Miles Teller alakítja Goose fiát

Hogy mivan? A Top Gun: Maverick legújabb castingja derült ki. Pár hete már hallhattuk, hogy Goose fia is szerepelni fog a történetben, most kiderült, hogy ki alakítja majd. Ő lesz Tom Cruise karakterének az új tanítványa. A rendező továbbra is Joe Kosinski (Oblivion), ezt csak emlékeztetőnek mondom, hiszen a forgatás már megy, és mivel nem Disney produkció, így nyugiban dolgozhat a csávó.

human
írta
2018. 07. 04. 02:50
megjelenés
19
hozzászolás


19 hozzászólás a “Miles Teller alakítja Goose fiát” bejegyzéshez

  1. Ha Goose 1986-ban halt meg, az új film pedig 2019-ben játszódik (nem biztos), akkor a fiú min. 33 éves. Kicsit idős már, hogy pilóta tanítvány legyen.

  2. Na akkor ennyi, ezt sem nézem meg. Hogy lehet egy ekkora pancsert castingolni egy ilyen szerepre?

  3. Komolyan nem értem, hogy ennyi év előkészület után sem lehet egy épkézláb forgatókönyvet letenni az asztalra. Annyira kell a filmbe Goose fia, mint amennyire az ID4-be kellett Hiller kapitány fia. Hozzanak be új karaktereket meg mutassanak egy üdvözlőrepüléssel visszatérő badass, öreg Maverick-et, aki tűzön, vízen, földön, levegőben megállja a helyét és aki megmenti a bolygót a 3. vh kirobbanásától.
    Még mindig azt mondom, hogy olyan film kellene, mint az Ellenséges Terület, ahol a vadászpilóta kilép a kis komfortzónájából és meg kell mutatnia, hogy nem csak az égen jó katona, hanem a földön is. Cruise a kisujjából rázna ki olyan kaszkadőrmutatványokat, hogy az állunkat keresnénk a padlón.

  4. Nem tudom, mit vagytok úgy oda. Miles Teller nem olyan szar színész. A Whiplash-ben kifejezetten jó volt.
    A film kurvára várós. Az első részt imádtam gyerekként és nem rég láttam újra. Hát libabőrős lettem, főleg a zenétől. Külön jó, hogy ugyanúgy
    Harold Faltermeyer csinálja neki a zenét, mint az első részhez. Joe Kosinski-t is imádom, még ha nem is legjobb rendező. Viszont kurvára odafigyel a részletekre és olyan hangulatot csinál a filmjeivel, amit más nem igen tud.
    Nagyon várom!!!!

  5. Nem értem mi a probléma Miles Tellerrel… Az Only the Braveben, a Whiplashben meg a War Dogsban is nagyon jó volt.

  6. Tehát nagy öregek tanítványa csak kétfajta ember lehet. Régi ellenfél gyereke, vagy régi-barát-aki-miattad-halt-meg fia…

  7. Azért mert nem volt jó a Fantastic Four még nem kell szétszedni a srácot, marha jó szinész, én meg pont ezért fogom megnézni sok hater :d

  8. Teller még a kisebb filmekben is nagyon jól alakít, ha a fentebb említettektől eltekintünk. Szóval nem rajta fog elcsúszni a film, ha lesz ilyen, azt most megmondom.

  9. Szerintem se rajta fog félre menni. Valakinek van infója, hogy a Tony Scott féle második rész tervezetből mentettek át valamit vagy totál újra írták?

  10. +1 a dobos tűzoltóra, a világon semmi probléma nincs vele. ettől a film még lehet egy rakás nulla, mindenesetre nagyon várom.

  11. A tudását elismerem, de az egyik legantipatikusabb szinész most hollywoodban.

  12. harters gonna hate:D
    Semmi baj nincs vele. Ha gyenge lesz a történet, és gyenge lesz maga a film, az nem rajta fog múlni.

  13. Zsocso
    Lehet,hogy pont ezért lesz jó választás senki nem mondta,hogy jó fiú lesz

  14. Az mondjuk nem is lenne rossz ha nem a felkarolt lenne,hanem a “téged hibáztatlak apám haláláért ezért keresztbe teszek ahol tudok” karakter lenne :)
    Aztán akkor jöhet a levegőben az új generáció és a régi iskola harca :) de hát ez még csak fejembefilm

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.