Kidumáló: The Bubble

Az a durva, hogy Judd Apatow a Knocked Up – The 40 Year Old Virgin duóval örökre beleírta magát a komédiák történelmébe, így még jobban fáj, amikor ilyesmit tesz le, mint a Netflixre érkezett A buborék.

A történet egy covid alatti forgatásról szól, a buborék ugye azt jelenti, hogy pár ember izolálva a világtól némi karantén után nyugodtan dolgozhatott. A filmek jövője múlt.. egy franchise 6. részének leforgatásán. Micsoda marás lehetett volna a buborék, ami felé néha kacsingatott is a “színészek semmit sem érnek ebben a világban” és hasonló kiszólásokkal, de valójában nem mert tényleg kritikus lenni velük szemben. Legalábbis abban az 60-80 percben, amit láttam belőle.

Ami feltűnt már ennyi idő alatt is, hogy ez nem film. Aki szerint ez film, az tényleg művelje már magát, és nem köldöknézéssel, csak a 80-as 90-es évek blockbustereivel vagy komédiáival. Ez egy ötlethalmaz, szkeccsek összefűzése. Akad benne pár jó poén, és 1-2 nagyobb sztár cameoján elmosolyodtam nyilván, de ez egy hatalmas semmi. Konkrétan már néztem nem is tudom mennyi ideje, nagyjából egy filmnyinek érződött, leállítottam egy picit… és még 70 perc volt hátra. Döbbenten néztem ki a fejemből, és rájöttem, hogy ennél többet ér az időm, a végére még odanéztem picit érdeklődve, és volt egy helikopteres jelenet, aminek megágyaztak, de annak a poénnak a túlhúzásában minden benne volt, ami Apatow, csak egy Knocked Uphoz képest kevesebb jó komikus volt benne. Lehet némelyikük jó színész a buborékban, de ebbe beletört a bicskájuk.

Az sem segít amúgy, hogy Apatow felesége és most már a lánya is kilógott a gárdából, méghozzá teljesen lefelé. Mindez megfűszerezve a belterjes, önmaga vállát veregető Hollywood hangulatával egyszerűen taszító volt. “Beszóltunk, megmutattuk “abszurdan”, hogy milyen a színészek és executive-ok, de valójában 10 kesztyű volt a kezünkön.” Pedig iszonyat sok puskaport éreztem magában a témában.

human
írta
2022. 04. 03. 14:20
megjelenés
21
hozzászolás


21 hozzászólás a “Kidumáló: The Bubble” bejegyzéshez

  1. Szerintetek hogy törtenhet ez meg egymas utan ujra es ujra? Mi az oka? Penz van eleg, ismert neves szineszekkel es rendezokkel dolgoznak egyutt de eddig meg szinte nem volt olyan Netflix blockbuster ami nem oriasi kihagyott lehetoseg, egy jo közepes vagy teljes földeballas lett volna. Miert nem tud a Netflix egy kurvajo filmet csinalni? Talan az Annihilation volt az egyetlen filmjük amire azt tudtam mondani, hogy na ez kiraly.

  2. Durva, hogy hosszú idő után reménykedtem, hogy be fog jönni egy Netflix-es premier… Hát pocsék lett. Őszintén szólva valahol a kétharmadánál kinyomtam és nem is fogom folytatni. Szóval az értékelésem se teljes, mivel nem láttam az egész filmet, de talán ez is jelent valamit.

  3. ha félreviszem, akkor bocsi, töröld nyugodtan, lehet inkább megérne egy kidumálót (meg lehet bedobtam már korábban a kérdést), de ezek a filmek pont azt a hézagot töltik be, amit 2-3-4-5 éve Te is, én is, sokan hiányoltak. szerzői 50-100 milliós filmek, ahol az alkotó szabadabb kezet kap, de mégsem low budget dolgozik és kihozhatja magából a maximumot. erre fel az elmúlt pár évben számtalan tehetséges rendező jelentkezett be ezekre a filmekre és alsó hangon 90% teljesen vállalhatatlan.

    akkor mégis csak kell a stúdiókontroll? az az arc, akinek bemutogatnak
    végtére mégis felelős azért, hogy ezek valóban filmként funkcionáljanak? mert Apatow maga sem gondolhatja, hogy amit letett az asztalra, az megközelíti a jót. vagy csak egyszerűen nem érvényesül a “kill your darlings” elv és ez rántja spirálba ezeket a filmeket?

  4. abelh: persze hogy kell a stúdiókontroll, nem az a kívánság hogy válogatás és kontroll nélkül csak úgy odavágjanak projektekhez 50-100 millió dollárt. Hanem az hogy a stúdiók nem csak a biztos(nak tűnő) receptekre menjenek rá, azaz vagy egy működő franchise vagy ha az nincs akkor valami IP (legrosszabb altípusként remake (ezen belül is az animációsból élőszereplős) vagy prequel, nem titkolt vágyként hogy persze ebből is franchise legyen és onnan akkor hála istennek nem kell gondolkozni. Mindez főleg akkor szánalmas amikor eleve az IP-hoz kapcsolódás is valami kínkeserves erőlködéssel valósul csak meg.

  5. Bvr:

    az az én felvetésem, hogy nincs stúdiókontroll – de nem pont az történik ezekkel a projektekkel, amit Te írsz kívánságként? a rengeteg Netflix original film minden, csak nem biztosnak tűnő projekt, mégis bevált, elismert szerzők buknak szakmailag hatalmasat velük (legyen szó akármilyen zsánerről).

  6. (PS: hogy legyen konkrét példa, Oroszlánkirály “élőszereplős” remake, majd ehhez (ha lesz) Musafa eredettörténet meg Pumba és Timon spinoff meg mittudoménmégmi. Ráadásul itt aztán végképp nem igaz hogy “legfeljebb nem nézed és nem lesz tőle bajod”, merthogy nagyonis korlátozott (technikailag, emberi erőforrás oldaláról) hogy hány ilyen minőségű film tud elkészülni, szóval még nem is csak arról van szó hogy abból a 200+ millióból lehetne 2-3 kisebb)

  7. abelh: nem az történik hiszen én csak annyit írtam hogy kockáztasson aki a pénzt adja – de ne azt hogy dobja be a gyeplőt és engedje el a kontrollt! Mint legutóbb a Hulunál a Deep Water (Hulu), az eredmény tükrében ott arra rá sem nézett senki mert egy dolog hogy végig unalmas de ilyen utolsó harmaddal egyszerűen nem szabadott volan engedni már a forgatókönyvet se produkcióba bocsájtani. Gondlom ez egy ugyanolyan szakma mint a könyveknél a lektor vagy nemtudoménkik vannak a könyvkiadóknál.

  8. Ripacskodás, hisztizés, őrjöngés, szánalmas balf@szkodás, meg fizikailag tök jó kondiban lévő Mulder ügynök. A felénél azért kellett 2 órára leállítanom, mert egyszerűen torkig voltam már a minden hülyeség miatt dühöngő karakterektől. A poénok meg olyanok voltak, mint egy rosszabb magyar filmben a 2000-res évek elejéről, azaz csak utólag esett le, hogy az 5 perccel ezelőtti okádást poénnak szánták. A túladagolásos jelenet, pedig mindennek a legalja. Egyre jobban nem értem, hogy anno hogy a búbánatban tudott olyan sok klassz vígjátékot kitermelni magából a filmipar?

  9. Ezt a filmet már leforgatták és Trophic Thunder volt a címe és negyvenezerszer viccesebb volt. Félelmetes mennyit nyúltak onnan SPOILER konkrétan a vége egy az egyben Trópusi Vihar.

    Szánalmas volt minden perce katasztrófa és nagyon sajnáltam Duchovnyt és Pascalt hogy ebben a szarban kell lenniük.

  10. 2 óra 6 perc elvesztegetett idő az életemből amit már sohasem kapok vissza!

  11. Nem kell sajnálni Muldert meg Pascalt, gondolom beszoppantottak ezért néhány millió dolcsit. A többi már nem érdekli szerintem öket sem.

  12. Volt benne pár jó poén, de összességében gyenge volt és többet is ki lehetett volna hozni.

    Viszont az kicsit felemelte az élvezhetőségi faktort, hogy ugye elvileg a JW Dominion forgatási “élményei” ihlették, és a film közbe odaképzelve a jwd szereplőit és helyzeteit volt pár plusz mosoly, de nem több.

  13. Nem volt egy remekmu, de egyszer siman nezos. Foleg, hogy olyan reg lattam Duchovnyt valamiben :)

  14. Szánalmasan rossz ! Egyszer nem vigyorodtam el , nem is értem , miért néztem végig?!?

  15. Teljesen egyet értek a fentiekkel, annyi megjegyzéssel, hogy:
    – már a tréler alapján kb várni lehetett ezt, abban a két percben is nagyon mérsékelten tűnt jónak, inkább a “wtf, mit látok én” faktor volt nagyobb
    – mi azért végignéztük :D (bár én nem is dühöngök miatta, jövő héten már úgysem emlékszünk rá)

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.