Rough Night (Csajok hajnalig) – ha este nézed, akkor az kemény éjszaka lesz

Igazi filmes katasztrófaturizmus a Rough Night. Ezt nyugodtan a hazai blu-rayre is tehetnék.

Néha úgy szeretnék ott lenni a producerek falán, például hallani, hogy milyen szöveggel álltak neki ennek a filmnek. Azt is marha jó lenne tudni, hogy a végtermék megtekintése után vajon miket mondtak. A Ghostbusters remake után meg sem lep, hogy ez is a Sony-tól szabadult rá a világra.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy értelmes emberek ezt nyugodt szívvel megcsinálták, és közben egy percig nem érezték a szarszagot, amit áraszt a termék. Scarlettet felmenti esetleg a magánéleti válsága, de a többieket? Oké, még 1-2-nek lehet gondja, amiről nem tudunk, de ennél sokkal több kézen ment át még az első képkocka leforgatása előtt is.

A film alapja annyi lenne, hogy pár egyetemi barátnő vagy 10 évvel később az egyikőjük lánybúcsúztatóján hatalmas bulit csap, és közben megöl egy sztrippert. Szinte látod a producert: “Weekend at Bernie’s but with grrrlll power”. Össze is trombitálták a női komikusok egy részét, rábízták őket a Broad City-ért felelős nőkre, aztán hadd szóljon. Az már senkit sem zavart, hogy egy rendes poén nincs a forgatókönyvben.

Arról nem is beszélve, ahogy a kemény helyzeteket kezelik a szereplők. Logan Paul japán kalandjában több erkölcsi tartás volt, mint amit itt produkálnak a hulla kapcsán a karakterek. Tippre az filmben látható dolgokkal egy másodpercig nem tudnak azonosulni a női nézők. A legdurvább a Demi Moore-os szexjelenet volt. El sem hittem, hogy egy girl power filmben az a kvázi erőszak elfért.

Nyilván értem, hogy egy tipikus pasi partifilm lebegett a készítői előtt, hogy “ilyet a csajok is tudnak”, csak hát ez nem az új Hangover lett, hanem az Amerikai Pite 14. Arról nem is beszélve, hogy ideje lenne végre összekapniuk magukat a vígjátékoknak, mert le lehet szólni a Hangovert sok minden miatt, de az legalább egy filmnek nézett ki, nem ennek a tipikus tvsorozatos gagyinak, mint amit itt kapunk vizuálisan.

Mondjuk innen már tényleg nem meglepő a Sony-pénz a projekt mögött, hiszen ugyanolyan szarul néz ki, mint az új Ghostbusters. Sőt, ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy annak a filmnek a kritikái miatt “Kate McKinnon jelenetei a legjobbak” hagyták a színésznőt itt is elszabadulni, és siralmas poénokat rögtönözni.

human
írta
2018. 03. 25. 18:19
megjelenés
14
hozzászolás


14 hozzászólás a “Rough Night (Csajok hajnalig) – ha este nézed, akkor az kemény éjszaka lesz” bejegyzéshez

  1. Lehet megnezem majd scarlett miatt, nalam a gits adaptaciot is o mentette meg kicsit.
    Egyebkent nezd meg a game night-ot ha jo komediat akarsz, biztos pozitiv kritika szuletne belole.

  2. qpak: tervezem, de szerintem már csak itthon, olvastam én is, hogy az jobban sikerült.

  3. én csak azt nem értem, h egy ilyesmi szar filmről mindig van kritika,(eszembe se jutna h megnézzem) de mondjuk egy phantom thread-ról meg nem. De töröld nyugodtan ezt a kommentet is human…

  4. Gondolom Scarlett miatt volt csak kritika. Én már jó színész miatt nem tudok szar filmet megnézni. (Pl. Your Highness)

  5. deni: mert még nem láttam? de pont ez a szar film után volt egy jó filmről is, még ma. a trollkodós … nem kell, mert te is tudod, hogy innen az offért lenne törölve, nem mert úúú de megsértődtem.

  6. A Very Bad Things volt még hasonló (ugyanolyan?) alaptörténettel, de ott elég gyorsan elmérgesedtek az események. A Weekendet én nem láttam, de meglep, hogy ezt a filmet senki sem említi. Csak én emlékszek rá?

  7. En tuti nem nezem meg ezt a filmet, de a vegere kivancsi vagyok. Mi lett? Gondatlansagbol elkovetett emberolesert vagy legalabb hullagyalazasert lesitteltek a csajokat? Vagy artatlanul megusztak?

  8. Fú de ide linkelném most a Team Americaból a giffet, amikor 3 percig okád a bábu.

  9. Arról nem is beszélve, hogy ha egy női sztriptíztáncost nyírna ki véletlenül pár faszi és utána vonszolnák magukkal a tetemet, az mennyire csapná ki az állandó egyenlőségért harcolóknál a biztosítékot… Tippre kurvára.

  10. Kate McKinnon tette teljesen tonkre az amugyis katasztrofalis Ghostbusterst, de nalam ez a film masmiatt borzalom:

    Jillian Bell : ennel a nonel jobban senkit nem utalok hollywoodban. en hulye ugy kezdtem el nezni a filemt a bnommel hogy csak a cimre kerdeztem ra, nem neztem se plakatot se semmit.
    Abban a pillanatbna amikor feltunt ez az atkozott, ragadtam mobilt es bujtam amoge masfel orara.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.