Csak röviden azért megemlíteném az idei év egyik legnagyobb sikerének folytatásához tartozó pletykákat:
– 80-as években játszódna, a hidegháború végébe keveredne Wonder Woman.
– Valamilyen módon szerepelne benne Chris Pine.
14 hozzászólás a “Wonder Woman 2-pletykák” bejegyzéshez
Reménykedem benne, hogy csak pletyka marad. Igazából számomra elcseszerintené a film végét és annak a hatását a BvS-sel összekötve számomra, ezzel szerintem nem is lennék egyedül…
Pine-t egy olyan rövidke szerepben tudnám elképzelni, ahogy pl Kent papa volt a hegyen vagy ilyesmi. Vagy amilyen a Squad filmben volt a látomások terén, hiszen elképzelhető volna, hogy Diana egy olyanban ugye szeretné életben látni őt.
De pl az unoka dologra nagyon nem vágyom, és ezt úgy mondom, hogy én pl tök ugyanúgy nézek ki, mint a nagymamám ebben a korban stb…el tudnám fogadni, ha muszáj… de nagyon reménykedem benne, hogy Jenkinsék másfelé mennek
Szerintem, minden, ami nem a “jelenben” játszódna, szembeköpné az eddigieket. Ezen kívül Patty Jenkins azt nyilatkozta, hogy egy jelenben játszódó történetet képzelne el. Ami persze nem jelent semmit, de talán egy kicsivel többet, mint ez a jelenlegi pletyka.
Csak nehogy megint a múltban játszódjon már, főleg ne a hidegháborúban. Nem a kgb-re vagyok kíváncsi egy ww filmben
Flashback-ben simán jöhetne valami Chris Pine. Ne nyavajogjatok, minél több Chris Pine van annál jobb.
Pine-t tuti, hogy visszaemlékezések formájában látjuk majd.
Remélem, ennek is lesz 8 része, mint a Fast & Furious-nak. Csakhogy ezt nézném is. :)
ki az a Chris Pine?
C’baoth Kirk kapitány és a Wonder Woman egyik szinfoltja :)
Ennek a pletyinek nem nagyon örülök.De nem aggodok Patty már kijelentette,h a jelenben fog akciózni Diana.
meg a bemutatokor jelentette ki, azota valtozhattak a dolgok
Minden jöhet ami nem a mai technikai korban játszódik. :)
C’baoth: Fenyő Krisztián
Nem hiszem, hogy a rendező dönti el, melyik karakter lesz a folytatásban és mikor fog a sztori játszódni.
human, még 1-2 hete is ezt mondta, de ez lényegtelen, majd az idő eldönti mi lesz.
Egyelőre ugye még az sem biztos, hogy ő rendezi. Remélem, az SD Comic Conon bejelentik.
Leave a Reply
Hirdetés
Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.