21 hozzászólás a “Podcast: Nyilvános vetítés 616: Atompodcast” bejegyzéshez

  1. Éppen kérdezni akartam, mikor lesz Nyilvános vetítés. Köszi.
    (Valamelyik nap meghallgattam az első adást. Úúúristen, mennyit fejlődtetek xd)

  2. Ööö örülünk, hogy megint van adás végre! De 6×15 az kimaradt? Illetve a képen 6×14 szerepel.

  3. kimaradt a 15 mert aktualitását vesztette, mivel pont a megvágáskor kerültem kórházba kb, 3 héttel később meg minek. A képet elrontottam tényleg.

  4. Kevés jó nyomozós thriller van mostanság, úgyhogy ezek a snowmanek bármor jöhetnek

  5. Szuper hogy jobban vagy human, és szuper hogy van új podcast!

    “3 héttel később meg minek”
    Pl. részemről ez biztos nem így van! Már nem emlékszem mikor kapcsolódtam be, de 2 évad biztos lement már akkor, és aztán utólag azokat is meghallgattam, szerintem úgy is szórakoztató volt, mert hát podcastet hallgatni jó! :) Szóval nem tudom mennyi munka lenne még vele, de ha már úgyis felvettétek kár lenne veszni hagyni, szerintem érdemes lenne véglegesíteni a vágással, és feltölteni, én tuti szívesen hallgatom majd! :)

    (munka közben állandóan zenét hallgatok, mellé vannak olyan sorozatok amik “rádiójáték jelleggel” bevethetőek, és van a Ti podcastotok valamint egy másik az NBA-ről, max havonta csak egyszer, szóval podcastből sosem lehet elég sok :))

  6. Csatlakozom, 3 hét egy filmes podacastnél még simán aktuális… Akár vágatlanul is meghallgatnánk, pláne ha már összes megvolt.
    Lééééccciii…. :)

  7. Én is jöttem örülni, hogy jobban vagy, és ha már így kikotyogtad, akkor szintén kuncsorognék 15-öst. Lééééccciii…. :)

  8. Kit érdekel az aktualitás, a Filmbuzisták szívesen fogadnák :D De lényeg, hogy felépültél, human. Amúgy meg JL vs Thor témához, engem pl sokkal jobban érdekel egy Batman, Superman vonal, még ha szarabbul van kivitelezve, akkor is, mint egy Thor, ami nem is értem hogy tud megélni 3 önálló filmet.

  9. A 15. lehetne egy nyíltan marvel fikázó különkiadás és akkor mindenki megnyugodhatna. Egyébként meg Han Solo nem volt szelfis, mert egyszer nem láttam a telefont a kezében a filmek közben.

  10. Örülök h jobban vagy, jó volt újra hallgatni benneteket!:) Szerintem is jöhet a 15ös, fél éve nem voltam moziban mert egy normális filmet sem adnak le feliratosan, azóta torrent tékán élek! Release the krake.. izé 15ös rész!:P

  11. Hát azzal, azért vitatkoznék, hogy ne lehetne megmondani a majmokról, hogy nem igaziak. Jó persze tudja az ember, de azért biztos fejlődnek még a megjelenítésben, ahogy eddig is fejlődtek. A majmok nagyon szépen kidolgozottak még így is, ellentétben sok mai más filmnél.
    Nekem simán megfelel a 70es maszkos majom is, ugyanúgy tudom, hogy nem igazi, de a mostaninál is tudom, hogy csak CGI halmaz.
    Jurassic parkot most is simán megnézem én is, de jócskán látszik már rajta az idő, és azért nézhető most is, mert eleve nagyon jól csinálták meg anno.

  12. johet a kimaradt resz! en 4x tol vagyok naprakesz, azelotti reszeket is csekkoltam sorban :) tenyleg sokat fejlodtetek. kiraly, hogy jobaan vagy human.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.