A Justice League Snyder Cut végső előzetese és más dolgok

Egyrészt Snyder azt nyilatkozta, hogy gondoljunk a SnyderCutra úgy, “mintha az Irishman lenne, csak több akcióval” “a szuperhősfilmek Keresztapája”. Kiragadtam egy hülyeséget, nyilván csak a játékidőre gondolt, de vicces volt olvasni. Más dolgokat is említett a NYTimes cikkben. És újra állította azt is, hogy teljesen a saját döntése volt otthagyni korábban a filmet.

A másik mai cikk, hogy szeretitek azt mondani milyen igazságtalan és direkt hangulatkeltő vagyok a Snyder Cuttal, erre ma a Telex az egész film körüli évszázados történetet összefoglalta, méghozzá egy ilyen címmel: A rajongói hiszti és fanatizmus győzelme a négyórás szuperhősös film. A főoldalas lead pedig ez volt:

Négyévnyi könyörgés és a valódi Batman bevetése után az internet végre megkapja, amit szeretne: az Igazság Ligája szuperhősfilm eredeti, rendezői változatát, gigahosszú verzióban. A Snyder-cut egyszerre internetes rajongótáborok eddigi legnagyobb győzelme és újabb emlékeztető, a Marvel miért veri körökkel a DC-t a moziban.

Ha ez nem rajongói hatebait, akkor semmi. Gondolom szanaszét lett osztva a cikkük mindenhol.

A fő hír amúgy az, hogy van egy végső előzetes is. A hétvégére pedig minden kiderül.

51 hozzászólás a “A Justice League Snyder Cut végső előzetese és más dolgok” bejegyzéshez

  1. Humán:
    Azt azért vágod, hogy senki sem a senkiházi, nímand és szerintem tized akkora nézettségű Telex cikkeit kéri rajtad számon, hanem azt amit te írsz.

    Magáért vagy felelős és nem kell másra mutogatni, hogy ő, meg ő, meg ő mit csinált. Te nem vagy ilyen.

    Várd meg a filmet – már nem kell sokat aludni – aztán utána ráérsz a földbe döngölni, vagy magasztalni.

  2. Errol most valamiert eszembe jutott, hogy mar a kora 2000-es evekben is azon rohogtunk a haverokkal hogy az index (abbol lett most telex) minden filmet lefikaz, szoval kb akkor felhagytam a hiroldalak filmkritikainak olvasasaval.
    Pont tegnap lattam egy interjut Todd McFarlane-nel amiben a Venom film kapcsan mondta, hogy jonnek a 40+ eves kritikusok es kritizaljak a gyerekeknek keszult szuperhos-filmeket 🤷‍♂️

    Biztos vagyok benne hogy nekem nem tetszene ez a film, szoval nem is vesztegetem ra az idomet, de abban is biztos vagyok, hogy az elvarasokat hozni fogja. Benne lesznek a hosok, lesz sok latvanyos jelenet, harcolnak majd a gonosszal stb. Szerintem aki arra kivancsi h Batman, Superman meg a tobbiek harcolnak, azok megkapjak amit varnak. Aki meg komoly gondolatokat es jo dramat akar az nem fog egy 4 oras CGI fesztet nezni.

    Ugy gondolom, hogy a celkozonsegnek jo lesz ez, aki eleve fanyalogva all hozza, az meg szerintem mar kinott ezekbol.

  3. A telexes cikkel nem az a baj, hogy lenéző a Snyder Cuttal, hanem tele van hibákkal, és még nem javították ki.
    Amit nem értek sokan a kitartó rajongóknak tulajdonítják a filmet, pedig szerintem azért adott pénzt a warner a JLre, hogy legyen exklúzív filmjük az HBOmaxon. Ha nem lenne max, akkor nem hiszem, hogy most erről beszélnék.
    Kijöttek az első vélemények, vannak negatívak is. Viszont az utóbbiak azt elismerik, hogy a hibák ellenére is jobb a 17es változatnál.

  4. DH:

    “de abban is biztos vagyok, hogy az elvarasokat hozni fogja.”

    elég homályos mostanra mik is ezzel szemben az elvárások, úgyhogy erre kíváncsi lennék. ez a jelenség már jócskán túlmutat azon, hogy pár órán keresztül pár szép ember kalapál pár nagyon csúnyát. sőt, szerintem mostanra már senki nem tudja mit várjon ettől az egésztől, ezért lesz nagyon nehéz különálló élményként tekinteni rá.

    Punyapapa:

    “Amit nem értek sokan a kitartó rajongóknak tulajdonítják a filmet, pedig szerintem azért adott pénzt a warner a JLre, hogy legyen exklúzív filmjük az HBOmaxon. Ha nem lenne max, akkor nem hiszem, hogy most erről beszélnék.”

    abszolút igaz. de ha a rajongók kitartásának tudják be (vagyis ezeket a hangokat gerjesztik), az nyilván minden sipítozó twitterező, fórumozó arcnak jól esik, a saját sikereként éli ezt meg, és ha nem is sikerül a film túl jól, akkor is pozitívabban tekintenek rá. ez textbook manipulatív (demagóg?) hírközlés.

    “Kijöttek az első vélemények, vannak negatívak is. Viszont az utóbbiak azt elismerik, hogy a hibák ellenére is jobb a 17es változatnál.”

    jó hát annál a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt is jobb :)

  5. Azt se tudom mi az a telex és különben is ki a ki a szart érdekel? Csütörtök premier cső.

  6. @abelh:
    Manapság sokan örülnénk egy olyan kaliberű vígjátéknak is, mint amilyen a Hogyan veszítsünk el… volt, de már azt a szintet sem érik el a vígjátékok, hosszú ideje. :))
    Engem nem érdekel a Snyder Cut, az előzőt se láttam, de őszintén remélem, hogy nem teremtenek új divatot vele, hogy a sok remake, reboot… után mostantól 4-5 évente újravágásokat is kelljen nézegetnünk, mert annál már tényleg nem lenne lejjebb.

  7. @Z0l1
    “…a senkiházi, nímand és szerintem tized akkora nézettségű Telex…”
    Ezt te komolyan is gondoltad, amikor leírtad? :D A mindenit! Nem vagy semmi! :D
    Ok, hogy valami személyes vélemény alapján senkiházi és nímand jelzőkkel nevezed a teljes Index szerkesztőségét, na dehogy tized akkora nézettségű? A filmbuzihoz képest? Te normális vagy? :D

  8. Szerintem a telexet és hasonló híroldalakat felesleges iderángatni. Messziről látszik, hogy kult és hasonló témákban nagyon szemellenzősen írnak, de ha még ezt el is fogadjuk, sok bennük a tárgyi tévedés is. Ilyenkor azt nem értem, miért nem kérdeznek meg egy hozzáértőt, ha már a közéleti/politikai cikkeknél ez menni szokott (időnként).

  9. Azért az újravágások kora nem most jött el.
    Coppola már nem is tudom hányszor vágta újra az Apokalipszist – mindig elhintve, hogy az épp aktuális cut a végső változat. Több órányi kivágott jelenetet hozzáadva, aztán elvéve, aztán újra hozzáadva de megvariálva stb bizonyos időközönként mindig jön egy újabb “final cut” Apokalipszis-témában. :)

    Abban hoz újdonságot a SnyderCut, hogy itt nem egy fentebb említett “klasszikus” műről van szó, nem egy maradandó értékről, hanem csak egy pár évvel ezelőtti – nagyon drága, kifejezetten ócska, már-már nézhetetlen tucat-blockbuster filmről.

    Na és ehhez képest ez a fajta a hype, de főleg az ezzel együtt járó zaj túlságosan is hangos lett. Hangosabb mint amennyit ez az egész téma megérdemel.

    A JL-t már akkor, a mozikba kerülése előtt is a “szuperhős mesefilmek koronaékszereként” próbáltak bepozícionálni az ügyes marketingesek.
    És a SnyderCut-ot ővező reklámkampány ehhez mérten csak még hangosabb / zajosabb lett (elég csak arra gondolni, hogy valamiért Zack Snyder már régebben megkapta a kétségtelenül hatásos “visionary director” titulust a marketingesektől. Mert csak).

    Maga a körítés a gond – nem pedig az, hogy Snyder változata elkészülhetett.

  10. Szerintem a fő kérdés a jelenséggel kapcsolatban az, hogy valóban jó irány-e a jövőre nézve, hogy egy stúdió ilyen mértékben hagyja befolyásolni a döntéseit az internetes közvélemény alapján? Hogy az alkotóknak ezután meg lesz kötve a keze, és tényleg ki kell szolgálniuk a sokaság elképzeléseit, azért, mert hangosak?

  11. speranza: Szerintem sosem készült volna el csupán a rajongók miatt, ehhez kellett a világjárvány, de még inkább a HBO Max felfuttatása.

  12. Szerintem sem a “rajongók kívánsága teljesült”, hanem egy jól megtervezett marketingkampányról van szó, aminek valóban fontos része lett a rajongók megszólítása.

    A stúdió, Zack Snyder és csapata mind kiválóan használták a social media-t. Ebben amúgy semmi rossz nincs, a SnyderCut-kampány egyszerűen csak jól sikerült (mármint a célját tényleg elérte, hisz erről beszélünk).:)

    Hasonlóan felépített kampány – igaz egy tök más témában – volt a James Gunn körüli mizéria. A kirúgás, majd az azt követő “felháborodás” majd “A tékozló fiú visszatérése a Disney-hez”. Itt sem a rajongók “döntöttek” – noha tény, hogy része volt a kampánynak. Ez is egy jól megtervezett / kivitelezett akció volt, mindenki jól jött ki belőle.

  13. 10. @Endymion
    Hasonló reakció szólalt meg bennem is egyből, mint ahogy te is leírtad. Furcsa, micsoda buborékokban élünk néha egymás mellett. Múltkor írta itt valaki, hogy aki csak teheti, kerülje a közösségi médiát, mert tele lesz kiszivárgott Snyder Cut részletekkel. Jót mosolyogtam azon is: 10-ből 9-szer csak ezen az oldalon olvasok erről a filmről, sehol máshol nem találkozom ekkora érdeklődéssel ekörül. Például a baráti körömben szerintem csak én néztem meg az eredetit, annyira nem érdekelt senkit körülöttem (engem is csak mint laikus, sok ezt-azt megnézőt), és ha nem jönne ez az újravágás, talán már el is felejtettem volna. Remélem, a premier után a szubkultúra kitombolja magát és kicsit nyugi lesz, de lehet, naiv vagyok ezügyben.

  14. “Hogy az alkotóknak ezután meg lesz kötve a keze, és tényleg ki kell szolgálniuk a sokaság elképzeléseit, azért, mert hangosak?”

    az alkotók (beleértve a komplett stúdiót) hátradőlve vigyorognak, hogy a jófiú szerepében tetszelegve látszólag meghajoltak a kollektív igényeknek és jófejségből kiszolgálják a rajongókat. semmi megkötés nem történt itt. ennél komfortosabb helyzetbe nem is kerülhettek volna – csak volt elég eszük ezt kihasználni.

  15. @speranza
    nem nagyon állnék a véleményedbe. de azért láttam én már karón varjút (vagy varjún karót, ha úgy tetszik). szóval hogy is volt az SW IV-VI: Special editon? digitálisan “újragondolt” trilógia, amit ráadásul moziba is küldtek (nem kevés sikerrel). rádobtak még pár millió dolcsit és na bumm. (akkor kapott vérszemet Lucas a CGI-tól és benyomta az előzményeket rá pár évre.) az olyanokról már nem is érdemes beszélni, hogy konkrét szereplők lettek felülírva későbbi hangzatos kiadásokon.
    szóval nincs új a nap alatt.
    ja és Han lőtt először…

  16. Tisztában vagyok azzal, hogy mindez látszólagos, az üzenete az egésznek valahol mégis az, hogy érdemes ekkora nyomást gyakorolni legközelebb is, ha nem tetszik valami, hiszen a Snyder Cut se készült volna el enélkül…
    Közben pedig azok a filmek látványosan rosszabbak szoktak lenni, ahol az alkotók túlságosan is igyekeznek megfelelni az egymásnak ellentmondó rajongói elvárásoknak.

  17. Z0l1: azt vágom, csak vicces, hogy az én semleges-néha negatív cikkeimen lovagolnak sokan, amikor a közbeszédbe a (sokkal olvasottabb) telex cikkek dobódnak, konkrétan én itt elnéző vagyok szerintem némelyik DCEU filmmel.

  18. “Már olvastam pár előzetes kritikát, kevés állítja, hogy szar.”

    jaja, a Wonder Womant is első körben azoknak az oldalaknak mutatták meg, amikről tudták, hogy rajongók – amint a köznép hozzájutott, azonnal mélyzuhanásba kezdett a pontszáma mindenhol, nem csaka kritikusi skálán. A Snyder Cutnál miért ne ezt csinálták volna? Grace Randolph meg ilyenek szétéltetik, az nem meglepő, már akkor megtették, amikor csak annyit mondott Snyder, hogy létezik a Synder cut…

  19. Nem tudom volt-e mostanában film ami ennyire megosztott mindenkit. Van aki látatlanban is rühelli, mások meg egekig magasztalják. Kb úgy érzem képtelenség “objektíven” nézni. Hát, meglátjuk milyen csütörtökön, addig én inkább nem ítélkeznék még.

    … de bazz azért Henry Cavillnek krvára kijárna még pár Superman film… :D

  20. Legyen már kint és legyünk túl az egészen :D Aztán majd jöhet a következő utálni való film :D

  21. Úristen, hagyjátok már azt a Grace Randolphot :D

    Amúgy az elején az Acélembert meg a Ragadozó madarakat is istenítették.

  22. Hát nem tudom ki hogy van vele én megpróbálok sem túl negatív sem túl pozitív lenni addig amíg nem láttam a filmet.
    Ezeket a korábban megjelenő kritikákat meg jó pár éve a “lesz@rom” kategóriába sorolom, és nem foglalkozom velük,mert A ragadozó madarakat,meg a WW1984-et is(csak hogy DC filmeket említsek példaként az elmúlt pár évből)éltették mint az állat,aztán meg SZERINTEM mindkét film baromi sz@r lett.Osztogatják a 10-es skálán a 6-7-8 pontokat aztán meg megnézed a filmet és jó ha 3-4 pontot adsz a saját ízlésed és elvárásod alapján.

    human szerintem meg a te kritikáidat szívesebben olvassuk/olvasom mint a telexes/indexes/origós stb. véleményeket,annak ellenére hogy kevésbé olvasott egy telexhez képest a filmbuzi.hu(szerintem sajnos:(

  23. Szigorúan az előzetes alapján, egy értelmetlen, túlsötétített baromság lesz. Jó esetben ezektől függetelenül is szórakoztató marad, de úgy érződik, hogy túl komolyan vették magukat. Remélem nem lesz igazam és még sokáig emlegetjük a DC visszatérését a jó filmek világába.

  24. Nyilván meg fogom nézni, mert egyfelől ki vagyok már éhezve egy kis agykikapcsolós blockbusterszerűségre, jó kis bemelegitő lesz a Godzilla előtt, viszont sokkal szivesebben néznék inkább egy marvelt, na de ínséges időkben ne válogasson az ember.

  25. Azzal mentegetni magd ,hogy a telex fröcsög amikor sokszor ugyanúgy fröcsögsz néha szánalmas….

  26. oki, ha véletlenül DC filmről van szó akkor nincs skála, és nem említhetem az egyik végét, értem.

    amúgy lehet nem kellett volna belevennem, hogy ennél én elnézőbb vagyok, és csak lehozni, hogy a telex miképp hozta le a sztorit.

  27. Endymion:

    Jó, lehet hogy nem tized akkora a nézettsége a Telex filmes oldalának – amiről ugye szó van, nem a teljes Telexről – de egyébként, kíváncsi lennék a konkrét számokra, mert az az oldal amíg Index volt még csak-csak tartalmazott valamit, ami értékelhető, de mióta Telex kb egy nagy nulla. Mindenféle politikai vélemény nélkül.

    A frissítési gyakorisága is rettenetes, meg az ott megjelenő írások is azok. Én már hónapok óta max. a címlapig jutok el, mert annyira semmitérő lett az az oldal, hogy beljebb kattintani nem érdemes.

  28. Jaj de jó lesz ha végre kifut már ez a kikényszerített verzió. Mindenki elégedetten rákészülhet majd 200 kommenttel a kritika alá. Lássuk csak a rotten top kritikusit 55% 5.80. Ó hát az több mint egy pontnyi javulás a 2017-es Mártás verzióhoz képest. Biztos kiváló film lesz. Jó szórakozást hozzá! XD

  29. MARTAAAAAAA. SNYDEEEEER

    Kicsit sajnálom aki egy fos film újravágását várja mint a megváltót de remélem legalább ők jól szórakoznak majd.

  30. annyit fűznék még csak hozzá, hogy kb SEMMIRE sem emlékszem a 120+ perces JL maszlagból (csak a bajuszra). úgyhogy ahogy tetszik nekem “teljesen új” lesz a film. emiatt kíváncsian várom a csütörtök reggelt (egy nagy adag kávéval).

  31. JkJ

    Szerintem nem tudjak magukat tul komolyan venni. Minnel komolyabb annal jobb. Sztem inkabb a kwpregeny filmek fele van rossz prekoncepciod.

  32. Alex és Tsai:

    Mondjuk nem értem miért jön ide, akit ennyire nem érdekel.
    Pisztollyal kényszerít bárki, hogy megnézzétek?

    Miért fáj, hogy létezik valami, amire más évek óta kíváncsi? Ha nem érdekel, lapozz tovább és kész.

    Én sem megyek oda olyan hírek és kritikák alá kommentelni, ami valamiért nem érdekel. Főleg nem előre.

    Egyébként 75% a RT-on az összes kritika alapján. Ez szerintem nem rossz arány.

  33. Az valóban nem rossz mutató, de amikor megnézed, hogy kik írták és miket, már nem tűnik mérvadónak. Olyan kritikák is vannak a fresh-ben akik csak annyit írnak, hogy szódával elmegy, de a legszarabb bosszúállók film is jobb, vagy hogy kár volt ebből új vágást készíteni, egy dvd extraként felfért volna…és akkor vannak olyan jóváhagyott kritikusok ott, mint randolph. röhejes így már, de ettől még megnézem így is, hátha látok egy zöld lámpás cgi-t legalább, ami értékelhető.

  34. plusz az RT azt jelzi csak h hány százalék szerint Nézhető a film, nem azt, hogy 7,5/10 pontot ér átlagban.

  35. Snydernek most megadatott az, ami talán még Nolannek sem, zéró kompromisszummal csinálhat egy végső vágást, akármilyen hosszút, szóval ez ízig vérig csak ő lesz.

    szerintem ilyen háttérrel “az amúgy nem rossz” baromi kevés és ezt nem cinikusan mondom, de illene egy kiemelkedően jó blockbustert szállítani.

    ezek után meg az, hogy de sokkal jobb, mint az eredeti, az már tényleg a röhej kategória. mintha egy igazolt 11 fős focicsapat állna ki 3-4 kiskölyök ellen, akik délután lementek játszani a grundra. na bumm. ha az eredeti JL a mérce, akkor nagy a baj.

  36. jajj csak lennénk már túl rajta :D

    Am ebben a last trailerben már több hasonlóságot véltem felfedezni amit a wheedon cutban már láttam :D

  37. @Z0l1

    Az én szemszögemből pont azok képtelenek lapozni akik várják ezt az “újravágott” változatot. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egyes emberek képtelenek voltak továbblépni és telesírták az internetet éveken keresztül és most meg úgy várják a filmet mint a megváltót holott még ha siker is itt van a vége. A színészek fele oda, a Warner is más irányokba gondolkozik szóval igazából semmi nem lesz ezután.

    Ezért is olvasgatom a cikket alatti kommenteket, hogy valami rációt találjak azoknak a rajongásában akik tűkön ülve várják a filmet de eddig nem sikerült. Alaptalan vágyálom amit kergetnek.

  38. Crush:

    Ez azért nem helyes gondolkodás, mert ez csak a mai filmfogyasztási trendeken nevelkedett generáció elvárása, hogy “univerzum” és “univerzum-építésben” tud gondolkodni.

    Engem pl picit sem érdekel az egész univerzumosdi. Ha jó egy film önmagában, akkor az jó. Ha rossz, akkor rossz. Csak ennyi számít. A Marvel előtt is voltak filmek – sőt! – amik önmagukban állták meg a helyüket, nem volt szükség előtte tíz filmre, amit ismerni kellett és utánam tíz film, ami majd hoz egy igazi lezárást.

    Régi szép idők amikor a Predator, vagy a Die Hard élvezetéhez nem volt szükség x filmet előtte látni, hogy élvezhető legyen. És akkoriban, ha nem is mindig megnyugtató módon, de le tudták zárni a filmeket.

    Az egy dolog, hogy Snyder több részesre tervezte ezt is, és lehet cliffhanger is lesz a végén, de akkor is meg fog állni – önállóan is – a lábán a film.

    Mondjuk továbbra sem értem, hogy a negatívok miért érzik szükségesnek minden cikk alatt kifejteni, hogy mennyire szar a DC, meg Snyder.
    Én sem szeretem a kelkáposzta főzeléket, mégsem megyek recept oldalakra, hogy ott fikázzam azt, mert ki nem állhatom…

    Human:
    Tudom.

  39. Nem teljesen jó az analógia, mert van aki, szereti a kelkáposzta főzeléket, és hiába jön valaki, aki csinál egy krumplistésztát és fogja rá, hogy mostantól az a kelkáposzta főzelék és áll be mögé több ember, hogy ez a világ legjobb kelkáposzta főzeléke, megtehed azt, hogy udvariasan visszautasítod, és megcsinálod a saját kelkáposzta főzelékedet úgy ahogyan te szereted.
    Ez sokkal inkább arról szól, hogy azok, akik megismertek korábban egy kelkáposzta főzeléket, jó sokáig nem ehetnek abból majd, amit szeretnek, mert mások úgy tartják, hogy a krumplis tészta jobb kelkáposzta főzelék, de azok akik a régit szerették, hiába ízlelgetik, próbálgatják, az akkor is csak krumplis tészta és ehetnek mást is mellette, de a jó öreg igazi kelkáposztáról le kell mondaniuk.

  40. és akkor néha a krumplistésza imádók odafröcsögnek néha a rántott hús sültkrumplival kedvelőknek, akik két pofára tömik magukat, hogy néha kimarad a krumpli a köretből, de a krumplistésztából sosem.

  41. Abban a telexes cikkben Hamada a DC főnöke, és meg sem emítik, hogy ezzel a hisztivel dollártízezreket kalapoztak össze jótékonyságra. Az egész hangvételéből süt a leszaromság, pont olyanok mint az indexnél voltak, ott se érte meg egyetlen kritikájukat sem elolvasni.

  42. @ DH:

    Index téma:

    sixx “istenkomplexusát” pedig vicces volt olvasni. :D De hát megérte neki ez a stílus.. ^^

  43. “ezzel a hisztivel dollártízezreket kalapoztak össze jótékonyságra”

    közben a Warner 70 milliót költött egy már kész levő film rendezői változatára.

  44. Amúgy nem tejesen értem az itteni kommentelők felháborodását. A Telex cinikus hozzáállása a filmhez ebben az esetben tejesen jogos. Megint ott vagyunk, hogy van a két hangos kisebbség, a két véglet, aki előre imádja és keresi a megerősítést a rotten előzetes számaiban, meg aki előre fikázza látatlanban. Aki meg kívülálló, annak tök objektíven összefoglalja a helyzetet. (Hogy mennyi tárgyi tévedés van benne, azt nem tudom megítélni, nem vagyok Warner-DC szakértő)
    De annyi igaz, hogy a cikkhez képest (meg szerény véleményem szerint amúgy is) human nagyon kesztyűs kézzel bánik a butthurt rajongókkal ezen az oldalon.

  45. @Z0l1

    (Feltételezem, hogy nekem címezted)

    Sikerült tökéletesen félreértened mindent amit írtam. Gratulálok! :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.