A.O. Scott 2293 kritika után otthagyja a The New York Times filmes részlegét, és a búcsúinterjúja felkerült az oldalra. Az utóbbi évek alapján a “rajongók képtelenek bármi újat elfogadni” pár mondata azért rohadt szomorú, mert mintha a képregényfilmekről kiterjedne másra is.
But I’m not a fan of modern fandom. This isn’t only because I’ve been swarmed on Twitter by angry devotees of Marvel and DC and (more recently) “Top Gun: Maverick” and “Everything Everywhere All at Once.” It’s more that the behavior of these social media hordes represents an anti-democratic, anti-intellectual mind-set that is harmful to the cause of art and antithetical to the spirit of movies. Fan culture is rooted in conformity, obedience, group identity and mob behavior
A filmeket azért továbbra is szereti, és talán pont ez a baja a zárkózottakkal.
The thing I love most about the movies is their ability to obliterate reason and abolish taste.
Sőt, A Filmek jövője mellett, miszerint a neki tetszők tere szűkül, ismét elejti, hogy azért sok jó készül még most is.
The cultural space in which the movies I care most about have flourished seems to be shrinking. The audience necessary to sustain original and ambitious work is narcotized by algorithms or distracted by doomscrolling. The state of the movies is very bad.
But the movies themselves — enough of them, as always — are pretty good. It’s been a pleasure to see them in your company.
Van, amiben igza van, de a mai filmek általánosan tényleg iszonyú rosszak, és ez a tendencia inkább gyorsulni, mint megforsulni látszik.
Évente tipikusan egyszer megyek moziba, ha egyáltalán, itthon évente 4-5 filmet nézek meg, abból talán egy tetszik. Azért ez csak tíz éve is nagyon nem így volt.
ibenny: őszintén szóval nem tudom miképp mondod, hogy szarok, ha összeadva amit írtál összesen 6 darabot látsz egy évben. nem kötözködni akarok, de még a moziba került filmeknek sem látod az 1%-át sem.
Szerintem alapvetően változik a film célja vagy helye. A mozikban azok a filmek fognak tarolni amik event-ként jelennek meg, de otthon nem igazán élvezhetőek (pl. Spiderman no Way Home, Avatar 2) vagy legalábbis nem adják azt az élményt mint a közös és nagyvásznon történő filmnézés. Ezek mellett sajnos egyre kevésbé fogja megérni közepes költségvetésű, nem IP-n alapuló, akár művészi akár csupán szórakoztató filmeket moziba küldeni, mert az emberek megszokják hogy 1-2 hónap múlva ott lesz “ingyen” streamingen. A kisköltségvetésű filmekkel lehet kockáztatni, de azoknak mindig lesz egy szűk artmozis szcénája ahol meg lehet nézni őket.
Szerintem ez az alap, innentől minden egyenesen következik: az igazán üdítő, jó filmeket nem moziban fogja látni az ember, vagy arányaiban sokkal ritkábbak lesznek, míg a fandomot kiszolgáló filmek nem lesznek kísérletezők vagy komoly művészi értékkel bírók mert nem akarják megsérteni az online buzz-t generáló konformistává váló közönséget.
A fentiek persze általánosítások, mindig lesznek kivételek (pl. Joker) de ezek azért szerintem fehér hollók lesznek.
Maximálisan egyetértek a “rajongók”-ról írt résszel. Meg a többivel is :)
A filmek folyton valtoznak. Minden evtized mas es mas. Vannak es lesznek filmek, amik regebbi korokat ideznek, de egy trend sose fordul vissza. Eddig nem tortent meg, ezutan sem fog.
Szoval 10, 20 ev mulva olyanok lesznek a filmek, amiket most meg el sem tudunk kepzelni. Az egyetlen, ami aggaszt, hogy a jovo rendezo generacio a mai filmeken no fel, hogy olyan dolgokat ne is emlitsek, mint a TikTok.
ibenny
Amit leírtál az valójában azt jelenti, hogy nem a mostani filmek iszonyúan rosszak, hanem csak nem a te ízlésednek valók.
“Azért ez csak tíz éve is nagyon nem így volt.” Ez kicsit olyan, mint hogy miért nem tudott a mozizás olyan maradni, amilyennek én szerettem?
Sok jó film készül manapság is, és ugyanígy egy csomó középszerű vagy szar film volt régen is. Csak a 10 éve népszerű filmek más témákat és zsánereket használtak. Most másmilyen a közönségfilmek, mint 10 éve, amik másmilyenek voltak, mint 20 éve.
Évente megnézek 5 filmet otthon, egyet moziban, és képes vagy kijelenteni, hogy a mai filmek iszonyú rosszak? Ugyan, kérlek!
Jö vagy rossz filmek..ez izlés kérdése..mindig is voltak..és lesznek is..
“A mozikban azok a filmek fognak tarolni amik event-ként jelennek meg, de otthon nem igazán élvezhetőek ”
Ez mindig is így volt. A nyolcvanas években az event filmek a blockbusterek voltak. Sokkal kevesebb készült belőlük, és a nagy pénz általában nagy filmet jelentett. Akkor az esemény egy új Spielberg vagy Swarzenegger film volt, azokhoz kötődött akik voltak olyan húzónevek, hogy elvittek a hátukon egy blockbustert, pár színész és pár rendező, alig volt szélesebb az alkotói paletta mint most a Marvel – DC vonalon, de mivel a téma nem volt ilyen szűk, változatosabb volt a kínálat.
Sajnos nem ismerem a kritikus munkassagat, de az ervelese mintha magat gancsolna: azert lesz antidemokratikus, mert a social medianak koszonhetoen megnyilt az ut a felhasznaloknak, hogy tenyleg reagaljanak a kritikus velemenyere?
Biztosan rossz ezt a fajta vitriolt tapasztalni, de ez igy ugy hangzik, mintha kinyitottak volna az elefantcsonttorony bejaratat es baj, hogy masok is bejutnak a lakon kivul.
Hogy mennyire rafaszkodik a kozonseg a bevalt formulakhoz? Arra pont a Mindenhol… az ellenpelda: ha jol van megcsinalva a kozonseg felkarolja.
“Ez mindig is így volt. A nyolcvanas években az event filmek a blockbusterek voltak. ”
de nem, az elemi ösztön nem blockbuster pl, “csak egy thriller”, ami kurvasok pénzt keresett. Nem mindig is így volt! Most így van, oké, hogy jó vagy rossz azt mindenki döntse el magának, de ez a “mindig ez volt” ez rohadt idegesítő, mivel régen felnőttfilmek is simán kaszálhattak szóval nem volt mindig így. A keresztapa nem blockbuster, csak sok pénzt keresett.
“megnyilt az ut a felhasznaloknak, hogy tenyleg reagaljanak a kritikus velemenyere?”
az a baj, hogy nem normálisan teszik, nem az, hoyg teszik. az identitásuk egy-egy franchise és minden kritikát támadásnak éreznek amit el kell pusztítaniuk, nulla felfogással akárcsak arról is, hogy a kritikus milyen közegben alkot, vagy azzal, hogy a kritikus is ember.
human: Amit írsz, sajnos egy-egy kritikusra is igaz. Több hazai kritikust olvastam régebben, de amelyikük tudott kiegyensúlyozott véleményt írni, annál is elborult a dolog egy idő után valamilyen irányba és egyetemes igazságnak vélte a saját nézőpontját. Mikor meg már a teljesen kulturált hozzászólásra is, ami ellenvéleményt, vagy észrevételt tartalmazott, jött a személyeskedés a cikkíró részéről. Szóval manapság már szinte csak a filmbuzit olvasom filmes hírekért, kommentelni meg csak itt kommentelek a témában.
10: Human “de nem, az elemi ösztön nem blockbuster pl, “csak egy thriller”, ami kurvasok pénzt keresett. ” És? Ezzel cáfoltál? Ma is vannak filmek amik jönnek a semmiből és nagyot szakítanak, az elemi ösztön se volt más. A keresztapa meg egy másik korszak, a hetvenes évek eleje még tényleg nem így működött, a blockbuster éra 1975-től számítódik, a kritikusok az akkor kijött Cápát tartják az elsőnek, és aztán is vagy 20 évig SPielberg volt maga az egyszemélyes blockbuster gyár.
totoro: human arra gondol szerintem, hogy akkoriban a blockbustereknek számító filmek nem blockbusternek készültek, mint ma, hanem szimplán jól sikerült filmek, amikre tódult a közönség. Most meg patikamérlegen kiszámítva készítik a folytatásokat, franchise darabokat, hogy minél nagyobb pénzt szakítsanak.
Lehet mást értünk blockbusteren, mert én azt, ami annak is készül. Az Event jelzőt meg csak a közönség nyomhatja rá valamire, és jelenleg nem is gyártanak oda semmi felnőttest, max nagyon olcsóért. A lényeg, hogy szerintem helytelen, hogy mindig is így volt, mert régen készült és áttört mindenféle, most meg talán az Everything Everywhere az egyetlen, aminek sikerült (és látjuk még arra is mennyien kapálóznak), de az is olcsó volt. Avagy láthatóan átalakult a filmfogyasztás és emiatt a gyártás is, nem volt régen ugyanez, mint most, most egy sokkal szűkebb zsánerfelhozatal van.
én human-nal értek egyet a blockbusteres témában. nem igaz, hogy “ez mindig is így volt”. egy időben nagyon rákaptam a boxofficemojo-ra és órákat képes voltam böngészi a filmek bevételi adatai között.
nem csak az volt szembetűnő, hogy korábbi évtizedekben mennyire más zsánerű filmek voltak a top20-ban, hanem hogy a ma tapasztalható nyári blockbuster stratégia még nem létezett.
blockbuster alatt én azt a filmet értem, amit a stúdió iszonyú sok pénzből készít, amiből hatalmas bevételt remél, aminek a marketingjét, hype-ját nagyon megtolja, ergo amit annak szán.
a Jurassic Park, Batman, Függetlenség napja blockbuster prototípusok a 90es évekből. a Forrest Gump (szeritem) nem az, pedig elképesztően sikeres volt. vagyis a nagyon sikeres film még nem blockbuster.
Ghost, Elemi ösztön, Bárányok hallgatnak, Végzetes vonzerő, Forrest Gump, Pretty woman, Egy becsületbeli ügy, stb. egyik sem blockbuster, pedig az adott év top10 kasszasikerei között voltak.
aztán a 90es években elkezdték a stúdiók a nyári blockbustereket gyártani – nagyon nagy költségvetéssel nagyon nagyot kaszálni.
emlékszem anno mekkora szó volt, hogy egy stúdió 100 milliót költött egy filmre. de ezt csak akkor tették meg, amikor biztosak voltak, hogy tetemes megtérülés lesz belőle.
viszont nem, nem mindig volt ez így.
az event film viszont szerintem is más, bár én az alatt inkább azt értem, amire a közönség figyel, nagy érdeklődésre tesz szert – mondjuk egy 10-20 év után folytatott film vagy valaki filmes visszatérése -, de nem biztos, hogy kasszarobbantó lesz vagy hatalmas költségvetéssel készül.
tarantino filmjei szerintem event filmnek számítanak egy ideje.
Srácok, én már mozifogyasztó voltam a nyolcvanas években, és a blockbusterek már annak készültek akkor is, sőt még inkább, teljesen felismerhetően, tudtuk hogy adott hónapban mi a nagy mozi. Nem volt sok, évente 8-10 film, de azok zöme máig ismert mű. Abban igaza van Human-nak, hogy volt minden évben pár váratlan siker is, amiből talán ma kevesebb van, de egyébként ezeket meg egyből bedarálta a kötelező folytatások rendszere, és a második rész már megtolt büdzsével akár blockbusterré nőve tért vissza. Szerintem ez a blockbuster éra kb. a kilencvenes évekre ki is halt, talán a Jurrasic Park volt az utolsó klasszikus, ami utána van, én azt már valami másnak hívnám, szerintem azóta írói, vagy alkotói válságban van a nagy költségvetésű közönségfilm műfaja, és a film egyszerű termékké vált, senki nem akar már történetet mesélni csak a mesélés öröméért, mindenki csak pénzt akar keresni, eltűnt az egésznek a misztériuma.
Csak közvetve kapcsolódik ugyan ehhez a témához, de valahányszor felmerül a rajongói, meg egyéb igények kiszolgálása a mai viszonyok között, és sokan kiemelik, hogy ez főleg a közösségi médiának köszönhető, mindig eszembe jut a “Gyula vitéz télen-nyáron” c. 1970-es magyar film, ami pontosan erről a jelenségről szól. Szerintem messze megelőzte a korát. :D
Aki még nem látta, feltétlenül pótolja! Fergeteges. :)