Blockbuster watch: Infinite Money?

Ha a stúdió becslések helyesek, az Infinity War 250 millió dolláros nyitással Amerikában új hétvégi rekordot állított fel, lenyomva a Force Awakens 247.9 milliós kezdését.

Az előzetes becslések 240 környékére tippelték a friss Marvel mozit, szóval sikerült az elvárásoknak megfelelni, de a komolyabb kérdés innen inkább az lesz, hogy még az igazi nyári szezon, ünnepnapok és iskola szünet nélkül mennyire tudja megtartani a közönségét. Az MCU csapatfilmjei a legelső Avengerst leszámítva relatíve gyorsan koptak ki a mozikból, a Civil War, vagy az Ultron tempóját tekintve ez a kezdés nagyjából 600 millió környéki zárásra lehet elég.

Korai ezt még megmondani nyilván, de ha ez lesz a helyzet, akkor eladott jegyek tekintetében a harmadik legsikeresebb MCU mozi lehet otthon, mivel ebben a kategóriában továbbra is az Avengers vezet, manapság 705 milliót érne a bevétele, illetve a Black Panther még mindig jól tartja magát és 688-ig nyújtozott a mostani hétvégével. Nem az Infinity Wart védve, de a Párduc sikerét én továbbra is izolált, külön elemezhető sztorinak tekinteném és nem viszonyítási pontnak, hiszen semmi realitása nincs annak, hogy egy szóló képregényfilm ebbe a magassága elérjen akár évtizedeken belül.

Nemzetközileg méregetve szintén sikerült új rekordot letenni a mostani hétvégén, globálisan 630 milliót termelt az IW, amivel a Fate of the furious 541.9 millióját nyomta le csont nélkül. Hatalmas plusz még Thanosnak, hogy mindezt Kína nélkül sikerült elérni, ahol körülbelül 100 milliós kezdésre simán számíthatnak. A jövő hétvége számai nélkül egyelőre nem becsülgetnék, de én továbbra is úgy érzem, hogy a nemzetközi összetett 2 milliárd még innen is magas lehet, de valószínűleg sikerül nagyon közel kerülni hozzá. Jövő héten gyakorlatilag nulla konkurenciájuk lesz, szóval az igazi hosszútávú erőmérót csak utána kapnak.

A korábbiak közül a Quiet place 148-nál tart már otthon és 170 környékére könnyen eljut majd, a top10-ből erőteljesebben a Rampage-t és a RPO-t ütötte meg a Marvel, a Rock 78 millióig jutott Amerikában a hétvégével, Spielberg mozija pedig 130-ig.

A hétvége becsült adatai a tovább mögött:

  1. Avengers: Infinity War – $250,000,000 – össz: $250,000,000
  2. A Quiet Place – $10,650,000 – össz: $148,173,301
  3. I Feel Pretty – $8,130,000 – össz: $29,573,561
  4. Rampage (2018) – $7,105,000 – össz: $77,930,557
  5. Black Panther – $4,381,000 – össz: $688,009,489
  6. Super Troopers 2 – $3,600,000 – össz: $22,084,929
  7. Truth or Dare – $3,210,000 – össz: $35,316,995
  8. Blockers – $2,945,000 – össz: $53,215,490
  9. Ready Player One – $2,435,000 – össz: $130,683,218
  10. Traffik – $1,620,000 – össz: $6,752,274
abelh
írta
2018. 04. 30. 11:20
megjelenés
58
hozzászolás


58 hozzászólás a “Blockbuster watch: Infinite Money?” bejegyzéshez

  1. Én 300 millióra tippeltem hétvégére, nem jött be. De a 2 milliárd szerintem meglesz.

  2. Szép kezdés! Biztos ami biztos alapon én adok még egy kis pénzt Kevinnek, ma megyek másodjára, szombaton meg úgy tűnik megpörög az IMAX is.

  3. 2D vipbe néztem magyar szinkronnal de mindenképp szeretném látni eredeti nyelven plusz a 3D verzió is izgatja a fantáziám.
    Abszolút nem vagyok többször moziban nézős DE ezt nem tudom megunni egyhamar!

  4. Szerintem bőven többet fog termelni Észak-Amerikában 600 milliónál. Én a milliárdos bevételt sem tartanám kizártnak, de vélhetően azért az SWVII alatt fogja behúzni a féket. 800,000 dollár ilyen starttal szinte biztosra vehető.

  5. de az megvan, hogy a Star Wars ünnepi szezonban tolta azokat az összegeket, sok szabadnapnál kevés ellenféllel. Itt meg még képregényfilm is jön 3 hét múlva. Még ha az elején hozza is a Star Wars számait ott lehet egy nagyobb törés majd. Szemben pl a Black Pantherrel, aki csak nulla hypeos ellenfelekkel ment sokáig.

  6. Ez igen. Remélem ennyi pénzen ülve már magabiztosabban vágnak neki a filmjeiknek olyan téren, hogy nem lesz kivágva még egy queer jelenet. Most már igazán az lenne a következő lépés, vagy eredeti filmes karakterrel, vagy valakivel, aki alapból az a képregényekben is, képviseltetnék azt a célcsoportot is, egyértelműen, de nyilván ízlésesen. Kíváncsi vagyok melyik lesz az, Brie Larson tűnik olyannak, aki próbálkozna ilyesmivel, nem tudom a karaktere milyen jellemzőkkel van megírva.
    Örülök annak, amit Thorról hallok a film kapcsán, bár ez még nem elég ahhoz, hogy meggyőzzön, de hát nélkülem is megvannak.
    Elnézve a Star Wars fanok megosztottságát, ezt nem a Solo fogja szépíteni az SW franchisenak
    A Quiet Place-t fogom megtámogatni.

  7. nem kötekedésből, de aki azt mondja, hogy sima a 800 millió, meg lenyom Avatart, Titanicot, ott ez mire van alapozva?

    semmilyen trend nem mutat ebbe az irányba, ezért emeltem ki direkt, hogy szó sincs erős hétköznapokról ebben az esetben, hogy esélye legyen 3.5-4x szorzóra a starthoz képest.

  8. Mekare: Hagyjál már ezzel a hülyéséggel…:D Majd biztos az MCU-nak lesz szüksége a queer jelenetkre. Wtf? Semmit nem adna a filmhez, egy nyilvánvaló pandering lenne az lmbtqstb közösségnek. Semmi keresnivalója nincs ennek egy képregényes filmsorozatban. Még rendes hetero love is alig van ezekben a filmekben mert egyszerűen nem az a fókuszuk és egy igy van jól.

  9. Valahol számontartják, hogy egy filmre hány jegyet adtak el? Sokkal jobban tükrözné a népszerűséget mint a számok.

  10. Kakaó:

    erre vannak az inflációval kalkulált bevételek, amire én is kitérek, ha franchise-ok korábbi darabjait hasonlítgatom, mert így lesz releváns a párhuzam.

  11. @abelh

    Több helyről hallani azt a pletykát, hogy a vasárnapot megint alábecsülte a Disney; szóval ez a 250 lehet felfelé fog elmozdulni.

  12. Vasárnapot alulbecsülték.260 körül lesz a vége.

    Kakaó USA-ban egy mozijegy 10-12 dollárba kerül.Ki lehet számolni.pl A tavalyi Szépség és a Szörnyeteget 500+ milliós USA eredménye alapján a teljes lakosság 10%-a látta kb.

  13. 3 milliárd lesz a vége fél év alatt mindent lenyom….Dc-nek meg adhatnának tanácsokat,hogy kell ezt csinálni!

  14. Akik itt 2 meg 3 milliárdokkal dobálóznak utána olvasnának a korábbi boxoffice jelentéseknek?vagy úgy unblock a témáról?Se a Titanicot sem az Avatart nem fogja megdönteni.
    Massziv 1,4-1,5 milliárdot várok

  15. Mate815:
    Nem azt mondtam, hogy szerelmesek legyenek valakivel, bár ha belefért Peggy Carter, Pepper Potts és egyebek így szólófilmekben, akkor nem értem akár a Captain Marvel filmben, vagy valamelyik másik szólóban miért ne lehetne valami…ez akár kimerülhet a korábbiakhoz hasonló románban, de simán egy rövid jelenetben is, ami neked lehet, hogy a 3 perc semmit jelentené, de valaki másnak rengeteget. Egy képregényes témájú akármiben mindennek helye van, különösen a szuperhősökében, akiknél bejáratott téma, hogy kiállnak bizonyos ügyekért.
    És nem is azt mondtam, hogy az MCU-nak pénzügyileg szüksége lenne rá, mivel így is simán megvannak, csak ilyenkor már azért dobálgathatnának csontot, ahogy kifizetődött a Black Panther is és nagyon sok embernek nagyon sokat is jelenet, úgy ez hasonlóan sokat jelentene a rajongóik közül sokaknak, akik erre várnak.

  16. 800 M körül lesz a vége. Bárki, akivel beszéltem, odáig van érte. Nekem jelenleg életem legnagyobb filmélménye, már kétszer láttam, és még legalább kétszer megnézem moziban. De még olyan ismerősöm is azt mondta, hogy az utóbbi évek legjobb filmje volt, aki nem is látta az összes Marvel filmet. Óriási a nézők szeretete, és ez viszi előre a filmet majd, nem számít milyen konkurencia jön. Figyeljétek meg, a 250 is lesz 260M actualban, alábecsülték a vasárnapot.

  17. 630 milla 4 nap alatt, brutális, de nem is vártam mást! Szombaton újrázom, biztos vagytok még így páran és Kína még vissza van. Összességében nagyon pozitív a kritikai és nézői visszhangja. Két hete van míg befut Deadpool, az majd megtöri kicsit, de szerintem a végeredmény 2 milliárd felett lesz simán!

  18. A Rampage tehát sima bukó, innentől már csak az aprópénzért megy. Pápá második részes álmok.

  19. tortadara: Most miért? *megrebegteti a szempilláit :D de am miért
    Ezt amúgy komolyan gondolom, belefér…van olyan MCU fan, aki nem nézné meg emiatt, ha mondjuk tényleg a Captain Marvel lenne akár ilyen film, amiben egyértelműbben bennemarad a tartalom, pont mikor a következő film az Infinity War 2 és lehet mondani akár, hogy kell hozzá, ha központi figura? Nincs nagy kockázata, egy jelenet, a rajongók nagy részének öröm, de mondjuk a kínai kópiából kivágják és annyi. Nem úgy volt, hogy a Ragnarokból kivágták? Akkor már csak körözgetnek az ügy felett.
    Bocs, ha ez off, de ekkora sikert látva nem igazán kell aggódniuk szerintem ilyen ügyek miatt, azért gondoltam itt felhozni.

  20. Nem aggódnak ilyen ügyek miatt és remélem soha nem is fognak. Szimplán csak leszarják. :D

  21. Szép kezdés, de ahhoz nagyon nagyot kéne mennie, hogy amerikában 800-nak a közelébe kerüljön, ahhoz tényleg ünnepi időszak+nulla konkurencia kellene. Ezek közül meg egyik sincs meg, hiszen itt van a “sarkon” a Deadpool 2, és hiába nem lesz szerintem megasiker, de a Solo is fog vinni nézőket. Ettől függetlenül világviszonylatban akár top 5-be is beférkőzhet a végén.

  22. Belegondolva, hogy ennyi pénzt keres egy olyan film, ami komplett hazugságon alapszik és a 2. résszel teljesen fölöslegessé válik majd, azért durva. Ebből is látszik, hogy a Marvel bármit képes már eladni. Megnéztem másodjára is a filmet de most még több baromságot láttam benne mint elsőre. Nem is értem miért készült el ez a film azt leszámítva, hogy csomó pénzt keressenek mert történetileg max Thanoshoz adtak csak hozzá. Nyugodtan hagyhatták volna ezt a részt és a Marvel Kapitány után jöhetett volna egy 3 órás film amiben egyből elintézik az egészet és akkor nincs potyakör. Mondjuk akkor nem látná az ember hetekig megint hogy a Marvel milyen csúcsokat dönget. Ráadásul mindenki úgy csinál mintha ez meglepő lenne. 10 év alatt olyan szépen kinevelték a nézőiket hogy lassan tényleg nem lesz olyan filmes univerzum ami többet keres a Marvelnál.

    Szerintem jó lenne már nekik egy hatalmas bukta hogy észbe kapjanak és ne a szokásos sablon szarokat köpködjék mindenféle igazi kockázat nélkül.

  23. A héten én is megtámogatom a bevételt egy újranézéssel. A Galaxis mellett a másik MCU film amit moziban újranézek. A Black Panther bevételeit meg a mai napig nem értem. Szerintem az egy közepes marvel film volt.

  24. DarkEagle

    Csak egy kérdés. Ha nem tetszett, akkor miért nézted meg másodjára is?

  25. Hát ja… 258 lett a vége, nemzetközivel együtt 640. Nem rossz cirka négy nap alatt.

    Justice League teljes mozis pályafutása 657 millió volt.

  26. Kiràly volt a Bosszùàllòk!!2 milliàrdig meg se álljon.Jövőhéten újrázom :))

  27. Darkeagle elárulom a titkot. A Marvel jó filmeket gyárt! A Dc meg az acélember óta szar filmeket. S ezt mondom úgy hogy a Dc-t is szeretem és azeretnék végre jó filmet látni Tőlük. Erre a filmre mindent rá lehet sütni de hogy szar sablon azt biztos nem. Bukta az a Warnernél van egyenlőre, a Marvelnél esetleg akkor ha abbahagyják a filmkészítést Feigé-ék!

  28. S úgy látom a nézők ia jobban pártolják a fokozatosan jó minőséget a Marvelnél, mint a Warner szenvedéstörténetét a Dc univerzummal.

  29. Tényleg Eagle: ha nem tetszett hogyhogy kétszer nézted meg? Humorbonbon a köbön!!😊

  30. Túl sok bevételt termel, és nincs benne homoerotikus szál. Súlyos kritikák, még valaki DC-s Marvel gyűlölő eseteg?

  31. Nem azért, DE én rohadtul nem kritikának szántam a homoerotikus szálat, csak egy lehetőségnek a jövőre. Kitől várható el jobban az ilyen féle “kockáztatás”,ha nem attól aki bevételi szempontból durván biztos pozícióban van? Semmi rosszat nem írtam a filmmel kapcsolatban.

  32. Várható volt a kezdési rekord, de a film sorsa a következő két hétben fog eldőlni. Ha a jövő héten 50% alatt esik, akkor nagy esélye van otthon közel kerülni a Force Awakens-hez, aztán jön a Deadpool 2, és ha ott is gyengén esik, akkor nagyon durván elszállhatnak a bevételei. A globál bevétel sok mindentől függ, de leginkább Kínán. Ha ott rekordot dönt (saját filmjeiket nem számolva), akkor akár még Titanicot is verhet. Az Avatar elérhetetlen, abban ne reménykedjen senki, még csodával sem sikerülhet.

  33. “A Rampage tehát sima bukó”

    Azért ez így egy nagyon erős kijelentés, a sima bukás kifejezést én inkább más filmeknek tartogatnám. A 120 nyilván nem lesz meg otthon, de a 90 környékéig talán elevickél. A nemzetközi bevételei meg 256-nál tartanak most, amiből nyilván Kína a fájdalmas pont a maga 106 milliójával, aminek csak a 25%-át fogja megkapna a Warner, de a többi külföldi országból majdnem a fele visszajön a pénznek, az USA-ból meg, ha olyan helyen forgattak, ahol jó adókedvezményt tudtak kapni, akár még több is mint a fele. Ezzel pedig a büdzsé már megvan plusz egy kis apró.

    A marketing már érdekesebb szempont. Biztos, hogy nem keveset költöttek arra sem, de ugye pont az a “leglutribb” összeg. Ha nyilvánosságra hoznák, akkor se tudnánk biztosan, hogy mennyi az, amennyi valóban el lett költve a filmre, és mennyi ment el magánrepülőgépes nyaralásokra meg a többi hollywoodi ügyeskedésre.

    Második részt én se prognosztizálnék jelen állás szerint, viszont ez a nem kevés összeg is megmutatja, hogy a Szikla nevével igenis el lehet adni filmeket (és egy kézen meg lehet számolni az ilyen embereket Hollywoodban), legfeljebb a költségvetést kell ésszerűbb szinteken tartani.

  34. Darkeagle

    Várod a bukást a Marveltől, de azért te magad is 2x beülsz rá. 😃?!
    Jól írták a többiek. A Marvel jó filmeket csinál, ezért az általad várt bukta még rohadt messze van. Jönnek az Xek a fantasztikus négyes, szóval 10 év még simán van bennük. Szóval javaslom kerüld ezeket a filmeket. 😃

  35. Rampage-t én se mondanám bukónak.Egy szolid siker.Valószinű a 100-as is meglett volna ha most nem tapossa földbe az Avengers.Szerintem fog kapni folytatást mert nyitva hagyták:ugyebár egy patkány a végén életben maradt :) brr..a hideg kirázott töle. :D Tomb Raiderre inkább mondanám,hogy bukó.kritiailag,nézöileg,anyagilag mindenhogy.Annak biztos kampó.

  36. @41: “Rampage-t én se mondanám bukónak.Egy szolid siker.”

    Ez tök jó hogy ezt mondod, de ez wishful thinking, semmi alapja nincs.

    Az a film, ami 120-ból 85-öt hoz otthon az bukta. A külföld csak kozmetikáz ezen. Második rész esélytelen.

  37. Aha.és ami pl 175 millióra hoz 25 misit otthon arra mi a definiciód?A Rampage régóta az egyik legsikeresebb videójáték adaptáció lett mind kritikailag,nézőknél és anyagilag is.Hidd el biztosabb lábon áll a folytatása mint bármelyik videójáték feldolgozásnak valaha.

  38. OFF:

    A Quite placeról lesz írás vagy esetleg kidumáló?

    A heti bemutatóknál is lemaradt az a név.

  39. továbbra is értetlenül állok a párduc sikere előtt.borzalmasan gyenge…

  40. @44: “régóta az egyik legsikeresebb videójáték adaptáció lett mind kritikailag,nézőknél és anyagilag is.”

    Wishful thinking megintcsak. Ebben a mondatban kb. minden állítás hamis.

    Kritikailag elhasalt, a nézőknél elhasalt, folytatása nincs.

    De mivel nekem nem hiszel, ezért bemásolom ide a Rampage wiki oldaláról:

    “Made on a production budget of $120 million, with about $140 million more spent on global marketing costs, the film will need to gross around $400 million worldwide in order to turn a profit.” 330 millán áll
    jelenleg. Bukás.

    A legsikeresebb videojáték-filmeket pedig úgy hívják, hogy Resident Evil – abból pl. 6 is készült eddig. Jön a hetedik is.

  41. A Resident Evilt pont,hogy rebootolják mert USA-ban a lőtéri kutyát nem érdekelte a franchise sose.A legsikeresebb rész inflációval átszámolva ma 75 milliót hozna.Mire kikopik a Rampage ezen a számon rég túl lesz.Világviszonylatban meg már túl is van 2017-es legsikeresebb részen.Szóval ezt kicsit gondold át öreg.

  42. “Az a film, ami 120-ból 85-öt hoz otthon az bukta. A külföld csak kozmetikáz ezen.”

    Ezzel az erővel mit szóljon szegény Resident Evil-sorozat, ha már említetted. Csak az USA-ban az összes rész bukó lenne. Az első 2-3 film ugyan visszahozta pár millióval az alacsony költségvetést, de mivel annak kb. a fele a mozikat illeti, ezért csak otthon azok is mínuszban voltak.

    Viszont mivel a franchise kiválóan eladható külföldön, ezért a legutóbbi rész a bevételének 91.4%-át (!!!) nem otthon szerezte (sőt, otthon 40 millás büdzsére 26 millióval tudott válaszolni a film). És nincs ezzel semmi baj, hiszen a pénznek nincs szaga, a sikert nem kell magyarázni. Csak azért valahol vicces, hogy mikor egy általad szemlátomást nemigen kedvelt filmről van szó, akkor a külföld “csak kozmetikáz”, mikor meg egy kedveltről, akkor az meg nagy siker, holott a bevételének döntő többségét a külföld adja.

    És akkor azt már tényleg csak alsó hangon jegyzem meg, hogy a Rampage-nek már most több a bevétele, akár az USA-ban, akár bárhol máshol, mint a legtöbb videojáték-adaptációnak, így pedig- némileg visszásan- valóban kijelenthető, hogy anyagilag az egyik legsikeresebb ilyen film, attól függetlenül, hogy a büdzséje miatt ennek a ténynek nem örülnek őszintén a stúdiónál. Az szintén izgalmas kérdés, hogy ebből a pénzből mennyi köszönhető a Szikla star-powerjének, és mennyi a ténynek, hogy ez egy videojáték-feldolgozás.

    A minőségi részbe nem szeretnék beleszólni, mert nem láttam a filmet, és nem is tervezem :)

  43. Kiscit vissza a IW-re :D Első hétvégén mindent beelőzött, de hétfőre már orrhosszal az Ébredő Erő vezet :) És kevesebb moziban is adták …

  44. premier előtti heti vetítés? Vagy én ezt nem értem. Tényleg sorry a sok offért, csak kérdezem.

  45. dRAGEe:

    az egy december 21-i hétfő volt, sokan már szabadságon, iskola szünet stb.

  46. Abelhnek igaza van. Össze sem hasonlítható a két szitu. Az Avengers most hétfőn kedden együttvéve megint rádobott 48 milliót és már világszinten 640-ről felugrott vasárnap óta 808 millióra.

    Tényleg nagy kérdés lesz a mostani hétvége, mert ha nem fog 50%-nál nagyobbat esni a film akkor durván elszállhatnak az ameriaki bevételek és nagyon kíváncsi leszek hogy az Orosz Kinai piacon hogy fog nyítni….

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.