Bevételek: AZta

Az IT 2 életet lehelt kicsit a box office világba így szeptember elején, ami furcsa, hogy a nyári főszezont követően nagyobb sikert hoz a borongós ősz.

Meglepőnek azért senki nem mondaná a sikert, miután 2017-ben ugyanekkor 123 millióval nyitott az AZ és ment el egészen 327-ig csak otthon, globálisan pedig 700-ig, hogy mostanra epekedve várhassa mindenki a folytatást. De leginkább a WB fejesei. Az elvárásokat ennek mentén be is lőtték az első hétvégén 100 millió környékére, ám a kevésbé kedvező kritikák és a hosszú játékidő miatt ez végül 91 millióban valósult meg, ami nyilván vastagon nyereségessé teszi még így is a vállalkozást. A globális 700 millió innen ugyan magas lesz, de ha tehetné a stúdió egész biztosan folytatná valamilyen formában. Amúgy eleve hamarabb kapnak zöld lámpát a King feldolgozások/remake-ek, ahogy azt láthattuk a Kis kedvencek temetőjével, vagy éppenséggel a Shining folytatással is.

Mivel múlt héten még széleskörű premier sem érkezett, ezért érdemesebb talán ránézni a korábbi filmekre tüzetesebben: Butler 60 környékére Butlerkedik az Angel Has Fallennel Amerikában, szóval lesz ez még így se és jó eséllyel a negyedik rész is jöhet majd. A Lion King minden idők 7. legmagasabb globális bevételénél tart 1.6 milliárd dollárral, ami még a megelőző várakozásokhoz képest is pofátlanul nagy összeg. Hobbs és Shaw Amerikában nem váltotta meg a világot, habár előzetesen a 170 millió környékére tartó végösszeget bárki leütötte volna, a nemzetközi 721 milliós bevételről nem is beszélve. A folytatás esélye itt is 10/10. És kevés szó esett mostanában Tarantinoról, szóval álljon itt, hogy a Once Upon a Time in Hollywood szintén világviszonylatban már 300 millió felett jár. Tegye fel a kezét az, aki szerint hagyják majd QT-t kiszállni a bizniszből 10 film után. Naugye.

És már csak két hétvége, hogy box office szempontból igazán érdekes filmek érjék el a mozit, például az Ad Astra. A Kis kedvencek temetője meg nyilván poén, csak kíváncsi vagyok ki nem olvassa végig.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. It: Chapter Two – $91,062,152 – össz: $91,062,152
  2. Angel has Fallen – $5,990,157 – össz: $53,450,658
  3. Good Boys – $5,479,460 – össz: $66,939,160
  4. The Lion King (2019) – $4,324,341 – össz: $529,237,780
  5. Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw – $3,807,905 – össz: $164,340,050
  6. Overcomer – $3,712,762 – össz: $24,668,925
  7. Dora and the Lost City of Gold – $2,345,305 – össz: $54,334,455
  8. Ready or Not – $2,310,792 – össz: $25,712,480
  9. Scary Stories to Tell in the Dark – $2,297,928 – össz: $62,123,662
  10. Once Upon a Time in Hollywood – $2,166,110 – össz: $134,368,392
abelh
írta
2019. 09. 12. 14:47
megjelenés
9
hozzászolás


9 hozzászólás a “Bevételek: AZta” bejegyzéshez

  1. Nem tudom mit esznek ezeken a dizni újrafeldolgozásokon. De nekem nem is kell tudnom. Biztos így jó.
    Remélem Tarantino nem száll ki, rengeteg filmet kéne még hoznia.

  2. Pedig én már örülni kezdtem, hogy lesz Kis kedvencek temetője 2… (just kidding, még az elsőre sem vettem rá magam :D )

    Ad Astra-t már nagyon várom, egész nyáron nem jutottam el moziba (nem mintha 1-2 filmen kívül bánnám).

  3. Puffin
    Sztem egyszerű a recept. Apa, anya meg emlékszik, hogy milyen jó volt ezért viszi a gyerekeket fixen. Akinek meg nincs gyereke, meg az is megnezi, mert milyen jó volt anno. Meg randi filmnek is kiváló, mert nagyon nem kell rá figyelni és aranyos. Ilyen arany középút amit mindenki megnez.
    Szóval itt nem film minőségén múlik, hanem azon, hogy egyszerű, könnyű valasztas

  4. lehetett volna Kis kedvencek titkos temetője is :))

    Azért amit Bill mondott az AZ folytatásról, arra én is kíváncsi lennék..

  5. Hobbs and Show 2 tuti lesz. Gondolom a dvd/bluray (vannak még ilyenek?) Is nagyon menni fog. Az ilyen eszetlen akciókat mindig zabálja a nép.
    Kis kedvencek temetője érdekes lenne animációba, olyan halott menyasszony stílusban. :)
    Ad Astra jó kritikákat kap, megyek én is támogatom egy mozijeggyel. Szeretnék ha sok kisebb scifi eljutna mozikba.

  6. Csak én vagyok szomorú, amiért a …Hollywood csak 300-nál jár? Míg egy agyatlan akciófilm 721-nél? Hová jut így az emberi faj??

  7. Ez sajnos mindig így volt, nem újdonság. A művész, vagy rétegfilm sosem fog annyit hozni, mint a látványfilm.

  8. Szerintem meg a színészek ellenére is kevésbé eladható a téma, mint a világháború, vagy a Django nemileg klasszikusabb cselekmény vezetése. Ehhez képest ez szép eredmény és nem marad el a szamitasoktol.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.