Kecsappa: Sony, Lethal Weapon 5, Samaritan, The Flash, JL, WW1984, Captain Marvel 2, Indy 5, Five Eyes, Bad Bloom, The Woman in the Window, Babylon,

Ez év első kecsapja, és sok filmes meme. Ha nem követitek be, akkor én is popupba teszem! Ja nem, mert az rohadt idegesítő, és szégyen minden oldalra, aki nyomja.

A Sony azt mondja, hogy a mozis forgalmazás mellett elkötelezett stúdióként több tehetség is elkezdett érdeklődni náluk, így számukra jól jött a Warner bejelentése a mozival egyidős házimoziról.

A 90 éves Richard Donner azt mondja, hogy ő rendezi a Lethal Weapon 5. részét. Danny Glover is azt mondta vagy 1 éve, hogy lesz belőle valami, szóval ki tudja. Mármint nem stúdió bejelentés egyik sem, csak interjúkban elejtett dolgok, úgy éreztem nem érdemel külön posztot, de lehet tévedtem.

Itt egy kép a Samaritanból, amiben Stallone egy 20 éve eltűnt szuperhőst alakít, akire a szomszéd kölök ráismer.

Damien Chazelle új filmje, a Babylon Brad Pittel csak 2022-ben kerül majd mozikba.

A The Flash forgatása elvileg áprilisban indul Angliában. Ray Fisher Cyborgja semmiképp nem lesz benne, mármint a karakter maga. Bár Fisher ezt tagadja közben.

Snyder megerősítette, hogy nincs terv a Justice League általa készített verziójának folytatására. “would I continue? I have no plan to. But as I said, I didn’t think I’d be here, so who knows?” Leginkább azért, mert ugye elfoglalt a zombis filmes franchisejával.

Ha már Snyder, azt mondja összesen 2 új jelenetet forgatott pluszban a Justice League-hez, az egyik Jokeres.

Patty Jenkins állítása szerint összesen egy tényleges jelenetet vágtak ki a Wonder Woman 1984-ből, szóval nem lesz ilyesmivel tele a film blu-ray-je.

“If there’s anyone that can reimagine and breathe fresh, new life into it, it’s her.” Chris Pine nyilatkozta Patty Jenkins megérkezéséről a Star Wars univerzumba.

Bria Larson elkezdett edzeni a Captain Marvel 2-ra.

Noma Dumezweni is érkezik az új Little Mermaidbe.

John Rhys-Davies kerülgette az Indy 5 kérdést, nem hiszi, hogy májusban forgatják, és hogy ő benne lesz, de ha hívják, akkor repül.

Cary Elwes is csatlakozott Guy Ritchie új filmjébe, a Statham főszereplésével készülő Five Eyes-ba.

James Gunn megerősítette, hogy az általa készített The Suicide Squad R besorolást kapott.

Bryce McGuire egészestés horrorja lesz a Bad Bloom, méghozzá Vera Farmiga főszereplésével. Egy ismeretlen szigeten levő családról szól, akik elszigetelten élnek ott, és kordában tartanak valami lényt.

A The Woman in the Window végül a Netflixre érkezik majd 2021-ben.

Elhunyt Michael Apted, a legismertebb rendezése talán a Gorillák a ködben.

Elhunyt Tanya Roberts.

Elhunyt Barbara Shelley.

Elhunyt a Police Academyből ismert Marion Ramsey.

A The Last Samurai-ban szereplő Seizo Futomoko is meghalt.

Elhunyt Joan Micklin Silver filmrendezőnő.

Egy részlet a Don’t Tell A Soulból.

20 hozzászólás a “Kecsappa: Sony, Lethal Weapon 5, Samaritan, The Flash, JL, WW1984, Captain Marvel 2, Indy 5, Five Eyes, Bad Bloom, The Woman in the Window, Babylon,” bejegyzéshez

  1. The Woman in the Window:
    Ez most valami új megerősítés vagy hogy került elő? Ha jól emlékszem augusztus végén tárgyaltak és szeptember elején meg is vette a Netflix.

  2. A Samaritan így ránézésre méltóbb szellemi örököse lehetne a Sebezhetetlennek mint az Üveg volt.

  3. A popup valóban az, de ha szabad egy tippet, az oldalsávba-helyezés se rossz opció.

  4. Három vénember botorkál össze-vissza az 5 forgatásán, és megpróbálják elhitetni a nézőkkel, hogy két 60+/70+ rendőr még bármilyen aktív rendőri nyomozást végig tudnának csinálni. Vagy hogy bármilyen szinten ők lennének egy ilyen filmnek a főszereplői. Egy 90 éves embernek meg nem adnék semmilyen munkát, nem hogy rendezést.

  5. Én senkit se írnék le pusztán az életkora alapján. Nem lehet általánosítani. Az idősek között is akadnak szép számmal olyanok, akik köröket vernek a mai huszonévesekre hozzáértés, bölcsesség, élettapasztalat, és főleg a munkához való hozzáállásuk alapján. Személyesen is ismertem ilyen embert. :)

  6. @speranza

    tényleg “akadnak az idősek között sokan akik köröket vernek a huszonévesekre bölcsesség és élettapasztalat alapján”?
    no fene! sok ilyen evidenciát tudsz még? :D
    a hozzáértésnek és a munkához való hozzáállásnak mondjuk fogalmam sincs mi köze ahhoz, hogy bizonyos kor fölötti színésznek nem igazán való főszerep akcióvígjátékban, de te biztosan érted az összefüggést ebben is. :)

  7. Hogy csak egy példát említsek, ott voltak a Red-filmek, amiket kifejezetten idős színészekre írtak. Vígjáték és akció egyben. Helen Mirren, John Malkovich, Bruce Willis, Anthony Hopkins egytől egyig kitűnő színészek, és zseniálisak voltak bennük. :)

  8. Azért Eastwoodon is már látszik az idő. Másrészről a kettő nem ugyanaz. Eastwood legutóbbi filmje 2 éve volt és jön az új. Richard Donner legutóbb filmet 15 éve rendezett. Jó filmet meg 23 éve….

  9. A Lethal Weapon 4 tökéletes lezárása volt a szériának. Elfogadom, ha maga a film nem tetszett valakinek, de a záró 10 perc, és ahogy Riggs karaktere révbe ér a gyermeke születésével, az kifogástalan. Nem kell ide semmilyen utózönge, pláne nem a Logan stílusában, ahogy a rendező elhintette.

  10. Ha jól veszem ki a Sonys dolgot, akkor pár ismertebb arc projekt után érdeklődött náluk, azután, hogy a Warner bejelentett a streaming & mozi egyidőben dolgot?

    Ez két dolgot jelenthet:
    1. A Sony jól jár, mert lesz pár ismert név a készülő produkcióiba, illetve a színészek is finoman megüzenték ezzel, hogy nem akarnak olyan produkciókban leragadni, ami egyből netre is megy.

    2. A Warner nem gondolta át mit tesz, nyilván tapogatózik ő is, változhat sok minden pár hónap alatt, de az, hogy a stúdiótól elmennek, akik eddig ott szerettek dolgozni, ez nem hiszem, hogy megéri

  11. @LasDen

    Szerinted annak amit a rendőrős filmekben/sorozatokban látunk annak bármi köze van bármilyen valós “aktív nyomozás”-hoz :D Fikció az egész. És mivel fikció, ha az van a forgatókönyvben, hogy nyomoznak akkor nyomoznak és kész. :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.