Star Wars bejelentések is vannak, jelenleg, azaz 2023-ban ez az elképzelésük a franchise jövőjéről

Az Indiana Jones 5 új előzetese mellett végre megtudtunk dolgokat a Star Wars filmes tervekről. Oké, a sorozatokról is, jön Andor 2. évad jövő nyáron, és még lesz pár SW-gyerekműsor.

  • Kennedy megerősítette, hogy tőlük jönnek majd Star Wars filmek, nem másoktól: James Mangold, Dave Filoni, Sharmeen Obaid-Chinoy.
  • Daisy Ridley visszatér Rey-kéne az Obaid-Chinoy által rendezett filmben, ami a Rise of Skywalker után játszódik majd, és az új Jedi rend felépítéséről szól majd. Ezt már Steven Knight írja, mivel Damon Lindelof és Justin Britt-Gibson távozott.
  • Dave Filoni elvileg a Mandoverse (a The Mandalorian és köré kerített sorozatok) “Avengers” filmjét csinálja meg, a tetőpontját ezeknek a sztoriknak.

Saját tippem, hogy ha az Indy 5 véletlenül bukik, akkor Mangold nem fog Star Wars filmet rendezni.

human
írta
2023. 04. 07. 15:56
megjelenés
93
hozzászolás


93 hozzászólás a “Star Wars bejelentések is vannak, jelenleg, azaz 2023-ban ez az elképzelésük a franchise jövőjéről” bejegyzéshez

  1. Mármint a Mangold filmről van pletyka, hogy a legelső Jedi történetét meséli el és még az Old Republic időszak elé mennek vele.

  2. Mangold filmről nem pletyka, hanem hivatalos bejelentés van, hogy a legkorábbi Star wars korszak előtt játszódik és az első Jedi megjelenését mutatja be, még azzal is hype-olták hogy bibliai hangulatú.

    Ettől független elkaszálhatják, de ez azért konkrétum.

  3. Még jó hogy azt mondták hogy visszafogják magukat nem? Erre jön 3 új film, igaz ez most nem trilógia bár elvileg az is lesz nem? Plusz ugye a sorozatok. Lesz vagy 10 féle Star Wars a kövi 5-6 évre. Amúgy sokakkal ellentében én örülnék egy filmnek amiben Rey sztoriját folytatják mert magát a színésznőt és a karaktert is szeretem és kijárna neki hogy kapjon végre egy jó sztorit. Az hogy 15 évvel játszódik a 3. rész után azért kicsit fura mert elég nagy ugrás. Az hogy Jedi Mester lett az a fent leírtak alapján meg ugye nem csoda csak légyszi ne hívják Skywalkernek. :D

    Ahogy láttam volt egy kép amin az idővonalat is mutogatták a kezdetektől a Rey korában játszódó időkig. Ami annyiban jó hír hogy végre nem csak az Égjárókról látunk filmet de egyszerűen már nem tud meghatni a SW sajnos.

  4. aha én is úgy olvastam/hallottam, hogy az első Jedi meg a rend megalapításáról lenne a Mangold film. nagyon érdekelne, hogy milyen SW filmet forgatna a maga sötétebb stílusában. meg az is, mennyire kell majd lefeküdnie a düzninek, vagy mennyire hagyják dolgozni.

    Filoniban bízom, a gyerekei ezek a karakterek, a Rebelst ügyesen összerakta, hát a Mando sajnos szar lett így a harmadik évadra, vagy hát szétesett, elvesztette az irányát meg a stílusát teljesen (magányos hős meg a gyerek) na, de az érdekes, hogy az Ahsoka sztori után nagyfilmben akarják majd teljesen visszahozni Thrawnt. talán, talán bíztató. az mindenképp, hogy az ilyen Abrams meg Lindelof meg a többi kutyaütő üdvöskéket eltakarították talán végleg a sztori környékéről.

    meglátjuk, meglátjuk.

  5. @Lordviktor: oké írod is, hogy pletyka, de egy Jedi “eredettörténet”… WHY????
    Mangoldban nem nagyon kételkedem, ezért vagyok kíváncsi az új Indyre is, ha más rendezné, kb nem is érdekelne. De ez a Jedi eredettörténet izé annyira nem mozgat…
    Szóval remélem más irányba mennek.

    Viszont a sztori Rey-jel nekem jöhet, bár Abrams kicsit megbaszkurálta a karaktert ezzel a Skywalker vonallal a végén, de ha nem mennek nagyon el az árja Jedi vonal felé, hanem visszatérnek a se nem tiszta Jedi se nem Sith, hanem valahol a kettő között egyensúlyozó erőhasználó vonalhoz, akkor lehet még tetszeni is fog…

    Majd látjuk…

  6. sigh…somehow…rey has returned

    sajnalotasan rossz keneddyt lottek le a tortenelemben. mindegy, ha a lucasartsnak ez kell, hozzak vissx a mary suet, star warsnak mar ugyis annyi

  7. @3.
    Esetleges komorabb Jedi eredettörténet, ami nem megint egy New Hope copy baromságokkal meg “Palpatine somehow came back”-al “WHY???” Rey-es bohóckodás “YAY!!!”
    Na ezért keresi szarrá magát a Disney, mert sajna van kereslet még mindig a szar filmekre.

  8. ja, Rey semennyire nem érdekel, a fülem botját se mozgattam a hírre. nekem mindegy, mire tosszák el a százmilliókat megint, hogy egy félig bukott karakterre építsenek vele. majd leírják az adóból haha. :(

    a Star Warsnak természetesen nincs vége, azt nem mondanám, hogy szárnyal, de azért elvan. vannak próbálkozások. néha jól sülnek el. az már soha nem lesz nyilván, mint a 80-as években, azon sajnos túl kell lépni.

  9. @Ayrons

    Sanszos, hogy kuka lett :D

    Annak viszont örülök, hogy visszafogottabban állnak neki ennek és csak három filmet jelentettek be és nem pedig 9 milliót mint ahogyan Marvel szokott annak ellenére, hogy ők is a Disney égisze alatt robotolnak.

    Filoni, a karakterei és az idióta történetei hidegen hagynak de a másik kettő a jöhet. Főleg Mangold filmje.

  10. Tehat a Disney konkrétan szembe megy minden rajongói, Star Wars szerető emberrel és erőltetik tovább a Rey-es dolgot. Komolyan ezek az emberek nem csinálnak közvélemény kutatásokat? 🤣 Jesszus.

    Egyedül az Old Republic és az azt megelőző filmek tűnnek érdemesnek, de azt is érdemes a helyén kezelni, amíg Kennedy a trónon ül.Nem tudom kinek a mogyoróját ápolja, hogy még nem rúgták ki, de lassan időszerű lenne…

  11. Egyébként okosan csinálják. Jön egy biztonsági játék film: Mandoverse.
    A másik kettővel meg elszakadnak időben a Skywalkrekről. Bár Rey már az, de inkább felejtsük az el.
    Szóval jön egy jövőben lévő és egy múltban. Megnézik mely lesz a siker és azt viszik tovább.

  12. @Shanuss

    A “rajongók”-ra én sem hallgatok pedig szeretem a Star Wars-t és nem dolgozok a Disney-nél :D

  13. Valószínűleg az lett a verdikt, hogy nem volt elég woke az új trilógia azért nem lett átütő siker, de Sharmeen Obaid-Chinoy garantáltan maxra tekeri majd a woke propagandát, remélem iszonyatosan földbeállnak.

  14. Mandoék crossover filmje nagyon várós, a Mangold-pletykák a Jedi Rend alapításáról pedig remélem igazak.
    (Titkon abban is reménykedem, hogy a Knights of the Old Republic remake a fejlesztői problémák mellett azért is csúszik, mert végre kánon lesz a sztorija. #wishfulthinking)

    Volt olyan pletyka is, hogy ugyan nem törlik el a VII-VIII-IX -et, de túllépnek rajta és nem nagyon emlegetik a benne történteket. Rey reaktiválása nem erre utal. Jó írással egyébként nem lenne menthetetlen a dolog, de finoman szólva nem vagyok bizakodó.

  15. @Kenike

    Elképesztő, hogy ez az “eltörlik a 7-8-9.-i részt” mennyire felkapott lett ahhoz képest, hogy önmagában már az elképzelés is egy nagy baromság. Arról nem beszélve, hogy eleinte csak pár habzószájú internethuszár szajkózta. De sajnos a hülyeség ragályos…

  16. Nahát, be mernek vállalni egy filmet ami új idősíkra helyeznek? Nagyon bátor, nagyon bátor (nem)
    Gondolom nem egyszerre jönnek a filmek. Melyiket fogják elsőnek bemutatni? Van valami sorrend vagy semmi konkrétum még? Nem néztem a bejelentést.
    Mangold film hót ziher hogy utolsó lesz. Nem bátrak ezek, csak löknek ezzel egy kis morzsát hogy mégis lesz valami új az egészben talán, lehet reménykedni.

    Nagyon, de nagyon kell, hogy minden egyes másodpercet kitöltsenek egyébként a két trilógia között és után. Én személy szerint nagyon örülni fogok, hogy végre fény derül hogy jutottunk el addig a szarig és mi történt azután.
    Ne vegye sértésnek senki, hogy nem tudok lelkesedni jelenleg. Akármennyire szeretem ezt a világot, nem sok olyan produkció volt amit igazán tudtam volna élvezni.
    Nagyon jól tudom, hogy előre ne ítélkezzek szóval ne legyen igazam, csalódjak mindegyikben pozitívan és megkövetem magam. (remélem tényleg így lesz)

  17. @Shanuss
    “Tehat a Disney konkrétan szembe megy minden rajongói, Star Wars szerető emberrel és erőltetik tovább a Rey-es dolgot. Komolyan ezek az emberek nem csinálnak közvélemény kutatásokat?”
    tehát konkrétan a saját véleményedet “minden rajongói, Star Wars szerető emberrel” azonosítod. megint itt tartunk. hányan, de hányan esnek még mindig ebbe a hibába, ebbe a hamis gondolkodásmódba!
    “én gondolok valamit, nekem van valamilyen véleményem”-“önmagamat IGAZI rajgongónak, Star Wars szerető embernek tartom”-ergo az én véleményem egyenlő minden rajongóéval, minden Star Wars szerető emberével.
    és ilyenkor persze az illető a saját narratívájába beleillő véleményeket veszi csak észre a neten, amik mégjobban megerősítik a tévhitében.
    hidd el, Shanuss, nem minden rajongó gondokodik egyformán, nem minden igazi Star Wars szerető embernek ugyanaz a véleménye, és nem mindig egyezik a tiéddel.
    csak a hozzászólások között is legalább 2 kollégának nincs baja Ray-jel és nincs ellenükre, ha folytatják a történetét. adjunk hozzá engem is, mivel a színésznővel én kifejezetten elégedett voltam, arról ő már nem tehet, hogy a karakterét elcseszték a harmadik részre, igazán megérdemel egy megváltást, csak kerüljön kompetens kezekbe az írás. azt meg jó lenne elfelejteni, hogy valakinek az unokája, írtóra kínos már hogy az egész galaxis sorsa mindig 1-2 család vérvonala körül forog. :D

  18. Lizzo és Jack Black cringefest után mikor már azt hinnéd nincs lejjebb, SNL színvonalra redukálták a sw-t, akkor bejelentik a mandoverese-t. Gyönyörű:D

  19. Rey működhet pl. ha nem drámáznak a vérvonalával, meg ilyen diád-os bullshitek sem kerülnek említésre. Logan is jó volt és részben annak köszönhető, hogy az x-men filmeknél kialakult katyvaszt figyelmen kívül hagyta.

  20. @Kenike:
    En drukkolok a Rey filmnek, de bizakodó én sem vagyok. Eddig sajnos a Mandalorian-on kívül nem készült értékelhető filmes produkció, ami nem a klónháborúk-birodalom-lázadás-endori csata keretbe lett volna bepréselve (az animációsok engem eleve nem érdekelnek, de azok is oda vannak bepréselve). Elnézve a VII-VIII-IX részeket, nekem nagyon úgy tűnik, hogy nincs jó ötlet, vagyis az endor-i csata után már nem tudnak mit elmeséln. Amit lehetett volna, azt elmesélte Timothy Zahn…. Ezért lett a folytatástrilógia első része egy remake, a második egy óriási filler, amiben nem történik igazából semmi, a harmadik meg egy összecsapott jedi visszatér újragondolás.
    Szóval Rey szegény ott fog állni egy olyan világban, ahol nincsenek már se sith-ek, se inkvizítorok, se Birodalom, se Első Rend, se senki, aki vadászna az erőérzékenyekre…Vagy majd előrángatnak valami újabb, addig rejtőzködő gonoszt, aki világuralomra törne, vagy nézzük, ahogy a jeditanoncok meditálnak 2 órán át :)
    Kicsit hasonló azbaggályom a jedi eredettörténettel kapcsolatban is, de ott némi bátorsággal lehet még meglepőket húzni.

  21. Pontosan a rajongók így gondolkodnak. Akik szerint Rey jó volt és rendben volt az, hogy konkrétan az erő használatot, kardforgatas etc. megtanulta viszonylag rövid idő alatt az maximum egy fotel rajongó. Általában a rajongók alatt azt értem, aki tiszteletben tartja a ép 4-5-6 eseményeit és a preqel trilógiat, továbbá talán van egy kis ismerete Timothy Zahn vagy Drew Karpashyn műveiből. A Rey központú folytatások ezeket az előbb említett filmeket, könyveket köpte telibe az általam csak egy rövid példával említett dolgokkal. Természetesen azok, akiknek ezek bejöttek is lehetnek rajongók, de ne legyünk naivak és látni kell azt, hogy ez egy szar irány. Lehet támadni, elítélni, de ez már rég nem a kreativitasrol és univerzum bővítésről szól ☺️

  22. Scorpion82 – szerintem Rey pont beleillik abba a szálba, hogy Filoni majd visszahozza a Rebelsből Thrawnt (az Ashoka előzetesben már ott a tarkója) aztán ő lesz a nagy, Birodalom utáni gonosz, aki ellen lehet dzsedájokat nevelni. a Filoni filmben ezer százalék, hogy ellene harcolnak majd, szerintem az Ashoka sorozatban nem fogják legyőzni.

    most én nyilván nem foglak rábeszélni, de akár a Clone Wars, akár a Rebels nagyon korrekt animációs sorozat (a Rebels gyerekes kezdését a harmadik évadtól egészen komoly szál vette át, meg hát az a Vader/Anakin -Ashoka harc, amiből a Kenobi sorozatos törött maszkot átvették, u ja meg a Kenobi-Darth Maul leszámolás hajaj) meg most erről a Bad Batchről is jókat mondanak, bár nem nézem. ja szóval unalmas hétvégéken érdemes megpróbálni azért.

    szóval ezekkel így összeáll valamennyire a kép. persze csak tippelgetek.

  23. hát itt egyik furcsább választás mint a másik… A mandalori most már sorozatban is végképp kezd lefulladni erre most kötnek hozzá mozit… Aztán Rey… hát ha ahhoz lett volna jó ötletük akkor mégis miért kellett volna várni ezzel 2019 óta? (azt hittem az a disney részéről is belátott/eldöntött dolog hogy az a vonal zsákutcába futott) És akkor ott a nem is eredet hanem ős-eredet, ami eleve baromi necces dolog, bár ha legalább tudnám hogy valaki már 10 éve ezen agyal és pont mostanra baromira kiérlelte akkor talán tudnék abban hinni hogy lehet jó.
    De én azt nem értem hogy bár én magam csak a filmeket ismerem, de annyit tudok hogy készült rengetek könyv, stb (és mégha annak a java része most már nem kánon hát annál jobb, hivatalosan nem kell hozzá alkalmazkodni de attól még az övék) Hát legalább ezt megtanulhatták volna az MCU-receptből hogy venni kell az évtizedek óta halmozodó sok-sok anyagot és abból desztillálni valami filmre vihetőt. Ennek azért jóval több esélye lenne mint amit most olvasok három tervet…

  24. @Malachi:
    Nagyjából tisztában vagyok a Clone Wars és a Rebels főbb karaktereivel és törtenéseivel azért, csak nem érezrem a chi-t soha, hogy ledaráljam őket. Az Ashoka trailer tetszik, nekem kellenek jedi-k és …mik is? Mert ezek a vörös fénykardosok nem tudom, kik lehetnek. Az egyik talán egy (volt) inkvizítor a duplapengéssel, de a csajt meg az öreget (aki kísértetiesen emlékeztet a KOTOR Valkorion-jára)
    tudjuk, kicsodák? Thrawn meg ilyen alakok, ha jól meg lesznek írva, jó ellenfelei lehetnek Rey-éknek is. Hát, a remény hal meg utoljára, ezek még úgyis messzi dolgok…

  25. NARANCS! :D nem vörös. jó mintha az inkvizítorféle duplapengés az vörös lenne. elvileg a narancsok dark Jedik, és/vagy Thrawn emberei.

    őszintén szólva én nem ismerem a Timothy Zahn könyveket, egyet se olvastam, de azt tudom, hogy ezer éve könyörögnek sokan, hogy kezdjenek már valamit a Thrawn trilógiával. hát most kezdenek, szóval ez maximális fanservice szerintem.

  26. “Tehat a Disney konkrétan szembe megy minden rajongói, Star Wars szerető emberrel és erőltetik tovább a Rey-es dolgot. Komolyan ezek az emberek nem csinálnak közvélemény kutatásokat?”

    Nem nagyon láttam olyan SW fant aki utálta Rey-t. Mármint magát a karakterben fellelhető lehetőséget. Az vitathatatlan hogy Abrams jól kezdte felépíteni majd a Kennedy jól rebombolta, azt a rossz következtetést vonták le hogy a népnek új Skywalker kell, miközben az már volt Ben személyében akit meg kinyítak. Rey-el egy gond van hogy felvette az ő nevüket. Amíg csak egy senki volt nem volt semmi gond mert pont azért lehetett vele azonosulni. Nem egy királyi családba született gyerek volt hanem egy átlagos ember. De még az is jobb lett volna ha Palpatine marad névleg is azt a nevet használja csak hogy bebizonyítsa hogy nem a név számít. Nyilván ez is klisé lenne de legalább nem agyzsibbasztó ökörség. Az a baj hogy az eddigi rendezők és írók sem rosszak de ugye ahogy fentebb is írta valaki, ha a Disney és Kennedy nem ad szabad kezet a készítőknek akkor bárki megírhatja és rendezheti a filmeket.

    “@Lordviktor: oké írod is, hogy pletyka, de egy Jedi “eredettörténet”… WHY????”

    Szerintem Mangold filmje konkrétan az egyetlen igazán érdekes ötlet. Eddig konkrétan semmit sem tudtunk a Jedik eredetéről, az Erőről csak 1-2 mondat volt elszórva erre-arra még a könyvekben se nagyon van erről infó vagy ha volt az már nem kánon.

  27. “Thrawn meg ilyen alakok, ha jól meg lesznek írva, jó ellenfelei lehetnek Rey-éknek is”

    Thrawnt tuti legyőzik Filoni filmjében (ami a 6. és 7. rész között játszódik), abban az időszakban Rey még kb. a kanyarban sincs. Hogy lenne már ellenfele Reynek 15 évvel a 9. rész után?

  28. bvr osztom amit írsz. egyszerűen nem hiszek abban (a forgatókönyvírók tehetségében), hogy megbíznak egy (vagy több) írót, hogy akkor fél év-10 hónap múlva legyen kész a forgatókönyv, ami elmeséli a Jedik ős-eredetét. pont ahogy írod, ha már meg lenne évek óta a jól kidolgozott alapja ennek, akár Lucas-tól, akkor talán reménykednék, hogy nem egy hirtelenjébéen összedobott ötlethalmaz lesz, hiszen régóta kotlottak rajta és a legjobbat találták ki, hiszen milliószor körbejárták a dolgot.
    mondjuk az sem biztos, hogy tényleg jó ötlet elmesélni a jedik ős-eredetét, (hacsak nincs meg hozzá valami tényleg brilliáns koncepció) mint amikor megpróbálták az Alien eredetéről lerántani a leplet. a misztikus homály még mindig izgalmasabb és jobb, mint egy elfuserált próbálkozás.

  29. “mondjuk az sem biztos, hogy tényleg jó ötlet elmesélni a jedik ős-eredetét”

    Így van, erre a felére írtam hogy eleve baromi necces.

    Ehhez képest ha garantáltan tudnám hogy ettől a mostani bejelentéstől függetlenül valaki (és nem egy bizottságnyi írószoba, ráadásul rohamtempóban határidőkényszerben) sok-sok évet feccölt a témába, és előállt valami iszonyat meggyőző koncepcióval, akkor talán elhinném hogy érdemes elmesélni egy ilyen ős-eredetet.

    De addig is sokkal-sokkal egyszerűbb lett volna ha a disney azokból a könyvekből válogat amiket pár évtized alatt már megrostált az idő és így van mire támaszkodni hogy jó ötlet volt-e benne vagy sem.
    (a thrawn trilógia pl. 1991, én annak idején lelkes kamaszként bele is kezdtem, nekem ugyan nem tetszett és hamar abbahagytam (más meg már el sem kezdtem) de mivel mindig mindenhol az jött szembe hogy az mennyire jó, így azt pl. el tudom fogadni hogy induljanak ki abból és kíváncsian megnézem majd. Stb, stb)

  30. @bvr:
    Kérdés, mit érdenek a “jedi-k őseredete ” alatt. Az EU-legendák elég sok sztorit mesél az ősi jedi-kről, hogy hogyan lettek a száműzött jedi-k sötét erőhasználók, majd hogy lettek belőlük sith-ek. a köztüknlévő háborúk, stb. Itt lehetne mit keresni.
    De ahhoz, hogy konkrétan hogy jöttek létre az erőhasználók, bele kell menni a midikloriános részbe, vagy ha ezt teljesen kukázzák, valami mást kell kitalálni. Pletykák szerint Lucas az Erő mibenlétére , misztikumára hegyezte volna ki a folytatástrilógiát is, még mielőtt a Disney jött, tehát volt korábban is olyan elképzelés, hogy ezt jobban kibontanák. De tény, hogy pl az Alien esetében ez kb. katasztrófa lett.

  31. bvr: Azért Lucas és Filoni egy ideje már kerülgetik az erő (és a Jedik) története témát, lásd Mortis istenek.

  32. emlékszem anno pár éve mennyire utálta mindenki ezt a trilógiát, mindegyik színész elmondta, hogy ő többet nem szerepel star wars filmben, kifejezetten Daisy-re emlékszem ezzel kapcsolatban.
    akkor mégis van az a pénz.
    bezzeg a Solo megbukott, ez a förmedvény trilógia meg folytatódik.

  33. de akkor most hol van Taika filmje? ne már, azt nagyon vártam.
    lehet úgy van az a film is mint a rouge sqadron, hogy terveznek vele, tárgyalnak róla de halasztva van, nem?

  34. Hááát… hármas érzéseim vannak.

    Mangold film kurva érdekes lehet. Végre egy régi idősík és talán egy hozzáértő rendező. Bár még megvárnám ezzel a kijelentéssel az új Indy filmet. Kicsit tartok azoktól, akiket Kenedy megbíz…

    Fioli film talán a legvárósabb. Bár rendezőként ő is kérdéses, de az biztos, hogy Lucas után ő tud és ért a Star Wars-hoz legjobban! Azok a karakterek, amiket a sorozataiban létrehozott és az a világ tágítás az egyszerűen brilliáns. Jó, ahogy Ashokat visszahozták az időkapun keresztül, az kicsit kommersz, de ahogy az Ashoka traileréből kihallatszott, lehet, hogy más idősíkra terelik a történetet, ahol nem kell majd a szánlamasan fos utolsó 3 résszel foglalkozni. Remélem meg merink csinálni.
    Amúgy fent sokan kérdezték kik azok a gonoszok az Ashoka sorozatban:

    “Eléggé limitáltak az információk velük kapcsolatban, de a férfi egy Baylon nevű jedi, aki túlélte a 66-os parancsot, majd a sötét oldalhoz fordult, a lány pedig a tanítványa, Shin, aki állítólag a Nightsisters-ök közé tartozott korábban. Előbbi Thrawn-nak dolgozik, utóbbinak pedig az a küldetése, hogy kiiktassa Ahsoka-t.” Ezt egy másik fórumról csórtam…

    Ray film… fúúú, hát az azért mellbe vágott rendesen. Főleg egy neve sincs (tudom, tudom, Oscar…) rövidfilmes rendezőcske, aki sanszos, hogy csak azért kapta a filmet Kenedytől, mert egy nőjogi aktivista, aki nyomhatja tovább a “force is female” faszságot

  35. jesustomer: Pont hogy Daisy sosem zárta ki a visszatérést.

    Én kifejezetten örülök, hogy a Lucasfilm most mutatott egy jó nagy fakkot a hatereknek :D

    “Tehat a Disney konkrétan szembe megy minden rajongói, Star Wars szerető emberrel és erőltetik tovább a Rey-es dolgot. Komolyan ezek az emberek nem csinálnak közvélemény kutatásokat” – Shanuss

    Vagy mondjuk csináltak, és bizony az jött ki, hogy az új trilógia népszerűbb, mint gondolnád? Én járok SW rendezvényekre, és sehol nem tapasztaltam azt az utálatot, amit itt a neten.

    Nem tudom néztél-e videókat a SW Celebrationről (ahol ezeket bejelentették), de hatalmas tapsvihar köszöntötte Daisyt, amikor megjelent a színpadon. De ja, szembemennek minden sw szerető emberrel… Jesus :D Akik most kinn vannak a Celebrationön, ők biztos mind utálják a sw-t akkor :D

  36. Mindig vannak olyan emberek, akik annak is örülnek, ha egy kupac bantha trágyát csomagolták be nekik és azt adják ajándékba. Lásd: Mandalorian S3. Ezzel érvelni, hogy az SW Celebration-ön oda meg vissza örülnek az emberek a bejelentésektől.kb annyira hiteles, mint ha végül kiderülne, hogy Jar Jar tényleg Sith nagyúr volt.

    Viccet félretéve, hatalmasat kell huzniuk, hogy vissza szerezzék az embereket szívét.

  37. David33
    Amit irtal abbol is latszik, hogy nincsen könnyű dolguk, mert engem meg pl csak a Skywalker témájú történet érdekel

  38. bvr,

    Dehát az ősjedis cuccal egyelőre látszólag pont az történik amit hiányolsz, a Disney korszak előtt a mindenfelé bőven elszórt infók mellett volt egy nagyon jól fogadott képregény sorozat a jedik eredetéről (konkrétan a felvásárlás miatt nem tudott folytatódni) aminek a címe Dawn of the Jedi volt, csakúgy mint most az éra hivatalos elnevezése, még az időszak is nagyjából stimmel 25000 évvel ANH előtt, (pedig volt róla szó, hogy ezeket az időtávokat túl naynak tartják és az új kánonban feszesebbre fogják pl old republic eseményei nem 3-4000 évvel korábban hanem “csak” 1000 stb).Nyilván nem egy az egyben fogják adaptálni, de pl ebből emelték át a Tythont a Mandalorian második évadába, illetve a az első jedi ying–yangos szimbóluma inkább egyensúlyra mint egyértelmu világos oldali elköteleződésre utal, ami szintén egybevág a predisney sztorival.

  39. “a Disney korszak előtt a mindenfelé bőven elszórt infók mellett volt egy nagyon jól fogadott képregény sorozat a jedik eredetéről ”

    okés, lehet, ahogy írtam én nem ismerem a könyveket/képregényeket, csak valahogy nekem ez úgy jött le hogy ez a “legelső Jedi” ez valami új dolog (és eddig Te vagy most az első aki azt mondja hogy erről van képregény. Persze _ha_ az amit írsz az arról szól ami a témájuk lenne. Na hát majd meglátjuk persze ha megvalósul)

  40. Shanuss: mert neked milyen kézzelfogható, objektív adatod van, amivel alá tudod támasztani, hogy ezeket ám mindenki utálja?

    Mert az oké, hogy te utálod, de ne vetítsd már ki a véleményed a teljes rajongó táborra

  41. 20. Endymion

    Pontosan ugyanezt a viszolygást szoktam érezni. Mióta a toxikus rajongói kommentekkel szembesülgetek, inkább már csak azt mondom, nem vagyok a rajongója, csak rengetegszer láttam őket, elég sokat összeolvastam róla és igencsak szeretem.

  42. Sheev Palpatine: Szerintem a csökkenő box office elég objektív adat. Trash lett a trilógia, tönkre vágta az egész szériát. Gyakorlatilag szembe pisálták a Jedi visszatért és mindent amit Lukék elértek.

  43. Látom ismét bebizonyosodott, hogy nem Kathleen Kennedy itt a probléma hanem maguk a “rajongók” :D

  44. Mate815: A csökkenő BO még mindig nem támasztja alá azt, hogy “a Disney konkrétan szembe megy minden rajongói, Star Wars szerető emberrel és erőltetik tovább a Rey-es dolgot”, sem pedig azt, hogy mindenki utálná. Én nem állítom, hogy mindenki szereti, de egy barokkos túlzás, amit a kolléga ír (mellesleg toxikus is)

    Egyébként az is objektív adat, hogy összességében a sequel trilógia egy nagyobb üzleti és kritikai siker, mint a prequel trilógia.

  45. Imádom ezt a “toxikus rajongó” kifejezést, olyan könnyen dobálózik vele mindenki. Főleg mikor egy esetleges anyagi bukást, bevételbeli bukdácsolást letudnak annyival hogy a toxikus rajongók miatt van. Arról nem beszélve, hogy ez a cimke bármelyik oldalra elsüthető. Ki a toxikusabb, aki folyton panaszkodik hogy dehát én nem ilyen lovat akartam, vagy aki mindent ajnároz, csak mert egy bizonyos cimke van rajta?

  46. Ha a szarról kijelentjük, hogy szar az nem toxikus hozzáállás hanem szimpla ténymegállapítás. Csak a túlérzékeny snowflakek szerint toxikus.

  47. Nem az a toxikus, hogy kijelenti, hogy szar. Az az ő véleménye.

    De az már igenis toxikus, hogy ezt általános igazságként állítja be, kivetítve sz egész rajongótáborra, mintha a többség ezt képviselné (holott ezt számok, tényadatok cáfolják)

    “Ki a toxikusabb, aki folyton panaszkodik hogy dehát én nem ilyen lovat akartam, vagy aki mindent ajnároz, csak mert egy bizonyos cimke van rajta?”

    És mi van azzal, aki már előre elhord mindent minden szarnak, pedig még nem is jelent meg? Mert itt most ez a helyzet áll fenn.

    És amúgy még annyit hagynék itt, hogy Lucas merre is indult el a prequel után, ami anno szintén “közutálat” tárgya volt, és akkor éppen Lucas volt a haterek gyermekkorának a tönkretevője a prequelek miatt? Na merre indult el?

    Igen, készített egy sorozatot a 2-3. részek közé, bemutatva egy jó nagyot a toxic fanoknak. És bejött neki, a SW ma is él és virul, és népszerűbb, mint valaha. Üdvözlöm, hogy most is ezt teszi a Lucasfilm.

  48. 40

    Shev
    Szerintem konkretan ez a 3 film a kozvelemeny kutatas. 3 külön idovonal es stilus lesz, aztan amelyik jobban megy

  49. Ez amúgy valószínűleg így lesz. Csak szerintem a Filoni-féle az nem az, mivel az eleve egy nagy történet lezárásának készül

    De a Dawn of the Jedi meg a New Jedi Order közül az fog valószínűleg folytatódni, amelyik népszerűbb lesz.

  50. Jézusom, ettől a toxikus szótól kiráz a hideg! Nem tudtam, hogy ezt az amerikai hópelyheken kívül más is beveszi, sőt használja is… Mik vannak.

    A SW 7-9 az összes többi film szembehugyozása. Egy moslék, ha úgy tetszik toxikus. :D

  51. FD: Sok SW rajongó meg másképp gondolja, ennyi. Köztük én sem, noha a 9. részt én sem szeretem kifejezetten. De a 8. részt az egyik legjobb SW contentnek tartom.

    De amúgy te minek neveznéd, ha valaki a saját szubjektív véleményét egyetemes igazságként vetíti a teljes rajongótáborra? Meg mi a tököm ez a hópelyhezés? Miért vagyok hópehely attól, hogy szóváteszem, hogy valaki fullba nyomja a kretént? (és tudom, most le lesz írva, hogy nem bírom elviselni, hogy valaki azt mondja a szarra hogy szar, igaz már vagy 5x leírtam, hogy nem a véleményével van a gond :D )

  52. 58
    Sheev
    Tök felesleges ezen rágódni, annyira kiterjedt a Star Wars, es mindenki mast szeret illetve utal benne. A tényleges kemenykalapos rajongók, mi t én us egyébként teljesen kivánnak az uj trilogiatol. Újabb belépők meg kevesbe, sőt van aki kedveli.

    De ezen kívül.is oszlik a dolog a Skywalker dolog. Mivel rengeteg embert már nem érdekelnek, de sokat, pl engem is, meg csam a Skywalker csalad érdekel. Nekem a Star Wars egy csaladi dráma, fantasy köntösben.

    Nagyon nehez mindenkinek megfelelő filmet csinalni, ezért jobb talan a sok kissebb koltsegvetesű sorozat.

  53. @Sheev

    Anno, még 1984-ben jelent meg a Robur magazin, benne egy – a számunkra semmiből jött – SW-regénnyel, a címe: A Jedi-kristály. (Azóta újra megjelent magyarul, Erőpróba címmel, Alan Dean Foster írta).
    Akkoriban a két filmen túl nem volt más SW (itthon ekkor még A Jedi visszatér előtt vagyunk), így hát csak néztünk, hogy mi ez.
    Szóval nagy lelkesedéssel kezdtünk neki, de bizony elég gyenge volt a cucc. A sztori, a vékony karakterek. Szürke, unalmas volt az egész és a végén volt egy jelenet, amely teljesen kiakasztott. Annyira illogikus volt a két film tükrében (most itt nem részletezem miért). Szóval nem tetszett, és többen itt találkoztunk először azzal, hogy egy SW-történet is lehet rossz. De tudomásul vettük, elfogadtuk és mégis szerettük tovább a SW-t. (Miért ne tettük volna?) Aztán jött A Jedi és az helyretette a dolgokat.

    Szóval én azt gondolom, hogy a rajongó rajongjon. De a rajongó igenis legyen kritikus a rajongása tárgyát illetően. Nem lehet parttalanul lelkesedni csak azért, mert SW-logó van valamin. Ha valami nem jó, azt ki kell mondani, nem kimagyarázni.

    És megmondom neked őszintén, hogy igen, én is úgy látom, hogy a Disney alatt a SW színvonala elképzelhetetlen mélységekbe zuhant.
    A gyenge, fantáziátlan, biztonsági játék sztorik, az újrahasznosított – sokszor papírvékonyságú – karakterek, amit megfejel a céges stratégia ide-oda csapongása (először volt a “minden évben SW-mozi”, majd a gyenge új trilógia után: “a TV-re koncentrálunk”, majd most megint “SW mozik” – a korábban ugyancsak bejelentett mozifilmekről viszont szó sem esik, ezek teljesen újonnan bedobált ötletek), kirúgott rendezők, bejelentett, majd lefújt produkciók stb. stb.

    Hater lennék? Toxikus? Hm.
    Nem utálom a Star Warst, hanem sajnálom. És szomorú vagyok. Mert már csak “tartalmat fejlesztenek és gyártanak”, és “SW terméket állítanak elő”. Érzékeled, hogy ez mit is jelent valójában?
    Megmondom őszintén, nekem ez így kevés. És mivel a sokadik “SW tartalomnál” is ezt láttam, részemről elfogyott a bizalom. Utoljára a Zsivány Egyes volt valóban jó – számomra.
    Sokan vagyunk így ezzel. És ez nem haterkedés, hanem csalódottság. (Persze, ha annak akarod hívni, tőlem…)

    És annak tudata, hogy Kennedy alatt ez nem is lesz másként. Miért gondolom? Nem, nem a jövőbe látok, hanem a múltba. Ha érdekel, hogy miről beszélek, akkor olvasd el Brian Jay Jones Lucas életrajzát. Hogy Bob Iger és Kathleen Kennedy hogyan vágták át George Lucast, beígérve fűt-fát, csak adja el nekik a cégét. Aztán amikor ez megvolt…
    Nem tűnt fel, hogy Lucas feltűnően nem nyilatkozik soha SW-ügyben? Hogy nem jelenik meg SW rendezvényeken? És nem, nem azért mert már nem érdekli…
    Ő két dologra volt büszke és ebből nem engedett soha – ezt mindig hangsúlyozta is. Az egyik, hogy mindig valami olyat mutasson, amit korábban nem láthattunk. A másik, hogy sosem engedte, hogy a stúdiók vagy bárki más diktáljanak neki és beleszóljanak a munkájába.

    Szóval én úgy vélem, hogy egy ilyen vezetéstől, mint a mostani – akik számára csak a pénz és a hatalom fontos – nem várható semmi jó a jövőben sem.

    Más.
    Akiket érdekel a Jedi Rend korai időszaka, olvassa el Tim Lebbon: Távoli csillagok c. regényét, amely a Jedik nagyon távoli múltjában játszódik. Érdekes.

  54. azért az nem gyenge hópehelység, hogy a toxikus szót magukra veszik itt páran, lehet annak érzik magukat?

    “Nem tudtam, hogy ezt az amerikai hópelyheken kívül más is beveszi, sőt használja is…”

    mondja a snowflake szót átvevő és dobáló? hahaha

  55. Aki azt állítja, hogy a last Jedi a legjobb SW film, azzal teljesen felesleges érvelni. Toxikus vagyok? Igen. Mert amin felnőttem a szemem láttára verik szét, nulla kreativitással és folyamatos önismetlessél. Csak remélni tudom, hogy pár ilyen próbálkozás után földbe állnak ezek a filmek és talán..mondom talán elindul valami változás.

  56. zagloba: Elfogadom a véleményed, úgy mint mindenki másét. Mint mondtam, nem ezzel van gond – most már sokadjára írom le. Nem tudom miért vetted magadra a toxikus jelzőt.

    Jól tudom, hogy az lett beígérve Lucasnak, hogy az ő draftja alapján készül majd az új trilógia, és végül ezt nem tartották be teljes mértékben. Azért így is merítettek belőle, például a megkeseredett, számüzetésbe vonult Luke pont hogy Lucastól származik.

    De miért is adta el Lucas, ha ennyire meg akarta csinálni az új trilógiát? Azért, mert a prequelek után ő lett maga az antikrisztus, aki tönkretette mindenki gyerekkorát. És az ő trilógiája a prequelek egyik legutáltabb eleméről, a midikloriánokról szóltak volna. El se merem képzelni azt a hisztit és fröcsögést, ami most menne, ha mindez megvalósul. És tökéletesen megértem őt, hogy ebből ő ki akart maradni.

    Szóval végső soron oda jutottunk vissza, hogy nem Lucassak vagy Kennedyvel, a mindenkori Lucasfilm vezetővel van gond, hanem a “rajongókkal”.

  57. Shanuss: látom az értő olvasás nem megy. Egy szóval sem írtam, hogy a TLJ lenne a kedvenc SW filmem, vagy hogy a legjobb lenne. Azt írtam, hogy az egyik legjobb.

    Egyébként ismerek egy embert aki kétlábon járó SW enciklopédia és ős SW rajongó. A kisujjában több SW tudás van, mint neked vagy nekem. És bizony, a TLJ a kedvence. Lehet nem véletlen…

  58. Jolvan Sheev legyen igazad. Mondta anno a bölcs is: Ne vitatkozz buta emberekkel, mert az olyan, mint ha széllel szemben..

  59. Sheev, sorozatjunkie-n is ezt tolod, de stílusodból gondolom, hogy az swsaga fórumán is fent vagy. Na ott van ez a közeg, hogy mindenki hülye, és mi csak azért is imádjuk az összes sw tartalmat.

    Pedig jól írták, papírmasé karakterekkel operálnak, most a legjobb példa erre az Obi-Wanból Reva semmiből előkapott, nulla gravitációjú karaktere. Vagy az Andorban az izgága birodalomhívő csávó, és a birodalmi tiszt nő karakterei, Dedra talán? A csávónak be sem ugrik a neve, annyira jelentéktelen.

    És akkor jönnek az swsaga-s megmondók, hogy ííííí úúúúú áááááá. minden idők karakterei sw-n belül….aztán egy papírfecnire felskiccelt karakterek.

    Btw, én az a fajta rajongó vagyok, hogy az OT és a Prequel szent és sérthetetlen nálam, illetve messze legjobb tartalom nálam ami kijött az utóbbi években az a CW 7. évad. Messze. Nálam ezek jelentik a star warst, így ami ehhez kapcsolódik, az érdekel és értékelem.
    Lásd Bad Batch, Andor valamilyen szinte, bár ott a barátok közt szintű színészi játék a két említett karaktertől rendesen kidob.

    A Mando szódával elmegy, de nagyon üres, főleg a harmadik évad eddig, de persze változhat.

    Az új trilógia viszont nem funkcionál egészként, egy borzalmas katyvasz, nem tudták eldönteni mit akarnak, csaponganak akár filmen belül is. Az rossz, sajnos, pedig a TFA után még drukkoltam és reménykedtem, mert hiába remake, voltak benne jó ötletek.
    Aztán jött a TLJ, amivel kifordultak a trilógia medréből hogy jöjjön Ambrams, aki meg szintén tolt egy hátraharcot, ignorálva a 8. rész eseményeit. Tehát a kohézió miatt nem jó az új trilógia.

    Ezeket az újakat most nagyon várom, sorozatos vonalon is, még ha vannak durva miscastok pl az Ahsoka sorozatban.

  60. katyvaszlipp: Na muti, hol írtam én olyat, hogy hülye az, aki utálja az új filmeket? Hol? :D

    Megjegyezném, hogy én itt konkrétan le lettem hülyézve, mert le mertem írni, hogy szeretem a TLJ-t. Na, akkor kik is azok, akik képtelenek elfogadni, hogy valaki mást szeret?

    “És akkor jönnek az swsaga-s megmondók, hogy ííííí úúúúú áááááá. minden idők karakterei sw-n belül….aztán egy papírfecnire felskiccelt karakterek.”

    Mert ugye az OT-s Luke-ot vagy Hant nem lehet egy papírfecnivel elintézni, igaz? :D Luke, a fiatal parasztgyerek, akiből a legnagyobb hős lesz. Han, a kötekedős kemény csávó, akinek kicsit meglágyul a szíve. Mindkettő olyan egyedi karakter, akik párjukat ritkítják… ja nem :D

    “Btw, én az a fajta rajongó vagyok, hogy az OT és a Prequel szent és sérthetetlen nálam”

    Igazából ezzel csak a kettős mércédet ismered be, de lelked rajta.

    “Aztán jött a TLJ, amivel kifordultak a trilógia medréből hogy jöjjön Ambrams, aki meg szintén tolt egy hátraharcot, ignorálva a 8. rész eseményeit. Tehát a kohézió miatt nem jó az új trilógia.”

    Ez amúgy igaz, de a szent és sérthetetlen OT is ezt csinálja. Az Új reményben semmi jele, hogy Vader lenne Luke apja, és a Jedi visszatérig sincs semmi jele, hogy Leia lenne Luke testvére. És az Új reményben sincs semmi jele annak sem, hogy az Uralkodó lenne itt a főgonosz, sőt a film előtt megjelenő regényváltozatban konkrétan az van leírva, hogy a császár egy gyenge kezű uralkodó, és valójában a moffok az igazi vezetői a birodalomnak :D na hát ennyire kohézív és átgondolt az eredeti trilógia is :D

    Egyébként a TFA-TLJ remekül működik együtt, utóbbi minden szálat logikusan folytat az előbbiből. Luke-kal kapcsolatban szokott felmerülni, hogy ezt Abrams tuti nem így képzelte, de a TFA szövegkönyvében mégis azt a mondatot írta Han szájába, hogy “Luke felelősnek érezte magát, ezért száműzetésbe vonult”. Rian csak ezt a gondolatot folytatta, szóval nem látom a mederből kilépést.

    A TROS sajnos tényleg a reakciós filmgyártás példája, és nekem se tetszik.

  61. bár én nem vagyok akkora fan, de tény, hogy nem következetes és borzasztóan bugyuta a folytatástrilógia, a gond eleve nem a disney-vel van baj mert hiszem, hogy tudnak jó sw kontentet gyártani ( pl andor, de szerintem a Solo se rossz, a mandalorian első évada kifejezetten tetszik és a Boba Fett se egy förmedvény), a baj az, hogy néha túl lazára veszik a pórázt (pl Kenobi…), néha meg túlságosan Kennedy víziója van (7-9).
    ténylegesen SW kontent gyártása folyik, kb Marvel szinten és ez sajnos meg is látszik.
    én az Andor második évada után elengedem ezt az egészet.

  62. Vicces számonkérni az eredeti trilógián a konzisztencia hiányát, hiszen a New hope megjelenésekor még szó nem volt folytatásról. Ellenben mikiegér a vásárlás után azonnal bejelentette az új trilógiát, majd neki is álltak forgatni anélkül hogy bármi ötletük lett volna a három részre. Hogy lehet úgy trilógiát forgatni hogy minden részt más ír és rendez, kis túlzással szóba sem állva egymással? Nem állítom hogy az Ébredő erő töjéleres film lenne, de ha már elindul egy irányba és felvázolt egy történetet meg pár karaktert miért is nem lehetett azt folytatni?

  63. “Nem állítom hogy az Ébredő erő töjéleres film lenne, de ha már elindul egy irányba és felvázolt egy történetet meg pár karaktert miért is nem lehetett azt folytatni?”

    Miért, a TLJ hol megy szembe az Ébredő Erővel? A Snoke halálán kívül?

    “Vicces számonkérni az eredeti trilógián a konzisztencia hiányát, hiszen a New hope megjelenésekor még szó nem volt folytatásról”

    Ja én nem kérem számon, nekem nincs bajom vele. Csak a kettős mércét nem szeretem. Azt, hogy míg a Lucasi filmeknek minden meg van bocsátva, addig a folytatástrilógiában minden hibát nagyítóval vizsgálunk.

    “néha meg túlságosan Kennedy víziója van (7-9).”

    Ezt se nagyon értem, hogy Kennedy-t rendre előveszik a folytatástrilógia kapcsán, hogy az ő hibája, de más filmek, sorozatok esetén (amelyek kevésbé megosztóak) meg úgy csinálnak sokan, hogy ahhoz neki biztos semmi köze nincs… Pedig minden élőszereplős SW tartalomnak ő a producere. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan neki mi is a szerepe. Igazából 2 dolga van: fenntartani a Lucasfilm pénzügyi sikerességét, illetve biztosítani megfelelő erőforrásokat (anyagi, emberi) a kreatív pozícióban lévő embereknek (Filoninak, Favreu-nak, stb…). És ezt kifogástalanul teszi, nem véletlen hosszabbítja meg rendre a szerződését a Disney.

  64. Sheev Palpatine:
    “Miért, a TLJ hol megy szembe az Ébredő Erővel? A Snoke halálán kívül?”

    Na lássuk:
    – Luke száműzetésé. Ha annyira elvágta magát az erőtől és szarik a barátainak segíteni, akkor az Ébredő erőben miért hagyott egy térképet hátra, hogy megtalálják, ha egyszer nem akarja, hogy megtalálják?
    – Snoke azt ígérte az Ébredő erőben, hogy befejezi Kylo Ren kiképzését. Na a TLJ-ban hol volt látható? Sehol. Ruin Johson lazán kitörölte a kánonból.
    – És, ha már itt tartunk Han Solo halálán is elég gyorsan túl lépett mindenki, mintha nem is létezett volna.
    – Az Ébredő erőben még Kylo Ren mögött van egy rakás Ren lovag. Erre a TLJ-ban azokat is kitörölték.
    – Snoke az Ébredő erőben egy higgadt és megfontolt vezető volt. A TLJ-ben meg egy lebutított Darth Sidious másolatot csináltak belőle.
    – Az Ébredő erőben úgy tűnt, hogy Snoke-nak komoly tervei vannak Rey-jel. Erre a TLJ-ban, csak azért kellett elfognia Kylo-nak, hogy megölhesse. Miért? Nem lett volna egyszerűbb egyből arra utasítania Kylo-t, hogy ott helyben Starkiller bázison végezzen Rey-jel?

  65. Sheev, én is csak a véleményemet írtam le.

    A szent és sérthetetlent nem úgy értem, hogy hibamentesek ezek a filmek.
    Nem azok.

    Írod a Vaderes példát. Rendben, de ha jól emlékszem azt se vágják az arcodba, hogy Vader biztosan nem apja Luke-nak.
    És igen, a New Hope-ban nyilván nem tudtuk még ezt biztosra, vagy, hogy az uralkodó itt a főredva, ez is tény. De nem is volt rá szükség.
    Plusz nem próbált meg az ANH beadni valami teljesen mást helyette.
    Vader tűnt főgonosznak (szememben az is volt az uralkodó mellett), de az már az első részből nyilvánvaló volt nekem, hogy ő egy verőlegény. Ugye a Tarkinos jelenetek ezt azért elég szépen megmutatták.

    a többit @SZSZFilm leírta, és még lehetne folytatni a sort.
    Nem koherens a trilógia. Lehet az utolsó rész teszi tönkre, és még a 8. után lehetett volna értelmesen folytatni, ezt nem tudom megítélni.
    De a három film egyben nem működik, és az öreg Palpatine visszahozása az én szememben röhejes. De a film se foglalkozott vele túlzottan, ugye Palpatine somehow returned…ok.

    És akkor ezt a lyukat igyekszik látható módon most betömködni a BB, de a Mando is valószínűleg foglalkozik ezzel, voltak rá jelek az első évadban.

  66. úgy látszik, én továbbra is Sheev véleményével vagyok egy lapon, hasonlóképpen látom a dolgokat :)
    szerintem is erősen létezik kettős mérce – még nálam is, szerintem azért, mert annyira szeretjük a régi filmeket, hogy megbocsájtjuk neki ugyanazokat a hibákat, amiket az új filmeknek nem. a régi trilógia is tele van logikátlanságokkal, butaságokkal, következetlenségekkel, komolytalanságokkal, egyszerű karakterekkel.
    azt szerintem senki sem vonja kétségbe, hogy az új trilógia rákfenéje az egységes koncepció (noha az első trilógiának sem volt, mégis kompetensebben megoldották), egy konkrét történet(váz), amit tényleg el akartak mesélni, egy történetív, a honnan hová akarnak kilyukadni. ahogy a kolléga írja, nem koherens a 3 rész.
    viszont SZSZFilm felvetési kapcsán megjegyezném, hogy amiket számonkér, nem RJ, hanem inkább JJA hibája. amiket írtál, jellemzőek a fickó munkáira, na jó, leginkább amit a Lost-ban művelt Lindeloff-fal. feldob ötleteket, de ezek mögött nincs kigondolt koncepció, főleg nem magyarázat. szerintem ez a legdühítőbb benne. a FA-ben feldobott egy csomó labdát, aztán átadta az egészet RJ-nak, hogy találja ki a továbbiakat ő, a válaszokat és a hogyan továbbakat is.
    az, hogy Luke hátrahagyott egy térképrészletet, miközben nem akarta hogy megtalálják, nos valójában szar írás, a történeten belül sincs értelme. a Ren lovagok, Rey látomásának pillanatai, a lebegtetett rokoni szál (már megint valaki valakinek a valakije…), Snoke egész személye (bár itt nem értem a kiakadásokat, az első trilógiában konkrétan semmit sem tudtunk meg az Uralkodóról, mégsem volt ezzel gondja senkinek, nem kértük ezt számon rajta), stb. stb. JJA bedobott villanásokat, pillanatokat, de nem volt ezekhez kitalálva semmi konkrét magyarázat, hanemm úgy volt(ak) vele, hogy majd később kitalálják a sztorit (hiszen a korábbi filmeknél is milyen jól működött, hogy később találták ki, hogy Darth Vader Luke apja illetve Leia és Luke tesók, noha visszatekintve igencsak értelmetlen és ellentmondásos húzások ezek).
    úgyhogy szerintem amiket felsorolsz, inkább az előző író és rendezőn kéne számonkérned, hogy miért nem úgy adta át a stafétát a következő alkotónak, hogy az általa elindított kérdésre és misztériumokra az ő válaszait is megadta volna?
    személyes véleményem szerint viszont elégedett vagyok azzal, amit RJ csinált. jól tette, hogy sutba vágta a redundáns “megint a főhős nagy titka, hogy kinek a kicsodája” csavart, amit az előző film sugallt. Snoke kiiktatása kifejezetten jó húzás volt és elindított egy sokkal jobb vonalat, ami végre nem megint a homályban meghúzódó titkozatos nagy hatalmú vezérről szólt volna, hanem Kylo felemelkedéséről (vagy bukásáról) nem csatlósként, ami ezerszer izgalmasabb lett volna. a Ren lovagokkal kapcsolatban simán el tudom képzelni, hogy semmi több elképzelése nem volt JJA-nak, mint amit a FA-ben mutatott, szóval nem csodálkozom, hogy azzal nem kezdett RJ semmit. sőt, szerintem baromi jól fejezte be a filmet azzal, hogy Rey valójában egy senki és az erő nem egyetlen nyamvadt család vérvonalának függvénye, hanem random személyekben ébredhet fel, nem kell folyton “a kiválasztott” narratívát erőltetni, hanem pont nincs kiválasztott, az új nemzedék reményével búcsúzik, a kis sráccal, akiben szintén ott az erő.
    én azt el tudom amúgy fogadni, hogy egyeseknek nem tetszenek azok a válaszok, amiket RJ-nak kellett kitalálnia, mert JJA csak a kérdéseket tette fel, a megválaszolásukat segítség nélkül másra hagyta. a Lost-ban pont ezek voltak, feldobott misztériumok, amikre később próbáltak válaszokat kitalálni, hol több, hol kevesebb sikerrel. de szerintem egy koherens trilógia így nem tud működni.
    szerintem a harmadik rész viszont tényleg teljesen katasztrófiális volt. noha a humora az egyetlen ami működött számomra. de azon kívül fájdalmasan rossz volt, pedig lehetett volna jó, ha nem azzal foglalkozott volna a film, hogy mindenben hátraarc, ami a LJ-be volt.

  67. – Luke száműzetésé. Ha annyira elvágta magát az erőtől és szarik a barátainak segíteni, akkor az Ébredő erőben miért hagyott egy térképet hátra, hogy megtalálják, ha egyszer nem akarja, hogy megtalálják?”

    Luke nem hagyott hátra semmilyen térképet. Sehol nem mondanak ilyet egyik filmben sem. 3 dolog hangzik el Luke hollétével kapcsolatban:
    1. Felelősnek érezte magát a történtek miatt, ezért száműzetésbe vonult – ez szó szerint elhangzik Han szájából
    2. Elment megkeresni az első jedi templomot – ez is

    A térkép magát a templom helyét jelöli, ezt összekötve a 2. pontal gondolták, hogy megtalálhatják Luke-ot.

    Ezek mind kiderülnek az Ébredő Erőből. És egyiknek sem mond ellent a TLJ, sőt…

    – Snoke azt ígérte az Ébredő erőben, hogy befejezi Kylo Ren kiképzését. Na a TLJ-ban hol volt látható? Sehol.”

    Az egész tróntermi jelenet, amelynek a végén Kylo-tól azt várná, hogy ölje meg Reyt. Na az lenne Kylo kiképzésének befejezése. Tehát ott van ez a TLJ-ben, csak neked valamiért nem tűnt fel…

    – És, ha már itt tartunk Han Solo halálán is elég gyorsan túl lépett mindenki, mintha nem is létezett volna.

    Ok, ezt aláírom, bár nem nevezném ellentmondásnak. Mondjuk tegyük hozzá, a “gyász” úgy igazán egyik SW filmben sem jelenik meg. Ben Kenobi halálán is elég gyorsan túlléptek. Egyébként meg, idézek a TLJ-ből:

    “Strike me down in anger, and I always be with you… Just like your father”

    Szóval nem mondanám, hogy el lett felejtve, hisz Luke konkrétan Kylo fejéhez vágja… Tehát ez sem igaz. Illetve ott vannak a kockák is, ami Han amulettje volt, azt is eléggé kihangsúlyozzák a filmben. (oké, ezt csak később a Solóból tudjuk meg, hogy az Hané volt)

    – Az Ébredő erőben még Kylo Ren mögött van egy rakás Ren lovag. Erre a TLJ-ban azokat is kitörölték.

    A TFA-ben is csak visszaemlékezésként szerepelnek, amúgy sehol nincs szerepük. De ezt elfogadom igazából, Rian valószínűleg nem érezte őket olyan fontosnak, hogy beleírja a sztoriba. Nekem ezzel azért nincs bajom, mert engem se érdekeltek annyira a TFA után :D De itt azért hozzátenném, hogy a SW-ra a kezdetektől jellemző volt, hogy amíg a filmek elmeséltek egy történetet, mellette megemlítettek vagy másik 10 ezret, ami teret nyitott az Expanded Universe-nek. Emiatt én azt se éreztem volna problémának, ha semmilyen szinten nem jelennek meg, még a TROS-ban sem. De nem vagyunk egyformák.

    – Snoke az Ébredő erőben egy higgadt és megfontolt vezető volt

    Ezt miből szűrted le? Mert nekem pl. nagyon nem ez jött le. Amikor Kylo próbál Rey fejében turkálni, és nem sikerül neki, akkor is olyan “higgadtan” förmed rá, hogy csak na… Vagy amikor az Ellenállás bázisának szétlövését ajánlja neki Hux, akkor sem a higgadtság sugárzik Snoke-ról, hanem hogy zárjuk már le ezt a dolgot minél hamarabb. Szóval ez elég szubjektív.

    – Az Ébredő erőben úgy tűnt, hogy Snoke-nak komoly tervei vannak Rey-jel. Erre a TLJ-ban, csak azért kellett elfognia Kylo-nak, hogy megölhesse.

    Amit a TLJ-ről írsz, az nem igaz. Snoke kiszedte Rey fejéből, hogy hol van Luke. Csak ezután akarta megöletni Kylo-val. Szóval egyértelműen nem csak megölni vitte oda. A TFA-ban is gondolom csak le akarta csekkolni, hogy mitől olyan erős ez a lány (ott még nem tudta Rey sem, hol van Luke). Itt sem igazán érzem az ellentmondást.

    Szóval a pontjaidból 4 nem igazán állja meg a helyét, a maradék 2 (a Ren lovagok, és Snoke megfontoltsága) meg erősen szubjektív

    “Írod a Vaderes példát. Rendben, de ha jól emlékszem azt se vágják az arcodba, hogy Vader biztosan nem apja Luke-nak.”

    Csak épp Obi-Wan hosszasan ecseteli, hogy “Vader elárulta és megölte apádat” :D

    Amit aztán megmagyaráztak azzal jolly joker mondattal, hogy “bizonyos szemszögből nézve, igaz” :D de attól még elég izzadtságszagú. Ugyanaz a kategória, hogy Rey a senkiből lett Palpatine strandcast-jének a gyereke. :D “mert a szüleid attól még senkik voltak” :D

    “És akkor ezt a lyukat igyekszik látható módon most betömködni a BB, de a Mando is valószínűleg foglalkozik ezzel”

    Mint ahogy a TCW is tömködte a prequel lyukait rendesen… ez sem egy újkeletű dolog.

  68. Amúgy ez a “bizonyos szemszögből nézve, igaz(ság)” tényleg egy visszatérő fricska az eredeti trilógia ellentmondásai (hülyeségei) kapcsán :) Ha jól emlékszem a Family Guy-ban is gúnyolódtak ezen (is).
    Ilyen még a “mindig is tudtam, hogy a testvérem”. Amikor megcsókoltad akkor is? :D

  69. Az előző kommentnél a 3 dolognál a térképes lenne a harmadik, csak elfelejtettem számozni :)

  70. Shev te egy igazi arc vagy. Az ember hozhat fel bármilyen véleményt úgy is a saját igazadat mondod. A legerdekesebb ember negatív értelemben, akit sajnálok, hogy az internet bugyraiban éli ki a dolgait. Kerlek legyél megértőbb, kompromisszumot ha lehet használd…hidd el segít.

  71. Shanuss: nem is tudom ki volt az, aki lehülyézte a másikat az eltérő véleménye miatt…

    “Az ember hozhat fel bármilyen véleményt úgy is a saját igazadat mondod”

    Erről szól egy fórum, ember. Mondasz egy véleményt, érvelsz mellette (már aki…), jön valaki más, aki nem ért egyet és ellenérveket hoz… De látom, te azt szeretnéd, ha mindenki azt gondolná, amit te.

  72. @Sheev Palpatine:
    én az a fajta fanyalgó vagyok, aki amúgy nagyon szeretne veled egyetérteni és szeretni a folytatásteilógiát is, de amit a TFA utan csinált a Disney, az védhetetlen.
    Leírták fentebb, hogy Johnsson miben fordult szembe a TFA-val a Last Jedi-ben. Hát pont mindennel, ami az új trilógia gerincét alkotta: Snoke, Ren lovagok , Kylo Ren karakteríve, minden. Bizros, hogy Abrams-nek sem volt meg a kidolgozott teljes törtenetív, de amit Ryan művelt, az nem mérhető a klasszikus trilógia rögtönzéseihez Vader, Leia és Luke kapcsolatát illetően. Ezekkel teljesen konzisztens maradt az OT, míg a Last Jedi annihilálta a megkezdett történetet.
    Védhetetlen.
    Nem mondom azt, hogy ettől még nem lehet szeretni, mert persze, lehet. De amit itt csináltak, az filmtörténeti gyalázat, és az lett volna bármilyen más filmén, nem csak a SW-nál.
    Bár ha szigorúbban nézzük, a végső gyalázat nem Johnsson munkája volt, hanem az, hogy a zárótrilógiát visszaadták Abrams-nek.

  73. Teljesen felesleges konyv hosszusagu kommenteket irni. Az igazi SW az OT+Prequel+Tcw 7 evada. Ezek utan az egyetlen ertekelheto film a rogue one volt. Ez igy is marad amig dollarjeleket lato emberek egisze alatt keszulnek a tartalmak. Az egyetlen hamuban pislakolo parazst Dave Filoninak hivjak. En egyet kerek mindenkitol aki szerint a disney elkrta a star warst: ne menjen moziba nezni az ujakat, mashogy nem veszik magukat eszre, azzal pedig vegkepp nem hogy egymast oktatjuk ki.

    I have spoken.

  74. “Leírták fentebb, hogy Johnsson miben fordult szembe a TFA-val a Last Jedi-ben.”

    Én meg leírtam érvekkel alátámasztva, hogy ezek miért nem validak… Az a baj, hogy ti csak néztétek a filmeket, de nem láttátok… mint pl. a fenti Luke-os példa mutatja. A kolléga leírt valamit, ami konkrétan nincs a filmben… Mondvacsinált dolgokkal könnyű kritizálni.

    “Ezekkel teljesen konzisztens maradt az OT”

    Ahogy fentebb is írták: “Mindig is tudtam, hogy a testvérem vagy”. Tehát ezek szerint akkor is, amikor lesmárolta… Tönkre is ment a gyerekkorom, mert ilyen vérfertőző hülyeséget nem feltételeztem volna Leiáról sosem /s

  75. Ki hülyézett le kit?
    Én használtam a szót, de nem hülyéztem le senkit, pláne nem téged.
    Elfogadom a véleményed, ami ugyanúgy szubjektív mint a mi véleményünk.

    Én a TFA-t 4szer néztem meg moziban, meg tucatszor azóta itthon, a TLJ-t is legalább 5-6szor láttam.
    Az utolsó rész viszont röhejes, védhetetlen.

    Két dolog ami miatt majdnem kimentem a vetítésről, pedig még ilyen sose volt velem.
    “Palpatine somehow returned”….ok. Ráadásul már az open credit szövegben ezt elmondják, rendben.

    Majd ott az a kés, iránytű, tök random helyen áll Rey, majd egyszer csak felemeli, és mit ad isten, a 20 (nem tudom pontosan mennyi) ideje lezuhant rom, az pont ott úgy áll, mint amikor a kést készítették mint iránytű. Abba ne menjünk bele, hogy ha egy méterrel arrébb áll, már rossz az egész.
    De mindegy, ezen túl lehet lendülni, mert Rey akár erőérzékeléssel is megtalálhatta volna.

    Én nem akarok meggyőzni senkit, én csak annyit mondtam, hogy nekem és szerintem az OT és a PT az kerek egész történetet mesél el így együtt. Nagyon szépen rácsatlakozik a Rouge One, és a CW évadai, de a Rebels is pl.

    Na most az ST viszont NEKEM nem konzisztens, és egyszerűen elemi hibák vannak benne. Mint az OT-ben is, ezt sem tagadom. Csak ott volt egy sztoriív, ami átívelt a három részen ha egyben nézed, míg az ST-ben fogalma sem volt a készítőknek ránézésre, hogy itt majd Palpatinet akarják behozni, legalábbis ilyen formában.

    túlragoztuk.

    Köszi hogy reagáltál arra amit írtam, valóban mondott ilyet a vén Kenobi. Viszont az tényleg értelmezhető utólagosan is úgy ahogy, pláne látva azóta a Kenobi sorozatot.

  76. katyvaszlipp: Ne vedd magadra, amit nem tettél :)

    Shanuss kolléga hülyézett le, idézem: “Aki azt állítja, hogy a last Jedi a legjobb SW film, azzal teljesen felesleges érvelni.”

    Illetve: “Ne vitatkozz buta emberekkel, mert az olyan, mint ha széllel szemben.”

  77. Egyik idézetben sem látom a lehülyézést, biztosan a szemembe ment valami toxikus.

  78. “Johnsson miben fordult szembe a TFA-val a Last Jedi-ben. Hát pont mindennel, ami az új trilógia gerincét alkotta: Snoke, Ren lovagok , Kylo Ren karakteríve, minden.”
    én azért erősen vitatkoznék ezzel a kijelentéssel, hogy az új trilógia gerincét a felsoroltak adták volna :)
    Snoke? nem. egy Uralkodó 2.0 volt. egy furcsán kinéző, homályból irányító rejtélyes nagy hatalmú figura. egy kicsivel több szerepet kapott, mint az eredeti trilógia első 2 részében (talán?), de ahogy abban sem tudtunk meg az égvilágon semmit az Uralkodóról, ugyanígy nem vethető az új trilógia szemére, hogy “de hát nem mesélték el Snoke történetét!”. mivel erősen valószínű, hogy nem is volt mit elmesélni. én nem gondolom, hogy Snoke-nak markáns hatása lett volna az új trilógia gerincére.
    ellentétben “Kylo Ren karatkerívé”vel. amit viszont a TLJ nagyon is jól csinált. a sablonos Uralkodó 2.0 Snoke machinációk helyett Kylo-t tette meg végre a sötét oldal vezetőjének. itt indult az útja vezérként, amit a harmadik résznek kellett volna kibontania, hogy ne egy Jedi visszatér “legyőzzük a főgenyát” önismétlésbe forduljon, mint ahogy végül mégis lett. úgyhogy a karakterívével pont nem ment szembe a film, hanem elkezdte oda futattani, ahová kellett.
    Ren lovagok? ezt komolyan írtad, hogy az új trilógia gerincét képezték? na ne már! kb 1x említik őket és egy pillanatnyi időre felvillannak egy látomsában. jóformán jelentőségük sincs. még annyi sem, mint Boba Fett-nek, aki szintén jelentéktelen szereplő volt, csak valamiért rajongókedvenc lett a szinte nulla szövege ellenére.
    minden? mi minden? az hogy azzal akartak megint csinálni egy trilógiát aminek az egyik központi rejtélye, hogy a főszereplő kinek a kije? ennek csak örülök, hogy RJ kukázta. azért az önismétlésnek is legyen határa, noha a TFA valóban egy kellemes újranézhető NH remake (pofátlanul az, de nézhető módon).

  79. Az új trilógiának nem volt gerince mert egy összegányolt, átgondolatlan katyvasz volt aminek semmi értelme. Kylokának tényleg senki nem szólt, hogy nem kéne nyomni az emot mert a nagyfater a végén jó útra tért? Aki szerint jó ötlet volt nem beletenni Leiat, Hant és Lukeot egyszerre egy jelentbe azt örökre el kéne tiltani a filmezéstől. Az összes rész közül a TFA a legnagyobb bűnös mert az indította útjára ezt a foshalmazt ami teljesen aláásta mindazt amit hőseink elértek a klasszikus trilógiában csak azért, hogy ilyen jött ment senkiháziakat tegyen a középpontba mint Rey meg a többi bohóc.

  80. @Sheev Palpatine:
    hiába véded a védhetetlent. Ráadásul nem is igaz, amit írsz.
    A csók ellenére sem volt soha semmi Leia és Luke közt. Luke mutatott csak némi érdeklődést a legelején, de ő is csak akkor, mikor R2 kivetítőjén először látta, és akkor is kimerült a dolog annyiban, hogy “milyen szép”. Luke még embert is alig látott a Tatooine-on addig, nemhogy fiatal nőt…
    Szóval ez messze nem olyan ordító inkonzisztencia, mint a TFA-TLJ közti váltások.
    Hiába próbálod erőltetni ezt a “néztük, de nem láttuk a filmet” dolgot, te vagy, aki mindenáron értelmet akarsz belelátni abba, amiben nimcs értelem. A valóság au. hogy három film alatt a Disney kétszer engedete totál más irányba vinni a nyikvánvalóan még nagx vonalakban is kidolgozatlan sztorit. A tömegre, tekintrlyre hivatkozás érvelési hiba, de ebben a rajongók többsége nyilvánvalóan egyetért.
    Mellesleg én nem utálkozom. Én is csak sajnálom. hogy így alakult. De szépíteni se próbálom. Az OT es a PT-t bármikor megnézem a mai napig (sőt. a legtöbbekkel ellentétben én jobban is szeretem a PT-t) de a ST egxszerűen el lett b***va.

  81. Tyű vazze. Elég parttalan, újra meg újra megismétlődő vita ez, remélem, a fenti filmtervekből legalább valamelyik el tudja nyerni a többség tetszését, és le fognak egyszer nyugodni a kedélyek.

  82. Scorpion82: Az sem igaz, amit a TFA-TLJ ellentétről írtok. Minden pontot megcáfoltam puszta tényekkel, amik ott vannak a filmekben. Erre érdekes módon semmilyen ellenérv nem jött, csak annyi, hogy “véded a védhetetlent”. Nem olyan szörnyű dolog ám beismerni, ha tévedünk. Az nem egyenlő azzal, hogy mostantól szeretned kell a filmet, és nekem ez nem is célom :D

    A “néztük, de nem láttuk a filmet” dologról annyit, hogy te mégis hogyan neveznéd azt, ha valaki:
    – olyan dolgot kritizál, ami nincs is a filmben, vagy totál másképp van, mint ahogy írja, és amiért kritizálja (tehát eleve nem is valid a kritika),
    – olyasmit hiányol a filmből, ami amúgy benne van?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.