16 hozzászólás a “John Williams akarja az Episode IX zenéjét szerezni” bejegyzéshez

  1. Maradjon, cask tegyen már be valami újat!
    TLJ-ben 0! felidézhető új dallam van, csak a régiek voltak “remixelve”

  2. Igen, imádom az öreget, szerintem soha senki nem fogja még csak megközelíteni sem a tudását. Rengeteget hallgatom még a kocsiban a zenéit. Viszont 2x láttam az Utolsó Jediket és egyetlen egy dallam nem maradt meg belőle. Pedig másodszorra direkt figyeltem arra is. Nem ezzel kéne befejeznie…

  3. John Williams kétségtelenül egy zseni. Mondjuk, főleg múlt időben már, mert amiket ebben az évtizedben csinált – szerintem – nem maradandók. Jó, persze, semmi gond nincs velük, de totál jellegtelenek. Semmi megjegyezhető nincs bennük, nem zavarók, vagy kifejezetten jók, csak ott vannak, és kész.

    Szóval, szerintem ennek a Disney trilógiának éppoly mindegy, hogy ő, vagy más szerzi a végső felvonásának a zenéjét, mert az ettől sem lesz jobb, vagy rosszabb, csak marad minden – így a zene is – totális középszer és a jellegtelen érdektelenség határán. Szóval, csak hajrá, csinálja ő, veszteni nem fogunk vele semmit. Valakinek ezt a melót is el kell végezni, akkor már legyen ő.

    De tényleg minden tiszteletem Williamsé, de csakis régebbi munkái okán, szerintem a Schindler’s list, Jurassic Park, Jaws, Indiana Jones, Star Wars, vagy EpIIIsode, vagy EpIsode zenéi mind-mind tökéletesek.

  4. Én a TFA zenéjét is erősnek tartom, voltak ott is olyan dallamok, amik nagyon karakteresek (Ray’s theme, March of the resistance)…

  5. erős túlzás, hogy semmi újat nem alkotott ebben az évtizedben, mert új trilógiához is nagyon jó zenéket írt, igaz közel se olyan mint a prequel dallamai, mert szerintem azok a legjobb SW dallamok. Én egyébként amit nagyon szeretek a 8. rész zenéje a kapcsán a legutóbbi előzetesének a zenéje. Mind a 7-nek, mind a 8 előzeteseinek a zenéi baromi jók.

  6. Nem is értem a Disney hozáállását, még zenében sem mernek visszanyúlni a orequelekhez, pedig az OT soundtrakje folyamatosan ott van a háttérben, és az I-III ebben a tekintetben felveszi a versenyt. A TLJban tényleg nem volt sok újdonság de azért a TFA-hoz írt jó pár erős új themet (Kyloé és Reyé is erős, a Resistancét meg oda lehetne tenni bármelyik régi SW-hez)

  7. Igen, a 8 előzetesének kibaszott jó zenéje volt! Vártam is a filmben, de hiába… Bár ott még a filmre is azt hittem kurva jó lesz :)

  8. @speedster:
    Szerintem az előzetesek zenéihez (még ha SW témák is) nem sok köze van neki..

    TFA-ban 1-2 zene valóban nagyon jó ebből az évtizedből

  9. Konkrét darabokról (albumokról) beszéljünk. Van egyetlen kiemelkedő, nem önismétlésből élő neki ebben az évtizedben? Én nem tudok ilyesmiről.

  10. Ebben az évtizedben össz-vissz 8 filmhez csinált zenét, abból talán egyik sem volt maradandó film. Amúgy, ha jól emlékszem a Tintinnek és a War Hourse-nak jó zenéje volt, de már nincs a fülemben.
    Ellenben a 2000-s években még remekelt azért: AI, HP (zseniális), SW E3, Kapj el, ha tudsz (zseniális), Terminal (zseniális), Minority report

  11. Nem is értem a kérdés hogy merül fel, hogy más írja a zenét egy 9 részes sorozat utoksó részéhez.

  12. Számomra az EP III a legjobb SW rész és ez nagyban köszönhető JW munkájának. Az egész filmben bámulatosan szép és ütős zenék vannak, nem is értem, hogy nem kapott díjat.

    A VII. rész zenéje annyira nem ütött, de a Rey’s theme és a Jedi steps eléggé fülbemászó és kiemelkedő dallam, így nem véletlen, hogy ezeket vették elő a VIII. részben is.

  13. Nekem is az egyik kedvenc témám a Rey’s theme. Különösen a TFA azon jelenete alatt, amikor a rozsdásodó harci hajók között csúszik le a dűnén. Epikus. De tényleg. Szóval miért ne remélhetnénk, hogy valami csodásat kreál az új trilógia zárásához?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.