Black Panther: Wakanda Forever-előzetes

Na lássuk hogy oldják meg Chadwick Boseman nélkül a folytatást? Azt hiszem ezen az előzetesen dolgozhattak mostanában a legtöbbet a Marvel marketingesei, mivel elég jó lett, átjön belőle a szomorúság és még valami más is.

A sztorit nem találtam, még rejtegetik, de valami tengeralattjárós lesz a főgonosz, és az Avatart látszólag kihívják a tengerre.

30 hozzászólás a “Black Panther: Wakanda Forever-előzetes” bejegyzéshez

  1. Nekem már az első rész is egy eröltetett nagyon nagy jóindulattal is 10/5 közepes gagyiság volt 1x bőven elég volt. Persze rip chadwick mert egyébként nagyon tehetséges színész volt, de ez a folytatás nélküle abszolut fölösleges. Trailer elég is volt ebböl moziban semmiképp sem nézem.

  2. Gondolom így hozzák be Namort. Nekem is az Avatar 2 jutott eszembe és ne felejtsük, hogy jön még az Aquaman 2 is, így a tenger téma le lesz fedve rendesen.

    A trailer keserédes hangulata nagyon átjött, de aztán a gyászból új erőre kaptak. Az egész “afrikanizált” Marvel csodálatosan néz ki, mert itt is látszik a beleölt művészi munka és igényesség. Kicsit persze sajnálom, hogy ez együtt jár az MCUra jellemző digitális környezetre. Mintha ki sem mentek volna a négy fal közül, mert a legutolsó erdőig mindent egyszerűbb már így megvalósítani.

  3. Nem lesz egy nagy szám.
    Itt már nem fekete párduc lesz a középpontban.
    Amúgy Namort többször is mutatják a trailerben.1:16-nal, illetve 1:35-nel is.

  4. Platschu

    Aquaman az DC és nem Marvel. Nincs a kettő között összefüggés, szóval ne is keresd.

  5. A “Tour de Pharmacy” c. opusz jutott eszembe, amikor az egyik figura meséli, hogy az Andy Samberg által játszott, amúgy nigériai állampolgárságú figura Bob Marley-t hallva felkiált, hogy “AFRICAN MUSIC!!” :D

    Oké, a Plymouth Cuda tetszett az előzetesben.

  6. Black Adammel ellentétben ez a trailer nagyon hangulatos, bár ehhez nagyon ért a Marvel, hogy kell az embereket becsábitania a moziba, hogy aztán csalódottan távozzanak.Szóval, ha moziban nem is itthon majd jó lesz ez.

  7. Jungesz : Igen, ezt tudom. Csak az Avatar 2-t is Cameron évek óta fejlesztette, erre most a moziba kerül egy éven belül két szintén hasonló tengeri közegben játszódó film is. A három film így egymás piacát is gyengíti, mert a nézők lehet ráunnak ugyanarra. Itt még a bálnával úszás is hasonló volt a pandórai jelenethez. Régen is voltak hasonló párharcok (ld. Volcano vs. Dante’s peak, Z vs. Bugs’ life, Deep Impact vs. Armageddon), mintha a stúdiók egymás ötleteit lopkodnák.

  8. Hangulatilag 100% a trailer. Meglátjuk merre viszik a sztorit! Rengeteg lehetőség van benne.

  9. Másra sem vágyom mint egy kis fűszoknyában rohangálós energiapajzsos ungabungázós ni… fekete mozira. Első is egy rakás szar volt… ettől még annyit sem várok.. gondolom minden sarokban egy blm aktivista fog figyelni.

  10. Hangulatos és Chadwick emléke biztos lökni is fog rajta. Ez a vizes vonal látványosnak tűnik, ugyanakkor az elsőn sem éreztem azt az átütő különlegességet. Nem fogok első héte rohanni a moziba.

  11. Ez egy nagyon nagyon erős előzetes lett, pedig eddig nem vártam sokat ettől a filmtől. Mondjuk most sem, de így már lehet megnézem.

  12. A trailert átverésnek érzem, a jeleneteket koppintásnak, az első film közepes volt, erre már pénzt se áldozok.

  13. Ha tényleg benne lesz Dr Doom, akkor legalább valami jó is lesz a filmben. Gondolom ő uszítja egymásnak a két népet a háttérből, az Atlantisziakra fogja a párduc halálát és kész is a háború.

  14. DnP: kilátszik a rasszizmus meg a félelem, hogy a nagy fehér embert leváltják. Vedd be a gyógyszert mielőtt megnézed a napi Fox News adagot.

  15. Alex: szoktam amcsi híradókat nézni, ahol is a bűnözők 99%-a wakandás. Szóval a szerecsenmosdató filmektől hányni tudnék. Mellesleg megemlítve Denzel bá az egyik kedvenc színészem…

  16. DnP valojaban resze a “target audience”-nek, megfogja nezni vagy negyszer moziban, csak, hogy talaljon valamit amit a magyarorszagon egyebkent teljesen irrelevans BLMhez lehessen kotni.

    Koszonjuk, leendo hozzajarulasoddal tamogatod, hogy vegre nem csak feher szuperhos peldakepe lehet a gyerekeknek. Meg ha ez maga a TERROR.

  17. Lehet mondani DnP-nek, hogy rasszista, de sajnos igaza van, az első rész semmi másról nem szólt, csak hogy a fehér ember mennyire gonosz és Afrika miattuk nem fejlődött, pedig ha nem lenen gonosz fehér ember már űrben járnának. :D Szerintem az első rész az egyik legrosszabb legunalmasabb Marvel film eddig, és basszus kapott 3 Oskar-t.
    Ez a második rész sem néz ki jobbnak. Újra kellett volna castionglni a szerepet vagy csak nem csinálni többi ilyen filmet. De jajj várjunk akkor nem lehet tolni a kötelező protokolt és nem jönne pénz pénz pénz a Disneynek. :)

    Ugyanez lesz a Gyűrűk Ura sorozattal is.

  18. Lehet mondani, hogy rasszista? :D Teljesen keszen vagytok, par kommentel feljebb majdnem fullba leirta az n-szot, de mi vetitjuk ra, hogy rasszista. Na pontosan ez a logika mutatkozik meg a kommentedben a tovabbiakban. Egy film, egy szuperhos fekete, a masik tucat marvel film? Ignored.

    Mi lesz a Gyuruk Ura sorozattal? Mi a logikai kapcsolat a ketto kozott? Azert unalmas meg rossz egy film, mert fekete szereplok vannak benne? Nem ertem. :D

    Ps.: Afrika tortenelmenek azert erdemes utananezned.

  19. Sztem azért jelennek meg a vélt vagy valós rasszista felhangok a Black Panther esetében és nincsenek pl. egy Denzel vagy Eddie Murphy filmnél, mert itt túltolták a black pride-ot és az Oscar-ral még rá is tettek egy marha nagy lapáttal. Viszont aki intelligens ezen simán túl tud lépni, mert basszus csak egy film. De megértem, hogy az egy biteseknél kicsapja a biztosítékot.

    Amúgy sztem ez is pont olyan lesz, mint az első film. A trailer jó volt, a film meg bűn rossz volt.

  20. rev, nem tudom láttad-e a Gyűrűk Ura sorozat előzetesét, de nehogy már ne legyen túltolt az egész a néger elfekkel meg szakállas törpe nőkkel. Az alkotó ilyeneket nem talált ki, ezt a mostani kor szelleme erőszakolja bele. Backwash, meg erős, férfiaknál is keményebb határozottabb nő a főszereplő, akit nem is tudom, hogy tettek meg főszereplőnek, ráadásul harcosnak… holott kis túlzással ő egy ilyen királynő, gyönyörű teremtmény, itt meg a casting hát minden csak nem gyönyörű.

    A Black Panther 1. része is, ha megnézed semmi másról nem szól csak a fehér ember szidásáról. Egy full középszerű alkotás, ami semmi másért nem kapott elismerést meg figyelmet, csak azért mert négerek játszanak benne.

    Úgy gondolom ezt egyre több ember látja és zavarja. Megnézel egy Netflix alkotást, abban is minden 2. meg 3. ember meleg. Nekem semmi bajom a meleg vagy a néger emberekkel, de ne tolják már ennyire indokolatlanul meg hagyják már meg azt amit egy alkotó kitalált. (Gyűrűk Ura sorozat, Witcher, FF4 “film”, Resident Evil “sorozat” a Netflixen)

    Ha a Feketepárduc fehér szőke férfi lett volna, akkor a négerek mit csinálnának? Azt mondanák rasszisták a készítők, de ha egy fehér karaktert feketére cserélnek, akkor az rendben van.

    Ha fekete embereket kell lelőni egy videójátékban már megakarják lincselni a készítőket, lásd Resident Evil 5…basszus ha úgy csinálták volna, hogy Afrikában mindenki fehér az nem lett volna baj?

    Szerintem ez zavarja a legtöbb embert. Minden indokolatlanul túl van erőltetve és nem tisztelik az eredeti alkotásokat.

  21. most dühöngjétek ki magatokat, mert ezt a rémlátást nem fogom fél évig minden black panther poszt alatt olvasni.

  22. Alex:
    “kilátszik a rasszizmus meg a félelem, hogy a nagy fehér embert leváltják. Vedd be a gyógyszert mielőtt megnézed a napi Fox News adagot.”

    A következő Disney-s néger hófehérke megvan ugye?

  23. “Szerintem ez zavarja a legtöbb embert.”
    Nem apukám, téged zavar. Felnőttként pedig igazán leszokhattál volna arról, hogy “a legtöbb ember” vagy “mindenki” nevében beszélj és többségi véleményként aposztrofáld az egyéni véleményed/értékrended!
    2022-ben pedig nem négerezünk, csak ha rasszisták vagyunk.
    Megsúgom: Tolkien maga találta ki, hogy a törp nőknek van szakálluk. Remélem, ettől egy enyhe agyérgörcsöt kapsz :D
    Fekete elfek? No fene! Tolkien biztosan nem gondolhatott színesbőrű kitalált halhatatlan fantázialényekre, csakis árja fehérekre, hegyes füllel :D
    Erős, karakán határozott nők? Skandallum! Hogy képzelik!
    Főszereplő csakis kemény határozott erős férfi lehet, abból is fehér, és persze hetero. Színesbőrű csak ne akarjon főszereplő lenni, örüljenek, ha marginális mellékszereplők lehetnek. Nők? Homoszexuálisok? Ugyan kérem! Örüljenek, ha valamilyen megtűrt reprezentációban megjelenhetnek egyáltalán.
    Rohadtul nem értem, hogy miért gond az egyeseknek, hogy a világunk változik és befogadóbb lesz, hogy azok a társadalmi rétegek is figyelmet kapnak, amik eddig marignálisak voltak.
    “Semmi bajom a néger meg meleg emberekkel, DE”… Annyira tipikus. De van bajod velük, másodlagos embereknek gondolod őket, ezért csípi a szemed, ha olyan szerepeket akarnak betölteni, ami korábban csak a fehér hetero férfi kiváltsága volt.
    Érdekes, hogy mindig a bőrszínen akadnak ki az ilyenek, mint te, hogy miért kell megváltoztatni az alkotó elképzelését, miközben ezer és 1 dologban eltérnek még tőle, de ez ami kiveri a biztosítékot.
    Egyértelműen látszik, hogy fáj, hogy bizonyos dolgok a fehér ember VÉLT kárára történnek. Míg korábban nem hogy kicseréltek fekete karaktereket fehérre, legtöbbször lehetőség sem volt rá, mivel olyan kis mértékben voltak egyáltalán szerepeltetve, míg a fehér szereplők durván felülreprezentáltak voltak. De az nyilvánvalóan nem zavart :)
    Csúnya színeszbőrű és heterotól eltérő emberek báncsák a fehér hetero férfijakat, brühühü :(((
    A következő hófehérke pedig nem néger lesz, másrészt nem használjuk ezt a szót.

  24. “Rohadtul nem értem, hogy miért gond az egyeseknek, hogy a világunk változik és befogadóbb lesz, hogy azok a társadalmi rétegek is figyelmet kapnak, amik eddig marignálisak voltak.”

    Csak vigyáz nehogy a végén csalódnod kelljen. Mert a valóságban a világ pont egyre elutasítóbb lesz azzal a bizonyos marginális társadalmi réteggel. És ezt pont a magadfajta woke-nak köszönhetik meg. 😉

  25. Mi a gond a woke-kal? Kifejtenéd?
    Mert én azon kívül, hogy fehér hetero csókák méltatlankodnak azon, hogy mi az, hogy már ugyanazt a figyelmet kaphatják filmekben a nők, fehértől eltérő színűek, heterótól eltérő szexualitásúak, csak jó hatását látom.
    Miért lenne a világ pont egyre elutasítóbb? A világ nem csak fehérekből és nem csak férfiakból áll.
    Nem hiszem, hogy csalódnom kell, mert elég jól látszik az irány. Azt sem értem, hogy mi velem a gond? Mert üdvözítem, hogy a filmekben mások is reprezentálásra kerülnek, mint amilyen én vagyok? Tök jó! A világ és az emberek sokkal sokszínűbb, mint azt a kelet-európai emberek gondolják.
    Nekem inkább az furcsa, hogy akik azt mondják, erőltetett ami most folyik, azoknak nem volt erőltetett, hogy túlnyomórészt minden film a fehér hetero férfiakról szólt, akik mellett másodhegedűsként szerepelhettek mások.
    A Fekete Párduc 2 tarolni fog. Ahogy a Marvels is.
    Vannak jó filmek, meg szar filmek. De egyik film sem azért szar, mert feketékről vagy erős nőkről szól vagy mert fekete vagy női rendezője van, hanem mert rosszul van megcsinálva. Ahogy egyik film se azért jó, mert történetesen fehérek a szereplői.

  26. “A világ nem csak fehérekből és nem csak férfiakból áll.”
    Persze. Vannak értelmes színesbőrűek, melegek és nők is, akik szintén arcon köpnék a fajtádat a woke propagandátok miatt.

    “Nem hiszem, hogy csalódnom kell, mert elég jól látszik az irány.”
    Hol? A média platformon, vagy a te kis woke buborékodban? Az nem a valóság! 😅

    “A Fekete Párduc 2 tarolni fog. Ahogy a Marvels is.”
    A Fekete Párduc 2? Úgyhogy az érdekes főhőst lecserélik az idegesítő nővérére? Nem hinném.
    A Marvels? Azok után, hogy Brie Larson a disney kedvéért megutáltatta magát majdnem minden emberrel, az első Marvel Kapitány egy jellegtelen trágya lett és Kevin Feigi egy csomó hazugsággal hitegette a rajongókat a címszereplővel kapcsolatban? A Star Wars-nál is csak egyszer kapták be a csalit a nézők utána már többet nem. 😉
    Amúgy meg láttad Végjáték után készült marvel filmeket? Fekete Özvegy nem tarolt. A Shang-Chi sem. Az Örökkévalók még annál inkább nem. Vajon miért? A járvány miatt? Akkor a No way home hogy tudott tarolni? Pedig akkor még nem volt vége a COVID műsornak.

    “Vannak jó filmek, meg szar filmek. De egyik film sem azért szar, mert feketékről vagy erős nőkről szól vagy mert fekete vagy női rendezője van”
    De pont azért szar. Mert azonkívül nem tud semmi érdemlegesett felmutatni a film. Nincs egy értelmes és izgalmas történet. A beleerőltetett feketének és/vagy erős nőnek nemhogy a néző számára szerethető, de egyáltalán nincs karaktere.
    Ellentétben a számodra furcsának vélt túlnyomórészt fehér hetero férfiakról szóló filmeknél. Akkor filmeknél még a jó történet, a jó karakterek, a jó kivitelezés volt a lényeg és nem az lmbtq és a pc. És pont ezért nem érezte erőltetettnek senki akkoriban, hogy “sok” a fehér hetero férfi. 😎👍

Comments are closed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.