Kecsappa: Sony, Lethal Weapon 5, Samaritan, The Flash, JL, WW1984, Captain Marvel 2, Indy 5, Five Eyes, Bad Bloom, The Woman in the Window, Babylon,

Ez év első kecsapja, és sok filmes meme. Ha nem követitek be, akkor én is popupba teszem! Ja nem, mert az rohadt idegesítő, és szégyen minden oldalra, aki nyomja.

A Sony azt mondja, hogy a mozis forgalmazás mellett elkötelezett stúdióként több tehetség is elkezdett érdeklődni náluk, így számukra jól jött a Warner bejelentése a mozival egyidős házimoziról.

A 90 éves Richard Donner azt mondja, hogy ő rendezi a Lethal Weapon 5. részét. Danny Glover is azt mondta vagy 1 éve, hogy lesz belőle valami, szóval ki tudja. Mármint nem stúdió bejelentés egyik sem, csak interjúkban elejtett dolgok, úgy éreztem nem érdemel külön posztot, de lehet tévedtem.

Itt egy kép a Samaritanból, amiben Stallone egy 20 éve eltűnt szuperhőst alakít, akire a szomszéd kölök ráismer.

Damien Chazelle új filmje, a Babylon Brad Pittel csak 2022-ben kerül majd mozikba.

A The Flash forgatása elvileg áprilisban indul Angliában. Ray Fisher Cyborgja semmiképp nem lesz benne, mármint a karakter maga. Bár Fisher ezt tagadja közben.

Snyder megerősítette, hogy nincs terv a Justice League általa készített verziójának folytatására. “would I continue? I have no plan to. But as I said, I didn’t think I’d be here, so who knows?” Leginkább azért, mert ugye elfoglalt a zombis filmes franchisejával.

Ha már Snyder, azt mondja összesen 2 új jelenetet forgatott pluszban a Justice League-hez, az egyik Jokeres.

Patty Jenkins állítása szerint összesen egy tényleges jelenetet vágtak ki a Wonder Woman 1984-ből, szóval nem lesz ilyesmivel tele a film blu-ray-je.

“If there’s anyone that can reimagine and breathe fresh, new life into it, it’s her.” Chris Pine nyilatkozta Patty Jenkins megérkezéséről a Star Wars univerzumba.

Bria Larson elkezdett edzeni a Captain Marvel 2-ra.

Noma Dumezweni is érkezik az új Little Mermaidbe.

John Rhys-Davies kerülgette az Indy 5 kérdést, nem hiszi, hogy májusban forgatják, és hogy ő benne lesz, de ha hívják, akkor repül.

Cary Elwes is csatlakozott Guy Ritchie új filmjébe, a Statham főszereplésével készülő Five Eyes-ba.

James Gunn megerősítette, hogy az általa készített The Suicide Squad R besorolást kapott.

Bryce McGuire egészestés horrorja lesz a Bad Bloom, méghozzá Vera Farmiga főszereplésével. Egy ismeretlen szigeten levő családról szól, akik elszigetelten élnek ott, és kordában tartanak valami lényt.

A The Woman in the Window végül a Netflixre érkezik majd 2021-ben.

Elhunyt Michael Apted, a legismertebb rendezése talán a Gorillák a ködben.

Elhunyt Tanya Roberts.

Elhunyt Barbara Shelley.

Elhunyt a Police Academyből ismert Marion Ramsey.

A The Last Samurai-ban szereplő Seizo Futomoko is meghalt.

Elhunyt Joan Micklin Silver filmrendezőnő.

Egy részlet a Don’t Tell A Soulból.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 01. 09. 13:31
megjelenés
20
hozzászolás


Kecsap: Extinction, Leonardo Da Vinci, Isle of Dogs, The Grinch, Holdraszállás, On Chesil Beach, Magic Hour Gadottal, Lethal Weapon 5, Fast & Furious spinoff, Butterfingers, Donald Glover, Red Notice a sziklával, V. Henrik, V. Elem, Finest Kind, Operative, Gocci Mane, Rosemary’s Kennedy, He-Man

A Netflix megvett még egy moziba szánt sci-fit. Az Extinction főszereplői Michael Pena és Lizzy Caplan, akik egy a Földet ért támadás közben igyekeznek életben maradni.

Film készül Walter Isaacson Leonardo Da Vinci életéről szóló könyvéből, méghozzá Leonardo DiCaprio-val a főszerepben.

Itt egy részlet az Isle of Dogs-ból. Továbbra is nagyváros ez az animációs film.

Kontrasztnak:

A Minionok készítői idén jönnek egy Grinch-filmmel is, amibe most bele lehet nézni.

Richard Linklater következő filmje is egy felnövés történet lesz, méghozzá olyan ami a holdraszállás idején játszódik. Egy NASA dolgozó fiatal fiának a szemszögéből követhetjük majd az emberiség hatalmas lépését.

Itt egy kép az On Chesil Beach-ből, amiben Saoirse Ronan a főszereplő. Egy sikeres regényen alapszik, ami egy pár mézesheteiről szól a 60-as években.

A Wonder Woman 2 munkacíme Magic Hour lett.

Rose Byrne nem fog szerepelni az X-Men: Dark Phoenixben.

Richard Donner a Halálos fegyver 5-ről beszél. Nagyon sötét lenne a film Lethal Finale címmel, de szerinte nem fog megvalósulni:

And I’m ready to do 5. It’s called Lethal Finale. It’s very dark. And we were all set to go and now Warner Bros. is doing their old-fashioned tricks. Not Warner Bros., there’s this guy who runs the studio who’s great but they have these people in the legal department who do the negotiating in the most counter-productive way. They should be sent to a studio and work with the producers and directors and actors, and learn what makes a film, and then negotiate. But it’s just embarrassing. And it’s too bad, because there’s a wonderful writer named Channing Gibson, who wrote 4 for me, and we have a really great story. It is dark, but I wanted to end it on an emotional note, and I don’t think it’s gonna happen. It’s heartbreaking.

Stephen Merchant is szerepelni fog a Girl in the Spider’s Webben, ami a 4. Girl With The Dragon Tattoo könyvön alapszik.

David Leitch (Deadpool 2) a stúdió kiszemelte a Fast & Furios spinoff élére. Ez az amiben a Rock és Statham hülyülnek majd.

Aki Donald Gloverről (most épp a Solo filmben lesz) olvasna egy hatalmas cikket és nézne képeket, azon az Esquire segít.

Russell Brand lesz a főszereplője a Butterfingers című akciókomédiának, amit Tom Nash (Full Nelson, Percentages) írt. A történet egy magányos bérgyilkosról szól, akit ugyanarra a munkára fogadnak fel, mint legnagyobb riválisát.

A legnagyobb stúdiók licitáltak egymásra, hogy megszerezzék a Red Notice-t, végül az Universal és Legendary kettőse teszi majd le a pénzt. Azt nem tudom minek, ha rendezőnek Rawson Thurbert (Central Intelligence) akarják. A főszereplő Dwayne Johnson, és valami heist thriller az egész, ami sok helyszínnel bír majd a világon. Kivételesen anyagi dolgokat is tudunk, mert így adták el a filmet: a Rock 20 millát kap érte, a budget pedig max 125 millió lesz. Tippre egy Mission Impossible-szerű franchise lehet a céljuk. Mondjuk ha bukik a Skyscraper, akkor a rendező-sztár páros lehet feloszlik, hiszen azon is közösen dolgozott a Rock és Thurbert.

David Michod (Animal Kingdom) új filmje a The King lesz, amiben Timothee Chalamet (Call Me By Your Name) alakítja majd a fiatal V. Henriket. Ja igen, valahogy modern köntösbe csomagolják a Franciaországot meghódító király történetét.

Itt egy galéria az 5. elem concept artjaival.

Jake Gyllenhaal, Ansel Elgort és Zendaya lesz a Finest Kind főszereplője, amit Brian Helgeland (L.A. Confidential, Mystic River) ír és rendez. A történet két testvérről szól, akik belekeverednek a bostoni alvilágba.

A The Operative igaz történeteken alapul, és egy nőről szó, akit beszervez a Mossad hogy Teheránban kémkedjen nekik. A főbb szerepekre most próbálják megszerezni Diane Krugert (Inglorious Bastards) és Eric Banat (Munich, Hanna).

Film készül Gucci Mane életéről, méghozzá a rapper által írt The Autobiography of Gucci Mane című könyv alapján. Hogy lett csóró alabamai srácból, akinek szélhámos volt az apja, ilyen sikeres rapper.

Elisabeth Moss (The Handmaid’s Tale) lesz a főszereplő a Rosemary Kennedy életével foglalkozó filmnek, ami John F. Kennedy húgáról szól. Bemutatja miért és miképp lett háttérben tartva a nő, hogy a testvére politikai céljai érvényesülhessenek. A rendező Ritesh Batra’s (Our Souls At Night).

Egy látványos, agyonvillódzó tv-spot a Wrinkle in Time-nak.

Végül mégsem David S. Goyer rendezi majd a Masters of the Universe-filmet a Sonynak, amiben ugye He-Man lenne a főszereplő. Bár a Sony tartja a 2019 decemberi dátumot, szóval lassan kénytelenek lesznek tényleg találni valakit, mert ez már a 3. rendező, aki lelépett a projekttől.

A végére itt van ez a két poszter, ami lemaradt a múlt héten. A Quiet Place meg a Pacific Rim 2 még egyszer.

human
írta
2018. 02. 12. 16:39
megjelenés
11
hozzászolás


A Deadline szerint lehetséges egy Lethal Weapon 5

Pont most, amikor épp megalázzák a franchiset a tévében? A hír lényege: Mel Gibson, Danny Glover és a rendező Richard Donner már tárgyal a Warnerrel, és elvileg a Lethal Weapon 4 írójának munkájából csinálnának egy folytatást.

Amúgy már hosszabb ideje szó van erről a filmről, mint amilyen öreg a blog, szóval nagyjából az szól a dolog mellett, hogy Mel Gibson visszatérését segítené és Danny Glover ismét főszerepet kapna valamiben. De komoly akciókban… hát nem tudom. Sokkal jobban örülnék, ha Shane Black térne velük vissza a franchisehoz, ő talán tudna valamit kezdeni az öreg karakterekkel.

human
írta
2017. 10. 27. 22:36
megjelenés
37
hozzászolás


Úgy néz ki nem lesz Halálos Fegyver 5

Shane Black hiába írta meg, és akarná rendezni, egy mostanában elkövetett interjúban azt vetette el, hogy semmi esélyt nem lát a project megvalósulására. Nem mondta, hogy esetleg Gibson az ok, semmi ilyesmit, egyszerűen csak fogadjuk be a rosszhírt.

That one is as good as dead. It won’t happen. Which is a pity

Tudjátok mi lenne a durva, reboot, na az baszna be. Semmi ilyen hír nincs, nem kell aggódni– még.

human
írta
2009. 03. 11. 04:12
megjelenés
18
hozzászolás


Mel Gibson is not cool anymore

Úgy néz ki Mel-en elbukik a Halálos Fegyver 5, amit Shane Black követett el írásilag. Fuck. Passzolta a lehetőséget.

human
írta
2008. 10. 14. 00:15
megjelenés
35
hozzászolás


Nincs sok idő edition: Choke, Smart, Depp, Halálos Fegyver 5

Na, pár hír és pletyka befutott mára is. Az első rögtön az, hogy a zörgő náadsban elhajított tealevelekből azt olvasták ki a madarak, hogy Depp 56 millió dollárt fog kapni a Karib 4-ért. Ez durva összegnek tűnik, meg inkább olyannak, hogy a 4-5-ért kap ennyit, mert egy darab filmért (ami mondjuk nélküle nézhetetlen lenne) ez nagyon nagy összeg.

Aztán meg azt is járja, hogy a Shane Black forgatókönyvből meglesz az a Halálos Fegyver 5. És ilyen az amikor bízunk egy íróban, nem? Mármint valmai random névvel próbálná feltámasztani a Warner a két nagy akciószériából az egyiket, akkor húznánk a szánk, de Black olyna jó dolgokat tett az asztalra, hogy hiszünk benne, abban hogy sikerül a két öreget egy nagy ügyre visszahozni, amiben átadják a stafétabotot a fiataloknak, akik főbb szereplők lesznek talán.

És a kisebb hír, ami nem váratlan: Get Smart 2. A film jól hozott a konyhára, jó kritikákat kapott, stb… Lesz folytatás.

És végül a Choke egy újabb, vagy ilyesmi posztere. Itt még nem volt, és talán az egyik legjobban várt film még idén (amit majd DVD-n nézünk MO-n persze?)

Ja és, bár itthon kevesen vették át mivel elég nagy hülyeségnak tűnt, nem mostanában lesz Blade Runner 2 ha lesz, bár az ötletet fontolgatta a stúdió, de hát milyne ötletet nem fontolgatnak?

human
írta
2008. 10. 07. 15:06
megjelenés
26
hozzászolás


Shane Black nagyon ráért

És mivel forgatókönyv író, így egy régi művét vette elő, hogy valami folytatást eszkábáljon hozzá. Nos így született meg a Halálos fegyver 5 forgatókönyve anélkül, hogy bárki tudott volna róla! Legalábbis ezen insider blog (amit a képünkbe tolnak jelszóvédetten, hogy pubik, pórnép, itt a sok infó de nem tudjátok a jelszót) szerint kész van a forgatókönyvvel, és most házal, hogy Gibson és Glover visszatérjen egy utolsó ügyre

Simán előfordulhat, hogy semmi nem lesz belőle (mivel LW így muszáj volt akár így is leközölni), de ha Shane Black keze alól kerül ki a cucc, aki az első részt írta, meg a Kiss Kiss Bang Banget és az Utolsó cserkészt, akkor a nem semmi dumák azért garantáltak.

human
írta
2008. 08. 06. 22:59
megjelenés
17
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.