Kidumáló: Escape Plan 2: Hades

Gondolom mindenki látta, hogy a hétvégétől elérhető Stallone börtönös filmjének a második része. Gondoltam összedobok neki egy kidumálót, mert itt aztán biztosan nem fognak érdekelni a spoilerek, hiszen 23 percnél kinyomtam. Ennél értékesebb az életem és az időm, mint hogy ezt végignézzem. A tietek meg aztán főleg.

Nyilván így kritikát nem írok, hiszen nem valami nagy sitenál vagyok kritikus (hehe), pedig baromi egyszerű lenne. Persze valaki mindjárt megvédi a filmet, mert olyan húzások vannak benne közben, amitől letette az állát. Ez mind szép és jó, jöhet a pozitivitás is a filmről, nem akarok senkit végképp letörni, de pár gondolatom azért lenne.

A legnagyobb bajom az volt, hogy még az akciójelenetek is siralmasak voltak. Az rendben van, hogy láthatóan utószinkronban dolgoztak sokat a történeten (nézzetek meg, az elején hányszor mutatják a szájukat beszéd közben:), még a siralmas expozíciót is elnézném amit Titus Welliver lenyom “ő nem a bátyád, de mégis bátyádként kezelted, de utáltad” kaliberű teljesen a nézőnek magyarázós leggagyibb írással. A “legszebb” pedig, amikor egyszercsak bunyóznia kell a főszereplőnek a börtönben, mert onnan vagy 10 percet kivágtak anélkül, hogy akárcsak megpróbálták volna lerövidíteni.

Mondom, ez mind elmenne, ha az akció nem az agyonrángatott és vágott szar lenne. Egy ütés sem csattan, és szinte mindegyik előtt vágnak. Pördül a levegőben, vágás, egy közeli a lábról amint közeledik az archoz, vágás, az “eltalált” hátraesik, vágás. Ez egy más miatt látványos filmben, például az Avengersben a Black Widownál elmegy, de egy B-mozis, csak az akcióra gyúróban egyszerűen nem.

Pedig az első rész egész jó volt Stallone és Schwarzenegger párosával. Ott még a díszletbe is több időt öltek, mint itt.

21 hozzászólás a “Kidumáló: Escape Plan 2: Hades” bejegyzéshez

  1. Csak megjegyzem a Big Bang Media behozza a mozikba is június 28-tól.Csak szóltam.

  2. Én egy kicsit tovább jutottam két körben (kb 45 percig), de sajnos mindenben igazad van. Az utószinkron botrányosan szar és idegesítő, a forgatókönyv Tommy Wiseau munkásságát idézi. A CGI kb Pirx kapitány kalandjai szintű. Most azt gondoljátok, hogy viccelek, de nagyon nem. Az első robbanást nézzétek meg!! Stallone miatt várhatóan megnézem majd végig, de elötte rá kell pihennem. Sajnos már Sly is nagyon öreg benne. Elvileg a 3. rész is kész van már, uh tényleg nem tudom mire gondolhatott a szerző…! :(

  3. Már az első részt is csak a nosztalgia vitte el. Nagyon nem is emlékszem rá belőle semmire sem. Talán a vége, amikor Caviezel figurája vág egy pofát, mielőtt meghal :D

  4. Titus Welliver miért égeti magát ezzel a sz*rral ? Ott van neki a Bosch, miért kellet ezt bevállalni ? Az elmúlt hat évben normális filmekben szerepelt..

  5. Tévéfilm, olyan is. Nem tudom minek bele Stallone, vagy miért vállal ilyen szart. Adóssága van? Az első rész ehhez képest masterpiece.

  6. Nem rétem Sly-t. Tud ő jó filmeket is csinálni, miért pazarolja az idejét ilyen szarokra. Az 1. rész nekem is bejött, jó kis hétvégi szórakozás volt de erre nem fogom pazarolni az időm, így meg pláne nem hogy ennyire lehúzzák. Kinőttem már abból hogy a szar filmeket is megnézek. :D

  7. Ami még kimaradt: A mestergyilkos 2 is tök hasonló utat járt be. Az első nézhető volt, a második pedig tiszta b kategóriás tv film, Tommy Lee Jones ide vagy oda…

  8. ÉN VÉGIGNÉZTEM!

    Nagyon szar volt. A történet, a párbeszédek, a színészkedés, akció, a díszlet. Tudjuk, hogy 50 cent szar színész, DE KIEMELNÉM, MERT ANNYIRA ROSSZ VOLT! Ráadásul teljesen kiszámítható volt, kivéve azt nem láttam előre, hogy ennyire fos lett. Egy gyenge C film kb. Legalább a börtön lett volna érdekes és látványos.

  9. Háát, sajnos én is végignéztem.
    Húúúú, ez totál tévéfilm, videófilm minőség volt, olcsó trükkökkel, díszletekkel és forgatókönyvel.
    Azt mondjuk én sem értem, hogy Stallone és Bautista mit keresett egy ilyen filmben, azt kétlem, hogy ennyire kellett volna a pénz.

  10. Azt nem értem a Big Bang hogy meri ezt moziba küldeni?Komolyan elhiszik,hogy bárki is fog fizetni ezért a filmért?Ha nem lenne benne Sly azt hinném ez a legújjabb Asylum szartenger.

  11. Nagyon nincs rendben ez a film….
    Szerintem két dolog miatt lehetett benne Stallone:
    1) Lehet, hogy az első filmnél olyan szerződést kötöttek, hogy 3 filmre szólt, felvette érte a lóvét, de mivel a nagy durranás elmaradt, így csak ilyen házimozis forgalmazásra készítették el a maradék két részt…
    2) Hogy mivel Stallone is megöregedett és kb van még benne 5 aktív év, ezért megpróbál mindenből pénzt csinálni… A Szupercella 3-on kívül sajnos van még egy VOD-ra készült film is a tarsolyában, ugyan ettől a produkciós cégtől, a címe Backtrace…
    Lesz évente egy mozis projektje (Rambo, Expendables, Creed..), de évi két ilyen vacak is befigyel a pénz miatt.
    Ezen a Szupercella 2-őn kb 4 napot forgatott, a harmadikon is 5-öt, a Backtrace-en szintén 4-et… A minőségükről sok mindent elárul. De legalább keresett velük kb 12 milliót…

  12. Imádom a filmjeit, kedvenc színészem Sly, és azok után, hogy visszatért a Rocky Balboaval, Ramboval, Expendables-zel, végül a Creedért Oscarra jelölték, már az MCU-ban is felbukkant, miért kell ilyet csinálni? Másik meg Bautista. MCU filmek, meg Blade Runner 2049 után nem szégyelli magát az ügynöke? Meg fogom nézni, mert már nem sok film van Sly-ban, de remélem csak kötötte valami elszabott szerződés, és mostmár marad a Creed szintnél.

  13. Nekem az első sem volt nagy durranás. Fénykorukban kellett volna összerakni őket a vásznon. Akkor nagy durranás lett volna, így csak pukkanás volt.

    Akkor Arnold ezek szerint most jól döntött,hogy kihagyta. Nem mintha a visszatérése óta olyan nagyon jó filmjei lennének.
    Úgy láttam a Journey to China c. “remek alkotásban” fogja megint égetni magát a Terminator.

  14. En is lelottem 20 percnel …

    Elkepeszto gagyi minden tekintetben … raadasul nagyresze igenytelenseg miatt. Siman meglehetett volna azt csinalni ugyanennyi munkabol jobban is… Pl verekedesek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.