Röviden: Locked Down

Ilyen az amikor egy forgatókönyv első változatát leforgatják? Méghozzá a ki tudja milyen Covid biztonsági előírások mellett, szóval igyekszenek kerülni az ember-ember kontaktust, a statiszták használatát is a munka közben? Mondjuk a Songbirdnél még így is összeszedettebb lett a végeredmény.

Bár előzetesen sok helyen úgy jelölte a stúdió, hogy rablós film, de baromira nem az, bár van benne egy gyémánt. A Karantén meló sokkal inkább egy pár… karanténjáról szól, és arról, ahogy feldolgozzák a kapcsolatuk kihűlését, talán még a tüzet is újra megtalálják. Ott indítunk, hogy a bezárás végét alig várják a szereplők, hiszen már szakítottak, de még kénytelenek egy (hatalmas) lakásban élni, amíg nem lehet utazgatni. Mindez a tavaly tavaszi nagy lezárások idején játszódik, amikor azt hittük 2 hét lesz az egész…

A lényeg, hogy mindkettejüknek el kell gondolkodni az életük folytatásán, nem csak a párkapcsolatban, hanem a karrierjükben is. Mindeközben egy 5 milliót érő, talán ellopható gyémánt is képbe kerül, de maga a terv olyan hatalmas lyukakkal van tele, mint a forgatókönyv karakterépítése.

Azért jöttem a vázlat felvetéssel, mert egyrészt semmi sem érződött valósnak, sem a párbeszédek, sem a konfliktusok, de mégis volt bennük valami. Legalábbis a Locked Down első felében. Lehetett volna csiszolgatni, és ha nem is gyémánt, de valami szórakoztatóbb kijött volna belőle.

Viszont a pár jó pillanat mellett a film egy részét simán cipelte a Chiwetel Ejiofor & Anne Hathaway páros. Valahogy nem unatkoztam, miközben iszonyat színpadias volt minden jelenet. Nyilván kicsit a kíváncsiság miatt is volt ez, hiszen írták, forgatták és “moziba küldték” egy fél év alatt az egészet, amit érezni rajta.

human
írta
2021. 03. 24. 17:30
megjelenés
6
hozzászolás


6 hozzászólás a “Röviden: Locked Down” bejegyzéshez

  1. nekem még annyira se jött be a színészi játék ellenére sem. a karakter motivációkat se értettem. pl. a kirúgott kolléga reakciója, a testvér nőjének és a főszereplő leszbi románca. ebből eredő okozatok, konfliktusok se ültek. biztos lehetett volna jobb is, de a Malcolm és Marie közelébe se ér (bár csak hasonló, nem ugyanaz a műfaj).

  2. Egy rettenet volt. Meló közben volt bekapcsolva háttérzaj miatt, de ki kellett kapcsolni a felénél. Érdektelen és unalmas

  3. engem átvertek, megmagyarázhatatlan agybeteg módon azt gondoltam a trailer alapján, hogy a játékidő 70%-a a rablásra, 30%-a az otthoni nyűglődésre megy el és csak emiatt akartam megnézni..kár volt, 100% időrablás.. pláne, hogy azt kell nézni 2 órán át, amit egyébként is látunk több mint egy éve, szóval attól még, hogy őszintén kitárulkoznak egymás előtt a szereplők, és megmondják a tutit, hogy ki hogyan tetteti vagy nem tetteti, hogy boldog, hát nem tudom, nem hiszem, hogy az embereknek manapság ilyen filmekre volna szükségük:D vagy borzasztóan félredekódoltam valamit

  4. blady: nem kódoltad, eléggé kettős lesz ez a járványfeldolgozás a filmekben, szerintem egyelőre inkább a karanténokból maximum a feelgood sztorik érdekelnék az embereket, nem a drámai nyűglődés. majd pár év múlva lehet írni róla drámaibb dolgokat, ahogy tuti lesz is, amikor már valamennyire távol van (már ha addigra tényleg távol lesz)

  5. hátja úgy több értelme lenne, tuti lesz is, mert hiába karantén, rengeteg fura/kétségbeejtő/mulatságos egyszóval sokféle hírről lehetett olvasni.. Bevillant, hogy mikor tavaly beütött a krach, hogy rácuppantak a népek a Contagion-re:D 1,5 után kicsit más a leányzó fekvése, de azért bízom benne, hogy nem 5-6 évet kell várnunk a normál életre. Ha meg realista akarok lenni, úgy fogalmazok, remélem megtapasztaljuk még, milyen is a normál élet.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.