A Netflixre felkerült, de már ránézésre is csak vásárolt ausztrál film egy megtörtént eseményt, egy fiú eltűnése utáni nyomozást mutat be. Természetesen rohadt nyomasztóan teszi ezt. Mondhatnám, hogy meglepően kevés helyen futottam bele a Stranger emlegetésébe, de hát magamra is nézhetnék, itt is csak egy trailer volt csak róla, aztán annyi. Most vezeklek, de a nézettségén ez már nem segít, hiszen a Netflix számára az első 28 nap az atyaúristen.
Nyilván ajánlott részemről, szóval aki szeret keveset tudni, az adjon neki esélyt a történet ismerete nélkül, mivel párom amikor rájött valamire akkor tökre felvillanyozódott. Amúgy az IMDB-s hivatalos leírásban is rejtegették miről szól: két férfi egy buszon beszélgetésbe ered és ebből barátság lesz, a bűnözésben és fizikai munkában letört Henry számára ez egy álom valóra válása.
A Netflix már jobban felfedte, hogy egy beépített zsaru igyekszik megszerezni egy gyilkossági gyanúsított bizalmát.
Mindezt valós eseményeken alapszik, Daniel Morcombe halálát, és a tettes elkapását mutatja be, és a készítők is így álltak neki. Nem dokumentumfilm, de érzésre nem sok extra drámát tehettek bele, ez ott is tetten érhető, hogy míg utaltak a beépített rendőri munkában levő énképrombolásra, beszerzett traumára, mégis hátraszorult a legnagyobb név néha a történetben.
Ha “rendes” dráma lett volna, akkor Joel Edgerton karakteréé lettek volna a legfontosabb pillanatok is, de itt az átfogó műveletet mutatták be, amiben alapvető láncszem volt, de mégsem minden babér az övé. Ezt tényleg csak mint sztori mondom, hiszen semmi babér nincs egy gyerekgyilkos elkapásában, csak némi fekete füst lélegezhető ki utána.
A Stranger amúgy megvalósításában is erre a sötétségre ment rá, elég nyomasztó a hangulata végig, nincsenek nagy érzelmi csúcspontjai, helyzeteket oldó humora. Nyilván ez magával hozhatja a lassúság érzését is, de nálam nem csúszott át oda, pont a részletek miatt, mert valósnak érződött a nyomozás és a beépülés is. Olyan pepecselős “igazi” munka, már persze azért annyira, amit még elbír a vász képernyő.
Jobban tetszett, mint a múlt heti Pale Blue Eye, ha már Netflix filmek.
király, megnézem. mostanában úgyis a true crime éltet
Edgertont jó volt újra latni. Maga a film számomra megsemmisítő volt, de én mimózalelkű vagyok.. 2022-ből az egyik legmaradandóbb ebben a kategóriában. Előzetesénél írtam, hogy kicsit prisoners hangulata van..na azt tényleg hozta.
Volt szerencsém moziban látni, és már az első képpel megvettek. Úgy gondolom, hogy ez a tavalyi év egyik, vagy talán legjobb filmje, különösen, ha valaki kedveli az ausztrál mozikra gyakran jellemző fullasztó, másvilági hangulatot.
Én terveztem hogy beírok az előzetes alá hogy jó volt, de mivel a szerkesztő úr nem szereti ha kommentelők ajánlgatnak (utoljára az Upgrade nyüstölés esete ugrik be az akkori heti bemutató egyike alól, és nem nem én kérdezgettem) így nem tettem meg hiszen amúgy is mindenki saját maga és egyéb pl. kritikák alapján dönti el mit szeretne nézni.
A film igazi lélekölő volt a nyomasztó hangulata és a sztori miatt is. Emiatt a nézőnek is kell hozzá a megfelelő hangulat és nem is ajánlott mindenkinek. Mi jó pillanatban kaptuk el, egyből az első hétvégén amikor kijött. 2022 legjobbjai között landolt. De elég volt egyszer látni.
nem tudom miről van szó, de jó hogy tetszett és ezt megosztottad azért
amikor kijött olvastam róla hogy érdemes de nem volt hozzá hangulatom így gondolatban félretettem hogy majd később. Majd valamikor mostanában akkor megnézem.
Nekem is a tavalyi év egyik legjobbja volt. Annyira máshogy közelítette meg a két mondatos sztorit. Semmit nem tudtam róla és végig izgatott, hogy mire fog kifutni az egész.
Elképesztő nyomasztó, nagyon lassú, de a vége annyira bevitte azt a gyomrost, hogy nem fogom elfelejteni ezt a filmet, az tuti.
A képek gyönyörűek, és sajnos itt jön elő a netflix nagy problémája: alacsony bitrate és valós 4k hiánya.
SPOILEREK?
Az elején kicsit kacifántos volt abból a szempontból, hogy most akkor csak Edgerton van-e beépítve, de később leesett, hogy mindenki, ami azért durva, mind logisztikai, mind költség szempontjából.
Elképesztő, hogy az ilyen szociopata mennyire “vágyik” arra, hogy rendszerhez tartozzon és kapjon értelmet, mert alapvetően ha az akció tényleg így zajlott, akkor normális ember be nem veszi a csalit, az biztos.
Ül a kocsiban, nem csinál semmit, de megy a buksisimi, hogy jól dolgoztál, beljebb vagy?
Durva.
Olvastam, hogy az alkotók az áldozatra való tekintetre nem mutattak és neveztek meg dolgokat, viszont az egész, a hossza ellenére, hiányosnak érződött néhány helyen.
Ez az a film, amit ugy kell megnezni, hogy latja ez ember, hogy Sean Harris meg Edgerdton, es tobbet nem is nez utana, mert ez a ketto tobbnyire minoseget jelent.
Voltak egyebkent pillanatok a filmben, amikor az ezredfordulos azsiai horrorokat idezte meg, es ez nagy plusz pont.