne (rossz értelemben), mint amennyire szórakoztat.

  25. Ma néztük meg, majdnem tele volt a terem. Nekem eggyel jobb volt, mint a 4. rész, így olyan 6/10-et adok rá. Amúgy is kevés a kalandfilm, plusz a kalózos cuccok mindig megfognak. A poénok között-erre még visszatérek- 1-2 volt csak értékelhető (értsd nem erőltetett, stb.), ez jócskán lehúzza nálam, bár az is igaz, hogy kalandfilmnél nekem nem elvárás a poénözön.

    SPOILER LEHET

    Azt nem értettem, hogy a Hollandi miért nem segített nekik….

    SPOILER OFF

    OFFTOPIC, Human töröld ha úgy látod, de leírom, nem tudom magamban tartani.
    1. Az emberek nem tudnak csendben lenni… A nachos alaphang még elmegy, de nem értem mi van velük.
    2. Minden egyes “poénon” vihognak. Ettől még nehezebb a filmre koncentrálni. Most én vagyok sznob (remélem nem), vagy agyhalott közönségnek írnak rettentő gyenge poénokat? Egy vetítésben kíváncsi lennék hármótok véleményére. (Vö.: tavaly itthon a dirty grandpa vitt mindent valami év eleji cikk szerint).
    3. Nyilván én vagyok a bunkó, mikor a fenti 2 ok miatt szólok, először csak szarkasztikusan, utána már eréjesebben. De nem használ.
    Peace!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.