Jött a Fekete Párduc

Ettől a hétvégétől várta mindenki, hogy a Thor 4. részét követően végre aktívan elkezd pislákolni valami a bevételi piacon – de ez már kompletten az elmúlt évekre igaz: ha fel akarod mérni hol tart a filmipar, dobj be egy MCU mozit és rájössz mekkora a baj.

Nyilván ez jócskán leegyszerűsítése a statisztikáknak/tényeknek, de tavaly, a Covid tetőzés csúcsán a Black Widow és Shang Chi bebizonyította a halódó piacon, hogy meg lehet mozgatni az embereket – a Pókember meg szimplán elszipkázta az összes élő mozibajárót.

Most hasonló a helyzet a Black Panther esetén, a hétvégi amerikai top10-es filmek bevételének kb. 88%-át tette ki az új párduc, hála a 180 milliós nyitásnak. Ettől nyilván lehet hátast dobni, hiszen az év második legerősebb kezdése (Doctor Strange-t nem nyomta le végül), de azért az első rész 202 milliójától kicsit elmarad. Eszetlen nagy összegek ezek, de ez nem is volt meglepő, hetek óta szavaztatták már több helyen a népet, hogy vajon a Top Gun, vagy a Párduc nyeri az évet a kasszáknál és nem volt teljesen egyértelmű Tom Cruise győzelme előzetesen, miközben én is számtalanszor leírtam, hogy box office-történeti tettet hajtott végre a Maverick.

Ez viszont a Black Pantherre is igaz volt anno, a 2018-as első rész akkoriban mindössze a harmadik volt a filmtörténelemben, ami átlépte a 700 milliós bevételi határt Amerikában (nyilván az inflációs számokat zárójelezve, mert akkor jóval többen lennének), addig erre csak az Avatar, és a Force Awakens volt képes – azóta a lista kibővült a Pókemberrel, Endgame-mel, és a Top Gunnal. Szóval nem véletlen várta mindenki, hogy itt most pofaszaggató számok jönnek, és a mostani piacon ha ezt a szóösszetételt nem is feltétlen, de a nagyon szép kijelentést mindenképp ellőhetjük rá.

Kínai bemutatóról egyelőre nincs szó, ettől függetlenül globálisan 330 millióig jutott már, de jó eséllyel Amerikában ismételten erősebben tartja majd magát, hogy mennyire, jövő héten okosabbak leszünk.

A Black Adamnél ezt jobban látjuk is már, a vártnál jobban tartotta magát a második, harmadik hétvégéjén, így otthon akár a Black Panther 2 nyitóhétvégéjéig is eljuthat végeredményben (jó oké ez aljas, de ez eszembe sem jutott, amíg el nem kezdtem leírni a végső bevételi számot, 180 körül). Közben a Smile átlépett a 100 milliós határon az amerikai és a külhoni piacokon is, így megnyerte az év meglepetése díjat. Blockbuster így idén már nem nagyon akad, viszont ami jön, az Avatar 2, ismét magasra teszi a lécet és lehet majd jó nagyokat tippelgetni előtte. 

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Black Panther: Wakanda Forever – $180,000,000 – össz: $180,000,000
  2. Black Adam – $8,600,000 – össz: $151,123,090
  3. Ticket to Paradise – $6,100,000 – össz: $56,512,445
  4. Lyle, Lyle, Crocodile – $3,200,000 – össz: $40,839,609
  5. Smile – $2,330,000 – össz: $102,776,517
  6. Prey for the Devil – $2,010,000 – össz: $16,961,244
  7. The Banshees of Inisherin – $1,700,000 – össz: $5,784,663
  8. One Piece Film: Red – $1,447,807 – össz: $12,768,073
  9. Till – $618,254 – össz: $8,038,426

15 hozzászólás a “Jött a Fekete Párduc” bejegyzéshez

  1. Értekezésedben szépen betetted az Endgame-et a Párduc elé. Gyanítom, hogy inkább a Black Panther volt a 3. a 700 milliós listában. :)

  2. A 180 milliós kezdőhétvége a legjobb novemberi nyitás eddig, a Hunger Games első része tartotta előzőleg. Azért ez elég megsüvegelendő.

    Más kérdés, hogy az Avatar 2-ig semmi érdekes nem lesz box office szempontból. Tehát a párduc kitombolhatja magát.

  3. Elkepeszto, hogy mennyire toretlen az egesz Marvel. Az a abau, higy ez már maganak a Marvel neknse tesz jot, nemhogy az egesz filmiparnak.

  4. Kivancsi vagyok mi tortent azzal az emberrel, aki a Shang-Chi jelmezeiert volt felelos. Az a kis easter egg a buszsofor ruhajan vajon hany szaz millioba kerult eddig a Disney-nek? Belegondolni is durva.

    Aki nem vagna, rairtak a 8964-et. Ami a Tiananmen ter-i meszarlas datuma.

  5. walker: már előtte is látszott, hogy kína nem akarja erőltetni a nyugati blockbustereket, nem hinném, hogy 1 dolog lett volna a gond.

  6. human: persze, de elotte azert vagy 25 MCU filmet siman bemutattak es jott egy arulassal felero fuck you (marmint a kinai kormany szempontjabol ez az) azota 0 MCU filmet mutattak be. Randy Marsh mehetne megint kinaba (South Park poen)

  7. Kína az amerikai -kínai gazdasági háború óta nem mutat be amcsi blockbustert. Kölcsönösen kezdték egymás termékeit korlátozni. Ez még Trumpek alatt történt, amit Bidenek tovább vittek.

    A Venom esetében még jött az, hogy Tom Hardy Tibetes monológot tolt, míg most a Black Adamnel Brosman lőtt el egy ilyet. John Célja is Tajvan egy ország megszólalása is negatívan érintette a felek kapcsolatát. Feketéket meg alapból nem szeretik arra.

  8. walker: mert biztos elkerülte annak a több száz embernek a figyelmét, akik dolgoznak rajta, meg a disney biztosan annyira bamba, hogy nem tudnak utólag változtatni egy filmen, lásd pókember lebegő fej.

  9. Akkor ezzel azt akarod mondani, hogy csak a Disney jovahagyasaval kerulhetett bele? Akkor ez csak megmagyarazza, hogy miert reagalt kina ugy ahogy.

  10. Én jobban követem a Paramount alakulását, amióta pár éve komolyan szinte a csődbe jutatták azt a jobb sorsra érdemes stúdiót, és azt kell látnom, hogy az elmúlt évek szerencsétlen agóniája után a Paramount mondhatja el, hogy micsoda “hell of a year”-t könyvelhet el.
    Hazai téren az évet valószínűleg a Universal vagy a Disney fogja nyerni, de mégis azt kell mondanom, hogy ezt az év a Paramount-é volt.
    1 kivétellel az összes moziba küldött filmjük elsőként nyitott a hazai kasszánál és övék az év legnagyobb dobása, mindenki meglepetésére a filmtörténeti bravúrt csináló Top Gun Maverick.
    1. Scream 140M (több mint amennyit a Halál a Níluson összeszedett)
    2. Jackass Forever 80M
    3. The Lost City 190M (több mint amennyit Roberts&Clooney romantikus vígjáték vagy a Morbius szerzett)
    4. Sonic 2 402M (majdnem annyi, mint amennyit a Fantasic Beasts összekapart, ráadásul a hazai 190M-val a legtöbb bevételt hozó játék-adaptáció)
    5. Top Gun: Maverick 1.486M (nem kell ecsetelni, filmtörténelem)
    6. Paws of Fury 37M (ez tök kár volt moziba küldeni, csúfos kudarc. helyette a Rumble vagy a Luck rajzfilmeket kellett volna, ha már)
    7. Smile 210M (az év meglepetés horrorja, amit eredetileg csak a Paramount+-on akartak bemutatni, erre lenyomta a Halloween és a Black phone-t is, ki hitte volna!)
    6 Number 1 film, az év legnagyobb blockbustere, az év meglepetés horrorja, egy előzőleg fél lábbal a sírban levő stúdiótól igazán megsüvegelendő teljesítmény.
    Persze a Fekete párduc és az Avatar 2 át fogja rendezni a box office viszonyokat, de le a kalappal. Csak most már el ne csesszék, miután visszakapaszkodtak a lejtőről!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.