Glass – üvegházban ne dobálj forgatókönyvet se

Ekkora csalódást ritkán látni moziban? Vagy majd kiderül mindjárt, hogy komolyabb rajongók miként vélekednek róla. Lehet csak a podcastben mondogattam, de nekem gyanús volt ez a film. Egyrészt mert a The Visit elég gagyi, másrészt a Split hiába tetszett, annak az alapjait még jó régen írta elvileg Shyamalan, és most újat kellett alkosson. Hát megtette.

Szokták mondani, mi van akkor, ha folytatnak egy filmet, az eredetiből nem vesz el. Hát lehet ez többnyire igaz is, de sajnos nem most, a Glass csökkent az Unbreakable megítélésén. Egyszerűen átértelmezi azt, és annak az üzenetéből aláhúzza azt, amit Shyamalan szerint jelentett. Pedig pont a szerző ottani visszafogottsága működött, itt meg… hát nem is tudom. Mármint láttuk már, hogy a rendező mintha elfelejtett volna történeteket mesélni, és ezt most is bizonyította?

Arról nem is beszélve, hogy a Glass még filmkészítésileg sem volt a csúcson. Az egészből sütött az olcsóság, mintha valami tv-sorozatévad közepén helyezkedne el. A probléma, hogy elvileg a nagy leszámolásról volt itt szó, szóval ami a Splitnek jól állt, az ennek már kevésbé, csak hát Willis és Jackson 1-1 hetes fizuja elvitte a költségvetés nagyját. Persze Shyamalan megpróbálta előnyként eladni a végén levő fordulatokkal.

Az a baj, hogy minden logikát, meg nevetséges párbeszédet, meg olcsó megvalósítást félretéve a film alapvetően unalmas. Egy Quiet Place-t is imádtok (unk?) a fotelból logikával “én nem ezt csinálnám, szóval hülyeség” módon szétszedni, de legalább halad előre ezerrel. Itt viszont halálunalom van, ami a végén egy picit szórakoztató. De még nem fordul át paródiába.

Viszont eskü a wombo combo “erre egy átlagember képes lenne” Unbreakable-flashback összeadva az interneten felnőtt emberek gondolkodásával szerintem nevetséges finálét adott. Shyamalan egy faluban él az erdő közepén, hogy ennyire nem tudta még az általa megálmodott (borzasztó) emelését sem megoldani a történetnek?

human
írta
2019. 01. 20. 17:25
megjelenés
39
hozzászolás


39 hozzászólás a “Glass – üvegházban ne dobálj forgatókönyvet se” bejegyzéshez

  1. Szerintem király volt. A Split jobb, de számomra egyáltalán nem volt unalmas egy percre sem. :)

  2. Nekem tetszett a film, nagyon régóta vártam, egészen pontosan a Split utolsó percétől kezdve vártam.
    Nem volt csalódás sem, sőt vicces volt látni az emberek arckifejezését a film után, ugyanis senki nem tudta, hogy ez egy trilógia utolsó darabja. Három ismerős is volt abban a moziban amiben én voltam és egyik sem látta az előző részeket. Totál meg tudom érteni a kérdőjeleket az ő esetükben, de velük ellentétben én tudtam, hogy mire ülök be.

    Night hozta a szokásos/sajátos fordulatait a film végére, tíz percen belül hármat is (ez nem spoiler, aki nem számít fordulatra, az még nem látott tőle filmet). A probléma az, hogy hiába van három fordulat, szerintem egyik sem olyan erős, mint mondjuk “A FALU” fordulata. Annál a filmnél egyszerre éreztem csalódást és csodálatot a film iránt.

    Számomra egyébként ez inkább volt a Split folytatása, mint az Unbreakable-é, vagy mint Mr. Glass eredettörténete és lehet, hogy nekem pontosan e miatt működött. Szinte biztos is vagyok benne, hogy James alakítása és maga a karakter miatt élveztem ennyire a filmet.

    Spoiler:

    Sőt, ha nem ilyen Harrison Fordosan zárta volna le a történetet M. Night Shyamalan, akkor szívesen néztem volna még erről a karakterről +2-3 filmet is.

  3. Mitől gagyi a The visit? :-) Szerintem ötletes és nem elcsépelt démonos, jump scares megszokott found footage kliséhalmaz volt egy jó és földhözragadt csavarral a végén.

    A Glass-al kapcsolatban meg így látatlanban azt tudom mondani, hogy elég nagy elvárásokkal indulnak sokan megnézni és szerintem túlbecsülik és túlgondolják az egészet.

  4. nem hiszem h sokan túlgondolják, csak követik a kampányt, meg a “20 éve kigondoltam a trilógiát” kijelentéseket, főleg, hogy a kezdő film baromi jó volt, és a Split is szórakoztató.

  5. Szerintem nem volt azért olyan rossz,bar jónak se mondanám. Volt pár erős része, de alapvetően tényleg nehézkesen haladt előre. A finálé utáni kb. 10-15 perces baromság meg még egy jó filmet is elrontana, nem hogy ezt.

  6. Szomorúan olvasom a kritikákat róla – igy marad otthoni megtekintésre.
    A The Visit szerintem is vállalható film volt.

  7. Most értem haza róla. Hát jó semmikép nem volt :(
    Ha nem nyújtottak volna ennyire jó teljesítményt a színészek kuka lett volna az egész. A vége még egész jó is lehetett volna ha nem lett volna ennyire logikátlan.
    A vége fordulat azért vicces volt, az tetszett.

  8. Most már komolyan érdekelne ez az ember psziho-analízise, hogy hogyan jutott el A-ból ZS-be.

  9. Nekem egy percig se volt unalmas. A lila kis ribanc egy mondata meg konkrétan összetörte a szívem, tesóm is sírt mellettem…mindenki softie a családban.

  10. Ebben a kritikaban egyszeruen minden benne volt, amit en is erzek a filmel kapcsolatban. Az Unbreakable a top 10 kedvenceim koze tartozik. De a Glasst olyan szinten untam, olyan szinten volt olcso, semmitmondo, tulìrt,hogy lehozott az eletrol (+a randimat is lenullazta de az meg a kisebbik baj) Az egesz film de plane a vege fele olyan volt, mintha valami gimnaziumi media orara forgatott low budget amatorkodes lenne. Mar amikor lattam a stablistan h nem James Newton Howard szerezte a zenet, ereztem h bajok lesznek. A film sehonnan nem tart sehova, nevetseges csattano(?), az eredeti film es karakterek sarba tiprasa, rettenet szajbaragos szovegek es tenyleg ami a legnagyobb baj, hogy UNALMAS. Oriasi csalodas talan a legnagyobb, amit valaha moziban ateltem.

  11. Először is leszögezem hogy az előző részeket is közepesnek, egyszer-kétszer nézősnek tartom ami nem jelenti azt hogy unatkoztam volna rajtuk. És igen a Glass is ilyen lett. De! Szerintem egyedi sztorit kreál mindig (ideértem a többi filmjét is) csak a megvalósításon csúszik el. Hiába nem ültek a csavarok annyira nekem sem azért valljuk be – független attól kinek mennyire tetszett vagy sem – ki számított ilyen befejezésre? Nyilván nem lesz 2019 legjobbjai közt, de hogy ennél rosszabbak bőven lesznek abban biztos vagyok.

    SPOILER
    A korábbi Glass anyagok alatt felmerült gondolataimra pedig megkaptam a választ:

    1: Bruce továbbra sem tud jó szerepet letenni az asztalra. Nevetséges volt az erőlködése.

    2: Bejött a novemberi tippem – amire már a film elején is ráerősítettek amikor is utolsóként írták ki a címszereplőt – hogy Ő fog a legkevesebbet szerepelni. Szóval a rendező ezen is spórolt egy fél raklap pénzt.

  12. Mi van veletek már :) Egy dolgot le lehet szegezni. Nagyon megosztó a rendező. Valakik nagyon és valakik nagyon nem. Nah itt ezen az oldalon sajnos a nagyon nem csapat van. M.Night egy kiváló egyedi látással bíró rendező egyszerüen imádom a dolgai 80%-át. Volt 2-3 mellélépése, de kinek nem volt. Azt kellene észre venni hogy a misztikumnak egy olyan mezsgyéjén mozog és azt szeretné ábrázolni amit akár el is tudunk hinni hogy ez létezhet és simán megtörténhet és mindez hétköznapi dolgokba van minden csomagolva. Ez nyilván nem vonatkozik a félre lépéses filmjeire :) Operatőri munka kiváló, rendezés kiváló. Irjátok hogy tv sorozat szintű a kép. A fickónak ez az egyik védjegye :) Zenék hangok kiválóak. Visszatérve a filmre a vége lett egy kicsit túltolva:/ Az elég amerikais lett. Jobban örültem volna ha továbbra is misztikumban hagyja az egészet :) Kár volt a szuperhős kiiktató csapatot belehozni. De összeségében nagyon nagy film volt :)

  13. Nem tudom manapság miféle elvárásokkal ülnek le emberek egy Shyamalan film elé, pedig ő is azok közé tartozik, akiknek a munkáit helyén kell kezelni. (A visitet itt én is bevédeném)
    Teljesen át(ki)kapcsolta az agyam. Jackson zseniális volt, számoltam a perceket, mikor szólal meg végre. McAvoynak is remek pillanatai voltak, jókat szórakoztam rajta. Hozzáteszem voltak hullámzó szakaszai, megült itt-ott és töprengtem is, miképp lehetett volna máshogy lezárni, de nem jutott eszembe jobb alternatíva. Őszintén szólva engem meghatott az, hogy látom vásznon azt, amiről gyerekként rengeteget ábrándoztam a szuperhősök kapcsán.

    Amennyire kesztyűs kézzel bánt el Shyamalan McAvoy karakterével, annyira volt méltatlan, ami Willis papával történt, szerintem totál megrázó volt. Ugyanakkor ha SPPOILER-

    nem nyírta volna ki mindet, és kiderült volna, hogy képzelik azt, amik valójában-

    szembeköpte és megsemmisítette volna az előző két részt.

    Aláírom, hogy ugyan zseniális ötletei vannak a pacáknak, a megvalósítás hagy némi kivetnivalót maga után, de a Glass esetében nem érdemel meg ekkora gyepálást.
    Akik szerették a Sebezhetetlent és a Széttörvét, szerintem semmiképp se hagyják ezt ki, hiába nem egy könnyű vagy gyakran újranézős darab, én szerettem

  14. Szarnak tűnt és feleslegesnek. Milyen lett? Szar és felesleges. Igazából nem értem a csalódást, mert szerintem ennek nem is szabadott volna másképp nekiülni, mint sem “hátha kellemeset csalódunk benne”.

  15. Még nem láttam a filmet, nem is tervezem moziban megnézni, bőven elég lesz alapítványilag.

    Mégpedig azért, mert lehet, hogy egyedül leszek a véleményemmel (sokszor megesett már kultstátuszban lévő filmekkel kapcsolatban), de már egyszeri megtekintés után is úgy gondoltam, hogy az Unbreakable a világ egyik legunalmasabb filmje. Nem olyan régen, a Split hatására újra megnéztem, és nem, hogy pozitív irányba változott volna a véleményem, inkább még rontott az “élményen” az újrázás.

    Mert a Split, az rendben volt. Nyilván a fenti véleményem miatt, de nekem pont a vége húzta le, annyira erőltetettnek éreztem, ahogy a rendező megpróbálta ezt az “ugyanabban az univerzumban játszódik” manővert. Önmagában egy tök jó film lett volna, még talán az újranézési faktor is benne van, de az az utolsó jelenet szerintem teljesen felesleges.

    És lehet, hogy Shamalamadingdong már az Unbreakable idején trilógiának tervezte, de a szkepticizmusom visszatart abban, hogy ezt tényleg be is nyeljem. Lehet, hogy tényleg így volt, nem tudom, de amikor ezt meghallottam, megint csak izzadtság szagot éreztem, és a posztot olvasva….hát nem mondom, hogy igazolva érzem magam, mert ugye még nem láttam a végeredményt, de tényleg kíváncsi lettem, jól gondoltam-e.

    Kár, hogy csak ennek szól a kíváncsiság, és nem a filmnek. Shamalamadingdong szerintem egyfilmes rendező, azt pedig már kipipálta a Hatodik érzékkel, az utána következők miatt én pénzt már biztos nem adok neki.

  16. Ma neztem a filmet, es igazabol feltem tole, mert mindenhonnan az omlott a neten, hogy mennyire szar. Ehhez kepest kellemes csalodas volt, engem vegig le tudott kotni, es egy haverral neztem, aki nem latta egyik elozo reszt se :D Es meg neki is bejott. Egyedul a vegen az a hirtelen elorangatunk egy titkos tarsasagot nem tetszett.

    Btw, nezem a filmek szamjait imdb-n es rottenen is, es nagyjabol ugyanott all mindharom film… Most akkor hogy is van ez? :D Megint a hangos kisebbsegtol bojdult fel az internet? :? Fura.

    Ami meg eszembejutott, de azok kozul akik szerint a Sebezhetetlen annyival zsenialisabb film, azok el tudjak mondani, hogy mitol is az? Mert en anno 7pontot adtam ra, de szerintem a Glass is siman 7pont :D

  17. Nekem pont a Visit volt az utolsó Shyamalan film ami tetszett, kicsit hiú reményeket is keltett, hogy talán van visszaút abból ahova süllyedt de nekem a split már nem igazán jött be (kb csak a vége mentette meg de az a csoda is eddig tartott).
    A Glass-szal pedig bizonyította számomra, hogy továbbra sem érti hol és mit rontott el. Az unbreakable féle nosztalgia faktor nélkül nagyon gyenge lenne ez a film sajnos. (de még azzal is kb gyenge közepes)
    Nyoma sincs már a régi Shyamalan féle feszültség teremtésnek.
    nagy csalódás az egész ember :(

  18. @giskard reventlov ugyan ezt irtam volna le! Koszi! :) Annyi meg, hogy McAvoy egy atkozott zseni, minden dijat oda kellene adni neki ami van!

  19. “azt szeretné ábrázolni amit akár el is tudunk hinni hogy ez létezhet és simán megtörténhet”

    ez volt az Unbreakable, szemben a Glass-szal.

  20. SPOILER

    blady
    “nem nyírta volna ki mindet, és kiderült volna, hogy képzelik azt, amik valójában-”

    a Glassban az, hogy képzelődik, egy pillanatra sem volt lehetőség. A dokinő csak kapott lehetőséget egy új tesztelésre a 10 ezer éves probléma megoldásánál, és velük próbálta elhitetni, nem velünk.

  21. Ez egy katasztrófa volt,eddigi legnagyobb trilógiás filmes csalódásom.
    A splithez képest összecsapta az egészet és gagyi végeredményt kaptunk,Shyamalan nem érdemli meg,hogy nagy filmeket gyártson.Évekeig nem engedném rendezői székbe ezért az egy filmért.Aki így cserben hagyja a rajongokat az nem érdemli meg a munkát.5/10

  22. Human! Már vártam mikor lesz kibeszélő erről a borzalmas filmről…:((( Iszonyatosan nagyot csalódtam benne…dühösen jöttem ki a filmről..na jó nem annyira..:) csak egy dolog..azokhoz szólok akiknek tetszett..Amikor Willis karakterét egy pocsolyába(bbbaaaazdmeeg egy szar kis pocsolyába fojtják) egy,hol a faxban van a fia..??? kettő odamegy a “púderfejüálpscihologus” és kérdezgeti…ááááááh..(bocsi hölgyem nem érek rá,önt és a múltját elemezni..mivel épp haldoklom…)…aaaahhhh…az év LEGXARABB filmje..!!!!!

  23. Egyetértek a kritikával. Szerintem az év csalódása versenyt megnyerte a Glass.
    A film közben volt egy pont, mikor azt gondoltam na lassan vége, megnéztem az órát, ó a ……. még csak 35 perc telt el😢😢😢😢
    Egyedül a színészek miatt nem mentem ki a filmről.
    De a filmvégi csavarok…. azokon nagyon felhúztam magam.
    De ami engem a legjobban dühített, hogy lehetett volna jó is.

    SPOILER
    Szerintem a titkos társaságot jobban ki dolgozhatta volna, és ebbe az írányba vitte volna
    A másik lehetőség, sokkal nagyobb ütött volna az egész ha arra megy ki, hogy csak képzelődték az egészet. Így szólhatott volna arról az egész, hogy ők hárman a problémáik elől a képzelgésbe menekülnek, és egy negatív befejezés a végén, így az egésznek az lenne az üzenete, hogy nem megoldás ha nem nézünk szembe a gondokkal.

  24. SPOILEREK

    Totálisan egyetértek. És annyira buta volt néhol. Kb az az érzésem volt, hogy hülyének néznek. Annyi helyen belelehetne kötni, de felesleges most, mert oldalakat tudnék írni. És nem is az említett “fotelből én nem ezt csináltam volna” dologról beszélek. Csak egy példa, hogy a tökömbe jutott ki Mr.Üveg a szobából kártya nélkül? El kellene hinnem, hogy csak mert 1x galibát okozott egy “tervrajz alapján” akkor ő most már mózesként járja az épület folyosóit, ahova méterenként kamerát telepítettek, pont ezért. Ja, de feleslegesen, mert van 2 ápoló meg 2 pocakos bizti őr, akik le se szarják ezeket. Na meg amúgy is, ilyen veszélyes alakokra elég ennyi ember és ilyen hanyag munka. Ahhhhhh anyádat!
    Na meg az a csavar a végén.. jó volt 1-2 rész amiért tetszett, igazából csak a csaj magyarázata, ami összességében számomra tetszett, meg picit elgondolkoztatott (az a 3-4 mondat) de ennyi.
    A Pi életénél volt ez az érzésem, hogy a film kb a légvégi plot twistre épít. Csak míg a Pí életében ott letudtam nyelni a dolgot és azt mondtam, hogy oké haver. Így, ez összességében most akkor 1-nek jó lesz és akkor fogjunk kezet csá. Na de itt ez nagyon nem jött össze.
    Senkinek sem ajánlom a mozis megtekintést!

    Végszóra: A the visit nekem tetszett. lel

  25. SPOILER

    Human: akkor bennem ez kicsit máshogy csapódott le (sokkal jobban megvezettek?:D), mert a film vége felé közeledve nyilván egyértelművé válik, hogy velük akarta elhitetni, de amikor a dokinő levezeti McAvoynak, hogy amennyire elavultak voltak a rácsok, bárki szétfeszíthette volna, hogy a lövedékek is tönkrementek már, így nem jelentett veszélyt ránézve, vagy hogy “folyton hegymászós videókat néztél és elhitted magadról, hogy kötelek nélkül erre te is képes vagy” annyira logikus magyarázatnak tűnt, hogy abban a jelenetben már én is majdnem elhittem, amiket mond és eljátszottam a gondolattal, hogy mi van ha..?

  26. Egyébként most megmondom,hogy jelölni fogják az aranymálnára és meg fogja kapni a díjat :)

  27. Minden szavad igaz, human. Kérem vissza az előző két rész okozta felhőtlen örömömet és az azokban megélt izgalmak erejét!

  28. Furcsa, én teljesen értetlenül állok az indulatos negatív kritikák előtt. Messze nem tökéletes (a Split nekem jobban bejött), de nagyon szórakoztató volt, McAvoy karakterével meg bármennyi játékidőt elfogadok, annyira jó nézni, ahogy váltogatja őket – mondjuk a film jelentős része is erre épített, ez igaz.

  29. Sajna a legtöbb similumi szar. Ez tény. Akármennyire próbáltam meg szeretni a Village-t, még Phoenix ellenére sem ment. Mondjuk a Split bejött.

  30. Komolyan kellett bele ez az Ördögűző Spoiler? Oké hogy klasszikus, de erre feláldozni egy poént, ami mellesleg nem is ütött akkorát… Vagy ezzel akart Shamalamadingdong revange-ot venni a Hatodik Érzékért? Akkor elspoilerezhetett volna egy Adam Sandler filmet inkább :(

  31. Hát én pont nem láttam még ezt a 40 éves filmet. A probléma nem is igazán ezzel van, hanem sokkal inkább azzal, hogy a poén még nem is igazán illett a filmbe. Igaz, ha csak ez az egy baja lenne a filmnek, akkor nagy valószínűséggel nem erről beszélnénk.

  32. Most értünk haza a filmről. Én konkrétan a közepén majdnem bealudtam. Ott nekem hihetetlenül unalomba fulladt az egész. Egyszerűen ez a film nekem sehogy nem áll össze.

    SPOILER

    Megint egy titkos valószínűleg világot behálózó társaság a végén, amikor megláttam a szimbólumot itt már csak legyintettem. És akkor megyünk a következő városba mert úgy tűnik nem csak 1-2 ilyen ember van és kezeljük a problémát, mert Istenek nem járhatnak köztünk. Hú de nem szeretem az ilyen kliséket. De amilyen hiper-szuper titkos menő társaság olyan amatőr módon kezelik a dolgot, ahogy az lenni szokott persze.

    Arra a nyakamat tenném, hogy ha volt is valami ötlete erre az unbreakable idején szinte biztos hogy majdnem mindent most írt hozzá, sajnos.

  33. A 6. érzék (utólag) teljesen kézenfekvő twistje állítólag csak az írás végén jutott Salamala eszébe. Élete legjobb ötlete volt, az biztos.

    A Glass végét viszont számomra nagyon elszúrta: három csavar után tényleg nem számított volna már egy negyedik.

    Biztos vagyok benne, hogy leforgatott egy plusz snittet, majd hosszú vívódás után mégis kihagyta a stáblista végéről: három lepedővel letakart hulla fekszik a boncteremben, csak a biztonsági fények égnek. Hirtelen vizet felköhögő hang, majd az egyik lepedő megmozdul.

    Ennyi hiányzott nekem – de megértem a döntését, e nélkül is működött a film, (csak máshogy). Az a David, aki gyerekkorában öt percet feküdt egy medence alján, és amikor kihúzták, halott volt, majd később mégis magához tért, felnőttként kibírt volna talán akár öt és fél percet is; ezt nem tudta róla a “doktornő”. Kihagyott ziccer.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.