Sárga lények és öltönyös fiatalok a mozikban

Hosszú hétvége volt Amerikában, de szokásosan nézzük a háromnapos eredményeket, és hogy mire ment az új Gru mozi.

2010 óta immár az ötödik Minionos film került a mozikba, a Despicable Me-t még két folytatás követte, ez pedig a 2015-ös önálló sárga mütyürös film második etapja. 2010-ben még az egész franchise első darabja 69 milliós produkciós költségből termelt globálisan 543 milliót és meglepően jó kritikákat, úgyhogy a Universal nem is várt sokat a további építkezéssel. 2013-ban már a mozikban volt a folytatás, akkor már brutális hype mellett, így egész hamar milliárdos biznisszé avanzsált az egész történet.

A Despicable me 2 ugyan “csak” 975 milliót hozott minden piacról, de a 2015-ös Minions már 1.15 milliárdig jutott, a Despicable me 3 pedig szintén kicsivel 1 milliárd felett zárt. Őszintén szólva nem néztem utána, ennek ellenére miért ültek 5 évet a következő folytatáson, lehet kicsit érezték, hogy jól jön egy ki szünet a franchise-nak, the a Minions: The Rise of Gru ugyanott folytatta, ahol az elődei. 107 millióval nyitott Amerikában, nemzetközileg ehhez pedig még 110 milliót pakolt vasárnapig bezárólag. A komplett minyonos világ így már közel 4 milliárdos összbevételnél tart (nyilván a legújabb még csak most fog belelendülni), miközben a filmek átlagos költségvetése 75 millió volt. Szóval ha már sokszor dicsérgetjük az MCU üzleti modelljét, vagy a Blumhouse fergeteges megtérülési számait, nyugodtan mehet a sorba a Universal is a Minions franchise-zal. (Az öltönyös cím pedig arra utalt, hogy a fiatalok TikTok meme-ként öltönyben mentek néhol a premierre.)

Nyilván immár szokásosan a Maverick fantasztikusan tartotta magát, alig 10% körül esve 564 millióig jutott vasárnap estig, de már a héten meglesz neki a 600 is. Mindez ismét rekordközeli hatodik hétvégével, amit természetesen az örökös listákon csak az Avatar előzött meg. Ezzel szemben a Jurassic World csak mostanra küzdötte magát át a 800-as globális határon, ráadásul a kínai piaccal megspékelve, ami manapság nem sok blockbusternek adatott meg. Kritikailag csalódás, anyagilag meh’, szóval ezt a vonalat pont ideje is volt lezárni.

A héten Thor, szóval hatalmas nyitásra lehet készülni, de érdekes módon az első visszajelzésekből végre kiütközik az, ami erőteljesen lerítt minden marketing anyagról: fancy, izgi, jópofa, látványos…de ezt már mind láttuk sokszor és kezd fáradni a formula. Az érdekes kérdés emiatt az lesz, hogy a bevételeken ebből mi fog kiütközni, de jó eséllyel egyelőre semmi.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Minions: The Rise of Gru – $107,010,140 – össz: $107,010,140
  2. Top Gun: Maverick – $25,887,192 – össz: $564,362,559
  3. Elvis – $18,450,000 – össz: $66,770,011
  4. Jurassic World: Dominion – $16,368,380 – össz: $332,533,315
  5. The Black Phone – $12,245,265 – össz: $47,409,590
  6. Lightyear – $6,451,931 – össz: $105,240,594

4 hozzászólás a “Sárga lények és öltönyös fiatalok a mozikban” bejegyzéshez

  1. Kíváncsi vagyok, hogy ez a Marvel-formula mikor fog megreccsenni úgy, hogy kicsit átgondolják a filmjeiket.

    A Jurassic World fura, hogy nem ment még milliárd fölé. A Mavericknek meg továbbra is örülünk!

  2. szerintem a Thor átmegy milliárd fölé, onnantól kezdve pedig nem gondolkodik Kevin Feige nagyon semmin. Kipróbálta a Sang chi-t főleg a kínai piacra, a Fekete Özvegyet és az Eternals-t, amik hozták amit kell eredettörténetként/ bevezetőfilmként a zordabb covid alatt, Dr. Strange 2 kissé felfelé lőtt átlagéletkorral is közel a millárdhoz, uh most a habkönnyű, vicces, jópofa Thor-ral rendberakják az egészcsaládos szórakozást, és megintcsak jól jönnek ki belőle. Próbálkozik egy-két, kissé szélsőségesebb darabbal, de a formulán, ami megtojja az aranytojást, azon nem hiszem, hogy változtatnak.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.