Az alábbi teaser képpel hangolnak minket a jövő novemberben moziba kerülő Wonder Woman folytatásra. Plusz ezzel megerősítették, hogy a 80-as években fog játszódni.
16 hozzászólás a “WW84” bejegyzéshez
Az egyetlen film amit várok a Warner/DC párostól.
hashtagnek jó lesz így ez a WW84…amúgy kiírva Wonder Woman 84 vagy 1984 hát nem tudom melyik lenne jobb…Blade Runner 2049 :D
Azért még reménykedek benne, hogy hiába a domain foglalások nem ez a rendes cím, csak azt még nem akarják ellőni.
Ahogy amúgy hiába szeretem a 80-as éveket, reméltem azért továbbléptetik a karaktert, és mondjuk hiába játszódik a nagyrésze 84ben, végül elérünk a JL utáni időkre. Szerintem Jenkins lehet önálló a modern időkben is
Persze nem úgy fog történni ahogy ezeket én elképzelem, és nem fogom az én fantáziám történéseinek elmaradását felróni a filmnek később, de jelenleg én így képzelem a dolgokat:
WWnek ugye már elintézték, hogy csak nem lépett ki a tömeg elé mint vezető, de attól még segített, szóval nem feltétlen kell őt egy világméretű eseménybe betuszkolni. De attól még kutathat Themyscira után és szerintem ugye mivel múzeum kurátori melót adtak neki innen nem jön nehezen a barátság már Barbara Minervaval…mondjuk ő is azután kutatna vagy segítene neki stb, aztán a kutatás során Urzkartaga lenne meg és ott a Cheetah bumm. Ott lehetne valami jó kis harcos tombolás tőle sok áldozattal és Dianat hibáztatná Cheetah,meg ő is magát… valahogy megszökhetne és WW hiába keresné aztán évekig vagy akármi. Aztán a JL utáni időkben lehetne a visszatérés egy másik gonosz miatt akár (nem tudom Pedro Pascal ki lesz majd nem is tippelek, de amellett lehetne Circe is gonosz még azzal alap lehetne egy fake Steve Trevor lelki kínzás Diananak, hogy szenvedjen ehehe)
Végső harcban nyilván leveri valahogy Diana Cheetah-t és megigéri neki, hogy megtalálja a gyógymódot számára, érzelmes jelenetk kettejük között Cheetah hisz neki, de az éhség olyan nagy h muszáj elzárni addig…
film utolsó jelenete vagy after credits jön Deathstroke érte egy Legion of Doom tagsági kártyával és szétcseszi a börtönt
Wonder Woman: Ragnarok
furcsa gondolatok töltenek el, ha egy retro ’80s cheetah-ra gondolok.
Bazz, a kép láttán azt hittem ez valami Assylum film a 84. világháborúról :D
Hát muszáj nekik reklámozni ezen kivül bukta lesz a dc
Haha Aquaman után ez különösen jó lesz
Aquamanban és Shazamban van a DC reménye.Shazam nagyon furcsa móka lesz szerintem :)
Nem, egy értelmes forgatokönyv iroban lenne a reményük :)
Nekem a WGS84 ugrik be róla, de biztos bennem van a hiba :)
Remélem azt majd megmagyarázzák hogy WW akinek a szíve majd megszakadt az I. Világháború pusztítása láttán miért nem csinált semmit a II-ben ami azért egy “kicsit” nagyobb és durvább volt mint az előző.
Árész legyőzése tényleg jól sikerülhetett ha alig 20 év múlva jött egy olyan világháború amihez képest kismiska volt az első.
A BvS-ben mondja, hogy mikor hátat fordított az emberiségnek az volt a sötétség és pusztítás évszáda vagy valami ilyesmi. Az mikor volt? Mettől meddig? A 2. világháborúban lehet részt vett, csak nem sok sikerrel. Mert ha Trevor halálátol számoljuk a 100 évet akkor a 80as években sem csinált semmit, kb a BvS-ig.
Majd meglátjuk mivel töltötte az időt, de szerintem inkább olyan cuccokkal, amik nem ember vs ember tettek…hanem fantasy jellegűek
De szerintem az első filmben megvolt a maga útja ezzel kapcsolatban, igen szőrnyűlködött azon, hogy mit tesznek egymással az emberek, de soha nem úgy indult el, hogy majd ő jól leveri a németeket, hanem Árészt… Csak aztán lerombolták neki a régi mesék illúzióját és kiderült hogy nem olyan egyszerű az eset.
Maguk a Wonder Womant készitők is elismerték tavaly ez egy koncepciós hiba volt.Már mint amit mobdott a BvS-ben a Clark temetésén.Diana soha nem hagyná magára az embereket.
Az tuti reshoot is volt amikor a JLben mondta, hogy nem tudott előlépni mert jaj meghalnak alatta vagy ilyesmi már jó rég nem láttam ugye, mert az nem igazán nézegetem ebben a formában… Mondjuk ez a jaj nem tudom harcba vezetni az embereim valahol még kevésbé WWs nekem, mint az hogy egy időre tényleg belátja, hogy így bizony nen lehet megváltani a világot egyedül, mert ez annál jóval komplexebb probléma.
Közben Gal posztolt egy képet ahogy edz a filmre.most már én is azt mondom tényleg felszedhetne egy kis izmot,baromi deszka :(
Leave a Reply
Hirdetés
Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.