Az elején még azt hittem, hogy mind a három részről írok, a kezdő meg is volt, de aztán miközben szétuntam a másodikat, nem akartam túlzottan elmerülni a negativitásban utána.
![](https://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2021/07/fear-street-1978-560x224.jpg)
Érdekes volt az 1978 annyiból, hogy semmi egyediség nincs benne, mégis úgy rendezték meg, mintha valami jó új horror lenne, ami nyugodtan visszafoghatja magát és építkezhet. Csak hát a téglák nullák voltak. Ezt nyilván úgy értem, hogy semmi egyediség vagy épp egyéniség nem volt a filmben, de úgy tettek, mintha lenne, és ez nem rendes alapozásnak érződött, hanem kötelezőnek, “essünk túl rajta”.
Komolyan, amikor már nem is tudom hányadszor magyaráztak szinte csak nekünk a karakterek, akkor már a hajamat tudtam volna tépni, “építették” őket, hogy a haláluk üssön, de nagyjából a finálén kívül senkié nem volt erős. A végére amúgy beindult a film, amikor a baltás már a táborban aprított, és itt elég bátrak voltak, mert bizony tényleg kis tinikre is lesújtott, ami meglepett.
![](https://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2021/07/frear-street-1666-560x235.jpg)
Az 1666 pedig akár jó is lehetett volna, itt még az alapozást is el tudtam volna nézni, ha tényleg akkor játszódó filmnek néz ki. Most ez a hasonlítás nem tempóra vagy írásra fog vonatkozni, csak esztétikára: a VVitchet kellett volna hoznia, nem pedig egy sorozat “alternatív univerzumos” részét. Mármint minden modern volt és/vagy nagyon érződött, hogy díszlet. Ebben rohangáltak a már ismert szereplők ugye, mivel úgy tekintettünk a múltba, hogy mindenki visszatért “valakiként”, hiszen csak látomás volt, nem a 100% múlt. Ez ötletileg rendben van, csak mindezek miatt nem érződött a 1666-nak. Az 1994 és az 1978 minden digitális kinézet ellenére is jobban hozta a kor kinézetét.
Itt térnék ki arra, hogy ez az Olivia Scott Welch, aki most a Pánik sorozatban és itt is ropta, errefelé ő volt a leszbi barátnő Sam, valami iszonyat tehetségtelen, vagy borzasztó casting mindkét helyen. Minden feltűnése csak szívja el az energiát a jelenetekből, nagyon durva. Pedig a többiek korrektek, legalábbis azon a szinten ahova a Fear Street célzott.
![](https://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2021/07/fear-street-3-plakat-560x277.jpg)
És most jön a halvány DE, miszerint a trilógia és a nagy rejtély körbeérése és feloldása valamennyire tetszett. Volt egy kis reszkessetek betörők ismét benne, viszont tanultak az 1994 Part One hibáiból. Amit itt bele tudok kötni, az a horror hangulat végleges hiánya. Mint a Walking Deadben a zombik: jönnek a korábban elvileg ijesztő gyilkosok, de csak díszletek már. A nagy megoldás látszott az előző végén bőven, nem volt benne 6 órányi misztikum, de valamennyire elment ez a kísérlet összességében.
Valójában minisorozatnak érződött a Fear Street, nem pedig 3 filmes trilógiának, hiszen ha ezeket mondjuk 4 havonta mutatta volna be a Netflix, akkor szerintem kevesen lettek volna ott a végénél. Lehet én sem. Tippre ez lehetett a tervük: tavasz -> nyár -> hype a “mindent felfedő” őszi filmre, de inkább összerántották 3 hétre.
A sorrend nálam:
Part 1: ugyanaz a minőség, mint amit a 90-es években megszoktunk a tini slasher filmektől. Sikoly kivétel persze. Kedveltem valamennyire.
Part 2: semmi extra. Gyorsan túl vagy rajta, van benne valami tiszteletadás féleség, de ennyi. Kezdtem félni a minőségi romlástól.
Part 3: nagyon steril, nagyon semmilyen. Hagyjuk is.
Nekem bejött mind a 3. YA regényekből készült, ahhoz képest meg jó véres lett.
Összességében nekem tetszett, viszont a 3. rész tényleg túl steril volt, valamint 1-2 színész(nő)vel nem voltam megelégedve, többek között Olivia Scott Welch sohasem lesz egy Portman/Fanning/etc.
Volt benne pár agyatlanság, de egy logikátlanságba tudok csak belekötni: SSD ’94-ben? WTF?
rengeteg YA regény véres, ez nem érv, mondjuk itt legalább nem próbálták PG-13ba erőltetni, ez tény.
Asszem kicsit más a véleményünk a véres fogalmáról. :)
A harmadik részben nem is ölnek meg senkit a gonoszon kívül talán. Az elsőben sem volt sok, de ott legalább mutattak egyet-kettőt.
A második részben talán 6-8 gyerek meghalt a 30-50ből. Abból is talán egy fej repült azon kívül kb képen kívül történt minden.
A harmadikban meg csak a “szellemek”, vagy kivetülések, nemtom minek hívjam őket aprították egymást azt ennyi. Ja meg volt egy fél-egy perces snitt a harmaidkban az előző két rész gyilokjaiból.
És még ahogy human is írja még félelem sem volt a filmekben.
Szóval kaptunk egy érdekes próbálkozást, amit slasher horrorként akartak eladni, de se a slasher része nem sikerült, se félelmet nem tudtak kelteni vele.
Egyszer nézhető….
“Abból is talán egy fej repült azon kívül kb képen kívül történt minden.”
azért a második filmben minden 18 feletti fiatal halálát mutatták, 4-5? rögtön amikor Tommy elborul legyak valakit, és utána is van még pár
A 3. rész már nagyon elkanyarodott a slashertől, tényleg csak egy amolyan lezárás volt az egész film, más nem nagyon történt benne.
Egyszer elment szódával ez a trilógia, vagyis inkább csak az első két rész, de nem hiszem, hogy ismételném őket.
A színészekkel továbbra sem volt gondom, engem Welch sem zavart, vagy talán csak hozzászoktam a Panicban.
“És még ahogy human is írja még félelem sem volt a filmekben.”
Egyébként azon gondolkoztam, hogy az első kettőnél is ugye régi slasheröket idéznek fel, ráadásul többet is egyszerre.
Talán erősebb lett volna, ha kitalálnak egy új alakot a nulláról, egyedi hangulattal, a trilógia helyett csak egy erősebb filmmel és rá építkeznek majd a következő pár évtizedben, ahogy a korábbi slasher-hősökkel történt.
Mert valahogy tényleg az hiányzott belőle, hogy ez nem az x+egyedik halloween rész, mégsem éreztem újnak.
Pedig a sok folytatás mellett jólesne végre valami új.
@Wittgen
https://en.wikipedia.org/wiki/Solid-state_drive
Nekem pont a 2. rész tetszett a legjobban :)
‘A harmadik részben nem is ölnek meg senkit a gonoszon kívül talán’
Ja a templomban a gyerekek meg erre csörög a diót játszottak a pappal…
Lehet, hogy nem volt egy nagy dobás az egész de azért hülyeségeket sem kell összehordani megmondásként
A témák amikhez nyúltak már eléggé ismertek voltak, így abban nehéz is lehet újat mutatni, már ha szándékuk volt akkor itt se sikerül, de valahogy mégis elszórakoztattak a részek.
+a végén a Nirvana számokkal is megtalálták a filmzenéket :)
Nagyon unalmas lett a befejező rész. A második tetszett a legjobban, na de az is jobb lett volna nem a legutóbbi American Horror Story után egy éven belül.
Volt egy jó ötlet és nem tudtak köréhúzni 3 filmet. Sajnálom, mert tökre vártam, lehetett volna emlékezetes is..
Voltak jó megmozdulások (pl a koponyás maszk a csontvázas maskarával: először megláttam, hideglelést kaptam) de kb ennyi fog csak megmaradni.
Vártam volna, hogy esetleg jobban kibontják az eredettörténetet, és kevesebb önismétlés lesz, vagyhogy legalább egy húzónevet sikerül megszerezni, de nem😄 érdekes hogy anno az american horror story-nál sem ismertem senkit, mégis sikerült megkedveltetnie magát egy-két szereplőnek és így karakternek is. Itt senkit nem tudtam sajnálni, ha megnyekkent (tán még örültem is pl rövidhajú szöszi csajnak a 2. résznél).:D SPOILER
Egyedül a kézlevágásnál zökentettek ki a medremből és szisszentem fel, amúgy szinte vegetetatív bambulda módon néztem végig. Mintha 2,5 óra lett volna az uccsó rész. A fura kettőssége az, hogy lekötött, mégsem fogok rá emlékezni 2 hét múlva.
Nagy kár érte..
Ps: Jó lett a kritika, csodálkoztam is, hogy rászántad magad:D
Elnézést kérek, de ez akkora hugy volt mint a felhőtlasz.
Élvezhetetlen gagyi.