Kidumáló: Az oroszlánkirály (The Lion King)

Azt hiszem ez a film sokakat érint valamilyen szinten, szóval még ha kritika nem is lesz, azért némi kidumálásra kéne terep.

Szerintem aki követi a blogot, az már rájött, hogy alapból nem annyira rohannék “élőszereplős” Disney-feldolgozásra, szóval eleve hátrányból indult nálam a film. Erre jött a futár a feketelevessel: a film készítői, a Disney és minden közreműködő helytelen úton járt azzal, hogy a dalok megtartásával teljesen realistán próbálta meg 2019-be rángatni a mesét.

Ennek a műnek a létezése arra lesz remek emlékeztető, hogy csak mert megtehetsz valamit, még nem is kell végigvinned? Igen, techdemonak szép, ez a trailerből is egyértelmű, de közben látszólag pont az érzelem veszett el belőle. Meg a mese. Konkrétan ránézésre ez tényleg felnőtteknek szólt, igazi nosztalgia darab a maga módján, nem pedig a mostani gyerekeket akarják lenyűgözni. De lehet tévedek, csak pár gondolatot bedobtam a közösbe, és most átadom a terepet.

9 hozzászólás a “Kidumáló: Az oroszlánkirály (The Lion King)” bejegyzéshez

  1. Tegnap lement. Fú hát.

    Gyakorlatilag tényleg ez történik, amit írsz is. Ennek a mesének egyszerűen nem állt jól ez a formátum, két roppantul egyszerű okból kifolyólag:

    Az egyik hogy a mesében az állatokat direkt megpróbálták emberinek rajzolni az érzelmek hatásosabb és életszerűbb átadása miatt, ami itt a teljesen realisztikus ábrázolásnak “köszönhetően” teljesen érzelemmentes pillanatokat szül. Az a kép ami elkezdett körbejárni twitteren, hogy “Simba Mufasa halála előtt és után” (spoiler: ugyanúgy néz ki) mindent elárul. A legerősebb érzelmi pillanatai a filmnek egyszerűen nem jönnek át, legyen szó tényleg Mufasa haláláról vagy a végső küzdelemről, de a Simba-Nala kapcsolat az ami igazán megsínyli ezt.

    A másik pedig a dalok. Amíg egy Aladdinban ügyesen tudták rekonstruálni az emberi szereplőkkel az eszeveszett és színes-szagos zenei betéteket, addig itt énekelés közben gyakorlatilag minden-egyes-dalra-ütemre-lépkednek. És ennyi. Nyilván nem ugrálhattak a zsiráfok fejein vagy lengedezhettek indán a választott ábrázolási technika miatt, de boy, kegyetlenül steril az egész. Hiányzik belőle teljesen az eredeti energia és látványvilág. (A CGI persze tényleg elképesztő de ezt tudtuk már a trailerek alapján is.)

    Én egyébiránt szinkronnal néztem és lehet csak azért mert az évek során OV sznob lettem, lehet azért mert agyonnéztem a mesét gyerekként és nem tudok elszakadni azoktól a hangoktól, de ez az új szinkron se tetszett. Az angolról is rosszakat hallottam egyébként, állítólag nem élik bele abszolút magukat a színészek.

    Tényleg csak olyannak ajánlom, aki nagyon nosztalgiázni szeretne és imádja a mesét. Nyögvenyelősen le fog menni, de kb. olyan érzésed lesz közben mint amikor beveszed a lób*szó antibiotikumot.

  2. Szinkronról majd mondjon valaki pls véleményt! :)

    Wikipedia szerint gyakorlatilag senki sincs kb benne az előzőből…tudom, tudom, páran már nem is lehetnének, de akkor is… :(

  3. @gore
    Bocsesz, most látom, hogy írtál.
    Én majd kb 2 hét múlva nézem, lehet bepróbálom a 4DX-et, ha már lód, legyen kövér…..
    Kár, hogy nem varászoltak rájuk több érzelmet ezek szerint :( pedig szerintem belefért voltna CGI-szempontból, a második Dzsungel könyvében (Serkins féle) pl szerintem ezt egész jól csinálták.

  4. Megnéztem. Egynek elment.
    CGI döbbenet, de az érzelmek nem ülnek ki az arcokra. Ettől függetlenül a megoldás jobb, mint vártam. (A Timon és Pumbás tv-spot alapján nagyon féltem, hogy alámondós természetfilm jellege lesz a dialógusoknak.)
    Egy két dolgot egyszerűsítettek. Simba+Nala reuniont is 3 mp alatt lezavarták.
    Engem zavart hogy Rafiki és Zazu karaktere is kicsit “újra van gondolva”. Rafiki a régi dallamos kántálás helyett inkább csak random varázsigéket tol a levegőbe. Zazu meg szimplán kretén.
    A hiénák egész jó poénforrások voltak, de semmi extra. Sajnos nincs meg benne az a töltet, ami miatt a rajzfilm klasszikus lett.

    @Matt89
    Szinkron:
    Tudtuk, hogy Sinkovits és Kristóf Tibi hangjait esélytelen lesz pótolni. De!
    Vass Gábornak legalább megvan a basszusa, hogy közel legyen a jó Mufasához, de beigazolódott, amit már a trailer-ben is hallottam. Ugyan azzal az epic, CC-promós hangsúllyal olvassa fel a sorait. Egyáltalán nem hiteles, engem azonnal kizökkent, szimplán nem éli bele magát…
    Ami Zordont illeti: Fekete Ernő!
    1 – Elsőre éreztem, hogy Kristóf Tibor után, Fekete Ernő hangja nem illik Zordonhoz (pedig amúgy az Ő hangját is imádom alapjáraton!).
    2 – DE! Kb. Ő az egyetlen, aki annyira zseniálisan beleéli magát, hogy teljesen kijön Zordon karaktere. Tökéletesen adja az aljas gonoszt. A végére egész összejött a kép és a hang.
    A többi:
    Gyerekhangok, meh, néha egész jó, többször felolvasás, semmi extra. Zazu megkapta a kretén karakter szinkronját. (Jonah Hill szokott asszem ezen a hangon futni sokat.)
    Timon és Pumba korrekt.
    Felnőtt Simba viszont boooorzalmaaaaasan nagyon roooosssz.
    Neki nem tudom ki volt anno és most lusta vagyok felmenni az ISZDB-re, de az sooookkal jobb volt.
    Szinkron overall: Fekete Ernő zseniál hangja és játéka, bár KT után fura, kiemelkedő. A többit hagyjuk.

    Zenék: egyik másik újragondolás elfut, sok a hajlítgatás és extrázás, sztem fölöslegesen, a Be Prepared viszont konkrétan nem tetszett. A maga módján egyszerű volt és velős, de az a mesében egy nagyon nagy momentum, kár volt kihagyni.

    Zimmer újra hangszerelés:
    Elég korrekt, követi a rajzfilmet, egyedül a King of Pride Rock epicness level volt nagyon visszaszedve, aminek nem örültem.

    Vannak benne jó poénok, de kevés ahhoz, hogy emlékezz rá hosszú távon.

    Már előre várom, hogy jöjjenek a jelenetek az alákevert régi szinkronnal. Szerintem én is csinálni fogok párat. :D

    Nálam 7/10 a nosztalgia és Zimmer zenéje miatt. Itthon majd még kap egy esélyt angolul, aztán irány a vágószoba… :D :D

  5. hick:

    Felnőtt Simba anno Stohl Buci volt, ami azért eléggé illett hozzá szerintem. Fura, hogy nem vállalta el, hiszen a Toy Story 4-ben is visszatért Woody hangjára

  6. Rá tippeltem volna, csak nem akartam baromságot írni. Ő illett hozzá, tényleg fura, hogy most nem ugrott be. :(

  7. Ahogy az várható volt az eddigi bevételeket és számokat elnézve nem fog panaszkodni a stúdió…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.