Kecsappa: Sony, Lethal Weapon 5, Samaritan, The Flash, JL, WW1984, Captain Marvel 2, Indy 5, Five Eyes, Bad Bloom, The Woman in the Window, Babylon,

Ez év első kecsapja, és sok filmes meme. Ha nem követitek be, akkor én is popupba teszem! Ja nem, mert az rohadt idegesítő, és szégyen minden oldalra, aki nyomja.

A Sony azt mondja, hogy a mozis forgalmazás mellett elkötelezett stúdióként több tehetség is elkezdett érdeklődni náluk, így számukra jól jött a Warner bejelentése a mozival egyidős házimoziról.

A 90 éves Richard Donner azt mondja, hogy ő rendezi a Lethal Weapon 5. részét. Danny Glover is azt mondta vagy 1 éve, hogy lesz belőle valami, szóval ki tudja. Mármint nem stúdió bejelentés egyik sem, csak interjúkban elejtett dolgok, úgy éreztem nem érdemel külön posztot, de lehet tévedtem.

Itt egy kép a Samaritanból, amiben Stallone egy 20 éve eltűnt szuperhőst alakít, akire a szomszéd kölök ráismer.

Damien Chazelle új filmje, a Babylon Brad Pittel csak 2022-ben kerül majd mozikba.

A The Flash forgatása elvileg áprilisban indul Angliában. Ray Fisher Cyborgja semmiképp nem lesz benne, mármint a karakter maga. Bár Fisher ezt tagadja közben.

Snyder megerősítette, hogy nincs terv a Justice League általa készített verziójának folytatására. “would I continue? I have no plan to. But as I said, I didn’t think I’d be here, so who knows?” Leginkább azért, mert ugye elfoglalt a zombis filmes franchisejával.

Ha már Snyder, azt mondja összesen 2 új jelenetet forgatott pluszban a Justice League-hez, az egyik Jokeres.

Patty Jenkins állítása szerint összesen egy tényleges jelenetet vágtak ki a Wonder Woman 1984-ből, szóval nem lesz ilyesmivel tele a film blu-ray-je.

“If there’s anyone that can reimagine and breathe fresh, new life into it, it’s her.” Chris Pine nyilatkozta Patty Jenkins megérkezéséről a Star Wars univerzumba.

Bria Larson elkezdett edzeni a Captain Marvel 2-ra.

Noma Dumezweni is érkezik az új Little Mermaidbe.

John Rhys-Davies kerülgette az Indy 5 kérdést, nem hiszi, hogy májusban forgatják, és hogy ő benne lesz, de ha hívják, akkor repül.

Cary Elwes is csatlakozott Guy Ritchie új filmjébe, a Statham főszereplésével készülő Five Eyes-ba.

James Gunn megerősítette, hogy az általa készített The Suicide Squad R besorolást kapott.

Bryce McGuire egészestés horrorja lesz a Bad Bloom, méghozzá Vera Farmiga főszereplésével. Egy ismeretlen szigeten levő családról szól, akik elszigetelten élnek ott, és kordában tartanak valami lényt.

A The Woman in the Window végül a Netflixre érkezik majd 2021-ben.

Elhunyt Michael Apted, a legismertebb rendezése talán a Gorillák a ködben.

Elhunyt Tanya Roberts.

Elhunyt Barbara Shelley.

Elhunyt a Police Academyből ismert Marion Ramsey.

A The Last Samurai-ban szereplő Seizo Futomoko is meghalt.

Elhunyt Joan Micklin Silver filmrendezőnő.

Egy részlet a Don’t Tell A Soulból.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 01. 09. 13:31
megjelenés
20
hozzászolás


Wonder Woman 1984 – Somehow Steve returned

A blockbuster kérpegényfilm, a nyári nagy dobásnak szánt DC-mozi, amiben tulajdonképpen egy jó akciójelenet van? Lehet követnem kellett volna a példájukat, és nem ezzel kezdeni, de basszus, ismét a közepére tartogatták, mint a pár évvel ezelőtti Wonder Womanban a senkiföldjés cuccnál. Jelen esetben nyilván a sivatagos akcióra gondolok, ami lehetett volna kabaré is, de valahogy mégis működött. Nyilván a legjobbaktól tanultak, a Civil War filmből. Sorry not sorry.

A történetről nem sokat tudok elárulni. Somehow Steve returned. De komolyan. Oké, jobban megalapozzák, mint a Rise of Skywalkerben, viszont nem tudtam kihagyni a magas labdát, mert vígjátékba illő szinte minden fordulat a filmben, így Steve visszatérése is. Valójában valami képes valóra váltani a kívánságokat, és ekörül lesz a bonyodalom, amit valamennyire rejtegettek a trailerekben, szóval nem akarok jobban belemenni.

A lényeg, hogy elvileg a szívre mentek rá, a vágyakra. Valójában viszont semmire sem mentek rá. Egy nagy nulla a film, és nem csak a történet semmiségére gondolok, az iszonytatóan semmiből jövő fordulatokra, arra, hogy elvileg a következményekről is szól pont az a film, aminek semmi következménye sincs. Aki az utolsó 20 perc után mást mer mondani, azt nem tudom komolyan venni.

A legszomorúbb, hogy mint durrbele látványfilm sem működik a Wonder Woman 1984. Szépen néz ki, viszont ritmustalan, vált a jó dolgokról máshova, csak hogy a plotot rugdossa előre, és alig van benne látványos akció. Itt meg főleg a végét tudom emlegetni, amikor is a sötétben rejtegetett CGI lecsap, és a verekedésnek nincs tere egyszerűen, nem érződik nagynak.

Tudjátok, hogy kedvelem a DC fanokat is (bár nem hiszik el:), főleg az értelmesebbeket, igyekszem megérteni őket, de most nehéz lesz, mert a Wonder Woman 1984-ben nem sok mindent lehet védeni. Talán azt lehet felemlegetni, ahogy Steve rácsodálkozik mindenre a 80-as években, és ezen jól mulat Diana is velünk közösen. És talán Kristen Wiiget meglepetésként, bár igazából az egész szereplőgárda remek továbbra is. Oké, még a sivatagos akciót hozhatnám szóba, bár szerintem az már megosztóbb kérdés, de nekem tetszett.

Ami viszont nem annyira meglepő így a film után, hiszen már korábban is mondták, meg nemrég láttuk az új Jokert, miközben a Suicide Suadban is él egy Joker, hogy a DCEU továbbra sem akar tényleg Universe lenni, hiszen Wonder Woman idei kalandja nem igazán illik bele az eddigi DC-filmekbe. Egy felejthető mellékkaland az egész.

Lehet ha 90 perc lenne az egész, és jobban fókuszálnak, mert így inkább szétestek a sok sztorival… áh nem, azon kívül, hogy már az első 20 percben kikacsintanak a lány nézőknek a példaképségre gondolva, ez bizony egy tipikus paycheck darabnak érződött.

human
írta
2020. 12. 26. 22:47
megjelenés
94
hozzászolás


Holnap?

A Wonder Woman 1984 holnap kerül fel az HBO Maxra (sajnos a hazai HBO Go-ra nem). Itt van még két poszter hangolódni.

human
írta
2020. 12. 24. 08:50
megjelenés

hozzászolás


A Wonder Woman 1984 új előzetese

Közös, wonderful élmény lesz a Wonder Woman karácsonykor. A hazi mozik zárva, nem? Szóval mindenki izzítja a VPN-t már? Vagy valami mást.

Egyelőre úgy látom nagy szidást nem kapott a film az első reakciókon, kb “az ünnepi blockbuster ami kell nekünk a mostani időkben”, de ezek még csak a közösségi médiára engedettek, nem a nagy kritikák.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 12. 08. 00:14
megjelenés
1
hozzászolás


És ez a két WW84 poszter?

IMAX meg minden, már aki mer kockáztatni. Ha egyáltalán itthon lehet majd, de erről nem mi döntünk (udapte: január 11-ig minden marad zárva itthon).

Maradjunk a filmnél, na meg a két nagyon színes poszternél.

human
írta
2020. 12. 07. 03:50
megjelenés
7
hozzászolás


A Wonder Woman 1984 fullextrás lesz az HBO Max-on

Patty Jenkins bejelentése alapján ez lesz az első film a szolgáltatáson, ami az alábbi technológiákkal válik nézhetővé: 4K Ultra HD, HDR 10, Dolby Vision AND Dolby Atmos!

human
írta
2020. 12. 02. 03:40
megjelenés
18
hozzászolás


A legújabb Wonder Woman 2 bemutató időpontos pletykák

A Variety értesülései szerint a Warner azért nem vette ki a Wonder Woman 1984-et decemberről (ugye minden más nagyobb film dobbantott onnan), mert meg akarják tartani a bemutatót, és rövid mozis sugárzás után januárban kidobni a filmet HBO Max-ra. Ez biztos hatalmas anyagi veszteség benyelése is, hiszen naiv lenne azt gondolni, hogy 40-50 millió ember hirtelen előfizet miatta az HBO Max-ra. Konkrétan az HBO Max jelenleg 8,6 millió aktiválásnál jár. Ellenben egy nagy sláger lehetne, olyasmi amiatt felfigyelnek az emberek a szolgáltatásra.

A Warner által fontolgatott másik lehetőség, hiszen egyre valószínűbb a vakcina, hogy 2021 nyarára tolják a bemutatót, de ugye elég sok film csúszott, szóval dugig lesznek a hónapok.

Random illusztráció:

human
írta
2020. 11. 13. 22:09
megjelenés
14
hozzászolás


Kecsap: Cavill, Don’t Worry, Darling, Wonder Woman streaming, Don’t Breathe 2, Umma, Katie Hill, Super High, Intrusion, Red Notice, The Memory Police, Every Note Played, Jurassic World: Dominition, Mosul

Ami a héten kimaradt, vagy saját cikket nem ért, tessék, ne maradjon le, catch up.

Egy bazi nagy Henry Cavill cikk.

Kiki Layne & Gemma Chan is csatlakozott az Olivia Wilde rendezésében készülő Don’t Worry, Darling-hoz

A filmes meme-vel teletömött facebook oldal.

Natalie Portman felfedte, hogy a Thor: Love and Thunder a The Mighty Thor képregényből merít, amiben Jane szuperhősködik miközben rákkezelést is kap.

Jön a Super High, avagy Andy Samberg, Craig Robinson & Common közös szuperhős filmben! A történet? Egy olyan fű körül bonyolódik, ami szupererőt ad az elszívójának.

A Russo testvérek producerkedésével készült akciófilm, a Mosul végül a Netflixnél kötött ki. Egy csapat gerilláról szól, akik anno felvették az ISIS-szal a harcot, amikor azok a terroristák bevették a városukat.

Az Amazonnál készül a The Memory Police regény adaptációja, méghozzá Reed Morano rendezésében, viszont Charlie Kaufman forgatókönyvéből. A történet érdekes: egy név nélküli tengerparton a dolgok elkezdenek eltűnni nem csak fizikailag, de az emberek emlékezetéből is, viszont páran képesek felidézni ezeket, rájuk vadászik a memória rendőrség.

Patty Jenkins azt mondja, hogy a Wonder Woman 1984-nél a kizárólagos streaming premier kizárt, nincs is róla szó. Viszont ha jól veszem ki, akkor a mozi+streaming azért nincs kizárva. “Direct to streaming is not even being discussed. We are still 100% behind the theatrical experience for #WW84 and supporting our beloved theater business.”

Stephen Lang végzett a Don’t Breathe 2 forgatásával.

Iris K. Shim filmjében, az Umma-ban Sandra Oh lesz a főszereplő, karaktere egy amerikai farmon él nyugis életet, de az elhunyt édesanyja Koreából érkező maradványai teljesen felzaklatják, fél, hogy ő is olyanná válik, mint az anyja volt.

Új képen a Jurassic World: Dominition, avagy a 3. rész egyik szereplője. Honnan is ismerős.

A Katie Hill életéről szóló filmben Elisabeth Moss lesz a főszereplő. A képviselőnő arról vált híressé, hogy kénytelen volt lemondani, mert viszonyt folytatott az egyik alatta dolgozó emberrel. Ezután a férja is bosszút állt rajta, és meztelen képeket töltött a nőről a netre, amivel a bulvár célpontjává vált.

Az Every Note Played is adaptálásra kerül, méghozzá Angelina Jolie & Christoph Waltz főszereplésével valószínűleg. Egy világhírő zongoraművész a fő művét alkotná meg éppen, amikor sokkoló diagnózist kap. A volt felesége vállalja, hogy gondoskodik róla, és így a férfi elkezdi átértékelni a boldogságról alkotott nézeteit.

Bevallom kicsit meglepett a hír, hogy Tom Cruise is feltűnik majd a Netflix nagy kémes filmjében, a Red Notice-ban, amiben Dwayne Johnson, Ryan Reynolds és Gal Gadot főszerepel. Valahogy nem illik melléjük.

Freida Pinto és Logan Marshall-Green lesz a Netflixre érkető Intrusion főszereplője. Egy betörésről szól, ahol otthon van a család. Ezután az asszony mindenkire elkezd gyanakodni a kisvárosban, ahol élnek. Ennek itthon van hivatalos elnevezése? Home invasion odakinn. A rendező Adam Salky (I Smile Back).

Még egy Mission Impossible forgatási anyag:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 10. 10. 13:38
megjelenés
12
hozzászolás


Wonder Woman a Rolling Stone címlapokon

Amíg még decemberi a dátum (egyelőre a december tart, csak a Dune ment el onnan), addig pörög a marketing gép is. Szóval itt van Gal Gadot.

human
írta
2020. 10. 07. 02:27
megjelenés
2
hozzászolás


Kecsap: Evil Dead, Zatanna, The Nutty Prof, Lockdown, Gucci, Upstate, 65, Don’t Worry D., My Spy 2, még egy Pinocchio, a tehetség súlya, Troll, Black Widow, VelociPastor, Ready Player Two?, Borderland, Baria Beetle, WW84 előzmény

Pár régebbi, pár új, na meg a vicces hülyeségekkel teli facebook ajánlás.

Az új Evil Dead teljes címe elvileg Evil Dead Rise lesz, legalábbis a producer Bruce Campbell szerint. (Evil Dead Now-ról nevezték át, szerencsére.)

A Project X Entertainment megszerezte a The Nutty Professor reboot jogait.

Doug Liman 10 millióból forgatja a Lockdownt, méghozzá valószínűleg Anne Hathawayjel. Egy rablós-romantikus film, ami a 2020 karanténjai alatt játszódik.

Ridley Scott filmjében Lady Gaga, Robert De Niro, Al Pacino, Adam Driver és Jared Leto is szerepelni fog. A törénet Maurizio Gucci halálának körülményeit mutatja be.

A Netflixhez érkezik majd az Upstate, amiben Ryan Reynolds a főszereplő. Bár a történetről nem fedtek fel sokat, viszont Reynolds közösen írja John Augusttal, akivel a The Nines-t csinálták. Hmhm.

A Quiet Place-t író Scott Beck és Bryan Woods duóta a Sony-nak készítí a 65-öt, aminek a főszereplője Adam Driver lesz. Egy sci-fi thrillerről van szó.

Brothers:

A Warner elvileg egy Zatanna Zatara filmet fejleszt. A karakter a Justice League Darkból lehet ismerős, és telekinézisre, telepátiára, teleportálásra meg ilyesmikre képes.

Olivia Wilde következő rendezésében, a Don’t Worry Darlingban Harry Styles érkezik a távozó Shia LaBouf helyére.

Cage megtalálta méltó társát az Unbearable Weight of a Massive Talentben? Pedro Pascal ugrik be mellé a WTF koncepciós filmbe.

Tom Hanks lehet Geppetto a Robert Zemeckis rendezésében várható Pinocchio filmben.

Patty Jenkins azt mondja, hogy a Wonder Woman 3 lesz valószínűleg részéről a kilépési pont.

A 2018-as Tomb Raider rendezője visszatér szülőországába, Norvégiába, és Troll címmel feldolgoz egy skandináv legendát egy 1000 éves hatalmas lényről, ami végre kiszabadul a hegyekben, és elkezd rombolni az országban.

Már igyekeznek összehozni a My Spy 2-t az amazonnál, persze az eredeti rendezővel és Bautistával.

Az Ant-Man rendezője azt mondja a 3. részről, hogy sokkal “hatalmasabb” lesz:

I think the third Ant-Man movie is going to be…a much bigger, more sprawling movie than the first two. It’s going to have a very, very different visual template. And that’s all I will say.

Novemberben talán nézzük a Black Widow-t, főleg ha a Tenet kaszál. A lényeg, hogy kiderült: 30 percet IMAX-be forgattak a filmnél.

Már készül a VelociPastor második része, méghozzá jóval több pénzből, mint az első (trailer).

Jön a Ready Player Two ősszel, legalábbis a könyv, szóval tippre várható az adaptálása is.

Az Isaka Kotaro által írt Maria Beetle adaptációját David Leitch (Atomic Blonde) rendezi, és Brad Pitt is szerepel majd benne. Ez már a sokadik közös munkájuk lesz, hiszen amikor Leitch még kaszkadőr volt a Fight Clubb környékén, akkor és ott találkoztak.

John Boyega, Felicity Jones, Jack Reynor és Jodie Turner-Smith is csatlakozott az IRA thriller Borderlandhez. Egy bosszúval fűtött üldözős film.

A Disney új Peter Pan filmjébe Jude Law-t akarják megszerezni Hooknak.

Előzmény képregényt kap a Wonder Woman 1984.

human
írta
2020. 09. 12. 12:22
megjelenés
8
hozzászolás


Pénteki dátumtolás: Candyman…. és Wonder Woman 1984 (közvetve a Dűne is)

Inganak az ősz-tél pozitív kilátásai a Tenet bemutatója után. Nyilván az kevés embert izgat, hogy 2020 októberéről a Candyman átkerült egy meghatározatlan 2021-es dátumra.

Ellenben az, hogy a Wonder Woman 1984 október 2-ről átkerült 2020 karácsonyára, az már szomorúbb.

Ez már nem hír, de a december 17-re kitűzött Dune is Warner stúdió gyártmány, ahogy a WW84, szóval nem hiszem, hogy a Warner 2 nagyágyút ellő egymás mellett 1-1 héttel, avagy csak az egyikőjük marad tényleg december közepén.

human
írta
2020. 09. 12. 02:35
megjelenés
15
hozzászolás


Zimmer és a WW84

Avagy a Wonder Woman 1984, amikor is játszódik majd a film. Felfedték az egyik dalt a Hans Zimmer által készített filmzenéből.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 08. 24. 20:36
megjelenés
1
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.