Lehet annyi az ősznek?!

Ez nagyon saját kútfő tippelés, remélem nem jön be meg minden. A lényeg, hogy pár napja ismét beleállt a földbe az érkező hírek, előzetesek és poszterek mennyisége, ami azt jelenti, hogy becsukták a marketing költések egy részét. Mindezt úgy, hogy Hugh Jackman a jövő héten érkezik, utána nem sokkal Shang-Chi, Eternals, Bond, Dune (bár ehhez jött egy poszter), és még pár film ami eszembe sem jut hirtelen.

A belassulás egyik legészszerűbb magyarázata, hogy az ősz és talán a tél sorsát döntik el épp a stúdiók. Nem is tudom pontosan mire várnak, talán a Free Guy bevételeire (amit a Fox felvásárlás miatt nem is tehet streamingre a Disney, muszáj moziba), vagy az Amerikában tomboló delta variáns (itthon hivatalosan semmi hír persze:) miatti esetek csökkenésére, de ha mindkettő rossz hírt hoz, most hogy a Jungle Cruise és a The Suicide Squad is bukott, akkor szerintem lemondhatunk az őszi blockbusterekről. Tudom, a Cruise szar volt a Squad pedig megosztó, de pénzemberként nem a minőség alapján ítélik meg a számokat.

Természetesen még egy lehetőség akad: mérsékelni akarják a bukásukat. Nem költenek el még 50 milliót valamire, inkább csak hoz amit hoz, és leírják az eddigi veszteségeiket.

human
írta
2021. 08. 12. 02:03
megjelenés
41
hozzászolás


41 hozzászólás a “Lehet annyi az ősznek?!” bejegyzéshez

  1. Közeleg a tél és tele iszonyattal – hogy egy klasszikust idézzek. Én nagyon-nagyon-nagyon szeretném látni a Dűnét nagyvásznon, egyszerűen oda való. Mindazonáltal azzal is tisztában vagyok, hogy az országok vezetőinek naptárában fixen szerepel már egy konkrét napon a teljes lezárás. Élvezd ki a maszkmentes nyarat, utazz, kávézz, bandázz, mozizz, bulizz, dübörögjön a balatoni gazdaság aztán hasta la vista baby

  2. @blady
    Kicsi ország a miénk ahhoz, hogy megint mindent le és bezárjanak…
    Kb bedőlne a gazdaság és a fél ország lakossága az utcára kerülne mert az utolsó utáni tartalékát is felélnék…

    Egy ösztönző sz.pató sztori lesz majd az oltatlanoknak, visszajön majd a védettségi igazolvány és pár helyen a maszk…
    Teljes lezárásba belebukna az ország ezt sok közgazdász megmondta már halkan suttogva….

    Az más kérdés hogy ha USA pl zár akkor mit nézünk majd maszkban a mozikba?! Max abból lesz nagyobb probléma a CC-nek pl hogy nem fognak tudni mit adni ha nem kapnak filmeket a studióktól…

  3. blady

    Ez így volt tavaly és így lesz most is. Szeptembertől negyedik hullám. Augusztus utolsó hetében még nincs covidos, szeptembertől mindenki, kis túlzással.
    A decemberben érkező Pókemberhez se jött semmi marketing anyag még, pedig időszerű lenne. Tuti csúszni fog.

  4. Az a baj, hogy most minden bukást a covid számlájára írnak, pedig lehet, csak normális blockbustert kéne gyártani.
    Tenet se volt bukás emlékeim szerint.
    Jungle Cruise és a The Suicide Squad nem mérvadó szerintem, mert egyik se lett egy közönség kedvenc, hogy finoman fogalmazzak.

  5. lehetne inkább október végétől?:D

    Próbálok guberálni az emlékeim között, konkrét példát nem tudok, de biztosan volt több olyan film is, ami nem ment rosszul, mégsem tolták túl előtte a marketinget. (talán Tenet?) Szeretném azt hinni, hogy csak így fogják vissza a büdzsét..naiv gondolat?:D

  6. lordboxi: A Tenet bukás volt. 200-ból készült, vagyis az ökölszabály szerint 400-at kellett volna termelnie, hogy profit is legyen belőle, de csak 363 sikerült. De valahol a 400-nál nagyobb számot is írtak, mert elvileg jobban megtolták a marketinget, mint eredetileg tervezték.

  7. @ Hádész

    “200-ból készült, vagyis az ökölszabály szerint 400-at kellett volna termelnie, hogy profit is legyen belőle,”

    Nem tudom, hol olvastál ilyet, de ez nem kicsit fals.
    Az ilyen büdzsével rendelkező filmeknek minimum tripláznia kell, hogy profitról beszélhessünk. És még lehet alacsonyan lőttem be.

    Jó pár cikk született arról, hogy a Tenet 700 millió dollár felett lett volna nyereséges.

  8. dochollywood: Általában azt szokták mondani, hogy minimum kétszeresét kell visszahoznia egy filmnek, hogy már nyereség is legyen. De ahogy írod, így még nagyobb bukta.

  9. A covid előtti mozizásnak lőttek, csak Hollywood nem akarja ezt nyilvánosan beismerni.

    Vicces az, amikor mi földi halandók tudjuk, hogy legkésőbb októbertől kampec lesz megint, ők még teszik-veszik a filmeket.
    Miért nem adták le nyáron, ameddig lehetett?

  10. Szeptembertől óraműpontossággal jönnek majd a szigorítások és/vagy lezárások. Tavaly is ez volt, idén is ez lesz és hard to swallow pill de jövőre is ez lesz. Nyilván a nyarat megnyitják ujra VB, balaton stb.

  11. Online marketinggel foglakozom, spot, előzetesek, reklámok stb. Első kézből tapasztalom meg a munkahiányt, sokan vesztették el az állásukat, sok profi, tehetséges embernek nincs fogalma miből fizessék a számlákat. A munkaadók egymás után küldik el a munkaerőt. Ez persze nem csak a marketingre vonatkozik, mégis, azok akik a kreatívabb vonalon próbálnak érvényesülni (ami alapból egy kutya-világ), az elmúlt két évben olyan lejtmenetet tapasztaltak, hogy sírni támad kedvem. Hollywood vagy a nagyobb produkciós cégek nyilván erőteljesebb pénzekből építkeznek, de látni, hogy mennyire odafigyel minden cég, munkaadó, hogy a lehető legkisebb veszteség érje őket, akár tehetségek árán is, mert ugye a szekér lassan gurul, nem nyugtat meg kicsit sem. Sokaknak nem a nyaralás a tét. És az ilyen hírek, még ha távol is vannak, szíven ütnek. Nem azért mert annyira féltem a pénztárcájukat, hanem mert olyan szintű küszködés történik mostanában mindenfele, ami ha egy Hollywood-ot, streaming szolgáltatót is pofánvág, mit mondjon egy egyszerűbb mezei filmes, videós, marketinges, bárki, aki az utolsó erejét igyekszik bevetni, hogy talpra álljon? Mi a megfelelő út a megújulásra? Mi a megoldás? Hogy jussunk a végére, ha azt se tudjuk, hol a vége?
    Túl drasztikus volt ez a változás, túl sok a kérdés és sokaknak egyre kevesebb az energia, hogy kibírják a küzdelmet a válaszig.

    Nem vészmadárkodom, nem akartam drámai lenni :) lesz kiút. De elgondolkodom néha, mi lesz az ára.

  12. Szegény Daniel Craig utolsó 007-es bevetésének mozis kálváriájáról könyvet fognak lassan írni. Azért elég történelmi, hogy mi is lesz annak a James Bond filmnek a sorsa végül.
    10 évben belül az egyetlen James Bond film és egy levegőben lógó fantom (ennek kellett volna ezt a címet adni…).
    A Spectre 2015-ös film, talán idén bemutatják ezt (- azért szerintem minél több idő telik el, annál kevesebb embert fog érdekelni), de mire leszerződtetik a következő Bond-ot, megírják a forgatókönyvet, leforgatják és bemutatják simán lesz 2025 is.

  13. @Anthonz
    “Miért nem adták le nyáron, ameddig lehetett?”
    Ezt úgy érted, hogy miért nem küldték nyáron moziba az összes filmet, egyszerre?
    Vagy hogy érted?

  14. Skacok aggodalomra semmi ok! A Witcher S02 fixen érkezik decemberben Netflixre, akkor is ha 7 millió deltás lesz addigra!!!

  15. @dochollywood

    “Az ilyen büdzsével rendelkező filmeknek minimum tripláznia kell, hogy profitról beszélhessünk. És még lehet alacsonyan lőttem be.”

    Ez mondjuk így azért túlzás. Inkább a duplája fölött, hogy profitot is hozzon, de nem “minimum tripláznia kell”. Akkor nagyon, nagyon ritkán csinálnának 200 milliós filmeket, amikhez még 100-150M marketingköltség is jön.

    Anno a World War Z kapcsán olvastam, hogy circa 200M készült és az elemzők szerint 400M fölött kellett termelnie, hogy nullszaldósra jöjjön ki. Azért nem szükségszerű, hogy triplázzon ahhoz, hogy bármennyi profitot is termeljen.

  16. Sokan építettek arra, hogy a vakcinákkal kint leszünk a bajból, de vélhetően túl optimisták voltak. Lehet hogy maszkkal és védettségivel még elzötyögnek a mozik egy ideig, de nem sok jóra számítok. Ha tényleg nagyon gáz lesz a helyzet, akkor szerintem nem fogják tovább tologatni a filmeket, mennek streamre, oszt jónapot. A Dűne esetében azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy októberben felrakják hbo maxra, majd jövő nyár elején limitált mozis eventet csinálnak utólag, hogy aki szeretné ott is megnézhesse.

    Jó nagy homlokráncolás mehet a stúdioknál most…

  17. Remélhetőleg azzal az orrspray bigyóval, amin dolgoznak, már jobb lesz majd a helyzet, legalábbis remélhetőleg arra már nem fújnak majd az oltásellenesek.

    Bár tuti naiv vagyok és van olyan, aki szerint kormánynanobotok vannak az orrsprayben is.

    De reméljük, nem a moziba járók lesznek ilyenek.

    “Sokan építettek arra, hogy a vakcinákkal kint leszünk a bajból”

    Elvileg már kint is lennénk, nem? Csak rengetegen nem vették fel és főleg az amcsiknál, ahol sokat számítana a bevétel, és pont ott kezdett el megint durvulni.

  18. lordboxi says:
    2021. August 12 at 06:57

    Az a baj, hogy most minden bukást a covid számlájára írnak, pedig lehet, csak normális blockbustert kéne gyártani.
    Tenet se volt bukás emlékeim szerint.
    _Jungle Cruise és a The Suicide Squad nem mérvadó szerintem, mert egyik se lett egy közönség kedvenc, hogy finoman fogalmazzak._

    miva???

  19. “Az más kérdés hogy ha USA pl zár akkor mit nézünk majd maszkban a mozikba?!”

    igen, ahogy többen említették, még ha itthon kedvezőbb is lesz a helyzet, Los Angelesben épp egyre rosszabb, ha New York is beszívja akkor a hazai piacot valamennyire bukják a nagy filmek, avagy gondolkodnak a csúsztatáson.

  20. Igen, azért nem ártana összehozni minőségi filmeket is nem csak a járványra kenni minden adatot.

    A Warner már januárban spórolt, pl. a The Little Things-hez is csak egy előzetest dobott ki. Most a Reminiscene áll hasonlóan. Ez amúgy nem lenne baj hiszen máskor kiadnak 3-5 előzetest amit ha valaki megnéz már meg sem lepődik a moziban.

    A Dűnét ugyebár nem kéne egyből streamingre pakolni. Szerintem már csak a Reminscence (ezt se kéne amúgy) számait várják a végső döntéshez és már a mozi bezárások előtt tovább pakolják.

    A Bond film a legnagyobb vesztese az egésznek. Oké hogy korábban szarul jött ki nekik a lépés… de komolyan azt várták hogy őszre visszamegy mindenki a moziba a covid meg eltűnik? Bemutathatták volna nyáron vagy tették volna 2022 nyarára. Most majd megint adhatnak ki egy új, már nem is tudjuk hanyadik előzetest hozzá. A végén meg majd pislognak mekkora veszteség meg bukta lett.

  21. “Anno a World War Z kapcsán olvastam”

    azóta lehet változott a költés, egy 200 millás filmnél 100 simán van a marketing, úgy meg igenis majdnem tripláznia kell a világbevételben, hiszen nemzetközi piacról 40% ha a stúdióé akkor lehet sokat mondok.

  22. A mozit, illetve a filmbemutatókat sajnálom/sajnálnám, mint ahogy azt is hogy igazából nem sikerült az otthon nézős blockbuster-mozizást üzletileg megtérülő módon megcsinálniuk (pedig pár éve még annyi cikk volt, akkor tényleg a közeljövő realitásának tűnt)
    Amúgy ha viszont az oltottaknak is lockdown lesz (és abból hogy nem lehet moziba menni az kb a legkevesebb!) hát remélem akkor kezdik a népek majd élezni a kiegyenesített kaszákat mert ez volt az oltás melletti második legfőbb érv (az első értelemszerűen hogy főleg aki életkor, egészség vagy munkakör miatt különösen kockázatnak van kitéve, de a második hogy visszakaphatom legalább nagyjából a szabadságom), és akkor nyáron orrba-szájba partyzni meg teltházas focsimeccsre lehetett menni de ha ahogy itt a kommentek spekulálják ősztől majd megint nemhogy az Alpokba túrázni de 8 óra után nem mehetek ki még a két oltásommal sem futni hát nem kicsit leszek morcos.

  23. @ Endymion

    Ha ez a duplázós szabály, amiről írsz működőképes lenne, akkor idén forgatnák a Warcraft 3. részét.

    Nem beszélve az általad említett World War Z-t; ebből is simán jöhetett volna már a 2. rész, lévén az alapul szolgáló könyv kb. 85 százaléka érintetlen.

    “Anno a World War Z kapcsán olvastam, hogy circa 200M készült és az elemzők szerint 400M fölött kellett termelnie, hogy nullszaldósra jöjjön ki.”
    Pót- és utóforgatásokkal, lényegében rendező kirúgással terhelt monstrum miképp képes némi duplával nullszaldóra…??

    Kíváncsivá tettél. :) Ha meglesz ez a cikk, belinkeled (?)

  24. Kicsit off a marketingről: Én nyilván buborékban élek, és sarkítok is, de tényleg ilyen magasak a marketing-költségek? Úgy értem, trailer nyilván kell, azt összevágja egy külön cég valamennyiért, de mást minek? A nagy filmek előzeteseit amúgy is várják és osztogatják az emberek és a filmes oldalak is, az kb. megy magától (főleg, ha jó). Minek ma már utcai óriásplakátra, meg moziban álló papírtáblákra, poharakra, meg ilyenekre költeni? Nem is látjuk őket, online meg főleg nem :) (természetesen a filmbz/srztjnkie oldalakon ki van kapcsolva az adblock, de sok helyen nincs).
    Nem a hirdetések miatt fogom megnézni a Dünét, vagy a Bondot, vagy bármelyik filmet moziban. Sorozatos példa: az Alapítvány-sorozatnak elég volt a bejelentése, plusz a trailer, nem is kell több, hogy várjam.

  25. Rosszul volt kezelve a járványosdi. Itthon is, odakint is. Nem kellett volna lazítani, majd szigorítani, majd megint lazítani. Kellett volna pár hónapos kőkemény zár, aztán eltűnt volna a vírus is, ha nincs vagy minimális az emberi kontakt. Erre EB-t rendezünk, fél meg egész házzal sok városban, nyaralások stb.

    Elhiszem, hogy szar ez az otthonlét, de most kb. a kis nyári szabadság miatt feláldozzuk megint az év második felét. Oltások miatt is könyörögni kell sok esetben, egyes országokban már vakcinalottó meg minden hülyeség, csak javuljanak a számok.

    Tudom, hogy nem a szent grál az oltás, de ha kedves vezetőink (más országokra is értve) jobb lezárásokkal, értelmesebb vakcina elosztással beoltottak volna szinte mindenkit, most nem lenne a delta sem vagy kis mértékben lenne jelen. Erre itt temethetjük megint az őszt, telet. Szép munka.

    Filmek tekintetében meg a stúdióknak ketté kéne választani már rég a terepet. El kéne egy kis időre felejteni a világpremiert. Ahol be lehet mutatni, ott megtesszük, ahol meg nem, ott kivárunk. Régen is csúsztak a filmek, oké, hogy nem volt közösségi média, de még mindig jobb X országból pénzt szerezni, mint tologatni ki tudja meddig.

  26. tuske,

    Ahhoz, hogy egy film igazan sikeres legyen, mindenkit meg kell szolitani. Es amikor latsz egy plakatot a filmrol az utcan vagy a busz oldalan erdemes belegondolni, hogy ezt az egesz vilagra kiterjedoen teszik. Nem is beszelve tv reklamokrol, ami szinten minden orszag par vezeto csatornajan meg kell tenni. Ez nagyon sok penz.

    Ami valoban erdekes, hogy miert van egy 100 millios filmnek 100 millios reklam kampanya, mig egy 200 milliosnak 200 millio? Lehet ez a “hollywood accounting” resze?

  27. @dochollywood
    Amikor írtam hozzád a választ, vagy fél órát töltöttem azzal, hogy megtaláljam azt az elemzést, de sajnos nem sikerült. Arra emlékszem, hogy az oldalon egy fehér lapon volt levezetve az analízis (lehet, hogy pdf beágyazás volt). Abban vázolták a forgatási költségeket, marketinget, a hazai és külföldi bevételből való részesedést, adózást, miegymást. Sajnos olyan rég volt, hogy már nem emlékszem hogy jutottam el oda. Valószínűleg egy filmes portál vagy blog kommentszekciójában találkoztam vele, oda volt belinkelve, de arra sem emlékszem, hogy magyar vagy angol volt-e.
    Azért még próbálkozom vele! :)

  28. tüske: dehogynem kell, az átlagembert nem a filmbuzin éred el, telexen ott lenni nem csak 2 óráig a főoldalon meg pénz. a kritika nem szempont a nyitóhétvégénél, szóval csak a sulykolás megy, avagy igen, gondold el egy TV-spot az tévében megy, iszonyat pénzekért, ha hetekig napi párszor elsütik.

    Nem mellesleg Sodeberghet is érdekelte a kérdés, és direkt próbálkozott csak a közösségi médiára építeni például a laza heist filmjével, a Logan Lucky-val, hatalmas bukta is volt a vége.

  29. Mondjuk a hirdetesi piac az eleg komolyan atalakuloban van az utobbi idoben (kozvetlenul nem figyelem mert annyira nincs benne az erdeklodesemben, csak amik mas miatt szembejonnek, szoval ha pl. az emlegetett Telex-cimlap hat akik idonkent errol nyiltan szoktak beszelni (pl UP a 444tol) elmondjak hogy a google es a FB sokkal-sokkal gyorsabban tort elore a (termeszetesen a piaci alapon mukodo hirdetokre vonatkozo) reklampiac lefolozesevel mint azt szamitottak. A TV-spotoknal pedig mondjuk az NBA kapcsan szoktam mindig hallani hogy csokkent a tv-s eleresuk (ami hatassal lesz persze majd a kovetkezo tv-s szerzodesukre is), de nem amiatt mert az NBA nepszerusege csokken, hanem mert (nyilvan elsosorban az egyre ujabb generaciok) tipikusan nem tv-n nezik mar a dolgokat, hanem egyre inkabb mobilom, tableten. Persze ezek nem mozihirdetes-specifikus dolgok, de nincs okom azt gondolni hogy ott ne erveneyesulne. Nem is mondom azt se ez milyen hatassal van a reklamkampany-budgetre, csak szemet szurt hogy tv-spot  meg telex-cimlap es errol eszembe jutott ez.
    De ami tenyleg erdekelne (mert sajnos nem szoktam ilyen elemzo cikkeket olvasni, de a kovetkezmeny az erdekelne) hogy akkor most az a par eve meg lelkesen talalgatott ut, hogy az egesz mozizas, blockbusteresetul majd egyre inkabb a nappaliba koltozik, arrol most tulajdonkeppen kiderult hogy ez a jovokep nem jott be? Mert az elmult masfel ev fel is gyorsithatta volna a folyamatot, de sokkal inkabb a kudarcokrol vannak a hirek (pedig gondolom a warezzel mar az eredeti koncepciokban is szamoltak. Vagy ezek szerint alabecsultek a hatasat?) Es termeszetesen itt a blogon is olvastam mint azert komoly fejlemenyt hogy a 90 napbol lesz 45, de az egyszerre bemutatas az mintha inkabb nem jott volna be (es ez most a baj, ha a mozit mint lábat kirúgják ez alól a modell alól, akkor most ugy tunik hogy onmagaban a streaming meg nem áll meg. És persze néhány film miatt ez konkrétan is érdekel, egyrészt a Bond filmet nagyon vártam (ott is emlékszem hogy volt streaming tapogatózás is és mégse) meg most a Dűnét bár ott még azért lehet reménykedni a moziban is (csak én tényleg úgy vagyok vele hogy persze szeretnék néhány filmet moziban nézni, de ha nem hát nem csak jöjjön akkor tv-re és ne járjon úgy mint a Bond)

  30. Nem tudom miért gondolják azt emberek, hogy profizmus van mindenhol…simán kinézem, hogy legfelül kóklerek vannak, és most nem jól bejáratott úton kell járni, hanem káosz van… és már nem is megy minden magától…pl james bond tologatás tényleg vicc már…tényleg olyan mintha reménykednének valamiben, csak azt nem tudom miben, amikor minden hozzáértő nyomja a delta, lamda stb dolgokat. Az ország, autogyartok(lsd. Chiphiány) halivud vezetői meg csinálják a hülyeségeket

  31. bvr: a mozi helyett streaming magában sosem állt meg a közeljövőben, a legelső ilyen vágyálmoknál mondtam, hogy akkor nem 200 milliós blockbusterek fognak készülni, mert a streamingen az nem éri meg, max sorozatra, de az meg több rész nem csak 2 óra. igen, a Netflix néha behúzza, mert villantani kell, hogy blockbustereik is vannak, de az kb reklámköltség a Netflixnek, “minden content lyukat be kell tömni”, nem pedig komoly új előfizető hozás. Az utóbbi másfél év lehet gyorsított, de ugye ott bezavar a képbe, hogy már kész voltak a 200 milliós filmek, avagy azokkal kellett/kell kezdeni valamit. Ha a Bondot mondod, igen, 500 millió fölött akarták eladni, senki nem fizette ki, mert nem éri meg, pedig egy 200 milliós filmnek reklámköltséggel legalább annyi kell úgy tűnik.

    Ha csak streaming lenne akkor 100 alá menne villámgyorsan minden budget. Aki a látványt szereti az meg koppan, nézheti a kisszobás Mandaloriant, ahol látszik, hogy a csávó max 10 lépést tudna tenni minden irányba, hiába sivatag a háttér… Ne értsetek félre, kedveltem a sorozatot, de azért látszott rajta a költségvetés még a Last Jedihoz képest is.

    a producereknek fél-1 milliárdos bevételi álom csak és kizárólag mozikkal van. ezt tökéletesen alá is húzta az utóbbi év. A streaming aprópénz egy mozifilmnek, konkrétan Matt Damon beszélt nemrég róla, hogy a DVD piac eltűnése miképp nyírta ki a középköltségvetésű drámákat és thrillereket, avagy csak a DVD piac többet ért, mint a streaming ér most. Csak a kis költségvetésű drámák/thrillerek vannak, nem a régi középköltségvetések, nincs új Seven vagy hasonló.

  32. Mi lenne, ha elkérnék pluszban egy dvd/bd árát az új filmért? Mint a Black Widowt, csak nem olyan durva áron. És úgy, hogy akkor örökre a tied lehet a film, előfizetés lejárta után is elérnéd mindenféle felbontásban, extrákkal, amit akarsz épp.

    Az nem hozná vissza a közepes költségvetésű filmeket?

    Oké, bele lehet kötni, hogy a dvd-nél fizikailag ott a lemez, szépen mutat a polcon, meg miegymás, de nekem meg ott az ellenvéleményem: folyton porolni kell, kényelmetlen ki-be rakosgatni a lemezt, fel kell állni az ágyból, stb. De mindegy, mondjuk, akkor valamelyest csökkentett áron.

  33. Nyilván megmaradnának a sima előfizetős kis költségvetésű filmek, ezeket amolyan kiemelt filmekként képzelem el.

  34. Igenigen, az olyan presztizs-projekteket mint mondjuk Netflix+The Irishman, azt én sem vettem ide.Amúgy azért kár hogy a mozis streaming ennyire nem működőképes, még ilyen vészhelyzetben sem mint ami most van. És mit lehet tudni, mi a jövőkép? Olyanra gondolok hogy mondjuk már bőven forog a Mission Impossible meg az Avatar (meg persze ezernyi más dolog, most két olyat emeltem ki ami engem mint mozifilm érdekelne) és akkor annyi a “terv” hogy reménykednek hogy jövőre már megoldódik a helyzet? (persze ha már M:I, abban ugye az egyik kedvencem: “a remény nem stratégia! ó, akkor te biztos új vagy” :))) Mert abban nagyon egyetértek sandor8206 kommentjével hogy döntéshozóknál az államok vezetőitől a filmstúdiókig rengeteg a látványos kudarc hogy mennyire nem sikerül és sikerül előre gondolkozni (kb hogy majd az oltás, de ezek szerint nem) Szóval ha mozi nem, streaming nem, veszteség benyelése nem (inkább akkor tartogatni dobozban), akkor mégis mi lesz?
    (meg egy zárójeles kérdés, mert bár a végeredmény szempontjából az ok ismerete végülis nem változtat, de amúgy arról vannak elemzések hogy mi az oka amiért a streaming+blockbuster ilyen látványosan nem működött a (legalábbis sokak) várakozásához képest? Mondjuk a Disneynél van is mindkettő (mármint streaming csatorna (sorozatokkal és filmekkel) ami próbál felfutni, plusz a külön pénzért a moziba szánt filmek), szóval arra gondolok pl. ötletként hogy pl. a Netflix azért tudott a warez ellen menni mert ott a felhasználó beállította hitelkárytáján a havidíjat (kvázi mint régen egy tv vagy kábeltv előfizetést) és úgy volt vele hogy ott a rengeteg kontent amin bármikor szörfözhet, annyit neki megér hogy ne a netről vadássza le a tartalmat, de egyes mozifilmkért mégsem fizetnek nagy tömegben a népek (még akkor sem ha amúgy főleg egy baráti társaságnak, plusz utazás, plusz mozis drága nassolás) akár jóval olcsóbb mint a mozi) mert mittudomén az “event” jelleg amúgy is elveszik, akkor azt az egy-egy filmet inkább lekalózkodja de nem fizet érte. Szóval van arról ötletelés hogy mik az okok?)

    PS: human a dvd-piacos dolog és annak hatásai amit írtál tök érdekes, és még nem olvastam erről (és hát igen, milyen gyakran eszembe jut hogy mennyire hiányoznak az olyan filmek mint a Seven)

  35. A streaminget az ölte meg, hogy mindenki ki akar harapni egy szeletet a tortából és külön plattformok vannak. Egy felület kellene, ahol ott lenne minden a polcon és meg lehetne venni, akkor is, ha nincs előfizum, mert amúgy a többi szemét nem érdekel, tehát kvázi digitális DVD, vagy kölcsönző. Nekem is van egy plattformom amit előfizetek, itt ha úgy van, hogy érdekel valami és külön kell érte fizetni, akkor meg szoktam venni, DE nem akarok a másik 10 plattformra is előfizetni, inkább nem nézem meg, a hype leültével, pedig nem is fáj, mert elfelejtem.
    A vírusról annyit, hogy túl van sztem már lihegve, politikai megfontolásból félnek teljesen nyitni, nehogy nekik kelljen elvinni a balhét. Senki nem tudja, hogy mire szamíthatunk, a tömegrendezvényeken terjedésről is egymásnak ellentmondó kutatások vannak. Aki akarta, már rég be van oltva. Nem valószínű, hogy kijárási korlátozások lesznek őszre,mert az is politikai öngyilkosság (Európában legalábbis).
    A mozik ott is elszamolták sztem, hogy azt hitték nem okoz maradandó károsodást a vírus. A lockdown alatt sok alternatívát kezdtek el használni az emberek, lehet, hogy akkor sem mennének moziba, ha lehetne, mert máshogy már kényelmesebb (pl. ha a nem elnyaralt pénzt tv-re, vagy projektorra költötte valaki, az már csak a megtérülés miatt is marad otthon filmet nézni). Arról nem is beszélve, milyen félelem marad hátra tartósan az emberekben a vírustól, ill. a tömegtől, társas-, vagy csak a fizikai érintkezéstől. Ezek hosszú távú pszichológiai hatásait sem ismerjük még.

  36. “inkább nem nézem meg, a hype leültével, pedig nem is fáj, mert elfelejtem.”

    ez amúgy tök érdekes kérdés, de lehet posztot írok belőle, még nem tudom: a streaming filmeknek nulla kulturális lábnyoma van, ami a fentit is eredményezi.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.